Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-23 / 188. szám
s az által lettek azzá, mivel a bölcs elődöknek az általuk élt időkhöz szabott intézményeit utódaik az uj kor szelleméhez idomitni elmulasztók, — megvoltak az ő fényoldalai is, igy mindjárt ezen járásokra lett felosztása a megyének — azonkívül, hogy mellette egy százados gyakorlattal erősített tiszteletet érdemlő hisztériai tekintély áll, már ez a protisorium tűzpróbáját is kiállotta, miszerint az ideiglenesen alakított 11 járás helyett, legújabban ismét a régi, azonban Nagyszombatnak Nyitra megyéhez tett csatolásával — már csak 6 járás rendeltetett helyreállittatni. Első ezek közt a hajdan olly jellemzőleg „hegyentulinak“ nevezett járás, melly a Duna s Nyitramegye közt egyenes irányban elvonuló Kárpát hegyláncztól egész Ausztria- s Morvaország határáig terjed, az egész megye területének jóformán részét tevén, s melly ennélfogva jelenleg nagy kiterjedése miatt igen czélszerün kettőre: a malaczkai és sz.jánosi járásokra osztatott fel. — Másik a pozsonyi a megye központjától neveztetve helyesen; ez ellen a részakarat sem tehet kifogást; mert az itt hetenkint 4-szer is tartatni szokott igen népes hetivásárokra a köznép a megye legtávolabb vidékeiről be szokván járni, a panaszos, miután baromfiait eladta, vele embertelenül bánó adósának is urát találhatja, megmaradt. A szép Csallóköz, melly előbb alsó és felsőre volt osztva, szinte megmaradt, csak azon különbséggel, hogy a főhelyektől nagymagyari és szerdahelyinek neveztetik. Végre 6-ik a galantai ugyanaz, melly hajdan szeredi vagy is külsőnek neveztetett a megye székhelyétöli távolsága tekintetéből. A nagyszombati mint emlitém, Nyitrához csatoltatott, nevezetes lévén maga idejében arról, hogy a tettes karok és rendek, ha bocskoros nemes társaikat nem sikerült máskép lefőzni, a tisztújítási, követválasztási vagy egyéb megadóztatási közgyűlést rendes helyéről Pozsonyból oda szokták folytatás végett más napra áthangírozni; az elázott nemes atyafiakat, — kik illy érdekes állapotukban főczéljukat már rendesen elérték — a kortes vezérek nem lévén többé képesek rábírni, hogy ők még valaki kedvéért kényelmes helyükről a megye másik szélére vándoroljanak ! — Egy igen nevezetes járás pedig, a létezők sorából minden irgalom nélkül egészen kitörültetett, t. i. a Vajkaszék, állván ez az alsó és felső Csallóközben elszórt vagy tiz helységből, melly az úgynevezett praedialis nemesek lakhelye volt. Vidékünkre lépve az utas, ha nem tudná is — több jelekből mindjárt gyaníthatja , hogy gutgesinni földön van, s hogy e megye korán a császári seregek hatalmába került. A közigazgatási nyelv német, a tanodák — kivévén az ágostai vallásuakét — német lábra állítvák; — a hivatalnokok közt az volt szerencsés, a ki előbb német egyenruhát vehetett magára, mit azonban nem akarunk egészen megrováskép értetni, mert hisz akármilly szép legyen is a hazafiság, más okok is határozzák az embert. A németesítés nyomai tehát mondom igen szép számmal láthatók minda mellett, hogy e megye népességének fele magyar, fele pedig szlávnak mondható. Közigazgatásunk már körülbelől egy éve lesz, hogy rendszeresítve van ; azonban aki azt hinné , hogy igen jó lábon áll, nagyon csalatkoznék. — Igaz, hogy most olly visszaélések, mellyek azelőtt a megyei életben — sajnos — elég gyakoriak voltak, nem igen történnek ; — hála az elöhaladt kor szellemének átléptük volna a rubikont azon időkre nézve, midőn a tisztviselőt hanyagsága vagy tudatlansága által okozott kárért feleletre vonni akarni — kivévén az utolsó évtized alatt úiszéki eljárásokban — legalább is a felségsértési bűnnel felérő merény lett volna; midőn bizonyos szbióur, ha egy pár száz ftra volt szüksége, járásábani átutazása közben bement bár mellyik korcsmába, s első szava is, mellyel beköszöntött az volt, hogy a legelső itezés palaczkot, — lett légyen az bár ikertestvére is a nagyságáról országos hirességüvé lett czinkotai szerének — a szoba közepére vágta, s ezen erélyes tény bővebb magyarázatául amúgy huszármódra elkerítve a kocsmárost, tudtára adá neki, hogy hamis mértékéért az igazság sújtó kezét éreztetni fogja vele. — A korcsmáros természetes, hogy legtöbb esetben maga is kételkedvén némileg azon , hogy itezéje, tekintve termetét a czinkotaiházi rokonságra nézve csak megközelitőleg is igényt tarthatna, — megszeppent, és legelőbb is szkbó urat a közjóérti fáradozása közben lelt nemes felindulásáért igyekezett megkérlelni, — azután — mért ismét hamis itézéjével. — A kocsmárosok után következtek aztán a többiek, pék, mészáros, molnár, stb. De azért, hogy ezeket felhoztuk, koránsem akarjuk mondani, hogy most nincs baj; van most is, és ha megyénk jelen közigazgatási hiányait megemlítjük, mit nem valamelly ellenzéki viszketegből teszünk, hisz a jelen idők különben sem arra valók, hanem meggondolva, hogy néma gyermeknek az annyja sem érti szavát“ az annyit szenvedett nép, s honnan bajai orvoslását várja, a kormány érdekéből akarunk csak röviden némellyeket felhozni azok közöl, mikkel íveket lehetne betölteni. Mindenekelőtt igen kevés bizodalom van a népben a mostani tisztviselők iránt, mert azt tapasztalja, hogy ez felülről se nagy mértékben szivárog alá irántuk, mint akiknek betétele, áttétele, és kitétele olly igen napirenden van, úgyhogy azt mondják, még egyik úgyszólván meg se melegedett a helyén, és sokszor még nem is látták, már ismét más által váltatik fel, és szájról szájra jár azok névsora, kik már hónapok óta felterjesztve, a megerősítést mindekkoráig nem nyertek, mihez aztán commertárkép természetesen nem hiányzanak az ezer és ezerféle gyanítások, s mire az ember olly igen hajlandó, legtöbb esetben a legalaptalanabb gyanúsítások. Továbbá szinte nem csekély oka a tisztviselő iránti bizalomhiánynak , hogy a kormány még mindig nem tud azon rögeszmétől menekülni, miszerint a hivatalok osztásánál folytonosan nem annyira a képességet, mint a politikai hibátlanságot tartja nélkülüzhetlen kelléknek, — ahonnan aztán a nem kevés ügyetlen hivatalnok valódi calamitás a szegény ügyesbajos népre, s természetesen magára a kormányra nézve is. Igaz, hogy ezt már többen is elmondák — sükertelenül, — de azért már csak mondjuk el mi is, a mi szívünkön fekszik, hisz a minap úgyis azt hallottam egy úrtól, hogy neki Bécsben—hol ügyének eldöntését sürgetni járt — azt felelték, miszerint még mostanhoz egy évre is jókor fog jöni e tárgyban ! — hisz önök úgymond — nem panaszkodnak , mintha semmi bajuk se volna. Ugyan hallgassa meg hát a kormány, hogy az Isten áldja meg, amit már maga a közvélemény is ezen fiatal óriás a mennyiben az egyetemes sajtónak jelen ostromzár alatti feszes állásában nyilatkozhat — magáévá tett, mikor még a Pester Ztt. is örömét fejezé ki minap azon, „hogy a politi hivatalok állandó betöltése iránti legfőbb rendeletből a politikai magaviselet szokott refrainje kihagyatott.“ — És ha már meghallgatta, amint a most említett rendeletből látszik, tegye ezt őszintén, s ne tétovázva, a mint ezt ismét a rendező bizottmány hirdetése mutatja. — Szóval legyen a kormány nagylelkű s gondolja meg, hogy olly férfias hang, melly a volt hadügyminiszter Gyulay grófnak már egy év előtti rendeletét a honvédekkeli bánásmódra nézve átlengé, igen sokat, sőt mindent tehet. — Igen szemet szúr ezenkívül az a német egyenruha is, melly azonkivül, hogy mit se használ, bizonyosan árt sör már csak szokatlanságánál fogva is, miután a nép átalában minden újításnak ellensége, de már mint egy bizonyos katonai rendszert jelképező — ez pedig az absolutismus superlativuma — Magyarhon alkotmányos élethez szokott lakosára nézve, tartozzék az bár mellyik nemzetségi töredékhez is — többé kevesbbé mindig visszariasztó. CSALLÓKÖZI, Lugos, oct. 13-kán. Krassómegye, s nevezetesen Lugos, 1848-dik évi octobertöl, a magyar hadseregnek e tájon történt felbomlásáig, igen nevezetes pont volt. Egész 1849-dik évi április derekáig, az Erdély széleire, és onnan vissza Temesvárra császári sereg vonult föl s alá, azután pedig az aug. 9.ki temesvári csatáig forradalmi csapatok, azon naptól pedig 15-ig, mintegy 50,000 főnyi magyar, s az ezt nyomban követett legalább is annyi számú császári hadsereg nyomult elő, s fordult vissza, hogy s azután ennyi haderőnek, majdnem egy hónapon általi élelmezése, fuvarozása sat, ránk nézve nem nagy hasznú volt, könynyen elképzelhetni. A mindenható Isten pedig, hogy hűségünket s állandóságunkat kemény próbára tegye, döghalált külde a marhák közé. Ezerenkint vesztek el, és vesznek el ezek még most is, s a szegény földmivelő nép, melly alig üdült fel a pénze elvesztése feletti korból, szomorúan áll meg, s egy jobb jövő reménye fejében békén tűri a jó Isten csapását, mellyet tetéz az is, hogy beállottak az őszi esőzések, s igy még azok sem szánthatják fel földeiket, kiknek marháit megkímélte mindeddig a dög. A kukoricza, az itteni nép általános eledele, jobbára letakarítlanul ázik, és rothad el künn. Földeink jobbára szántatlanok s vetetlenek, s most már alig van remény is, hogy fölszántathassanak, és bevezethessenek ez idén; tavaszkor pedig a dög következtében olly méregdrágák lesznek a marhák, miszerint alkalmasint nem igen lesz mivel szántani. A törvénykezés megkezdődvén, bekövetkezik az adósságokba merült nép executioja is. Hitelről szó sincs. Itt nincs hely, honnan fekvő vagyonra, habár harminc, negyven percentre is pénzt lehetne kölcsönözni. Egy pár zsidó, és nem zsidó pénznadály, kik ezelőtt kegyesek voltak a fölebbi percentért segíteni az ügyefogyottan , most már csak ezüst vagy arany kézizálog átadása mellett, részesülnek pártfogásukban, ugyanannyi száztéli fizetés mellett. Takarékpénztár nálunk ismeretlen dolog, pedig a szomszéd Temesváron évek óta áll fen olly intézet a legfényesebb sikerrel. Nálunk még eddig illyesminek életbeléptetése senkinek sem jutott eszébe azok közöl, kik után indulna a nagy tömeg, mert ha más tenné ezt, ha nem nevetnék ki, legalább is szánakoznának rajta. Megürültünk volt, midőn nálunk árvaügyi hivatal létesíttetett, azaz respective a hivatalnokok kineveztettek, remélvén, hogy tehát mégis lesz valahára hely, honnan biztos hypothekára pénzt kaphatunk törvényes kamatra; de örömünk idétlen volt, mert jóllehet egy hónapja már, hogy az illető hivatalnokok esküjüket is letették, mindeddig még csak nem is kezdtek semmihez, mi nem az ő hibájok, s most azt hallottuk, hogy bizonytalan ideig fel van függesztve az árvaügy életbeléptetése. — Minden bajainkra azonban, a városi tanács teszi fel a koronát, melly ugyanis mind azon polgárok nyakára, kik nagyobb mennyiségű adóval tartoznak, nagy számú katonaságot küld eltartás végett, mig azt le nem fizetik, így egy itteni köztiszteletben álló öreg ügyvéd, s jelenleg vidéki törvényszéki tag házába 22 katonát küldött egy senator. — Városunknak nincs rendes ügyésze, ki a városnak kamaton kűn heverő mintegy húszezerforintnyi tőkéjét behajtaná, s az adófizetésével több évről hátramaradtakat a törvény rendes útján megidézné. E helyett, a jobbára mesteremberekből álló tanács tagjai, saját eszüket követik, s ahelyett, hogy a sokat szenvedett polgárság enyhítésére törekednének, (mire pedig törekedniök kellene, mert az emelte fel fizetésüket 60 pftról 120-ra) saját gyámoltalanságuk által elkedvetlenítik, hogy ne mondjuk, elkeserítik azt. Perse, hogy az illyesmi ellen normális állapotban könnyen segíthetnénk magunkon az által, hogy szépecskén kicseppentenék őket szolgálataikból, de most kivételes állapotban vagyunk, s nem választatnak, hanem kineveztetnek még ezen Dis minorum gentium-félék is. A községrendezésnek pedig annyira óhajtott országa, ha nem rákmindenesetre csigalépésekkel közeledik felénk, ha csakugyan közeledik. — A fa ára, az erdők eme honában is felszökkent, egy ölö pft, s mivel a marhák nagy része megdöglött, s még most is döglenek, népünk pedig csekély számú lovakat tart, inkább kedvelvén a szarvasmarhákat, alkalmasint felrúg nyolcz vagy tiz pengő forintra is a tél folyamában. De rúgjon fel bármennyire, fát mindenkinek kell vennie, mert megfagyni senki sem akar, még azok közöl sem, kik nem tudom, hol olvasták, vagy honnan hallották, hogy a megfagyott ember, ha például a jeges tengerre téríttetik ki, több évek múlva is életre hozható. Azután meg katonáink részére is meleg szobáról kell gondoskodnunk , még pedig ingyen, mert ők is mindenesetre embertársaink, s csak meg nem fagyhatnak. — Végre a küszöbön van az uj adózás, melly panikus félelemmel tölti el az eddigi szűzvállunkat, mert a nép, melly megszokta ezred éven által a fizetést, nem retteg annyira a társaság igazgatója jött, az ő szeretetreméltó hitestársával, ki fiatalabb éveiben, udvarlói által — most pedig, hajlottabb korában, testének tertelmével szorította meg a tisztes férj jogkörét, azaz: alig hagyott fenn számára egy bakarasznyi tért a talyiga ülésében. A tilbum ebbe vágtatott a két szekérnek, mivel az igazgatót illette az elsőség a tisztelgő megjelenéseknél. Leszállt a talyigáról, leemelte a donnát is, utána leszállanak a társaság többi tagjai, s megállották illendő távolságban az igazgató háta megelt fél körben. Tóbiásnak jobbján István, balján Mihály barátok, ezek mögé pedig Pospes lopódzott. A tornácz eresze alatt Mártha néni szipogott. — Hozta Isten közénk önöket — szólalt meg a háziúr, hadonázó jobb és balkezével két lépésnyi távolra szurokkoltatván a két bámész barátot — hazánk nagy férfiai, nemzetiségünk islápja, lámpák, mécsesek, villámok azon sötétségben, melly a tudatlanság által századunkra borul! A század , a születésnek emel fáklyát a rangkórság által, önök az észnek emelnek fáklyát, a születés kórsága által. A század, a bölcsőre teszi a koszorút, önök a koporsóra rakják az érdem örökzöldjét. A kis emberek élete a bölcsőben kezdődik, a nagyoké a koporsóban. Önök nagyok, anélkül, hogy a koporsóban állanának egyik vagy másik lábukkal. Szerencsés kivétel, mint üstökös csillag, a megszokott fiastyuk, kaszás, gönczöl-szekér, prion és egyéb napirenden levő csillagzatokból. Azon nagybecsű régiségek, mikről jelentésemet a tisztelt társaságnak beküldtem, várják az önök tudományos vizsgálódását. Mondhatom, ez a legfényesebb boglár lesz azon kincsek között, miket az akadémia a nemzeti múzeumban felhalmozott. Ollyan kincs, mellyről jogkérdés nem támadhat, miután az illető örökösök kihaltak. Nagy részben római, egyiptumi és hunn régiségek. A társországok történetére egy sem vonatkozik azokból, tehát jogkérdést sem formálhatnak belőlök. Ha önök magukat kipihenték, azonnal megtekinthetjük e régiségeket. Ezen üdvözlő beszéd után, kezét nyújtotta Tóbiás az igazgatónak, s módnélküli örömét fejezte ki a felett, hogy a nagyérdemű urak egész családostul jelentek meg Liliputfalván. Azután az igazgató fogott egy körmönfont beszédhez , mellyet annyiban akadozva hebegett el, a mennyiben fanyelve volt, mint minden intrigánsnak, és a mennyiben most a súgó nem segíthette. Végül bemutatta egyenkint a társaság tagjait, kit kit azon szerepben, mellyet legjobban , azaz: legtöbb kedvvel, de nem a legkevesebb hibával játszott. — Ezen urak itt: Mazeppa, Macbeth, Richelieu, Wellington herczegek, Garrick, dr. Johnson, Lear király, don Caesar de Bazan és Romeo. Az asszonyságok: Lady Macbeth, Ophelia, Maritana, Dubarry grófnő és Julia. E pedig a garabonczásdiák, egyszersmind súgó. Tóbiás hirtelenében azt vélte, hogy a tudós urak segélylik e történeti neveket, vagy úgy vannak azokkal, mint a csillagok, mellyeket honnan, honnan nem, Marsról, Venusról, Jupiterről , Saturnusról s. t. neveztek el. Azt a világ minden kincséért sem hitte volna , hogy vándorszínészekkel van dolga, azért is, mivel a feje tele volt képzelődéssel, meg azért is, mivel a tisztelt urak ollyan rongyosak voltak, hogy lehellen volt őket egyébnek, mint tudósoknak nézni. A tágas vendégterembe, annak rende és módja szerint beszállásoltattak ; Márthának pedig meghagyatott, hogy minden aprómarhát, melly a kerítésen belül találtatik, kaszaboljon le, és ollyan vendégséget csapjon, mellynek hire hét országra szól. A társaság alighogy befészkelte magát, kezdte az udvar közepén a sátor-czölöpöket leverni, a ponyvákat kifeszíteni s a díszítményeket berakni a hevenyészett arénába. Tóbiás azalatt a kiásott régiségek rendezésével foglalkozott, e végett a két barátot is maga mellé vette, kik birkaképpel bámulták az urfi rongyait, forgács- és vaskó- példányokat, mellyek régiségek neve alatt cirkuláltak, hanem mivel nekik szokásuk volt, a jó asztal mellett, mindent helybehagyni, e hóbortosság ellen legkisebb kifogásuk sem volt. Sőt Mihály barát ígéretet tön Tóbiásnak, hogy neki a hazai törvényeket praelegálni fogja, István barát pedig, hogy az angol nyelv elemeibe fogja bevezetni. Pospes azalatt magát ujjalag instellálván, cselszörényen törte fejét, hogy a színészeket az udvarból kimarja, s a Tóbiás régiségeinél becsesebb régiségekre akadjon , valahol a komnótfiókban. Zakariás és Svatopluk is megbékültek a házi kenyéren. Különösen az uradalmi mindenes, felettébb szégyenlette, hogy annyira megpityókosodott. Fel is fogadta , hogy ezután nem iszik egy itezénél többet egy rostomban. A sátor elkészült még azon nap délutánján. Mikor Tóbiás, a hevenyészett épületet meglátta, azt hitte, hogy tündér Ilona varázsolta át, udvarába palotáját. Be akart rohanni, de két arkangyal, illetőleg a garaboncziás diák és Romeo, a bejárásnál feltartóztatták, mivel a diszítmények még nem volnának rendezve, sem a padok berakva. Majd holnap a kivilágításnál méltóztassék megtekinteni, mondák Tóbiásnak; igen jeles darab fog adatni, zenével, táncczal és énekkel. „Benjámin Lengyelországból, vagy a nyolczgarasos atyafi.“ — Az urfi meg volt nyugodva , s azon hiedelemben távozott, hogy tündér kedvese, értesülvén magas vendégeiről, táncz estélyt rendezend az ő-és a notabilis urak tiszteletére, mellyből ezüst kézfogó , és arany menyegző reend, ha valami irigy szellem a dolgot el nem rontja. Mártha néninek sehogysem tetszett a mulatság, mióta a legszebb férezéknek vérét vette, s a konyhába tolakodó színészeknek nem győzött eleget tenni; kinek tűz, kinek víz, kinek kenyér, kinek bor kellett. Folytatjuk.