Pesti Napló, 1854. december (5. évfolyam, 1419-1443. szám)
1854-12-03 / 1421. szám
1854- ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 ., — ,, „ A havi előfizetés , mint a számonkinti e 1 a díj is , megszűnt. ” Szerkesztési iroda : Urvntcza szó. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ:__________________________ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő , árintéz a 8-ik szám Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten házhoz hordva : Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit sora 4 pgc krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívások WM&WI mék&mé December-Mártiusi négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 írt. 50 kr. Budapesten házhoz hordással, 3 írt. 30 pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatal 5.1, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, szinte a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóntera a isgletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. festi Napló kiadóhivatala Bécs, dec. 1. f Ámbár a múlt vasárnap aláírt porosz-ausztriai pótlékcikk hiteles szövegét még nem ismerjük, mégis annyit már most is mondhatni, hogy, miként a múlt héten is megírtuk, az engedmények többsége Poroszország részére esik. Ezt nem kárörvendő diadalból, hanem valódi elismerésből mondjuk. A „viszály csomója“ köztudomás szerint abban állt ugyan, hogy Poroszország az áprilisi szerződéshez pótlékczikket kívánt, mely kívonatot Ausztria teljesíteni vonakodott,miután e pótlékczikk most mégis létrejött, a dolognak csakugyan oly színe van, mintha Ausztria engedett volna. De nem úgy van ám ! Ausztria az eredetileg Poroszország részéről indítványzott pótczikket soha sem fogadta volna el, miután azonban Poroszország e czikket annyira megmódosítá, hogy az eredetitől lényegesen különbözött, Ausztriának nem volt oka, a lényeg körüli vitát forma körüli vita alakjában folytatni. Ausztria kivonatának lényegben elégtétetett s türelmetlenség lett volna ennek részéről, a viszályt csupán a forma miatt tovább szőni. Poroszország minden megszorítással felhagyott s am a poltezikk által sem a maga kezét, sem pedig Ausztriáét meg nem kötötte. — Ajez en körülmények alatt Ausztriának minden esetre gyámolitását ígérte,ha ez Oroszország által megtámadtatnék; ha pedig idő folytával Ausztria szükségesnek vélné, a négy garantiaponton túl menni, uj értekezésre nyílik tér s a két német nagyhatalom közti viszony akkor uj egyezkedés áll fog rendeztetni. Ez által a kérdés csakugyan oly módon volna megoldva, mely a két alkudozó fél méltóságán sérelmet nem ejt, sem azoknak függetlenségét nem veszélyezteti. Az ily egyezkedésnek, mondhatná valaki, nincsen biztos alapja, mert holnap ismét megingathatják az események! Tehát az egész keleti kérdésnek biztosabb alapja van-e? Ki tudja, mittevő lesz holnap Oroszország ? Mittevők a nyugati hatalmak ? E peretben a két hadakozó fél csinálja a történetet ; ők a nagyszerű sakkjáték főalakjai; a többinek állása ezekétől függ. Francziaország és Anglia szintoly könnyen túlmehetne az Ausztria által szükségesnek vélt határon, mint Oroszország; a győzelem oly kábítószer, mely már nem egy okos főt zavart meg, s igy minden attól függ, ki lesz a győztes s miként fog győzelmével élni? Valamint tehát a német hatalmaknak a hadakozó felekhezi viszonya most mindenkorra meg nem állapítható, úgy a két német hatalom közti sem ! Mindenesetre előmenetelnek tartjuk azt, hogy a négy garantiapont a német szövetség általi elfogadtatására alapos reményünk lehet. Oroszország európai túlsúlyának megtörésére ez is elég; ha a nyűgöt nemcsak Oroszország túlsúlyának, hanem általában politikai súlyának megsemmisítésére törne, a kérdés egészen más térre lép, minő állást foglalandnak el akkor a többi európai hatalmak , erről most még senkinek határozott képzelete nem lehet. A berlini kamrát megnyitó királyi trónbeszédből, melynek távirati kivonatát a mai lapok közüki, szinte kevés világosság árad a helyzetre. Poroszország készül, hogy szükség esetén „érdekét és európai állását“ bizton utalmazhassa; de melyik részen keresendő Poroszország érdekes európai állása, Oroszország vagy a nyűgöt mellé helyezteti-e, ez épen azon pont, melyre nézve a vélemények oly szétágazók. Azért még most is a Pruth felé fordul szemünk; onnan várjuk, ha nem is egyenesen az ügy eldöntését, de legalább ez eldöntés siettetését. Nagy meglepetést szült a „Wiener Zig“ tegnap esti helyreigazítása, mely a Lloyd minapi közleményét — t. i. a minisztériumban készülő változásokat illetőt — alaptalannak mondja. A Lloyd hitelessége ezáltal csakugyan erősen meg van ingatva, minthogy fel lehetett tenni, hogy ily fontos közleménynyel nem fog nyilvánosságra lépni, ha bizonyosan nem tudja, hogy : igaz. Azon körülmény, hogy az említett helyreigazítás csak tegnap este jelent meg — holott igen kényelmesen már tegnapelőtt is megjelenhetett volna — azt gyaníttatja, hogy a Lloyd közleménye felsőbb helyen érett megfontolásnak tárgya volt. Az alsó ausztriai ipar és kereskedelmi kamra legközelebbi ülésében egyik tag mély tárgyavatottsággal az itten megalapítandó záloghitelbankról értekezett. Fejtegette, miszerint az ipar és kereskedelem az új vámjegyzék által új lendületet nyert és sok, egyébkor rendelkezhető tőkét emésztett, mi a jelenleg uralkodó pénzhiány egyik fő oka. Értekező az egész birodalomra nézve egy központi hitelbankot ajánl, melynek a koronaországok fővárosiban fiókintézetei lennének. A kamra ez értekezés nyomán felterjesztést teend s a m. minisztériumtól utasítást fog kérni az iránt : várható-e legközelebbi időben a záloghiteltörvény közzététele, azután új intézet gyanánt lépjen-e életbe a hitelbank, vagy valamelyik meglevő pénzintézettel egyesítendő-e, végre mennyiben kívonja a minisztérium e czélra a kereskekamra közremunkálását. Alkalmunk lesz e kérdésre még visszatérni, előlegesen csak azt jegyezzük meg, miszerint értekező igen helyesen mondja, hogy az újonnan alkotandó bank az államtól teljesen független legyen s pénzalapja magánosok által szolgáltatandó, de az ám a kérdés, hol találhatók azon magánosok, kik felesleges pénzzel bírnak s kik — ha bírnakvele — nem fognák azt inkább valamely már meglevő vállalat részvényeibe fektetni, melyek jövedelmezése már tudva van, mint új intézetre, melynek eredménye még kétséges ?! A pesti község meghatalmazottjai által ma vette át az itteni takarékpénztártóli kölcsönnek 50,000 ftnyi utolsó részletét. Egészségére váljék! Páris, nov. 26. Contrastok vannak néha a politikában is. Acsár, egy pár éve, kivette a kardot Európa kezéből, ma ismét kezébe adja. Várjon mit akar ? nem akarja a háborút , nem akarja a békét. Ha csak az utolsó évtizedekben nézzük az éjszaki hatalom eljárását, látjuk, mi sans ragon bánt, néha paczkázott is a többi hatalmakkal, mig végre egy reggel a tuileriákban azt mondták : il est temps de finir avec cette ambition moscovite. Valóban a czár csak alkalmat keresett a békét megtörni, mig a másik rész, minden alkalmat került, mely eljárásnak következménye fényes igazságot adott Corneille ama szép versének: qui pardonne aisement, invite á l’offenser, (ki könnyen megbocsát, új sérelemre hí.) Kihívás kihívást követett, követelés követelésre jött, majd a szent sír, majd Montenegro, majd a görög vallás elnyomása révén az ürügy. Anglia hallgatott, ha nem készült. Francziaország megelégedett a fenyegetéssel, gondolván magában: van idő , de bármerre lépett, mindig keztyűt látott maga előtt! Enfin! mondá egy nap a czár, midőn látá, hogy a keztyűt felveszik. Azóta lábon minden katona éjszakán és nyugaton, azóta foly a harcz, vagy inkább a párbaj, corps corps, Szebasztopol falai alatt. Várjon a czélt, mely elvégre mégis Konstantinápoly, eléri-e a czár ? ha az eddigi hadjáratot tekintjük, kételkednünk kell. A szövetséges sereg már három fényes nevet irt a történetbe, első Alma, második Balaklava, harmadik Inkerman, mely utolsó, megmutatta, hogy két hős, két egymáshoz méltó nemzet fogott kezet, kik a keleti birodalom épségét meg bírják védeni. Nem is arról van ma már szó, elesik-e Konstantinápoly? hanem elesik-e Szebasztopol ? Duphant angol mérnök, ki több évekig szebasztopov várhivatalnok volt, azt mondja, miszerint az ágyuk két métre magasságra lévén helyezve egymás fölé a belső falakon, a várseregnek, hosszú ostrom esetére, saját füstében kell megfutnia. Mi, bár a tüzérek ezt valószínűnek tartják, ily egyetemes asphyxie féle halálra nem számítunk, miután a levegőben annyi füst megfér, mint holt a földben, és annyiszor bebizonyult, hogy a szurony többet nyom a golyónál, hanem fontosabbnak tartjuk ama hírt, hogy Várna, Szambul, Málta, Athén és Tulonból folytonosan érkeznek a segédcsapatok, melyeknek akár egy rendszerezett ostrom, akár egy bátor roham sikerülhet. Vannak, kik erre fejeket rázzák Menzikoff tudósításait tartván kezükben, kik a száz hős muszkára emlékeznek, kik hadtudományilag be akarják bizonyítani, miszerint az 1854-i hadjárat el van hibázva. Azt senki sem tagadja, hogy fényes győzelmeknél még fényesebbek is vannak, hogy Szebasztopoljban ma franczia várparancsnok lehetne stb., de, összeadva az eddigi eredményeket, kétségkívüli ,hogy a szövetségesek többet nyertek e hadjárattal , mint Oroszország; hogy állításunk még egyszerűbb legyen, annyi bizonyos, hogy Szambul falai sokkal épebbek e pillanatban, mint Szebasztopoléi. Nov. 25. Az invalidusok ágyúi újra megszólaltak. Midőn ez ézernyelvű diadal-hírnökök zúgnak, minden franczia megáll megszámlálni: hányat lőnek ? száz egy lövés valamely nagy vár elesését jelenti, míg huszonegy kisebb győzelmet; tegnapelőtt délben 21 vive la Francéi szakadt ki ez ércztüdőkből, mire a „Moniteur“ reggel figyelmezteté Párist. Győzelmes hangja mellett elmondták az inkermanni tiralleursök hős viseletét, elmondták a znávok bátorságát, kik véres turbánaikba szedték a golyót, az angolok hidegvérűségét, kik 8 ezren daczoltak 60,000 muszkával; elmondták, mi vakmerő katona volt Lourmel tábornok, mindenütt elől járt, úgy most is belovagolt egészen a szebasztopoli falakig, hol egy golyó mellbe találta őt és, c’est egal, mond egy félkezü nemzetőr, ott volt a czár két fia, ott volt vagy 100,000 kozák, s mi nem valánk csak száz zuáv és — á nous la victoire! Vive la France, dörgé Párist megrázva az utolsó ágyuszó. E hatalmas ágyuk, mondjuk el röviden, mind nemes érczből öntve, Napóleon hadizsákmányai, a francziák keresztfiainak nevezik, miután mind megkeresztelte őket. Ezek mellett sétált a harcz előestéjén, ez ereklyékkel vigasztalta magát veszteségei felett; sokáig hallgattak, most időnkint lelket nyernek. Ma gyászt hirdetnek, holnap örömöt; ha Francziaországnak szive ver, vagy könye omlik, ez ágyuk szóra fakadnak. Nemcsak Napoleon, egy hires költő is sétált gyakran e győzelmek hírmondói mellett. Sötét ágyuk — monda egyszer ő nemes hazafi haragjában — rozsda esztölgy-talapjaitokon, némák vagytok, gyökeret vervén a földben. Nem szóltok, csak ünnepeken, üdvözölvén mindazokat, kik jőnek, és soha azokat, kik távoznak. Olyanok vagytok, mint az emberek, ingatagok és hitszegők. Le vagytok lánczolva ide, mint foglyok, homlokaitokon bélyeggel. Vains foudres de parades oubliés de l’armée, Autour de tout vainqueur faisant de la fumée, Reserves pour la pompe et la solennité, Vous avez pris racine en oette láchetó. *) Ausztriai birodalom. — Bourqueney báró franczia követ múlt szerdán délben Császár Ő Felsége által hosszantartó külön audientián fogadtatott. — Russel lord , itt mulató a brit követségi segéd legközelebbi héten induland Bécsből stambuli állomására. — Azon, egy itteni lapban hitelesnek jelölt közlemény, miszerint a szövetséggyűlés az Ausztria és Poroszországtól közösen tett javaslatokban leendő végzéshozás végett decemb. 30-kán ülend össze, nem valósult, azonban határzottan föltehetni, hogy ez ülés már a legközelebbi napokban történendik. — A Prokesch -Osten báró altábornagy s szövetséggyűlés-elnökségi követhez intézett sürgönyök, a keleti kérdésbeni előterjesztésére szolgáló új utasítással együtt, hallomás szerint, közvetlenül az áprilisi szerződvény pótcikkének aláírása után Frankfurtba küldetett. A javaslatok Ausztria és Poroszország által közösen léteznek. Azok akép hangzanak, 1) hogy a német szövetség mint európai hatalom, az ismeretes négy előzvényt (praeliminar) pontot, lényeges tartalmuk szerint, egy, Európában biztosított jog- és békeállapot létesítésére alkalmas alapul ismerje el, különösen pedig az első és második pontot a német érdekek szempontjából is vegye magáénak és érvényesítse ; 2) hogy ennélfogvást a béketörekvések ez alapon nyomatékosan folytatandók; 3) de hogy másrészről egy Ausztriára intézett támadás, legyen az a császári állam birtoka, legyen ennek a dunafejedelemségekbeni csapatai ellen, az öszves Németországot minden segélyeszközeivel Ausztria támogattatására kötelezi; 4) hogy ennélfogvást, és tekintettel az európai ügyek mindig fenyegetőbbé váló helyzetére, a katonai bizottmány az ápril 20-kai végzés-terv alapján a szövetség kellő időbeni hadkészültségét biztosító lépésekkel megbízandó, valamint , hogy a politikai bizottmány is a szükségnek megfelelő katonai rendszabályok foganatosításához kivántató javaslatok formulázására felhatalmazandó. A „B r e s t. Z t g“ is nov. 30-ikai számában bécsi levelezője után nov. 28-káról egy hírt közöl, melynek megvalósulása kétségkívül soknak igen kívánatos lenne, ámbár a levelező maga elég tapintattal hirt, e hir tarthatlanságát kimutatni. A levélben ez mondatik : „Én bizonyos hirt, mely tegnap este a városban feltűnő gyorsasággal terjedt el, hallgatással nem mellőzhetek, bármily kevéssé alapos is az. Ismét azon hir szárnyal t. i., hogy Buogr. beadta lemondását, és hogy a po*) Magyarul : Hiú mennykövei a hadsereg feledett diszelgéseinek, minden győző körül teremtvén füstöt, fentartva a pompának és ünneplésnek, e pulyaságban gyökeret vertetek. ZAUPATHY ZOLTÁN. Regény irta Jókai Mór XXVI. Csendesen! Folytatás. Egészen átázva, összecsapzott hajfürtökkel, felhevült arczczal állt a tanácsos előtt Karpathy Zoltán. Az alig birt szemeinek hinni, annyira megfoghatlan volt előtte, hogy ez ifjú, ki neki annyi keserűséggel tartozik, ily viharos éjszakán megjelenjen halálos ellensége hívására, azon ősi kastélyában, melyből őt csúfosan kijátszották, — hogy vigasztalást hozzon abba ellenségei fájdalmának. Szólni sem tudott hozzá sokáig. Az ifjú maga lépett hozzá közelebb és monda : — Ön hivott engem és én eljöttem uram. — Ilyen zivatarban ? rebegő Kecserepy. Zoltán mondhatta volna erre, hogy ha Rudolf halálának emléke távol nem tartott tőled, ez a zivatar nem gátol akkor. De nem szólt semmit. Ezen búalázta arczét látva, lehetetlen volt neki szemrehányást tennie, lehetetlen volt őt meg nem szánnia. És az nem válik soha ifjú szivének szégyenére , és jellemén nem ejt semmi csorbát, hogy a midőn ez igazán, mélyen szenvedő embert ott látta maga előtt, néhány nap alatt megőszült hajjal, megvénült, szomorú ránczokkal jelölt arczczal, kisírt szemekkel, elfeledé, hogy mennyit vétett ő ellene? s kezét nyujtá elé ... . Milyen boldoggá tette őt az által! Hogy szoktá meg azt a megbocsátó kezet a bánatos apa, s hogy szoktá azután szivéhez. — Ön nemes ... ön igen nemes . . . ennyit birt rebegni. *) Wid a P. Napló 1420-dik »auel Az ifjú felöltönye csűrön viz volt. Kócserepy észrevette azt s készteté, hogy tegye kényelembe magát, oda vezette a kandallóhoz, lesegité vetni kabátját, leültető a tűz mellé. — Mint otthon. Mintha otthon volna ön, mondogatá neki s rövid gondolkozás után kimondá : „hisz ön úgy is itthon van már.“ Zoltán csodálkozva tekintett a tanácsosra. Az íróasztalához sietett, s azon iratot,melyet épen most szerkesztett, odavivé az ifjúhoz, átadva neki, hogy olvassa el. Zoltán a legelső soroknál megilletődve hajta azt össze. Törvényes cessio volt az, melyben Kócserepy a Karpathy Abellinotől nyert engedélyt a karpathfalvi és madarasi uradalmak iránt visszaruházza Karpathy Zoltánra. — Mit akar ön ezzel tanácsosur ? kérdé Zoltán egészen megzavarva. — Csak az igazságot. Ön törvényes birtokosa e javaknak, más mindenki csak bitorló. Ezt nekem szemembe mondá az én tulajdon leányom. Én visszaadom önnek jószágait és magam, elmegyek innen. Elég gazdag maradok még akkor is. Csak leányom maradjon élve, nem cserélek senki gazdagságával. Ő nekem mindenem. Csak most érzem azt, midőn közel állok elvesztéséhez. De nem fogom őt elveszteni. Hazamegyünk szép budai lakunkba, ahol ő olyan boldog volt, ott ismét boldog fog lenni; nem törődöm én többet sem a világ zajával, sem a gazdagsággal, ő lesz az én kincsem, örömöm, boldogságom. Nem lesz olyan boldog ember több mint én. Hiszen már ez is azt mutatja, hogy ő megszabadul, miszerint ön eljött, ilyen zivatarban. Az ön belátása meg fogja fordítani betegségét. Zoltán oly igazán szívéből szánta ezt az embert, akit néhány nap szenvedése olyan éretté tett, ki önfeledt izgatottsággal engedi magát egyetlen valódi indulatja által elragadtatni s gyermeteg lelkesültséggel csügg fájdalmas illusiori. Tehát valóban csak csalódások volnának azok? Igazán rá volna mérve azon büntetés a sorstól, hogy elveszítse azt az egyetlen kincset, amihez érzéssel ragaszkodott s tán ez ártatlan gyermek szenvedéseinek nem tudja más orvoslását a végzet, mint hogy őt oly házakba hívja, ahol ismeretlen eszme a fájdalom? . . . Oh ki tudna erre megfelelni! Hiszen hányan halnak meg ifjan és szeretve, viruló szépséggel arczaikon, boldog reményekkel sziveikben , s ha kérdi valaki: miért? ....„Szerette őket Isten, mert ifjan haltak el. ............azt válaszoljuk rá. — Jerünk hozzá . . . monda a tanácsos az ifjú karjába öltve kezét. Zoltán felölte megszáradt kabátját s kétkedve kérdezi: — Nem zavarjuk-e ez órában ? A tanácsos egy perczig gondolkozott, azután azt mondá Zoltánnak, hogy elébb le fog menni, hirt hozandó betege felől, addig legyen olyan jó, hogy várjon itt reá. Kőcserepy eltávozásával Zoltán egyedül maradt a teremben. Ugyanazon terem volt az, melyben huszonegy év előtt az öreg Kárpáthy János végrendeletét mondotá az egybegyűlt férfiak előtt, amelyen annyit sírtak valamennyien. Az éjszaka csendes volt körűle,és a méla hallgatásban végig vonultak e kastély falaihoz kötött emlékei egész életének: elkezdve a nem ismert időkön, a csecsemő évnapjain, a születése órájában reá mosolygó szemek megtört halálsugárán,végig a gyermek örömek öntudatlan boldogságán, melynek édességét csak akkor tudjuk eléggé ismerni, midőn a távolból tekintünk vissza rája; a nélkülözéseken, az újra kezdett élet mindennapos küzdelmein, a keserű elváláson,s az üldöző titok kétségbeejtő ködalakjain, és ismét vissza a nem ismert, a soha nem látott alakokig, kikről csak képzelete beszélt olykor lelke előtt. ... És most ime ismét itt van e kastély falai között, melynek küszöbe megátkozott kő gyanánt feküdt ■, eddig útjába. Ide jutott vissza, csodálatos után szeszélyes játéka által a sorsnak. Az egész igazán úgy tűnik föl előtte, mint egy álom, mint egy csodálatos, tüneményes álom. — Jó reggelt Zoltán! E különös éber álomból egy édes ismerős hang ébreszti fel egyszerre. Megrezzenve tekint fel. Katinka állt háta mögött. Épen reá gondolt most is. Lám az erős képzelet élő alakot teremt, a leányka valóban ott áll előtte s et nyájasan köszönti. — Hogy jösz te ide ? kérdi Zoltán, ki Kőhalomról egyenesen jött Karpathfalvára , Szentirmát nem is érintve s igy Katinka idejöttéről mitsem tudott. — Meghallottam, hogy Vilma beteg, eljöttem őt meglátogatni. Ugye nem tettem semmi rosszat ? Ezt anyám is megengedte volna. Zoltán megszokta a jó leányka kezét. Nem tettél-e vele rosszat ? Hogy ápolni, megmenteni siettél annak gyermekét, aki neked még többet vétett, mint énnekem ? — S hogy vagy ébren ilyen késő órában ? — Megtudtam a tiszttartótól, ki érted ment, hogy ide hívnak , én tudtam bizonyosan, hogy te eljösz. Egész éjjel vártam reád. Most tudtam csak meg a cselédektől, hogy megérkeztél. Mingyárt siettem hozzád. Látod, amint elindultam Szentirmáról, már akkor közelgett a zivatar. Sejtettem, hogy az téged útban talál és nem fog visszatartóztatni, hogy átázva érkezel meg. Azért öltönyöket hoztam számodra, itt vannak e kis bőröndben. Öltözzél át. Látod, megbetegedhetnél e nedves ruhákban, Isten veled. Azzal elfutott a kis kedves leányka, ki házi asszonyi gondosságában el nem felejté, hogy a kit féltünk, annak nemcsak arrzképét kell magunkkal hordoznunk, hanem egészségére is gondot kell viselnünk-Zoltán érzelemtelien tekintő utána. Csupa szeretet s csupa tiszta szinarany szeretet ! (Folytatjuk.) A’28-1421 Vasárnap, dec. 3-án.