Pesti Napló, 1851. február (2. évfolyam, 270-293. szám)
1851-02-14 / 281. szám
jó szomszédság feltételei, noha lényegükben még állanak , meg vannak ingatva Lengyelország számos földarabolásai által, s azon mértékben fognak apadni, amelyben a petersburgi kabinet kénytelen leend, Középeurópa ügyeibe vegyülni! Bár ne kételkednének, hogy Oroszország, mint nagyhatalom , a Németbirodalmat, szakadozottsága mellett is, legyőzni nem tudja, s megtámadni nem is akarja, de Oroszország, ha minden szlávok a germanismus elleni gyűlöletben összetalálkoznának, e szenvedély által nagyobb erők fölött rendelkeznek, mint amennyi, a szuronyok, álgyak és coalitiok útján összeállítható! S akkor, ki számíthatná föl a következményeket, melyek a petersburgi cabinet mérséklete által sem volnának mindig korlátolhatók? A legelső szabály tehát, melyet Ausztriának, ha Keletre akar hatni, követni kell, a polgárisodásnak oly óvatos vezetésében áll, mely ritkán hozza magát a nemzetiségi féltékenységekkel összeütközésbe. S viszont a leggondatlanabb ballépés volna, ha az ausztriai politika a polgárisodás ürügye alatt a német nyelv terjesztésének, és a gyarmatosítás színe alatt a német elem mesterséges szaporításának ügynökségét vállalná el. Ezen missió pedig a legveszélyesebb pontra akkor érne, midőn a németesítés a részletes süker által fölbátoritva, magát a határszélekig akarná keresztül dolgozni, hogy Kelet ellen vihesse a polgárisodást Mert ekkor a demarcationális vonal, melyen túl az érdekek óriás összeütközésének be nem következni lehetetlen, már át volna lépve. Ettől kell Európának félni, ha nyugalmat óhajt. Ettől kell Ausztriának előre már óvakodni, ha a Török birodalom sorsára s Kelet polgárosítására valaha komolyan befolyni kíván. Aleppo, 1850. 2) Itt jelenleg majd mindenki hideglázban szenved , mi valóban különös 2000 lábnyi magasságban a tenger színe fölött, hol a levegő tiszta, mocsár nincs és a hegység közel. Ezen láz, valamint minden betegség, kivétel nélkül, csúz, szemgyuladás (itt igen gyakori) fogfájás időszakonként megszűnő jellemmel bír. Majd minden betegség ellen általános gyógyszerül chinin használtak. Európából jövő orvosok összecsapják e fölött kezüket, és négy hét múlva nem adnak egyebet a chininnel. Egyébiránt a halandóság nagyon gyér, igen sok szerfölött öreg s e mellett gyors embereket lehet látni. Másfelől rendkívül sok a világtalan. Ennek oka részint a buttone, melyet a bennszülöttek rendesen arczukon kapnak, és szerencse, ha nem megvakulást, hanem csak sebhelyet hagy maga után. — részint a szemgyuladás, melyet meghűlés szokott előidézni, mennyiben az emberek egész nyáron át a szabad ég alatt alusznak. A belzettek között ekkorig csak Bemnek volt buttoneje, s pedig lábán, mint a lovaglásban akadályozta. Egy ily buttone, mely hat hónaponkint szokott megújulni, annál alkalmatlanabb, mert az orvosok semmivel sem képesek azt orvosolni, legfölebb enyhítő port adnak, de a fájdalom különben sem éles. Mivel a buttone nemcsak ellúzítja az arczot, hanem ezen felül vakít is, megkísértették beoltani, de minden eredmény nélkül. A himlőoltás a keresztényeknél közönséges, de a törököknél nincsen szokásban, mind a mellett alig lehet látni ragyás arczot. A törökök, úgy mint arabok termete szép, erős, különösen itt is mint Widdinben és Sumlában csodaszép gyermekek láthatók. A posta tegnap délben érkezett, és egy óra múlva azon hír terjedt el, hogy általános hűnbocsánat érkezett : ausztriai bűnbocsánat török alattvalók és tisztek számára! — Később ezen hír a két Baloghra, az apára és fiúra szorítkozott, mi hihető is, mert e két egyén némi idő óta eget és földet mozgásba hozott annak megnyeréséért. Visszatérésük által Törökország keveset veszít, Pest keveset nyer. Az apa igen öreg és a fiú lump, ki magaviselete által csak ártalmunkra van. A legutóbbi hírek szerint egyedül a fiúra vonatkozik a bűnbocsánat. Én nem tudom, mikép történhetik, hogy az utasok nyolcz napi itt-tartózkodás után ezen tartományról egész statistikát képesek írni. Az első pillanatokban vett értesülések többnyire alaptalanok, vagy legalább nevezetes módosítás alá jőnek, így például egy itteni kereskedő azt mondá, hogy a kiviteli vám 3% . Ez igaz, hanem később megtudtam, mikép ezentúl különbség nélkül minden áruczikk után a kivitelnél 9%-ot kell fizetni, s igy a vám 12%. — A két legnevezetesebb kiviteli czikk : gabona s nyers selyem; — ámbár Antiochiában, Latachiában, Bakrutban és egyéb helyeken gombolyító intézetek állitattak, de ezek koránsem elegendők. A parasztok maguk is gombolyítanak, de igen roszul, és a rosz, tisztátlan fonal nagy kárára van az itteni jelentékeny selyemgyártásnak. Mióta a zultán aleppói bútorszövetet használ, és egy itteni selyemgyárosnak érdemjelt külde, Konstantinápolyban példája átalánosan utánoztatik , és a selyemgyárak naponként nagy megrendeléseket kapnak. Meg vagyok győződve, hogy egy ügyes selyemgyárnak itt rövid idő alatt meggazdagodnék. Közelebb, nem mint szoktam egy helybeli kereskedő, hanem török katonám által küldöttem a levelet postára. Ez azt mondja, hogy a postamester a levelet először el nem fogadta, hanem biztosunkhoz kívánta vitetni, ki aztán az elfogadást egy pár szónak reálrásával eszközölte. Habár a basa fölhagyott is eleinte követett bosszantásaival, de némely formalitásokra mégis szerfölött ügyelnek. A basát illetőleg nemrég egy jeles sólyom-történet igen mulattatott engem. A franczia consul egy sólyma megszökvén, bizonyos heltettnek lakásába menekült. A consul szolgái üldözőbe vették, és míg az egyik a ház urától engedelmet hozott a sólyom elfogására, a másik azon felfedezést tette, hogy azon szoba, melybe a sólyom repült, ezelőtt katholikusok kápolnája volt. Ez attól tartva, hogy a madár tovább repül, benyitotta az ajtót, mely állandóul nyitva szokott lenni. Szerencsétlenségére épen zárva volt, és a házi úr, ki már a sólyom üldözésére engedelmet adott — a fölnyitás pillanatában megérkezvén, úgy gondolta, hogy a tettest házfeltörő gyanánt kell tekintenie, s azért eldöngeté. Egyúttal a consulhoz is küldött, ezen szolgának megbüntetését kívánva. Lesseps (a diplomatában jól ismert név), ki jelleménél fogva köztisztelet tárgya, s különösen irántunk mindig nagy rokonszenv és figyelmet tanúsított, azonnal elküldő főbb hivatalnokainak egyikét, hogy sajnálatát amaz esemény felől, melyről mit sem tudott, kijelentse, s egyúttal nyilvánitá, hogy a szolgát nem fogja megbüntetni, miután a sértett fél maga vett elégtételt, és a miatt ő — a consul — panaszt emelni nem fog, mihez pedig talán joga volna. Igen szép episod volt, hogy a belzett egyén egy függönyt mutatott a consul hivatalnokának, melyet a szolga eltépett. Történetesen ugyan e függönyt a consul kölcsönzé a kápolna részére, s nem akarta elvitetni, midőn megtudta, hogy ama házba egy belzett költözendik. Most jő a legérdekesebb. A belzett bevádolta a consult a basánál; azon franczia consult, kit 1-ör egyedül a franczia követnél lehet bepanaszolni, s a kikor gyakran nyilvánítá: „Bármit tenne ellenem egy belzett, soha sem fognám őt a basánál bevádolni, carjamais je mettrai les turrs entre vous rt moi. De a basa, az egész darabnak legmulatságosabb alakja, most lép fel. Ugyanazon basa, ki bennünket a kaszárnyába záratott, és nemcsak minden európaival való érintkezéstől eltiltott, hanem a consult is fölszólító, hogy bennünket ne fogadjon, ír most ugyan azon consulnak, ki hozzánk erőhatalommal nyitott magának utat, és ajánló szolgálatát, ki el nem fogadtatásunkat illetőleg a basa részéről történt fölszólíttatásra azt válaszolta : mes porles sont ouvertes pour tout le monde, et pour mis les hongrois - deux battants, ugyanazon basa ír ugyanazon consulnak : „Nagyrabecsült barátom a franczia consul tudni fogja, hogy mi itt Aleppoban azultánnak igen nevezetes vendégeiről gondoskodunk, kik nemcsak mint ilyenek, hanem személyes szolgálataik stb. által is minden figyelmet megérdemelnek, és legfőbb kötelességünk itteni tartózkodásukat lehetőleg kellemessé tenni stb. stb. — Mondhatlan fájdalommal értesültem , hogy önnek egyik szolgája stb. És én azon benső barátságnál fogva, mely a franczia consulhoz köt (ha lehetne egy kanál vízben megölné) indíttattam arra, hogy őt megkérjem, mikép azultán vendégei iránt tartozó minden figyelmet stb. stb. Hogy tetszik egy ily diplomata ? Be kell soraimat rekesztenem. — Mostani szállásunk téli lakásul nem alkalmas, és azért miután reménylhetőleg tavaszi, itt maradunk, lakás után kell szaladgálnom. Kalocsa, jan. 30. Több ízben volt említés e lapokban Tuba Marcsiról, az elfogott rablóról, Rózsa Sándor és ki tudná minevű alföldi és bakonyi hires szegény legények czimborájáról. Igaz, hogy e lap a bécsi német lapok e név körüli sürgését forgását megróni akarván, említő Tóba Marcsit ,de úgy tartom, hogy a bécsi hírlapi kacsák teljesb alakokban tűnnek fel, ha csakugyan ezen, bár tagadhatlanul törvény átka alatt levő, de sem útonálló vagy rabló, se ez vagy amaz hírrekapott szegény legyénynyel legkisebb öszveköttetésben sem volt, és az e tájon köz fölvétel szerint szánandónak tartott T. M. rövid ismertetését adjuk. Teszszük ezt azért is, hogy ami igaz, azt bevalljuk , t. i. hogy a lovakat és tulkokat s más értékes czikkeket odábbállitó legények — fájdalom! — a békés polgárok lakhelyeik vagy szálláskerteik közöl kerülnek ki; pusztán, vagy erdőben tartózkodó rablócsapatról — e tájon------- hála Istennek! — eddig semmit sem tudunk. Taba Marczi Fájsz helységi lakos, jó magabiró gazda és közbecsületben tartott családatya volt, kit a forradalom már helységi elöljárónak talált. Középmagasság, széles vállak , domború mell , izmos termet , nyílt tiszta arcz, komoly lelkűjét ismertetők T. M-t. Midőn a Duna partjaira, őrködés végett, a forradalom tropicus szakában nemzetőrök parancsoltaténak , az a tájon kiállított nemzetőrök parancsnoksága T. M.-ra bízatott. A Dunaparton kivonatukozó nemzetőrök élelmezése a lehető legroszabb lábon állott. Ott legelészett közelében egy uradalmi gulya, és — a mint beszélik — először a parancsnok híres megegyezése nélkül, néhány darab tulok levágatott. Később a megkezdett szalonnára rájártak a jóétvágyú nemzetőrök, és folyvást pörkölthúsoztak , mig a legutolsó darab is bográcsra hányatott. Ám az első véteksúlya, mely T. M.-t, mint volt parancsnokot terheli, mert bizony oly számos darab marha az ő híre tudta nélkül el nem fogyhatott. Az ott volt nemzetőrök — mint mondatik — személyenkint jókora pénzöszveggel drágán fizetik a pörkölthúst. EGY TALÁLT NAPLÓ TÖREDÉKEI. Közli ROBOZ ISTVÁN. I. Szülői látogatás. Folytatás. .) De hagyjuk el szenvedéseimet. Ennyi is elég abból, mi sajtó. — Igen is, önnek atyja Ormai Iván volt, Gergelynek egyetlen gyermeke. Szegény Ormai Iván — hogy igy kell kezdenem a történtek fonalát — szív és lélek embere volt egész életében; a családi körben hű férj, s gyermekszerető atya. — Történt — ha jól emlékszem — mintegy négy évvel ezelőtt, épen azon napon, midőn ennek utolsó levele Monte Vico környékéről haza érkezett, üdvözölni a rég látott szülőket. Ép azon napon, midőn a megérkezett levelet olvasták a szülők : „Ég az Ormai majorja“ sikoltás hangzott be e falak közé. Ön anyja zsebjébe vette a levelet, s félőrültként rohant ki az ajtón, meggyőzni magát a bizonyosról. Nem voltak hazugak a sikoltási hangok, mert mire a tornáczon termettünk, már a félórányira fekvő majorságból udvarunkra hozá a sziporkát az erre száguldó szél. — Elég az hozzá : minden porrá égett a szín helyén. — E véletlen csapás nagyon rosz hatással volt ön atyjára , s bár az erőszak által okozott kár még nem volt oly nagy, hogy a megnem élhetés komoly gondolataitól lesújtva ágynak essünk, mert a kár Ormai Iván összes értékének csak ötödét teheté; de a még korábbi évekből öröklött s idegeit gyakran megrohanó kórjuk... a naponkinti öregülés daczárai folytonos mranka s éber figyelem a gazdasági dolgok elintézésében, melyeket orvosi tilalom ellenére is szakkadatlan erővel folytatott: az elgyengült tagokat nem ritkán meglátogató szaggató görcsök, melyek most a véletlen ijedés következtében erősben rohan tsák meg őt, mint azelőtt: elég okok valának arra, hogy a szorgalom s önfeláldozás által az őrülésig szeretett gyermeke számára gyűjtött vagyonának csonkulását látva — őt ágyba sújtsák. — E körjelekhez járult még azon epesztő gondolat is, hogy Vilmosát, kit a világon mindennél inkább szeretett, ágya körül nem láthatja. Nem vehet le ajkairól csak egy áldó, egy vigasztaló szót is, az atyai forró szerelmet megkoronázni... az a legvégsőig megfeszített rémes képzelet, miként ha megválnia kellene a világtól a nélkül, hogy szeretett, egyetlen gyermekét még csak által sem karolhatná... a szemfedő szegénysége, melyet gyermeke könye nem gazdagíthat . . . — Az atya mindig roszabbul jön , s midőn már maga sem lát a reményt fölüdüléséhez , magához intézetét s felhatalmazá minden vagyonának eladására — mely e lakon kívül többnyire szerzeményből állt. — B. kereskedő meg is hivaték rögtön, s e házon kívül minden ingós ingatlan vagyon 40.000 p. forintért áruba bocsáttatott s eladatott. Czélja lévén a szülőknek, ez összeg nagyobb részét Vilmos fiók számára a pói takarékpénztárban biztosítani. Még e napon leolvastatott tanuk előtt a fentebb említett összeg, s az Ormaiféle jószág B. kereskedő kezére szállt. — A beteg mindig nagyobb fokára hágott a szenvedéseknek; gyertyagyújtáskor már félrebeszélt, s egyetlen fia Vilmos felé tárta ki reszkető kezeit a távolság sötétébe. Úgy látszott, hogy gyermekérek ábrándozása már maga egy sulyköve volt betegségének, kit évek rejtenek el szerető karjai közöl. — Tizenkettő volt az óra. A beteg körül minden néma jön. Mi is elszunyadtunk megunva már a sok virasztást. Egy kis éji mécs pislogott a szoba egyik sarkában a pihegő élet felett, e mécs is félig el volt takarva egy reá boruló fedőforma rézlap által, hogy a gyengés , halvány sugarak az olykor még fel-felmerülő bágyadt szemeknek még a gyengébb és halványabb sugarát ne sérthessék. — Lassú kopogás az ajtón kívül... pillanatnyi suttogás, — és erős feszítés után az ajtó, kifordulva sarkából , csikorogva ránk szakadt. — Gyilkos! gyilkos ! kiálték elborzadva, mint a berontott három fekete alakot megpillantam. — Kettő közölök a beteg ágyához rohant, egy, a csak most elszunyadt nő — ön édesanyjának — álmai fölé, így siikerülhetett nekem a zárt ajtón kiszöknöm. Nem tudtam mégis egészen elhagyni a szobának határát; mintha segítségre késztetett volna ellankadt erőm, s kétségbeesésem utolsó ereje. Visszaléptem néhány lépést s egy mély hörgést hallva, visszaborzadtam a szobába vánszorgás czéljától. Még egy újabb, s nagyobb sikoltás rázta meg az éj sötétségét, s az anya a gyilkos kezei közöl megszabadulva , karjaimon csüggött véres pongyolában. A legközelebbi fák alá vezetőin öt... vére egyre folyt;... megfesté a fekete földet... pirosra festé. — A szobában minden néma jön; a mécs még mindig halványan égett, mintha arra is a bűn olaja lett volna öntve s most önmagában, s önbűnétől halványult volna el... utóbb lassú moraj ... egy két reszketve elhaló hang-----------vékony csikorgás, -— s az éj borzasztó bűne be jön fejezve ! A mécs elfuvatott, a kidöntött ajtót keresztbe tették az ajtószárfák előtt, s a gyilkos rablók eltűntek. Lassankint magamhoz térve s némileg felbátorodva, besomporodtam a szobába, s meggyujtám az eloltott mécset... Borzasztó ! az atya meggyilkolva feküdt ágyában... a tatalmákom betörve , s belőle minden pénz elorozva. A munkás élet nem vola többé , gyilkosok által oltatott ki. Később segítség érkezett ide minden későn! — A gyilkosok eltűntek ! Egy életet vittek magukkal, s csak egy véres gyilkot hagytak e szobában... egy reszkető tanút... s egy haldokló életet“... Folytatjuk. Lásd P. N. 280-dik számát. A lefegyverzés utáni honvédnyugtalanitó parancsok hallatára T. M. sem látá biztosnak otthon maradását : a bogyiszlói erdőszélbe vonult tehát, mely erdőnek belső rengeteget közöl, nem könynyű föladat az oda vadított legényt kiolvasni. T. M. csak az országút melletti csárda közelében tartózkodott, hová több a besorozás elől menekülni akaró volt honvédek csoportoztak hozzá, és a hős kinézésű T. M-t önkint fejeknek ismerék. E körülmény új nehézségül fekszik T. M. fején, mert maga körül szökevény csapatot alakulni engede. Rablásaikról, útonállásaikról nem hallánk, de annyi igaz , hogy emberei közöl néhányat T. M. majd ez majd amaz helységbe küldöző a szerencsétlen menekültek számára adandó eleségért. Azonban az ilyen eleintén szánalomra számított segélyezés, utóbb a szomszéd helységeknek terhes kezdett lenni. Ez iránti jelentés következtében a kalocsai szolgabiró úr, helységek bírái kíséretében néhány csendőrrel ment Fajszra T. M. szállására, hol a kereset alatti egyén helyett csak néhány szűr találtatott, s ezeket a csendőrök magokkal vitték. E szűröket később a szolgabiró tíz czélszerűbbnek látta visszaadatni. Midőn a szolgabiró úr a fölőbb említett csárda közelében az erdőn át Kalocsára viszszafelé vonulna kíséretével: a sűrűből kiállt eleibe T. M. és jelentvén, hogy háta mögött hatalmas tartalékerő rejlik a bokrokban (mit a sűrűből elő elő tűnő barátságtalan arczok is erősítenek) kérdezte a sz. bíró úrtól: miért vitette el szállásáról a szűröket, nevezetesen fia szűrét. Megértvén pedig, hogy a szűrök vissszaküldettek, csak arra kérte a sz. bíró urat, hogy az előtte és társai előtt kellemetlen csendőrökkel ne járjon ez úton; ő jól áll, hogy itt soha semmi bántatása nem leend. A csendőrök kevesen és kellemetlen helyzetben valának, de T. M. sem őket nem bánta, sem fegyvereiket el nem szedő. A sz.biró úr igaz szánalomból néhány forint borravalót önkényesen ad, a maga bejelentésre már az előtt is többször fölszólított, most is intett, de bírái előtt megjelenni vonakodó Marczi bácsinak. Azonban e naptól fogva, talán vitellianismusi elvből túlbecsült lovagias föllépésének érdemére számítván, kevésbbé őrizkedő lett T. M., s igy a különben is erélyes stratégiával körülvont hálóból nem menekülhetvén, csendőri kezekbe jutott. Nála épen puska volt, de csak azért, hogy a rajta levő szijjat levegye, és a tanyabeliek által fiának nadrágszijjat küldje , különben minden ellenállás nélkül fegyverét és magát átadá. A statáriális bíróság a határnapra Kalocsán — közbejött akadályok miatt — öszve nem ülhetett. A TM-t terhelő több vádak a nyomozási eljárás titkai lehetnek , de amiket megírtam, hivatalbeliek ajkairól is hallott közbeszéd tárgyaló tájon. Az ügy rendes pörútjára utasíttatott, T. M. pedig még mostanig is Kalocsán van többekkel egy szobába zárva. Ennyit tudunk mi itt e hely közelében ama Bécsben elhíresült rabló Taba Marcziról. Vácz , február 9. Benne vagyunk a farsangban —állig! és tánczolunk és vigadunk javában kivilágos kiviradtig, mintha soha semmi baj sem ért volna bennünket. Hej pedig bizony volt részünk benne a lefolyt zivataros években annyi, hogy Isten a megmondhatója. De most igen jól érezzük magunkat, hálózván búfelejtésre. Okosan! Már mi csak a régi magyar példabeszéddel , akarom mondani egyik népdalunk versével tartunk, mely azt énekli: „búsuljon a ló, elég nagy a feje, és a bánkban soha meg nem tébolyodunk!“ A legtalpraesettebb életphilosophia! Szomorkodtunk , nyomorogtunk eleget, vigadjunk most, tánczoljuk el a telet. Mind a mellett, hogy a farsang és tánczvágy untig elegendő ok a bálozásra , nekünk mégis széphangzású ürügy kellett; s ezt nem soká kelle keres— Istenem! ha van irgalmad e miriád világot alkotott mindenható kezekben ! ha van hatalmad, Istenem ! mutasd mtígy, hogy álmodom , s csak kérjelek ezek, elzsibbadás felettem, mákonya egy megragadó körülménynek, s nem való, mely befalazatlanul, tisztán áll előttem... Hogy csak ábránd, melynek szárnya van, s elröpül, mint az emlékezetnek fehér madara, mint a gyönyörűségnek kést adó jelenete.. . De mégsem álmodom ;... a lélek igaz tükörbe nézett, mert úgy velem ég, a szívnek elég ereje dobogni... a léleknek ki van tépve szárnya.. . minden perez új tollat tép ki szárnyából, hogy e borzasztó valóság körén túl ne szállhasson, hanem megmaradjon elfoglalt világában... Istenem ! csapásod borzasztó felettem !!0 nem mentél-e túl ten hatalmadon, midőn több kínt adál.e kebelre , mint mennyit egy emberre elbirhatónak kimértél ? Vagy csak sújts ... még jobban sújts! hogy hatalmad igazsága még inkább megerősbüljön a népek hitében. Minek tartanál meg két élet elvesztőn egy életet, mely úgy is oly nehéz, hogy önmagában is összeomlik , mint végtelen időd terhe alatt a múlandóság épülete! Koldus vagyok és árva!! Árva, kinek könye nincs, s koldus, kit sem gyönyör, sem imádság el nem tart!. .. így fűztem tovább a lelket szaggató gyilkos képeket, míg az elmélyedés mámorában következő szavak akarák levetkeztetni a szomorúság köntösébe öltözött lelket. — Az Istenért, uram ! minek a kétségbeeséssel határos íme kín ? Kétségbeesés nem nyitja föl a sírokat, melyek mindenünket fedik ! — Ha tudunk, felejtsünk — ha nem, legalább tűrni kell tanulnunk. Még néhány szót az elmondottakhoz, s többé nem fog feküdni semmi szivemen. Csak még egy kis türelmet uram , s fel lesz vonva a múltról minden fátyol. ------------------- --------------------