Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-20 / 785. szám

vált, — és pedig nem azért, mivel ez­eket kö­zelebbről nem érdekli, de mert épen ezen kellé­kekben találják az ügyvédi kar gyökeres re­­formátiójának alapját. A jogvédői hivatás ma­gasztosságának teljes öntudato­­s felfogásával belátják, mikép a tudomány, képesség s erkölcsi tekintély legszigorúbb föltételei- s biztosítékával kellett az ügyvédséget körülírni, hogy az mé­­lyen sülyedt állapotából kiemeltessék, s hivatását a kölcsönösen egymásra ható magán- és közjó sikeres előmozdításával teljesítse. Hanem a fenemlített észrevételek elsejében első pillanatra az ügyvédi kar előny-­s ok nél­küli korlátozása tűnik föl, mire nézve megnyug­tató magyarázat kívántatik. Az ügyvédi rendtartás 5. §-a szerint az ügy­védek száma minden kerületi (vagy országos) főtörvényszék területére nézve, s azoknak a kü­lönböző bírósági helyek közti felosztása, azon főtörvényszékek s az ügyvédi vá­lasztmány meghallgatása mellett, a szükséghez képest határoztatik meg; nyil­ván tehát e szám nem lesz á­l1­a­n­d­ó, s nem fog oly szigorún vétetni, mint azt némelyek hiszik, hanem úgy fog mindenesetre kezeltetni, hogy se a jogvédelem, se az ügyvédi pálya csorbulást és kárt ne szenvedjen. A közhatalom e jószándéka ezélzata legin­kább kiviláglik az ausztriai tartományokra nézve 1849-diki aug. 11-kén hozott ideigl. ügyvédi rendszabály miniszteri előterjesztvényéből, hol e pont, mint egyike a legfontosbaknak e tárgyban, különösen meghányatik, s a viszonyok mély be­látásával eldöntetik. Ő Felsége minisztere elő­sorolja ez okmányban mindazon okokat, melyek őt ama felhatalmazás kérésére kényszerí­tették, miszerint az ügyvédállomások osztogatásánál az egy bizonyos szám addig fenállott szoros megálla­pításától eltérjen,­ de egyszersmind nem titkol­hatja el magától, mikép az ügyvédség feltétl­­­en engedélyezése eszköz leendne „az ügyvédi­ rendnek legsajnos” módoni megsemmisítésére, s a közönség a háti bizalmának erős megrendité­­sére.“ Mert a jogvédő férfiúnak függetlennek kell lenni, s illendő fentartását találnia egy oly állapotban, melynek elnyerése fél emberélet uradalmai­, erőködései­ s áldozatába került. ” .N­a az ügyvéd egyéni ok nélkül nem léte­tik e helyzetbe, akkor nem marad más vá­lasztása, mint az [előképzése mellett reá nézve talán egyedül lehetséges életirányt elhagyni, vagy kenyerét egy oly pályán keresni, mely fölött az igazság pálozát törni kénytelen ; — s mindenkor és mindenütt annak kell történni, hogy az ügyvédállomásokra a tág verseny enge­délyezése—a nélkül, hogy a közönségnek hasz­nálna, tisztelt s képes már létező ügyvédek táp­módját egyenesen megsemmisíti, s reménytelen­ségnek áldozza fel őket, mely legsajnálatraméltóbb módon egy eddig elő nem követett keresethez nyit magának utat.“ Ily hathatós, meggyőző ok vezérelte a köz­hatalmat arra, hogy az ügyvédségi engedélyt valamint a birodalom egyéb tartományaiban, úgy nálunk is korlátolta, s az ügyvédek száma­küldtem kegyelmedet, én oka ne legyek a kegyelmed halálának s felesége özvegységének. — Kap az még férjet nagyságos uram, ha én meghalok, — szólt Balló, különösen mosolyogva. — Tehát a kezünk közt levő pénzből vigyen ke­gyelmed négy ezer tallért és ezer darab aranyat ma­gával , monda Teleki. Ezer darab aranyat adjon át a fővezérnek, azért hogy engedjen időt az adó be­gyűjtésére s tiltsa el a váradi basát a foglalástól. Három ezer tallért pedig osszon ki a szultán tolmá­csa s a keresztyén fejedelmek követei között, hogy érettünk a szultán előtt esedezzenek, miszerint a nyolc­van ezer tallérnyi adót szállítsa le az eredeti összegre, a­mi Bethlen Gábor alatt volt. Legroszabb esetben iparkodjék kegyelmed személyesen esedezni azért, hogy vagy engedje a szultán, hogy a váradi basa által bitorolt falvakból az adót beszedhessük,­­ vagy tudja be az adóösszegbe azt, a­mit a basa elő­lünk elfoglalt.­­ A negyedik ezer tallér pedig ke­gyelmednek marad az út és az ottani mulatás költ­ségeire. — Sok lenne az nekem, kegyelmes uram; — szélt mentegetőzve Balló; — inkább majd abból a pénz­ből ötszáz tallért átadok még a szultán tihájának, háromszázat pedig a kiaja bégnek; — no meg majd a fő ulemának is adok vagy háromszázat belőle. . . . — Hohó! kiálta közbe a fejedelem. Már akkor százat a magáéból fizetett reá kegyelmed ! — Nem tesz semmit. Kaptam most egy kis pénzt hazulról. Majd esztendőre meggazdálkodom azt. A fejedelem felugrott székéről. — No, Balló uram, kegyelmed ritka ember. De a­mit én tehetni fogok: — nem fogok megfeledkezni kegyelmedről. — Köszönöm nagyságos uram. Tiszta szívből cselekszem, a mit tehetek, s nem kivánok érte ju­talmat. A két úr megszorongatá a követ­kezőt s áldásaik között útra bocsáták őt, ki is csak annyi időt kérve magának, hogy házát rendben hagyhassa, azonnal sietve eltávozott. Félév előtt szép özvegy asszonyt vett nőül Balló László , ennyit tudunk már a fejedelemtől. Lássuk a jó urat mézes heteiben. Tizenöt óra múlva a fentebbi beszélgetés után Balló már odahaza van, s alig engedve magának né­hány órai mulatást, készül a hosszú, s meglehet a másvilágon végződő útra. Hárman vannak együtt, ő és neje és János az öreg szolga. Balló irományait szedi rendbe. Komoly arcza, sze­líd, csengő kék szemeivel, szép metszésű ajkai, alá­­simuló szőke bajuszával, s fedőtlen homloka oly csendes bú árnyéklatát viselik magukon, mely látni engedi magát, de hallani nem. Neje, egy halovány arezsam­a hölgy, bágyadt él­veteg vonásokkal, egy kereveten heverész, epedő barna szemeit körülhordja olykor kedvetlenül az őt környező tárgyakon, s ideges termetének nyugtalan­sága, reszkető ajkainak duzzogása által láthatóvá teszi zivataros kedélyét. A vén János ez alatt bőrládákat tömöget ruhák­kal és fehérneműkkel háttal fordulva s csak néha fordítva meg ősz bozontos fejét, s láttatni engedve torzonborz fehér bajusza által egy harmadrészben elfoglalt barnapiros pofáját, két szeme, mint a vas­villa öklel olyankor jobbra balra. — Tehát nem fogsz velem jöhetni ? szél kérlelő bánatos hangon Balló nejéhez fordulva. A szép Berta asszony előbb meggondolja ma­gát, ha feleljen e ? — Hiszen látod, szél azután kényes fáradt han­­gon milyen beteg vagyok; két éjjel nem alhattam szívgörcseim miatt s a legkisebb rázkódásnál meg­fájdul a fejem, majd szétszakad; ha elmennék most, megőszülve térnék vissza. — Igaz, igazad van, — sohajta Ballé, s tovább rakosgált; később újra megszólalva: —pedig azt gondoltam, hogy majd a levegő-változtatás, szórako­zás, mulatságok talán még enyhítenék bajodat. — S te levegő-változtatásnak nevezed Sztambul ronda utczáinak illatát, szólt türelmetlenül a nő, szórakozásnak a basák unalmas látogatásait, kik odajönnek az emberhez reggel pipázni s este mennek el, a nélkül, hogy egyebet mondtak volna, mint jó reggelt és jó éjszakát , azokat a kiállhatatlan fürdő­ket, a­hol az embert agyon izzasztják és összetörik ? — Jól van, jól édes lelkem, szólt Balló szelíden. Hisz én nem kívánom, hogy értem ez áldozatot tedd, csak ne indulatoskodjál. —látod, már­is oly inge­rült vagy. — Mostani betegségemnek is egyenesen az az oka, folytatá a nő, — hogy egész Sztambulban létem alatt mindig azokat a kiállhatatlan fagygyúval és olaj­jal főtt fűszeres ételekkel kellett élnem, hogy lázt kapok, ha csak rágondolok is. — Édesem, ne ingereld magadat, hisz nem visz­lek magammal. De az asszony csak nem hagyta magát kihozatni a themájából. — Épen most hallom, hogy Pérában a dögvész is kiütött. — Az reád nézve mindegy, miután te nem jösz oda, felelt némi kis élességet engedve meg magának Balló, mire Berta asszony daczosan felugrott a kere­vetről, s el akarta hagyni a szobát; erre aztán me­gint Balló került alul, engesztelő nyájassággal állva útját feleségének s megcsókolva kezét. Hisz édesem, nem kell mindenért oly ingerült­nek lenned. — Igent beszélt a nő sirva fakadva; te nem hí­­nak területi s helybeli szükségletek szerinti meghatározását magának fentartotta. Másik észrevétel erősítéséül a bécsi ügyvéd­kamra s leendő választmányaink közti lényeges különbségek hozatnak fel. Amott az egész tes­tület területenkint alkotja az ügyvédi képvise­letet önügyeiben, az látja el az ügyvédi kar leg­­fontosb ügyeit, s a kebléből választás útján ki­folyó bizottmányra csupán egypár csekélyebb teendő végezése van ruházva; emitt csak vá­lasztmányok intézik a többi tagok mellőzésével az ügyvédség ügyeit, s mind a választmányok tagjai mind elnökeik miniszteriális kinevezéstől, s főtörvényszéki évenkénti megerősítéstől füg­genek. Ezen lényeges különbség emlegetése hallat­szik legtöbb oldalról, s annak sajtó útjáni nyil­vánítását azon biztos reménynyel eszközöltük, miszerint a közhatalom ha nem is mindjárt, de bizonynyal az idő­s viszonyok első kedvező al­kalmával annyi módosítást engedend e határoz­­mányt illetőleg, a­mennyi csak teljes önbiztos­sága , s az állam mindenoldalú érdekeinek föl­tételeivel összefér. Végül előtájékozás tekintetéből, a leendő ügyvédekre várakozó gyakorlat és vizsgálat kör­vonalait adjuk, a­mint azok az 1850-ik évi aug. 7-kei nyilt parancs szellemében valószínű­leg nálunk is érvénybe lépendnek. E szerint az ügyvédi vizsgálat jelentősége meghaladja mind a bírói mind a jegyzőségi próbatét fontosságát, mennyiben csak az képesít, az ügyvédkedésen kívül, a bírói hivatalra úgy, mint a jegyzőségre. A vizsgálandó ügyvéd, a törvény által megsza­bott elméleti államvizsgálaton, vagy ennek he­lyét pótló hiteles bizonyítványokon kívül, ki­mutatni köteles, hogy valamely ausztriai cs. k. egyetemen a jogtudori rangot megnyerte, s hogy legalább négy évig, a jogtudori rang elnyerése után legalább két évig, a kellő ügyvételi gya­korlatnak magát sükerrel szentelte. Ezen négy évi gyakorlatból 20 évet valamely ügyészségnél vagy ügyvédnél­, egyet valamely megyei vagy járási bíróságnál, s félévet államügyészségnél tölteni köteleztetik, a gyakorlat ezen ágainak sora szabad választására hagyatván. Az ügyvédi vizsgálat szó és irásbelileg történik; csak az elsőnek letétele után bocsáttatik az utóbbira a vizsgálan­dó, mindkettőnél a kellő törv. könyvek és gyűj­temények szabad használata megengedtetik neki. A vizsgáló bizottmány bírálata az írásbeli dolgo­zatokra is kiterjed, melyek fölött aztán bizo­nyítvány adatik ki. Az írásbeli vizsgálat ismé­telhető. Mindkét vizsgálat az illető főtörvény­széki területben divatozó ügynyelven tétetik le, ha azonban ott más nyelvek is divatoznak, akkor a jelölt kívánságára a vizsgálat részint ezen nyelvek egyikében is eszközlendő. London, oct. 14. 2­2 A francziaországi ügyek folyama napról napra élénkebb részvétet gerjeszt az angoloknál, kik ha szomszédaiknak honukbai berontását komoly szemmel, fölötte nehéz kivehetősége miatt, nem is tekintik, mert hiszen minden egy egy franczia hadi­hajó ellen öt brit hajót küldhetnek, attól mégis tar­tanak, hogy a franczia hadi kikötőkben jelenleg nagyban folytatott készületek ingerlésül szolgálhat­nak a Calais­s Dover közti tengerszoros, vagy­ az angol csatornának gőzösekkeli áthidalására, illetőleg az°áthidazásnak raegkisértésére, mi a brit nép, megtámadhatlansága iránti, meggyőződését igen meg fogná ingatni. Innét magyarázhatni meg a verseny­zést is, mely jelenleg mindkét nemzetnél az új rend­szer szerinti hadi hajók építésében keletkezett. Rövid idő előtt Toulonban a tengersíkra bocsátta­tott egy hatalmas, Napoleon nevű, száz ágyúval, melyek közt paix-hansfélék is vannak, sorhajó, mely elegyes rendszerű természeténél fogva, 1200 ló­erejű archimedesi csavar, és vitorlák által létetik mozgásba. Az angolok azonnal siettek felelni ezen tengerészeti kihívásra, s ime egy hét előtt Pembrokban, egy a francziákénál még hatalmas­, szinte elegyes rend­szerű sorhajót — minthogy 140 ágyút hordoz három fedezetén — vetettek a tenger hullámaira, Welling­­tonnak keresztelvén azt! íme két hisztériai verseny zárt a tengeren! De ha Wellingtonnak egyik üteg­­oldala — the broadside — egyszerre négy­ezer fontot nyomó golyósulylyal képes halálhozilag megtisztelni ellenségét — Napóleon ezen előnyt, mással bizton helyreüti, t. i. Wellingtonnal sebesebben tud haladni, mert míg ez egy óra alatt csak 12 , amaz 16 tengeri csomót tesz a tenger síkján. Ezen haditengerészeti verseny mindkét nemzetnek tömérdek pénzbe kerül, és a dolgok jelen állásánál nincs kilátás, hogy egyhamar meg fog szűnni e ver­­senyzés­ okozta haszonnélküli pénzkiadás. Innét van­­ az, hogy a szónoklatokat és hírlapi czikkeket, me­lyek a franczia ügyekre vonatkozólag tartatnak , s iratnak, kiki mohón nyeli. Jelenleg az angol bel­­ügyekben a free-trade vagyis a szabad kereskedelem, a külpolitikában pedig a franczia császárság mindent háttérbe szorítnak ! Timesnek a rövid időn fölavatandó napóleoni csá­szárságról! czikke nagy sensatiot okozott Londonban, s­em azért kivonatilag tudatom önökkel azt: Bona­parte Lajos úrnak a császári trón felé haladását, úgy­mond a Times, már nem szabad mérnünk mérföldnyi mértékkel, mert a déli Francziaország tartományai­ban­ utazása fokról fokra öregbíti a császárság utáni kiáltásokat, és a közhatóságok felírásaik s kiáltványaik kivétel nélkül ezen imperialisticus szóval végződ­nek : vive l'Empereur ! Éljen a császár! Azért nap­jainkban csak a körül foroghat a kérdés: hány hét múlva, és mi alakban kell ki­kiáltani a császár­ságot ? minekutána ezt meggátolni nem áll senkinek hatalmában. Mindenki tudja, hogy az európai nagy­hatalmak odahaza ügy­bajaikkal váltig elfoglalvák, s katonáikat hon épen nem nélkülözhetik. Különben mi azt hisszük, hogy Francziaországban a császár­ságnak fölelevenitése, csak ép oly szemmel tekin­tendő , mint más mozgalmai s fejleményei ezen szel­lemdús, de mozgékony nemzetnek, s minden tekintet­ben osztozunk az orosz diplomatia közlönyének— t. i. a Journal de francfort-nak — azon véleményében, miszerint az 1814 és 1815-dik évi szerződ­vények ama záradékai, melyek Napoleon császár családját örök időkre kizárják a franczia trónról, semmisek. Ezen záradékok ugyan­is a legitim Bourbon-m­onarchia visszaállítását tárgyazzák; de minthogy az 1830, 1848-dik években egymásután beköszönt forradal­mak árjai a Bourbonok mind­két ágát elsodorták , s Európa ezen forradalmi tényeket elismerte , illetőleg elismerni kénytelen vala, fonákság volna tehát most ezen politikai értelem­ nélküli záradékok helyreállí­tását kívánni, vagy épen minden süker nélkül igye­­kezni kierőszakítni. Mi angolokut a Talleyrand­ fölfedezte legitimitás elméletéről már rég lemondtunk, mert hiszen van­nak uralkodó dynasztiák is , melyek a forradalom forrásából keltek ki, s mi minden tényleg fönálló s ma­gát föntartani képes kormányt elismerünk. Reánk nézve tehát közönyös, valljon az, ki a franczia kor­mányt kezében tartja, Bourbon, Orleans, vagy Bo­­napartenek neveztetik, csak biztosítékkal bírjunk a területi határokat illetőleg, s hogy p. o. Bonaparte Lajos úr se Belgiumban, se Olasz- s Németországban, sem végre Hollandiában földfoglalásokat nem teend, mert ez fölbontaná az európai súlyegyént, következő­leg az európai békét, melyre Francziaországnak épen oly szüksége van, mint a többi Európának. Bourbo­nok , Orleansok és a köztársaság megadták volt e biztosítékokat, miért ne adná meg hát Bonaparte Lajos úr is? ha csakugyan igaz az , mit ő ismételt alkalomkor nyilvánított a föntartandó békepolitiká­ról. Tehát, mint látjuk az eddig elő hajthatlan Times is már meghajlott a tények előtt! Bonaparte Lajos úr tartja jelenleg Janus temploma miszteriosus kul­csait , s ki hitte volna egypár évvel ezelőtt, hogy a házai fogoly oly ügyesen kezelendi azokat ? Morning Chronicle, Times-nek válaszolólag, a fö­­lebb czimzett biztositékokra mitsem hajt, s kerekde­­den kimondja, hogy nincs oka hinnie Bonaparte La­jos úr sem szavainak sem esküjének. Nincs oka pedig azért, mert Bonaparte Lajos úrnak politikai hitét e szavakban összpontosulva látja: infantes lusu, viros juramentis decipi debere! és a fönálló tényekből azt iS figyelemre méltó következtetést vonja le, miszerint három hó alatt a vasutak készek lévén Cherbourgig, a nagyravágyó új császárt fölképesítendik a beroha­­nási sergeket összpontosítni, és egy szép éjszakának idején, mielőtt még az angol hajóvezérség vagy tá­­bornokság tudósíttatnék erről, az angol partokra szállíttatni. Míg ideje a van kormánynak hathatós védeszközöket fölállítni, intézkedjék !­s fegyverezze föl mind tengeri mind pedig szárazföldi hadi erőnket, mert, úgy­mond, őrültség volna az új Imperator igazság­szeretetétől, a nemzetek közti jognak tisz­teletét föltételezni. A „Jus in armis“ mindig a leg­­biztosb­b Kapcsolatban az imént említett berohanási veszé­lyek fölhordásával Morning Chronicle egy érzékeny csapást ejt Malmesbury lord, a külügyi titkár szegény fejére, kérdezvén: valljon kell-e még több idő a német lordnak, hogy a közelgő veszélyek közepett átlássa kiáltó képtelenségét? his crying incapacity— és ezen sajtó apostrophe-természetű nyilatkozványát a többi hírlapok is ismételve ismétlik, párhuzamot vonnak Palmerston lord és tory utódja Malmesbury lord közt, mind­kettejének hivatalbeli cselekményeit elemezik , s elemezéseik eredménye mindig Palmer­ston javára h­atik, pedig nemcsak a szabadelvű, hanem a tory hírlapok hasábjain is. De maga Derby lord a miniszter­elnök igen érzi, hogy jelenleg a külügyi tárcza nem maradhat továb­bá Malmesbury úr gyönge kezében, főleg miután Francziaországban az egész politika ily imperialis­ticus fordulatot von — miért sokszor kacsingat Pal­merston úrra, s meg leven győződve ennek hatalmas esze s hivatalábani jártasságáról, kész behúnyni sze­meit, mind különcrködéseire mind azon bosszantó kel­lemetlenségekre, melyeket ő lordsága , mint külügyi államtitkár az absolutisticus kormányokkal tapasz­­taltatott. Palmerston lord azonban egyebek közt kellő ideig várakozni is tanult meg, s ezen látszólagosan könnyű, de valósággal nehéz mesterséget most a tory premier irányában gyakorolja, mert számítása követ­keztében tudja , hogy a tory-kormány napjai meg- számlálvák. HIVATALOS. A cs. k. Apostoli Felsége f. hő­sö­ki 1. f. határozata által a Beregh megyei, zdengovai helységbiró , Koszty Csubirka, és Marmaros megyei kőrösmezei bírónak, Plasztunyak Ivánnak, a forrada­lm alatt tanúsított jó maguk viselete s ez által szenvedett vagyonbeli veszte­ségüknél fogva, mindegyiknek kétszáz pengő forintnyi A jutalmat legk. rendelni méltóztatott. Katonai rögtönbirósági itélet. Juhász András , más néven Takaríts, szentesi cson­­grádm* születés • 60­ éves, kath. gyermektelen özvegy, volt csordás , exhonvéd , tolvajság végett többször bün­

Next