Pesti Napló, 1851. június (2. évfolyam, 370-392. szám)
1851-06-10 / 376. szám
1851. másod évi folyam. 376 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken ’„ Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 , , , Egy évre . 18 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is, megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre ! „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre. 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. árhoz intézendő,úri-ut. Laffertház 449. Szerkesztési iroda: Uri utéza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. ... . . Kedd, junius 10-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgö kr.jával számittatik. A beigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefizetendő a Magán viták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesli órákban. Előfizetési felhívás a ,,PESTI NAPLÓ 1851-diki második félévi folyamára. A PESTI MPLC működése ismeretesebb a közönség előtt, semhogy azt újabban is fölemlegetni szükséges volna. Mutatta azt eddig a növekedő részvét, melyet törekvésünk irányában a t. olvasó közönség tanúsított. Bel- és külföldi levelezéseink érdekességét bizonyítanunk sem kell, melyek mellett az egyes rovatok tartalmasságát és érdekét növelni, a közönség iránti legszorosabb tartozásnak tekintettük. Lapunk jövő félévben is jelen alakját megtartandja. Béltartalmát illetőleg mindent elkövetünk, hogy a t. közönség megelégedését megnyerhessük, mit annál könnyebben hiszünk elérhetőnek, miután publicistáink elismert legjelesbjeit lapunk dolgozó társai közé számítjuk. Műtárunk politikai és szépirodalmi dolgozatokon kívül érdekes könyv- és színbírálatokat hozand rendesen ismert íróink legnevezetesbjeitől, miáltal irodalmunknak , s általán véve nemzetiségünknek véljük a legkitűnőbb szolgálatot tehetni. Előfizetési föltételek: Vidékre postán küldve félévre 10 frt. — évnegyedre 5 frt. p. p. Pesten házhozhordással félévre 8 frt. — évnegyedre 4 frt. p. p. Tudomásul, a féléves előfizetés január 1-től június hó utoljáig, — és július 1-től december hó utoljáig érketik. — Az évnegyedes előfizetés pedig az első negyedév: január 1-től mártius hó utoljáig; — második negyedév: április 1-től június hó végéig; — harmadik negyedév: július 1-től September hó utoljáig; — végre a negyedik negyedév October 1-től december hó utoljáig értetik. Az előfizetés elfogadtatik Pesten, a „PESTI NAPLÓ“ szerkesztő- s kiadóhivatalában, arutezai Laffertház, 449 sz. a. 1. emeletben, vidéken minden cs. k. postahivatalnál. Pest júniusban 1851. A „PESTI NAPLÓ“ szerkesztősége. Budapest, junius 10-én. + A Magyar Hírlap szóváltásba bocsátkozik, meglehet egyedül azért, hogy gyakorlottságra tegyen szert e részben , miután szüksége lehet reá a törvényszéki sorompók előtt, élete, s jövendője lévén a kérdéseit tárgya. Anélkül, hogy megmondaná, mikép reánk akarja lőni nyilait, és közelebbi nyilatkozatainkra kísért cáfolatokat írni, a fölvont is oly félreismerhetlenül ellenünk van irányozva, hogy védelmi kötelességünk fölemelni a pajzst. Nem hisszük, hogy olvasóink nehezteljenek figyelmüknek néhány önigazoló, s fölvilágositó szavunk iránt igénybe vételéért, kivált, midőn ily fölvilágosítás a jelen sajtóviszonyok nyomasztó állapotában is előmozdítására, szolgálhatand a közügy iránti részvétnek és a politikai eszmeforgalom élénkülésének ; ámbár fájdalom mindenki tudni fogja, hogy most egy független lap egy hivatalos lappal szemközt sohasem használhat egyenlő fegyvereket. A Magyar Hírlap retteneteskép fölháborodott közelebbi idő alatt a conservativekre, s törekvéseikre nézve nyilvánított nézeteink miatt. Ő a conservativekről csak ingerültséggel és viszályt kereső indulattal tud emlékezni; őszintén szánakozunk túlzott elfogultságán, mert ez megrontja a viszonyuk igényeinek fölismerésére szükséges tiszta látást, és sötétté, homályossá teszi a szemüveget. Ha a conservativeknek sokat szenvedett hazánk nemzeti saját léte iránti jó szándékában nem hisz; ez ellen semmi szavunk, ez tisztán meggyőződés dolga. A közvélemény szabadon választhat közte, s mi közöttünk. De abban a M. H. legföltétlenebb barátja is igen csekély logikát találand, hogy szombaton a conservativeket azzal vádolja, mikép a múltak reminiscentiáit ápolják, és vasárnap egy hasábot hoz ellenük telve legepésebb reminiscentiákkal. Nagy haragjában a M. H. magáról megfeledkezve fölkiált, hogy kezdi átlátni, miképp az alkotmány ígéreteiben helyezett hit aláásatik“ (talán enyészik), — mikép a körülmények már jóformán csak a conservativek számára „teszik [ lehetségessé a mozgást és cselekvőséget,“ — és ilyét illető föltételekről. Ő elbocsáttatott, elvivén magával mindazt, mi sajátja volt. MONK boszankodik, hogy a „nemzet önerejébeni bizodalmát és több eféle régen tudott dolgokat“ emlegetünk. Nem tehetünk róla, ha az efélék emlegetésétől iszonyodik, de vannak dolgok, melyeket nem árt bizonyos időben, bizonyos körülmények között — bármi rég ismertek legyenek — ismét és ismét előhozni. De miért is kezdett ellenünk a M. H. csatározást ? Nézeteink fölfejtése közben, nemrég mondottuk, „hogy a nemzett aggodalma egyedül akkor ér véget, midőn a Felség meggyőződvén e nép ragaszkodásának és nyugalmának fontosságáról oly lépéseket tesz, melyekben az ország nemzeti tételünk biztosítékait ismerendi föl . . . és e részben a conservativek egyenes letéteményesei a nemzet reményeinek.“ Alkalmasint mindenki felfogta szavaink helyes értelmét, csupán a M. H. nem. gyanúsítással és vádakkal lép elő. Gyanúsításai nevetségesek; vádjainak értékét egypár észrevétel föl fogja világosítani. Különösen két oknál fogva — mint minden sorából kilátszik — intéz ellenünk támadást. Először, hogy azt állítjuk, mikép jelenleg nincsenek pártok, és a nemzet bizalommal, reménynyel viseltetik a conservativek törekvése iránt. Másodszor: hogy a conservativek iránti ezen bizodalmát fokozni törekszünk, erőt igyekezvén nekik kölcsönözni támogatásunkkal. Mi az elsőt illeti, soha politikust áradozásai oly kelepczébe nem vittek, mint a M. Hírlapot, mert egy helyen szem elől tévesztve czélját, ilyert Monk kezébe adni. Azonban szükség lett a közvéleményt némikép kielégíteni, az izlandi pápistákkal a szövetségnek gyanúját elhárítani, vagy legalább megakadályoztatni. Az independens párt nem halasztotta igen soká önmaga meghazudtolását , midőn kimondatta a házzal mikép a kormány roszalja Monk altábornok azon tettét, mely szerint kibékült a vérszomjazó izlandi lázadó O’Neillel, és ezennel visszautasít mindenféle hozzájárulást ezen tetthez.“ Az independensek, minekutána alkalmat szolgáltattak, az ellenpárt diadalmára, arról is gondoskodtak, hogy barátjaikat el ne csüggesszék, és ennek következtében kimondották egyszersmind, miképp a parliament meg van győződve arról, miszerint Monk altábornok az említett ügyben csak az Angol ügyet tartó szemei előtt, és így ezennel fölmentetik ez ügybeni további keresettől.“ Monk őszintébb és határozottabb föllépést várt; nagyon megsértve érze magát a vitatkozás folyama, valamint a reá halmozott vádak által, melyek felelet nélkül maradtak. Az okos emberek azt gondolták, miszerint vagy igen sokat, vagy igen keveset tettek Hankért; gáncsolták ezen politikát, mely szerint, mint, Whitelocke mondja, Monkot bántották azért, hogy később czirógassák. Némelyek azt hiszik, mikép Monk ezt sohasem felejté el. Az independensek igyekeztek ezen szerencsétlen ügy hatását csökkenteni, és e végett kinyomatták a Monk és O’Neil közt történt szerződés pontjait, egyszersmind hozzá mellékelvén azon okokat, melyek Monkot rá bírták. De a publikum gyaníta az igazságot és annál dühösebben mondá ki a kárhoztatást azon parliamenti tagokra, kik résztvettek az angolok legmegrögzöttebb ellenségével történt szerződésben. Ezen idő tájban halt meg Monk testvérbátya lováról esése következtében, nem kitérésre téved: — A conservativek „hónuk országos önállóságát,. .. a helyhatósági élet szabad manifestatioját... és mindenek fölött a nemzeti lét megmentését ... választván jelszavul... az ország nagy része e magyarázatnak hitelt adott, és ha a reactionárius vágyakat illetőleg nem is vetkezett volna ki minden gyanúból, mindenek előtt a legégetőbbnek látszó érdeket gondolta megmentendőnek, a politikai jogoknak a kor szükségeihez mért elosztását a közeljövőre vélvén halaszthatónak... a többség ily okoskodáshoz folyamodott, stb.“ Hanem azért tökéletes szabadságában áll a M. Hírlapnak egy másik számban azt mondani, hogy a nemzet nem fordul bizalommal a conservativek felé. A második pontra vonatkozólag, miután imádott hazánk érdekében óhajtjuk conservativ honfiainknak oda fenn leendő meghallgattatását, hogy a nemzet megnyugtatására lépések tetessenek, nézetünk szerint nem leend ártalmára a honnak , ha ők ennek őszinte bizalmára hivatkozhatnak. Egyébiránt a conservativek iránti bizalmat akaratlanul maga a M. N. növeszti leghatályosabban, midőn például ily vádakat emel ellenek: „Ellenszenvet tanúsítva a politikai s igazgatási centralisatio irányában, Magyarország separatisticus állását újra kivívni törekednek“ — továbbá: „Oly ajánlatot tesznek Ausztriának, miszerint a chartával a nép sem lévén megelégedve, a koronaországi státusok fognának újabb alkotmányt octrogálni (octrogálni?) a birodalomnak.“ Nemde különös, midőn egy ember vakon neki hagyván maga után csak leányokat. A családi birtok Monkra szállott, ki azt ügyessége által nemsokára jó karba hozta. Ezen időszakban minden befolyással biró ember, lett légyen az a legalsóbb rangból, vagyonra vergődhetett. Az uralkodó pártnak tett szolgálatok közöl egy sem maradt fizetetlenül. Sokat beszéltek Monk pénzvágyáról és különösen takarékosságáról, de nem igen látszik, hogy becsületességét kétségbe vonták volna. Mert midőn maga a kormány is igazságtalansággal vádoltatik, akkor ügynökei is könnyebben bánnak az igazsággal. Egy fővezére az Izlandban levő seregeknek vagyonra tehetett szert, minden szemrehányás, és minden vád nélkül, ha nem is a sereg rovására, de legalább a zsoldtalan mezítlábas és rongyos serege körében. Cromwell a parliament által Izlandba küldött első sereg élére állván, nemsokára meghódítá ezen országot győzedelmek és öldöklések által. Neki hasonlóan sikerült Fairfax lelkiismeretét elidegeníteni azon háborútól, melyre a parliament, 2-ik Károly nevében fölkelt Skótzia ellen készült. Cromwell úgyszólván kiszobíta Fairfaxot, az arra szánt seregek parancsnokságából, és maga indult új győzedelme felé. TARTALOM: Egy kis magyarázat. London- (Három angol beszélgetése a Regents-parkban. A királynő születésnapja. Czuczor.) Paris- (Az elnök dijoni beszéde. A nép magatartása. Az elnök fogadtatása Párisban.) Vasból- (Közélet. Főispányi körutazás. Időjárás. Gabonaár. Gyümölcsösök. Napibérek iránti intézkedés.) Losonczi könyvtár. Festészeti académia ügyében. Kisdedovó inta- terjesztő egyesület. Hivatalos- (Kinevezés.) Vegyes hírek és események- Politikai szemle-Francziaország. (Az elnök beszéde Dijonban.) Németország- (A dán minisztériumot érdeklő. Kivándorlási ügy Braziliába.) Hírek a birodalmi lapokból- Legújabb. Magyar nemzeti muzeumtionavizállis Műtár (Monk. — Az angol köztársaság bukása, és a monarchia helyreállitása 1660-ban.) A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. MONK. AZ ANGOL KÖZTÁRSASÁG BUKÁSA , ÉS A MONARCHIA HELYREÁLLÍTÁSA 1660-ban. irta Guizot. Folytatás. *) Egyetlen egy katona állott elő, ki megmondd,miszerint lelkiismerete nem engedi, hogy azon ügy mellett küzdjön, melyben O'Neil is részes, és ezen katona el is bocsáttatott. A többiek áthatva lévén vezérek jelenlététől, hangosan kiáltották, hogy hozzá hívek maradnak. Ezekkel bezárta magát Monk Dundalk falai közt. A város jól volt ellátva. Cromwell is kiközeledett, és így egypár nap múlva más fordulatot vehetett volna a parliamenti párt ügye. Monk reméli addig fentarthatni magát , míg pártja győzelme bekövetkezik , de a város nemsokára körülvétetett Inchiquin által. Az enthusiasmus sülyedezett, katonái és tisztjei a bástyákra másztak kiáltván Inchiquin seregéhez, mikép ők soha sem fognak ráállani, hogy O’ Neil szövetségese alatt harczoljanak. És így kényszerítették Monkot Dundalk feladására. Monk, ki haragjában oly nyugodt volt, mint határozatában, nem feledkezett meg a saját szemeLondonban 1649. Monk azon öntudattal, hogy híven szolgált pártjának, megnyugodva tért vissza Angliába, midőn Bristolba találkozik a hajóra szállni kész Cromwellel, ki elbeszéli neki azon izgatottságot, melyet az O’ Neilleli szerződés Londonban előidézett. A nemzeti és protestáns harag oly erélylyel tört ki, hogy maga a megnyugtatni akarás sem igen tanácsos volt. Az independensek, kiknek Monk engedelmeskedett az igazat be nem vallván, nyugodtan nézték a Monk feje felett összetornyosuló zivatart. Ők ugyan nem akarták, hogy Monk a közvélemény áldozatává legyen, de nem akarták magukat védelmére sem kitenni. Monk nem igen indult meg ezeken, ő nem utasíta vissza a reá hárított terhet, és London felé sietett, magával vivén egy kis összeg pénzt, mit Cromwelltől kapott, és azonkívül a főszereplőknek szóló néhány levelet. Monk nem igen hajlandóknak találta azokat arra, hogy magukat az O'Neillel történt szerződések által compromittálják. A presbyteri párt néhány ügyes tagjai, és szenvedélyes ellenségei az independenseknek, meg lévén győződve, mikép Monk nem dolgozott sajátkezűleg, ezen ügyben , minden módon igyekeztek ezen dolgot napvilágra hozni , amitől várhatták volna az ellenpárt népszerűtlenségét. Monk megkérdeztetvén a státustanácsban, és a parliamentben a dolog mibenállása felől, magára vállalt mindent, mentségül a szükséget hozván fel. Az e fölötti vitatkozások dühösek voltak, némelyek indítványozták, hogy Monk visszatetessék a Towerbe, mások pedig azt mondák, mikép okosabb lesz a ToMONK Skócziában mint altábornagy Cromwell mellett — 1650. Monk megnyerte Cromwell bizalmát. A köztök létező bizalom olyan természetű volt, amilyen ily két nagyravágyó tehetség közt lenni szokott, kiknek egyike meg akarja szerencséjét találni, a másik nagyságának szolgálatában. Cromwell elhatározván Monkot maga mellett használni, előbb ezredet alakított számára, később pedig tüzéri altábornagyá nevezé ki. Monk katonai tehetségei illő helyet foglaltak el ezen hadjáratban. Dunbarnál 1650. September 3-án *) Lásd P. N. 373. számát.