Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)

1856-10-01 / 2001. szám

­r államegyházat az államtól el akará különözni, mert minden anglicanus templomot a hódítás sértő emlékéül tekint Ilföldön. A grófsági rendőrségi bilit a központo­sítási politica támadásának tartja a helyhatósági intéz­mény ellen, mely a szabadság gyökere és forrása, s régibb Angliában az egyháznál, az aristocratiánál, sőt a monarchiánál is. Ha conservativismusról, Derbysmusról vagy torysmusról van szó, e szavak értelmét, tar­talmát szokta vizsgálni. Disraeli az ülés végén meg­­kísérlette a programmkészítést pártja számára. E pro­­grammban két pont volt : először megtagadása min­den reformnak , másodszor rokonszenv minden kül­földi kényuralommal. Ezzel maga pálczát tört e párt önmaga fölött. Az angol nép intézményei fokoza­tos, folytonos fejlődését óhajtja otthon, s künn a sza­badság diadalát. (Tartós tetszés). A háború eredményei­vel nincs megelégedve, mert a nemzetiségek felszaba­dítását várta egyszersmind. Nem kárhoztatja m­indazáltal Palmerstont, hogy békét kötött de nem helyesli, hogy pártját fogta a lsm­mi bűntetteseknek. Az aristocratia szónok szerint csak corruptiót eszközölt otthon a kor­mányzásban (?), s a csatatéren is gyalázatot hoz vala a nemzetre, a közkatonák vitézsége nélkül. Végül bizo­nyos Kovert felszólítására, késznek nyilatkozott Fox az oldhami chartista egylet szerencsekívonatát elfogadni, miután, úgymond, az emberi jogokat hirdeti, nem a 10 fontos bérlők, kőfalak vagy holt vagyon jogait. Az antibonapartista lapok kikelnek Anglia magas szö­vetségese ellen, mint a­ki a vasárnapot bikaviadallal szentségteleníté meg Biarritzban. S még a szende Eu­genia és It­len volt, így az Advertiser. Egy más lap ellenben megjegyzi: Lajos Napóleon jobban tudja, hogy kell a spanyolokat megnyerni, mint mi angolokut. Mi missionariusokat küldünk hozzájuk, a­kik értekezéseik­kel untatják őket, ő meghizeleg nemzeti ízlésüknek s­zámulja erkölcseiket, szokásaikat. Újzéland népessége tíz év alatt rendkívül emelkedett 5000ről 180,000re. Ezek közt 50,000 európai. Mr Smith szerint meglepő gyorsasággal terjed a pol­­gárisodás a benszülöttek közt, mi megc­áfolja azon elméletet, hogy vad népeknek mind el kell tűnniök a föld színéről, mihelyt a fejérekkel érintkeznek. Sok vad törzs mivelhellensége csak a fejér iskolamesterek rész módszerét bizonyítja. A Post szerint az újzélandiak és a régi britek közt nagy hasonlat van jellem tekintetében. Sir Wiliam Temple, volt nápolyi követ, régiség-gyűj­teményét a brit múzeumnak hagyta. A portsmouthi életárak sohasem voltak annyira el­látva, mint most. Annyi ott a készlet, hogy 100 sorha­jót 3 évig el lehetne tartatni azzal. Francziaország. Pár­is, sept. 26. A „Journal d­e­s D­é­b.“ írja : „Angol lapok lissaboni levelei jelen­tik, hogy e hó 16-kán „Osprey“ jelező (aviso) gőzös a Tejoba bement, megkérdezendő, ha várjon Dundas admiral hajóhada, mit ő megelőzött, Cadix vagy Gibral­tárban alá lenne-e vetve a veszteglésnek azon esetben, ha Lissabont érintené, hol közelebbről, tudomás sze­rint néhány epemirigyes eset fordult elő. Az „Osprey“ a belemi egészségügyi hatóság igenlő felelete következté­ben a tengerre visszament, s Dundas admiral hajóhada útját folytatva a tengeren haladt, anélkül, hogy az azt alkotó hajók közöl mást meg lehetett volna ismerni mint „Wanderer“ gőzöst s a 100 álgyas „Conqueror“ csa­varhajót. Másnap 17-kén „Cressy“ sorhajó megjelent a Tejo torkolatánál, Dundas admirál felől kérdezősköd­vén, kihez csatlakozni akart. Miután ez is az öt illeték­ről értesült, folytatta útját, anélkül, hogy a szárazt érin­tette volna, üdvözletét azonban megtevőn.“ Páris, sept. 26. Az „Ind. beige“ írja : A nápolyi ügyről semmi új, vagyis inkább semmi bizonyos. Néme­lyek szerint a nápolyi király engedne , ha hinni lehet a börzehírnek. II. N­a­p­o­l­e­o­n császár sajátkezűleg írt levele következtében, mások szerint nem enged. Ha amazokra hallgatunk, nagy kilátás van a diplomatiai után leendő elintézésre; emezek pedig azt állítják, hogy a tengeri demonstratio kétségtelenül megtörténik. Ha az illető kérdést egyszerű elemeire s kétséget nem szenvedő alapjaira szállítjuk, két pontban megegyez­hetünk, s­öt a szigor rendszabályai elhatározvák, s Nápoly ellen végrehajtatnak ; m­or ezen rendszabályok végrehaj­tását elhalasztották, s most, midőn még az felfüggesztve van, oly körülmény jöhet elő, mi a terv fölhagyását elő­idézi. Ezen nyilvános tényeken kivül, a többi mind több vagy kevésbé helyes hozzávetés; csak azon körülmény szól a szigor rendszabályainak végrehajtása mellett, hogy az angol hajóhad megszakítás nélkül folytatja útját, s az, Portugálból érkező tudósítások szerint, a Tejo torkolata előtt ment el, Lissabonba felező hajót küldött, megtu­dandó, ha vájjon e város vizein mulatása miatt utóbb lesz-e veszteglésnek alávetve. A felelet következtében a hajóhad nem mulathatott az érintett vizeken, mint azt tervezi, és Lissabonban az angol hajóhadból csak két hajót vehettek ki. Azon esetben, ha az angol és franczia haderő Nápoly elé menend, oda egy ausztriai hajóhad is vitorlázni fog, több oldalról jövő tudósítások szerint csupán az illető alattvalók védelmére. A császár és császárné igen jó egészségben vannak Biarritzban, ügyelnek itt, mint egyszerű polgárok. A bayonnei bikaviadal pompásan ütött ki. A császárné lel­kesedve volt, ezen őt mint spanyol nőt nagyon érdeklő nemzeti mulatság miatt. Hatzfeld gróf és neje nagy kitüntetésben része­sülnek Biarritzban. Azt hiszik, hogy Hübner úr is Marseilleből Biarritzba menend, ha csak el nem késik, mert ő felségeik holnap után Bordeauxban lesznek, s kedden este vagy szerdán reggel Parisba megérkeznek. Girardin Emilnek „Politique universelle“ czímű munkáját oláh nyelvre fordítják. A Porta, sztambuli tudósítás szerint új hadcsapatokat, lőszert, s 90 hadállási á­gyat küld a montenegrói ha­tárokra. Páris, sept. 26. Egy rajnai lap írja: Francziaország egyetértett a Nápoly elleni demonstrációban, mivel An­golország nagyon mérsékelte Ferdinánd királyhoz intézendő követeléseit, vagy inkább megegyezett azon igen mérsékelt, egészen jelentéktelen követelésekben, melyekkel a franczia udvar Nápolyt egyedül terhelni akarja. Az angol kormány a franczia nézetek elfogadá­sában főleg azon körülmény által vezettetett, mert az ápr. 15-ei szerződés, melyet Angol-Francziaország s Ausz­tria aláírtak, tökéletesen megszakadtnak tekintendő. Az ugyan még áll a papíron, de maguk a hatalmak, kik azt aláírták, többé nincsenek egyetértésben. Francziaország, keletet illetőleg, több tekintetben kezet fog Oroszország­gal. Sőt azt is merik állítani, hogy e két hatalom közt több, a párisi kötés által felfüggesztett pontra nézve valami titkos szerződés léteznék. (?) Ezen körülmények közt Angolország Ausztriához közeledett s mérsékelni szán­dékozik, ezen hatalom iránti tekintetből, éles, ausztria­iásai azt egészen el nem éktelenitik. Fiatalsága daczára is úgy viselte magát, mint valami vén coquette. Ha a kaczérság az ifjúság bájai mellett akadálytalanul fejlődhetik, akkor ezeket hamar elnyomja; elfogja tőlök a táplát és ápoló fényt, mint a dudva gyökere és levelei a közelében növekedő virágtól, megfosztja lassankint szine és illatától s végre egészen semmivé teszi. Miután a kántor szokott udvariassággal az uraságok­­nak jó reggelt kivánt, kinyilatkoztatta, hogy ő azon orvos, a ki után küldöttek. „Vagy úgy, én uram, orvos?“ szólt az utazó úr, egy­szersmind e közönséges szavakba több pathoszt helye­zett, mint mennyit azok valósággal elbírhattak. „Hihe­tőleg már van szerencsém ön által ismertetni?“ „Nem, valóban nincs szerencsém,“ válaszolt Maim, ki ily személyre csakugyan nem emlékezhetett. „Nem volt ön soha Norrteljeben, Enköpingben, me­lyek oly közel fekszenek, vagy Svéczia más, kisebb ugyan de mégis igen civilizált a városiban ?“ „Nem, én Stockholmon kívül nem voltam soha más városban, legalább számos év óta nem.“ „Csupán Stockholmban volt ön !“ jegyzi meg az uta­zó, nagy dramaticus gestussal, „no’s akkor valóban nem csodálkozom uram, hogy ön előtt ismeretlen va­gyok, mert készen volnék jobb karomat levágatni uram, mintsem elhatározhatnám magamat oly városban lépni föl uram, mely sokkal távolabb áll a valódi művészettől, mint a föld a naptól uram, mert a föld legalább világos­ságot nyer a naptól uram; de Stockholm a valódi mű­vészettől soha egy sugarat sem kap „uram!“ Maim bámulva nézte az idegen urat, ki oly hevesen declamált, hogy arcza már lángvörössé lett. „Én színigazgató vagyok,“ folytató az utazó, miután kissé föllélegzett, „Stellengren Chrysostomus, az első színigazgató. . . . Ezen kissé éltesebb nő itt Stellengren Mandolina színigazgatóné, az én nőm, s első tragikus színésznő. . . Ezen fiatalabb hölgy Stellengren Lowa kisasszony, az én leányom s fő szerelmes szerepeket játszó.“ Maim hármas bókot vetett, mindegyik notabilitás előtt egyet. A két hölgy viszonza ezen udvariasságot, de csak alig észrevehető fejbiczczentéssel, a­mivel azon­ban a kántor nem sokat törődött. „Tehát uram­,“ folytatá beszédét a színigazgató bizo­nyos uriós részvéttel, de folyvást ugyanazon dramaticus ünnepiességgel, „tehát ön csak a Stockholmban s az úgynevezett királyi nagy színházban adott spectaculu­­mokat látta ! . . . . Sajnálom, hogy ez így van, mert eszerint mily fogalma lehet önnek a szép művészet­ről ?.. . . Művészetnek nevezi ön azt, ha valaki a szín­padon úgy beszél s jártatja tagjait, mint közönséges ember ?, vagy azért fizet-e a közönség a bérleti helye­kért, hogy közönséges embereket lásson ? . . . Valóban nem, uram! . . . Bennünket becsméreltek Stockholmban pathoszunk miatt, de vájjon a pathosz nem épen az e a nyelvre nézve, mi a lélek a testre, vagy a bor egy la­komára nézve ? Minden bizonynyal uram! .... És ezen hitványok, kik meg nem foghatják, kik nem érthetik, mi a művészet! . . És ha csupán természetről volna itt szó, a köznapi egyszerű természetről, melyet folyvást pél­dányul hurczolnak elő, hisz akkor csak természet­ma­j­m­o­­­ó­k volnánk; ámde mi művészek vagyunk, s azért vagyunk, mivel az, a­mit gyakorlunk, művészet, s mivel a mi egész életünk művészet.“ „Igen!“ jegyzi meg Maim. „Almlöf és Forslow, Eriksson asszony és Strömstedl*) kisasszony bírnak szinművészi hajlammal, ezt nem ta­gadom“, folytatá a színigazgató; „ők még igen fiatalok s igy még megmenthetők; de hogy megmentethessenek, utazniuk kell, a tartományi városokba utazniok, tanul­­mányozniok kell Sjöwallt**) ki bizonyos jelenetekben nem épen rész, s végre — miért ne mondanám meg — engem s családom tagjait is tanulmányozniok kell . . . Lars Hjortsbergről***) egy szót sem akarok szólani : ő már öreg arra, hogy magán javítasson; ő a stockholmi elcsábult közönséget átkozott természetével megron­totta !“ „Talán kissé szigorú is vagy ítéletedben“, jegyzi meg neje , Stellengren Mandolina asszony , bizonyos szerénységgel. „Azt papa jobban érti, mint te, anyám,“ szólt a gyön­géd leányzó , Stellengren Lowa kisasszony, mialatt a tükörben egy új szalmakalapot nézegetett, melyet imént tett fejére föl. „Kedves nőm, te magadnak kevés igazságot szolgál­tatsz!“ szólt a férj, miközben kezével leánya felé csókot vetett, „mert mondd meg nekem őszintén, akarnád-e tehetségedet Erikson asszony­, vagy Strömstedt kisasz­­szonyéval fölcserélni?“ „Ugyan hogy tehetsz már ily kérdést?“ szólt a nő oly pathoszszal, mely talán még esetlenebb volt, mint férjéé, s oly pillanattal, mely az egész királyi színházon eret vághatott volna: „az egek szerelméért már hogy táplálhatsz felőlem ily gondolatot?“ Is Vagy örömes­ebb látnád-e, ha én Stellengren Chry­sostomus helyet Lars Hj­rtsberg volnék?“ folytatá a férj. „Nem, ó nem, kedves férjem!“ válaszolt a nő. „Ölják meg az istenek atyámat ily szerencsétlenség­től!“ jegyzi meg Lowa kisasszony. „Oh uram!“ szólalt meg újra a színigazgató, a kántor felé fordulván : „Látná csak ön nőmet a „vashámorba m­enetel“-ben vagyis ,,Fridosin“-ban; látná csak ön leányomat a „Veszedelmes fogadás“-ban, vagy az „Egy ház eladó“-ban; látna csak ön engem akármely szerep­ben is; én mindig ugyanaz vagyok, mindig egyaránt igaz, egyaránt nagy!“ „Ön bizonyosan kissé hiúnak tart engem, uram“ foly­tatá legott ismét; „de én az nem vagyok. . . Csak az hiú, ki magának érdemeket tulajdonit, melyekkel nem bir, s ilyesmit sohasem segélyeztem.... Nem mondja-e maga az Isten önmagáról : „Én vagyok az úr !“ Miért tartózkodtam álszeméremből kimondani : „Én vagyok a színész! ‘ Igen, uram, én vagyok a színész, az egyetlen színész a becsület és hősök ezen országában!“ A színész szája e mondatnál oly széles és zsémbes lett, hogy a kántor nem tartózkodhatok a magáét is kissé szélesebbre húzni. „Ön, mint látszik , mosolyog , ön mosolyog uram !“ szólt a színigazgató, s rögtön szavalni kezde : „Ön mosolyg lovag, hol istenek beszélnek, így nevet sátán is a kék mennyfedélnek Alatta!“ „Nem, az egész világért sem, igazgató úr“, válaszolt a kántor; „nem volt szándékom­. . „Hinni akarom, a­mit ön mond,“ szólt megnyugtató­ig a nagy férfiú; ön sokkal együgyűbb . . . akarom mondani, sokkal tapasztalatlanabbnak látszik, semhogy kigúnyolhasson oly férfiút , ki csak a művészetnek élt, ki éjjel s nappal szenved a művészetért, ki rongált mű­vészete mélységében érzi,hogy meghal a művészetért!“ „Hanem tisztelt uraságaim! legyenek szívesek meg­mondani, hol találom fel a beteget !“ szólt kérőleg Maim, ki érezni kezde, hogy az időnek szárnya van. „A beteg? igaz bizony!“ válaszolt a szinigazgató; ő azon társaság nőtagjaihoz tartozik, melyet igazgatni szerencsém van; egy fiatal leányka Stockholmból, kit e városon keresztül utaztamban szerződtetek; nem külö­nös tehetség ugyan, de meglehetős jó; alakja nem kel­lemetlen, azaz“ nejére és leányára pillantva, kik fejeket kezdék hajtogatni, sietett hozzá tenni „igen rosz színben van s ez éjjel megbetegedett, ez való, tökéletesen való, uram!“ „Nekem azt mondották, hogy veszélyes beteg!“ nyi­latkozók Maim. „Bizonyosan uram,“ felelt a szinigazgató : „állapota igen aggasztó, s nagy csapás lenne, ha meghalna. . . Én egy hónapra már huszonöt tallért előlegeztem neki, uram­ .... súlyos szerencsétlenség volna meghalni, mi­dőn az ember még oly fiatal, uram . . .; hanem hiába, a halál senkit sem kimér, azt ön mint orvos legjobban tud­hatja; a halál, ... a halál olyasmi, mely. . . ., mint azon prologban áll, melyet én A Kingsäs-ben, onnan elutaztam előtti estvén szavaltam el, s mely a nagy számú közön­ségnek igen megtetszett, mert minden, még a legkisebb zug is el volt foglalva uram, és e prologban többek közt ez is fordul elő : „A művész is meghal pályája közepén, Valamint a hadfi a csaták mezején. Valamint. .. . .“ A kántor kisietett az ajtón, mert attól félt, hogy az egész prológust gyomrába kell fogadnia, mire pedig leg­kisebb hajlamot sem érzett, kölönösen oly hosszu pár­beszéd után, melyet már begyébe szedett, anélkül, hogy azt kellőleg megemészthette volna. Az udvaron a szintársaság egy másik tagjával talál­kozott, ki végre megmutatta neki azon vendégszobát, melyben a beteg feküdt. S valósággal e szobában egy leányzót pillantott meg, ki felöltözve feküdt egy pamlagon. Ámbár egész arczát erős lázpirosság boríta, mégis oly szép volt az és igéző, hogy még a komoly kántor is bámulva jártatá rajt szemeit. Bármit mondjanak is a valódi emberszeretetnek min­denki iránti egyenlő részvétéről, mégis bizonyos és ta­­gadhatlan marad, hogy mindig a szépség foglal első he­lyet abban. Igaz, hogy a nem­szépnek szint annyi gondot szentel­hetünk, valamint a szépnek, csak hogy ezen gondot az utóbbinak több gyönyörrel és kevesebb feláldozással szenteljük, mint az elsőbb nevezettnek. Csak az Isten egyenlő mindenki iránt, mert előtte csak az erény szép. A leányzó ütere szörnyű sebesen vert, s folyvást félrebeszélt, anélkül, hogy társai közöl valakit megis­merne. A kántor, gyógyszer­ ladikájából egy porocskát vett ki, melyet nagy hajjal a beteg szájába töltött. Meg­hagyta, hogy legott vetkőztessék le s rendesen fektes­sék ágyba, s miután számára nadályokat is rendelt, el­távozott a betegnek szobájából. Az udvaron a színigazgatóval találkozott. „No­s orvos úr, hogy van a beteg“ kérdé­smez. . „Igen roszul,“ válaszolt a kántor. „Mikor szándék­szik ön elutazni ?“ „Egy óra múlva itt lesznek a lovak, még alkony előtt Norrteljében kell lennem, hol három színi előadá­som van.“ „Így uraságtoknak a fiatal kisasszony nélkül kell el­­utazniok,“ nyilatkozott az orvos, „mert neki most utazni annyi volna, mint sírba költözni.“ „Már ez bizony igen kellemetlen dolog,“ panaszko­­dok a színigazgató: „én számoltam reá, s aztán hisz le­hetséges, hogy utazás alatt a szabad jó légnél felidül.... ”, mint mondám, nem különös tehetség; ámde fájdalom, van a színházi közönségnek egy osztálya, mely a fiatal lánykák után őrjöngve futkos, e leányzó pedig tagad­­hatlanul. . . .“ „Hogy ki vagy m­i legyen, azzal semmi közöm, ha­­nem most beteg súlyos beteg, és én semmi feltét alatt nem engedem meg, hogy innét elvitessék !“ szólt cate­­gorice a kántor s álmélkodva és boszúsan fordult el oly embertől, ki anélkül, hogy egy szegény lányka állapotát tekintetbe venné, csak saját érdekét vadászta, daczára annak, mit csak imént a művészeterk­ feláldozásáról fe­csegett. (Folytatjuk.) Magyar könyvészet. 110. Német nyelvtan elemi- s reáliskolák használa­tára. Német írók után szerkesztő : Dr. Zimmermann Ja­kab, nagyváradmegyei áldozár, cs. k. képezdei tanár. Har­madik javított kiadás. Pest 1856. Müller Emil sajátja. Müller Emil könyvnyomdája. 8-rét. 83­­. (Ára kötve 16 kr. p. p. 111. A pannonhegyi sz. Benedekrend pápai négy osz­tályú gymnasiumának hatodik tudósitványa az 1855 —56-ik tanév végén. Szerkesztő Fuchs Tamás, igaz­gató. Pápán, a ref. főiskola betűivel. 1856. 20­1. *) A stockholmi színház ezen díszei, kik közöl az utolsó most Torslow asszonynak neveztetik, még most is élnek, de koránsem oly fiatalok már, mint voltak beszélyünk idejében. S­c­h­i­r­f. **) Egy öreg, rég meghalt színigazgató és színész a tartományi városokban. S­c­h i r­f. *#**) Meghalt több év előtt; haláláig egyik legjelesb színész volt Stockholmban. Schirf. ellenes föllépését. Mi a franczia és angol kormány közti véleménymegoszlást illeti , az mind a Duna mel­lett, mind a fekete tengeren előbb vagy később nyil­vánulni fog , s több mint valószínű, miszerint a pá­risi értekezleteknek a keleti kérdés végleges sza­bályozása tárgyában újólag leendő megnyitása alkal­mával Franczia­ és Oroszország egy oldalon, Angol­ország és Ausztria más oldalon fognak állani Mi Nápolyt illeti, bizton számítnak a fenforgó viszály békés kiegyenlítésére, minthogy azon követelések, melyeket a királyhoz intéznek, jelentéktelenebbek, mintsem föl le­hetne tenni, hogy ezek miatt a nyugatiakkal s még Ausztriával összekocc­anna. (Lásd ezen kérdésben a marseillei távirdai tudósítást.) Míg az előbb érintett lap egyik párisi levelezője a ná­polyi ügynek ily békés megoldását jósolja, addig a má­sik ezt írja : Megtörténhetik, hogy valamint előbb a ha­jóhadak elküldésének halasztásából a nyugatiak vélemé­­nyének megváltozására következtettek, most a Nápoly részérőli engedményekre vonnak következtetést. Ezen következtetés azonban helytelen, minthogy az ultimá­tum közelebbről átnyújtatik, mielőtt a nápolyi király fe­lelete megérkezhetnék. H­a vi­n , a köztársasági irányú „Siécle“ igazgatója, ki Svájczban és Olaszországban utazik, ez utazást a fran­czia kormány megbizása következtében tenné. Páris, sept. 26. A félhivatalos lapok darab idő óta folytonosan kelettel foglalkoznak. A „Patrie“ ma ismét vezérczikket hoz Montenegróról, s Amédée C­e­s­e­n­a a „Constitutionnel“-ben megmutatni igyekszik, hogy már ideje volna a fejedelemségek szervezésével komolyan foglalkozni. Dicsérettel említi ugyan a kajmakánok kor­mányzatát, de úgy véli, hogy ez ideiglenes állapot nem lehet hasznos a fejedelemségekre nézve. Törökország, a fejedelemségek s Európa érdeke kívánja a kérdés gyors megoldását. Mi a „Patrie“t illeti, ez a mon­tenegrói vladika (alias Danilo herczeg) követeléseit nevetségeseknek találja. E lap azt véli, miszerint át lehetne ugyan engedni Montenegrónak azon területet, miért a versengés foly, de ebben Törökszág csak akkor egyeznék meg , ha ezért Montenegró az ő fensőségét elismerné. W a­­­e­w­s­k i és neje néhány nap óta Normandiában vannak. A franczia külügyi miniszternek ezen pillana­­tokbani távolléte feltűnő. Oroszország. (Gorcsakoff körjegyzéké­nek vége.) A­mi a nápolyi királyságot illeti, ha most még nem arról van is szó, miként kelljen a dolgon se­­gítni, mégis igen aggódni lehet a fölött, hogy itt az idő azt megelőzni. Nápolyország királya egy nyomás tárgya (est l’objet d une pression), nem mintha ő felsége azon kötelezettségek valamelyikét áthágta volna (transgressé), melyek neki az idegen udvarokkal kötött szerződések kö­vetkeztében eb­be szabadak, hanem mert ő elvitázhatlan souverainitási jogainak gyakorlatában alattvalóit úgy kormányozza, a mint neki jónak látszik, (comme il l'entend). Igen könnyen felfogható volna előttünk, ha barátságos előgondoskodásból és jóakaró érdekből egyik kormány a másiknak tanácsadását­ felajánlaná, ha az mindjárt intés jellemét öltené is magára; deepen ez nekünk a leg­szélsőbb határnak látszik, melyet átlépni nem szabad. Most sokkal kevésbbé szabad, mint valaha, Európában feladni, hogy a souverainek mindnyájan egyállásúak magok közt és hogy nem a birtok területi nagysága, hanem minden egyes jogainak szentsége szerint irányulnak azon vonatkozások, melyek köztök fenállhatnak. Ha a ná­polyi királytól,államainak belkormányzatára vonatkozólag fenyegetések vagy ellenséges demonstratiók által enged­ményezéseket akarnak kicsikarni, ez annyit lesz, mint magát erőszakosan az ő tekintélyének helyére állitni; ez annyit tesz, mint helyette uralkodni akarni; ez annyit tesz, mint ez erösbnek jogát a gyengébb fö­lött kihirdetni. (Nous comprendrions que par suite d’une prévision amicale , un Gouvernement offrit ä un autre de conscils, s’inspirant d’un intérét bien­­veillant , que ces conseils jouissent mérne le car­­ractére d’exhortalions; mais nous croyons que c’est la limité extrémé, oű ils ont ä s’arréter. Moins qne jamais il est permis aujourd’hui en Europe d’oublier que les Souverains sont égaux entr’eujr, et que ce n’est pas 1 extension du territoire, mais la sainteté des droits de chacun, qui régle les rapports qui peuvent exister entr’cux. — Vouluir obtenir du Roi do Naples des con­cessions quant au régime intérieur de ses Etats, par voie comminatoire ou par des demonstrations menai’antes — c’est »e substituer violemment ä son autorité, c’est vou­­loir gouverner á sa place, — cest proclamer sans fard le droit du fort sur le faible.) ,, Nincs szükségünk önnek megmondani, hogy ítélne a mi Fenséges parancsolónk hasonló praetentiókra nézve. Ő Fölsége örömest ragaszkodik azon reményhez, hogy azok érvényre nem jutandnak. A császár annál inkább ragaszkodik e reményhez, miután az ugynazon doctrina, melyet ugyanazon államok, melyek maguk állanak a civilisatio élére, s melyekben a politikai szabadság elvei leginkább fejlődtek ki, sohasem szűntek meg saját hit­vallásukként előtérbe állítni (avancer), még pedig oly mértékben, hogy azok megkísérlették ezen elveket még ott is alkalmazni, hogy azt a körülmények csak erőtetett magyarázat által (interpolation forcée) engedik meg. Ön azon igyekvendik, hogy, mihelyt a felnevezett két kérdés ön székhelyén megemlíttetik, semmi kételyt sem engedend fölmerülni fenséges parancsolónk nézete fö­lött. Ezen őszinteség természetes kifolyása azon rend­­szernek, melyet a császár azon napon, melyen elődeinek trónjára lépett, elfogadott. E rendszer ön előtt nem is­meretlen, a császár minden kormánynyal jó egyetértés­ben akar élni. Ő Felsége úgy hiszi, hogy erre a legjobb út az, azon kérdések egyikében sem titkolni el gondola­tait, melyek Európa nyilvános jogaival összeköttetésben állanak. Azoknak szövetsége (faisceau), kik sok éven keresztül velünk együtt fentartották azon elveket, me­lyeknek Európa több mint huszonöt éves békét köszön­hetett, nem áll több régi erejében (ancienne intégrité). Fenséges parancsolónk akarata idegen volt ezen ered­ménytől. A viszonyok nekünk visszaadák a cselekvés teljes szabadságát (nous ont rendu á la pleine liberté de notre action). A császár el van határozva mindenek előtt (de preference) alattvalóinak jóllétéről szor­galmatosan gondoskodni , s teljes tevékenységét az ország belső segéd­forrásainak kifejlesztésére fordítni, mely csak akkor fog kifelé is terjeszkedni (que ne serait déversée au dehors), ha azt Oroszország positív érdekei okvetlenül követelendik. Oroszországnak azt vetik szemére, hogy magát elszige­teli , s azon tényekkel szemben, melyek az igazsá­gossággal egybe nem férnek, mély hallgatásban­­marad. Mondják, hogy Oroszország duzzog (boucle),Oroszország

Next