Pesti Napló, 1851. november (2. évfolyam, 496-519. szám)
1851-11-25 / 515. szám
515 « 05L másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Vidéken: Pesten : Évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . 10 , — , , Egy évre . 18 , - , , A havi előfizetés, mint a sisztenbinti eladás is, megszűnt. Egy hónapra 1 fr 31)kr.p Évnegyedre 4 „ — , , Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 , — , , Egyes fiára — „ 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G álhoz intézendő, úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Orintcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jelöl számittatik. Minden bementetlen levél visszautasíttatik. Kedd, nov. 25-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgö kr.jával számittatik. A beigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj,előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM: önkormányzás. III. Páris. (A pártok állása a quaestorok törvényjavaslata irányában. A baloldal közeledése az Elyséehez. Bonaparte politikája és a Coup d’Etat. Creton indítványa és Joinville herczeg kijelölése. A democrata bizottmány ülése.) Barin. (A hannoverai király halála Dánia és Liezvig ügyei. Az alakult dán országgyűlési bizottmány. A conservativ sajtóügye. Bethmann Hollweg. Stahl tanár felolvasásai.) Miskolci. (Fogyasztási adó árvereltetése. Iskolaügy. Őszi idő. Adózási aránytalanság. Utczák. Koldusok. Örültek. Társas élet. Piaczi urak.) Hivatalos. (Templomharangok. Birod. türv. lap tartalma. Kizáró szabadalmak. Bábák kinevezése.) a Jelentés az első országos terménykiállitási jutalmak kiosztása iránt. Vegyes hírek s események. Politikai szemle. F rancz ia o rszá g. (A Constitutionnel czikke a Coup d’Elattali félelem miatt fenvkasztottak ellen.) Németország. (Frankfurt : Házmotozás. A szövetséggyűlés határozata jegyzőkönyvei közzététele iránt. — Hannovera : a király halála.) Dunavizállás. Matár. (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MÓRTÓL. XVIII.) Budapest, qov. 25-én. Önkormányzás ni. *) Midőn az országügyekben a legrendezettebb öszpontosítást látjuk, ugyanakkor a közigazgatás lánczolatának utósd szemében — a községekben némi önkormányzás szilével találkozunk. Magyarországra ugyan nem adatott még ki a községi törvény, de az előmunkálatok, s ideiglenes szabályoknak nem lehetvén állandósított jellemet tulajdonítanunk, várnunk kell, hogy községeink a monarchia német tartományaiban behozott elvek szerint fognak rendet*) Lásd V. II. 514. sz. magasabb fokaira alkalmazásától vissza épen nem ijedünk. Sőt inkább. Ezen előszeretetünk mellett nálunk többséggel is bír azon nézet, hogy erős szilárd kormány az önálló közigazgatás mellett is lehető, ha nem úgy, mint Angliában, tán úgy, mint Belgiumban. A kormány által nevezett községi elnökök, ezeknek a községhatárzatait fölterjeszthetés végett fölfüggesztő joga, a kormánynak in supreraa instantia eldöntő szava — elég kezessége a rendnek és törvénynek. Míg azonban a jelen viszonyok közé bele kell találnunk magunkat, a nyilatkozó aggodalmak más természetűek. Nálunk az alig fölszabadult paraszt, a csekély birtokunknak — mit demokratiának nevezni helytelen szokás—túlnyomóságra emelése, az intelligens nagyobb birtoknak háttérbe szorítása gyakran nyilvánított aggálylyal emlegettetik; mi nem oly csodálatos, ha tekintetbe vesszük, hogy a centralizált franczia királyság alatt is nyilvániták a conservativek, hogy „a nemzetőrségi törvényen kívül a demokratiának legerősb állomása a községi törvényben van,“ és e nyilatkozat számokkal — a legjobb argumentummal—támogattatok. De nálunk a dolog nem bir ily komoly alakkal, s őszintén szólván, ezen nyilvánított aggályok némi affectatióval tolattak előtérre , midőn vele politikai fogásként éltünk; ma ez oldalról tán nyugodtan lehetünk; s mielőtt községi törvényünk megjelennék, korán is sopánkodtunk. Még néhány vonással érintendjük azon különbséget , mely a városok, s a falusi, mezei községek közt lelhető, s melynélfogva természetszerűleg azon egy rendszer alkalmazásában rendkívül módosítandó. Pária , nov. 16. A quaestorok indítványa holnap fog tárgyaltatni. Ezen kérdés az államfőhatalmakat egymás irányában, legnyíltabb ellenséges lábra állítja. Eldöntésétől függ : várjon a törvényhozó hatalom áll a végrehajtó fölött, vagy pedig ez amaz fölött, vagy pedig mindkettő egyenlő erővel bír. A pártok, eddigi megállapodásaikból ítélve , különbözőleg fogják föl. A majoritás kétfelé van szakadva : rivoli-egyetem-utezai és pyramid-utezai gyüldére. A baloldal hasonlóképen : egyik rész az indítvány ellen, Bonaparte mellett, úgy vélekedvén, hogy ha az indítvány keresztülmegy , a majoritás még jobban megerősödik s még nagyobb zsarnokságot követend a minoritás fölött; e nézetben vannak a Presse és Republique; a másik fél, a Cacaignac-töredék pedig mintegy negyven képviselő az indítványt pártolja , s azt hiszi, hogy ha át nem megy , a császárság kész, Thiers szavait idézve. E nézetet a Siécle pártolja. Minden bizonynyal a köztársasági baloldal megállapodásától fog függeni, melyik félé lesz a győzedelem. Mi azt hisszük, hogy a baloldal és pyramidutezai gyülde (némely orleanisták bonaparlistákkal együtt) a végrehajtó hatalom részére állanak s megbuktatását kieszközlik, miért, eserében , a végrehajtó hatalom köteles lesz az általános szavazat visszaállításán dolgozni. Nem lehet többé a fölött kételkedni, hogy a baloldal és az Elysée között némi közeledés nem volna, mi, mint beszélik, Proudhon nézete következtében történt. A baloldal igen boszús a majoritásra, s inkább kezet fog az Elyséevel, hogy megtörhesse, bár kétséges , hogy a majoritás megbuktával nem ásott-e sírt saját magának is ? Bár hogyan tegyen is ígéreteket az Elysée, Bonaparte politikájával föl nem hagyand, tudniillik le nem mond a viszonti megválasztatásról. S ezen viszonti megválasztatásra törekvésben láthatni a Coup d’Etat, mire hogy Bonaparte kísérleteket tegyen , nevetséges volna fölötte vitázni. Mi a valóságos Coup d'Etat-t illeti, egy eldöntő pereben nagy kérdés a nemzetgyűlés vagy a végrehajtó hatalom mellé fogna-e állani a katonaság, kivált halmaz rendentúli követelésekkel akarna föllépni. Az Elysée rendkívüli bizalmát helyezi a katonaságba ; van-e erre oka, vagy nincs ? nem vitatjuk. Annyi igaz, hogy a katonaság kész. Ily körülmények közt, nem volna-e tanácsos, hogy a majoritás némely apró kérdések feszegetésével fölhagyva, a szigorú törvényesség útján foglalna helyet, s a ném Lásd P. N. 514. számát. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. XVIII. A feleség és az odaliszk. Folytatás. *) Bánfi sokáig aludt. Egyszer fölébrede. Sötét volt körűle mindenütt. Kábult agyának idő kelle rá, mig kitalálta, hogy merre van és hogy miért van itt ? Valami hideg fugalmat érte a teremben végig borzongani s csak sok időre találta ki, hogy tán egy ajtó nyitva maradt s a kül levegő rohan be rajta. Lassankint eszébe jutottak a múlt éjszaka jelenetei, a halálfogadás s érzé, hogy él. Bizonyosan megbánta a leány, hogy meg akart halni, gondola magában s keresni kezdé őt. A kerevet üres volt. — Azraele! Azraéle! Kiálta többszörösen. Senkisem válaszolt. Végre föltántorgott, s néhány parazsat kapva a füstölőben, egy viaszgyertyát megbújta. Az egyes világ nem engedé őt a terem vécéig látni. Azraelét nem látta sehol. Legelső volt, a mit meglátott, az ollóval ketté ágott kanócz. — Gyáva lélek ! dörmögé magában Bánfi sátárva a hús szellőtől palástját akará fölvenni, erre gy összegöngyölgetett pergamen hullott lábaihoz, melyet fölvéve, azon Azraele írását ismeré meg. Megütközve olvasá benne e szavakat„Uram. Ön részül lát a szívekbe. Szerelmet adunktagunkért, de magunkat nem adjuk a szerelemért. Ön eljátszá hatalmát s midőn mindenkitől elhagyást , egyedül engem hitt hívének, ki önben csak hatalmat szerettem. Én azé vagyok, a ki ezt öröklé, s kiemelkedik, azt imádom, aki sülyed, azt gyűjtöm. Ön példát vehetett volna Corsar bég sorsáról, úgy ne járt volna épen úgy, mint ő.. tenni. Ezekben a szabadelműséget félreismernünk nem lehet; tisztán kijelölt bennük az irány: kifejteni az önálló közigazgatásra való képességet az által, hogy ennek azonnal némi gyakorlati tér engedtetett. Hogy minden koronaországban ugyanegy községi törvény behozatala czéloztatnék, sokszor helytelenítő bírálattal fölemlegettetek ; pedig igaztalanul, mert az olasz tartományoknak is — perse 25 év alatt kifejlett ■— községi rendszerük meghagyatott. A két ellenkező elv — önálló beligazgatás a kis községekben, alapítva több-kevésbbé a választás rendszerére , és egy fokkal fölebb már ellenkező kifolyású hivatalrendszer — és a természetes érintkezés vagy összeütközés eseteiben, emennek túlnyomó ereje — a valódi községi önálló életet nem biztathatja különös fejleménynyel. Amint csakugyan a német tartományok községei helyzetében látjuk is, hogy az úgynevezett „átruházott hatáskör,“ azaz, mely a községet szorosan nem illető, s az egyetemi államot közvetlen érintő, de, az államtól a községre ruházott hatáskörnek betöltésére képteleneknek találtattak, és egy,,írástudó“ hivatalnok alkalmazása szükségesnek tartatik. A Lloyd, mely bizonyos javaslataiért a földbirtokos osztály képviselőjének, mint egyéb indítványaiért a conservativnek tartatik, körülbelől az angol közigazgatás másolatát ajánlgatja; s róla azt kell hinnünk, vagy nem tekintett e rendszer legmagasb politikai föltételein, sine qua non föltételein, keresztül; vagy nem tartja a státusintézmények szellemegységét szükségesnek , pedig a nélkül folytonos a harcz, vagy pedig monarchiánk viszonyai mérlegelésében sokkal merészebb mint mi, és velünk sok mások. Mi magyarok még mindig eszmélkedésinkben csak saját ügyeinkre szorítkozunk, s a községi önálló beligazgatás logikai következéseitől, Bánfi nem olvasható végig. Arcza elborult szégyenében, így meggyaláztatni ! „A nyomorult szolgalélek, midőn megölelt, árulásról gondolkozott. S én e lény karjai közt akarom tölteni utolsó órámat!“ kiálta föl elundorodva önmagától. „Ez gyávaság és becstelenség ! Egy férfitól, a ki úgy élt, miként én, igy akarni meghalni! Ki szem szemben állott mindig ellenségeivel, utolsó perezében elbújni előlük s elbújni egy rabnő karjai közé! utálat reá.“ „E tanítás jól esett nekem. Ki el tudtam feledni egy nőt, a ki önföláldozással szabadíta meg ellenségeim kezéből; egy kéjhölgy kezébe kelle jutnom, aki eláruljon ellenségeimnek.“ „De még nem késő minden. Az életet már nem, de a büszkeséget még meg lehet menteni.“ „Nem leend azon diadala senkinek, hogy engem elárult, ne mondják ellenségeim, hogy elbújtam előlük s rám találtak. Szemközt megyek eléjök, a mint illett volna tennem legelőször.“ E határozattal fölment a rejtett udvarra Bánfi, ahol paripáját elhagyó. Megütközve látta, hogy az nincsen ott. Az odaliszk magával vive azt is. Már erre csak mosolyogni tudott. „Nagyon sajnálnám, ha egyúttal meg is nem lopott volna.“ Azzal visszament a sziklaterembe. A kanócz végét újra meggyújtá s ismét kijőve, bezárta a vasajtót s a Szamos partján lefelé megindúlt. Déltájban leült a part alá pihenni, s alig volt ott egy óranegyedig, midőn lódobogást hallott közeledni , föltekintett. A bokrok rejtve járták, s itt egy csoport fegyveres élén látta fölfelé lovagolni egymás mellett Csáky Lászlót és Azraelét. A leány valamit látszott neki mutatni a sziklák felé. A jó úr csupa elragadtatás volt. Bánfi gúnyosan mosolygott magában: „szegény tatár.“ Ahogy a fegyveres csapat elhaladt, Bánfi ismét útnak indult. Nem messze az erdőben egy szegény parasztra akadt, aki fát vágott. — Nem tudod, hová ment ez a fegyveres nép ? kérdé tőle. — De igen uram. Bánfi Dienest mentek elfogni, akinek fejére nagy díj van téve. — Mennyi? — Ha nemes fogja el, jószágot kap; ha paraszt, kétszáz aranyat. — Az nem sok, de neked úgy hiszem elég lese. Az a Bánfi Dénes én vagyok. A paraszt lekapta süvegét. — Kívánod urám, hogy valamerre elvezesselek ? — Vezess oda, ahol a kétszáz aranyadót kifizetik érettem. Egy óranegyed múlva rettentő csattanás viszhangzott a hegyek között, mely mérföldnyi kerületben megrázta a földet, a gregyina-drakuluji tündértanya hozzájárulhatlanul összeomlott. Csáky szerencséjére elkésett, különben mindenestül ott vész. Visszatértében már fogva volt Bánfi s ő megfosztatott azon dicsőségtől, hogy ellenségét ő keríthesse kézre. Rögtön sietett vele találkozhatni, s mintegy kikeresett boszantásul az odaliszket is magával vitte, ki oly hidegen nézett Bánfira, mintha sohasem látta volna. Bánfi azonban, amióta önkényt kézbe adá magát, ismét egészen visszanyerd régi lélekerejét s félvállról lenézve, monda: — Tehát ezentúl kegyelmed fogja az én avultjaimat viselni. Azraele, mint egy kigyó, melynek farkára hágtak, sziszszent föl ez éles gúnyra, mig Csáky mosolygást erőltetett fülig pirult arczára. — Nem kivan méltóságod valami kegyelmet tőlem ? szólt sértő szívességgel Bánfihoz. — Az kegyelmednél nincs, nálam pedig nem kell. Amit követelek az, hogy miután én megjelentem, és el is fogattam, a nélkül, hogy tudnám miért , most már a feleségemet bocsássák szabadon. — Tehát végtére is visszafanyalodunk a feleséghez ? — Épen nem úgy értettem. Én nem feleségemhez akarok jutni, hanem ellenkezőleg azt kívánom, hogy amikor engem börtönbe tesznek, őt bocsássák ,ki onnan. — Úgy lesz, ahogy kegyelmed parancsolja méltóságos uram, — viszont a gúnyos kegyességgel Csáky. Bánfi egy végtelenül megvető tekintetet vetve rá, egyikéhez a bent levő csatlósoknak fordult s azzal kezdett elbeszélgetni, nem is figyelve többet a főúrra. Teleki meghallva Bánfi elfogatását, rendeletet ten, hogy rögtön Bethlen várba vitessék, ő maga pedig kikéredzett az udvarból Kővárra, hogy igy azt hihessék, mintha a Bánfi elleni, faetio nem az ő műve. ..... hanem Béldi Pálé volna, a kinek várába vitetett Bánfi. Az elfogott főúr még az útban hallá, hogy felesége szabadon bocsáttatni rendeltetett s ez egyben megnyugodva, a többivel azután nem törődött. Bethlenvárba érkezve, Pataky István kolozsvári professor fogadá a főurat, ki meglátva a professort, tráfálózva kérdezé: — Hát kegyelmedet gyóntató atyáúl rendelték ide mellém ? Pataky kényezett, mig Bánfi könnyeden mosolyga. A porkoláb fölvezeté Bánfit a lépcsőkön, legnagyobb tiszteletet tanúsítva iránta. — Megengedheti kegyelmed, kérdé Bánfi, hogy tisztelendő Pataky uram együtt lehessen velem ? Pataky zavarodottan szólt: — Úgy hiszem, méltóságod nálamnál jobb társaságot fog itt találni. Bánfi vállat vonított, nem értve a viszonzás értelmét, s azzal benyitott az előtte föltárt ajtón. Megdöbbenve állt meg a küszöbben. A szobában egy gyászba öltözött nő volt, ki a mint meglátta Bánfit, halálsápadtan támaszkodik az asztalra s nem birt megmozdulni. Bánfi minden vérét szivébe érté futni. A másik pillanatban szenvedélyesen rohant a hölgyhöz, és kiálta: — Nem ! — Margit ! Bánfiné szótlanul veté magát férje keblére és hevesen zokogott. — Téged nem bocsátanak szabadon ? — kérdé Bánfi elsápadva. •—• Magam nem mentem innen. — viszonza Margit. — Börtönödben nem hagyhatálak el. . . . Bánfi szemeiből kicsordult a könyv. Szótlan rogyott le neje lábaihoz s annak kezét égő csókjaival halmoza el. — Mig boldogok valónk a világ szerint, addig kerülhettük egymást. — szólt Bánfiné fuldokló hangon ; a szerencsétlenség ismét összehozott bennünket. ... És lehajolt férje homlokát megcsókolni. Az ájultan dűlt el lábainál. Annyi érzelem rohanta meg egyszerre keblét, hogy még az ő erős szíve sem volt azt képes elviselni. (Vége köti.)