Pesti Napló, 1858. november (9. évfolyam, 2619-2642. szám)
1858-11-21 / 2635. szám
II. Tudomány és irodalom. Történeti zsebkönyv. Rajzok a magyar történelemből. Irta Hatvani Mihály. Pesten, 1859. Lauffer és Stolp tulajdona. 8-rét. 588 l. (Vége.) A görög nemzet bizonynyal sem számra, sem gazdagságra , sem végre miveltségre nem múlja felül a magyar nemzetet. Lássuk tehát, hogyan karolja fel a görög nemzet a maga irodalmát, tudós tagjainak elmemstveit. Trikupisz 1857-ben bevégezte történeti munkáját, mely négy kötetben a görögök felkelésének történelmét 1821-től 1830 ig tárgyalja. Görögországban a könyvkereskedés még roszabb korban van, mint nálunk , tehát azon munka is előfizetés útján jelent meg, és pedig Londonban. A munka negyedik kötetéhez csatolt előfizetési lajstromból látjuk, hogy sokan 10, mások 20, 30, 40 , 50 példányra fizettek elő, sőt egy Londonban élő görög, Pantias Rallis, 100 példányra fizetett elő, mind a mellett, hogy a munka előfizetési ára 16 tallér, azaz 24 pft. Nálunk pedig, hol annyit írunk és beszélünk a nemzeti irodalom pártolásáról, hol majdnem minden nekrológban olvassuk, hogy „az elhunyt hazafi buzgó pártolója“ volt irodalmunknak, Szalay László jeles munkája, Magyarország története, annyi év óta még 600 vagy 700 példányban sem kelt el. De ezen, valóban nem örvendetes körülmény el nem csüggeszti íróink jobbjait, s ők ernyedetlen buzgósággal törekszenek irodalmunk gazdagításán. Legközelebb ismét egy valóban jeles munkával gazdagodott meg történetírásunk. Hatvani Mihály , kétségkívül egyik legszorgalmasabb történetírónk , felczímzett dolgozata nem ferde előítéleten , tudatlan elfogultságon, de komoly és alapos tanulmányon alapszik. Könyvében foglalt rajzait történetíróink által eddig elé nem igen ismert forrásokból merítette, s név szerint a brüsszeli könyvtárban találtató okleveleket használta fel. Munkájában a nyomozó és alakító történelmész tisztét egyesítette, de nem érte az oklevelek egyszerű közlésével, hanem az azok által nyújtott anyagszerből művészeti alkotmányt is készített. A munka több értekezésből áll. Az első czikk : „A XVI. század első felének jelleme Magyarországban“ rövid vonásokkal hazánk siratandó, kétségbeejtő állapotát tünteti elénk, melybe azt az I. Mátyás után következett gyenge királyok alatt az olygarchák féktelensége döntötte. Ez mintegy bevezetésül szolgál a munka fő tartalmának, mely János és Ferdinánd királyok korszakát tárgyalja. Elsőben János király diplomatiai viszonyai adatnak elő az „Adalékok János király külviszonyai történelméhez“ czímű értekezésben; azután az ország belügyei tárgyaltatnak az „Utyus zen ich Frater György élete“ czimü dolgozatban. János király viszonyait és alkudozásait a külfejedelmekkel a legújabb ideig csak igen hiányosan ismertük , mert az illető oklevelek sokáig a levéltárakban lappangtak s csak nemrég láttak, legalább egy részben, napvilágot. Ide tartoznak különösen a bajor levéltárból Muffat által 1857-ben közlött oklevelek, ezután a franczia udvarnak a keleti országokkal folytatott alkudozásait tárgyazó oklevelek, melyeket Charriére 1848-ban adott ki, s V. Károly császár levelezéseinek Lanz által 1844 és 45- ben kiadott töredékei. Ezen forrásokból merítette Szalay László „János király és a diplomatia“ czimű közleményeit, melyek a Budapesti Szemle IV- dik s következő füzeteiben jelentek meg. Szalay teljesebben és részletesebben ismerteti meg János király diplomatiai viszonyait, mint Hatvani Mihály, ki a maga „Adalékjait“ leginkább csak a brüsszeli levéltárból közli. De minthogy azon oklevelek, melyeket felhasznált, jobbára még nincsenek kiadva, dolgozata által egy némi tekintetben kiegészíti Szalay közleményeit. Hatvani Mihály könyvének legterjedelmesebb s minden tekintetben legfontosabb czikke : „A ty eszélnek Fráter György (Martinuzzi bibornok) élete.“ E dolgozat a 82 ik laptól a 462- dik lapig terjed. „A kortársak nem mindig igazságosak a világ nagy színpadán szereplők iránt“ — ezzel kezdi szerző. Alább így folytatja : „E sorsban részesült Utyeszenioh György is, János király nagy tekintélyű hírneves minisztere, kit anyja nevéről, kivált újabb korban, latin nyelven iró történészeink után sokan Martinuzzinak, kortársai pedig még akkor is, midőn bibornoki kalap díszlett fején, közönségesen Fráter Györgynek neveztek. Őt életében az osztálygyűlölet és irigység, mely az alacsony sorsból magasra emelkedettek irányában mindig leghevesebb, — halála után többféle magán- és államérdek rágalommal, gyanúsításokkal annyira elboritó, hogy ezeket hallva, az utókor kisértetbe vitetett, őt emberi szörnynek tartani.... Még az újabbkori történetírás sem gyűjtött egybe minden adatot a rejtélyes jellemű, rendkívüli emberről, s kimerítőbb életírással nem szolgáltatott neki teljes igazságot.“ Hatvani Mihály hosszas nyomozás után, eddig ismeretlen volt, sok adat birtokába jutott, s így különösen a brüszszeli levéltárban találtató oklevelek nyomán leírta Utyeszenich életét , ezzel egyszersmind az országnak akkori belviszonyaira is új világot derített. Fráter Györgyöt ezentúl nem fogjuk csak nagyravágyó, önérdekét hajhászó, ármányos embernek tartani, ki sorsát, midőn orgyilkosok által végeztetett ki, megérdemlette. Őt ellenkezőleg rendkívüli tehetségekkel felruházott hazafinak fogjuk tisztelni, ki lelkének minden erejével a haza megmentésén munkálkodott, ki a legnehezebb körülményekben is annyit tett hazája javára, mennyit egy sem tett azok közül, kik sárral dobálták. Utyeszenich élete után egy „Toldalék“ következik , mely Erdély állapotát s Izabella viszonyait Frater György halála után tárgyalja. E dolgozatában szerző különösen a császári levéltárból Buchholcz által közlött okleveleket használta fel. „Frater György halála után szerencsétlenség és nyomoruságteljes napok virradtak Erdélyre és Alsó Magyarországra : a katonai zsarnokság és kicsapongások szenvedéssel teljes korszaka.“ E korszaknak rajzát hazafias megindulás nélkül nem olvashatjuk. Nagyon becses dolgozat az is, melynek czíme: „Adalékok a bécsi békekötés és az azt követett trónváltozás történelméhez.“ Ezen adalékokat is szerző eddigelé ismeretlen forrásokból s különösen a brüsszeli levéltárból merítette. Ezek a főbb czikkek, melyek figyelmünket kiválóan megérdemlik. De mellettük vannak még más, apróbb dolgozatok is, melyek szintén becsesek. Ide tartozik : Pár szó özvegy Mária királyné összeköttetéseiről Magyarországgal. Mária, a szerencsétlen II. Lajos özvegye, mint tudjuk, 1531 óta Németalföldnek kormányzója volt. Természetes, hogy akkor is özvegyi javainak, a bányavárosok, zólyomi, diósgyőri, huszti, munkácsi stb. uradalmak birtokánál fogva összeköttetésben maradt hazánkkal. Különösen pedig bizalmas levelezést folytatott gróf Battyány Ferenczczel s nejével Katalinnal. Mindkettőnek több levele a királynéhoz még meg van a brüsseli levéltárban. Ezekből Hatvani a grófné két levelét közli, melyekből kitetszik, hogy Mária királyné pinczéjét folyvást magyar, különösen szerémségi borral szokta ellátni, mi kétségkívül arra mutat, hogy a magyar bor akkor jobbnak, nemesebbnek tartatott a francziánál. De Mária királyné nemcsak borokat, hanem nyers és aszalt gyümölcsöt s lovat is küldetett magának hazánkból Németalföldre, s mindezen megbízásban Battyány Katalin grófné járt el. Érdekesek azon adatok is, melyeket az „Egynémi a bányák történelméből“ czimü értekezésben találunk, s melyek szintén nagyobbrészt a brüszszeli levéltárból vétették. Az „Erzsébet főherczegasszony I. Ferdinánd leányának menyegzői ünnepélye 1543-ban, leírva Riess Bernát trienti kardinál-érsek főudvarmestere által,“ s „Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem ellen 1594 ben szőtt összeesküvés története“ fordítások, amaz a brüszszeli levéltárban levő német, emez pedig a burgundi könyvtárban levő latin kéziratokból. Végre még egy kis értekezést találunk a húnok maradványairól Svájczországban. A hagyomány szerint Svájczországban az anniviersi és entremonti völgyek lakói Attila hídjainak maradékai volnának. Hatvani Mihály 1853-ban járt Svájczországban, s miután a könyvekből kellő tudósítást nem szerezhetett, elrándult az anniviersi völgybe, hogy ott a helyszínen tett vizsgálatokból meggyőződjék, igaz e, hogy azon völgy eredetileg a húnok által népesítetett meg. Vizsgálatai eredménye az: a völgy lakóinak sajátságos nyelve nem egyéb, mint azon franczia, olasz s valami régi kiveszett nyelvekből összezagyvált miveletlen, szabálytalan tájnyelv; sem ezen nyelvvel, sem a lakosok testi alakjával, sem határozott történelmi adat által nem lehet bebizonyítani, hogy a négy-ötezer lélekből álló hegyi nép a húnok maradványa, noha másfelől a helynevek közt sok olyan van, melyek magyarosan hangzanak, pl. Penszék (helység neve), mi tán fenszék vagy benszék, Viszej, Prász, Luk, Külmez (tán külmező), Náva, Návaszék, stb. Miután ekkér a Történeti zsebkönyv tartalmát röviden megérintettem, azt hiszem, nincs szükség, hogy azt még különösen dicsérjem és ajánljam ; irodalmunk barátai bizonyosan szívesen fogják k iözleni. HUNFA J,ZY JÁNOS. Pest, nov. 20. (Fk.) Adjuk meg mindenkinek a magáét; — a minap megadtuk azt Napóleon császárnak, adjuk meg ma Napóleon herczegnek! Senki ne lobbanthassa szemünkre, miszerint mindig csak a roszat látjuk, de a jót ignoráljuk. Tehát Napóleon herczeg — a lapok tanúsága szerint — két nevezetes tette követett el, vagy inkább követtetett el a császárral az ő (a herczeg) indítványa következtében. Először is néhány zsidó tag vétetik fel az algíri köztanácsokba, és másodszor az ottani sajtó az eddigi „főkormányzók“ által rárótt nehezítések és megszorítások alól felmentetvén, egyedül az 1862-diki törvény alá helyeztetik. Nem rontjuk el senkinek a „gyatusát“, hanem megváltjuk, hogy a mi lelkesedésünk e rendeletek következtében alig bír néhány fokkal a fagypont fölé emelkedni. Ami az első rendszabályt illeti, e tekintetben nekünk sajátszerű, talánkülönös nézeteink vannak, de — nem szokván azokat véka alá helyezni — kimondjuk, bárminő fogadtatásban részesüljenek is az olvasó részéről. Érdemes collegáink közül némelyek ujjonganak a miatt, hogy már most egy pár izraelita is belefut ez vagy ama köztanácsba s igen szépnek tartják, hogy a franczia kormány ez után a cultusok egyenjogúságát bizonyítja. Mi már néhány ízben emeltünk szót ezen egyenjogúság mellett, s a maubeugei események után, úgy hiszszük, becsületesen róttuk le tartozásunkat a franczia kormány iránt; hasonlót tennénk, ha ma a zsidó vallás hívei hasonló üldözés tárgyaivá tétetnének, mert nézetünk szerint a 19. századbeli állam kötelessége egyaránt tisztelni minden vallásfelekezetet, melynek elvei sem az állam érdekeivel, sem az általános erkölcs törvényeivel nem ellenkeznek, de politikai dolgokban utáljuk a vallási demonstratiókat — „pro“ csak úgy, mint „contra“; egyaránt hibásnak tartjuk, ha valakit a köztanácsból kizárnak, mert zsidó, mint ha beleveszik szintén csak azért, mert zsidó! A köztanács rendeltetése, az illető kerületek érdekeit képviselni, kívánataikat tolmácsolni , akinek elég értelmisége van e kivánatok felfogására, elég becsületessége és férfias erélye ezeknek nyilvánítására, az méltó tagja a köztanácsnak, akár pápista, akár lutheránus, akár zsidó, — de bizony nem oda való, ha a belépésre semmi egyéb nem jogosítaná, mint a kormány azon kivánata, hogy e testületben izraelita tag is foglaljon helyet. Ez azon adomára emlékeztetne, mely szerint — midőn a szabó lopott — a város bírája a vargát záratta be, mert, úgymond, szabó már kettő ül a tömlöczben, varga pedig még egy sem! Úgy hiszszük, fentebbi nézeteink ellen nem igen lehet kifogást tenni, kivéve talán azt az egyet, hogy csupán elméleti szempontból indulunk ki, míg a fenforgó gyakorlati viszonyoknál fogva, örülni kell rajta, hogy a franczia törvényhozásban legalább akarat nyilvánul a vallási egyenjogúság elvének elismerésére, bár oly téren, hová a dolog nem való. Már ez aztán más! Hanem ez a szóban álló rendszabály érdemét igen szerény mértékre vezeti vissza, t. i. arra, hogy nagy sebre piczinyke tapaszt ragasztanak; a seb széle talán beheged, de közepe csak úgy tátong, mint annakelőtte. Napoleon herczeg — az igaz — csak gyarmati miniszter s így az anyaország ügyeihez nincs köze; de hát mégis nem tagja e ugyanazon kormánynak, melyhez a bel- és vallásügyi miniszter tartozik s ha „a franczia törvények előtt minden vallásfelekezet egyenjogú,“ ezen franczia törvények csak Algírra nézve állanak-e, Francziaországra nézve pedig nem ?! Az algíri rendelet legfölebb kezdetnek megjárja, elvárjuk folytatását — Francziaországban ! Ami az algíri sajtó viszonyait illeti, ezek a legújabb „könnyítés“ által csak annyit nyertek, hogy az anyaország sajtójával egy lábra állíttatott , a kivételes elnyomatás megszűnt, ezentúl csak a rendesnek lehetvén helye. Mindenki tudja , miszerint még a franczia anyaország sajtójának ágya sincs rózsákra vetve, s hogy az algíri sajtót bátran lehetett ennek jogaiban (!) részesíteni , anélkül , hogy attól kellene tartani, miszerint a szabadság ezen túlmértéke az algíri publicisták gyomrát el fogná rontani, Ez aztán már tapasznak sem mondható; csak azt az izzó vasat húzták ki a sebből, melyet a tábornokok — gyökeresebb orvoslás tekintetéből — belemártottak vala. Nem mondhatja már most senki, miszerint Napóleon hg érdemét nem tudjuk méltányolni, csak annak túlzására nincs kedvünk. Isten tudja mióta, de folyvást azt ismétlik, miszerint a herczeg „liberális“ férfi, hanem e liberalizmus tettleges nyomaira eddig csak gyéren bukkantunk. Ha rá találunk, higyye meg az olvasó, oly nagyot fogunk kiáltani örömünkben, mint a bányász, ki „siket“ kövek közepette rögtön ezüst-érre akad,hanem mostanig semmi ok sincs tüdőnk ilyes megerőtetésére. Poroszországban történetesen két hasonló lépés történt, mint a minőről az imént szó volt s bizony senki sem tartá szükségesnek e miatt oly zajt ütni, a minőt a franczia lapok most hallatnak. Berlinben két zsidó ki van jelölve országgyűlési követnek és ezen senki sem csodálkozik, sem pedig az 1790-ki, vagy Isten tudja, minő „nagy elvekre“ hivatkozás nem történik, mert a dolog természetesnek és magától érthetőnek tartatik. Azonkívül pedig a „titkos“ sajtóhivatal meg lön szüntetve; a kormánynak határozottan bevallott közlönye leend, melyben a maga nézeteit nyíltan és semmi egyéb fegyverrel, mint a szellemével, védelmezni fogja; az ellenfél szintoly szabadon fog szólhatni s a vitának már nem a hatóságok önkénye, hanem egyedül a törvény fog határt szabni! — Ezek aztán a tér quaterque beati, ámbár nem szólnak róla; — a valódi boldogság néma! sokszor — az igaz — a boldogtalanság is az ! — , cs. k. Apostoli Felsége f. é. nov. 10-ki legfelsőbb határozata által Moravcsik Józsefet, a sopronyi orsz. főtörvényszék segédhivatalának igazgatóját sokévi htt és sikeres szolgálatai elismerésein koronás arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott. A párisi conferentia jegyzőkönyvei 1858. május 22-től aug. 19-ig. (A XVIII-dik ülés folytatása, s vége.) Kissereff gróf ur azt mondja: magában értendő, hogy a hajózási szerződés nem fog életbe léptetni mindaddig, mig a kötést aláiró hatalmak közt teljes egyetértés nem eszközöltetik. Hübner báró úr azt feleli, hogy a hajózási szerződés oly souverainitási jog erejénél fogva lépett hatályba, melyet az ő kormánya elvitázhatatlannak tekint, s melyet ennélfogva fen kell tartania. Francziaország, Nagybritannia, Poroszország,Oroszország, és Szardínia meghatalmazottai úgy vélekednek, hogy a kérdés, melyről szó van, egyedül a szerződések teljesítése körül forog és semmi részben nem érinti a souverainitási jogot. Kijelentik, hogy az ő véleményük szerint a parti bizottmány munkálata nem válhatik végrehajthatóvá, mielőtt tartalma iránt a szerződő hatalmak közt egyetértés eszközöltetik. Az ottomán meghatalmazott tovább is a mellett marad, hogy Törökország a többi parti hatalmakkal ugyanazon helyzetben van, és hogy szuverainitási jogainál fogva a hajózási szerződést hatályba léptethetné. A magas Porta mindazáltal tekintetbe vévén az előterjesztett észrevételeket, megteszi azt, hogy bevárja a megpendített kérdés megoldását, mielőtt a folyónak azon részére, mely az ottomán birodalom területén keresztül megy, a hajózási szerződést alkalmazná, s hogy addig fentartja a mostani állapotot, a mint az a nempárti hatalmakkal kötött szerződéseiből foly. Francziaország , Nagybritannia , Poroszország, Oroszország és Szardinia meghatalmazottai nem kétkednek, hogy a jelen jegyzőkönyvbe igtatott nyilatkozatok őfelsége az ausztriai császár kormánya által tekintetbe fognak vétetni, és hogy azok az általa régebben hozott határozatok módosítását vonandják maguk után. Hübner báró úr az általa e tárgyban adott feleletre hivatkozólag nyilvánítja, hogy ő kormánya részére jogának teljes gyakorlatát fentartja. Cowley lord a conferentia figyelmét a hajózási feltételeknek a vaskapunál szükségek javítására híván fel, s óhajtván tudni, ha vájjon e tárgyban történt-e valami . Ausztria meghatalmazottja azt feleli, hogy az ő kormánya szakadatlan gondoskodással van azon munkálatokra, melyek a Duna e részének javítására czéloznak. (Következnek az aláírások ) XIX dik jegyzőkönyv. Augusztus 19-diki ülés. A 16-diki ülés jegyzőkönyve felolvastatik és elfogadtatik. Francziaország , Nagybritannia , Poroszország, Oroszország, Szardinia és Törökország meghatalmazottai úgy lévén meggyőződve, hogy az európai bigaoceaeestersakizottmány a párisi szerződés 16-dik czikkében elszámlált munkálatokat két év alatt be nem végezheti, azon véleményben vannak, hogy ezen határidő a mondott munkálatok teljes befejezéséig meghoszszabbitandó. Ausztria meghatalmazottja e pontra nézve fentartja kormánya véleményét, mely aziránt a többi szerződő hatalmak kormányaival diplomatiai, utón értekezni fog. A meghatalmazott urak, midőn munkálataikat ekként befejeznék, egy szívvel lélekkel egyesülnek azon értelemben, melylyel Walewski gróf urnak teljes köszönetöket fejezik ki azon épen oly felvilágosodott mint kiengesztelő vezetésért, mely a conferentia minden munkálatán folyvást meglátszik. Az egyezmény, és a hozzácsatolt választási szabályzatok aláíratnak. (Következnek az aláírások.) — Ma, délután 42 órakor a nemzeti múzeum dísztermében adja Dienes-Fáncsy Etelka a. zenészeti, szavalati és énekes akadémiáját Hollósy Lné a., Elingerné a., Lendvainé a., Füredi és Jekelfilusy közreműködésével. A hangversenyzőt, amint a programmból látjuk, több műkedvelő is elősegíti azon czéljában, hogy mentül nagyobb érvet szerezzen a közönségnek. Fánosy Etelka amidőn ismét mint hangversenyző lép fel, a közönség részvétét nemcsak mint jeles atyjának gyermeke érdemli meg, hanem mint a zeneművészetnek oly avatottja, ki a zongorajátékban magát a virtuozitásig tökéletesítő. Mióta őt utolszor hallottuk, a t. művésznő ernyedetlen szorgalma még közelebb vezeté őt, hisszük, azon fokhoz, melyen azon jelesek állanak, kiknek nevét a hir méltán szárnyára vette. Hisszük, hogy az érdekes műsorosat is nagyrészben fogja az akadémiába vonni a közönséget. Közöljük e műsort : Első szakasz. 1. Nyitány Erkel Ferencz „Hunyadi László“ operájából, négy zongorára s tizenhat kézre alkalmazva Bugár Ferencz által; előadják Kuller Mari, Paul Henriette és Sarolta kisasszonyok, Deutsch Vilmos, Eltér, Erkel Gyula, Heszi Jakab urak s a hangversenyző. 2. „A méh románcza“ Arany Jánostól; szavalja Lendvainé asszony. 3. „Egynyári nap Norvégiában“ (Anjourd’été en Norvége) v Vilmerstől; zongorán előadja a hangversenyző. 4. „Rigó■ letto-ábránd“ hegedűre szerzé Huber Károly; előadja Kubinyi Ede, Huber tanár ur tanítványa. 5. Ária Rossini „Sevillai borbély“ czimü operájából; én li Elingerné assz. Második szakasz. 6. Ábránd Meyerbeer „Hugenották“ czimü operájából, négy kézre Thalbergtől; előadják Erkel Gyula ur és a hangversenyző. 7. Népdalok Petőfitől, a dallamot szerzettes először énekli Füredi Mih. ur. 8. Ária Rossini „Corradino ozim” operájából, énekli Jekelfalussy Alb. ur. 9 „Változatok“ „Fakó lovam“ népdalra szerzé Huber Károly, énekli Hollósy-L né assz., fuvolán kiséri Turek úr, nemzeti színházi első fuvolás. 10. Dreischok változatai a „Sobri-dal“ felett; előadja a hangversenyző. — F. hó 18-án a Gellérthegy alatti Bnneriéle téglaégetőben tűz ütött ki, mely alkalommal az ly találmány a tűzoltó-pár rendőrségi igazgató és cs. k. udv. tanácsos Prottmann lovag úr jelenlétében a legjobb sikerrel alkalmaztatott — Wiek Schumann Klára a. cs. kir. kamarai énekesnő, a jeles művésznő megérkezett s hangversenyét az „Europa“ szálloda termében holnap d. 12 órakor adandja. Elég megneveznünk a művésznőt, hogy tudjuk, mi élvezet vár reánk e hangversenyben. A műsor következő: 1. „Sonate phantasia“ 27 mű (Es-durból) Beethoventől , előadja a hangversenyzőnő. 2. a) „A dalszárnyam“ Mendelssohn B.-től, b) „Én többé neked mondani nem akarom“ Volkmann Róberttól, énekli Jekelfalussy úr. 3. a) „Románcz“ 32 mű, b) „Atante“ és „Alegretto“ (canon alakjában) 56 mű, Schumann Róberttel; előadja a hangversenyző. 4. „Notturno“ Magyar könyvesség. 441. Magyar nyelvészet. Szerkeszti Hunfalvy Pál. IV. évfolyam. Pesten 1858. Eggenberger Ford. bizományában. Nyomatott Emléhnél. 8-rét. I. füzet. 80 lap.