Pesti Napló, 1857. január (8. évfolyam, 2089-2113. szám)
1857-01-14 / 2098. szám
10—2098. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési iroda: gyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Előfizetési feltételek: Kiadó - hivatal, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Tj. I . / ii. • 6 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdij külön 10 p. kr. Iliilletmenyek CVJd. Magán vita 6 hasábos petit sor 5 p. kr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. 1857. Szerda, jan. 14. , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. PEST, jan. 14 Egy farangú ifju Ritka ifjú, a kinek elhunyta fölött egy nemzet osztozik a szülők fájdalmában. Ez volt az eset, a midőn nemrég gróf Nádasdy Tamás halálát hirdették a lapok. A ki csak ismerte ez ifjú grófot, szeretnie kellett jó szivéért, becsülnie kellett hű magyar érzéséért. Mindenki hitte, hogy egyike válik belőle azon hazafiaknak, kik áldozni tudnak hiúság nélkül. Nemzeti remények csatlakoztak a szülei reményekhez , s nemzeti remények haltak el a család reményeivel. Ily veszteség után nem kisértjük meg a vigasztalást. Jól ismerjük azon lelki állapotot, mely nem tud megválni fájó emlékeitől. De tudjuk azt is, hogy ha elmerengtünk a múltakon, ha naponként meghozzuk az áldozatot a kedves halott emlékezetének , kétszeres aggodalommal karoljuk keblünkre, akit a sors még számunkra megtartott, s jól esik szivünknek átruháznunk reá a vesztett reményeket. Boldog család, gyásza közepett is, a melynek reményei nem puszta szülei álmok többé ! A Nádasdy név örökösétől becses zálogát túrjuk e remények valósulásának. Tanuló ifjú még, s oly érett észszel cselekszik, mely megszégyeniti a nagykorúakat. Gyümölcsözik az élet kora tavaszán, mikor, úgy szólva, még virágzását vártuk. A hazára gondol, midőn másoknak még egész világuk a családi kör, s a testvéri kegyeletnek is a haza oltárán áldozik. Nem azt kell-e hinnünk, hogy örökségképen tárja a honszeretetet szüleitől s azon elhunyt testvértől, kinek hagyományát oly készséggel ajánlotta föl a közügynek ! De halljuk magát a levelet, melyet ifjú gróf Nádasdy Ferencz sajátkezüleg intézett a magyar akadémiához: „Tekintetes academia! Forrón szeretett testvérem Tamás boldogult nagybátyánk gróf Nádasdy Ferencz kalocsai érsektől ötezer pengő forintot öröklött. Élte 13-dik évébe lépett akkor. Ezen időtől fogva elhunyta fájdalmas pillanatáig, sohasem fordította ezen pénznek csak fillérét is más czélra, mint a magyar irodalom fölsegélésére és a hazábani jótettekre. Kedves szüleim azt rendelkezésemre bízták. Ezen pénz szent én előttem, testvérem a hazának szentelte, maradjon hát ezentúl is tulajdona. Ennélfogva én annak kamatjait egy a magyar academia által kiadandó jutalomra óhajtom fordítani, mely egy a magyar történetből vett tárgyat költői beszély alakjában tárgyalva, nemcsak versenytársai között legjobbnak , hanem magában is jelesnek, és költői irodalmunkat gazdagítónak fog találtatni. Ilyennek nemlétében a jutalom ne adassék ki, hanem az akadémiának nézete szerint, vagy kettő hirdetessék ki a következő évben, vagy a múlt évbeliekkel összekapcsolva, nagyobb kiterjedésű, de ugyanazon forrásból merített és ugyanazon nemű költői műre tűzessék ki.“ „Kérem ennélfogva a Tekintetes Akadémiát, hogy ezen ajánlatomat elfogadva, a feladatok szerkesztésében és kihirdetésében eljárni, s a jutalmazást nagygyűlésileg, ilyennek pedig valamely évben elmaradásával , kisgyűlésileg eszközölni, és Nádasdy Tamás díjának elnevezni méltóztassék.“ „Mindenki maga gyűjti emlékszobra köveit, s az ő emléke élni fog, nem érczen és márványon, de honfitársai szivekben. Én ezen jó testvérnek, ki engem oly gyöngéden szeretett, kinek szive oly melegen dobogott a hazáért, s kinek legnagyobb gyönyöre abban állott, ha jót tehetett és örömet terjeszthetett maga körül,— szebb emléket nem emelhetek.“ „Áldás emlékére. Mély tisztelettel a Tekintetes Akadémiának Pesten, 1857-ki január 11-kén, alázatos szolgája gróf Nádasdy Ferencz.“ Az akadémia megindulva hallgatta e mély érzéssel irt, egyszerűen szép sorokat. Az elnök, báró Eötvös József, személyesen tudatja az akadémia köszönetét az ifjú gróffal. Az ötven arany jutalom pedig már a jövő hétfői ülésben ki lesz tűzve. CSENGERY ANTAL: TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Petőfi szülővárosáról. E lapok 4-ik számában e következő sorok olvashatók : „Petőfi Sándor nagy költőnk születési helyére nézve, még eddig minden életkora csak gyanításokat közölt. Gyulai Pál, ki oly jeles élet- és jellemrajzot közölt Petőfiről s ki oly lelkiismeretes volt az adatok összegyűjtésében, ha rajta második kiadást fog érni, többé nem teendi költőnk születéshelyét a Kunságba, Szabad-Szállásra. Petőfi született Pest megyében Kis- Kőrösön. E helység ágost. vall. ev. egyház keresztelési anyakönyvében a 127. lapon az áll, hogy 1823. évi jan. 1 -én kereszteltetett Petrovics István és Húsz Mária fia Sándor. Petőfi Sándor e szerint kis-körösi születésű s az utóbbi vezetéknevet, mely oly fényessé lett, apjával a meghasonlás következtében vette fel. Gyermekkora első éveit is Kis-Körösön tölte, honnan csak később mentek át szülei Kis-Kunságba. Azon levelet, melyből a hiteles adatok vétettek, Sárkány János kis-körösi ev. lelkész irta sajátkezüleg, s volt alkalmunk a költő egykori barátja Pákh Albert urnál azt eredetiben látni. A nevezett lelkész ur, midőn költőnk a szent-lőrinczi iskolában tanult, egy szobában lakott vele, Petőfi maga megígérte, hogy születése helységét Kis-Köröst s ottani barátjait meglátogatandja, miben a közbejött forradalom gátolta meg.“ E czikkecske írója kétszeresen téved. Egyik tévedése az, midőn azt írja, hogy én Szabad-Szállást állítom Petőfi szülővárosául, holott az „Uj Magyar Muzeum“-ban megjelent czikkemben szóról szóra az áll : „Petőfi Sándor született Félegyházán a Kis- Kunságban 1823. jan. 1-jén“. Másik tévedése az, hogy a kis-kőrösi ev. lelkész I. Sárkány János ur 41-i tál a „Vasárnapi Ujság“-ban közlött keresztlevelet döntő bizonyítványnak hiszi a szülővárosra nézve is. Részemről most is ragaszkodom Félegyházához s ragaszkodni fogok mindaddig, míg döntőbb bizonyítványok meg nem cáfolnak, íme okaim. Ezelőtt három évvel tudakozva Petőfi szülővárosát, barátjai és tanulótársai hol Szabad- Szállást, hol Félegyházát emlegették. Ez utóbbit fogadtam el, nemcsak mert Petőfi egyik rokona is ugyanezt erősíti, hanem leginkább azért, mert maga Petőfi is e várost vallotta szülővárosául egyik költeményében. E költemény czime „Szülőföldemen“ 1848-ból, megjelent az „Életképek“ 1848-ks folyamában, hitelesebben megtalálható azon kézirati gyűjteményben, melyet Emich számára a nyomda alá neje tisztázott le s melynek eredetijét máig is őrzi. E költemény alá — mind a másolt, mind az eredeti kézirati gyűjteményben — Félegyháza van írva s az első versszak igy hangzik : Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye Mintha dajkám dalával vön tele. Most is hallom e dalt, elhangzott bár : Cserebogár, sárga cserebogár.“ Hitelt adtam e soroknak s hitelt adok máig is. Nem tudtam s nem tudok okot képzelni, mely Petőfi őszinteségét e pontra nézve kétségbe hozza. A költők nem egyszer affectálnak, midőn magokról beszélnek s ettől Petőfi sem ment, a költők mindig eszményítik magokat, s ez művészetök életföltétele. De mi ok indíthatta volna Petőfit arra, hogy akár affectatióból, akár eszményítésből Félegyházát nevezze szülővárosának Szabad-Szállás vagy Kis-Körös helyett ? Azt mindenki tudta, hogy szülei szláv eredetűek, a felvidékről származtak az alföldre, családnevök Petrovics, sőt e nevet, legelőször megjelent költeménye alatt, maga is használta az „Athenaeum“-ban. Neve és származása nem volt titok, mit, ha leplezni akart, sem leplezhetett s legkevésbé szülővárosa megtagadásával. Aztán Félegyházán, mely tiszta katholikus község, nem laktak hitsorsost, s ha affectálni akart, a kedély és képzelődés inkább késztethették a protestáns Szabad-Szállást vagy Kis-Kőröst vallani be szülővárosául. Félegyházán csak gyermeksége első éveit töltő, idézett költeményében is csak ezekre czélot, úgy szólva Szabad-Szálláson nőtt fel; jó barátjai, ismerősei, sőt az egész város kedvéért, melynek hízelegni követte választatásáért érdekében volt, inkább választhatta, ha ugyan választani akart, ez utóbbi várost, mint ama két másikat, hol már majdnem idegenné vált. Azonban összes költeményei kiadásában megjelent arczképe alá is saját kezével irta születése napjául jan. 1-jét 1823, mi nem való, mint a keresztlevél mutatja, mert az csak keresztelése és nem születése napja ; ha ebben tévedett,miért ne tévedhetett volna szülővárosára nézve is — mondhatják sokan. E két dolog közt nagy a különbség. A születés és keresztelés napját rendesen könnyebben összezavarhatjuk, mint azon helyeket, bol születtünk vagy növekedtünk, míg a legroszabb esetben, az év első napján születni, hizeleg a képzelődésnek. Ez adatok és lélektani okokhoz egy pár újabb adat járul. Arany János ezelőtt pár nappal figyelemreméltó felvilágosítást nyújtott nekem e kérdésben. Szerinte Petőfi többször beszélt neki szülői és gyermekéveiről, miről ő ugyan nagyrészt megfeledkezett, de arra tisztán emlékszik, hogy nem ott kereszteltnek mondá magát, hol született. Hasonlót állít Losonczy is, azon különbséggel, hogy ő tisztán Félegyházát hallotta magától Petőfitől szülővárosául említtetni. Ez adatok s a keresztlevél igen jól összeegyeztethetők azon körülménynyel, hogy Félegyháza tisztán kath. község. E szerint Petőfi Félegyházán születvén, hol ágostai hitvallású lelkész nem volt, szülei kénytelenek voltak keresztelés végett Kis-Körösre vinni, mint oly legközelebb eső községbe, hol az ágostai hitvallásnak virágzó egyházzal bírnak. Mindez természetesen nem végkép dönti el a kérdést, de annyit minden esetre bizonyít, hogy a közlött keresztlevél nem döntő bizonyítvány a szülővárosra nézve, s hogy Félegyháza még eddig sokkal valóbb szinű, mint Kis-Körös. Egyébiránt reményem van, e kérdést nemsokára alaposabban földeríthetni, mikor aztán teljesebb életirattal fogom fölcserélni az „Új magyar Múzeum“-ban megjelent gyarló dolgozatomat, melyről legyen szabad itt egy kis felvilágosítást adnom. E dolgozat eredetileg az „Újabb kori ismeretek tára“ számára készült, tehát egyszerű conversations lexiconi czikk akart lenni, azonban sokkal részletesebben volt tartva, mintsem a szerkesztő elfogadhatta volna. Ezért visszavettem s némi polémiával megtoldva, figyelemgerjesztésül közzétettem az „Új Magyar Múzeum“-ban. E körülménynek tulajdoníthatók leginkább a szaggatottság, aránytalanság, s az előadás más nagy hibái s különösen az adatok hiányossága , melyeket mindjárt czikkem elején bevallottam. — De az adatok hiányossága alatt sem akkor nem érthetem, sem most nem értem az adatok nem hitelességét , csak nem teljességét , azon sok oly adat hiányát, melyek mellőzhetlenek, nem is említve, hogy Petőfi utolsó végső éveit teljességgel nem volt szándékom rajzolni. Azóta többen írták meg Petőfi életrajzát és Szeberényi, ki ezelőtt egy évvel a „Divatcsarnok“-ban Petőfi tanulóéveit rajzolta, néhány helyi kétségbe hozza az éveket illető adataim hitelességét. E czikkre nem felelhettem a maga idejében, mert magánkörülményeim miatt csak a napokban olvashattam el. Most is csak annyit jegyzek meg reá, hogy Szeberényi majd mint Tájékozás. (Fk) A neuenburgi ügy kiegyenlítése végett tett javaslatra nézve a lapok részletes adatokat közölnek, melyek a lényeges pontokban teljesen öszhangzók és hiteles tudósítások szerint elég szabatosaknak tarthatók. Svajcz közbocsánatot hirdet és a royalista foglyokat szabadon bocsátja, kik azután az általános jogkérdés megoldásáig a köztársaság földjét odahagyják, míg Franczia és Angolország a porosz királyt Neuenburgróli lemondásra fogja birni.Mihelyt ez megvan, a londoni conferentia egybelép, mely 5 évvel ezelőtt Poroszország szóban álló jogait elismerte, s a porosz király lemondását ünnepélyesen tudomásul vevén, azt az európai érvényű politikai cselekvények közé felveszi! A porosz kabinet félhivatalos közlönyei talán csak a „decorum“ kedvéért tagadják mindeddig a kiegyenlítés közellétét, mert most úgy látszanék, mintha Poroszország tette volna az első lépést a kibékülésre , míg néhány nap múlva, azaz, miután a szövetséggyűlés már elfogadta a kiegyenlítési indítványt, Berlinben alkalmasint azt fogják híresztelni, miszerint Svarcz Isten szerelméért esedezett a kibékülésért. Kit ámítanak el tulajdonképen az ily manoeuverekkel ? azt valóban nehéz megmondani. A dipomatiát nem, mert ez úgyis be van avatva az egész szövevénybe, melynek készítésére saját kezével közreműködik; a közönséget nem, mert ez egyrészről szintén egyegy pillantást vethet a kártyákba , másrészről bizony Poroszország iránt egy cseppnyi több tisztelettel vagy rokonszenvvel nem viseltetik, ha ezen „nagyhatalom“ a kis Svájcz irányában makranczoskodik, mintha a kibékülés iránti kivonatát nyíltan kimondja. A társadalmi életben mindenünnen háborút szennek a merev etiquettenek és a túlzott feszességnek, mely a forma miatt rendesen a lényeget feláldozza ; mikor jövend majd a diplomatiában is azon regenerator, ki a régi formafeszt lerontván, az egyszerű, természetes nézeteknek utat tör ? ! A svájczi ügyre visszatérve, itt ott kissé feltűnt, miszerint Francziaország, mely a Moniteur ismeretes czikkében oly ingerült hangulatot tanúsított Svájcz irányában, utóbbi időben ismét nyájasabb arczot öltött s úgy látszik azon „jóakaratot“ ismét megtalálta, melynek elvesztésével a Moniteur a szegény svájcziakat ijesztgette volt. Miként halljuk, ezen ellenmondás magyarázata az lenne, hogy Napóleon már akkorában is a legszívélyesebb indulattal viseltetett Svájcz irányában, hanem arról értesülvén, miszerint déli Németországban azon nézet uralkodik, hogy Napóleon császár az 1815- ki szerződvényeket semmibe sem veendi és szükség esetén, ezeket halomra döntvén, Poroszország és az annak csapatjait keresztülbocsátó német államok ellen és Svájcz mellett síkra kelhetne — erről értesülvén, mondjuk, a franczia felsége szükségesnek vélte a kétkedőket határozott nyilatkozat által megnyugtatni. A „Moniteur“ czikke tehát ez irányban demonstratio volt, nem annyira Svájcz, mint Ausztria és néhány délnémet állam ellenében. A czél eléretett, az illető államok Ausztria ellenkezésének daczára is Poroszországgal a csapatátvonulás iránt alkudozni kezdtek, a berlini kabinetnek ekként megadatott azon lehetőség, hogy jogát fegyveres erővel is védhesse, s innen ekkor a franczia császár megérkezettnek vélte a közbenjárás idejét, hogy Poroszországot arra bírja , miszerint a fegyveres fellépés ezen lehetőségével ne éljen, hanem a viszályt békés után rendezze. Franczia források ily módon magyarázzák a Moniteur-czikk eredetét. Le non é vero, a ben trovato ! Ausztria ezalatt más irányban fejtett ki némi tevékenységet, bár kevésbbé feltűnő sikerrel. Steiger úr, a helvétiai köztársaságnak bécsi követe, az osztrák kormánynyal értekezvén, a szövetség nevében megígérte, miszerint ez utóbbi nem ellenzi azon tervet, miszerint a neuenburgi ügy a londoni jegyzőkönyv aláírásánál újólagos egyezkedése alapján rendeztessék. Míg tehát a franczia-angol diplomatia a perez szükségével, nevezetesen a foglyok szabadon bocsátásával foglalkozott, Ausztria az elvkérdés elintézésére tette az előkészítő lépéseket, s így a kiegyenlítési terv első része a nyugat, második része pedig Ausztria műve. Ha jól vagyunk értesülve, a bécsi kabinet mindazáltal nem akarná, hogy a londoni conferentia a neuenburgi ügyet vitatás alá vegye, azaz nem akarná, hogy a porosz király a lemondást bizonyos feltételekhez kösse, mik iránt a londoni jegyzőkönyv aláíróinak határozatot kellene hozni; a bécsi kabinet épen ellenkezőleg azt kívánja, hogy Poroszország, mihelyt a neuenburgi foglyok szabadon bocsáttattak, mondjon le „pure et simple“ Neuenburgra való jogairól s ezen lemondást tudassa a londoni jegyzőkönyv aláíróival, kik aztán újra egybegyülvén ama nagylelkű határozatot ünnepélyesen tudomásul veendik és az 1832-ki londoni jegyzőkönyv tartalmát uj jegyzőkönyv által helyreigazitandják. Nem hisszük, hogy a porosz király akár csak perczenetnyi vonakodás által egész Európát maga ellen felbőszíteni! Ami pedig különös örömünkre szolgál, ez az, hogy a svájczi alkotmány módosításáról már sehol sincs szó, sőt hogy a nagyhatalmak — ha Neuenburgot az ezen alkotmány alatt álló helvétiai köztársaságnak odaítélik — legalább közvetve a mostani állapot jogosultságát elismerik. Európa ez által igen kellemetlen látványtól kíméltetik meg, merthogy a svájczi hegyek lakói nem egykönnyen engedtek volna, az bizonyos; a jövendő történetíró ily esetben Karthago történelmének legtragikaibb és legnagyobbszerű szakaszát a XIX. században ismét feltalálta volna, ámbár szeme köröskörül hiába keresné a rómaiakat! A kőszén-birtok biztosításáról. A Pesti Napló, múlt évi 427. és 428. számában a kőszénügynek 1854. évi november 1-seje óta fenálló helyzetére figyelmeztette olvasóit; bár szivökrevennék e korszerű figyelmeztetést mindazok, akik még eddig kőszénbirtokosoknak tartják magukat, és bár mindnyájan követnék azon bölcs tanácsot , hogy a kőszén lefoglalására még hátralevő 3 rövid évet saját előnyükre felhasználni mielőbb megkezdjék, mert ha valahol, úgy itt biztosan elmondhatjuk, hogy : periculum in mora. Rég elismert igazság, hogy földmivelésünk felvirágoztatására hazai iparunk nagyobbszerű kifejlése elkerülhetetlenül szükséges ; szintoly elvitázhatatlanul áll az is, hogy az iparnak nagyobbszerű kifejlését a kőszén különösen elősegíti, és hogy mindenütt, ahol kőszén találtatik, mihelyt közlekedésről gondoskodva van, az iparvállalatok meglepő gyorsasággal szaporodnak. — Hazánk bőven el van látva az ipar e nélkülözhetlen kellékével — a kőszénnel, s vasutaink napról napra könnyítik a közlekedést; nem kell tehát nagy látnoki tehetség hozzá, hogy megjövendölhessük, miszerint lesz iparunk, mégpedig nagyszerű iparunk nemsokára, és lesz ennek folytán virágzó földmivelésünk is. Ezen szempontból tekintve a kőszénügyet, nem igen nagy kár káromolhatik az államra, ha a fölkutatás és mivelésnek megkezdését még vagy 3 évig elhalasztjuk is ; mert aminek történni kell, meg fog az történni, ha mi magunk egy ujjal se érünk hozzá, ahol közlekedési eszközök közelében kőszén fekszik, fel fog az nyittatni, ki fog az bányásztatni, ha inert ránk ezer mázsás terhével fekszünk is rajta! Az ország vagyona nem fog használatlanul beverni, ne féljünk, csak attól tartok, hogy nem a miénk lesz a tej föle! Hogy mily roppant vagyon rejlik hazánk terjedelmes kőszéntelepeiben, és hogy mennyire érdekli a mostani birtokosokat ezen vagyon megtartása, kitetszik, ha meggondoljuk , hogy egy holdnyi területű és csak 3 lábnyi vastagságú kőszéntelepnek értéke, a kőszén mázsáját csak 6 porral számítva 80 pftra rúg! Ezért uraim méltóztassanak kellő figyelmet fordítani ezen ügyre, mert azon kincs,melyet lábaikkal taposnak, s melyet nem tartanak érdemesnek a fa emelésre, a legtöbb esetben meghaladja jószáguknak értékét, miután nálunk a kőszén többnyire 3 lábnál vastagabb telepeket képez , és sokhelyütt több telep fekszik egymás alatt. Hazánkban többnyire oly kedvező helyzetben találtatik a kőszén, hogy a kutatási és fölnyitási munkálatok igen kevés költséggel véghez vihetők ; megbocsáthatatlan könnyelműséget követ el tehát mindenki, ha e kevés áldozatot is sajnálja egy olyaa-