Pesti Napló, 1853. április (4. évfolyam, 918-942. szám)

1853-04-01 / 918. szám

Mi pedig a rabszolgákkal a bánásmódot illeti, ez koránsem oly iszonyatos arczú, milyennek Mrs.N.Beecher Stowe előadta, vagy mint képzelik azok, kik a rabszolgatartást csak hallomás után firkálgatják le tudósításul a közönségnek. Ekkor nem csoda, ha szívtelen alávalóság, istentelenséggel, sőt még szidalmakkal is kárhoztatják a rabszolgatartó tulajdonosokat Avagy nem fordulnak e elő a fehérbőrűek korszakában sokkal alábbvaló, gyalázatos és istentelenebb tettek, mint a színekre sokkal feketébbeknél a niggernél, a rabszolgatartásban ? Ha egy beköltözött lakhelyét a déli államok valamely részében tűzte ki, hol rabszolgatartás uralkodik, s ott ha nem is folytonosan, de legalább egypár évig tartózkodik, látván az ültetvényeken a niggerekkeli bánást, bizonyosan másképtélen, mint vizsgálók röpke leírásiból vagy fontolatlan rajziból, sőt találni fog száz meg száz helyet, hol, habár kérdezendő egy rabszolgától: „hallod te nigger, én szabadságodat megvásárlom , akarsz jönni velem ?“ nem fogja-e majd feleletül kapni: „Nem, én szolga akarok maradni, mert oly jó uram nem lesz, mint van most.“ Igen. Sok hely van és lesz ilyen a rabszolgatartó államokban. A tulajdonosnak saját érdekében áll, hogy rabszolgáit mindennel a kellő szükségig ne csak tökéletesen ellássa, de egyszersmind szívességet, jóságot és ildomos bánásmódot gyakoroljon iránta. Egy van a rabszolgatartásban , minek végét szélből óhajtanám : t. i. a rabszolgavásár megszüntetését. Ennyi elég. Nem czélom itt a rabszolgatartást tárgyalni; azt majd később ön lapjának műtárába, ha felveendi, más rajzolatomnál együtt küldendőm meg. Egyedül Cuba bekeblezésének főindokát terjesztem elő röviden. Újabb tudósítások nyomán Cuba előjárói ismét botrányt követtek el két postagőzösön, ugyanis a levélzsákok erőszakosan elvétettek, a benne levő levelek felbontatván azon ürügy alatt, miszerint a gőzösök forradalmi iratokat szándékoztak a szigetbe csempészni. Egy mai angol lap így szól e tárgy fölött : „Canedour, a cubai főkapitány,—mond a lap— valamint ennek Mephistophelese Galiano, valódi barátai a nyilvánosságnak; de külön és sajátszerű modoruk van. Úgy látszik, Havanában erős határozott szokássá lön : az egyesült státusokból oda érkezendő leveleket nemcsak átvizsgálni, de mégis semmisítni. Emlékező tehetségünk szerint s tudtunkra soha oly iszonyú alávalóság, s meggyalázás nem történt rajtunk, mint mióta Canedo a spanyol kormány cubai főkapitánya, sőt őszintén megvallva, hozzá csatoljuk ime nyilatkozatunkhoz azt, miszerint soha, de semmi időben egy hatalmas nemzet gyávasága nem jön úgy büntetve, mint az államoké. Canedo úr igen jól érti, kivel van dolga. Hát vájjon a tengerészi bizottmány nem az volt-e, mely „Cornelia“ nevű amerikai hajó elkobzását a spanyol kormány által, tökéletes rendes utón történtnek valló, s a cubai eljárásban megegyezett. És mégis ama szögletzsarnok, Filmore adminisztratiójában találja leghűbb tanácsadóit, valamint barátit és segítőit. Mily alávaló eljárás ez a kormány részéről. A „Black Warrior“ levélzsákjai Canedo parancsa szerint, a gőzös utóbbi Havanában létekor lefoglaltattak , felbontatlanul egy sem maradt, sőt egy része még el is sikkasztatott. És ime halljuk, hogy a nevezett gőzös ügynöke köszönetet, mégpedig alázatost mond a rendőrségnek, mely oly szives volt a maradványt az elkobzott kincsből visszatéríteni. Hát a consulh ez vállat vonit, homlokán redőt vág s mondja : „hiszen a „Black Warrior“ nem állami postagőzös, itt tenni mit sem lehet.“ A consul úr tehát maga nyilvánítá, hogy egy közönséges amerikai hajó minden ellenállás nélkül a cubai rendőrségnek koboztatásul átengedtessék. Lássuk tovább e tárgyat. Nyolcz nap elött, midőn Ilavanába az „Empire City“ gőzös megérkezett, a levélzsákokat erőszakosan elvette és megtizedelte a spanyol elöljáróság. Már jelenleg csakugyan állami postagőzösről van a szó. Vájjon mi történik? semmi, és ismét semmi. Hát ily magas méltányolás- és tiszteletben részesül az amerikai egyesült államok kormánya; ily lábon áll a külbiztosítás, hogy még a nevezett állami gőzös tisztei, Canedo haragjától tartva, óvástételt sem mernek fogalmazni ezen eljárás ellen. Sőt a consul még hivatalos jelentést sem képes ilynemű gyaláztatásokról küldeni! Ennyire jutottunk tehát Filmore elnök három évig tartó kormányzása alatt. Az amerikai hajókat mindenfelé ellenállás nélkül kobozzák, az egyesült államok zászlaja sárba tapodtatik , gőzösei pedig megkartácsoltatnak, s a kormány gyávaságból , vagy milynemű indokoktól vezéreltetve, még csak nem is mozdul. Nem is mozdul? De igen, alázatos, mézes kérelemmel járul ama szerencséhez, hol Canedo úr haragját feledtetni akarja, s még talán nagyszerű engedelmet is kolduland a spanyol elöljáróságtól azon segedelemért, mit ezek a zsákok kiürítésénél nyújtottak. Az amerikai nép megismerő azon időkort, hol fejére sarat dobáltak, megtévé azért a magáét annak elhárítására. E szomorú időkor az egyesült államok történetében bevégzésig közeledett, még csak egy pár nap, s a Filmorei hatalom leroskadand. Bei ihr wird die Geschichte das Sprichwort Lügen strafen. De mortuis nis, nisi bene.“ Pierce elnök Washingtonban tegnap számos előkelő hölgy látogatásának örvendett. A nők egészen elragadtatvák. Hm hm. Igen szép. Campbell úr a talán leendő Postmaster-general tegnapelőtt huzamosb ideig tanácskozott az elnökkel. A hivatalvadászó egyének száma a fővárosban jelenleg számtalan, még Californiából érkezett egypár vadász, New Yorkból azonban ezek száma legnagyobb. Igaz, hogy városunk 15.000 többséget lökött a szavazati mérlegbe a demokratiai részről, s így a kenyérre zsirocskát kenni méltányos tett lesz az elnöktől. Bécs, mart. 28. A porosz ausztriai kereskedelem és vámszövetség hallomás szerint még húsvét előtt az illető fejdelmek részéről aláíratott, s nemsokára törvény alakjában ki fog hirdettetni. Bruck urnak ittlétekor nem egy félreértést fel kelle világositnia; de végre mégis sikerült ezen akadályokat elhárittnia s munkájára a zárkövet a császári jóváhagyást feltehetni. Ezen egyezkedés létrejötte koránsem azon események egyike, mely hazánkat csak annyiban érdekli, mennyiben az összes birodalmi, sőt a világ kereskedelmére lényeges befolyással bírnak, hanem épen honunkra nézve ez új szövetség eredményei legérezhetőbbek lesznek. Mert a porosz-ausztriai egyezkedés főelve : a nyers termények szabad bevitele; hazánk pedig nyers terményekben oly dús , hogy e tekintetben minden ausztriai tartományok közt legfontosb súlyt vethet a mérlegbe. Tekintsünk kissé vissza a lefolyt évtizedekre, ha szinte a nyers termelés Magyarhonban még távolról sem érte el mind mennyiség, mind minőség tekintetében a tökély azon fokát, melyre a természet által hivatva van , mindazáltal nyers termékekben oly gazdag ez ország, hogy a fölösleggel igen tekintélyes kiviteli kereskedést kezdhetett volna. Ennek azonban két fő akadálya volt; először a közbenső vám , mely szerint a magyarhoni termék, mely például Poroszhonba ment, a vitelbéren kívül még kétszeres adót is fizetett, a külön közbenső és az általános ausztriai határvám alakjában, másodszor azon beviteli vára, melyet az idegen államok terményeinkre róttak. Amaz akadály a közben eső vámvonal megszüntetése , imez a febr. 19-kén kelt porosz-ausztriai vámegyezkedés által el van hárítva. Minő előny például reánk nézve az, hogy a nyers gyapjú kivitele vámmentesítetett, minő jótékony befolyással leend a gyapjú árára nézve azon körülmény, hogy annak kerete nincsen a birodalom határaira szorítva, hanem a külföld előlegesen Poroszkon és alkalmasint a vámegyleti államok is nyitvák a termesztő előtt, anélkül, hogy nyereségének felét a vám felemésztené ? ! Igaz ugyan, hogy míg egyrészről Poroszhonban a beviteli vám megszüntettetett nyers terményekre nézve, Ausztria némelyeknek kivitelére a szokott kiviteli adót rója. De ez nem teher, hanem szükséges elővigyázat, különben megtörténhetnék, hogy nyers terményeink túlnyomó része külföldre menne , min magunk pedig, az eredeti birtokosok, épen abban szűkölködnénk, mi főkincsünket képezi és sajátunkat roppant pénzen visszavásárolni kényszerülnénk. A kiviteli vámot fizető nyerstermények száma azonban nem nagy, s a gubacs, nyers bőr és nyers szőr azon három czikk, melynek megadóztatását a kivitelnél hazánk némileg érezheti. A vámegyezkedés legfontosabb része, mely legtöbb ellenmondásra talált , hazánkat fájdalom csak igen távolról érdekli, s itt is csak mint fogyasztók, nem mint gyártók ; a pamut , vászon, gyapjú és selyem szöveteket értem, mely czikkek készítésében hazánk még annyira hátra van, hogy ebbeli tevékenysége véghetlen kicsinynek , semminek tekinthető. De a poroszausztriai vámegyezkedés e tekintetben sem oly veszélyes, mint híresztelik. Nem kell felejteni, hogy Ausztria, midőn a jelenleg fenálló általános vámjegyzéket közrebocsátá, ezzel egyszersmind a tilalmi rendszertől a védelmire átment, s hogy ugrást ne tegyen, az előbb tilos beviteli tárgyakra aránylag nagyon is magas vámot szabni kénytelen volt legalább addig, míg a tapasztalat az új rendszer eredményeit kimutatta. Minthogy ezen eredmény kedvezőtlenül épen nem ütött ki, s a birodalom korán sincs külföldi gyártmányokkal túlárasztva, áma beviteli vámokat előlegesen Poroszhon irányában tetemesen le lehetett szállítani, ami mégis történt. Mindazáltal a porosz gyártók versenyzésétől keveset kell tartanunk, egyrészről azért, mivel a szövetgyártmányok közel vannak olyanok, melyekre nézve az ausztriai ipar a porosznál hátrább nem áll, tehát szintoly jó árut szintoly csekély áron adhat, mint a porosz ; másrészről azért, mert a vám, a czikkek árához képest még most is elég magas, és az árnak 10, 20, 30, 40, sőt itt ott 45%-ját is teszi. Ha pedig a porosz gyárnak a gyártási költségen és vitelbéren kívül, még ezen beviteli vámot is fizeti, s e mellett nyerni is akar, gyártmányát alig fogná olcsóbban adhatni, mint a bécsi vagy más ausztriai iparos. Az ausztriai kormány valóban bámulandó tágyismerettel kezelte ezen egész ügyet, s nemcsak valamely iparág állapotát általában, hanem annak egyes ágazatainak hogylétét is figyelemre méltató, s annál magasb vagy csekélyebb beviteli vámot határzott, minél nagyobb vagy kisebb azon veszély, mely a birodalmi ipart a porosz részéről fenyegeti. Míg péld. Poroszhon pamutgyártmányokra általában 30 tallérnyi vámot szab (mázsánkint), Ausztria a kevésbbé becses nemeket 45 forinttal, az igen finomakat 75 fttal, 3 a legfinomabbakat 200 fttal adóztatja meg. így tehát egész óvatossággal meg van tartva azon határvonal, melyen kívül a veszélyes túlárasztás veszi kezdetét, melyen belül azonban jótékony versenyzés az ipart föleleveníti, s a fogyasztó közönségnek jó és lehetőleg olcsó árat szerez! — Kissé hoszasabban fejtegettem e tárgyat, hogy e lapok olvasói maguk ítélhessék meg, mennyit érnek azon szinleges okok, melyekkel a tilalmi rendszer imádói az ujráraegyezkedés ellen kikelnek. — Újdonságokban azért nem veszt az olvasó semmit, mert ha csupa újdonságokkal kellett volna megraknom műi levelemet, ott fogtam azt kezdeni, ahol most végzem ! M. Óvár, mart. 28. Az „Ost. Deut. Post“ 70. számában közlött kivonat által értesítetem azon megtámadásokról, melyeket Farkas úr, a főherczegségi uradalmak igazgatósági titoknoka helyben, az itteni cs. kir. mezőgazdászati felsőbb tanintézet vezetése, valamint az oktatás ellen is a „Pesti Napló“ egyik legújabb számában közölt volt. Egyszersmind F. ur saját nyilatkozata szerint tudomásomra esett, miszerint egy hasonló, valótlatlanságokkal s rágalmakkal szerkesztett czikk jelent meg ugyanazon magyar lapban még m. évi novemberben álnév alatt, melynek szerzője szinte ő volna, mely megtámadásra akkor hallgattam , mivel bávóhelyből intéztetvén ellenem, személyes gyűlölségbélyegét viselé homlokán, s el nem határozhatom magamat , nyilatkozatai után ítélve oly közönséges ellennel nyilvános téren lépni sorompóba , miután az író oly nyelvet választott, melyről jól tudá, miszerint én azt nem értem, következőleg azon nem is felelhetek. De miután ezen megtámadás irányomban ismételtetett, kényszerülve látom magamat az ily nyilvános föllépés irányábani undoromat legyőzni, mégpedig a vezetésemre bízott tanintézet, s a nyilvános államszolgálat érdekében, mert az illető minisztériumnak, melynek ügyvezetése alatt volt előbb az intézet, semmivel sem vettetik kevesebb szemére, mint hogy az egy tudatlan egyént hozatván be külföldről, ezt tetszése szerint engedi működni a magasabb hatóság nyilvános akarata ellen, a mostani magas minisztérium irányában pedig a mély belátási szerző merő tiszta, de fölösleges hazafiaságból kötelezettnek érzi magát, a nyilvánosság útján tudatni, mily botrányok követtettek itt el, s miszerint itt az ideje ezeknek eltávolítására. Fájdalom! ezen föllépésemnél egy oly elv ellen kell cselekednem , melynek én különben mindig hódolok, t. i. hogy magamat nyilvános föllépésemkor minden személyes megjegyzésektől visszatartsam. De a dolog veleje, amint a „Pressb. Ztg“-ban megjelent igazságos, előttem azonban ismeretlen cáfolatban helyesen mondatik, abban áll, miszerint a vádló személyes gyülölségből lépett föl ellenem, s állítása minden erkölcsi s hazafmi alapot nélkülöznek. Midőn tehát valamely nyilvános tanintézetnek a legfensőbb hatóság által kibocsátott szervezete, annak legfensőbb s közvetlen vezetése a legilletlenebb módon támadtatik meg, s oly embernek becsülete, ki 50 éven át jó hírnevét fen bírta tartani , sárral dobáltatik , nem lehet elmellőzni, hogy részletesebben le ne írjuk a forrásokat is , melyekből ezen rágalmak eredtek. Fölvilágosításul legelőször is a következőt hozzuk föl. Midőn én 1850-diki ősszel az intézet berendezését, a magas gazdászati minisztérium által kibocsátott utasítások szerint átvettem, arról volt szó, hogy mellém egy , a helybeli viszonyokban, valamint a magyar úgy a német nyelvben is elegendő jártassággal bíró alárendelt egyén adassák. E végre nekem, ki a személyzeti viszonyokkal egészen ismeretlen valók, az akkori főhgi gazdasági adjunctua Farkas ajánltatott, mire ő, (mint titoknoki segéd s mint segédtanító) alkalmaztatott is. Minden jóakaró igyekezetem daczára, F. urat tanácscsal és tettel is segíthetni, hogy belőle tanítót képezhessek, mi nekem alkalmas egyéneknél gyakran oly jól sükerült, a 3-dik félév lefolyása után oda került a dolog, min— Tekintsen oda messze, azon fekete pontra, melyet a felhő még nem borított el ... az Lyon ... E városban laktam fiammal. Ő megismerkedett kegyeddel ! . . . Hat hét múlva Genfbe ment. . . . Tekintsen ide . . . ez Genf. . . . E folyó, mely a tóból ered , a Rhóna , melybe fiam kétségbeesésében beleölte magát!... (Rettentő kitöréssel) Én Julián atyja vagyok ! . . . D’Alfiné reszket, s mély pillantást vetve Robertre, hallgatag marad s gondolatokba merül. A láthatár csaknem egészen beborult; heves vihar közéig, s korbácsolja maga előtt a nehéz felhőket ; de a karszék magassága akkora , hogy csak lábainál hengeregnek s hullámzanak, mint fekete ködtenger, melyet itt-ott villámok barázdálnak. Távolról a dörgés siket moraját hallani ... de a karszék felett még a tiszta kék egen tündöklik a nap. A marquisnő, kalauza ezen szavaira: — Én Julián atyja vagyok, — reszketett, de aztán merészen feltartva homlokát, merőn Robertre szegezte szemeit, s leülvén azon szikladarabra, melyről az elébb felkelő, jéghidegvérrel s gúnyosan mosolyogva, mondá kalauzának: — Ah! ön Julián atyja! nos! édes úr, beszélgessünk hát. ROBERT , ijesztősg rohan felemelt ökleivel a marquisnőre. Szörnyeteg! D’ALFINE, mind csak ülve s merőn tekintve reá. Jó és aztán ? ROBERT, magán kívül görcsösen ragadja meg a marquisnő vállát.. Meghalsz ! D’ALFINE. Tudom ... s aztán ? Robert ily vakmerőség előtt kővé válva, iszonyodással szemléli d'Alfinét. A fellegek addig csak a Tournette fellapja alatt tolongva, rendre azt is elboritni kezdék , mint emelkedő tenger árja; a fekete köd már a karszék alját füröszti, a közeledő szélvész bömbölése a mennydörgéssel vegyül, a villámok fénye néha veres tűz lángjával árasztja el a felhőtömeget, mely a láthatárt minden irányban elborította; de még nem takarta el a karszék tetejét, mely felett az ég folyvást derült, a nap tündöklőn ragyog, holott Kornélia s Robert lábainál a vihar dörgés, villámlással, záporral, jéggel dühöng, a szélvész süvölt. De a marquisnő, felindulás nélkül maradva a dühöngő elemekkel szemben, diadalmaskodva az iszony felett, mit Robertben gerjeszt, végig daczolva a halállal s mennykővel , selyem kabátja zsebéből előveszi aranyos szivartokját, borítékján eldörzsöl egy gyufát, meggyújt egy papírszivarkát, s térdére könyökölve, a könnyed dohány füstét a vihar szelének ereszti, mondván Robertnek : — E felséges vihar méltólag megkoronázza havasi kirándulásunkat! Igen... eddig elő láttam lábaim előtt dühöngni embereket, de nem a mennykövet... furcsa látvány! ROBERT, a marquisné mellé jőve vissza. Pokoli vakmerősége miatt az imént magamon kívül valók ... szerencsére nem engedtem át magamat a düh ezen gerjedelmének; ha ledobom vala a mélységbe, halálkínlódás nélkül halt volna meg. D'ALFINÉ. E szerint tudva, hogy segítsége nélkül le nem szállhatok, itt hogy éhen s a hidegben vesznem ? ROBERT. Én is kegyeddel maradok. D’ALFINÉ. Végig? ROBERT. Egész végig, a kegyed sorsa lesz az enyém is, mindketten itt együtt halunk meg. D'ALFINÉ: Az én halálomat értem, ön fiáért áll boszut édes úr , de ön, miért halna meg? ROBERT: Ez engem illet. Nekem is van okom meghalni. D'ALFINÉ: Bocsánat, hogy szerénytelen valék kérdésem által, tehát áll, hogy e karszék lesz sirunk, azonban engedjen egy ellenvetést tennem: tegyük fel, hogy cselédeim látva, hogy nem érkezem vissza haza, s nyugtalankodva is a vihar miatt, melyet onnan álébról látniok kell, kalauzokat gyűjtenek egybe és segítségemre lőnek ? ROBERT: Ha valaki fel akar hágni ide .. . karjaimba ragadom kegyedet s látja, csak választanom kell a mélységek közt, melyek a karszéket környezik. D'ALFINÉ , tovább szivarozva. Ön határozott ember... de jobban is szeretem a tiszta helyzeteket, mintsem a kétséget; én innen az ön segítsége nélkül le nem szállhatok , miután a létra oda van; a fáradság , mely ellen akaratom sokáig küzdött, megtör; ön tehát, édes úr, bosszút állandó fia haláláért, arra kényszerít, hogy önnel együtt e sziklán haljak meg, vagy ön velem együtt a mélységbe fog ugrani ? Ez meg van mondva. Furcsa!épen tegnap gondolom magamban, várjon minő halállal, s minő korban fogok meghalni ! Ugyan távol valók attól, hogy előrelássam ezen eredeti s közel kimúlásomat ! És ne beszéljünk egy keveset Juliánról... A pillanat ünnepélyes, ön a boszóló gondviselés szerepét játsza, lábaink alatt a mennydörgés, mint egy basso cantante, borzadályos zenekíséretként hangzik fel, hogy nyomatékot adjon az ön átkozódásainak. Hallja csak! bel gyönyörű dörgés volt! A karszék megreszketett bele , s szivarkám , azt hiszem , ijedtében ki is aludt. Oh! de dicső villámlás, minden tűz s láng , egészen elvakultam ! Most a vihar minket is közbefog, a felegek, melyek eddig csak lábaink alatt kanyarogtak, máét fejünk fölibe emelkednek, nézze csak a szépen sugárzó napot is elleplezik. Oda van, isten hozzád nap ! isten hozzád örökre szép nap! Most már el vagyunk veszve a fellegek homályában; ismételve mondom önnek, soha nem találhatna irtózatosabban alkalmas perczet arra, hogy Juliánról beszéljen. Robertet s Kornéliát kis idő múlva vastag köd vette körül; alig vehetik ki tíz lépésnyire a szikladarabokat a karszék kőalapján ; a villámlás és dörgés nem oly sűrűn követi egymást, de fagyos szél kezd fúni, a vastag ködben könnyű hópelyheket lehet kanyarogni látni. Robert a marquisnőt szótlanul hallgatta, most viszonozza mondván: — Én Julián atyja vagyok, mindent megmondtam. Kegyed megértett, s elhalaványult, most már tudja, minő sors vár kegyedre. . . Ajánlja lelkét az Istennek ... ne reményije, hogy könyörre indít. D’ALFINÉ. Én önt könyörre indítanám ! reszkessek ön előtt! Nézzen szemembe. Olvashat-e ki arczvonásaimból gyáva ijedséget? Nem mondta-e meg Julián, milyen nő vagyok én? ROBERT. Romlottság s kegyetlenség szörnyetege! D’ALFINÉ. E felett szerénységből nem vitatkozhatom önnel, de lássa, jellemem oly büszkévé edzett, oly kevélyen megvetem a veszélyt, annyira szeretek darzolni a fenyegetéssel és rémülettel, hogy ha csak egy szót mondva le bírnám fegyverzeni gyűlölségét s azt könyörületességgé változtatni, nem mondanám ki e szót. . . nem! mert e körülmények közt az gyávaság lenne. (A marquisnő egy más szivarkát gyűjt.) Lássa ön, mily nő vagyok én. A köd még sűrűbb lesz. Roberts D’Alfiné minden oldalról fellegbe burkolva már azon kőlap szélő körvonalait sem vehetik ki, melyen állanak. A szél futalmainak hevessége alább hagy, a jég jéghideggé válik , sűrűn kezd havazni. (Folyt. kör.)