Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-25 / 1114. szám
1853. negyedik évi folyam. 1114 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ _ 11 ” ” A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Uri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 ., — „ i” Egy hónapra 1 fz. 30 k. p Péntek, nov. 25-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. hirdetésük öthasábos petit-sora 4 pg5 krajcárjával számíttatik. A be- igtatást a 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. A „PESTI NAPLÓ“ December- mártiusi négyhónapos, úgy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik; úgymint: december, január, február s martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. december, január—júniusi héthónapos folyamra Vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. Budapest, nov. 25. Minden felől érkeznek a hírek az idei bortermésnek rendkívüli bősége felől, s ezzel érkeznek egyszersmind a panaszok a boredények, hordók rendkívüli drágasága,s a borok hallatlan olcsó ára miatt. Az emberi telhetetlenséget rendszerint az Isten áldása sem képes minden tekintetben kielégíteni. Egyedül az esztelen vagy önző sóvárog oly kamatok után, melyeknek tőkéjét nem bírja. Egyedül, vagy leginkább a bortermesztőktől függ, hogy idővel se a hordók drágasága ne apaszsza a termés értékét, se bőtermés esetében rendkívüli ocsóság ne álljon be. Minden áru, így a hordó is megdrágul, midőn reá a vevők száma nő, mint ezt még minden bő terméskor tapasztaltuk; de nagyobb baj az, hogy e felcsigázott ár nehezen fog többé leszállani, mert az erdőmivelés, a fatenyésztés körül tanúsított hanyagságunk miatt rövid idő múlva alig tudunk hordódongával szolgálni kádárainknak. Ehhez járul még, hogy a fél világot mi tartjuk ki hordókkal, miután rendszerint soha többé vissza nem térő magyar hordókban szállíttatnak ki boraink az országból, s e tekintetben kétségkívül nagyszerű teher háramlik borkereskedésünkre s közgazdászatunkra, minek nyomasztóbb részét elhárítani tőlünk függ. Már maga nyereségesb borkereskedésünk jövőre czélszerűbb pinczegazdaságtól függ, s valamint tapasztaljuk, hogy a hazánkba behozott franczia, spanyol és rajnai borok palackokban érkeznek ide, úgy a mi borgazdaságunk is csak akkor fog nemes anyagához méltó lenni, s a külföldi borok kelendőségével versenyezni, ha czélszerübb pinezekezeléshez fogván, megtisztított nemes borainkat palaczkokra húzva, s igy minden további romlástól s rontástól megóva, küldhetjük a külföldi piaczra. Ekkor egyszersmind képesek leszünk az ujbor számára régi borhordóinkat minden szüret előtt kiüríteni. Egyik haladás a másikat húzza maga után. A számos millió palack használata, mit hazánkban okszerűbb pinczekezelés hozna magával, az üveggyártásnak adna hathatós lökést, mi kivált az ország északi részein a túlnépesült vidékeknek nyitna új keresetforrást, így szüli és támogatja egyik józan törekvés a másikat. S ha még ezekhez hozzájárulna az is, miszerint oly hegytájakon , hol kitűnő s hírneves drága borok nem teremnek, s hol a borok inkább mennyiségük, mint minőségök által szoktak kamatozni; —• a silány borok konyákká (borszeszszé) égettetnének, a helyett, hogy vagy potom áron elvesztegettetnek, vagy a költséges hordókban mindaddig tartogattatnak , mig megeczdesednek , vagy vendégszeretetből — elfogytak; — akkor bizonyosan eszközölnék azt, hogy a bor ára pusztán a pillanatnyi bőség miatt soha valódi értékén alul ne szálljon. A borszesz (francziául cognac, németül Franz- Brantwein) nélkülözhetlen azon borok elkészítésére, melyek messze földre, kivált oly vidékre vitetnek, hol az erős italt szeretik. Mindazon franczia és spanyol borok, melyeket oly méregdrágán veszünk és oly örömest iszunk, kányákkal vannak készítve, azt pedig a francziák gyengébb boraikból főzik, mi tetemesen több nyereséget hoz nekik, mintha azokat silány borminéműségben adnák el. Ezt kell tenni a magyar bortermesztőknek is. A gyengébb borból készült borszesszel tegyük még jobb, kapósb és tartósbakká kivitelre méltó legjobb borainkat, s akkor megszűnik a borfelesleg aránytalan olcsósága, csökken a hordók ára és szűke, s az ipar és okszerű pinczegazdaság jutalma egyenlően fog kiáradni a hazai szőlőmivelés minden vidékére. Paris, nov. 18. Kik keleti híreket akarnak, utaljuk őket a helyszínére. Az, mit egy hét óta a lapok mondanak, körülbelül ennyi: 600 orosz esett el; a törökök Bukarestben vannak ; az ázsiai sereg Oroszország határait átlépte, és így tovább. A diplomatia, mond a Pays, lelépett a színtérről , mert, szerinte, mind a két fél becsülete annyira van érdekelve, hogy egyik sem teheti le a fegyvert csata nélkül. ■— A diplomatia, mond a Siécle, most néma szemtanú. Az marad-e ezután? Ha igen, úgy a hadiorvos szerepét venné fel, ki azért van jelen a csatatéren, hogy kötéseket készítsen. Egyébiránt ugyanezen lap, egyik czikkében, nyíltan kimondja azon magánmeggyőződését, miszerint Anglia és Francziaország közt nemcsak védő de támadó szövetség is léteznék; e hitét eddig csak azért nem nyilvánítá, mert az ily nyilatkozat a kislelkűek közt, kik a börzén kívül is léteznek, nagy ijedelmet szül. November 17. este, szokatlan tolongás van az újságbódék előtt, a lámpák alatt olvassák az emberek a fontos újságokat, egyik a Patrie-t, másik a Presse-t kéri, a harmadik mind a kettőt; az olvasók arczai kifejezést nyernek, miáltal a közönség új ingert nyer az újságárusokat ostromolni; néhány, perez alatt minden ember visz kezében esti lapot, néhány perez alatt egész Páris beszéli : az oroszok Brassóig nyomattak vissza. — Önök előtt az egész nem újság, miután e hírt egy bécsi sürgöny hozta. A Timesnek kétszer kellene megjelennie, hogy e váratlan újságot a közönséggel tudassa, mely számára, mint mondják, nem Bécsből, hanem az államtitkári hivatalból jön; mi nem tudjuk az újság forrását, annyi bizonyos, miszerint, mindazon óvatosság mellett, mit a hír elfogadásában a lapok ajánlottak, az említett közlemény a közönségre nagy benyomást ten. (Természetes, hogy most már ez alaptalan hír lázából a párisiak is felüdültek.) A franczia hírlapírók, kikről többen mondják, miszerint nem túlságos nyelvbúvárok, nyakra főre tanulnak németül és törökül, miután minden érdekes tudósítások keletről vagy törökül, vagy németül érkeznek, mielőttök mindegy. — Az olasz dalszínházat kinyitották. Az idén Alboni fog Cravelli helyett ott énekelni. A világ egyik felén ágyak dörgnek, másikon csattogányok zengenek; egyik népfaj hadi sátorok alatt, másik páholyokban; egyik kéz tapsol, másik sebeket köt; itt a tömeg újságokat olvas, ott halottakat; itt a művész halhatlanságról álmodik, ott a bajnok dicső halálról Ilyen a világ folyása! Minden népnek vannak nagy napjai. A vasúti részvényesek megijedtek, nem annyira a szerencsétlenségektől , mik a gőzkocsikon egy idő óta gyakrabban történtek , hanem a fontos vezérczikkektől, mik azokat követék. Némely lapok a gépészek gyér számának tulajdonítják a sűrű bajokat. Valóban ha az , úgy e gazdálkodás szigorú megrovást érdemel. Most éber felvigyázás van minden vaspályán, s remélni lehet, hogy a szerencsétlenségek meggyérülnek. Hiába mondják némelyek: nisi Dominus, a gépészeknek is őrzeniök kell a katlant. Egyike a kor legjótékonyabb intézeteinek a vasúti hitelét megrendíteni annyi volna, mint ezer élő rémet teremteni a népek közé. — A „Vins de France“, costumei botrányos pörre adtak alkalmat. Az Univers védszárnyai alá véve a színésznőt, ki 10,000 frank birság daczára sem lépett fel 11 társnéjával, kik szerződéseikkel takaróznak. — Múltkor egy elegáns idegen következő három fontos kérdést intézett egy párisi lakoshoz: melyik az első varga Parisban ? a vargagenie: Moliére. Melyik az első szabó ? Laurent Richard a Boulevardokon. Hát az első illatszerész ? „Piver, egyébiránt — Piver nem ad önnek jó illatot.“ Jó ég! hány ember jön Paksba, kik e három nevezetességen kívül többet nem néznek meg. Mi közük nekik ahoz, ki az első mezőgazda, első technikus, legelső vegytanár, legjobb építész ? Kelmék kellenek nekik ,nem eszmék, divat, nem tanulmányok , jólét, nem haza. Ezek a Nábobok megtérés nélkül, szerencse hogy földünkön nem sok tenyészik! Abauj, Radvány, oct. 22. T. szerkesztő úr! A Pesti Napló 1067-dik számának első lapján „Hazai érdemes levelezőinkhez“ czimű rovatban többek közt ez is áilván : „minden sort örömmel üdvözlünk, bár kitől s honnét jöjjön is, mely észt, tapasztalást, avatottságot, ügyszeretetet, s nemes indulatot tanusit,“ S mint prot. egyházi embert a prot. egyház ügye iránti szeretet hevítvén, nemes indulattal tollat fogtam, hogy az abauji helv. hitvallású egyházmegyében egy évfolyam alatt, közelebb pedig múlt hó 6. s 7-dik napjain tartott e megyei közgyűlésen előfordult tárgyak érdekesleseiről egy kis jelentést bocsássak szerte a nagy világba, mély tisztelettel kérvén t. szerk. urat , hogy azt nagybecsű lapjába felvenni kegyeskedjék. S ha talán a közlésben ész, tapasztalás s avatottság hiányzik, ezen hiányokat pótolja ki az ügyszeretet. 1. N. t. Futó Sámuel úr m. évi őszi e. m. közgyűlésen jelentvén , hogy öregsége s betegeskedése miatt az esperesi fontos hivatal vitelére elégtelen, maga mellé proseniori czimmel segédet kért. A k. gyűlés méltányolva a kérelmet, tüstént megválasztja titkos szavazattal kassai lelkész Dr. Ferenczy József urat. — A választás az ugyanazon őszi e. ker. közgyűlésen oly formán hagyatott helyben, hogy egyszersmind n. t. F. S. úr minden hivatalos terhektől felmentetett, és F. J. úr helyettes esperesi czimmel felruháztatva , a hivatalos teendők végrehajtásával bízatott meg. — Folyó évi tavaszon e megyei közgyűlésen azonban szóba jövén, hogy nekünk meg 1848-ban Futó Sámuel úr első lemondása következtében beadott szavazataink vannak a levéltárban — de a melyeknek felbontásától a Haynau- féle rendelet miatt tartottunk, — jó lenne már azokat is felkutatni s megvizsgálni tartalmukat. — A vizsgálat megtörtént s az jött napfényre, hogy sok szavazat elsikkadt. Ekkor határoztatott, hogy h. esperes úr nevezze meg körlevélben azon egyházakat, melylyeknek szavazataik eltévedtek, s az ilyenek adjanak újabb szavazatot az őszi közgyűlésre. Úgy jön. Felbontatván a megvolt újabb és újabban begyűlt votumok Dr. F. J. úr 62. T. A. J. szántói lelkész pedig 7 szavazatot nyert, igy az első a h. esperesi hivatalra kétszeres választás által emeltetett. 2. Múlt tavaszi közgyűlésen folyamodott négy ifjú, egy papi, a három kápláni censura felvétele iránt. Az első cseh származású, de évek óta a pataki főiskolában magát képezett, egyén, a kemenczei szláv ajkú egyházba egyenesen a főiskolából vitetett papnak, minden vizsga nélkül kibocsáttatott, és a nevezett egyházban mint pap fungált, s bizonyosnak tartotta, hogy a tavaszi közgyűlésen letehetendi a censurát, csalódott. A folyamodóknak ez mondatott elnökileg : legyenek máss napig várakozásban (mert ez a gyűlés első napja estvéjén volt) mivel még most sem mondhatni meg bizonyosan, lesz-e új káplánokra szükség. —Vártak s másnap egyik jegyző ezt olvasá fel a jegyzőkönyvből: Káplánokra nincs szükség, s a folyamodók kérelme nem teljesítethetik. Hasztalan vala mondani, hogy előbbi napon nem az mondatott, jegyző úr maradt a maga állítása mellett, hanem , mivel a már ekklézsiában levő papot mégis csak meg kellene vizsgálni, tehát elvégeztetett, hogy a folyamodók a számvevői kisgyűlés előtt fognak cenzurát adni, s a gyűlés idejének napja esperesi körlevél által fog tudtul adatni. Semmi sem történt. Egyik az ifjak között. Borsodban — hol szinte nem volt pedig szükség káplánra — letette szerencsésen a szigort még azon tavaszon, a kettő pedig várt az őszi közgyűlésre. Igen is kettő, mert a cseh ifjú a h. esperes úr s néhány maga mellé vett papok előtt már átesett a bajon, a kettő pedig újabban is elutasittatott. Hasztalan volt az agg ülnöknek, egyszersmind atyának fia melletti esdeklése , hasztalan a h. elnöknek azon nyilatkozata, hogy ő, ki különben is szokott tartani segédet, s most a nélkül van, elfogadja a másikat, nem. EGY MAGYAR NÁBOB Folytatás. *) XXVIII. Kárpáthy Zoltán. A mitől Abellindnak reszketni kellett, megtörtént. — Karpathy Jánosné anya lett. Fiat szült. Egy reggelen ezen örömhirrel lepé meg háziorvosa a Nábobot: „Önnek neje fiat szült!“ Ki merne hozzá fogni, hogy János örömét leírja ? A mit csak remélni, csak képzelni mert magában , legmerészebb, legforróbb vágya teljesült: nejének fia van ! Fiú, a ki nevét örökölni, örökíteni fogja, a ki boldogabb időben születvén , helyrehozza apjának hibáit s ifjú erényekkel váltandja be a vén adósságokat, mikkel a Karpathy család házának és emberiségnek tartozik. Mivé fog lehetni e fiú nemesebb nevelés által, mint minőben ősei részesültek! Mennyi boldogság, mennyi nagyság vár majd egykor reá! hogy fogják nevét milliók és milliók áldani! Csak addig élhetne még, mig őt beszélni hallja, hogy figyelhetne édes gagyogásira , hogy mondhatna neki szavakat, miket az megtanuljon és ne felejtsen soha, hogy majd ha egykor a nagy és nemes eszmék ünnepelt hőse leend , elmondhassa: „ezeknek neveit a jó öreg Karpathy Jánostól hallottam legelőször.“ Mi legyen e fiú neve ? Egyike azon fejedelmek nevének , kik a legelső Karpathy őssel áldomást ittak a szép Hunnia földén. Legyen Zoltán, Karpathy Zoltán! Milyen szépen fog az hangzani. Majdan odahozták hozzá az uj világpolgárt, s oda tették kezébe, hogy ölelje, hogy csókolja meg, az örömköny kicsordult szeméből, alig látott tőle, pedig úgy óhajtott látni! Repeső tekintettel nézte a gyermeket. Szép, erőteljes fiú volt az, mint egy kis pirosképű angyal , hogy apró kezecskéinél s nyakánál szinte ráncz támadt a kövérség miatt, szája alig volt nagyobb, mint egy szamócza, hanem ragyogó szemei, miknek tiszta lazurját semmi drágakőhöz nem lehet hasonlítani, annál nagyobbak, s ha olykor lecsukta azokat, a hosszú szempillák gömbölyű orczáira feküdtek. Nem sirt, egészen *) Lásd Pesti Napló 1111. számát. komoly volt, mintha most is tudná már, hogy a gyöngeség milyen nagy szégyen, s midőn János úr elragadtatással emelé őt ajkaihoz, s szúrós, tövises bajuszával összevissza csókoló piros kétorczáját, még mosolyogni kezdett, s vigan kiáltott egy párszor, a mit azután a körülállók János úrral együtt találgattak, hogy mit mondott ? — Beszélj még lelkem kicsinyem. Rebegő János látva, hogy a gyermek mindenféle változatokra illeszti apró gömbölyű ajkait, mintha tudná ő jól, hogy mit akar mondani, de nem találná rá az igazi szót. — Mondjad, mondjad! Ne félj semmit, megértjük mi. Mit mondtál megint ? Az orvos azonban és a tudós asszonyok jónak látták megérteni a csecsemő beszédét, odamagyarázva azt, hogy az visszakivánkozik már anyjához, azért elég lesz most az egyszerre a szeretgetés, s kivették őt János úr kezéből, s visszavitték anyjához, mely után a jó úr nem tehetett egyebet, minthogy oda lopózott a mellékszobába s ott hallgatózott, ott fülelt, ha nem sir-e a gyermek? minden kijövőtől megkérdezte, hogy mit csinál, hogy van azóta ? és minden bemenőtől szent neki valamit. Ki bírná örömét leírni, ha egy egy vidám kiáltása a gyermeknek kihallatszott a szobából, hiszen csak még egyszer megkaphassa, soha sem teszi őt le kezéből! Dél felé ismét kijött hozzá az orvos, s kérte őt, hogy menjen át vele más szobába. — Miért? Én szeretek itt lenni. Legalább hallom amit róla beszélnek. — Igen, de én meg nem akarom, hogy odabenn meghallják, a mit mi beszélünk. János rámeredt. Roszul kezde lenni az orvos hideg tekintetétől s gépileg követte őt a szomszéd terembe. — Nos uram, mi az, a mit ön nekem akar mondani, hogy mások meg ne hallják ? — Nagyságos uram. Ma nagy öröm szállt nagyságod házára. — Azt tudom, azt érzem, uram. Áldom érte az Istent. — Isten nagy örömöt mért, nagyságod szivére, de jónak látta a fájdalom által is próbára tenni azt. — Mit akar ön mondani? ordita felijedten Karpathy s arcza elkékült. — Lám nagyságos uram, az volt, a mitől féltem, azért, híztam ki a mellékszobából; legyen ön keresztény és tanulja viselni az Isten kezét. — Ne kínozzon ön, mondja, mi történik? — Nagyságod neje meg fog halni. Karpathy egy szó nélkül állt meg e hit után. Most azon a helyen maradt állva, és egy hang nem repült el szájáról. — Ha volna számára e világon segély, szólt az orvos, azt mondanám , még van remény, de kötelességem megmondani önnek, hogy számára csak órák, csak perezek vannak még hátra , azért nagyságos uram , tegyen erőszakot indulatlanu s jöjjön be hozzá, s búcsúzzék el tőle, mert kevés szava van még hátra. Kárpathy hagyta magát vezetni a haldokló szobájába. Előtte összefolyt a világ, nem látott ő senkit, nem hallott semmit, csak őt látta ott feltünni, halványan, elhervadtan, a halálverítékével gyönyörű arczain , a halál haloványságával édes ajkai körü, a halál megtört fényével szép lelkes szemeiben. Odaállt ágya mellé és nem szólt egy szót is. Szemei kénytelenek voltak. A szoba tele van szolgálattevő nőkkel. Itt-ott elfojtott zokogás hallik. Nem lát ő, nem hall ő semmit. Csak a haldoklóra néz némán, mereven. Az ágy mellett kétfelét két ismerős nő ül, egyik Teréz , a másik Flóra. A jó, öreg nagynéne összekulcsolt kezekkel imádkozik, arczát a vánkosba rejtve. Flóra a kis gyermeket tartja ölében, ki keblén csendesen elaludt. A beteg fölemeli törtvilágú szemeit férjéhez; kinyújtja reszkető forró kezét s megfogja vele férjéét s odavonja azt lihegő ajkaihoz. .... — Emlékezzék reám .... susogja alig hallhatólag. János nem hallja, nem eszmél reá, mit mondott neki, csak mind a két kezében tartja neje kezét, mintha azt hinné, hogy ezáltal visszatartja őt a haláltól. A haldokló nyögése mindig nehezebb lesz, keble lázasabban piheg, fejét nem birja egy helyen tartani. Csak egyes zavart szavakat rebeg mért, melyek iszonyú kínt okozhatnak neki; od a test küzdelme a lélekkel mily nehéz, a mig egymástól el bírnak szakadni! Zavart , hagymázos szavakat mond csupán : „— az iris, és az amaránt .... a sárga jávor, — szegény árva jávor,— ültessétek azt máshova .... eljösz-e hozzám, ha meghalok ? Ha meghalok, szabad lesz hozzám eljönnöd..............“ János érzi a kezében tartott kéz szoritásáról, minő iszonyú kínt kell ezalatt kiállania, amig e szavakat mondja. Alig egy órai nehéz küzdés után elcsöndesül a beteg lázas küzdése, vérerei nem lüktetnek oly sebesen, keze nem oly forró többé, lélezetvétele megkönnyebbül. Tisztán kezd látni ismét, mindenkire rá ismer. Nyugodt, szelíd hangon szól a körülé állókhoz, arczának kínos izzadsága elmúlik. „Férjem, kedves„ férjem, “szól érzékeny tekintetet vetve Jánosra. A férj örül magában, gondolva, hogy ez a gyógyulás jele, az orvos lecsüggeszti fejét; ő tudja, hogy ez a halál jele. Azután Flórához fordul a beteg. Kérő tekintetét megérti a barátné, s ölében tartott kisdedét oda tartja a beteg ajkához. Fanny hevesen, édesen szorítja őt lihegő keblére, összecsókolja az alvó gyermek arczát, ki minden csóknál felnyitja nagy sötétkék szemeit s ismét lehányja és alszik tovább. Az anya visszateszi őt Flóra keblére s megszorítja a delnő kezét, és suttogva rebeg: — Légy anyja gyermekemnek. Flóra nem tud felelni neki, csak fejével int. Hang nem jön ajkára, fejét félre fordítja, hogy ne lássa a haldokló szemeinek kényezését. Ekkor elvonja kezeit a beteg és összetevő keblén, elrebegi az egyszerű imát, mire gyermekkorában tanították meg. ^— Isten. Én Istenem. Légy irgalmas nékem. Szegény bűnös leányodnak. Most és mindenkoron. Ámen.... Azzal lehunyja szemeit csöndesen, és elalszik. Elaludt .... suttogja a férj, csöndesen. — Meghalt .... rebegi az orvos bánatos tekintettel. És a jó öreg Nábob térdre, hull az ágy mellett s arczát a holt párnáiba temetve zokog keservesen .... keservesen. ... • A nő alszik és álma örök. Arczán túlvilág halaványsága dereng. Most már álmodhatik boldog szerelemről — a feltámadásig. . . Senki sem fogja őt többé feltölteni.............. (Folytatjuk.)