Pesti Napló, 1855. július (6. évfolyam, 1591-1617. szám)
1855-07-10 / 1599. szám
kottnál évről évre magasabbak lesznek, részint a felvidékeken az erdők pusztítása az oka ; mi által a hó fent hamarább olvad, a hó- és esővíz sebesebben jut le a patakokba , és ezekből a folyóba, részint miként már érintve volt, a folyónak egész árvíztömegével töltések közé szorítása, mi által sokszor hamarább és gyorsabban fut alá a hegyekről és mellékfolyókból a víz, mintsem az anyaárok ezen esethez megfelelő sebességgel bírna; azt pedig szerencsének nem mondhatjuk, ha folyóink valamelyike végtájain csekély víz színezéssel bír. Ezen körülmény az illetők figyelmét méltán igényli, és azt, mikép észszel és tudománynyal a szükséges és minden körülményt felvilágosító adatokat gyűjtsenek, és sikert biztosító tervvel lépjenek elő megbízóik előtt. MÜLLER PÁL: PESTI MPLÓ. Pest, júl. 10-én. A magyarországi cs. k. katonai és polgári kormány, a kassai cs. k. helytartósági osztály s az eperjesi cs. k. orsz. főtörvényszék indítványára, i. é. junius 24-én 1347. sz. a. kelt bocsátványa folytán Szepes megyében a rablás, rablógyilkosság és gyujtogatási bűntényekre nézve fennállott polgári rögtönbiróságot megszüntette. — A P. H. párisi levelezőjének azon közleménye, hogy Podhorszky a mongol, chinai, tibeti, japáni, koreai és mancsu nyelvek tanulmányozása után a magyar ős hazájának Chinát tartván, nyelvünknek a chinaival ugyanazonosságát következteti sőt. nemcsak a magyar, hanem a pesti német és bécsi lapokban is megtevő körútját, a levelező tévállítása nyomán minden lap nevetséges oldalról kívánván felmutatni Podhorszky hosszas tanulmányának, kitűnő szorgalmának tiszteletet, méltányt, rokonszenvet érdemlő czélját. E czé, az őstörténetnek az összehasonlító nyelvészet utjáni buvárlata. Mi, kik Podhorszky e törekvését ismerjük, kik tudjuk, hogy P. mint a positív tudomány embere nem tartozik az álmodozókhoz, hanem az őstörténetet a leghelyesebb után, a. m. az összehasonlító nyelvészet utján buvárolja, azt hisszük, hogy oly férfiú, ki életének, napéjjeles fáradozásának, anyagi és szellemi áldozatot igénylő tanulmányozásának czéljául egy nemes eszmét tűzött ki, s ki, habár törekvése sikert nem érne is, legalább az utána jövők részére egyengeti a nehéz utat és meggazdagítja az összehasonlító nyelvészet tudományát, mondjuk egy nemzete és a tudomány érdekének élő férfiú mindenkor és mindenütt méltányt , becsülést érdemel. A nemzeti tudományosságnak nem teszünk nagy hasznot az által, ha összehasonlító nyelvészeti tudományunk egyik legképzettebb, legtöbb reményre jogosító bajnokát, mielőtt az működéséről maga nyilatkozott s azok eredményeit bemutatva közbirálat alá bocsáthatta volna, előlegesen elítéljük. És miért? Axiómáé az, hogy égből cseppent nép vagyunk, melynek nincs rokona, mely egy népcsaládhoz sem tartozik? Nem, nem. Az összehasonlító nyelvészet tudománya mást mond. Podhorszky czélja tehát becsülendő; e czél: a magyarnak, melyről hazánk nagy költője oly mélyen búsan zengi: „A magyar elszakadott s testvértelen ága nemének.“ a nemzeti mivelődés leglényegesb létszerét a nemzeti nyelvet illetőleg, méltó helyét kijelölni azon hajdan hatalmas roppant (ural-altaji) népcsaládban, mely szellemi kifejlődésével még egykor az emberiség történelmében, jelenénél magasztosabb szerepre lehet hivatva. Nem elég az, ha a magyarról csak azt tudjuk, hogy keleti faj. Ennyi tudomány még meg nem gazdagítja őstörténetünket, meg nem gazdagítja a tudományt, valamint azon hit is, hogy testvér nélkül egyedül állunk e kerek földön, nem nyújthat vigasztalást, nem emelheti nemzeti önérzetünket. Az őstörténetnek az összehasonlító nyelvészet atjáni buvárlata több tehát mint etymológiai szóhajhászás. Podhorszky, ki e nagy stúdiumnak él, absurdumot nem állíthatott. — Amily örömmel jelentettük lapunk f. hó 1-jén kiadott számában, miszerint a nemzeti képcsarnokegylet lépéseket tett az iránt, hogy Wéberünk „Mátyás királya“ és Kovács Mihályunk „Árpádja“ múzeumunk számára állatok nagyban elkészítessék: oly örömmel értesítjük az illetőket, hogy „Árpád“ derék festésze néhány nap múlva Egerből körünkbe érkezik, innen azonnal Bécsbe utazandó. Jó lesz tehát az alkalmat megragadni, hogy a t.képcsarnok-egylet dicséretes készülete valahára tetté váljék, s a kép, melylyel mind magunkat, mind nemzetünk dicső múltját, mind jeles művészünket megbecsülendjük, határozottan megrendeltessék. Az idő halad, az élet perczei a gondviselés kezében vannak; tehát késedelem által ne vonjuk magunkra e részben a megbocsáthatlan mulasztás késő bánatát. — Ezúttal kötelességünknek tartjuk megemlíteni , hogy Kovács Mihály, ki a múlt év folytán Drezda világhírű képtárában is gyarapította tanulmányait, — ez év elején többrendbeli megbízások hitták Egerbe, hol a nagylelkű érsek vendégszerető lakában szokott szívélyességgel fogadtatva, működött. Nevezetesen itt festé hálája emlékéül a nagylelkű irodalmi Maecenásnak névnapjára, védszentje képét, egy pompás „Sz. Adalbertét,“ továbbá a baktai templom számára egy szép „Immaculatát“, s ugyanezt kicsinyben egyik egri templomnak ; azután egy kedves „Mária-képet a kis Jézussal“ Mező-Kövesdre az élőrózsa társulat votiv oltárául , s számos egyéb tanulmány- és arczképet. De jelen egri működésének koronáját az egri káptalan által megrendelt „Mária mennybevitelének“ nagyszerű képvázlata teszi, melynek kivitele, valamint egy részről remek bizonyítványa lesz Kovácsunk nagy talentumának, úgy más részről dicső emléke lehed az egri káptalan valódi műszeretetének. Íme, a kath. egyháziak történelmileg elismert folytonos áldozatkészséggel a művészet pártolása által az esetben is teljesítik hazafias kötelességeiket. Biztosan reméljük, hogy azok sem fognak soká elmaradni, kik feladatul tűzvén ki a nemzeti képcsarnok gazdagítását, „Árpád választatása“ és „Mátyás bevonulásának“ elkészíttetése által történelmünk legfényesebb momentumait megdicsőíteni óhajtják. —A pesti ez évi júliusi gyapjúvásár sok tekintetben kedvezőleg ütött ki. Az üzlet élénk. Az egynyiretű ára emelkedett. A vásárlók közt több idegen gyáros jelent meg; vásárlások történtek schweizi házak, a reichenbergeri gyár s a röslaui és prágai gyárak részére. Bár e vásáron néhány ezer mázsával több jelent meg mint a múlt évin, mindazáltal a mennyiség nem felelt meg a szükségletnek, főkép a posztógyapjúban tapasztaltatott hiány. A hibátlan egynyiretű ára 2—3 frttal emelkedett a múlt évi árhoz képest; de a jobb kétnyiretűek 2 — 4 frttal olcsóbban keltek el mint a múlt medardi, és 8—10 frttal olcsóbban mint a múlt évi jul. vásáron; a kevésbbé jobbaknál ez arány még tetemesebb volt. Mintegy 22,000 mázsa adatott el, úgymint: 800 mázsa posztógyapju; 10,000 mázsa kártolt gyapjú; 3000 kétnyiretü téli— és nyári, valamint bőr- és cserzőgyapjú; 1000 m. magyargyapju és czigaja. Árak: Egynyiretü: legfinomabb 155 —176. finom 132 —150. középfinom 112—130., közép 95—110. Kártolt gyapjú: finom 118 —140, középfinom 106 —117, közép 95—105. Homokgyapjú finom 85—98, középfinom 75—84, közönséges 62—80. Kétnyiretű: téli egészen finom urasági 114 —118, finom fehér hegyi gyapjú 100—111, kékes 99 —105. Tiszai jobb 98—109, kevésbbé jó 88—92 Miskolczi, hevesi, gyöngyösi 85 — 92. Baranyai közönsé ges 74—82. Szeged-halasi 62—70. Bácsi 62 — 76. Nyárigyapju: miskolcz, heves-, gyöngyösi 88—95. Bőrgyapju: legfinomabb 145, finom 125 —130, közép 100 —122, közönséges 75 — 88. Timárgyapju finom, 78—84, közép 65—75, közönséges 55—62. Czigaja : erdélyi 82—83, mosatott 52—56, úsztatott 54—57. Magyargyapjú : békési 43—48 frt. — Nemzeti színház. Jul. 8-án nem „Próféta“ mely kitüzetett, hanem a szombaton Mátray Laura ka. rögtön betegsége miatt nem adathatott „Czigány“ Rózsi szerepét Bulyovszkiné adá. E szerep minden költészeti oldala mellett is azon nehéz feladattal ruházza fel a művésznőt, hogy szüntelen azon korlátokra függessze figyelmét, melyeken túl Rózsi Ophelia alakjával, bánatával, szerelmével, Őrjöngésével jelenik meg előttünk. Bulyovszkiné többnyire e korlátok közt tünteté elénk a szegény czigányleányt, kinek megcsalt szerelme, fájdalma dalokban panaszkodik. Szentpétery az alakító tehetség ragyogó jelét adja e czimszerepében. Miért jutott Évi szerepe Munkácsi Flórának ? A k. a., ki az előbbi igazgatóság alatt népszínmű szerepekre szerződtetett, énekelni nem tud. E szerepet jelesben tölté be Eötvös B. k. a. Némethire mindig rá illik a franczia rendőrség figyelmeztetése, hogy „pas tant de grace.“ F e 1 e k i jelesen személyesité az ábrándos szerelmes, bújában világnak menő Petit. Közönség szép számmal. — Jul. 9-dikén Reinaur föllépteül bérletszünettel „R i g o 1 e 11 o.“ Telt színház. A nagy közönség hosszas szívélyes tapssal üdvözlé megjelenésekor kedves művészünket, amint Gilda is oly jeles , oly elbájoló H o 11 és y L.-nét, ki a 2-dik felvonásbani gyönyörű ária utáni igen szép trillái által a közönséget ma is elragadó. Nem tudjuk, énekének melyik szakát emeljük ki e mellett, a Rigoletto - vali kettőst, úgy a 4-dik felvonás quartettjébeni énekét, vagy a végjelenet gyöngéd, szép áriáját? Mind mind szép, bájos, élvezetnyújtó volt. Reina úr a czímszerepben lépett fel. A rögtönzés énekén, játékán feltűnt, sem ebben sem abban biztos nem volt; csak a Gildávali kettősben énekelt első ízben hatással, helyesen. E kettős ismételtetett. M a z z i erélylyel, jelesül énekelt. Kőszeghy jól tölte be kis szerepét. —Ma először : CSAK KITARTÁS! Eredeti vígjáték 3 felvonásban. írta Kövér Lajos. Színigazgatói tudósítás. Egy lépéssel ismét tágasabb tér nyílt a nemzeti színészet gyakorlata s működtetésére, ugyanis: a bécsi színházat, mely huzamos idő óta, télen által, a magyar színészet előtt zárva volt, több honfi keblű magas pártfogók közbenjárása mellett szerencsés valók a magyar színészet részére a jövő téli szakra megnyerhetni; s ezt azon tekintetből tudatom a vidéki színészettel, hogy miután, már szinte teljes színi társulatom kiegészítésénél még egy drámai szende színésznő, egy népszínmű-énekesnő hiányzik a kik magukat a vidéki színészet köréből képeseknek érzik, a helyzetben oly művelt közönség előtt mint a pécsi, czélszerüleg működtetni, igényeikkel ellátott tudósításaikat küldjék vagy hozzám egyenesen B. Füredre f. é. aug. 20-áig vagy azontúl Pestre Gőzön Antal ügynökömhez. — A színi évszak kezdetik f. é. oct. 1-jén start 1856-iki virágvasárnapig. B. Füreden, jul. 5. 1855. Latabár Endre színigazgató. Színi tudósítás. Szerencsés lévén a jövő téli szakra a szabadkai színházat megnyerhetni, ezennel felszólítom a vidéki mindkét nemű, úgy drámai mint operai színi tehetségeket, hogy kiknek kedvök s akaratuk van e szakra hozzám szerződni, igényeikkeli tudósításaikat vagy egyenesen hozzám Aradra, vagy ügynököm Gőzön Antalhoz Pestre f. é. September 1 jéig küldjék.— A szini évszak kezdetik f. é. october 1-én s tart 1856—ki virágvasárnapig.— Aradon jul. 2-án 1855. Havi Mihály színigazgató. Hivatalos. cs. kir. Apostoli Felsége f. é. máj. 23-án kelt legfelsőbb kabinetirata által gróf Nádasdy Lipótot a kamarási czímmel ismét feldíszíteni méltóztatott. Az igazságügyi miniszter a szekszárdi megyei törvényszéknél megürült megyei törvényszéki tanácsosi állomásra Szerényi Ferencz volt ideiglenes m. törv. ülnököt Lugoson, kinevezte.Az igazságügyminiszteriumnak f. é. jun. 25-én 12,950 sz. a. kelt bocsátványa által az ügyvédség ideiglenes gyakorlása a nagyváradi orsz. főtörvényszéki kerületben, hivatalhelylyel Aradon. Haász Sándor volt ideigl. járásbírósági segédnek megengedtetett. A magas cs. kir. pénzügyminisztérium Hrenko János aradi adóalügyelet ideiglenes adófelügyelővé kinevezte s szolgálattétel végett a munkácsi cs. k. megyehatósághoz utasította. —Az 1855-ki érettségi vizsgálatok a debreczeni helvét hitvallású nyilvános gymnasiumban, Mikulás János cs. kir. valóságos iskolai tanácsos és jogtudor elnöke alatt s a törvény által kívánt kellékek szoros figyelembe vételével, következő napokon fognak tartatni: az írásbeliek július 26., 27. és 28-kán, a szóbeliek júl. 31-kén és utána eső napokon. Az érettségi vizsgálatban részesülendő tanulók kötelesek magukat az illető gymnasiumi igazgatóságnál idejében bejelenteni, mely alkalommal a nyilvános, valamint a beírott magántanulók félévi iskolai bizonyítványukat, a be nem írott magántanulók pedig a cs. kir. helytartósági osztálytól az érettségi vizsgálat letehetésére nyert engedélyt előmutatni tartoznak. A nagyváradi cs. kir. helytartósági osztálytól junius 30 k án 1855. — Börzetudósítások: Bécs, jul. 9. Csekély üzlet, de szilárd. Éjszakvasutrészvények 2093/8ig is emelkedtek, azonban 207%en állapodtak meg. Nemzeti kölcsön a külföld részére vásároltatott. A többire nézve kevés változás. 5%és met. 78% — Vi- 4%°/0 met. 68% —112. — Nemzeti kölcsön 833/g—%. Úrbérkárpótlási kötés. 76 —% és 69 — 75. —1854-ki sorsjegyek 101 — %. Hg Eszterházy sorsjegy 74% — 75. Bankrészvény 986—988. Augsburg uso 1237/8. London 12. Pária 144. Arany 28%. Ezüst 233/4—24. Páris , jul. 6. (2 óra) A nyerészkedés jó kedvvel kezdődött. 3 % rente 66 frk 65 c. kezdődött, de ezen folyam nem tarthatá meg magát. Az ausztriai vasutrészvények gyengén keltek: 627 frk 50 c. — 625 fr. 25 c. között. — (3 óra) 3% rente 66 frk 25 c. — 66 frk 30 c. közt záratott be. Gabonaár, Pest, julius 10. A külföldről érkezett nagyobb megbízások és szerződvényekre a kilátások a gabona árát felebb emelték. Az oláhországi gabona igen keresett czikk, közöltünk, máris jól értesült oldalról megerősíttetik a berlini félhivatalos „Zeit“, mely első közölte az ama követelésre vonatkozó hírt s mely ellen az „Österr. Corresp.“ helyreigazítása leginkább irányozva volt, legújabb számában egyebek közt ezt mondja : „Azon pénzügyi számítást, melyet Bécsben ama követeléshez kapcsolnak, nem oly rész; mert ha Németország Ausztria eddigi politicáját, s az ebből eredt cselekvényeket utólagosan elfogadja, avval — miként az magából a dologból következik — azon kötelezettséget is vállalja magára, hogy Ausztriát eddigi politikájára fordított költségeiért kártalanítsa.“ Minthogy a porosz sajtó ezen következést oly természetesnek találja s éles szemével már előre is látja, igen közelfekvő azon gyanítás, miszerint az elvet csak azért nem akarták, mert a következményt nem akarták, más szóval, hogy a négy pontot azért nem fogadták el, mert fizetni nincs kedvök. Hanem Európa szerencsére még nem szorult sem a kis Reisz Greitz Lobenstein fillérjeire, sem a nagy Poroszország tallérjaira s ezek nélkül is elérendi azon czélt, mely mellett most két éven át vérét ontja, mig a szent római birodalom nagyobb része ez ügy ellen majdnem ugyanannyi tentát ontott. Mi éretett el ezáltal, ezt legjobban megítélhetni, ha mondjuk, hogy—miként hiteles forrásból tudjuk—Poroszország és Ausztria közt, eddig a legkisebb közeledés sem jött létre s erre egyátalában semmi kilátás sincs. Ez egész dologban csak azt az egyet sajnáljuk, hogy Poroszország az alkudozás folytatásából még folyvást azt következteti, miszerint barátsága vagy gyámolítása a bécsi kabinet előtt vajmi roppant fontossággal bír. Örömmel üdvözölné pedig az egész birodalom azon percet, melyben a kormány kijelenti, miszerint —minden efféle alkudozás sikertelenségéről meggyőződvén—azokról végképen lemond. Mindezek után egyedül történelmi adat gyanánt említjük, miszerint hallomás szerint K. Prokesch a szövetségi gyűlésnek mindenek előtt a keleti ügy történelmi áttekintését fogja előterjeszteni, azután pedig több okiratot, ezek közt a dec. 2-iki szerződést is, melyről Poroszország eddig állítólag csak azért nem akart hallani, mert e szerződés tartalma hivatalosan tudomására nem hozatott. Most tehát majd ez is meglesz neki! Végre pedig, miként már közöltük, Ausztria még a „hadkészültségi“ állapot további fentartását is követelendi; ez utóbbi indítványnak elfogadtatásra némi kilátása van. Fonton úr, a sokat emlegetett orosz diplomata, kinek neve még minden fontos ügyben előtérbe lépett, Bécset nem soká elhagyja, s Hannoverába megy követnek, ott már várják, — „örömmel,“ teszi hozzá a „Nord“, itt pedig már alig várják — távozását, — hasonlólag „örömmel!“ A harcrtérről semmi hír, vagy legalább olyan nincs, mely valami új tényt tartalmazna, hanem a szebasztopoli tudósítások legalább még egy kis reményt hagynak; a keleti tengerről érkezők azt sem! Mindenünnen csak az hallatszik, hogy Kronstadt megtámadásáról szó sincs ! Már ekkor Szebasztopol előtt jobban áll a dolog, ezt legalább megtámadják, kezekre kerítik-e, az természetesen más kérdés, melyre ha a tervezett új ostrom csakugyan tegnap ment véghez, a telegráf rövid idő múlva meghozandja a választ. Ungvár, julius 5-ke (ered. 1 ev.) A dögvész megmérgezte vidékünk tiszta jegét is. Már nemcsak a megye alsóbb területén,.. leginkább a Tiszához közel fekvő helyiségekben, hanem magában az igazgatás székvárosában Ungvári is sűrűn kezdi ölelgetni görcsös karjaival a népeket. De városunkban az orvosok szorgalma még eddig fékezte gyilkolását, s minél kevesebben estek áldozatául. — Annál többen pedig a falvakon, hol — mondjuk meg az igazat — czélszerűbb intézkedések is megjárnák. Legnagyobb dühhel uralg a Tisza partjain, hol nem kiméli meg még a népek vigasztalóit s bátoritóit, a lelkészeket sem. így öltöztette gyászba az ungi egyházmegyét, kioltva az egyházi életre szellemsugári lövölte napot, mely egykor a prot. egyh. s isk. lapban árasztgatta fényét, meggyilkolva a rendithetlen presbyterianus helv. hitv. esperest Kovács Jánost az eszenyi egyház lánglelkü papját. Görcsös rohammal ragadta meg a kór, épen akkor midőn szeretett hívei közöl több áldozatként estek et s közöttök kedves unokáját a sirnak ada át julius hó 3-án, nyolcz (8) óra alatt megszűnt lenni. Egyszerűen temettettett el a nagy halott, nem is tudatva az egyházmegyével. Bánatba merült özvegye, három kesergő gyermeke, az oltár egyik szarvát vele tartott násza, az eszenyi nép —vénektől csecsszopó gyermekekig — zokogó sirommal kísérték ki a temetőbe. A fájdalmas gyászonmellén , ahogy a ravatalokra szokták faragni a hullák szobrait. Épen olyan mozdulatlan, mint azok a szobrok a ravatalon, mint azok a hullák a ravatal alatt. A kis gyermek eleinte félénk szepegéssel közelíte hozzá, mintha félne ön felkölteni, s csak lassacskán suttogott fülébe : nagyapám, jó apám , kelj fel; jó urak vannak itt, nézd, enni valót hoztam; s csak azután, hogy az nem akart ébredni semmi szóra, hogy sem kezét nem lehetett elvonni melléről, sem hangját hallani, akkor kezdett el a gyermek keservesen sírni, akkor borult az alvó keblére s összecsókolá arczát, homlokát, szemeit, jajgatva fájdalmasan. Az aneedotás táblabiró odahajolt a fekvőhöz, megtapinta üterét, rátartotta fülét a mellére. — Ez az ember nincs még meghalva. Ismét tapogatott, ismét hallgatózott. A táblabiró orvos is tud lenni. — Nincs meghalva. A hajdúk ott álltak és nézték a másik két úrral együtt; a táblabiró körülnézett, rájuk rivallt: — Mondom , hogy nincs meghalva! hát kendtek mit állnak itt, mint a fanyelű kép ? a helyett, hogy segítenének. Hozz vizet te egyik! — Hol kapok kérem a lássan? kérdé az egyik megrettenve. — Hol fiam? Hát elkezdve Zólyom vármegye határától le egész Zemplén vármegyéig mindenütt kapsz, csak keresd. — Miben hozzam ? — Hozz a kalpagodban, azért csináltatta a vármegye kanta-formája. Szaladj! Ennek az embernek semmi egyéb sem kell, mint hideg vízzel jól megdörzsölni lábát, gyomrát, szive környékét, hevenyében egy pár kaján meleg leves egészen magához téríti. — De hol vesszük azt a kanál levest? szólt aggódva a legifjabb úr. — Maga nem practicus ember, maga hallgasson, majd tudom én. Te másik! Nyargalj a kocsimhoz, vedd ki az ülés alól azt a kis négyszegletes ládát. — itt járjon az eszed ! nehogy a borotválkozó eszközt hozd el: abban van egy hólyagba kötve valami, azt szedd elő, azután találsz ott egy gömbölyű kettős tányérforma czinedényt, azt is hozd el, szaladj! Kettőt lépj egy helyett. Te harmadik sehova se menj, hanem csinálj tüzet. Majd megmutatom én, hogy mingyárt lesz itt leves. A három hajdú sebesen követte a parancsszót,magok az urak az alatt kocsivánkosokból feje alját raktak az öregnek; a viz néhány percz alatt előkerült és a czinedény s a tömött hólyag. A másik két úr csodálkozva kérdezé, mi lehet az ? midőn a kinyitott hólyag barna, morzsás tartalmát megpillantá. — Nem ismeritek? Ez kizárólagos magyar találmány. Én ezt hajóslegényektől tanultam, a kik midőn hosszú útra mennek, otthon előre elkészítetik feleségeikkel fél esztendőre a leveshez való rántást, azt hólyagba kötik s azután akárhová veri ki őket a szél, csak egy kis forró vizre van szükségök, hogy egy kanálnyi morzsalék segélyével tápláló meleg ételhez jussanak. Táborban sok hasznát lehetne venni ez együgyü magyar találmánynak. A táblabíró szakács is tud lenni, ha megszorul. A czin-edény papír-féle légmentesen zárható lapos tábla volt, melyben néhány galy tüze mellett öt percz alatt felforrt a víz, amit a színpadi bűvészek mutatványain bámulunk, a puszta erdő közepén egy parancsszavára a táblabírónak, éltető leves illat gőzölgött. Most a három ur hozzáfogott, hogy a félholtat etesse. Egyik tartotta a fejét, másik iparkodott egy csontkalánt szájába illeszteni, a harmadik a tálat fogta. Én istenem, milyen tréfás gondolat az: három kapatos ur hogy etet egy rongyos öreg tótot! Nem veszem rész néven senkitől, ha kineveti őket. A hajdúk ezalatt az öreg lábait dörzsölték vizes flanellal, a kisgyermek szive táját csókolgatá, mintha attól leghamarább feléledne. És valóban nem sokára elkezdtek a félholt arczvonásai lágyulni, szelídülni, a halál hideg szigorúsága eltűnt lassanként arczáról, s szemeit csendesen felnyitá és lélekzeni kezdett. Eleinte csodálkozva tekinte szét ez ismeretlen nagy urakra: az ifjú idealista érzékeny részvéttel biztató: „ne félj, jó öreg, meg fogsz szabadulni.“ A kis leány sírt és közbe kaczagott, ahogy gyermekek szoktak. — Jobb lesz spectabilis, ha arra vigyáz , hogy forró levest ne töltsön a torkába, szólt az anecdotás táblabíró, ki nem szerette a sentimentális jeleneteket s hogy minden érzékeny színezettől megfossza az emberbaráti cselekvényt, rögtön előhozott egy ide illő aneedotát. — Tudjátok azt a palóczról, a ki hallotta, hogy Budavárát csak éhséggel lehet bevenni s felment Budára és leült a várkapuban s ott elkezdett éhezni. Mire azután felvilágosították, hogy nem neki kellene az éhséggel küzdeni hanem odabenn a törököknek, akkor már annyira odavolt, hogy a kezét sem tudta mozdítani. A magyarok vezére azután maga elé vitet és három embert odarendelt mellé, azt parancsolta, hogy kettő fogja, egy pedig rakja a szájába az ételt. „Jaj! nyögött az ember , inkább csak egy fogjon és kettő rakja!“ A többi uraknak lehetetlen volt magokat a táblabiró az aneedotái miatt megilletődött állapotukba visszatalálniok. Neki különös szabadalma volt mások szomorúságát elrontani s a legérzékenyebben kezdődő jeleneteket tréfára fordítani. Az ő adomái vetettek véget a legingerültebb vitáknak a közgyűléseken, az ő adomái fejtették meg a legbonyolultabb jogkérdéseket, azok engesztelték ki a haragvó feleket egymással, azok paralizálták a legsúlyosabb dictiókat , azok debték föl még magát a halált is. Azonban mi itt nem maradhatunk, különben úgy járunk, mint az egyszeri generális, aki elvesztette a sereget, de megmentette a zászlót. Az én hintóm forduljon vissza, az öreget emeljétek bele, a hajdú, meg a kis leány üljenek mellé. Szép csendes léptetve vigyétek Tobozra a kastélyba. Mi pedig siessünk Kallósfalvára. Az öreg szlávot felemelte a két hajdú, a vén ember alig tudta mozdítani a száját , mégis megemlékezett a becsületről. — Marina! Susogó a leánykának, csókolt kezet helyettem a nagyságos pánoiczispánnak. Az anecdotás úr meglepetve tekinte rá: — Hát ismer kend engem? Az ember csak kezével mutatta a választ, tenyerét közel vive a földhöz, mintegy azt értetve, mikor még ilyen kicsiny volt a nagyságos úr, azóta ismerem. A megyefőnök is kezdett valamire emlékezni. — Nem kend az öreg Sztropko Mihály, aki minden nyáron lejárt ezelőtt harmincz évvel jószágunkra kaszálni ? Az öreg csak fejével intette az igent. — Rend akkor is volt már hetven éves. Úgy van. A szegény öreg úgy didergett az esteli hűségben. Az alispán, mint egykor szent Márton, kétfelé választá úti köpenyét s magának a gallérját tartva meg, a békési részét rátemté az öregre. Maga helyezé el hintájába. A kocsizsebben volt egy kis lepecsételt palaczk, azokból a kedves karcsunyakú üvegcsékből, a miket is értel mindenki, ki valaha igazi tokaji bort ivott. Az óságtól már az üveg is el volt szivárványosodva. Az alispán kiszakitá belőle a dugót s a vén ember ajkához tartá az üveg nyílását. — Húzz belőle jót öreg; ez is olyan vén legény már, mint te ... . Azzal betakargatá, s útnak ereszté. — Ilyen nyomorban élni le száz évet ! sohajta fel az ifjú utitárs. — Bizonyosan ez is úgy járt, mint a debreczeni vén kofa, a kiről elfelejtkezett a halál, hogy még ő is itt van a világon. Monda az alispán, ismét tréfára fordítva a dolgot, nehogy az elérzékenyülés még ő rajta is meglássék ... . Az érzékenység legtöbb embernél komédia, és ö becsülte bár a komédiásokat a színpadon, de gyűlölte a közéletben, s restelte volna, hogy ő róla valaha azt higye valaki, hogy szivével, arczával a világ előtt alakoskodást űz. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Pesti fanöveldse. Pestnek vidéke maga, mint látszik, az idén egy hatalmas járvány befolyása alatt sínylődik. E járvány az LEVELEZÉSEK. ( Bécs, jul. 9. tered, lev.) A mit e lapok szombati számában a költség-megtérítési követelés ügyében