Pesti Napló, 1851. május (2. évfolyam, 344-369. szám)

1851-05-23 / 363. szám

nya ennek nov. 24. sir W. Parker vice-admiralhoz intézett azon közlönyét vette, melyben tudósítja, hogy az ügyek állása Konstantinápolyban jelenleg olyan, miszerint nem szükségeltetik ő felsége hajóhadának közelléte a Dardanellákhoz , s hogy Mosconissi szigetnél a jelen körülmények közt alkalmas állása leend a hajóhadnak. Vagyok, stb. PALMERSTON, , Viscount Palmerston , viscount Ponsonbynak. Külügy , dec. 25. 1849 My Lord! Excellentiád f. hór-ki közlönyére vonatkozólag, melyben jelenti excellentiád Schwarzenberg herczeggeli közléseit, ő felsége hajóhadának mozgalmaira nézve a középtengeren , tudatnom kell excellentiáddal, hogy ő felsége kormánya helyesli önnek e tárgybani intézkedéseit. Vagyok , stb. PALMERSTON, CL Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett dec. 26.) Sz. Pétervár, dec. 14. 1849. Van szerencsém tudósítani lordságodat, hogy Duhamel tábornok, ki legújabban bukaresti orosz ügyvivőnek neveztetett ki, néhány nap előtt Sz. I Pétervártt megérkezett. Neki volt értekezlete Fuad Effendivel, s ő excellentiája, legközelebbi találkozásunkkor tudata velem , miszerint a tábornok biztosító, hogy a fejedelemségekből jelentékeny számmal vonattak már ki az orosz seregek, s hogy kormánya sajnálja, hogy a jelen későre haladó időszakban, nem volt képes nagyobb számot kivonni, de intézkedések történtek, hogy a hadsereg 10,000re szállittassék, mi hihetőleg martins hóig meg fog történni. Vagyok, sz. BLOOMFIELD. CII. Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett dec. 26.) Csatolván’ a CII. számhoz. Viscount Palmerston , lord Bloomfieldnek. Sir Stratford Canning, másolatát küldé hozzám azon levélnek, melyet önhöz intézett azon czélból, hogy ön fölvilágosítást adhasson Nesselrode grófnak, hajóhadunk megjelenése miatt a dardanellai külerősségek között, azon okból, hogy rosz idő ellen menedéket találjon ; azonban óhajtom, tudassa ön vele, hogy nem egyeztem bele azon magyarázatokba, melyek Konstantinápolyban a dardanellai kikötő rendezésére nézve adattak, — hogy rendes és szabályszerű volt a hajóhadnak állomása ott. A szabályozás szavai bizonyosan megengedendők, de a szabályozásnak szelleme, összehasonlítva a jul. 1841 -ki szerződés biztosításaival , ellenzi. A szabályozás azt mondja, hogy bármely nemzetnek hadihajója , a Dardanellákhoz érvén, köteles a kül- és belerősségek közt várni, míg Konstantinápolyból engedély érkezendik további előnyomulásra. Azonban úgy hiszem , hogy ez csak oly hajókra alkalmazható, melyekre nézve a porta föntarta magának azon jogát , hogy békeidőben keresztül bocsáthassa azokat a szoroson , t. i. könnyebb hajókra , melyek a konstantinápolyi követségek közlekedésére rendelvék. Véleményem szerint, a szabályozás nem alkalmazható oly hadihajókra, melyek az 1841. szerződés által a szorosból kitiltottak ; azért óhajtottam volna, ha hajóhadunk máshol inkább, nem a szorosban foglalt volna állomást. Kinyilatkoztattam ezt sir Stratford Canningnek is, s levelem megérkezte után ez nem fog többé történni. Egyébiránt biztosíthatja ön Nesselrode grófot, hogy követünk és admirálunk részéről ez nem történt azon szándékkal, hogy a szerződés megsértessék, hanem egyedül rosz időjárás miatt, s a dardanellai kikötő rendezésének betűszerinti magyarázatából. Vagyok, stb. PALMERSTON. Folytatjuk. Sz. Pétervár, dec. 14. 1849. Nesselrode gróf, betegsége miatt ágyba szorittatván , Moore futár megérkezte óta , f. hó 10. nem láthatóm. ő excellentiáját; azonban két nap előtt kinyilatkoztatám M. Labenskynek, ki egyike a főbbeknek az orosz külügyhivatalban, hogy remélem, miszerint láthatandom nemsokára a cancellárt, kivel szólni óhajtnék azon körülményekről, melyek közt a brit, sir W. Parker alatti hajóhad a Dardanellákban állomást von. M. Labenskyval volt tegnap találkozásom Nesselrode gróf fölszólitásának következtében, s tudata velem, miszerint megbizatott, hogy Brunnow báró, múlt hó 12/24-ki közlönyét olvassa föl, melyben jelenti , hogy lordságos tudósító, miszerint engem oda utasítani óhajt, hogy a fölemlített tárgyban közlekedjem az orosz kormánynyal. Én M. Labenskynek kinyilatkoztatom, hogy kaptam lordságodtól Brunnow báró közlönyével hasonló tartalmú magánlevelet, de hivatalos közlendőm nincs a császári udvarral, ámbár egész biztossággal igazolhatom Brunnow báró közlését, ő felsége kormányának véleményéről, azon kérdésre vonatkozólag, mely a hajóhadnak, a dardanellai külerősségek közti megjelenése miatt keletkezett. Tudatom M. Labenskyvel, hogy nem lévén utasításom , Nesselrode grófnak nem adhatok hivatalos Az előttünk fekvő dráma e nemnek ragyogó példánya. Az előjáték helyett szolgáló két képben megjelenik egy franczia markotányosnő, Marianna- Jokaine, mint Bernard őrmester kedvese, és gyermekének anyja. Ezektől a csata által, mint véletlenül megsebesült elszakitatik, s egy idegen házhoz kerül, hol beteg lázas állapotában kibeszéli, hogy a háziasszonyt látta egy zacskó aranyat rejteni a padlás alá. Ezt egy szinte ott levő idegen utas meghallja, s módot talál a pénzt elrabolni, mialatt Marianna, ki egy jelenetben fölfedezi a háziasszonynak, hogy titkát tudja, elindul férjét és gyermekét keresni, de az említett pénz elrablásával vádoltatva, bebörtönöztetik, s onnan csak húsz év múlva szabadul meg. Ekkor visszamegy Bernardhoz, ki mármint St. André gróf nyugalmazott tábornok, mert egy csatában szeme világát elvesztette. Azonban a tábornoknak neje van a magas körökből, s fia Victor — Szigeti— ki az előjátékban alig volt több, mint csecsemő, szinte a magas körökből nőszülni készülő kifejlett fiatal. E végett Marianna nem jelenhetik úgy meg, mint Victor anyja, s a tábornok ezt megtudva, megbecstelenítését, fiának sem fedezheti fel. Hogy pedig a nő és anyának ily természetellenes helyzete, szívet és lelket drastice megpaprikázó módon legyen megfejtve, s Mariannát az egész darabon keresztül igy lehessen tartani lélektani indokolás helyett, e czélra egy egészen kívülről hozott motívum van használva, t. i. Victor épen most fedezi fel, hogy Marianna , akiről eddig csak annyit tud, hogy atyját nagyon érdekli, s ez szeretne felőle valami bizonyost tudni — tolvajságért holtiglani fogságra ítéltetett. Ezt Mariannának hallani kell fiától, s igy megsemmisítve, nincs más mód számára, mint magát a tábornok nejéhez — Laczkócziné — komornának becsempésztetni, mit a világtalan tábornok megtud ugyan később egy véletlen által, de azért ez Marianna helyzetén mit sem változtat. Itt már megszakad az eddigi fonal, s a cselekvény egészen más térre ugrik. A további bonyolódás alapjául St. André grófnőnek bizonyos Monclar marquissal-i szerelmi viszonya van fölvéve. Victor tudja e viszonyt, s atyja becsületének érdekében a marquissal mostoha anyja előtt igen megalázó módon bánik, miből párbaj támad. Ezt megtudva , a grófnő kedvesét, Marianna pedig fiát Mig egyrészről a rendpárt közlönyei aggodalmukat fejezik ki római franczia hadsereg és a pápa katonái közt ismételve történt véres verekedések fölött, addig másfelől a Montalembert szellemétől áthatott franczia kormány nem a legjobb néven veszi a pápa őszentsége tanácsa által az osztrák császári kormányhoz intézett és belga lapokban közlött emlékakarja megmenteni, s így a két nő közt összeköttetés támad, mi azonban később fölbomlik, mert Marianna nem akarja a grófnőnek egy levelét kedveséhez elvinni. Ezalatt azonban igen sok külömbféle dolog történik. Victor neje kezét családjától csak úgy nyerheti meg, ha egykori anyjáról hiteles bizonyítványt szerez, hogy mi történt vele ? Erre Marianna, hogy fia boldogságát ne gátolja, elhatározza magát megölni. A tábornok megtudja neje hűtlenségét, Victor szinte megtudja, hogy Marianna anyja, míg a grófnő, hogy Mariannán magát megboszulja, tolvajsággal vádolja, s fölkutatva szobáját, némi irományokat talál, melyekből megtudja Marianna megbecstelenítését. Ezt Victornak tudtára adja,s Mariannát a háztól el akarja kergetni, mire Victor elájul, s az épen belépő tábornok nejére kiált: „Ön fog a háztól elmenni asszonyom.“ E föllépésnek hajlandó az ember azon perezben megörvendeni, mert azt hiszszük, hogy az eddig pusztán fölcsigázott helyzeti érdeket vadászó bonyolódás sivár ürességéért némi kárpótlásul, legalább a kifejlésben lesz valami része a jellem által nyilatkozó emberi akaratnak. Azonban csalatkozunk, mert e nemes fölhevülést, csupán a fölvonás végét csattanósan érdekesítő hatás czafrangjául akasztotta oda a franczia író. A következő fölvonásban tetőpontján látjuk a tábornokot azon lelketlen gyengeségnek, melynek az egész darabon keresztül sodronyon mozgó automatja. Ugyanis, megtudva egyfelől neje hűtlenségét, másfelől pedig Marianna becstelenítő helyzetét érezve, nem tudja magát másra határozni, mint életének ópiummal véget vetni. De a színfalak mögött működő titkos gépek új fordulatot adnak a dolognak, mert egyfelől Victor párbajban megöli Monclart, másfelől pedig egy haldokló vallomása következtében — ki nem más, mint az előjátékban a pénzt elrablóit idegen — Marianna ártatlansága földerül, minek eredménye az lesz, hogy az igy tökéletesen megbukott grófnő issza meg a vak férjtől egy czifra jelenetben elcsent ópiumot. Itt vége lett a 7 fölvonásnak, s más nem volt hátra, mint hogy az író egy utójátékban Mariannát, mint a tábornok nejét mutassa be, kivel az, ha t. i. vak nem lett volna, még igen jó napokat tölthetendett, ha 20 évi börtönszenvedés, s oly lelki küzdelmek után, melyekből néha egy perez is elég a hajszálakat megfehéríteni — csakugyan oly viruló szépségben maradt meg, mint Jokainétól személyesítve láttuk. Az előadott tartalmi vázlat mellett vége hossza nincs a lényeges benső szükség nélkül, episódszerűen oda czibált jeleneteknek. Ezek csupán a franczia érdekhajhászati charlataneria eredményei. Mert a műbensőleg oly szegény, hogy a fölvett cselekvény csupán drámailag szabályzott egyszerű menete által az nem lenne más, mint egy szárazmalmi lónak egyhangú körútja. E szerint azzal kell az érdeket folytonos feszültségben tartani, hogy minden jelenet új meg új bonyolódás alapjául van fölvéve, mi okból a megoldás, a benső összefüggés hiánya miatt, nem lehet más, mint gépies. Azonban ez eljárás, mindamellett, hogy a formát művészi egységéből kivetkezteti, még nem legnagyobb bűne e darabnak. Nézzük meg, hogy kezeltetik a jellemzés. Szegény Marianna feje fölött 5 fölvonáson keresztül függ a becstelenség damocleskardja, mindamellett, hogy a tábornok és a közönség előtt úgy áll, mint ártatlan. Anyai szeretete egyetlen szenvedélye, s ennek öntagadó magassága által jut oly embertelen és természetellenes helyzetbe, hogy saját édes gyermeke aljas mostoha anyjánál, férje tudta és beleegyezésével cseléd lesz. Csak parányi költői képzelődés is e helyzet alapján a lelki állapotok igen gazdag benső világát tudná megteremteni. Itt azonban Marianna csupán úgy jelenik meg, mint a helyzetek automatja, kinek fájdalmában, szenvedésében semmi tragikai nincs, s ki nem képes maga iránt semmi költői érdeket gerjeszteni. Mert e dráma úgy áll előttünk, mint melynek csomóját a működő személyeken egészen kívül eső motívumok oldják meg, s igy Marianna, mindamellett, hogy főszemély — de minthogy a dráma czéljára általa semmi sem történik — csupán annyiban érdekel, mennyiben a helyzetek által nyer némi fordrozott érdeket. Másik főbb jellem a világtalan tábornok. Ez az egész darab folyama alatt egy lelketlen gépnek van festve , oly üres kebellel, mintha semmi erkölcsi érzülete nem volna. Mert egyfelől fia, mint önfeláldozó lovagiasság példánya, — más felől Marianna, mint a fenkölt öntagadó martyrerény jelképe hatnak rá, s a kettő közt mégis oly gyáva határozatlanságban áll, mint Buridan szamara az országúton, s jegyzéket, s hogy nem vagyok fölhatalmazva, magánlevélből hivatalos közlést tenni; azonban, ha biztosit, miként téve is, hogy a császári kormány oly szellemben veendi nyilatkozataimat, amilyenben adatnak, kész vagyok lordságod magánlevelét kivonatban közölni, valamint sirStratford Canning múlt hó 24-ei közlönyét is, mely a császári udvarnál minden kétséget szétoszlatand azon véleményre vonatkozólag, melyet ő felsége kormánya a dardanellai kikötő rendezéseinek magyarázatára nézve adott. Remélem, hogy lordságodnak nincs kifogása az ellen, hogy múlt hó 24-ki magánleveléből ezen közlést tevem. Azt hivem , hogy e cselekvésem egyelőre befejezendő azon komoly kérdést, melyben ugy látszik nincs igazunk, s hogy ez által megelőzendem ez udvarnak, e tárgyra vonatkozó hivatalos tiltakozását. Ide zárom másolatát azon kivonatnak, melyet lordságod magánlevele után közöltem Nesselrode gróffal. Vagyok, stb. BLOOMFIELD, Paris, május 18. hatát, amelyben ő Szentségének azon óhajtása fejeztetik ki, hogy bár a Rómában levő franczia hadsereg osztrák és sicziliai katonasággal váltatnék föl, minthogy könnyen megtörténhetnék , hogy egy franczia forradalom, vagy csak kormányváltozás esetére is a jelenleg a pápa védelmére Rómában levő sereg, a pápa és az osztrák birodalom ellen fogna fordíttatni. Hogy ő Szentségének ebbéli aggodalma nem alapnélküli, azt már leveleimben többször, valahányszor e tárgyról szólok, kimondom; azonban a jelen franczia kormánynak mindamellett egy csep kedve sincs seregét Romából visszahívni, már csak azon egyszerű oknál fogva sem,melylyel lord Palmerston nemrég az angol parliamentben ez ügyben tett interpellatió alkalmával, a franczia hadsereg Romábani szükségességét indokolta, t. i., hogy , a mely perezben onnan a franczia ki fogna vonulni, helyét azonnal egy más hatalmasság seregei foglalnák el, melyet valószínűleg Anglia is kevésbbé fogna ott jó szemmel nézni. Néhány nappal ezelőtt a „Journal des Débats“ és az angol „Times“ stónok egyéb lapok is egy Mazzini nevében kiadott manifestumot, vagy mint ők nevezők, üzenetet tettek közzé, melyben Európa jelen állása és a forradalom teendői fejtegettetnek. A kik Mazzini elveit közelebbről ismerik, egy perczig sem kételkedtek, hogy a közlött okirat merő koholmány. Ezen véleményt Mazzininak egy, a tegnapi Limesben, s egy más a mai franczia lapokban közzétett levele bizonyosságra emeli, e levélben nemcsak apocryplnek nyilvánítja a nevezett okiratot, hanem egyúttal bővebben fölfejti annak főpontjaival ellenkező nézeteit Európa jelen állása fölött. A Schwreitzból jött 126 magyar még mindig Havreben van, anélkül, hogy sorsuk eldöntve volna. Vezetőjük Türr Londonba akart menni, hogyha lehet, ott részükre némi segélyt eszközöljön, azonban neve a többiek lajstromára lévén följegyezve, és a följegyzettekre nézve a franczia kormánytól ki lévén adva a rendelet, hogy azok egyedül csak Amerikába bocsáttassanak, Türr kénytelen volt visszajőni Párisba, és innen a kormányi rendelet ellenére Calaisnek véve útját Angolhonba. Kolozsvár, május. A Megint irodalmunkról írok. Mi is volna tárgy jelen helyzetünkben, melyről a magyar levelezőnek többször és melegebben kellene megemlékeznie, mint az Isten jóvoltából ismét lélekzeni kezdő irodalom, kivált ha még valami örvendetes, valami nagy hiány orvoslásáról értesítheti a tisztelt olvasót. De mit is tehetne szívesebben ? hiszen már azon tudatom, hogy minden komolyabb szellemi vállalat nemzeti irodalmunk tartalmát , belbecsét , gyönyörű nyelvünk csinosbulását, terjedését, s általa sokat szenvedett nemzetünknek vérrel szerzett s vérrel megtartott hazájában legbiztosabb jövőjét mozdítja elé, mondom már ezen tudalom nemes örömre gyulasztja kebelét. Mennyivel jótékonyabb, lelkesitőbb ezen öröm mireánk elalélt fiaira szegény Erdélynek, hol nyelvünk és nemzeti műveltségünknek oly tündöklő múltja vala, hol a közéletben a fejedelmi udvaron s fényes családainkon kezdve le a nép alsó rétegéig a magyar nyelv, az akkor honszerte legcsinosbnak tartott magyar nyelv, minden jogait élvezheté; hol a magyar irodalomnak, művészetnek oltárán egykor oly gazdagon égtek az áldozatok-----------igen, meny- * 5 *) A Wiener Ztg. koholtnak mondja. Szerk.nyivel jótékonyabban hat minden ilyes a sivár jelenen busongó hazafira, ha a legnyomasztóbb conjuncturák mellett is férfiakat lát, kik a megfogyott és lélekben megtörött népen és tanítóin a nemzeti irodalom legbiztosabb s a keresztyén vallás legenyhitőbb evangéliumi gyógyszereivel buzgólkodik segíteni. Soha a magyar népnek, a vallásos türelem ezen páratlan kis hazájában , evangéliumi vigasz- és balzsamra nagyobb szüksége nem volt, mint a szenvedések jelen korában. — Azért szívből legyen idvez minden oly vállalat, mely a csfiggeteg magyar népet, idvezitőnk lélekemelő tanaival, azoknak megfelelő egyszerű nemzeti nyelvünkön igyekszik nemes tudalomra, férfias önállóságra és eredménydús tevékenységre felüditni... . Egy ily vállalatról értesítem a két haza irodalom-, és evangéliumbarátait, nevezetesen a t. protestáns egyházi és tanítói rendet, és a gyülekezetek elöljáróit, addig is, míg az illetőszerzők bővebben szólnának. A munka czíme : :• Új testamentum: az újszövetségi szentírásnak a tudomány jelen állásához és korunk kivánatihoz alkalmazott magyarázata. Kézikönyvül lelkészek , iskolatanulók és családok számára. Dr. Wohlfarth dolgozata nyomán több rendbeli toldalékkal Din tér, Lisco, Schütze, s mások munkáiból bővítve, dolgoztak Incze Dániel, előbb nagyenyedi most kolozsvári ev. ref. hittanár és Herepei Gergely kolzsvári ev. ref. pap.11 Ezen valóban korszerű munka dolgozására szerzők, az ügyszeretet-és általánosan érzett hiányon kívül, buzdítást és lelkesítést az erdélyi helvét, hitvallású egyház 1840-ki közzsinatának , s ezen egyház agg püspökének e tárgyban történt fölhívásából merítettek , és annak idején eme tekintélyek aégise alatt fog a magyar protestáns világnak felajánlva lenni. .. Alkalmunk volt saját szemeinkkel meggyőződni , miszerint a t. szerzők a művelt külföld gazdag forrásait szakértői tapintattal sj magyar egyházunk szükségei és viszonyaihoz alkamazottan dolgozóik fel, s úgy hisszük a t. olvasó szívesen veendi, ha a programjéból némieket ki fogunk emelni: „Keresztyénnek, főleg protestánsnak, mennyire szükséges, sőt nélkülözhetlen kézikönyv legyen a biblia, kivált az Új testamentum, fölösleges hoszszasan fejtegetni. Lessing, azt mondja : ,,Az Új testamentum második vallásos elemi könyve az emberiségnek.“ És népünk mind e mai napig nem használható e drága kincset lelke gazdagítására, mert bár kezében az azt rejtő szekrény, de nem volt kezében a kulcs, melylyel fölnyissa; bár nem valt eltiltva az élet vizének forrásától, de mivel merítsen belőle nem volt eszköze. „Midőn Fülöp kérdezé a szentirás-olvasó szerecsen főembertől: ,,vájjon érted-é a mit olvassz ? ez monda , mi módon érthetném, hanem ha valaki megmagyarázná nekem.“ (Cselek, VIII. 30: 31.) „Magyarázat, a szenttudomány jelen állásához és korunk kivonatihoz alkalmazott magyarázat azért az, mire nekünk szükségünk van, amit mindeddig vallásos életünk nagy kárával nélkülöztünk, s amit pótolni czélja e jelen vállalatnak. „Ne mondja nekünk senki, hiszen ott vannak iskoláink , hol taníttatik, ott egyházaink, hol magyaráztatik a szentkönyv ; mert azonkívül, hogy épen magoknak az iskolatanítóknak és lelkészeknek múlhatlanul szükséges, hogy legyen e czélra használható kézikönyv édes anyanyelvünkön, mely a tanításban nemcsak vezérfonalul, de alapul is szolgálhasson. kiszámíthatlan a haszon, melyet egy ilyen könyv az utoljára sem tud mást tenni, mint, neje által szarvakat kapva, feledni fiát, feledni Mariannát, feledni a természet szavát, és magát egy világi becsületnek nevezett agyrémért megölni. E két fő személy nemcsak hogy nem jellem, de még typicus alaknak is gyönge, fölületes és szaggatott. A dráma további fontos személyei a tábornok neje és Monclar márquis. Látjuk, hogy szeretik egymást, de e szerelemnek benső világa, érzelmi és szenvedélyi motívumai egészen rejtve vannak előttünk, amit, minthogy e viszony a dráma alapjához tartozik, szinte nem lenne szabad minden lélektani árnyéklat nélkül csak úgy odagyártani. E két személylyel úgy vagyunk, mint a hajdani lovagregények szerelmeseivel , midőn a nő annyira elfátyolozva, s a lovag annyira elpánczélozva jelenik meg, hogy csupán czipője sarkát látja egyik a másiknak , s az ember hajlandó hinni, hogy ebbe szeretett bele mindkettő. Advocem lovagregény !.... valóban senki sem tenne a művészetnek, jó ízlésnek nagyobb szolgálatot, valamint Shakespeare, Calderon, Moliére és Goethe szellemeiknek szebb engesztelő áldozatot, mint ki a franczia drámák egy Don Quixotte-ját tudná megírni. Lássuk elvégre, mint van e drámában fölfogva az élet. Marianna nem tolvaj. Ezt Bernard hiszi, tudhatja , a közönség látja, — de minthogy a világ előtt meg van bélyegezve, nem szabad nőnek , nem szabad anyának lenni. Ez nem más, mint az úgynevezett világi becsület üledékének az erkölcsi rendeltetés fölibe való emelése. Francziáknál csak megjárja e világnézet, kik egy bensőség nélküli kedélytelen fölületes szellemmel, mellőzik mind az életben mind a művészetben azt, ami tisztán emberi , s az embert csupán a társadalmi formák által szabályzott lelketlen bábnak tekintik. Nekem legalább ilyen élet nem kell. Reám nézve a szó valódi értelmében otthoniatlan, s úgy vagyok vele, mint Faust azon ifjúsággal, mit a boszorkányok konyhájában talált. Lehet, hogy való, de mégsem elégít ki, mert hiányzik belőle a természetesség. Én részemről minden gyarlóságai mellet is szívesebben szavazok egy magyar, mint egy ilyszerű franczia dráma mellett. Sírkei Károly.