Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)
1855-09-27 / 1664. szám
81-1664. 6-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: urs-utcza 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Szerkesztő szállása: Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija • 5 lustkos petit sor 4 p.kr.Bélyegdíj, külön, lop.kr.mrveimenyek Ulja . Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. 1855. Csütörtök, sept. 21. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p Félévre...........................10 _ _ Pesten , h f i h o i hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ PEST, sept. 27. Távirati magántudósitás. Feladatott Bécsben : sept. 27. d. e. 7 óra 8 p. Érkezett Pestre: „ „ „ „01 óra 50 p. Paris, sept. 26. A császár Coburg herczeget meglátogatta. A francziák vesztesége, sept. Sákán, Pelissier tbnagy jelentése szerint a következő: Halottakban: 5 tbk, 140 tiszt, 1439 katona. Hiányzókban: 1410 katona. Sebesültekben: 10 tbk, 240 tiszt 4259 katona. A kormány a ,,Crédit mobiliér”-hez hasonló társulatokra a fölhatalmazást és engedményezést elhalasztotta. Néhány év óta hozzászoktunk az orosz czár utazásával a politikai világban nagy mozgást és változásokat látni összekötve. Németország igen nevezetes kérdései s az Ausztria és Poroszország közt támadt viszály, mely már a hadszenet pontjáig haladt volt, a néhai Miklós czár utazásai közben leltek elintéztetést. Természetes volt tehát, hogy midőn a szebasztopoli események hírét Sándor czár Varsóba menetelének hire követé, a békekilátások tüstént lábra kezdettek kapni, s kivált azon párt soraiban, mely a háborúnak a pétervári udvar számára kedvező vége után sóvárga. A varsói utca mennyiben nem a vezérekkel a hadtervek felőli intézkedésért történnék — azon hitnek lett volna kifejezése, mikép a német hatalmakat a keleti kérdésben az egyetértés szelleme szállotta meg, s elérkezettnek vélik az időt, a nyugatiak és az orosz közt oly közvetítő állást foglalni el, melyből urai lehetnek a situatiának, s egy közép-európai szövetség által az engedni nem akaró felet — s ilyen a jelen viszonyok közt Sándor czár nem lett volna — erőhatalommal is békére kényszerithetnék. Miután pedig Poroszország eleitől fogva az oroszoknak kedvező neutralitásban maradt, ellenben Ausztria a decemberi szerződés által a nyugati hatalmakkal szoros viszonyba jött, sőt a Dunafejedelemségek megszállásával és a Gács-bukovinai seregfölállításokkal a pétervári udvarnak sok kellemetlenséget, költséget és hátrányt okozott, önként érthető tehát, hogy a varsói út mint diplomatiai tény, a német hatalmaknak csak olynemű egyetértését signalizálhatta volna, és csak oly változásoknak lesz vala előhírnöke, melyekben a porosz politika játszaná a főszerepet. S épen ezért voltak többen, kik az egész varsói utat koholmánynak vélték, mert nem foghaták meg, hogy September 9-ke, mely Szebasztopol birtokába helyzé a nyugotiakat, minő előnyt adhatott volna a porosz kormány nézeteinek,és nem képzelhetők, hogy Sándor czár csak katonai szemlékért s az öreg Paskewics herczeggeli conversatio végett, siessen épen most és egy oly városba, mely politikai tervszövésekről vált nevezetessé. Később a varsói utazást a krimiainak hite a békereményeket a legmakacsabb és legszélsőbb eszközökkel vitt háborutóli félelem váltó fel. Mondák: a czár Odessán és Nikolajeven át egyenesen Krimiába megyen, hogy vitéz sergeinek élére vesse magát, úgy mint III-dik Napóleon császár egykor akarta volna, de nem tévé, érezvén az ily lépés óriás fontosságát. Megvalljuk, mi kétkedünk a czárnak e szándéka felöl. Mit keresnek Krimiában Szebasztopol elvesztése után? Az orosz ármádiát Gorzsakol is át tudja a Perekopon vezetni. A visszavonulás — ha csak ez van tervben—most még nem oly nehéz, hogy a rend és katonai szellem föntartásáért egy uralkodó biztosító és sajtó jelenlétére volna okvetlenül szükség. Irimiát pedig Szebasztopol nélkül megtartani; Krimiában a jenikalei tengerszoros elvesztése és az azovi tengereni hajózás teljes megszüntetése után, az orosz ármádiát, kivált az őszi esős évszakban, élelemmel látni el; Krimiában a szövetségesek sergét — mely midőn a Csernaja felől arczélben akar támadni, ugyanakkor Eupatoriából a visszavonulást és táp-utat szándékszik elmetszeni — diadalmaiban föltartóztatni , s az orosz lobogóktól elpártolt szerencsét visszabűvölni : — mindez oly nehéz oly kivihetlen czél, hogy a czár személyes jelenlétével sem válnék gyakorlatibbá és lehetségesebbé. Sándor czár tehát, mihelyt a desperationális harcz terére, mihelyt Krimia küszöbére lépne, csak azt adná a világnak tudtul, miképp elvett magától minden békegondolatot, s utolsó erejéig, birodalmának teljes kimerüléséig, akarja a háborút folytatni. Ámde, engedi-e a józan politika e nyilatkozatot? s olyanok-e a körülmények, melyek azt igazolhassák? Bizonyára, nem. Ebből mi foly ? Az, hogy a sok kürtöltetés mellett sem fog a czár Krimiába menni. Útja, ha nem csalódunk, csekélyebb jelentőségű. Testvéreitől, egész családétól kisértetve először az ó-orosz párt és az orthodox hit székvárosába, a szent Moszkvába megy, hogy országnagyait s a legvallásosabb néptömegeket jelenléte által föllelkesítse. Onnan, mint látszik, Odessába siet, hol az egész későbbi hadviselet felöl nagy hadi tanácsot tart, s megtekinti Nikolajevet is, melynek hajógyára most egy új feketetengeri flottát akar rögtönzeni, s hogy mily sikerrel, azt majd az idő mutatja meg. Birodalmának déli részéből a czár a nélkül, hogy Perekopot átlépné, hihetőleg Varsóba menend, hol szintén táborozási tervek lesznek szőnyegen. Mindezen demonstrátiókból pedig a világ csak arról fog értesülni, mikép a pétervári udvar nem szándékszik a nyugati hatalmak elibe békejavaslatot terjeszteni, hanem kész a háború bármi esetlegességeivel szembenézni. Az ily tudtuladást, mint Péterváron hiszik, Oroszország becsülete igényli. Mi lesz tehát a békekilátásokból ? Idő előtti volna erről határozott véleményt mondanunk. A nyugati kabinetek, mint számos jel tanúsítja, még nincsenek egészen tisztában, hogy a nyert győzedelmeket egy becsületes béke úttöréséül használják-e, vagy eljárásukat későbbi fejleményektől függesszék föl ? Ausztria, mint a december 2-ai kötmény által szövetséges társ, semmit sem mulaszt el a közvetítésre. S ha a kiegyenlítési hajlam Párisban és Londonban növekedni fog, azt nagy részben a bécsi diplomatia ügyességének, s a most Francziaországban mulató Prokesch bárónak lehetene köszönni. KEMÉNY ZSIGMOND, Bécs, sept. 25. (Pénzügy.) A közönség az uj pénzügyi szabályokat úgy várja, miként az éhező a kenyérfalatot; kiki mintegy ösztönszerüleg érzi, miszerint a dolog őt közvetlenül érinti, s hogy a várandó javítások a közjóléttel a legszorosabb összeköttetésben állanak. Pedig, miként jól értesült forrásból halljuk, a várakozás még jó sokáig fog tartani s a sokféle terv közöl eddigelé csak a hitelbank alapítása — s ez is csak elvben — van határozottan elfogadva. Ezen hitelbank létesítésével még egy másik pénzügyi műtét fog kombináltatni, t. i. a hitelbank arra fog köteleztetni, hogy legelső kölcsönügyletét az állammal kösse s ennek fekvő zálogra bizonyos összeget előlegezzen, melyet a kormány a nemzeti bank irányábani adósságának lerovására akarna felhasználni, hogy ezen intézetet ezüst fizetésének újjákezdésére kötelezhesse. Miként mondtuk, mindez eddigelé elvben meg van állapítva, de a gyakorlati kivitelhez még hozzá nem fogtak, sőt még az iránt sem létezik határozat, kire fogna ama hitelbank megalapítása bízatni. Hogy az olvasó az újságokban felmerülő ellenkező hírek közepett eligazodhassék, egyszerűen adjuk elő a tényállást, miként erről avatott személyek nyilatkoznak. A hitelbank megalapítására három versenyző ajánlkozott; először a csehországi nemesség, másodszor a párisi crédit mobiliér, harmadszor egy észak-némethoni társaság. A csehországi nemesség ajánlata határzottan nem utasíttatott vissza, hanem tevékenysége egy későbbi időre halasztatott, azon időre, midőn majd a tervben levő hitelbank más társaság által meg lesz alapítva s a cseh nemesség szűkebb hazájának, Csehországnak gyámolítására, vagy pedig más irányú intézet létesítésére fordithatandja pénzerejét. Pénzügyminiszter úr azon teljesen helyes elvből indul ki, hogy — bel- és külföldi tőkék közt kellvén választani — inkább ez utóbbiakat vonja a birodalomba, minthogy amazok úgy is maradnak s azokra még máskor is szükség leend. Most tehát csak a crédit mobiltér és az északnémethoni társaság versenyez egymással. Több bécsi lap a minap azt hirdette — bár nem tény, hanem csak gyanitás gyanánt — miszerint a credit mobilier-nek kevés reménye van, a hitelbank megalapítására engedelmet nyerni, minthogy attól tartanak, hogy ezen hatalmas társaság pénzviszonyainkra nagyon is nyomasztó befolyást gyakorolna s az ausztriai financziákat kénye kedve szerint pórázon vezethetné. Ez túlzott aggodalom, s a forrás, melyből e hírek erednek, tán nem egészen részrehajlatlan; meg kell jegyeznünk, miszerint az északnémethoni társaság oldala mellett egy ismeretes, jó nevű író áll, kinek összeköttetései a bécsi sajtóval, ama czikkekre nézve tán nem mindek befolyás nélkül voltak. Mi épen ellenkezőleg úgy értesültünk, hogy a crédit mobiliernek tetemes kilátása volt terve keresztülvitelére s hogy e pereiben tán már a végleges engedelem kezében lenne, ha utóbbi napokban más intermezzo közbe nem jő. Hallomás szerint t. i. Pereire úr, a crédit mobilier régi főnökének s így magának a társaságnak is nyughatatlan ellene Rothschild báró rögtön a német társaság mellé állott, s miként mondják, a párisi Rotschild-ház feje már is útban van Bécs felé. Hogy ez az ügy állását tetemesen módosítaná s hogy a német társaság, ily segély által gyámolítva , nem 100, hanem szükség esetén 2— 300 milliónyi tőkével is állhatna síkra, mondanunk sem kell. Más részről a crédit mobilier-t sem lehet ám úgy könnyedén visszautasítani, minthogy a közte és a birodalom közt már fenálló viszonyokra is tekintettel kell lenni, annyival inkább, minthogy a börzén elterjedt hir szerint, a crédit mobiltér a déli vasutakat is átveszi s az illető részvények kibocsátásakor az államvasuttársaság részvényeseinek elsőség fog adatni. (E hírre mind a franczia államvasuttársaság, mind a livorno-florenzi vasút részvényei Európa minden piaczain tetemesen emelkedtek). Az ügy tehát még folyvást fügyben van s amit mai lapok a franczia és német társaság fusiojáról mondanak, tán inkább combinatio, mint tényen alapuló közlemény; valószínűséggel csak akkor bírna, ha Rothschild csatlakozása nem jöne létre; hogy Rothschild és Pereire szövetkeznének, egyátalában nem hihető........E két ház a financzvilág welf- és waiblingi pártját képezi, melynek engesztelődése képzelhette. A közjólét érdekében kívánjuk, vajha az ügy minél előbb eldöntetnék, hogy az annyira magasztalt eszme valahára megszűnjék „holt malaszt“ lenni, melylyel a földbirtokos egy árva fillért sem tud előteremteni, ha arra szüksége van. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET A történetírásról. VI. Gróf Teleki József. A „Hunyadiak kora“ szerzőjét nem ok nélkül iktatjuk a nagy történetírók sorába. Történetírásunk a régibb időkből is mutathat ugyan érdekes és tanulságos lapokat , a legtöbb mű azonban az események kivonatos egybeállítása lévén, csak a korszakok szerinti felosztásban mutatott némi műszerkezetre; s míg egyfelől az egésznek felfogásában és a részletek előadásában egyiránt nélkülöznünk kelle azon művészi formát, mely a nagy írók műveit jellemzi, nélkülöztük az emberi állapotok azon ismeretét is, a mi nélkül nem mondhatjuk el, hogy a történetírás a népek és királyok iskolája. Sem Liviusunk nem vola eddig, sem Thukydideszünk. * Történetírásunk, magasabb értelemben véve e szót, csak Szalayval és gróf Teleki Józseffel kezdődik. E magas állású államférfiu, s ama jeles publicistánk fényes országos és írói pálya után a közügyek nem mindennapi ismeretével adták magukat a történetírásra; s ha az utóbbi a szyl nagyobb szépségei, nyelvének meglepő sajátságai által is kitűnik, az előbbinek művét viszont oly teljesség emeli minden egyéb hazai történeti , műveink fölé, mi első rendű állást biztosítana e kitűnő írónak bármely nemzet irodalmában. Azon kitartással, melyet a német írók tanúsítanak kutatásaikban, látjuk Telekit fáradozni harmincz éven át szakadatlanul, adatokat gyűjtve, rendezve. Kötetekre megy az okiratok száma, amelyeket nagy részint ő ismertet meg velünk először. S a hazai kútfők hoszas tanulása mellett, nincs lapja a külföldi egykorú emlékíróknak, mely az általa tanulmányozott korszakra vonatkoznék, a mit olvasatlanul hagyott volna S a mily rendkívüli szorgalmat fejtett ki a kutatásban és adatgyűjtésben , oly éles elmét tanusit az ellenkező adatok egybevetésében, a kútfők megítélésében. Nyugodt, szenvedélytelen, alapos kritikája, melylyel a történeti igazságot földeríteni igyekszik, magasan felülemeli azon történetírókon, akik ephemer szempontoknak áldozzák föl az örök igazságot, s a históriát napi ügyek és érdekek igényeihez alkalmazzák, fegyvert, vádiratot, rendszert készítve abból. Különösen meglepő e nyugott pártatlanság a cseh és lengyel emlékírókkal szemközt. Az egyszerű, józan értelem okait halljuk a szenvedély, elfogultság és fajgyűlölség ellenében. Teleki állása soha sem felekezeti; előadása nem ügyvédi szóváltás, hanem bírói ítélethez hasonló; igazságot tesz a versenyző felek közt, a késő kor ama szenvedélytelen pártatlanságával, mely saját méltóságot kölcsönöz a történetírásnak. S e részrehajlatlanság nem közönyösség Telekiben. A kor, melyet oly teljesen állít elénk, egyik fénykora nemzetünknek, s államférfia, mint Teleki volt, nem szentelte volna éveken át szünótáit e korszak tanulmányozásának, ha a fölidézett emlékek nem tárták vala ébrep lelkesedését, nem éleszték vala szorgalmát. Emelkednie kellett szükségkép lelkének, a midőn az átvirasztott ételeken lámpája fényénél megjelentek előtte ama nagy szellemek, a kiknek szavait, tetteit adja elő; s e lelkesedés több volt azon ihletnél, mely az írót megszállja munkája közben : az egész munkán át érezzük ama lappangó meleget, mely e férfiú végnapjaiban az életerőt pótolta a már roncsolt testben, érezzük mindenütt, helyenként meg megragadólag, a hazafiaság lüktetését. De e hazafiság nem oly szűk látkörű, hogy a hon határain túl is meg ne látná; nem oly igazságtalan, hogy elleneinkben is el ne ismerné az érdemet. Vessétek össze a jellemrajzot, melyet Podiebradról találunk a negyedik kötetben, ama ráfogásokkal, melyekkel a lengyel és cseh történetírók elhomályosítani törekedtek Mátyásunk dicsőségét. S az igazságszeretet eme példája , melylyel ellenfelei fölött üündöklik Telekink, s a mi szükségkép emeli történetírói tekintélyét , annyival dicséretesebb, minél kevesbbé szorultak rá hősei, hogy a kölcsönös elismerés útján várná érdemeik méltánylását. Az oly kevéssé lovagias XV. század ez utolsó daliái , mint Thierry Amadé nevezte nem rég Hunyadi Jánost és Mátyás királyt, magasan kiemelkedő egyéniségek nemcsak hazánk, hanem összes Európa történeteiben, akik sokakra képesek árnyékot vetni, míg maguk a hit és dicsőség verőfényében ragyognak. Ha valaki, bizonyára Teleki kezdheté vala művét a hősköltemény stereotappá lett kezdő szavával : Férfiat éneklek. ...» De ő nem szorult a költők phrasisaira, hogy bámulást ébresszen hősei iránt. S ha egyenes, higgadt jelleméből nem folyna történetírói pártatlansága , azt kellene hinnünk, hogy az önérzetnek is része van abban, a mely kizárja a hazafius féltékenységet. Azonban az erkölcsi jellegtől, mely az író előadásán ki van fejezve, s a szellemtől, mely ítéletein elömlik, elvonatkozva, minden történeti műnek van tisztán irodalmi, tisztán művészi oldala is, — s főleg attól függ szerencséje. A styl és műszerkezet képezik e művészi oldalt. Styl tekintetében Teleki nem mérkőzhetik Szalayval. Néhány ifjúkori értekezését kivéve, Teleki nem foglalkozott folyvást az irodalommal, s e szerint nem állt módjában megszereznie azt a műgondot, azt a folytonos ügyeletet széphangzásra s annyi egyéb tekintetre, melyek magokban csekélységeknek látszanak, de amelyeknek szemmel tartása nélkül nem szerezhetjük meg ama fegyelmet, mely az irás mesterségét teszi. Az erőt csínnal párosítani : a régiség nagy íróinak eme tulajdona csak kevés választottaknak jön osztályrésze minden irodalomban. Még kevesebb írónak sikerült a száraz krónikás nyelv s a rhetori dagály és költői phramisok közepett eltalálni a művészi történetírás nyelvét, mely a rövidséget világossággal, a szabatosságot széphangzással, az egyszerűséget teljességgel tudja párosítani, s eleven, mozgalmak sőt plasticus költői képek és phrasisok nélkül. Teleki nem bírja ugyan a művészi styleme nagy tulajdonait; egyiránt hiányzanak prózájában a lángész szerencsés merészségei, ügyes és eredeti fordulatai, s azon csín és műgond, mely at koszai tanulmány után sa PESTI NAPLÓ. Pest, sept. 27. A két testvér haza legérdemesb fiai egyikének halálát gyászolja el időben. A tudomány embere gróf Kemény József meghalt. A hazai történettan benne egyik legbuzgóbb búvárát veszíti el. Művei után, melyek a két haza tudományos folyóirataiban és önállóiig megjelentek, sokan ismerék őt, és mindnyájan tisztelettel hajoltak meg azon kitartó szorgalom előtt, melylyel a tudomány és kiválólag a hazai történet érdekének élt, azon nemes szándék előtt, mely életének czélul a hasznos munkát tűzi ki. Újabb időben az erdélyi „országtamé társulat“ német folyóiratában találjuk buvárlatainak eredményeit, mely folyóirat utolsó füzete az elhunyttól igen becses közleményeket ad Csáki Mihály felöl. Munkáinak kiadatása iránt rendelkezett-e, nem tudják, de óhajtanak, ha azok avatott kéz rendezése mellett nem sokára közzétételének. Nyugodjék békével, áldás emlékére! — Az ifjúság olvasmányai között „Robimon“ és Feneion „Telemachja“ mellett tán legnagyobb népszerűségben részesül Goldsmith Olivér „wakefieldi pap“-ja. E tanregény a magyar ifjúságnak szintén első olvasmányaihoz tartozott egykor. Az első fordításból eddig alkalmasint könyvárusi úton egy példány sem kapható már. Ennél fogva Ács Zsigmond („Pál és Virginia“ fordítója) ifjúsági irodalmunknak jó szolgálatot tön e regény lefordítása után. A fordítás megjelent Kecskeméten , a 11 a Fülöp kiadó-könyvárusnál. Mint halljuk a városi hatóság őrködő figyelmét a faárusokra is kiterjesztendi. A faárulás, igaz, szabad üzlet, azonban a fogyasztó közönség érdeke követeit a hatóság