Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)
1855-01-13 / 1452. szám
kivételeket lehet sőt czélszerű már előbb az osztályozás kezdetével elintézni, mellőztetvén így azon nehézségek, melyek az ily részek becslése és becsértékbeni kiszámításával járnak. 3. A közönség közszükségeire, mint iskolák, egyházak, községi nyomorultak javára, a helység körüli itató és vízvevő helyekre, közönséges faiskolákra, felajánlandott terek iránti rendezkedés. 4. Szerény véleményem szerint közigazgatási kötelező rendelet szükséges arra is, hogy azon helységek közül, melyek szorosan rendetlenül építkezzek a tűzvészeknek felettébb kitétetve, a lakosok folyvásti szaporodását tekintvén, újabb házhelyekül szolgálandó alkalmas terek hagyassanak. Még pedig hogy a kiépítés sorban történhessék, és igy minél nagyobb ösztön és kedv legyen az oda, telepedésre, el kellene eleve határozni, hogy az újabb építkezőnek mindenkor joga leend telek-illetőségét a már kész épületes hely mellé cserélni. — Gyakorlatilag ez például úgy is kivihető lenne, hogy az ily telek-pótlékok a helyszínen egyelőre szét sem osztatván községileg kezeltetnének , vagy haszonbérbe adatván — a jövedelemnek birtokarány szerinti szétosztásával — egyénileg egymásután csak akkor hasittatnának ki, midőn az illató fél a hatóságnál jelentést teendene, hogy részét reá település végett birtokába akarja venni. — Tűz által annyiszor pusztított, csömörlésig rendetlen falvaink rendezésére, még tán ez lenne az egyetlen, legkevesebb jogsértéssel járó, gyakorlatban is sikert ígérő intézkedés. 5. Az előleges tanácskozmány tárgya még, ha a helyezeti körülmények kedvezőtlensége miatt a több tagokban osztást elkerülni nem lehetne, azon elkülönítő vonalak kijelölése, melyek a külön-külön kiosztandó terek határait képezik. Ezen rendszabálynak azonban, csak úgy mint elkerülhetlenül rosznak alkalmazásánál, úgy hiszem nem kell az értelmes gazdákat figyelmeztetni, hogy minden közvetítő utat módot megkísértsenek a végett, hogy a birtokok minél kevesebb részekben osztassanak ki. Az elősorolt tárgyak feletti megállapodások hitelesíttetvén, ezek nyomán elkészített kiosztást általános terv terjesztetik az elhelyezést tárgyalandó újabb tanácskozmány elé. Felette egyszerűbb és könnyebb az egyezkedési folyamat e tekintetben az által, ha az elhelyezés egyelőre a legnagyobb birtokokhoz aránylagos tömegekben kísértetik meg; például a nagybirtokú földesurak, a volt jobbágyok, és kisebb közbirtokosok tömegesen egyezkednek, és az így lett megállapodások után egyik fél is a másikat a részére jutott terekeni szabad rendezkedésben nem gátolja. — Mások lehetnek a legnagyobb birtokuak érdekei a helyezet viszonyai szerint mint a közép és legkisebb birtokuaké. Mig ezeknek talán szükséges némely marhajáró és delelő helyeket hagyni saját illetőségeiken, amazoknak ez rendszerint nélkülözhető. Míg azoknak tág birtokaikon több vízszolgáltató helyek is találtatnak, imezeknek a szükség parancsolhatja, hogy egyes tájakhoz képest itató helyekről gondoskodjanak. . . . Sőt ha imezek között találkoznának, kiket a tagban gazdálkodás előnyeire felvilágosítani nem lehetne, ám váljanak külön, és a főmegállapodások szerint számukra esendett tereket oszlassák fel egyénileg nyomások és dűlök szerint; ám hagyják közösen legelőiket vagy azok egy részét; csakhogy a józanabban gondolkozóknak is ez által akadály ne tétessék birtokaiknak lehetőleg összesítésében. Ha az elhelyezés egyesség útján nem sikerül, a törvény által ez esetre rendeltetett sorshúzást is ( 1836. XII. t. sz. 12. §.) mint feljebb, úgy nagyobb tömegekre nézve lehet egyelőre legczélszerűebben elrendezni, az így sors által elrendezett tömegekben azután egyénileg elhelyezési egyességet kísérleni, s ha ez ismét nem sikerülne, a dűlőket előre meghatározván, az egymás után következésre nézve újólag sorsot huzatni. Lehetetlen azonban a magyar név valódi becsületére meg nem említenem, hogy azon számos rendkívül bonyolult tagosításoknál, melyek létesítését személyesen vagy biztos tudomás utján végig kísértem, sorshúzás csak néha kivételesen, legfeljebb egy két birtokosok között alkalmaztatott, a magyar aristokratiának igazán nemeslelkűségre hajlandó jelleme, a törvény e tekintetheti szigorát azon csaknem országszerte szokásos igen becses gyakorlattal mellőzvén, mely szerint a kisebb birtokunknál rendesen választási jog engedtetik. (Vége következik.) Lapszemle. Az Ostdeutsche Post jan. 11-kei számában imezt olvassuk a lapnak mintegy vezérczikkjeképen: A Société industrielleli szerződvény most bevégzett tény. Azonban a pénzvásáron valutánk állása nem javult lényegesen. Sőt az ellenkező történt, s a valutaviszonyok ingása még inkább napirenden van, mint azelőtt. — E tünemény előttünk nem új. Nem első ízben történik, hogy pénzviszonyaink nevezetes processusában egy üdvös rendszabály valószínűsége, lehetősége s elősejtelme kedvezőbb hatást szül, mint keresztülvitele idején a rendszabály maga. — Ha okait kutatjuk ezen ellenmondásteljes tüneményeknek, tehát azok fő okát nem annyira a háborúteli aggodalmakban találjuk, melyek már egy év előtt hatásukat gyakorolták, mint inkább a pénzvilág kétségében és bizonytalanságában, vájjon amaz üdvös szándéklatok, melyek azon mindkét oly nagyszerűen fogalmazott pénzügyi munkálatoknak alapul szolgáltak, fognak-e egyszersmind oly erélyesen keresztülvitetni, amint kell hogy keresztülvitessenek! — Ha valaha elérkezett a pillanat az állam és nemzeti bank közötti mulaszthatlan kölönválasztást létesíteni, ha a kényszerkeret megszüntetése az elhatározást sürgette; ha bármikor parancsoló szükséggé vált a nemzeti bank részérőli készpénzzel fizetés isméti folyamatbavételét hatályos eszközök által előidézni, úgy ezen eset most állott be. Most, midőn az állam részére bizonyos ismeretes határidő alatt egy 500 milliónyi öszveg foly be; midőn az állam egy másik 77 milliónyi öszveghez , nemes érezben neki fizetendőhöz , még rövidebb időköz alatt jut , most vagy soha sem jelent meg a pillanat, melyben az államadósságnak a banknál letörlesztetni , a bank érezpénz - alapjának tetemesen szaporitatni, a bankjegyek számának a forgalom valódi szükségletére visszavitetni s neki magának elvégre kényszeritetnie kell, megteremteni a szükséges érczpénzkészlet maradványát, hogy ismét teljesíthesse azon kötelességeket, melyek alól mindenki kárára s néhánynak kizárólagos előnyére több mint hat évig fölmentve maradt. — De akkor is — ezek a czikk zárszavai — ha a háború még nem volna elhárítva; ha még mindig fenyegetőleg állna ajtó előtt, a valuta vagy is érezpénz-érték visszaállítása égetőbb feladattá lett volna, mint bármikor. Az országban lakó ellenség veszélyesebb, mint amely kívülről fenyeget, ezt bizonyossággal csak úgy lehet s akkor leküzdeni, ha az elsőnek már fejére hágtunk. A mi leggonoszabb ellenségünk. a valutánk ingatagsága. És azon Ausztria, mely új bátorságot, büszke tetterőt s nagyszerű eszközöket talált, hogy azon erőhatalommal, melylyel a világ leghatalmasb uralkodóinak egyike fenyegetőzött, fegyveresen szembe szálljon, nem találná e fel az elhatározottságot, ruganyosságot és eszközöket, hogy megszabadítsa magát azon kényszer alól, melyben egy fizetni nem képes papirosbank s egy futólag rögtönzött törvény minden forgalmi eszközeit lekötve tartja. Ausztriai birodalom, Bécs, jan. 8. A nemzeti bank mai választmányülése ama sokféle pénzügyi foglalkozások miatt, melyekbe ez intézet a lefolyt évben bonyolódott, különös érdekkel bírt. A bankkormányzó egy előadásban, mint évenként szokás, kifejtette az ügykezelés legkiválóbb momentumait, mely az igazgatás rendkívüli tevékenységét tanúsítja. Mi az előterjesztésből a következő, igen figyelemre méltó adatokat emeljük ki : 1853-d. év végén a bank követelményinek egész öszlete az államnál terjedett 121,710,690 frtra. 1854-nek végén 214,226,495 frtra.1853. év utolján az érczpénzkészlet volt 44,881 334. 1854-nek végén 45,207,082 forint. A bankjegyforgalom 1853. dec. végével 188,309,217, 1854- dik év utolján pedig 383,491,000 forintra emelkedett. Ha e tények után az ügykezelést a nemzeti bank önállása és biztonságára nézve nem mondhatjuk teljesen megnyugtatónak, tehát nem szabad felednünk, hogy az ausztriai nemzeti bank épen most krízisben van, melyből előbb menekülnie kell, és hogy a lefolyt évben a vállalkozások egész sorozata kezdetett meg, melyek csak több év múlva érhetik végüket. Ide tartozik mindenelőtt a banknak az állammal 1854. évi februárban történt szerződése, mely szerint a nemzeti bank a kényszerkeletű öszves állampapírpénzt megfelelő számbani bankjegyek kibocsátása mellett elvállalta, az állam viszont kötelezte magát bizonyos évek során át neki az egész monarchia ezüst vámjait átengedni. Valamint a bankjegyforgalom ez által szükségkép rendkívüli mértékben nőtt, hasonlókép csak 1855-d. évben várhatni az érczpénzkészlet szaporodását. Ezenkívül már a folyó évben bizonyossággal remélhető a bankjegyek rendkívüli kereskedése, mert hisz a kormány kötelezte magát a nagy nemzeti kölcsönből 168 milliót az adósságnak 80 millióig kevesbítése végett a banknak átengedni. B é c s , január 9. Ma Varsóból tudósítanak, hogy az orosz császárt ide (Varsóba) várják, honnét viszont Berlinbe fog utazni. E közleményünkért jót állani nem mernénk. B é c s, jan. 7. Képesítve vagyok önnel néhány érdekes adatot közölni az ausztriai császár államnak az épen most kezdetét vevő közigazgatási évrei államköltségvetéséből. A belügyminisztérium részére egy 23,865,968 p.fnyi öszveg van elörvényezve; ebből esik a középponti igazgatásra 569,528, a tudományok bécsi akadémiájára 40,000 , a birodalmi földtani intézetre 35,980 , a jegy-vagy büntetőintézetekre 3,115,700, s a koronatartományokbani politikai igazgatásra 18,798,464 p. f.; a legfelsőbb rendőrhatóság részére a költségvetésben 10,468,220 főnyi öszveg áll; a pénzügyminisztérium részére 24 millió, a vallás-és közoktatási minisztériuméra 4,443,708, s végre a kereskedés-, ipar- és középítészeti minisztérium részére 20,283,630 p. forint van előtervezve. Az egyes tételek közöl megemlítem a koronatartományokban a csendőrség részéről kiadásokat 7,028,560 fttal , az idegen kormányoknál fizetéseket 83,333 fttal , az igazságszolgáltatást 13,780,050 fttal , továbbá a vallási intézetekrei költséget 1,287,000, a tanintézetekre 1,482,101, a képzőművészetek akadémiájára 127,570 fttal. Az egyenes adók 1855-d. évben 86,792,420 forintra számítvák, s a közvetett adók 134,724,561 frtra pengőben. Az államjavak jövedelme s a bányák és pénzverdékbeli bevételek tesznek 11,728,353 forintot. A közvetett adókból a vám 18,794,035, a dohány 21,747,786, a só 27,113,931 s a lotteria 5,040,071 pontot jövedelmez. KÜLFÖLD. Francziaország. Páris, jan. 8. Egy államférfiu ma azt erősíti, miszerint az orosz czár és Nesselrode gróf e pillanatban valóban hajlandók volnának azon kényes helyzetből menekülni, melybe az országot az önur önfejűsége döntötte. A nehézségek inkább az ország közvéleményében és egy ettől nagyon gyámolított udvari párt harczias érzelmeiben feküsznek. A császár nevezetesen az utóbbival szemben nem cselekedhetik úgy mint szeretné, és ha a megkisérlett alkalmazások semmi kívánt eredményre nem vezetnek okot és azon párt befolyásában kell keresni, melynek élen C() .istantin nagyherczeg áll. A czár ezen kormányt ismeri, s valamint eddig harczias, nem most ,,békés“ (!) czélból időt akar nyerni. Ő oda haza keresi az időt és nem kifelé. Poroszország minden áron megakadályozandó a szerződvényhezi végleges állástól s Németország hadcsapatai mozgóvátételének kimondásától. Oroszország e szerint a négy pontnak jelen fölfogás szerinti végtérel elfogadásán kívül minden biztosítékot megad, hogy az és Ausztria s a nyugati hatalmak közötti véd- és daczszövetség kétésének megakadályozását keresztülvigye Londoni levelek mint bizonyost jelentik,miszerint famerston a hadügyi tárczát átvenné, mi bizonynyal nem a béke vagy komolyan gondolt alkudozások jelensége volna. — Napoleon herczegnek már Konstantinápolyt el kellett hagynia : Toulonba incogni1f,° f°g utazni ~ Belmontet, ki csak a tegnapelőtti ,,Moniteur“-ben énekli meg a krimiai expeditiot, tudomás szerint a bonapartismus troubadoura. Nem tudják annyira , miszerint ő egykor Lajos Fülöp családjához ódákat és díthgrambokat intézett, melyek a ragaszkodás és lelkesedés bőségére nézve új bonapartista ömlekezéseinek nem állanak"utána. A ,,Journal des Débats“ a lap élén egy czikket közöl Angliáról, melyben a parliament összegyűltéig miniszteri változás váratik, ha addig Krimiából nagyon kedvező hírek nem érkeznek. A „Journal des Débats“ az angol minisztérium helyzetéről a következő — Londonban kelt levelet közli: — Azt hiszem, már a parliament elnapolása alkalmával megírtam önnek az iránti véleményemet, hogy a minisztérium igen gyöngélkedő állapotban végezte jelen rövid hadjáratát s hogy a legközelebbi parlamenti gyűlés ebbe aligha fog jelen alakjában léphetni. Minden oda mutat, hogy a váltó láz, minek miniszteri krízis a neve, keletkezőben van, s ha csak Szebasztopol ostromának sikerülése nem jő közbe s a kabinet bomladozó alkatrészeit összeforbátolni nem segíti, nagyon kételkedem, hogy ez f. hó 23-áig is tengethesse életét. Midőn a minisztérium minap az alsóházban leköszönéssel fenyegetőzött az idegen legiobili el nem fogadása esetére, a többség kissé megdöbbent a krízisre, a parlament feloszlására s az új választásokra nyíló kilátás előtt. Akkor elfogta a kabinet által rajta elkövetett erőszak miatti neheztelését, ennek tanúsítására azonban felhasználandja az első alkalmat. Mi az alsóházat még ezenkívül engedékenységre bírta, az annak belátása volt, hogy egészen új minisztériumot rögtön igen bajos, sőt lehetlen volt alkotni. A dologban az van, hogy Anglia ép oly szűkében van a politikai egyéneknek, mint a katonáknak. Valamint Krimiába azon egyszerű oknál fogva nem küldhet katonát, mert nincs, épen úgy azért nem választathatja oly könnyen minisztériumát, mert nem igen van kivel pótolni az előbbenit. De a jelen perezben a műtétéit ama körülmény könnyíti, hogy a minisztérium egyik fele kész a másikat elsülyeszteni. Egy coalitionális minisztérium, mely Aberdeen, Russell és Palmerston lordokat foglalja magában, csak úgy állhat fenn, ha nem sokat fészkelődik, de ha erőszakos mozgásra kényszerül, előbb utóbb szét kell mállania. Valószínű, hogy, ha a krízis csakugyan beáll, a legbékésebb párt esik áldozatul s akkora peelitatöredék, azaz lord Aberdeen, Newcastle herczeg , Mr. Gladstone és Mr. Sidney Herbert, fog belőle kiválni. E szerint tehát lord John Russell, lord Palmerston és alkalmasint lord Clarendon marad meg, kik majd néhány whiggel, minek Grey és Panmure lordok, erősítik meg magukat.A Newcastle hg talán a keletindiai kormányzóságban — a lobbi pedig öntudatában kereshetne vigasztalást. Ismétlem, hogy e helyzetet nagyban módosíthatná valamely hadjárati fényes hír, mert hiszen itt tettleg naponként Viktoria elpirulva mosolygott. — A marquisnének, úgymond, van egy más, közelebbi rokona. Midőn a morgatt megrázta fejét, Viktoria gyorsan hozzáteve: — A marquisnő tán csak nem tagadta ki unokáját, Rostán Antalt? — E földön senki sem volt neki kedvesebb, mint Maurepar marquis, válaszolt Asztrea. — Volt ... ? Ismétli Viktoria sáppadozva. — A fiatalok néha előbb meghalnak, mint az öregek, mond a mozgott halkan. Viktoria reszketett. — Antal marquis halálának hire, folytatá a morgatt, annyira megrázta szegény keresztanyámat, hogy e csapást túl nem élendi. — A marquis ..... halála! ismétlé Viktoria rémülve. Asztrea pedig rögtöni beszédességgel folytatá : — Én mindjárt önre gondoltam .... Azt mondom magamban : a szegény kisasszony a lelkiismeretlen Rostán kezében van . . . . Ha csak Sulpice patron itt volna! .... Ő okos ember és biztos barát. .... de Sulpice a nyílt tengeren kalandoz, Isten tudja hol. Ha majd a kis Sulpice felnő, szintoly jó tanácsadó lesz, mint apja, de ő még csak fiú . . . Ha Viktoria kisaszszonynak senkie sincs, ki segítségére lehessen, akkor meg fogják őt csalni. Én inteni akarom őt, együtt fogunk tanácskozni— Antal..........halva! hebegő Viktoria, csaknem egészen magán kívül. Nem is tudta, mit beszél a morgott. Ezt Asztrea maga jól gyanita. Ő csak önmagával beszélt, hogy saját szavaival kábítsa el magát, mert különben tán elvesztette volna bátorságát. — Ezt mondám magamban, folytató mély lélegzetet véve, mint nehéz megerőtetés után : ezt mondám magamban és gyorsan ide szaladtam. Önnek becsületes, biztos emberre kell bízni ügyeit . . . Viktória mindkét kezét szivére téve. — Asztrea! Asztrea! kiáltott legnagyobb szorongásban. Ugye hogy roszul értettelek ? . . . Antal. . . Te Maurepar marquisról beszélsz ? — Ki másról beszélnék ? —^ — Nem, nem! hebegé Viktória. Ez lehetlen! Te hazudtál! A sziklához kapaszkodok, hogy földre ne essék. — Istenem ! mond Asztrea , hiszen nekem semmi részem sincs az örökségben, hát miért hazudnám ? Semmi közöm a dologhoz . . . . De igaz , most jut eszembe — téve hozzá, félbeszakítva szavait: — olvastam a keresztanyámhoz érkezett levelet .... úgy hiszem, nálam van még. Viktoria közel volt az ájuláshoz. Asztrea zsebébe nyúlt. — Igen is, itt van! szólt, postajegygyel ellátott papírt húzván ki. Felolvassam ? — Magam akarom olvasni, mondá Viktoria. Kiránta a mozgott kezéből az iratot. Eleinte híjába igyekezett a sorokat kibetűzni, úgy volt, mintha szeme el volna fátyolozva. A morgatt anélkül, hogy e mellett valamit gondolna, azt mondá : — Szedje össze magát! A morgatt még nem volt egészen siker a lelkiismeret sugallata iránt. Későbben keményebb lett szíve. Viktória ezt olvasó könyein keresztül : „Marquisné asszony! Legnagyobb sajnálkozásommal kénytelen vagyok önt értesíteni unokája Maurepai Antal marquis szerencsétlen haláláról. Február 28-dika utáni éjjel megkísérli kiszállni a blonnei fövénypartokon; a La Chaumeban állomásozó hadosztály üldözőbe vette, s öt lövés érte. Néhány óra múlva karjaimban meghalt.“ Viktoria csak a legnagyobb erősödéssel bírta megtartani lelke jelenlétét. Megnézte a pecsétet; azon nevet olvasta rajta, melyet a juhásznak szóló levélen is olvasott: „Sulpice patron.“ A kéziratot is megismerte, s eszébe jutottak „a rosz újságok,“ melyekről az előbbi levélben volt szó. Kétkedni akart volna még, de minden kétely lehetlenné vált. Sulpice a Rostán család hű embere volt. Egykor Dubosy Rostán gróf parancsa alatt szolgált. Midőn az öreg parancsnok odahagya a katonai pályát, Sulpice lett megbízott szolgája. A derék ember egész lelkével szereté egykori ura két leányát, hanem fiatal urát, a marquist még talán ezeknél is jobban szerette. Mielőtt a gróf hadihajóján szolgálatba állt volna, a marquis fiát hordozta karján. A kis Antal a hű szolga válláról kisérte meg első lövését; Sulpice adta neki először kezébe a gyermeknek még nehéz kardot. A chouanerie óta, mely 1832-ben oly szerencsétlenül végződött, Sulpice újra tengerész lett, a fiatal marquis érdekében fentartandó az összeköttetést a száműzetés földje s a maurepari vár között. Időről időre meglátogatta fiát. Intései a következő szavakból állottak : „Légy jó keresztény. Légy hü szolgája a boldogult gróf leányainak. Tanulj meg olvasni és írni, hogy engem rólok tudósíthass.“ A tréguzi juhász mindezen intéseket követő. Csaknem egyenlő mértékben tisztelő Istent, atyját, Magdolnát, Viktóriát s a kis Irénét, szívbeli barátnéját, ki elaludni sem akart, ha csak estve a fiatal Sulpice nem jött el őt ringatni. Sulpice patron jelentette a marquis halálát! Viktória földre ejte a levelet; a morgatt felvette azt s keblébe rejtette. Viktoria tébuk gyanánt meredett maga elé; homlokáról nagy cseppekben gyöngyözött a hideg veríték. A morgatt úgy jön, mintha egyszerre eszébe jutott volna valami. — Tehát ő volt? kérdé alig hallhatólag. Azután megragadá a kisasszony kezét, s hozzátéve: — Ah , jó kisasszony ! ha én ezt tudtam volna! Viktória keze hideg és merev volt, mint a márvány. — Menj! szólott s visszahúzta kezét. Kérlek, menj. Ki nem állom látásodat. A mozgatt lassaban eltávozott. A fok felé irányzó lépteit. Ez alatt beállt az apály. A nap hanyatlott , a fok árnyékai mindig hosszabbak lőnek. A barlangi sziklák közt már csaknem él volt. A morgott nem ment igen messze. A fok alatt megállott, elbújt egy kiugró szikla mögött, s figyelmesen vizsgálódva a nedves kövekre könyökölt. Vannak érzéketlen gyermekek, kik gyönyörködnek a megsebzett madár halálos vívódásában. A mozgott arczán most már legkisebb rángás sem volt észrevehető. Viktória, ki azt hive, hogy egyedül csak Istennel van, térdre esett. Darabig imádkozólag kulcsold kezét, azután teste összeroskadott, mert lelke mélyen meg volt rázva. Homlokát földig lehajtotta; Asztrea a távolban hallható hangos zokogását. Asztrea a legmélyebb kétségbeesésben látta őt. Egy-egy görcsös rángás mutatá, hogy a vas dúl sebében.Mások elfutottak volna e látványtól; Asztrea elviselé annak borzadalmát. Csak gyorsabb lélegzése mutató , hogy a kebelszaggató jelenet némi benyomást gyakorol reá, úgy volt, mint a párisi boltosleányok, kik vasárnap elmennek valamely külvárosi színházba, hogy ott III. Richard halálhörgésében gyönyörködjenek, vagy a saint-tropezi úrnő férjét dühösen tajtékozni lássák. Viktoria csak nagy erőködéssel birt lábára állani. Darabig kezére támaszkodva feküdt a földön. Asztrea az első derengésben még látható arczát, s azt gondolá magában : „Meg fog tébolyodni.“ — Neked ide kellett volna jönnöd, susogd Viktoria, elrejtettelek volna a bölcső mögött. Csak holttestemen keresztüljuthattak volna hozzád..........Hiszen együtt halni oly könnyű! . . . . Magához jővén, gyorsan fölugrott, és önmagától kérdezé: — Ki mondta ezt ? ... . Emlékszem, hogy már volt egyszer ez álmom: szikláktól környezeti öbölben láttam úszni eltorzított holttetemét. . . . Antal, Antal! (kiáltott kezét tördelve).... Igazán való-e ? Te már halva voltál tehát, midőn leányod született ! Keblére csüggeszté fejét. Felbomlott hajával az esti szél játszadozott. — A levél! hehegő. Olvastam a levelet! Antal meghalt ! A sziklahasadék felé vánszorgott. A morgatt előre hajlott, hogy tovább láthassa; egyszerre idegen kéz érintését érezte vállán. — Ő borzasztóan szenved, monda Touril János, ki egészen sáppadt volt és borzadozott. A morgatt hátra sem nézett. — Régóta van már itt ? kérdezé. — Akkor jöttem, midőn letérdelt, viszonzá a kuruzsló. Ez nekem fájt. — Merre van a „flambart“ ? — A szél igen messze hajtotta el a parttól, most szél ellenében labodáz, hogy a tréguzi csúcshoz érhessen. — Mennyi időre van még szüksége, hogy ide érjen? — Fél órára, mert a szél most kedvező. — Addig Viktoria már nem lesz itt, mond a morgatt mintegy önmagával beszélve. — De hova menne hát? kérdé Touril. A morgatt lesüte szemét, és nem felelt. — Szegény kisasszony! mondá a kuruzsló. Ez volt hát az öröm, mit neki a sors mára készített ? Viktoria e pillanatban eltűnt a sziklák között. Asztrea élesen Touris Jánosra szegezte szemét. Az ötszázezer frankon felül, úgymond, ott van még a vár s a tréguzi majorság ára is. Mindkét eladatott e télen, a nélkül hogy mi tudtuk volna. Sulpice patron múlt decemberben három napig volt a lelkésznél. — Valóban ! viszonzá Touris János. Furfangos ember . . . . És mit kaptak a várért s majorságért? — Legalább is négyszázezer frankot. — Készpénzben? — Mind készpénzben kifizetve. . . . Keresztanyám csak kis javulásra várakozott, hogy átkelhessen Jersey szigetére. — Honnan tudod ezt ? — Tudom. — Magam is gondolom, mormogd János. Most már mindössze hétszázezer frankot tesz. Bőrömből ugranám ki, ha e pénzt mind egy rakáson láthatnám ! — A gyermek, mely ott a barlangban szendereg, mond a morgott, nagyon gazdaggá lett volna! (Folytatjuk.)