Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)
1854-03-04 / 1195. szám
1854- ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — ,, „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közös a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: urintcza 8-dik szám: 52 1195 8serkesztési iroda: Drintcza 8. sx. dlrdwte^nk őt haláhon OHtk-sora 4 pgő krajizarlával^számittatik beiktatási s 10 pengő kmyi külön bélyegdi.j elöl« leüzw•.HlIflŐ * PESTI N\PL \i, ■* g á n v 1 t \ k "( '‚ lábas sora 5 pengő kra| ~•/.,» jával számittatik. — A felvételi díj szinte mindenkin *i.- re lefizetendő a kiadó hivatalában. Szombat, mart 4 é.. HDRDETÉSEK és MAGANVITÁK Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt ás Inneputáni napokat kivéve — jeles ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban Távirati magán sürgöny PESTI “NAPLÓ szerkesztőségéhez. Elindult Bécsből, mártius 3 este 7 ór. 53 p. Érkezett Pestre „ . ., 8 ór. 50 .. Pétervár, febr. 24. A czár Napóleonnak válaszolt. Tegnap proclamátió jelent meg, melyben kimondatik, hogy Oroszország az igaz (orthodox) hitért harczol, míg a nyugati hatalmak a kereszténység ellenségeivel egy vonalon állanak. Oroszország követi szent hivatását, s ugyanazt várja most népei vitézségétől, mint 1812-ben. Páris , márt. 2. Napóleon a franczia kamarákhoz a megnyitáskor beszédett tartott. Szavainak veleje : Francziaország kardot ránt hóditási gondolat nélkül; a hódítások ideje lejárt. Pest, mart. 3. III. Mitől a nyugoti hatalmak leginkább tartottak, s mit diplomatiájok minden törekvés mellett sem birt meggátolni, bekövetkezik: Oroszország a Portának 1828- ban hadat szent. Előre látható volt, hogy a délről és északról egy elem által megtámadott török hatalomnak e kettős nyomás alatt össze kell roskadnia, s hogy akkor, a rom fölött összecsapó rokon lángokban a görög ügyre az orosz fog mérhetlen túlsúlyra vergődni. E túlsúlynak előre gátat vetni, vagyis inkább azt eleve ellensúlyozni jön a nyugati diplomatia feladata. A görögügy pártolására önkénytelenül a közvélemény által tolatva , azt most már annál hatályosabban kellett gyámolítnia, nehogy a hellének mindent a pétervári udvarnak köszönhessenek, s ez a hatalmat megragadja. E politikai árverésnek az lön eredménye, hogy Görögország az orosz és franczia kormánytól 500,000 frank havi segélyezést nyert, s ez utóbbi, 14,000 főből álló sereget küldött Moreába, a félszigetnek az egyptomiaktól leendő felszabadítására. S mindez anélkül, hogy a nyugati hatalmak és a Porta között háború lett volna. E korszak meglepőleg emlékeztet a mostanira, vagy legalább az angol kabinet által a mai napig feltartott középállapotra (intermediate state.) Akkor is ily középállapot létezett, — mely — bár a háború minden látszatát és eredményeit nyújtó — a békének a harczoló felek közötti helyreállíthatását nem zárta ki. Tengeren és szárazon nagy csaták vivattak, a nélkül, hogy az angol és franczia — a Navarrnnál és a Moreában tönkre tett flotta és hadsereg urával nyílt háborúban állana. A háború a nyugati hatalmak részéről most sincs még Oroszországnak tettleg megszenve, de azért úgy látszik, hogy az intermediate state egy új Navarinnal, mondd: Sebastopol és szárazföldi expeditióval tökéletesen megfér. Maison tábornok a 14,000 francziával Moreát néhány hó alatt az ozmánoktól egészen megtisztítván, a három hatalmasság 1829-ben Londonban egy értekezlet jegyzőkönyvet írt alá, mely szerint Görögország a Portának fél millió frank évi adót fizessen; a Porta módosított főurasága alatt álljon; belkormányát maga rendezze; a monarchiai kormányformához közeledjék; öröködési joggal biró keresztény fejedelem kormányozza , ki azonban az investitorát azultántól nyerje. A Porta e jegyzőkönyv pontjait határozottan visszautassa, de csakhamar engedni len kénytelen , miután a győztes Oroszország az 1829-ki drinápolyi békekötés alkalmával feltételül szabta, hogy a londoni egyesség pontjait Görögországra nézve egytől egyig fogadja el. Angliát és Francziaországot a drinápolyi békekötés e pontja új féltékenységre gerjeszté. Ferde szemekkel tekinték, hogy az új állam Oroszországnak a Portávali külön szerződvénye által s közreműködésük nélkül képeztessék, hogy Görögország a pétervári kabinetnek köszönje politikai lételét, s mintegy tőle függővé váljék. A nyugati diplomatiának egy lépéssel ismét tovább mennie, az árverésben ismét többet ígérnie kellett. így történt, hogy Görögország tökéletes függetlenségének nagy szavát kimondá. A Porta jogszerűen tehette a kifogást, hogy a közbenjáró hatalmak nem tartották meg szavukat, s hogy ez több, mint már Drinápolyban megállapítva volt, de a háború által megtörve lévén, nem állhatott ellent, s midőn az orosz czár kijelenté, hogy a hadköltségkárpótlási követeléséből egy millió aranyat elenged, ha a Porta a görög függetlenségbe egyezését adja, ez 1830 ápr. 23-án megadva jön. Az utolsó szó s elhatározó indok tehát mégis az orosztól jött, s Görögország Miklós czárnak tartozott hálával. S valóban, mily példátlan nagylelkűség, mily La Fayettei elv-buzgóság, mily önzetlen ügyszeretet volt az autocrat fejedelemtől, egy alkotmányos független uj állam érdekéért ennyi áldozatot hozni!!! De hiszen jól ismerte Miklós czár a most már alkotmányos görögök fölött korlátlanul uralkodó Capodistriast, s tudta, mennyire bízhatik benne. A görög szabadság holt betű vola, mert Capodistrias az alkotmányt tettleg megsemmitő, a nemzetgyűlést nem hívta össze , a sajtót lenyűgözte, a legfőbb hivatalokra saját képtelen testvéreit, a többiekre rokonait s párthiveit alkalmazta, a hazafias érzelmüeket üldözte, s a börtönöket velük megtömte. Az ő működésének tulajdonítandó az is, hogy Szász-Kóburg Leopold herczeg (későbbi belga király) a már elvállalt görög fejedelemségről ismét lemondott. A vélemény napról napra szilárdabb alapot nyert s meggyőződéssé érett, hogy Capodistrias orosz befolyásra támaszkodva, ezáltal az ország korlátlan hoszpodárjává van kijelölve. A forrongás és elkeseredés egyre nőtt. A manioták és a hydrioták külön külön ideiglenes kormányt alakítottak, Capodistriast zsarnoknak kiálták ki, az alkotmány visszaállítását követelték, s a népet fegyverre szabták. Az orosz flotta Capodistrias tekintélyének fentartására sietett, s a porosz kikötőben fekvő hellen tengeri erőt el akarta foglalni. A felkelők, inkább mint sem a görög flotta orosz kézbe jusson, azt (50 millió frank értékű 28 hajót) légbe röpiték. A tettet Miaulis hajta végre. A borzasztó polgárháborús idegen interventió előestéjén állott Görögország, midőn az orosz czélok eszköze Capodistrias meggyilkoltatott. Az általa börtönre vetett Mavromichális Péter két rokona György és Constantin végezte őt ki Naupliában a templom küszöbén. Wittenberg, febr. 26. Poroszországban 1848 óta van orosz párt, mely az akkori forradalom elleni visszahatásból keletkezett, midőn a zavaroktól nem is érintett Oroszország a törhetlen tekintély eszménye gyanánt fenállott. Német földön azonkívül ismerék az orosz hatalmat több porosz katona, név szerint Peucker és Griesheim tábornokok jelentéseiből, kik részt vettek volt az ottani nagyszerű katonai szemlékben. Nagy szerencse volt az akkori zavarhajhászó szellemre nézve, hogy mindig előtte lebegett az orosz közbenjárás visszaintő képe , de szerencse volt az is, hogy a közbenjárás elmaradt: mindkettőért minden jó porosz ember hálával tartozik a czárnak. Ezzel azonban meg is szűnik az orosz befolyás kivánatosságának alapja, mert fájdalom, e befolyás nem tartotta meg a jótékony mértéket. Midőn a vihar elmúlt, a monarchia igyekvik magát erősíteni, s minden derék ember belátá a reactio kényszerűségét. A reactio sikerült, hanem más végletbe csapott át, s ezen végletben nemcsak a porosz alkotmány gyengítését, hanem egyszersmind a régi feudalizmus újabbi helyreállíttatását czélozta. Kivált a külpolitikára nézve Oroszország maradt nemzője ezen pártnak, melynek megalakulás kezdő szálait képezék: egy részről remény, hogy Oroszország segélyével a reactio felemelkedhetik a czélba vett fokozatokig, más részről közöny a porosz állam külbecsülete iránt; s e két elemmel — a két udvar rokonságának s régi fegyveres szövetségének alapján — egyesültek az egykori, bár gyenge rokonszenvek, így álltak a dolgok, midőn a törökorosz viszály — mint váratlan és kellemetlen esemény — közéjök esett. Most már valódi politikára volt szükség, s ittott tisztába igyekeztek lőni az orosz iránypolitika következményeivel ; eszékbe jutott a háború, egy részről Franczia- és Angolország, más részről Orosz-, Poroszország és Ausztria között; háború , melyben a szövetségesek más elfoglaltásánál fogva talán Oroszországnak egyedül kellend Franczia- és Angolország ellen síkra szállani. De meddig tarthatna el ily háború? s mi lenne azután? Az orosz párt azonban az orosz udvarnál egészben véve mégis azon véleményt szította, hogy a porosz fegyverek minden gondolható viszonyok között a czár szolgálatára lesznek. És ezért a poroszországi orosz párt lényegesen mozdította elő a keleti kérdés elbonyolódását, mert Oroszország — reá támaszkodva — semmit sem engedett. Ezen párt ellenében nincs más mód , mint észszerűség fellépni a jelenben, hogy a jövő ne mérje ránk csapásait. A párt tagjai maguk nem fogják ugyan oly mértékben érezni e csapásokat: ha felzavarták a közügyeket, a magánéletben másutt valahol mégis várakozik reájuk bizonyos otium cum dignitate. Épen ezen párt ellenében most inkább mint valaha szükséges a szoros összetartás Ausztriával, melynek mindenkor bebizonyított erélyes kormányzati szelleménél fogva nagyon valószínű, hogy a császári birodalom, mely sohasem szokott fél rendszabályokkal fellépni, nemsokára erélyesen fog nyilatkozni. Poroszországnak pedig érdekében áll Ausztriának mindennemű kiterjeszkedését óhajtani, sőt előmozdítani, mely Poroszországnak nem saját államterületére van irányozva. Mindnyájan óhajtjuk ennélfogva az európai függetlenség érdekében a négy hatalom mielőbbi szövetségét. (Lapszemle ) A Trieszter Zeitung, február 28-kai számát következő czikkel kezdi meg : „Ingyen a halál van,de még ez is életbe kerül!“ Tehát miire fog kerülni amaz anyagi segély, melyet Anglia és Francziaország (ezek pedig még soha mit sem tettek ingyen) a hanyatló Törökországnak nyújtanak ? Ez oly kérdés, mely most kétségkívül háttérben áll, de csak nagyon is hamar kitűnő jelentőséget fog nyerni. Pénze Törökszágnak nincs, ez kétségbevonhatlan tény; míg eleven testtel bír, örökül sem szállhat senkire, legalább szomszédaira nem, erre nézve Francziaország és Anglia megegyeztek, amily fordulatot a dolgok most vettek. Oroszország aligha fog a dunai fejedelemségekről jószántából ismét lemondani, oly kevéssé, mint Bessarábiáról vagy Krimiáról. Mindamellett egy szép napon majd ismét béke fog köttetni, s mint többnyire ily esetben történni szokott, benti a possidentes lesznek. Francziaország jó szolgálatiért kárpótlásul pénz helyett Tunist fogja kívánni és megnyerni; Anglia pedig a vaspályát Alexandriától a vörös tengerig, az egészbeli lerovás fejében ..., s ezzel a további alkalomig egyelőre meg fog elégedni. Ámde mit mondana Ausztria s a vámegylet a mindig keskenyebbre zárkózó övhez, melyet a német ausztriai Duna torkolatai közül a hatalmas szomszéd húzni fog ? És mégis mindkettőnek a Feketetengerre vezető út, ezen legnagyobb folyamokon, mondhatnék, oly jelentékeny, mint a kivivő út az adriai tengeren át, mely egykor a jogtalan kezekbe jutásnak oly nagy veszélyében forgott. Vájjon a rákseb tovább terjedésének Montenegróban semmi akadály se vettessék, s az adriai öbölnek a feketetengerrel tervezett vasúti összeköttetése még tovább is az ozmanli uralom „bon plaisir“-jétől függjön ? — A mi mostanig Algériában a vasutak megnyitását különösen gátolja, az azon körülmény, hogy valamennyi fővölgyei a parthoz egyenkezüleg húzódnak, azaz : Tunis török tartományba ágaznak ki s ugyanott feküsznek azon természeti révhelyek is, melyeket Algeria nélkülöz. Tehát Tunis nélkül nincs vasút, vasút nélkül Algeria beltartománya a bevándorlásnak megközelíthetlen, s bevándorlás nélkül gondolni sem lehet arra, hogy Algériából Új-Francziaország alakíttassák, vagy más szavakkal, hogy ezen költséges szerzemény fentartás-terhétől valaha megszabadulni lehessen. Tehát nem a szent sír kulcsai végett „ou pour la bonne mine de leurs amis — les ennemis,“ — hanem Tunis meghódíthatásáért húzódnak a zuarok és vörös nadrágosok a törökök segítségére. KÜLFÖLD. Németország-Berlin, febr. 26. „Mikép lehetséges az, hogy keresztény nemzetek a kereszténység halálos ellenségét, a törököket utalmukba veszik és segélyekre menjek?“ E kérdésen, melyben, Pétervárról vett tudósítások szerint, a nép közhangulata Oroszországban nyilatkozik, egy vallása védelmére buzdított népnél, melylyel azt hitették el, hogy az orthodox vallás létele forog fen, épen nem csodálkozhatunk. Hisz még nálunk is az úgynevezett orthodox párt majd nyilván majd titkon ugyanazon kérdést tette. Ámde azon kérdés azt is bizonyítja, mennyire képes a vallásbani álirány a valódi helyes nézpontot elferdíteni, és mily veszélyessé válhatik az, ha a más hivők jogaival és érdekeivel összeütközésbe jő, akkor aztán nem kérdezik többé, mi joga van a töröknek, hanem csak minő vallása van ? és mivel vallása nem keresztény, tehát őt jog nélkülinek tartják. Mintha valamely jogkérdés eldöntése a vallás milyenségétől függne; mintha a joggal biró török csupán azért, mivel ő nem keresztény, jogát elveszthetné, más jogtalanul cselekvő pedig jogot nyerhetne csupán azért, mert ő keresztény. — Valóban annyit tenne, mint a letűnt idők vadságába viszszatérni, s egy már rég legyőzött balítéletet ismét uralkodóvá tenni, ha a jogi kérdéseknek a vallásiakkal egybezavarását pártolni akarnék, s nem inkább egész elhatárzottsággal nyilatkoztatnék ki, hogy van valami, mi nélkül valódi kereszténynek lenni lehetlenség, t. i. a jognak elismerése minden népnél, bármely vallást kövessen is az, s annak még az ellenségnél is megóvása. — Vallási háborúkat, azaz olyanokat , melyek csupán a vallás érdekében kezdetnek, hogy egy orthodoxnak tartott vallást az ezt nem követők ellen fegyverhatalommal győztessé lehessen tenni, —ilyen, semmi jogalapon hanem csak fantismusból kezdett háborúkat a műveltség mai álláspontjáról tekintve, egyszersmind igen vallástalanoknak kell mondanunk. És így bármennyire tartja is az orosz nép a nyugati hatalmaknál vallástalanság és indiferentismusnak azt, hogy a törököknek, a kereszténység halálos ellenségeinek , ótalmat nyújtanak, jogi és erkölcsi tekintetben mégis e vallástalan nyugati hatalmak épen azért, mivel képesek egy nem keresztény nemzetnél is a jogot elismerni és ótalmazni, több valódi kereszténységgel birnak, mint bir talán az ellenkező nézetű hatalom. Sőt mi, mai időnk jelentékeny előhaladásának tekinthetjük a korábbi időkhöz képest, hogy a műveltebb európai nemzetek végre azon meggyőződésre jutottak , miszerint a népek közlekedésében minden előtt jog és igazság gyakorlandó, és minden más érdekeknek magokat ezen egy és legfőbb, — ezen erkölcsi sépen azért egyszersmind valódi vallásos kötelességnek alá kell rendelniök. A kötmények megszegését most többé már semmi, állítólag vallási érdekek által nem szépíthetni. Fanaticus vallási háborúk műveletlen népnél, mely az ő traditionális egyház vallásán túl a valódi és tiszta kereszténység erkölcsi magasságára emelkedni nem képes , mindig találhatnak ugyan viszhangra, — de az igazságosnak lelkiismerete azokat kárhoztatja. Mikép is volna a kereszténységtől az ellenségek iránt követelt szeretet lehetséges , ha irányukban még csak igazságot gyakorolni sem vagyunk képesek? — Legyen bár a jelen háború némely tekintetben még oly szomoritó, — a nyugati hatalmak harcza igazságos. Berlin, febr. 26. A Koburg-gothai herczeg imént érkezett ide, ő felségével a királylyal s a porosz koronaherczeggeli értekezés végett. Fölösleges volna még előbb elmondanunk, mily állást foglal 11-dik Ernő iy Poroszország és Anglia közt; a német szövetségi kérdés is legalább Németországra nézve magában a keleti ügyben akínt fekszik, mint a tojás széke a tojásban. Mi jólértesülteknek hisszük magunkat, midőn azt állítjuk : Ausztria és Poroszország azon nézetet osztják, hogy a keleti kérdésnek nem ideiglenes, hanem végleges elhatározásra kell jutnia, hogy azonban az elhatározást eredményező harcz nyűgöt és kelet közt iszonyatos fog lenni s a német szövetség középett állandja ki a tűzpróbát. Hogy pedig kiállhassa azt, a szövetségi alkotmány változtatásokat szükséges, daczára az imént lefolyt csilapitó időszakasz minden szépítéseinek. Hogy a bécsi Lloyd a német szövetség ezen regeneratiojáról szól, ez — utalva a Bécsből érkező híradásokra, — magában véve nem volna oly jelentékeny, mint inkább azon körülmény, hogy e tárgy Bért(Hitetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el ről szólnia szabad, sőt még a kabinet nézetét is , bárha a részletek szoros meghatározása nélkül, érinti. — Épen most terjed hire, hogy ausztriai részről tegnap ide igen fontos sürgöny érkezett légyen, melyben az ausztriai kormány az itteni kabinetnek tudomásul adja, miszerint ő a Duna mellett és Epirusban a dolgoknak veszélyes fejlődései következtében, melyek a jelen bonyodalomnak, mely a conservativ érdekekkel és népjogi kötményekkel ellenmondásban áll, tulajdonítandók, a béke helyreállítása végett a nyugati hatalmakhoz fog csatlakozni. Ez állítás alaposságáról egyébiránt nem kezeskedhetünk. Berlin február 27. Ausztriának állása a háború- és békekérdésben nyílt elhatározáshoz látszik közeledni. Kétségbe többé alig vonható, hogy a franczia lapok állításai Ausztriának az orosz politika elleni nyilatkozatáról a dolog mivoltához képest alaposak , ha mindjárt forma szerint oly határozott biztosítások a nyugati hatalmaknak nem adattak is. Az itt hallottak szerint (pedig az illető lépésekre nézve nagy discretióval viseltetnek) az ausztriai császár egy részről nyomatva az orosz igények által, melyek az Orloff grófnak tett ígérvényeket jóval meghaladták, más részről pedig Francziaország politikája által indítottnak látta volna magát: egy, Miklós császárhoz sajátkezűig irt levélben nyiltan kifejezni azt, hogy lépéseit még tovább is támogatnia lehetetlen. Azon mély sajnálkozás kijelentése mellett, mely a cs. kir. kabinet ilynemű elhatározását mindkét udvar eddigi szoros baráti viszonyainál szükségkép kiséri, a magas iratban egyszersmind tisztán s világosan elő van adva, miszerint a barátság és hálaérzet az ifjú császárt meg sem kényszeríthetik arra, hogy birodalmát kitegye azon nagy veszélyeknek , melyek által egy, Oroszországhoz csatlakozásnál az fenyegetve volna. Az irat továbbá nyomós szavakkal utal, mondjuk, azon veszélyekre, melyeknek Oroszország eljárása által egész Europa s a conservativ elv kitéve van; s végül a császárnak az adatnak értésére, hogy, ha bizonyos meghatározott idő alatt intézkedések nem történnek a béke helyreállítására, Ausztria azon fájdalmas de kikerülhetlen kényszerűségbe jövend, hogy a nyugati hatalmakhoz nyiltan csatlakozzék. Váljon a dunai fejedelemségek kiürítése világosan föltételül van kijelölve, erre nézve különbözők az állítások. Helvetia, Bern, febr. 22. Tegnapelőtt óta határozottan igen fontos nyilatkozatokról beszéltek, melyeket az angol követ a szövetség elnöke előtt tett volna, melynek következtében a szövetségi gyűlés rendkívüli egybehívása valószínű. Egy itteni lap, (nem tudjuk , micsoda tekintélyre hivatkozva) ma azon tudósítást hozza, miszerint az angol követség a szövetségi tanácstól igen kategorikus modorban követeli Helvétia védereje létszámának s állapotának közlését. A nemsokára bekövetkezhető európai eseményekkel szemben Helvétiától nemcsak papiroson levő, de fegyveres semlegességet kivonnak, mely határainkért valósággal jót álljon. Francziaország-Páris, febr. 25. A keleti kérdésre vonatkozó okiratok gyűjteménye „Franczia- és Ooszország“ czímű tíz ívnyi kötetben megjelent; a könyv a cs. államnyomdában nyomatott,s elő és végszava hivatalos tollból foly. Épen azért tisztán franczia kormánynézetnek tekintendő. Az előszó történelmi bevezetés a keleti kérdésbe, s szintúgy mint a végszó érdekes adalék a franczia politikának e nagy kérdésbeni jellemzéséhez. Az okiratokat megelőző bevezetés némi kihagyásokkal így hangzik „Győződjék meg e hiteles okiratok olvasása által Francziaország ama jog- és becsületszenű okokról, melyeket szintén úgy mint Angliát fegyverre kényszeritik , a közjog és a világbékének orosz becsvágy elleni megvédése végett. Ezen okiratok sorát Napoleon császárnak Miklós czárhoz intézett levele nyitja meg, habár e levél némileg az összes okiratok szálait vonja össze s a főokmányt alkotja, ki nemes s határozott hangú okmány olvasandó először, nemcsak mert csodálatos tisztasággal taglalja a keleti kérdés különböző időszakait, de azért is , mert az a világbéke fentartására tett utolsó törekvés. Ezen irat Francziaország ereje és méltóságának legmagasabb kifejezése ; felhívás az poltikai érdekeink és a Sinope mellett megtámadott kivonni becsületünk védelmére , és e felhívás a legalacsonyabb legszegényebb viskóban is viszhangra fog találni. Oroszország czárja, elődei politikájához hiven, kényelmes s keze ügyébe illő alkalmat keresett Törökországnak — önkénytelen törvényeket szabni. Az orosz, mihelyest Stambul ura , a földközi tenger e kulcsának birtokában , feketetengeri flottájával Algírt és Toulont, balti flottájával Havret és Cherbourgot félszázad lefolyta előtt fogná fenyegetni. Az úgynevezett „szent helyek ügye“ s az erre épített görög védujság az orosz czárnak a várt alkalmat meghozni, látszott, s ő oly mohósággal is nyúlt utána, mely titkos becsvágyát, szándéka ellen, elárulá. Köztudomású, hogy Betlehem és Jeruzsálemben , hol az üdvözítő született, szenvedett és meghalt, a keresztény kegyelet századok óta templomokat és zárdákat épített. A keleti és nyugati egyház megoszlásával a latin és görög szertartású keresztények közt e helyeken súrlódások és vetélkedések keletkeztenek. E súrlódások részint a szent helyek őrizetére , részint az ottani szertartásokra vonatkoztak. Francziaország, melynek politikai és erkölcsi befolyása keletre a keresztes hadjáratok óta igen jelentékeny, a latin zárdák atyáit védelmébe vette. Ezen atyák az egyre növekedő görög befolyás áldozataivá lőnek, s Lajos Napóleon — az akkori franczia köztársaság elnökének kormánya , 3 év előtt részükre ép oly igazságos, mint mérsékleti elégtételt szerzett. Miklós czár azon hiedelmet színlelve, hogy a görög ke