Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)
1852-10-20 / 785. szám
vált, — és pedig nem azért, mivel ezeket közelebbről nem érdekli, de mert épen ezen kellékekben találják az ügyvédi kar gyökeres reformátiójának alapját. A jogvédői hivatás magasztosságának teljes öntudatos felfogásával belátják, mikép a tudomány, képesség s erkölcsi tekintély legszigorúbb föltételei- s biztosítékával kellett az ügyvédséget körülírni, hogy az mélyen sülyedt állapotából kiemeltessék, s hivatását a kölcsönösen egymásra ható magán- és közjó sikeres előmozdításával teljesítse. Hanem a fenemlített észrevételek elsejében első pillanatra az ügyvédi kar előny-s ok nélküli korlátozása tűnik föl, mire nézve megnyugtató magyarázat kívántatik. Az ügyvédi rendtartás 5. §-a szerint az ügyvédek száma minden kerületi (vagy országos) főtörvényszék területére nézve, s azoknak a különböző bírósági helyek közti felosztása, azon főtörvényszékek s az ügyvédi választmány meghallgatása mellett, a szükséghez képest határoztatik meg; nyilván tehát e szám nem lesz ál1andó, s nem fog oly szigorún vétetni, mint azt némelyek hiszik, hanem úgy fog mindenesetre kezeltetni, hogy se a jogvédelem, se az ügyvédi pálya csorbulást és kárt ne szenvedjen. A közhatalom e jószándéka ezélzata leginkább kiviláglik az ausztriai tartományokra nézve 1849-diki aug. 11-kén hozott ideigl. ügyvédi rendszabály miniszteri előterjesztvényéből, hol e pont, mint egyike a legfontosbaknak e tárgyban, különösen meghányatik, s a viszonyok mély belátásával eldöntetik. Ő Felsége minisztere elősorolja ez okmányban mindazon okokat, melyek őt ama felhatalmazás kérésére kényszerítették, miszerint az ügyvédállomások osztogatásánál az egy bizonyos szám addig fenállott szoros megállapításától eltérjen, de egyszersmind nem titkolhatja el magától, mikép az ügyvédség feltétlen engedélyezése eszköz leendne „az ügyvédi rendnek legsajnos” módoni megsemmisítésére, s a közönség a háti bizalmának erős megrenditésére.“ Mert a jogvédő férfiúnak függetlennek kell lenni, s illendő fentartását találnia egy oly állapotban, melynek elnyerése fél emberélet uradalmai, erőködései s áldozatába került. ” .Na az ügyvéd egyéni ok nélkül nem létetik e helyzetbe, akkor nem marad más választása, mint az [előképzése mellett reá nézve talán egyedül lehetséges életirányt elhagyni, vagy kenyerét egy oly pályán keresni, mely fölött az igazság pálozát törni kénytelen ; — s mindenkor és mindenütt annak kell történni, hogy az ügyvédállomásokra a tág verseny engedélyezése—a nélkül, hogy a közönségnek használna, tisztelt s képes már létező ügyvédek tápmódját egyenesen megsemmisíti, s reménytelenségnek áldozza fel őket, mely legsajnálatraméltóbb módon egy eddig elő nem követett keresethez nyit magának utat.“ Ily hathatós, meggyőző ok vezérelte a közhatalmat arra, hogy az ügyvédségi engedélyt valamint a birodalom egyéb tartományaiban, úgy nálunk is korlátolta, s az ügyvédek számaküldtem kegyelmedet, én oka ne legyek a kegyelmed halálának s felesége özvegységének. — Kap az még férjet nagyságos uram, ha én meghalok, — szólt Balló, különösen mosolyogva. — Tehát a kezünk közt levő pénzből vigyen kegyelmed négy ezer tallért és ezer darab aranyat magával , monda Teleki. Ezer darab aranyat adjon át a fővezérnek, azért hogy engedjen időt az adó begyűjtésére s tiltsa el a váradi basát a foglalástól. Három ezer tallért pedig osszon ki a szultán tolmácsa s a keresztyén fejedelmek követei között, hogy érettünk a szultán előtt esedezzenek, miszerint a nyolcvan ezer tallérnyi adót szállítsa le az eredeti összegre, ami Bethlen Gábor alatt volt. Legroszabb esetben iparkodjék kegyelmed személyesen esedezni azért, hogy vagy engedje a szultán, hogy a váradi basa által bitorolt falvakból az adót beszedhessük, vagy tudja be az adóösszegbe azt, amit a basa előlünk elfoglalt. A negyedik ezer tallér pedig kegyelmednek marad az út és az ottani mulatás költségeire. — Sok lenne az nekem, kegyelmes uram; — szélt mentegetőzve Balló; — inkább majd abból a pénzből ötszáz tallért átadok még a szultán tihájának, háromszázat pedig a kiaja bégnek; — no meg majd a fő ulemának is adok vagy háromszázat belőle. . . . — Hohó! kiálta közbe a fejedelem. Már akkor százat a magáéból fizetett reá kegyelmed ! — Nem tesz semmit. Kaptam most egy kis pénzt hazulról. Majd esztendőre meggazdálkodom azt. A fejedelem felugrott székéről. — No, Balló uram, kegyelmed ritka ember. De amit én tehetni fogok: — nem fogok megfeledkezni kegyelmedről. — Köszönöm nagyságos uram. Tiszta szívből cselekszem, a mit tehetek, s nem kivánok érte jutalmat. A két úr megszorongatá a következőt s áldásaik között útra bocsáták őt, ki is csak annyi időt kérve magának, hogy házát rendben hagyhassa, azonnal sietve eltávozott. Félév előtt szép özvegy asszonyt vett nőül Balló László , ennyit tudunk már a fejedelemtől. Lássuk a jó urat mézes heteiben. Tizenöt óra múlva a fentebbi beszélgetés után Balló már odahaza van, s alig engedve magának néhány órai mulatást, készül a hosszú, s meglehet a másvilágon végződő útra. Hárman vannak együtt, ő és neje és János az öreg szolga. Balló irományait szedi rendbe. Komoly arcza, szelíd, csengő kék szemeivel, szép metszésű ajkai, alásimuló szőke bajuszával, s fedőtlen homloka oly csendes bú árnyéklatát viselik magukon, mely látni engedi magát, de hallani nem. Neje, egy halovány arezsama hölgy, bágyadt élveteg vonásokkal, egy kereveten heverész, epedő barna szemeit körülhordja olykor kedvetlenül az őt környező tárgyakon, s ideges termetének nyugtalansága, reszkető ajkainak duzzogása által láthatóvá teszi zivataros kedélyét. A vén János ez alatt bőrládákat tömöget ruhákkal és fehérneműkkel háttal fordulva s csak néha fordítva meg ősz bozontos fejét, s láttatni engedve torzonborz fehér bajusza által egy harmadrészben elfoglalt barnapiros pofáját, két szeme, mint a vasvilla öklel olyankor jobbra balra. — Tehát nem fogsz velem jöhetni ? szél kérlelő bánatos hangon Balló nejéhez fordulva. A szép Berta asszony előbb meggondolja magát, ha feleljen e ? — Hiszen látod, szél azután kényes fáradt hangon milyen beteg vagyok; két éjjel nem alhattam szívgörcseim miatt s a legkisebb rázkódásnál megfájdul a fejem, majd szétszakad; ha elmennék most, megőszülve térnék vissza. — Igaz, igazad van, — sohajta Ballé, s tovább rakosgált; később újra megszólalva: —pedig azt gondoltam, hogy majd a levegő-változtatás, szórakozás, mulatságok talán még enyhítenék bajodat. — S te levegő-változtatásnak nevezed Sztambul ronda utczáinak illatát, szólt türelmetlenül a nő, szórakozásnak a basák unalmas látogatásait, kik odajönnek az emberhez reggel pipázni s este mennek el, a nélkül, hogy egyebet mondtak volna, mint jó reggelt és jó éjszakát , azokat a kiállhatatlan fürdőket, ahol az embert agyon izzasztják és összetörik ? — Jól van, jól édes lelkem, szólt Balló szelíden. Hisz én nem kívánom, hogy értem ez áldozatot tedd, csak ne indulatoskodjál. —látod, máris oly ingerült vagy. — Mostani betegségemnek is egyenesen az az oka, folytatá a nő, — hogy egész Sztambulban létem alatt mindig azokat a kiállhatatlan fagygyúval és olajjal főtt fűszeres ételekkel kellett élnem, hogy lázt kapok, ha csak rágondolok is. — Édesem, ne ingereld magadat, hisz nem viszlek magammal. De az asszony csak nem hagyta magát kihozatni a themájából. — Épen most hallom, hogy Pérában a dögvész is kiütött. — Az reád nézve mindegy, miután te nem jösz oda, felelt némi kis élességet engedve meg magának Balló, mire Berta asszony daczosan felugrott a kerevetről, s el akarta hagyni a szobát; erre aztán megint Balló került alul, engesztelő nyájassággal állva útját feleségének s megcsókolva kezét. Hisz édesem, nem kell mindenért oly ingerültnek lenned. — Igent beszélt a nő sirva fakadva; te nem hínak területi s helybeli szükségletek szerinti meghatározását magának fentartotta. Másik észrevétel erősítéséül a bécsi ügyvédkamra s leendő választmányaink közti lényeges különbségek hozatnak fel. Amott az egész testület területenkint alkotja az ügyvédi képviseletet önügyeiben, az látja el az ügyvédi kar legfontosb ügyeit, s a kebléből választás útján kifolyó bizottmányra csupán egypár csekélyebb teendő végezése van ruházva; emitt csak választmányok intézik a többi tagok mellőzésével az ügyvédség ügyeit, s mind a választmányok tagjai mind elnökeik miniszteriális kinevezéstől, s főtörvényszéki évenkénti megerősítéstől függenek. Ezen lényeges különbség emlegetése hallatszik legtöbb oldalról, s annak sajtó útjáni nyilvánítását azon biztos reménynyel eszközöltük, miszerint a közhatalom ha nem is mindjárt, de bizonynyal az idős viszonyok első kedvező alkalmával annyi módosítást engedend e határozmányt illetőleg, amennyi csak teljes önbiztossága , s az állam mindenoldalú érdekeinek föltételeivel összefér. Végül előtájékozás tekintetéből, a leendő ügyvédekre várakozó gyakorlat és vizsgálat körvonalait adjuk, amint azok az 1850-ik évi aug. 7-kei nyilt parancs szellemében valószínűleg nálunk is érvénybe lépendnek. E szerint az ügyvédi vizsgálat jelentősége meghaladja mind a bírói mind a jegyzőségi próbatét fontosságát, mennyiben csak az képesít, az ügyvédkedésen kívül, a bírói hivatalra úgy, mint a jegyzőségre. A vizsgálandó ügyvéd, a törvény által megszabott elméleti államvizsgálaton, vagy ennek helyét pótló hiteles bizonyítványokon kívül, kimutatni köteles, hogy valamely ausztriai cs. k. egyetemen a jogtudori rangot megnyerte, s hogy legalább négy évig, a jogtudori rang elnyerése után legalább két évig, a kellő ügyvételi gyakorlatnak magát sükerrel szentelte. Ezen négy évi gyakorlatból 20 évet valamely ügyészségnél vagy ügyvédnél, egyet valamely megyei vagy járási bíróságnál, s félévet államügyészségnél tölteni köteleztetik, a gyakorlat ezen ágainak sora szabad választására hagyatván. Az ügyvédi vizsgálat szó és irásbelileg történik; csak az elsőnek letétele után bocsáttatik az utóbbira a vizsgálandó, mindkettőnél a kellő törv. könyvek és gyűjtemények szabad használata megengedtetik neki. A vizsgáló bizottmány bírálata az írásbeli dolgozatokra is kiterjed, melyek fölött aztán bizonyítvány adatik ki. Az írásbeli vizsgálat ismételhető. Mindkét vizsgálat az illető főtörvényszéki területben divatozó ügynyelven tétetik le, ha azonban ott más nyelvek is divatoznak, akkor a jelölt kívánságára a vizsgálat részint ezen nyelvek egyikében is eszközlendő. London, oct. 14. 22 A francziaországi ügyek folyama napról napra élénkebb részvétet gerjeszt az angoloknál, kik ha szomszédaiknak honukbai berontását komoly szemmel, fölötte nehéz kivehetősége miatt, nem is tekintik, mert hiszen minden egy egy franczia hadihajó ellen öt brit hajót küldhetnek, attól mégis tartanak, hogy a franczia hadi kikötőkben jelenleg nagyban folytatott készületek ingerlésül szolgálhatnak a Calaiss Dover közti tengerszoros, vagy az angol csatornának gőzösekkeli áthidalására, illetőleg az°áthidazásnak raegkisértésére, mi a brit nép, megtámadhatlansága iránti, meggyőződését igen meg fogná ingatni. Innét magyarázhatni meg a versenyzést is, mely jelenleg mindkét nemzetnél az új rendszer szerinti hadi hajók építésében keletkezett. Rövid idő előtt Toulonban a tengersíkra bocsáttatott egy hatalmas, Napoleon nevű, száz ágyúval, melyek közt paix-hansfélék is vannak, sorhajó, mely elegyes rendszerű természeténél fogva, 1200 lóerejű archimedesi csavar, és vitorlák által létetik mozgásba. Az angolok azonnal siettek felelni ezen tengerészeti kihívásra, s ime egy hét előtt Pembrokban, egy a francziákénál még hatalmas, szinte elegyes rendszerű sorhajót — minthogy 140 ágyút hordoz három fedezetén — vetettek a tenger hullámaira, Wellingtonnak keresztelvén azt! íme két hisztériai verseny zárt a tengeren! De ha Wellingtonnak egyik ütegoldala — the broadside — egyszerre négyezer fontot nyomó golyósulylyal képes halálhozilag megtisztelni ellenségét — Napóleon ezen előnyt, mással bizton helyreüti, t. i. Wellingtonnal sebesebben tud haladni, mert míg ez egy óra alatt csak 12 , amaz 16 tengeri csomót tesz a tenger síkján. Ezen haditengerészeti verseny mindkét nemzetnek tömérdek pénzbe kerül, és a dolgok jelen állásánál nincs kilátás, hogy egyhamar meg fog szűnni e versenyzés okozta haszonnélküli pénzkiadás. Innét van az, hogy a szónoklatokat és hírlapi czikkeket, melyek a franczia ügyekre vonatkozólag tartatnak , s iratnak, kiki mohón nyeli. Jelenleg az angol belügyekben a free-trade vagyis a szabad kereskedelem, a külpolitikában pedig a franczia császárság mindent háttérbe szorítnak ! Timesnek a rövid időn fölavatandó napóleoni császárságról! czikke nagy sensatiot okozott Londonban, sem azért kivonatilag tudatom önökkel azt: Bonaparte Lajos úrnak a császári trón felé haladását, úgymond a Times, már nem szabad mérnünk mérföldnyi mértékkel, mert a déli Francziaország tartományaiban utazása fokról fokra öregbíti a császárság utáni kiáltásokat, és a közhatóságok felírásaik s kiáltványaik kivétel nélkül ezen imperialisticus szóval végződnek : vive l'Empereur ! Éljen a császár! Azért napjainkban csak a körül foroghat a kérdés: hány hét múlva, és mi alakban kell kikiáltani a császárságot ? minekutána ezt meggátolni nem áll senkinek hatalmában. Mindenki tudja, hogy az európai nagyhatalmak odahaza ügybajaikkal váltig elfoglalvák, s katonáikat hon épen nem nélkülözhetik. Különben mi azt hisszük, hogy Francziaországban a császárságnak fölelevenitése, csak ép oly szemmel tekintendő , mint más mozgalmai s fejleményei ezen szellemdús, de mozgékony nemzetnek, s minden tekintetben osztozunk az orosz diplomatia közlönyének— t. i. a Journal de francfort-nak — azon véleményében, miszerint az 1814 és 1815-dik évi szerződvények ama záradékai, melyek Napoleon császár családját örök időkre kizárják a franczia trónról, semmisek. Ezen záradékok ugyanis a legitim Bourbon-monarchia visszaállítását tárgyazzák; de minthogy az 1830, 1848-dik években egymásután beköszönt forradalmak árjai a Bourbonok mindkét ágát elsodorták , s Európa ezen forradalmi tényeket elismerte , illetőleg elismerni kénytelen vala, fonákság volna tehát most ezen politikai értelem nélküli záradékok helyreállítását kívánni, vagy épen minden süker nélkül igyekezni kierőszakítni. Mi angolokut a Talleyrand fölfedezte legitimitás elméletéről már rég lemondtunk, mert hiszen vannak uralkodó dynasztiák is , melyek a forradalom forrásából keltek ki, s mi minden tényleg fönálló s magát föntartani képes kormányt elismerünk. Reánk nézve tehát közönyös, valljon az, ki a franczia kormányt kezében tartja, Bourbon, Orleans, vagy Bonapartenek neveztetik, csak biztosítékkal bírjunk a területi határokat illetőleg, s hogy p. o. Bonaparte Lajos úr se Belgiumban, se Olasz- s Németországban, sem végre Hollandiában földfoglalásokat nem teend, mert ez fölbontaná az európai súlyegyént, következőleg az európai békét, melyre Francziaországnak épen oly szüksége van, mint a többi Európának. Bourbonok , Orleansok és a köztársaság megadták volt e biztosítékokat, miért ne adná meg hát Bonaparte Lajos úr is? ha csakugyan igaz az , mit ő ismételt alkalomkor nyilvánított a föntartandó békepolitikáról. Tehát, mint látjuk az eddig elő hajthatlan Times is már meghajlott a tények előtt! Bonaparte Lajos úr tartja jelenleg Janus temploma miszteriosus kulcsait , s ki hitte volna egypár évvel ezelőtt, hogy a házai fogoly oly ügyesen kezelendi azokat ? Morning Chronicle, Times-nek válaszolólag, a fölebb czimzett biztositékokra mitsem hajt, s kerekdeden kimondja, hogy nincs oka hinnie Bonaparte Lajos úr sem szavainak sem esküjének. Nincs oka pedig azért, mert Bonaparte Lajos úrnak politikai hitét e szavakban összpontosulva látja: infantes lusu, viros juramentis decipi debere! és a fönálló tényekből azt iS figyelemre méltó következtetést vonja le, miszerint három hó alatt a vasutak készek lévén Cherbourgig, a nagyravágyó új császárt fölképesítendik a berohanási sergeket összpontosítni, és egy szép éjszakának idején, mielőtt még az angol hajóvezérség vagy tábornokság tudósíttatnék erről, az angol partokra szállíttatni. Míg ideje a van kormánynak hathatós védeszközöket fölállítni, intézkedjék !s fegyverezze föl mind tengeri mind pedig szárazföldi hadi erőnket, mert, úgymond, őrültség volna az új Imperator igazságszeretetétől, a nemzetek közti jognak tiszteletét föltételezni. A „Jus in armis“ mindig a legbiztosbb Kapcsolatban az imént említett berohanási veszélyek fölhordásával Morning Chronicle egy érzékeny csapást ejt Malmesbury lord, a külügyi titkár szegény fejére, kérdezvén: valljon kell-e még több idő a német lordnak, hogy a közelgő veszélyek közepett átlássa kiáltó képtelenségét? his crying incapacity— és ezen sajtó apostrophe-természetű nyilatkozványát a többi hírlapok is ismételve ismétlik, párhuzamot vonnak Palmerston lord és tory utódja Malmesbury lord közt, mindkettejének hivatalbeli cselekményeit elemezik , s elemezéseik eredménye mindig Palmerston javára hatik, pedig nemcsak a szabadelvű, hanem a tory hírlapok hasábjain is. De maga Derby lord a miniszterelnök igen érzi, hogy jelenleg a külügyi tárcza nem maradhat továbbá Malmesbury úr gyönge kezében, főleg miután Francziaországban az egész politika ily imperialisticus fordulatot von — miért sokszor kacsingat Palmerston úrra, s meg leven győződve ennek hatalmas esze s hivatalábani jártasságáról, kész behúnyni szemeit, mind különcrködéseire mind azon bosszantó kellemetlenségekre, melyeket ő lordsága , mint külügyi államtitkár az absolutisticus kormányokkal tapasztaltatott. Palmerston lord azonban egyebek közt kellő ideig várakozni is tanult meg, s ezen látszólagosan könnyű, de valósággal nehéz mesterséget most a tory premier irányában gyakorolja, mert számítása következtében tudja , hogy a tory-kormány napjai meg- számlálvák. HIVATALOS. A cs. k. Apostoli Felsége f. hősöki 1. f. határozata által a Beregh megyei, zdengovai helységbiró , Koszty Csubirka, és Marmaros megyei kőrösmezei bírónak, Plasztunyak Ivánnak, a forradalm alatt tanúsított jó maguk viselete s ez által szenvedett vagyonbeli veszteségüknél fogva, mindegyiknek kétszáz pengő forintnyi A jutalmat legk. rendelni méltóztatott. Katonai rögtönbirósági itélet. Juhász András , más néven Takaríts, szentesi csongrádm* születés • 60 éves, kath. gyermektelen özvegy, volt csordás , exhonvéd , tolvajság végett többször bün