Pesti Napló, 1858. november (9. évfolyam, 2619-2642. szám)

1858-11-21 / 2635. szám

II. Tudomány és irodalom. Történeti zsebkönyv. Rajzok a magyar történelemből. Irta Hatvani Mihály. Pesten, 1859. Lauffer és Stolp tulajdona. 8-rét. 588 l. (Vége.) A görög nemzet bizonynyal sem számra, sem gaz­dagságra , sem végre miveltségre nem múlja felül a magyar nemzetet. Lássuk tehát, hogyan karolja fel a görög nemzet a maga irodalmát, tudós tagjainak elmemstveit. Trikupisz 1857-ben bevégezte tör­téneti munkáját, mely négy kötetben a görögök fel­kelésének történelmét 1821-től 1830 ig tárgyalja. Gö­rögországban a könyvkereskedés még roszabb kor­ban van, mint nálunk , tehát azon munka is előfize­tés útján jelent meg, és pedig Londonban. A munka negyedik kötetéhez csatolt előfizetési lajstromból lát­juk, hogy sokan 10, mások 20, 30, 40 , 50 példányra fizettek elő, sőt egy Londonban élő görög, Pantias Rallis, 100 példányra fizetett elő, mind a mellett, hogy a munka előfizetési ára 16 tallér, azaz 24 pft. Nálunk pedig, hol annyit írunk és beszélünk a nem­zeti irodalom pártolásáról, hol majdnem minden ne­krológban olvassuk, hogy „az elhunyt hazafi buzgó pártolója“ volt irodalmunknak, Szalay László jeles munkája, Magyarország története, annyi év óta még 600 vagy 700 példányban sem kelt el. De ezen, valóban nem örvendetes körülmény el nem csüggeszti íróink jobbjait, s ők ernyedetlen buzgóság­­gal törekszenek irodalmunk gazdagításán. Legközelebb ismét egy valóban jeles munkával gazdagodott meg történetírásunk. Hatvani Mi­hály , kétségkívül egyik legszorgalmasabb törté­netírónk , felczímzett dolgozata nem ferde előíté­leten , tudatlan elfogultságon, de komoly és ala­pos tanulmányon alapszik. Könyvében foglalt raj­zait történetíróink által eddig elé nem igen ismert forrásokból merítette, s név szerint a brüsszeli könyv­tárban találtató okleveleket használta fel. Munkájá­ban a nyomozó és alakító történelmész tisztét egye­sítette, de nem érte az oklevelek egyszerű közlésével, hanem az azok által nyújtott anyagszerből művészeti alkotmányt is készített. A munka több értekezésből áll. Az első czikk : „A XVI. század első felének jelleme Ma­gyarországban“ rövid vonásokkal hazánk sira­tandó, kétségbeejtő állapotát tünteti elénk, melybe azt az I. Mátyás után következett gyenge királyok alatt az olygarchák féktelensége döntötte. Ez mint­egy bevezetésül szolgál a munka fő tartalmának, mely János és Ferdinánd királyok korszakát tárgyal­ja. Elsőben János király diplomatiai viszonyai adat­nak elő az „Adalékok János király külvi­­szonyai történelméhez“ czímű értekezésben; azután az ország belügyei tárgyaltatnak az „Utyu­­s zen ich Frater György élete“ czimü dol­gozatban. János király viszonyait és alkudozásait a külfeje­­delmekkel a legújabb ideig csak igen hiányosan is­mertük , mert az illető oklevelek sokáig a levéltá­rakban lappangtak s csak nemrég láttak, legalább egy részben, napvilágot. Ide tartoznak különösen a bajor levéltárból Muffat által 1857-ben közlött okle­velek, ezután a franczia udvarnak a keleti országok­kal folytatott alkudozásait tárgyazó oklevelek, me­lyeket Charriére 1848-ban adott ki, s V. Ká­roly császár levelezéseinek Lanz által 1844 és 45- ben kiadott töredékei. Ezen forrásokból merítette Szalay László „János király és a diplomatia“ czimű közleményeit, melyek a Budapesti Szemle IV- dik s következő füzeteiben jelentek meg. Szalay tel­jesebben és részletesebben ismerteti meg János ki­rály diplomatiai viszonyait, mint Hatvani Mihály, ki a maga „Adalékjait“ leginkább csak a brüsszeli le­véltárból közli. De minthogy azon oklevelek, melye­ket felhasznált, jobbára még nincsenek kiadva, dol­gozata által egy némi tekintetben kiegészíti Szalay közleményeit. Hatvani Mihály könyvének legterjedelmesebb s minden tekintetben legfontosabb czikke : „A t­y e­­­szélnek Fráter György (Martinuzzi bi­­bornok) élete.“ E dolgozat a 82 ik laptól a 462- dik lapig terjed. „A kortársak nem mindig igazságo­sak a világ nagy színpadán szereplők iránt“ — ezzel kezdi szerző. Alább így folytatja : „E sorsban része­sült Utyeszenioh György is, János király nagy te­kintélyű hírneves minisztere, kit anyja nevéről, ki­vált újabb korban, latin nyelven iró történészeink után sokan Martinuzzinak, kortársai pedig még ak­kor is, midőn bibornoki kalap díszlett fején, közön­ségesen Fráter Györgynek neveztek. Őt életében az osztálygyűlölet és irigység, mely az alacsony sorsból magasra emelkedettek irányában mindig legheve­sebb, — halála után többféle magán- és államérdek rágalommal, gyanúsításokkal annyira elboritó, hogy ezeket hallva, az utókor kisértetbe vitetett, őt emberi szörnynek tartani.... Még az újabbkori történetírás sem gyűjtött egybe minden adatot a rejtélyes jelle­mű, rendkívüli emberről, s­ kimerítőbb életírással nem szolgáltatott neki teljes igazságot.“ Hatvani Mihály hosszas nyomozás után, eddig ismeretlen volt, sok adat birtokába jutott, s így különösen a brüszszeli levéltárban találtató oklevelek nyomán leírta Utye­­szenich életét , ezzel egyszersmind az országnak ak­kori belviszonyaira is új világot derített. Fráter Györ­gyöt ezentúl nem fogjuk csak nagyravágyó, önérde­két hajhászó, ármányos embernek tartani, ki sorsát, midőn orgyilkosok által végeztetett ki, megérdemlette. Őt ellenkezőleg rendkívüli tehetségekkel felruházott hazafinak fogjuk tisztelni, ki lelkének minden ere­jével a haza megmentésén munkálkodott, ki a legne­hezebb körülményekben is annyit tett hazája javára, mennyit egy sem tett azok közül, kik sárral dobálták. Utyeszenich élete után egy „Toldalék“ követ­kezik , mely Erdély állapotát s Izabella viszonyait Frater György halála után tárgyalja. E dolgozatában szerző különösen a császá­ri levéltárból Buchholcz által közlött okleveleket használta fel. „Frater György halála után szerencsét­lenség és nyomoruságteljes napok virradtak Erdélyre és Alsó Magyarországra : a katonai zsarnokság és kicsapongások szenvedéssel teljes korszaka.“ E kor­szaknak rajzát hazafias megindulás nélkül nem ol­vashatjuk. Nagyon becses dolgozat az is, melynek czíme: „Adalékok a bécsi békekötés és az azt követett trónváltozás történelméhez.“ Ezen adalékokat is szerző eddigelé ismeretlen forrá­sokból s különösen a brüsszeli levéltárból merítette. Ezek a főbb czikkek, melyek figyelmünket kiválóan megérdemlik. De mellettük vannak még más, apróbb dolgozatok is, melyek szintén becsesek. Ide tartozik : Pár szó özvegy Mária királyné össze­köttetéseiről Magyarországgal. Mária, a szerencsétlen II. Lajos özvegye, mint tudjuk, 1531 óta Németalföldnek kormányzója volt. Természetes, hogy akkor is özvegyi javainak, a bányavárosok, zó­lyomi, diósgyőri, huszti, munkácsi stb. uradalmak birtokánál fogva összeköttetésben maradt hazánkkal. Különösen pedig bizalmas levelezést folytatott gróf Battyány Ferenczczel s nejével Katalinnal. Mindket­tőnek több levele a királynéhoz még meg van a brüs­­seli levéltárban. Ezekből Hatvani a grófné két leve­lét közli, melyekből kitetszik, hogy Mária királyné pinczéjét folyvást magyar, különösen szerémségi bor­ral szokta ellátni, mi kétségkívül arra mutat, hogy a magyar bor akkor jobbnak, nemesebbnek tartatott a francziánál. De Mária királyné nemcsak borokat, ha­nem nyers és aszalt gyümölcsöt s lovat is küldetett magának hazánkból Németalföldre, s mindezen meg­bízásban Battyány Katalin grófné járt el. Érdekesek azon adatok is, melyeket az „Egyné­mi a bányák történelméből“ czimü érteke­zésben találunk, s melyek szintén nagyobbrészt a brüszszeli levéltárból vétették. Az „Erzsébet főherczegasszony I. Ferdinánd leá­nyának menyegzői ünnepélye 1543-ban, leírva Riess Bernát trienti kardinál-érsek főudvarmestere által,“ s „Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem ellen 1594 ben szőtt összeesküvés története“ fordítások, amaz a brü­sz­­szeli levéltárban levő német, emez pedig a burgundi könyvtárban levő latin kéziratokból. Végre még egy kis értekezést találunk a húnok maradványairól Svájczországban. A ha­gyomány szerint Svájczországban az anniviersi és entremonti völgyek lakói Attila hídjainak maradékai volnának. Hatvani Mihály 1853-ban járt Svájczországban, s miután a könyvekből kellő tudó­­sítást nem szerezhetett, elrándult az anniviersi völgy­be, hogy ott a helyszínen tett vizsgálatokból meggyő­ződjék, igaz e, hogy azon völgy eredetileg a húnok által népesítetett meg. Vizsgálatai eredménye az: a völgy lakóinak sajátságos nyelve nem egyéb, m­int azon franczia, olasz s valami régi kiveszett nyelvek­ből összezagyvált miveletlen, szabálytalan tájnyelv; sem ezen nyelvvel, sem a lakosok testi alakjával, sem határozott történelmi adat által nem lehet bebizonyí­tani, hogy a négy-ötezer lélekből álló hegyi nép a húnok maradványa, noha másfelől a helynevek közt sok olyan van, melyek magyarosan hangzanak, pl. Penszék (helység neve), mi tán fenszék vagy ben­­szék, Viszej, Prász, Luk, Külmez (tán külmező), Ná­­va, Návaszék, stb. Miután ekkér a Történeti zsebkönyv tartalmát rö­viden megérintettem, azt hiszem, nincs szükség, hogy azt még különösen dicsérjem és ajánlja­m ; irodalmunk barátai bizonyosan szívesen fogják k i­­özleni. HUNFA J,ZY JÁNOS. Pest, nov. 20. (Fk.) Adjuk meg mindenkinek a magáét; — a minap megadtuk azt Napóleon császár­nak, adjuk meg ma Napóleon herczeg­­n­e­k! Senki ne lobbanthassa szemünkre, mi­szerint mindig csak a roszat látjuk, de a jót ignoráljuk. Tehát Napóleon herczeg — a la­pok tanúsága szerint — két nevezetes tette követett el, vagy inkább követtetett el a csá­szárral az ő (a herczeg) indítványa követ­keztében. Először is néhány zsidó tag vétetik fel az algíri köztanácsokba, és másodszor az ottani sajtó az eddigi „főkormányzók“ által rárótt nehezítések és megszorítások alól felmentet­vén, egyedül az 1862-diki törvény alá helyez­tetik. Nem rontjuk el senkinek a „gyatusát“, ha­nem megváltjuk, hogy a mi lelkesedésünk e rendeletek következtében alig bír néhány fok­kal a fagypont fölé emelkedni. A­mi az első rendszabályt illeti, e tekin­tetben nekünk sajátszerű, talán­­különös néze­teink vannak, de — nem szokván azokat véka alá helyezni — kimondjuk, bárminő fogadta­tásban részesüljenek is az olvasó részéről. Érdemes collegáink közül némelyek ujjon­­ganak a miatt, hogy már most egy pár izrae­lita is belefut ez vagy ama köztanácsba s igen szépnek tartják, hogy a franczia kormány ez után a cultusok egyenjogúságát bizonyítja. Mi már néhány ízben emeltünk szót ezen egyen­jogúság mellett, s a maubeugei események után, úgy hiszszük, becsületesen róttuk le tar­tozásunkat a franczia kormány iránt; hason­lót tennénk, ha ma a zsidó vallás hívei hasonló üldözés tárgyaivá tétetnének, mert nézetünk szerint a 19. századbeli állam kötelessége egyaránt tisztelni minden vallásfelekezetet, melynek elvei sem az állam érdekeivel, sem az általános erkölcs törvényeivel nem ellen­keznek, de politikai dolgokban utáljuk a val­lási demonstratiókat — „pro“ csak úgy, mint „contra“; egyaránt hibásnak tartjuk, ha vala­kit a köztanácsból kizárnak, mert zsidó, mint ha beleveszik szintén csak azért, mert zsidó! A köztanács rendeltetése, az illető kerületek érdekeit képviselni,­­ kívánataikat tolmácsol­ni , a­kinek elég értelmisége van e kivánatok felfogására, elég becsületessége és férfias eré­­lye ezeknek nyilvánítására, az méltó tagja a köztanácsnak, akár pápista, akár lutheránus, akár zsidó, — de bizony nem oda való, ha a belépésre semmi egyéb nem jogosítaná, mint a kormány azon kivánata, hogy e testületben izraelita tag is foglaljon helyet. Ez azon ado­mára emlékeztetne, mely szerint — midőn a szabó lopott — a város bírája a vargát zá­ratta be, mert, úgymond­, szabó már kettő ül a tömlöczben, varga pedig még egy sem! Úgy hiszszük, fentebbi nézeteink ellen nem igen lehet kifogást tenni, kivéve talán azt az egyet, hogy csupán elméleti szempontból indulunk ki, míg a fenforgó gyakorlati viszo­nyoknál fogva, örülni kell rajta, hogy a fran­­czia törvényhozásban legalább akarat nyil­vánul a vallási egyenjogúság elvének elisme­résére, bár oly téren, hová a dolog nem való. Már ez aztán más! Hanem ez a szóban álló rendszabály érdemét igen szerény mértékre vezeti vissza, t. i. arra, hogy nagy sebre piczinyke tapaszt ragasztanak; a seb széle talán beheged, de közepe csak úgy tá­tong, mint annakelőtte. Napoleon herczeg — az igaz — csak gyarmati miniszter s így az anyaország ügyeihez nincs köze; de hát mégis nem tagja e ugyanazon kormánynak, melyhez a bel- és vallásügyi miniszter tartozik s ha „a franczia törvények előtt minden vallás­felekezet egyenjogú,“ ezen franczia törvé­nyek csak Algírra nézve állanak-e, Franczia­országra nézve pedig nem ?! Az algíri rendelet legfölebb kezdetnek megjárja, elvárjuk folytatását — Franczia­­országban ! A­mi az algíri sajtó viszonyait illeti, ezek a legújabb „könnyítés“ által csak annyit nyer­tek, hogy az anyaország sajtójával egy lábra állíttatott , a kivételes elnyomatás meg­szűnt, ezentúl csak a rendesnek lehet­vén helye. Mindenki tudja , miszerint még a franczia anyaország sajtójának ágya sincs rózsákra vetve, s hogy az algíri sajtót bátran lehetett ennek jogaiban (!) részesí­teni , anélkül , hogy attól kellene tartani, miszerint a szabadság ezen túlmértéke az algíri publicisták gyomrát el fogná rontani, Ez aztán már tapasznak sem mondható; csak azt az izzó vasat húzták ki a sebből, melyet a tábornokok — gyökeresebb orvoslás tekin­tetéből — belemártottak vala. Nem mondhatja már most senki, miszerint Napóleon hg érdemét nem tudjuk méltányolni, csak annak túlzására nincs kedvünk. Isten tudja mióta, de folyvást azt ismétlik, misze­rint a herczeg „liberális“ férfi, hanem e libe­­ralizmus tettleges nyomaira eddig csak gyé­ren bukkantunk. Ha rá találunk, higyye meg az olvasó, oly nagyot fogunk kiáltani örö­münkben, mint a bányász, ki „siket“ kövek közepette rögtön ezüst-érre akad,hanem mosta­­nig semmi ok sincs tüdőnk ilyes megerőte­­tésére. Poroszországban történetesen két hasonló lé­pés történt, mint a minőről az imént szó volt s bizony senki sem tartá szükségesnek e miatt oly zajt ütni, a minőt a franczia lapok most hallatnak. Berlinben két zsidó ki van jelölve ország­gyűlési követnek és ezen senki sem csodálko­zik, sem pedig az 1790-ki, vagy Isten tudja, minő „nagy elvekre“ hivatkozás nem törté­nik, mert a dolog természetesnek és magától érthetőnek tartatik. Azonkívül pedig a „titkos“ sajtóhivatal meg lön szüntetve; a kormánynak határozot­tan bevallott közlönye leend, melyben a maga nézeteit nyíltan és semmi egyéb fegyverrel, mint a szellemével, védelmezni fogja; az el­lenfél szintoly szabadon fog szólhatni s a vi­tának már nem a hatóságok önkénye, hanem egyedül a törvény fog határt szabni! — Ezek aztán a tér quaterque beati, ámbár nem szól­­nak róla; — a valódi boldogság néma! sok­szor — az igaz — a boldogtalanság is az ! — , cs. k. Apostoli Felsége f. é. nov. 10-ki legfelsőbb határozata által Moravcsik Józsefet, a sopronyi orsz. főtörvényszék segédhivatalának igazgató­ját sokévi htt és sikeres szolgálatai elismerésein koronás arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni méltóztatott. A párisi conferentia jegyzőkönyvei 1858. május 22-től aug. 19-ig. (A XVIII-d­i­k ülés folytatása, s vége.) K­i­s­s­e­r­e­f­f gróf ur azt mondja: magában értendő, hogy a hajózási szerződés nem fog életbe léptetni mindaddig, mig a kötést aláiró hatalmak közt teljes egyetértés nem eszközöltetik. Hübner báró úr azt feleli, hogy a hajózási szer­ződés oly souverainitási jog erejénél fogva lépett ha­tályba, melyet az ő kormánya elvitázhatatlannak te­kint, s melyet ennélfogva fen kell tartania. Francziaország, Nagybritannia, Poroszország,Orosz­ország, és Szardínia meghatalmazottai úgy véleked­nek, hogy a kérdés, melyről szó van, egyedül a szer­ződések teljesítése körül forog és semmi részben nem érinti a souverainitási jogot. Kijelentik, hogy az ő véleményük szerint a parti bizottmány munkálata nem válhatik végrehajthatóvá, mielőtt tartalma iránt a szerződő hatalmak közt egyetértés eszközöltetik. Az ottomán meghatalmazott tovább is a mellett marad, hogy Törökország a többi parti hatal­makkal ugyanazon helyzetben van,­­ és hogy szu­­verainitási jogainál fogva a hajózási szerződést ha­tályba léptethetné. A magas Porta mindazáltal te­kintetbe vévén az előterjesztett észrevételeket, meg­teszi azt, hogy bevárja a megpendített kérdés megol­dását, mielőtt a folyónak azon részére, mely az otto­mán birodalom területé­n keresztül megy, a hajózási szerződést alkalmazná, s hogy addig fentartja a mos­tani állapotot, a mint az a nempárti hatalmakkal kö­tött szerződéseiből foly. Francziaország , Nagybritannia , Poroszország, Oroszország és Szardinia meghatalmazottai nem két­kednek, hogy a jelen jegyzőkönyvbe igtatott nyilat­kozatok ő­felsége az ausztriai császár kormánya által tekintetbe fognak vétetni, és hogy azok az általa ré­gebben hozott határozatok módosítását vonandják maguk után. Hübner báró úr az általa e tárgyban adott fele­letre hivatkozólag nyilvánítja, hogy ő kormánya ré­szére jogának teljes gyakorlatát fentartja. Cowley lord a conferentia figyelmét a hajózási feltételeknek a vaskapunál szükségek­ javítására hí­­ván fel, s óhajtván tudni, ha vájjon e tárgyban tör­tént-e valami . Ausztria meghatalmazottja azt feleli, hogy az ő kormánya szakadatlan gondoskodással van azon munkálatokra, melyek a Duna e részének javí­tására czéloznak. (Következnek az aláírások ) XIX dik jegyzőkönyv. Augusztus 19-diki ülés. A 16-diki ülés jegyzőkönyve felolvastatik és elfo­­gadtatik. Francziaország , Nagybritannia , Poroszország, Oroszország, Szardinia és Törökország meghatalma­zottai úgy lévén meggyőződve, hogy az európai bi­gaoceaeestersaki­­zottmány a párisi szerződés 16-dik czikkében elszám­lált munkálatokat két év alatt be nem végezheti, azon véleményben vannak, hogy ezen határidő a mondott munkálatok teljes befejezéséig meghoszszabbitandó. Ausztria meghatalmazottja e pontra nézve fentartja kormánya véleményét, mely aziránt a többi szer­ződő hatalmak kormányaival diplomatiai, utón érte­kezni fog. A meghatalmazott urak, midőn munkálataikat ek­ként befejeznék, egy szívvel lélekkel egyesülnek azon értelemben, melylyel Walewski gróf urnak teljes köszönetöket fejezik ki azon épen oly felvilágosodott mint kiengesztelő vezetésért, mely a conferentia min­den munkálatán folyvást meglátszik. Az egyezmény, és a hozzácsatolt választási sza­bályzatok aláíratnak. (Következnek az aláírások.) — Ma, délután 4­2 órakor a nemzeti múzeum dísz­termében adja Dienes-Fáncsy Etelka a. zené­­szeti, szavalati és énekes akadémiáját Hollósy L­né a., Eli­­ngerné a., Lendvainé a., Füredi és Jekelfi­lusy közre­működésével. A hang­versenyzőt, a­mint a programmból látjuk, több műkedvelő is elősegíti azon czéljában, hogy mentül nagyobb érvet szerezzen a közönségnek. Fánosy Etelka a­­midőn ismét mint hangversenyző lép fel, a kö­zönség részvétét nemcsak mint jeles atyjának gyermeke érdemli meg, hanem mint a zeneművészetnek oly ava­tottja, ki a zongorajátékban magát a virtuozitásig töké­letesítő. Mióta őt utolszor hallottuk, a t. művésznő er­­nyedetlen szorgalma még közelebb vezeté őt, hisszük, azon fokhoz, melyen azon jelesek állanak, kiknek nevét a hir méltán szárnyára vette. Hisszük, hogy az ér­dekes műsorosat is nagyrészben fogja az akadémiába vonni a közönséget. Közöljük e műsort : Első sza­kasz. 1. Nyitány Erkel Ferencz „Hunyadi László“ operájából, négy zongorára s tizenhat kézre alkal­mazva Bugár Ferencz által; előadják Kuller Mari, P­a­u­l Henriette és Sarolta kisasszonyok, D­e­u­tsch Vilmos, Eltér, Erkel Gyula, Hesz­­­i Jakab urak s a hangversenyző. 2. „A méh románcza“ Arany Jánostól; szavalja Lendvainé asszony. 3. „Egynyári nap Norvégiában“ (Anjourd’été en Norvége) v Vilmers­­től; zongorán előadja a hangversenyző. 4. „Rigó■ letto-ábránd“ hegedűre szerzé Huber Károly; előadja K­u­b­i­n­y­i Ede, Huber tanár ur tanítványa. 5. Ária Rossini „Sevillai borbély“ czimü operájából; én­­ li El­­­­inger­né assz. Második szakasz. 6. Ábránd Meyerbeer „Hugenották“ czimü operájából, négy kézre Thalbergtől; előadják Erkel Gyula ur és a hang­ver­se­n­y­z­ő. 7. Népdalok Petőfitől, a dallamot szerzette­s először énekli Füredi Mih. ur. 8. Ária Rossini „Cor­­radino­­ ozim” operájából, énekli Jekelfalussy Alb. ur. 9 „Változatok“ „Fakó lovam“ népdalra szerzé Hu­ber Károly, énekli Hollós­y-L né assz., fuvolán kiséri Turek úr, nemzeti színházi első fuvolás. 10. Dreischok változatai a „Sobri-dal“ felett; előadja a hang­ver­se­n­y­z­ő. — F. hó 18-án a Gellérthegy alatti B­nneriéle tég­­laégetőben tűz ütött ki, mely alkalommal az ly találmá­ny a tűzoltó-pár rendőrségi igazgató és cs. k. udv. tanácsos Prottmann lovag úr jelenlétében a legjobb sikerrel alkalmaztatott — Wiek Schumann Klára a. cs. kir. kamarai énekesnő, a jeles művésznő megérkezett s hangversenyét az „Europa“ szálloda termében holnap d. 12 órakor adandja. Elég megneveznünk a művésznőt, hogy tudjuk, mi élvezet vár reánk e hangversenyben. A műsor követ­­­kező: 1. „Sonate phantasia“ 27 mű (Es-durból) Beetho­ventől , előadja a hangversenyzőnő. 2. a) „A dalszárnyam­“ Mendelssohn B.-től, b) „Én többé neked mondani nem akarom“ Volkmann Róberttól, énekli­ Je­kelfalussy úr. 3. a) „Románcz“ 32 mű, b) „Atan­­te“ és „Alegretto“ (canon alakjában) 56 mű, Schumann Róberttel; előadja a hangversenyző. 4. „Notturno“ Magyar könyvessé­g. 441. Magyar nyelvészet. Szerkeszti Hunfalvy Pál. IV. évfolyam. Pesten 1858. Eggenberger Ford. bi­­zományában. Nyomatott Emléhnél. 8-rét. I. füze­t. 80 lap.

Next