Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-04 / 3369. szám

tenének, az ország és közszabadság árulóiként bűntetteit rendeli.­­ Lehetetlen volt tehát e megye közönségének megbotránkozás és a végső bizalmat is kiirtó érzület nélkül tapasztalni a nagyméltóságu ma­gyar kir. helytartó tanács eljárását, mely ezen intézménynek kibocsátása által legszentebb alaptörvényeinken ejtett sérelmekért az ország színe előtt menthetlen felelősséget vállalni nem átallott. Ha a tényleg fennálló kormány a béke és ki­­engesztelődés színe alatt a már megalakult nemzetgyűlés törvényes állását ilyszerű kihívás­sal mellőzi,­­ ha a törvény télen adó behajtá­sára az ország törvényhatóságaitól gyámolítást hiába várván, azt idegen és alkotmányellenes közegekre ruházza, melyek nemzetünk e legfél­tékenyebben őrzött és oly sok törvény, békekö­tés és koronázási hitlevelek és eskük­kel biztosí­tott jogainak erőszakos eltiportatására szegőd­­tettek,­ akkor nem kétkedünk kijelenteni, mi­szerint ez csak folytatása azon önkénynek, mely hazánkat 11 évig, minden isteni és emberi törvény megvetésével sújtotta, azon különbség­gel, hogy az nyíltan, emez pedig ál-utakon tö­rekszik a kényuralom megalapítására. A fennálló kormány, a törvénytelen adó ily erőszakos és önkényes behajtásának elrende­lésével önmaga lép le azon útról, mely az általa leginkább sürgetett kiegyenlítéshez vezethetett volna. Önmaga rendíti meg az alapokat, melye­ken nemcsak a magyar alkotmány biztossága, de a fejedelmi ház jogai is nyugosznak. E megye közönsége ily hatalom­csapás lehető súlyos következményeiért a felelő­sséget vissza­hárítja azon kormány férfiakra, kik abban esz­közül szolgáltak, és kinyilatkoztatja újólag is, miszerint ezen törvénytelen adó behajtásához, alkotmányunk és törvényeink ellenére se most, sem ezután járulni nem fog, sőt annak erősza­kos beszedése ellen jegyzőkönyvi óvását nyil­vánítja. Ezen óvását és nyilatkozatát hazánk minden törvényhatóságaival közöltetni rendelvén, egy­szersmind járásbeli tisztviselőit oda utasítja, hogy nemcsak a m. é. 2. sz. a. kelt megyei alaphatározathoz szigorúan ragaszkodjanak, hanm a már fentebb is hivatkozott törvény szentesítette jogaink biztosításának a tényle­ges e­rőszakot kivéve, minden más, a czélhoz vezető módon érvényt szerezni iparkodjanak. A megyében kebelezett helységek elöljáróinak pedig kötelességükké teszi, hogy ezen törvény­telen adó beszedésétől magukat távol tartván, a netalán alkalmazandó katonai hatalom önké­nyes eljárását még csak az elszállásolással se merjék elősegíteni. Végre mindazokat, kik a törvénytelen adó beszedéséhez, az elárvere­zendő tárgyak megvásárlása által, vagy bármi más módon segédkezet nyújtanának, az okozott károkért felelősekké teszi. Bizton hiszi e megye közönsége, hogy nem fog kebelében találkozni oly egyén, ki a kor­mány ezen törvényt és alkotmányt megtámadó rendeléseinek végrehajtásával nevét a haza előtt megbélyegezné. Ezen végzés számos példányban kinyomatni s a járásbeli tisztviselő uraknak, valamint a helységek elöljáróinak, hozzá alkalmazás végett kiadatni rendeltetett. Kiadta Huszár Imre, aljegyző. A­l­s­ó-F­ehér megye, N.-E­n­y­e­d, apr. 28. Miután főispánunk, méltóságos Puszony­ftyörgy ur e megye értelmiségét f. hó 25-kére előleges tanácskozmányra, szétküldött levelekben meg­­hivá, a gyűlést megelőző napokban véletlenül városunkba, mint a megye székhelyére érkezők. 24-én a megye már szép számmal begyült értel­misége, volt főispánja, b. Kemény István ur által vezetve, üdvözletére siető a megérkezett uj főis­pán urnak. A tisztelgő birtokosság élén megyénk volt főjegyzője Gyarmathi Soma üdvözlé a fő­ispánt, kifejezve a megjelent birtokosság hazafi­őszinteséggel nyilvánított örömét a felett, hogy körében üdvözölheti a főispánt, ki az alkotmá­nyos élet újraébredésének annyi keserű fájda­lom között sóvárgott vezérlobogóját hozta el a megyének. Fájdalmát fejezé ki a szónok a fe­lett, hogy e tisztelgés nem ama fénylő alakban, nem oly ragyogó külvényekkel jelenhet meg, mint ez máskor és más viszonyok között történ­het vala­tán, mert e megye az, melyet az idők viharai legkérlelhetetlenebbül rongáltak. Kife­jező egyszersmind a megye méltánylatát, midőn a főispán úr ismerve a feladatok nehézségét, melylyel meg kell küzdenie, midőn az egymás­tól pokoli ármánynyal elszakított testvérnépe­ket a népszabadság és jogegyenlőség kielégült­­ségének zászlói alatt, kibékülten kell bevezetni az alkotmányos élet újra megnyitott templo­mába, — ismerve azt, hogy e feladat megoldása sehol e hazában nem oly nehéz, mint épen itt, a kérlelhetlen szükségesség nyomása alatt át­vevőn e megye kormányát, honfiszeretetének legnagyobb áldozatát téve le a haza oltárára. Oly kevés a vigasztalás, mit e nehéz pályán előre felmutathatna — folytatá a szónok — de hazánk, mond, mégis tán valami becsest, va­lami szebbet a ragyogó hülvényeknél: elhozók őszinte honfi-keblünk bizalmát, honfi-érzelmeink hódolatául! És bátorításul e nehéz pályán fel­mutatja e megye politikai életének edzett baj­nokait, mint mind-megannyi ismert régi bajtár-­sait a főispán urnak; felmutatja e megye hensze­­retettel magasra lángoló ifjúságát,mint e megye erős értelmiségét, melyre a vezető kormány biz­ton támaszkodhatik. Ismételt kitörő „éljen“ kisérvén ez üdvözle­tét, főispán ő méltósága meghatottan válaszolt, kifejezvén, hogy soha sem vágyott ez állásra, soha sem kereste e méltóságot; érzi, hogy mi­dőn rá ruháztatott, oly nehéz feladat terhe ra­katott vállaira, melynek elhordozására alig érezheti képesnek magát, ha e megye bizodal­ma nem támogatandja. Kevés vigasztalót lát a helyzetben, kevés biztatót a viszonyokban; azonban van mégis, úgymond, valami, mire tá­maszkodni biztosan lehet, és ez a törvény, mely­hez ő méltósága tántoríthatatlanul ragaszkodik, s ha a megye nagyra becsült értelmisége, kik­ben mind megannyi rokonait, elvbarátait üd­vözli, kifejezett bizodalmával megajándékozza, reménye megoldhatni a nehéz feladatot, mely reá bízatott. Ismételt ilyenek közt távozik az elfogadó te­rembe be nem férhetett birtokosság. Azután sorban tisztelgenek a városi tanács, a járási hivatal, a catester hivatalnokai, a pap­ság és végre a román értelmiség, élén Sterka Sulucz érsek ő nagyméltóságával. 25-én reggeli 9 órakor a megyeház teremé­ben, mely fulladásig zsúfolva volt, főispán ő méltósága megnyitotta a gyűlést, kijelentvén, miként ezt csakis magánértekezletnek kívánja tekinteni, s ismételt éljenzések után megkö­szönve, hogy ily szép számmal megjelenés vi­szonozta meghívását, fölkéri, hogy a megye al­kotmányos újra­szervezése módjáról nyilvánít­sák véleményeiket. Legelső b. Kemény István emelt szót, oda nyilatkozván, miszerint ott kell folytatnunk, hol elhagyók az alkotmányos éle­tet, s hivatkozva az 1848-diki törvényekre, nem tehetünk egyebet, mint az 1848-ban megválasz­tott bizottmányt, miután annak soraiból sokan elhaltak, kiegészíteni, s az így kiegészített bi­zottmány fogja fel teendői sorát az 1847—8-ik XVI. és XVII. tör­vény­czikkek értelmében. Az­után érsek Sulucz emelt szót, nyilvánítván, mi­kép a román nemzet épen úgy át van hatva az alkotmányos életre visszatérés óhajtásától, épen úgy ragaszkodik az 1848-ki törvényekhez, mint a magyar nemzet; nem ellensége az uniónak, miután érzi, hogy csak úgy lehet erős az ország és biztosítva az alkotmányos szabadság, ha Erdély Magyarhonnal egyesül; de a román nemzet nem ismerheti el törvényesnek azon 1848-as bizottmányt, s a törvénynyel megegye­zőnek és alkotmányszerűnek csak azt tartja, hogy közgyűlés hivatván össze az 1847 diki alapon, hol, mint a régebbi törvények kí­vánják s az 1848-ban kimondott egyenlőség elve szerint, minden birtokos megjelenhessék, ezen köz­­ülés alkossa meg a bizottmányt. Ér­sek ő exeja után Zeyk Károly, azután b. Ke­mény Gábor emeltek szót, terjedelmesen és ala­posan kifejtvén, miért nem lehet a törvénytől eltérni, s hogy a törvények tiszta értelme sze­rint jelenben a megyei hatóságot képező más törvényesen illetékes testület nem lehet, mint a meglevő bizottmány, csakis ennek állhat jogá­ban kiegészíteni magát, szervezni a megyét, és gyakorolni e megyei hatóságot mindaddig, míg az országgyűlés a megyei szervezés felett tör­vényt hozand. Terjedelmesen indokolok, hogy a törvényes utáni szervezés meggátlása, a köz­gyűlésre várakozás mennyi veszedelemmel, s miután mindenütt az árvák vagyona pusztul el, mennyi ezer árváknak tönkrejutásával volna kapcsolatban. E két vélemény fejlődvén ki, a román és magyar értelmiségnek egész sora küzdött egymással, a magyar szónokok ■— egyetlen egynek, Árkosi Lajosnak kivételével, ki oda nyilatkozott, miszerint nem látja a tör­vénynyel ellenkezőnek a közgyűlést, mihelyt a bizottmány, ér­ezve, hogy nem bírja a közbizo­dalmát, lemond — mindannyian a K. K- I Z. K. és K. K. G. véleményéhez, a románok az érsekéhez csatlakoztak. — A magyar szóno­kok kifejték, miként mindnyájan óhajtják a bi­zottmánynak oly szélesen kiterjesztését, hogy abba a román értelmiség minden tagjai fölvé­tessenek, óhajtja, hogy minden képes egyén al­­kalmaztassék a hivataloknál, de nem térhet el a törvénytől, mely az alkotmány biztonságának egyedüli fegyvere. Román részről sürgettetett a a bizottmány lemondása. Csáklyán Sándor által indítványoztatik, hogy a jelenlegi bizottmány egészíttessék ki úgy, hogy 30 taggal több ro­mán legyen benne, mint magyar. K. K. G. által kifejtetik, miszerint a bizottmányt nemcsak a lemondásra kényszeríteni nem lehet, de mind­addig, mig a törvényt el nem dobja, a bizott­mánynak nem szabad lemondani. A románok mindannyian elismerik a tör­vényt és annak ér­vényét, de a mellett többen az október 20-adiki diploma alapján akarnak bemenni az alkot­mány sánczai közé; ragaszkodnak a főispáni utasításhoz is s más rescriptumokhoz; ragasz­kodnak­ nov 1701-beli törvényhez, s mindezek re­sultatuma a közgyűlés, mely al pon­t nem fej­tetett ki határozottan. Gy. S. fölemlíti, miként a főispánnak lehetetlen volna oly útra lépnie, hol a törvénytől kimért utat elhagyja; s ha egy ily útra terelné a megyét, a megye minden ha­tározatait, mint törvényteleneket, a kormány volna kénytelen megsemmisíteni. De ha mindez nem gátolna is, lehetetlennek tekinti eltérni a törvénytől, mert akkor minden megyének ma­magának kellene törvényeket alkotni önkényü­­leg a közösen kötelező törvények ellenében, mi nem vezethetne egyébre, mint a társadalom rendjének fölbomlására, mi nem egyéb, mint a forradalom, s igy ki a törvényt eldobja, a for­radalmat akarja. Így folyt a küzdelem d. u. 2 óráig, mely bár heves és fárasztó volt, a komoly tanácskozás jellemét hordá magán; mindkét fél szónokai ildomos kímélettel tárták fönn végig az egymás elleni harczot; csakis 1 óra tájt, midőn román részről Nicola Máté beszélt, egy román esperes a megyeház udvarán tátogó heti vásári népet nógatta a terembe tódulásra; a nép sűrűn kez­dett a terem ajtain benyomulni, éreztük a ful­­lasztó összebb­ szorulást; mi lehetett ennek czélja, nem tudhatni, azonban a rend egy pilla­natra sem zavartatott meg. 26 kán d. e. 9 órakor a kitörő általános éljen­nel fogadott főispán újra megnyitván a tanácsko­zást, érsek Sulutz ő exeja emelt szót először ma­gyar nyelven, mély fájdalmát fejezvén ki a fölött, hogy egyetértés nem jöhet létre. Ő exeja elő­adja , miként a román értelmiséget igyekezett rábeszélni, hogy közeledés jöhessen létre a ki­fejtett két ellennézet között, de fáradozása si­kertelen maradott, miután a nemzet állhatato­san megmarad azon nézete mellett, hogy a bi­zottmány csak közgyűlésen egészíttethetik ki, és a meglevő bizottmánynak vagy az által ki­egészítettnek törvényességét el nem ismeri, ab­ban részt venni nem kíván. Fölkéri a magyaro­kat , miszerint azért, hogy ellenkező nézetek fejlődtek ki, ne legyenek ellenséges indulattal a románok iránt, mert ők testvéri indulattal ra­gaszkodnak a magyarho­z és a törvényességhez, hanem úgy értelmezik a törvényt ők, a­kik csak most léptek az alkotmányosság sánczai közé, s nem oly érettek ezen a politikai téren, mint a magyarok, ezen ne csudálkozzanak; ő exeja megnyugtat mindenkit a felől, hogy az 1848 ki események soha sem fognak ismétlődni többé; ő azokra annyi fájdalommal gondol, hogy sze­retné egy tiz ös mély sírba temetni el azok em­lékét ; kéri, hogy ha lehetséges, mondjon, le a bizottmány, és hivassák közgyűlés össze. Ő ex­­cellentiája megható beszédét ismét „éljen“ kö­vette. Azután Papfalvi kanonok szólt. Érdeke­sen ecsetelő szónok az egyetértés és kibékülés szükségét, hogy a nép a fenyegető fondorkodás és ármány karjai által ne vezettethessék megint azon tévútra, melyre 12 év előtt az ármány ve­zette , s melynek eredménye jön, hogy a ma­gyar értelmiség sorai is megritkultak. Fölemlíti, miként 1848-ban is a román nemzetnek csak azon kivánata volt, hogy mint nemzet ismer­tessék el, mely kívánatot épen szónok az or­szágos rendek elibe terjesztvén, néhai Szász Károly pártolta azt, de a többség, azon né­zetből, miszerint Erdélynek eddig is 7 főbűne a három nemzet s négy vallás lévén, nem lehet egy nyolczadikkal szaporítani, elvetette. A ro­mán nemzet azt kívánja most is érvényesíteni s nem kárhoztatja ezen óhajtását. Felhozva Ma­gyarországnak és az emigratiónak a nemzetisé­gek igényei kielégítése iránt nyilvánított néze­teit, kijelenti, miszerint ezen megye román ér­telmisége nincsen megelégedve a szomszéd me­gyék eljárásaival, hol a román értelmiség hiva­talvadászatért feladta elveit. Sürgeti a bizott­mány lemondását s kimondja határozottan, hogy a román nemzet­közgyűlés előtt a bizottmány semmi intézkedéseit érvényesnek nem tekinten­dő B. Kemény G. terjedelmesen és élénken fej­tegeti, hogy a törvény az egyetlen biztos hasis, melyről lelépni nem szabad. A magyar nemzet őszinteséggel ment mindenkor a nép elébe s bi­zalommal nyujtá jobbját a románoknak, és csu­dálatosnak látja, hogy az mindannyiszor bizal­matlansággal vonja vissza magát. Hévvel ecse­teli az erdélyi és magyar kiváltságos osztálynak példátlan előzékenységét és szabadelműségét a nép felszabadításában. Bámulja, hogy a romá­nok közül minden szónok elismeri a törvény ér­vényét, nyilvánítja az alkotmányos élethez ra­gaszkodását, oly csodálatos következetlenséggel el akarja dobni az alkotmányos törvényt, s nem vonakodik megsérteni az alkotmányt és a feje­delmet, ki azon törvényt szentesítette, s még inkább bámulja, hogy a törvénynek midőn egyik részét eldobja, kirívó önzéssel meg akarja tartani annak csak egy részecskéjét, mi nekie hasznosnak tűnik föl. B. Kemény István a gyű­lésen megindító hangon emel szót és megkö­szöni az érseknek nyilatkozást, melyből úgy látja, hogy ő exeja kimondotta a román értel­miséggel szemben ellennézetét és nem rajta múlt el, hogy a románok a törvényességhez közelíteni nem akarnak. A haza szabadságáért kétféle harczosok küzdenek , mond szónok: egyik a csatatéren, az öldöklő fegyverek har­­czában bátran megy szembe a halállal, a másik kimondja véleményét szabadon a tévelygő több­séggel szemben. Az elsőre elég példát mutat a történelem, annál kevesebbet az utolsóra. Exe­­lentiád ezen utolsók közzé tartozik most, és kí­vánom, hogy é­lj­en. A terem kitörő éljenzése követte. Elnöki nyilatkozat sürgettetvén, főispán ő maga kinyilatkoztató, miként a többség a bi­zottmány önmaga általi kiegészítése­k mellett áll­­ván, ő maga is ehhez, mint törvényeshez nyilat­kozik, s egyszersmind bizottmányt nevez ki, mely a volt bizottmányra nézve tájékozza az életben lévőket, s kiegészítésére új tagokat ajánljon. A románok eltávoznak a gyűlésből, s miután főispán úrhoz egy óvásos kérvényt nyúj­tottak be, legnagyobb részint idehagyták a me­gye székhelyét. 27-én főispán , mag a megnyitó a bizottmányi gyűlést azon nyilvánítással, miszerint a kiegé­szítendő bizottmány tagjai legnagyobb része nem lévén jelen, az esküt csak akkor teheti le, midőn a kiegészített bizottmány teljesen össze­hiva leend. Jelen gyűlésre jegyzőül volt főjegy­ző Gyarmathi Somát és ügyészül Veress Bálin­tot, mint a gyűlés nélkü­lözhetlen orgánumait ajánlja. Ezen ajánlat elfogadtatván, a bizott­mány kiegészítésére ajánlottak, valamint a régi bizottmány életben levő tagjai felolvastatván, midőn b. Kemény István, Jreyk Károly és b. Ke­mény Gábor neveik felolvasásakor ismételt él­jenekben tört ki a közvélemény tisztelete, a bi­zottmány oly módon egészíttetik ki, hogy a ro­mán nemzet minden ismert értelmisége benne foglaltatik. Kukul tőmegye, ápr. 26. F. hó 24 és 25- én tartott választmányi gyűlésünk határozatai közül a fontosabbak: politikai hitvallásunk pont­jai; feliratok a felséghez és a pesti országgyű­léshez. Jegyzőkönyveink, a megyénk kebelében levő háromféle nemzetiség iránti tekintetből, magyar, román s szász nyelven fognak vitetni; a tiszti kar egymás közti levelezése magyar nyel­ven fog folyni; bármely nyelven elő- vagy bea­dott panaszra ugyanazon nyelven fog válasz adatni. Tisztviselőink működése teljesen a Ki­rályhágón túlihoz hasonló teend, kivéve az el­nevezéseket. .A régibb törvények közül csak azok fognak szem előtt tartatni, a­melyek a kor­szellemével összhangzásban vannak; a­hol — ez pedig sok helyütt van — nem alkalmazhatók, ott mindenben, míg a törvényhozás codificál­­hatna, hogy magánjogi ügyeink ne szenvedje­nek — az országbírói értekezlet határozatai sze­rint fognak ítélni az illetők. Ezen határozatra vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat a testvérme­gyékkel közöltetni rendeltetett. Rendes választ­mányi gyűlések határideje minden hó első hét­fője. Ápr. 27 én szűnik­ meg az absolut rend­szer; 29 én kezdi meg munkálatát a hivatali ok­mányok átvételére kirendelt bizottság. Marosszék, ápril 25-én, 1861. — A mai napon tartott bizottmányi ülésünkben legelőbb is szőnyegre került, egy Orosz János és Hosszú László által a román nemzet nevében beadott kérelem, melyben a román nemzetiség törvé­nyes egyformaságát, a hivataloknak a román nemzet aránylagosítása szerinti kiosztását és a román nyelvnek mind a politikai, mind a juridi­­kai ügyekben a magyarral egyforma törvényes­ségét kérik. A bizottmány igen méltányosan kívánta tárgyalni e kérelmet, s ámbár azt el nem ismerhette, hogy egy pár egyén a nemzet nevé­ben írhasson és kérhessen, mindazonáltal azt vissza nem utasította. A­mi a kérdés lényegét illeti, arra nézve a bizottmány nem érezheti ma­gát jogosítottnak, törvényeink ellenében valamit határozhatni. A törvény tisztán mondja, hogy velünk magyarokkal mindenben egyenjogúak, de épen nem zárja ki az aránylagosságot és sza­bad választás szerint lehet bár minálunk a ro­mán úgy éppen mint a magyar — minthogy többféle hivatalba be is mentek ; de ha vala­mely hivatalra nem alkalmas, csak azért, hogy román, úgy hisszük, még nemzetiségének se sokat használna, ha elfoglalná. A nyelvre nézve pe­dig meghatároztatott, hogy akármely kérést stb. beadhassanak és viszont azon a nyelven fog válasz adatni és a szék egy translatort is fog ezentúl tartani. Ezután a gyűlés eloszlott és délután 4 órakor tovább folytattatott, mikor a szavazatszedő bi­zottmány munkálatát beadva, a megválasztott hivatalnokaink nagy éljenzések közt alkotmá­nyos törvényeinkre és azoknak értelmébeni mű­ködésre feleskettetek. Királybirákká elválasz­tattak Nagy Samu, Filep Albert és Dózsa Dani atyánkfiai, kik közül Dózsa D. nem lévén jelen, csak a más kettő eskettetett föl. Pénztárnoki állomásra legtöbb szavazatot kaptak Antal Imre és Bereczky László, kik közül az első, sze­rénységből is, s öregségét is okul adva, lemondott. Bereczky László viszont, elveitől soha, de soha eltérni nem akarván, s nem is tudván, miután jelenleg ezen hivatalt elvei megsértése nélkül el nem vállalhatná, a roppant kérések daczára is visszalépett; az ezután legtöbb szavazatot nyert Cserei Mihály, hasonlólag visszalépvén, ezen állomás új választásig üresnek nyilváníttatott. Főjegyzővé Kovács Péter választatott el, s he­lyét el is foglalta; aljegyzőkké Száva Farkas, Zajzon János és Balla László választo­ttak, az utolsó viszont lemondott. Derékszék-birákul választottak: Cserei Mi­hály, Gálfalvi Zsigmond, Vályi Károly, Sándor János, Deák Ferencz, Nagy János, Ggés István, id. Jenei József, Kovács János, Józsa Farkas, Józsa József, Filep Antal, kik közül id. Je­nei József és Cserei Mihály lemondván, he­lyük üresen maradt hullók lettek : Gegő Ká­roly, Hajdú Mózsef, Bereczki Károly, Szeke­res László, Szalai Farkas, Balla József, Gál Zsigmond , Zilahi Károly. Adó-irók , vagyis esküitek : Rosnyai János, Székely Ádám, Gál István, Mihály Sándor, Nagy Lajos, Zilahi Sa­mu, Szentiványi József, Sánta Károly. Alszék­­birák : Eperjesi Mihály, Balla István, Kiss Fe­rencz, Vajda Lajos, Magyari Ferencz , Báti Gá­bor, Zilahi Lajos, Vladutz József, Benkö Fe­rencz, Erdős Ferencz, Pataki István, György Zsigmond, Magyari Ferencz, Balla István és György Zsigmond lemondván , helyük ezúttal üresen maradt. Igtatók : Dézsi Károly és Ilyés Kár. Levéltárnok Benkö Károly. Tisztiügyész : Szegedi Sámuel, 2 od ügyész Kovács Sámuel. Mérnök : Székely János. Főorvos : Bel­eki Já­nos, tiszteletbeli : Knöffler Vilmos. Alorvosok : Vajna János, Kathonay István. Havas főfelü­gyelő : Bereczki Sándor. Ezek mindnyájan helyeiket elfoglalván, az ideiglenes főkirálybíró úr minden székünkben levő hivatalok átvételére bizottmányokat neve­zett ki, kik is az illető elnökökkel értekezve, az illetékes leveleket stb. azonnal átvegyék; ezzel a gyűlés délután 6 órakor eloszlott. Ápr. 26-án Marosszék bizottmánya ülését to­vább folytatván, indítványba hozatott, hogy a már megválasztott és felesketett tisztviselőink számára, törvényeink szem előtt tartása mellett, egy utasítás dolgoztassák ki, mely a jelen za­varos állásban a törvények mellett, még mint egy speciális útmutatóul szolgáljon. Ezen indít­vány elfogadtatván, egy bizottmány neveztetett ki ezen utasítás elkészítésére és annak idejében a választmány éleibe való terjesztésére. Ezután székünk havasai törvényes átvételére viszont egy bizottmány neveztetett ki. Ezután a múlt ülés határozata következtében az ország nmígy felsőházához és tős képviselő­házához felküldetni határozott felirat olvasta­tott fel, melyben a szék fájdalmát fejezi ki,hogy törvényeink ellenére az országgyűlésre még meg nem hivattunk, ezt eszközölni hazafi tiszte­lettel kérjük e tisztelt házakat, annyival inkább, mert képviselőink nélkül a nagyon tisztelt or­szággyűlést kiegészítettnek nem tekinthetjük.­­Az általános lelkesedéssel elfogadtatott s fel­küldetni ,s egyszersmind a testvérmegyéknek, múzeumnak stb. megküldetni határoztatok. Gróf Rédei István indítványozza, hogy a bün­tetés ezután ne a tisztviselőknek, hanem a köz­­kagjába adódjék. Ez is általánosan elfogadta­tott. Ezután indítvány létetett, hogy a város e vidéki lakosságot törvénytelen és a szegény nép­nek már elviselhetlenné vált vámok által sarc­olja és mostanság különböző borzasztó nemeit talál­ta fel a vámszedésnek, ennélfogva az illető tiszt­ségünk találja módját ezen törvénytelen huzavo­náknak mielőbb végett vethetni! Határoztatott, hogy a tanács maga is törvénytelen lévén, annak ilyes tettei is annak tekinthetők, mihelyt a vá­rosi tanács is a lehető alkotmányos lábra állhat, tisztségünk a nyilvánosság kontrolleriája mel­lett kötelességének fogja ismert­­ ezen visszaé­lések megszüntetését eszközölni. És ezek után ind­ítványoztatott, hogy miután egy a hírlapokban kiadott s hivatalosan vissza se vett, az egész nemzetet mélyen sértő piszkos nyilatko­zata, jelent meg Benedek tábornok úrnak, ezen sérelmet a bizottmány testületileg utasítsa visz­­sza. Határozatba ment: bizottmányunk Benedek tábornok úr nemzetünkre és annak minden osz­tályaira tett sértő piszkos kifejezéseit magára a szerzőre vissza­utasítja. Ezzel a gyűlés eloszlott. Érsekújvár, ápr. 28. Tisztelt szerkesztő úr ! A követválasztásokról szóló jelentések a sajtó által, jelesül Nyitra megyét is illetőleg, már közzététetvén és azóta a nemzet életkérdé­sei felé lévén a haza feszült figyelme i­ányozva, felesleges volt a választásra visszatérni, a­mint az e lapok 80. számában J. K. aláírással Érsek- Újvárból beküldve történt, a­minemű levelezésre rövid észrevételt tenni azért vált szükséggé, minthogy az a választási tény folyamát úgy tünteti elő, mintha Buzna Lajos, a kerület egy­hangú választottja volna, holott valódilag úgy állt a dolog, hogy miután Markhot János a­ki az itteni tudomás szerint, a megye értelmisége s az érsekújvári kerület nagy részének jelöltje volt, az utasításadásnak, a márt. 19-én tartott középponti bizottmányi ülés általi elfogadása után, a kerület egy részét azoknak­ lelépéséről értesítő, fölkérve az illető választókat, hogy megválasztatása érdekében ne fáradozzanak és azonfelül a lelépésrőli nyilatkozatát harmad­napon, vagyis mart. 21 én tartott választás he­lyére is megküldő, követjelöltnek a helyszínén már csak azért ajánltatott, hogy alkalma legyen nyilatkozatának nyomban történt föl­olvasására, és azon választóknak is értesítésére, a­kik az idő rövidsége miatt annak tudomására nem jut­­hattak , minthogy más jelölt ezután nem volt, Hamar Pál t. i. Markhot János kitűzésekor, vagyis hetek előtt már lelépvén, a kerület vá­lasztóinak jelenlevő s főleg csak Érsekújvár la­kosainak egy részéből álló töredéke által vá­lasztatott el képviselőnek Buzna Lajos, Érsek­újvár városának ügyésze, de korántsem a kerü­let összes választói által, a­kiknek nagy és je­lentékeny része a szinte meg nem jelent Mark­hot János jelöltjök lelépése folytán, a választási helytől elmaradt. H e 111 é n­y i Ferenc­. — Közöljük Pest megye ápril hó 29-kén tar­tott kisgyülésének Palóczy László halálának tudatása alkalmával hozott végzését. Hazafiai megrendítő fájdalommal hallották ezen bizottmányi kisgyű­lés tagjai a k­épviselő­ház elnökének gyász ravatalhoz hivó szavait ? Hivó szavait ravatalához a véres küzdelem­mel ápolt ezredéves alkotmány példányszerű ve­terán bajnoka, Palóczy Lászlónak. Mondják, hogy az öröm, mely a lelket mélyé­ben ragadja meg, néma. Tizenkét évi szenvedés öszezúzta emlékünkben — ha volt is valamikor — az örömnek képét. Ezt nem ismerjük. Hogy a fájdalom, mely lelket rendít, valóban néma — ezt érezzük ma. És érzi velünk minden igaz n­agyar — látván, miként valódi nagyjaink — mint elszakadt gyöngy sornak szemei, egymás után hullanak — hullanak — de nem láthatván a jövőt elta­karó kárpit miatt — helyük, — melyet oly di­csően töltenek be az édes anya védelmében, nem marad-e üresen? Palóczy Lászlónak — önzetlen feláldozása hű fiának anyja a szent haza, öröklő babért fűz­ve homlokára — mondván, hogy ő hálájára ér­demes. Testvérei mi némán siratjuk. S mindaz, mivel szellemének hálakép áldoz­hatunk ime fohászból áll: sokat adj ma­gyaroknak Istene — minő ő volt, ez árvuló hazának, és abból, hogy gyermekeinket és unokáinkat igénytelen sírjá­hoz utasitandjuk Cincinnatusi erényt és hon­szerelmet tanulni. Megadni a nagy hazafinak a végtiszteletet — itt helyben másodalispán Beöthy Lajos elnök­lete alatt kiküldetnek: Farkas Károly, Kapczy Tamás, Hajós József, Lednyiczky Mihály, Ho­­lovits Boldizsár, Fáy Gusztáv, Gerenday Am­brus, Bánóczy József, Rutkay Sándor, Deák Jó­zsef, Bakos Ambrus bizottm. tagok, Rákóczy János fő , Ráday László, Dalmady Győző, Beretvás Péter aljegyzők, Kiss Miklós főszbiró, Szendrei Samu esküdt, Egressy Sámuel fő, Dekány István alügyész. A hullának megyénk határszéléig elkísérésé­re másod alispán Beöthy Lajos elnöklete alatt kiküldetnek : Vigyázó Sándor, Bakos Amb­rus, Nemcsik János bizottmányi tagok és Kiss Miklós főszbitó, Gyurkovics István esküdt tár­sával, jegyzetté Rákóczi János, főjegyző. Szent­ László-Társulat. Holnap, azaz május 5-én, délután 4 órakor tar­­tandja a központi papnöveldéi könyvtár teremében a l­a­k­­­t­ó közgyűlését a „Szent László-Társulat“, melynek czélja : a szűkölködő keleti keresztények­nek, és ezek közt kivált az ezen tájakon letelepe­dett magyaroknak nevelő, oktató és egyéb jótékony intézetek fölállítása és fönntartására segítséget nyújtani; nevezetesebb hazai vállalatokat, műépit­­kezéseket, intézeteket gyámolitani s a scntriplika világegyház közszükségeinek fedezéséhez járulni. A gyűlést L­o­n­o­v­i­c­s József­­ excellentiája, mint a megalakítás vezetésére megkért elnök, beszéddel nyitja meg, melyre D­a­n­i­e­l­i­k János ez. püspök­i méltóságának előadása fog következni. Ez után megvitattatnak az alapszabályok, megválasztatnak az elnökök és hivatalnokok, s határnap fog kifüi­­zetni a választmány megalakítására. E gyűlésbeni megjelenésre a t. ez. tagok s részt venni kívánók tisztelettel megkéretnek. Különfélék. Pest, máj. 3. — A Sz. H. Írja, hogy ott a Tiszaparton egy hajó kötött ki, mely Bécsből a Dunán lemenve, a a Tiszán feljőve, 600 mázsa lőport és több vont csövű ágyút szállít Arad felé. — A debreczeni nyári­ színház f. hó elején nyit­­tatik meg, Reszler színtársulata által. Az állandó színház számára kijelölt területen fekvő épületek bontása már megkezdetett. — Bécsi lapok szerint sokat beszélnek K. Vay leköszönéséről. — A pesti jótékony ne­gylet tavasi költségeinek kimutatása közt 127 ft 30 kinyi adóra találunk, mely az egylet alaptőkéjére volt kivetve. — Molnár budai társasága, az eddig tanúsított szép részvét által bátorítva, ismét 20 előadásra nyitott bérletet. Reméljük, hogy a testvér főváros hazafias közönsége a méltán megérdemelt pártfo­gásban fogja részesíteni ezután is Molnár igyekező népszínmű társaságát, melynek Budán való állan­dósítása érdekében már eddig is hathatós lépések tétettek. — Rio-Janeiroból írják ápril - ről, hogy egy borzasztó földrengés Mendese környékét majd egé­szen elpusztította. 7000-re megy az áldozatok száma.­­ Az osztrák rendőrminisztérium legújabb ren­delete által az 1849 óta letiltott könyvek mind fölszabadíttattak, kivéve néhány menekült által írt olasz, franczia, lengyel és német könyvet, me­lyeknek száma régió. Csupán német könyv 35 ma­rad letiltva. — Az adóbehajtásra nézve m. hó 30-kán követ­kező figyelmeztetés jelent meg a szegedi városi ta­nácstól : „Valamint honunk összes törvényhatósá­gai, úgy Szeged város is f. é. január hó 21-kén tartott közgyűlésének 21. sz. határozatában kije­lentette , hogy a város köz­­i,. - - it fedező s a közgyűlés által megállapítandó náziadón kívül minden, bármi néven nevezendő adót, mely nem az országgyűlés által ren­deltetett el, törvénytelennek tekint, s annak behajtásától vagy a behajtásnal­ segédkéz nyújtásától a város alkotmányos tisztviselőit el­­tiltá, s ebbeli határozatát tudomás végett legfel­sőbb helyre is fölterjeszté. Ennek folytán a nm. m. kir. helytartótanács, legfelsőbb helyről vett pa­rancs következtében, f. évi ápril hó 24-kén 19,193. bz. a. kelt leiratában arról tudósítja e város közön­ségét, hogy az adó kivetése és behajtása körüli eljárás, melyre nézve a törvényhatóságok közre­működésüket megtagadták, közvetlenül a cs. kir. kerületi pénzügy-igazgatósá­gokra ruháztatott át, melyek ezt, a nekiek leg­felsőbb helyről kiadott szabályozó utasítás értel­mében önállóan, és szükség esetében katonai hatalom közbejövetele mellett is eszközlendik. E szerint a háziadón kívül bármi néven nevezendő más adót, nem az alkotmányos hatóság, hanem a fönnhivatkozott közgyűlési határozat ellenére a cs. kir. helybeli pénzügyigazgatóság katonai erő köz­bejöttével hajtand be a lakosoktól. A miről is ugyancsak a fönnhivatkozott helytartótanácsi meg­hagyáshoz képest, Szeged város adófizető lakosai ezennel tudósittatnak. Szeged város 1861-ik évi april 30-án tartott tanácsüléséből.“­­ A Sz. H. a bukott rendszer hivatalnokainak egy igen legális (?) eljárásáról tudósit bennünket. Az odavaló városi alkotmányos hatóság átvevé­e a megboldogult cs. k. megyetörvényszéktől az illető pöröket stb., ugyanakkor 62 rabot is átvett, me­lyek 16 fegyveres börtönőr őrizete alatt állottak. S ki hinné, a fölosztott cs. t.szék hivatalnokai fel­­sőbbi parancsra hivatkozva, a fönnebbi 16 db lő­fegyvert visszavévén, a helybeli cs. k. pénzügy­igazgatóságnak adták által. Sőt a raboktól használt ágynemű­eket, evőeszközöket, s minden egyéb nél­­külözhetlen edényeket is visszatartották, úgy, hogy a szerencsétlen rabok, minthogy eme gyönyörű em­­beries szándékról a városi hatóság eleve nem is értesittetett, s így a szükségesek megszerzéséről nem is gondoskodhatott, jelenleg a puszta föl­dön kényteleníttetnek feküdni. De a­mi legczif­­rább, még ha börtönajtókról a zárakat is le­szedték és elvitték. Ezen páratlan elárást

Next