Pesti Napló, 1862. július (13. évfolyam, 3715-3741. szám)

1862-07-22 / 3733. szám

167-3733 13 ik évi folyam. Kedd, júl. 32. 1862. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám , 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás (( „PESTI NAPLÓ julius-decemberi folyamára Előfizetési ár : Julius—decemberi % évre 10 frt 50 kr. július—septemberi V4 évre 5 frt 25 kr. Az előfizetési dijak közvetlenül a kiadó­­hivatalhoz intézendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, j trims 20. 1802. Bizonyos emberek még mindig azon régi tacticával élnek, miszerint a fogalma­kat összezavarják, hogy politikájuk javá­ra a fogalom zavarban halászhassanak, így tapasztaljuk, hogy elleneink a parla­­mentarismust a megyei autonómiával foly­vást ellentétbe állítják, pedig a Parlamen­tarismus nem más,mint országos autonómia. A megyei autonómiának ellentéte a köz­­igazgatási központosítás — a központi kor­mány lehet collegium vagy minisztérium, az a dolog lényegére nézve mindegy.­­ A Parlamentarismus ellentéte pedig a ki­sebbség kormányzata, mely szerint akár egy személy, akár egy kisebbségben lévő párt, a nemzet akarata s érdeke ellen kor­mányoz. A Parlamentarismus tehát a nem­zet többségének és érdeke szerinti kor­mányzata. Micsoda alapokon fog a magyar kérdés végképen megoldatni — az, az ország­gyűlésen képviselt nemzet akaratától fog függni. Hiszem, hogy a nemzet képvise­lői, bárkik legyenek azok, akár új embe­rek, akár olyanok, kik a magyar politika mezején már szerepeltek, az eldöntő perc­­­ben nem sympathiák vagy antipathiák, nem is előítéletek szerint, de a kérdések komoly megvitatása és érett lelkiismere­tes megfontolás után, mint practicus stá­tusférfiak fognak cselekedni. — Sokkal inkább tisztelem honfitársaim szellemi és erkölcsi tehetségeit , minden párt­különbség nélkül, mint hogy feltehes­­sem , hogy az alkotmányosságról le­mondani bárkinek is hajlama legyen, é­s miután Magyarország beolvasztásának a birodalmi tanácsba, semmi pártja nincs, az alkotmányosságot tehát a magyar köz­jog formái közt kell megalapítanunk. Visszatérni a 47-ei institutiókhoz — ezt, elvonva minden antipathiák és sym­­pathiáktól — érett megfontolás után, practicus államférfin, kinek az állam szer­vezetéről, az alkotmányosság kellékeiről fogalma­z a múltról ismerete van — nem fogja ja­vallhatni, mert okos ember, bármi legyen érzülete, bármi csonka politikai párthoz vagy iskolához tartozik, lehetlen politikai problémák megoldására nem vál­­lalkozhatik. A 47-ei kormány és törvényhozás for­mája csak privilegiális állapotok közt volt lehetséges. Elvonva minden más tekinte­tektől, már az adómentesség megszünte­tése, a közös teherviselés, s az újkorú ál­lamok nyomasztó pénzügyi oeconomiája, a 47-ei kormány és törvényhozás formá­ját lehetetlenné teszik. A direct s indirect adók, minden egyes honpolgár jövedelmeinek oly nagy quo­­táját veszik igénybe — hogy már annál fogva nem tudok magamnak oly magyar országgyűlést képzelni, mely abba bele­­egyeznék, hogy az adókat — direct és indirect adókat — meg ne szavazza, s hogy az általa megszavazott adók máskép, mint egy felelős pénzügyi miniszter által — kit, ha jobban tetszik, tárnoknak is lehet nevezni, csak legyen alkotmányos állása, és álljon szemközt az ország­gyűléssel — az országgyűlés folytonos ellenőrködése mellett kezeltessenek. S ime, a dolgok hatalma folytán, a rendes bud­­getnél, a miniszteri felelő­sségnél s a par­­lamentarismusnál vagyunk, s azzal egy­szersmind a m­ at országgyűlés feliratai­ban letett alapokhoz érkeztünk. Nem vagyok optimista, s jósló sem va­­gyok, s megengedem, hogy jelen szo­morú állapotunk nem­sokára meg fog szűnni; de megengedem azt is, hogy so­káig tarthat; egyért azonban jól állok, hogy a magyar kérdés csak a mult or­szággyűlés feliratainak alapján fog meg­­oldatni, vagy soha nem fog megoldatni, mert máskép meg nem oldható — mert az eszmék s viszonyok logicája legyőz­­hetlen. — Nem várok semmit bárki jóa­karatától, de hiszem, hogy a viszonyok hatalma túl a Lajthán is be fogja bizonyí­tani, miszerint­ a birodalmat csak a dua­­lismus alapján lehet véglegesen szervezni ?A kotmányos dualismus által köve­­z­ telt institutiók pedig csak felirataink ér­telmében szervezhetők. TREFORT ÁGOSTON: Bécsi dolgok, íme a pénzügyi törvényjavaslat, melyet Plener úr 1863. évre a reichsrath elé ter­jesztett. 1. Az 1863-diki államszükséglet valamennyi ágban (és pedig a hadseregnél a békeláb alap­ján) 362.498.000 forintban állapittatik meg. (Következik a különféle rovatok részletezése.) 2. Ezenkívül a mostani viszonyok közt a had­sereg rendkívüli szükségletére még 35,000,000 ft vonatott be az 1836 ki közigazgatási évi állam­kiadásokba. 3. Az 1. czikkben megállapított államszükség­let, azaz : 362,498,000 ft, a fennálló közvetlen adók s közvetett illetékek, továbbá a rendkívüli pótlékok (az eddigi mérv szerint), aztán a többi bevételi ágak által 304,307,200 ftig fognak fe­deztetni. (Következik a bevételek részletes kimutatása.) 4. Az 1 só czikkben megállapított 362,498,000 ftnak az eddigi bevételekkel, azaz 304,307,200 fttal leendő összehasonlításából származó na­gyobb szükséglet, t. i. 58,190,800 ft fedezésére jelölték ki: a) Néhány közvetlen adó és közvetett illeték­nek külön törvények számára fenntartott föleme­lése 33,598,400 írtra praeliminált összegben. b) A még hiányzó 24,592,400 írtra nézve azon 27,652,174 frtbeli jövedelem, az 1860 diki köl­csön államkötelezvényeiből, melyek az 1862 diki junius 8-kán kelt törvény 2-dik §-ban foglalt föl­tevés szerint a cs. k. osztrák nemzeti bank által az államigazgatás rendelkezése alá fognak adatni. 5. Mennyiben az 1862 dik évi junius 8 diki 2 dik törvénynek a 4 dik czikkben b) alatt érin­tett föltevése nem következnék be, a 24,592,400 frtnyi hiány hitel utján fog fedeztetni. 6. A jelen törvény 2­ dik­k­ában a hadsereg számára fölvett rendkívüli szükséglet , azaz 35,000,000 ft,hitel utján lesz fedezendő. A pénzügyminiszter jelen törvény végrehajtá­sával megbizatik s egyúttal felhatalmaztatik , hogy az 5. és 6 ik czikkben foglalt határozatok mérve szerint a szükségelt hiteloperatiókat az ál­lam pénzügyét lehetőleg kevéssé terhelő módon vigye keresztül. Ez előterjesztés folytán zivataros gyű­lést vártak a jó bécsiek, s nagy számmal seregettek föl a karzatokra július 18-kán. Nem először történt velük, hogy csalatkoz­tak. Ám olvassuk a „Sürgöny“ tudósí­tását. A birodalmi tanács jó s rész barátai ma darab ideig egy lélekkel, egy gondolattal voltak. Mind­nyájan égtünk a kíváncsiságtól: mi lesz ma? A közönség tódult a karzatokra, a hírlapíró rend­kívül korán foglalta el helyét páholyában, szor­gosan faragva trónjait, s csak azon egy aggodal­ma volt, hogy tán a három ívvel és hat ónnal, melylyel ellátta vala magát, be sem éri. Rendbe hozatván a műszerek, megkezdődtek a tanako­dások. Ki fog szólani? mit fognak mondani? Hát a jobboldaliak ? Rieger nincs itt — London­ba ment. Klaudy nincs itt — otthon bajlódik a sajtóperekkel. J Sm­olka procus negotiis mulat Gácshonban. Gróf Potoczki tudja isten hol jár. Zyblikiewicz gyöngélkedik — hát ki fog szólani a jobb oldalon ? ... Itt van Grocholszki és Grün­­wald — a lengyelek s csehek nevében, ők is el­mondhatják mondókájukat, nagy munkába úgy sem kerül. Kinyilatkoztatásaikban még tán a változatosságot is fogják restellni, és csak ki­mondják simplicitet : „Wir bleiben beim Al­ten“ ... Hát a német autonomisták ? Csakugyan meg akarnak szökni ?. . . Dehogy szöknek. Azt a kudarczot nem tehetik, hogy orozva gyilkol­ják meg a birodalmi tanácsot, végzésképtelenné téve őt. Ti magyarok mindig azt mondjátok, hogy mi nem értjük a ti panaszaitokat, pedig úgy látszik, ti sem értitek a mieinket, különben nem beszélhetnétek ilyképen. Mink marad, ha megbuktatjuk a birod. tanácsot, s vele a februári alkotmányt? — zajgott fel mellettem egy cent­ralista collega.. . . De az csak igaz, hogy el akartak illatni! Segélykedett a hátsó padon egy foederalista. . .. Akartak — akartak — válaszolt a centralista — az első haragban, de kialudták magukat, meggondolták a dol­got, s Wieser (a német autonomisták feje), teg­nap a majoritással tanakodott..........Hát Rech­bauerrel mi Lak­ik ? Fog szólani ? — kérdi egy negyedik .... Ma reggel voltam nála — viszon­ta egy ötödik —még maga sem tudja, fog e szó­lani. Ő azt akarta a háznak ajánlani, hogy ne ereszkedjék a budget tárgyalásába , de miután még saját pártjában is alig talált egy-két em­berre, kik vele egyetértenek , alkalmasint abba fogja hagyni. Kellemetlen dolog ám, mikor az ember valamely gyűlésben egyes-egyedül ma­rad indítványával .... Börne — jegyzé meg egy gonosz foederalista — hasonló helyzetben ezt írá : „Azon borzasztó gondolat rémlik előttem, hogy én vagyok az egyetlen okos ember egész Németországban...“ Igen ám — haragudék egy centralista pajtás — de az a gondolat is ütheti meg az ember agyát, hogy ő az egyetlen bolond. Mit buzogsz — kötekedek egy szomszéd a cen­tralistával — hát te egyszerre olyan jónak talá­lod, hogy a birodalmi tanács az 1863. budge­­tet tárgyalja, miután legalább egy duczat czik­­ket csak írtál az ellen , hogy a kormány a jövő évi költségvetést a ház elé akarja terjeszteni ?.... Azt tettem, s nézetemet nem is változtatom ; a majoritásnak nagy része is vonakodott a bud­­get-tárgyalástól, de miután Schmerling úr szi­lárdan akarja , e ház nem compromittálhatja , cserben nem hagyhatja őt, mert különben Schmerling s a Reichsrath együttesen buk­nék meg. Hogy miért jegyezgetem én felezen, magában véve jelentéktelen beszélgetést ? mert a helyze­tet tökéletesen megismerteti az olvasóval , kiis­merheti belőle az uralkodó hangulatot és a döntő indokokat. A ház majoritása tökéletesen olyan, mint az imént bemutatott centralista col­lega. Reszkedvű, haragszik, zúgolódik, gán­csolja a kormányt, de azért még nem opponál, s tompa önmegtagadással fogadja, mit Schmer­ling úr reája mért .... Gyülekeznek a köve­tek .... Csupa mogorva kép , csak itt-ott a jobb oldalon találkozik szemünk egy-egy finom gúnymosolylyal. . . Hein úr megnyitja az ülést. Jelenti, hogy a pénzügyminiszteri előterj­esztvé­­nyeket már kiosztatá a követeknek, s hogy most, a házi rendszabályok értelmében, ezen ok­mányokat vagy egy,már fennálló, vagy egy meg­választandó bizottmánynak kell átadni. Erre Wieser úr feláll, és helyéből a lehető legkevesebb szavakkal a legszárazabb hangon indítványozza, válasszon a ház egy kilenc­tagú bizottmányt, mely jelentést tegyen arról, hogy az ügyben mi­ként kellene eljárni. ... Az elnök kérdi, akar e valaki az indítványhoz hozzá­szólani. Nem akar senki. Szavazat alá bocsátja az indítványt. El­­fogadtatik. Egy óra­ negyedre félbeszakasztja az ülést, hogy a választás megtörténhessék. Máskor ily esetben nagy mozgalom szokott történni a te­remben. Ma csendesen vannak. Kiki tudja már, mily neveket kell a czédulára írni, hogy zavar ne legyen. Megválasztatik hét centralista, két jobboldali: a cseh Grünwald, s a lengyel Gro­­cholszky. Azután a ház a napi­renden levő egyéb tárgyakhoz fordult. A bizottmányok előadói tet­tek indítványokat a sajtó dolgában, a levéltitok ügyében. Senki sem hallgatott rájuk. Az egyik itt, a másik olvasott, a harmadik beszélgetett szomszédjával. Hein urnak kérdései: akar e va­laki szólani ? viszhangtalanok maradtak......... „Tessék tehát szavazni !“ ... Felállnak .... elfogadtatik .... megvan . . . Papirosaink szűzi tisztaságnak, h­­ónaink hegyei hiánytalanok . . . 11 órakor a közönség már csoportonként hagyo­­gatja oda a karzatot. Még az ajtóba simpfölnek: „’S is schon wieder nix !“ s a nők azzal vigasz­talódnak, hogy legalább jókor jutnak ebédhez, mire pedig ma nem számítottak. Az 1862. budgetnek egy részlete kerülvén tárgyalás alá, a jobboldaliak egymásután hagy­ják el a termet. Magam is azon véleményen vol­tam, hogy elég lesz mára, s a többit, ha ked­vünk tartja, elolvashatjuk az újságban. Odább álltam.......... A kilencz tagú bizottmány alkalmasint hétfőn fog referálni; mily értelemben, azt velem együtt gyaníthatják olvasóink,­­ de megmondani bi­zony nem tudnám. Hirlik, hogy az államminisz­ter­i excra­ma estve néhány napra Ischlbe megy, leányának látogatására. Ha igaz, ez is bizonyít­ja, miként az államminiszter úr a pénzügyi elő­­terjesztvényekre nézve­ nem lát parlamentáris veszélyt. A kép, melyet a fentebbiekben vázol a magyar hivatalos lap bécsi levelezője, sok­kal élénkebb ugyan a bécsi lapok tudó­sításainál, de annyira hasonló, hogy hű­ségéről nincs okunk kétkedni. Plener úr, mint tudjuk, előadásában a belügyek rendbehozásának szükségét is megérinti. Hogy érti e rendbehozást a félhivatalos „Donau­ftung?“ láthatjuk közelebbi czikkéből. Bezzeg más búrokat penget, mint néhány nap előtt. „Divide et impera!“ — mond a Vater­land azon néhány sorban, melylyel a „Dona Ztung“ érintett czikkelyét bemu­tatja — „Divide et impera! így hangzik ma a „Donau Ztung“ hadi kiáltása, azon lapé, mely ártatlan gyermeki arczczal ki­fecsegi szivének legrejtettebb titkait s a magyaroknak kereken szemébe mondja, mire valónak tartja Erdélyt a „D. Ztung.“ A félhivatalos lap ugyanis ezt irtja:“ Bizonyára a legnagyobb súlyt helyezzük arra, hogy a reichsrath minél hamarább teljes legyen a februári alkotmány értelmében. De más részről minden elfogulatlan ember meg fogja engedni, hogy az erdélyi kérdés életkérdés az őszállamra nézve. Míg a dualista és separatista pár­t a Lajthán túl van, Erdélyre támaszkodhatok, nagyon nehezen vegybontható (feloszlatható) elemet képez. Erdély nél­kül nem szegezhet különös ellenállást az észál­­lam eszméje ellenébe. E szerint Erdélyben, mely a birodalom nagy keleti végvára, kelet kulcsa, erősség a magas észak ellen, nem az a feladat, hogy egy országgyűlést erővel összehozzanak, hogy csupán a reichsrathnak megadassák formá­lis illetősége, s nem is csupán az, hogy a rész­eredmény elháríttassék, hanem hogy győ­zelem biztosíttassák az ö­s­z ál­la­m­n­a­k. Ausztria minden barátja belátja e számítás rendkívüli fontosságát.“ A „Vaterland“ megrója a „Donau Zei­tung“-ot, hogy csak dualista és separati­sti­us pártról beszél Magyarországon, hol­ott az egész Magyarország ellene van a „Donau­ftung“ ideáljának, a birodalom központosított egységének, melynek léte­sítése végett akarja a kormány közlönye az öszállam érdekében, Erdélyben kiví­vandó győzelmet, vagyis az öszállamnak meghódítandó Erdélyt, vegybontó reagen­sül használni. „Ha — mond folytatólag a „Vaterland“ — ha csak a separatisticus pártot tartaná szem előtt a „Donau Zig“ talán egyszerűbb eljárás lenne, ezen pártot a magyar nép azon nagy többségének kielégítése által „zersetzolni“, a­mely a birodalom egységét a pragmatica sanctio alapján akarja, s mindig elismerte. Kö­szönjük a „Donau Zeitungénak azt az ál­lamférfiúi bölcsességét, mely a bi­rodalom egységét az egyes országai közt előidé­zett szakadással véli létesíthetni és fenn­tarthatni. Magyarország ismeri most már a „Donau Zeitung“ „kibékítési pro­grammját,“­s ha a magyar hírlapok fele­letre méltatják, bizonyságot tehetnek állí­tásunk mellett, hogy azon vegytani kisér­ j­et, melyet Magyarországgal tenni akar-­­ nak, nem számíthat sikerre!“ Így h­­a ,Vaterland, a Donau Zeitung új kibékítési programmjáról. Szükség­e szólalnok a magyar lapoknak, hogy­ bi­zonyságot tegyenek a Vaterland fentebbi sorai mellett. Minek ? Mi haszna veszte­­getnők a szót, miért hánynók falra a bor­sót ? A Donau Ztung úgy van, mint ren­desen, aki rögeszmében szenved. Ha kér­dést intézünk hozzá, melynek fölvilágítása szükséges, ha azt akarjuk, hogy egymást megértsük,­­ siketebb a siketnémánál! Szerencse, hogy mégis nem néma, s egy* ügyü fővel kifecsegi azt, a­mit elég tudo­másul vennie minden magyarnak, szín- és pártkülönbség nélkül, hogy tisztában egyen a Donau Ztunggal. A „Waterland,“ a Wanderer közelebbi czikkére hivatkozva, ellentétbe állítja a Donau Ztung fentebb érintett programm­­jával azon nézeteket, melyek a magyar kérdés kiegyenlítésére nézve a magyar főkanczellárhoz közel álló férfiak körében uralkodnak. A Wanderer ezen czikke sze­rint az udv. kanczellár a magyar nemzet képviselőinek elébe terjeszti azon érdeke­ket, melyeket a korona nem téveszthet szem elől, midőn azon határokat kijelöli, a­meddig Magyarország autonómiája ter­jedhet, kijelöli azon részeit a 48-as tör­vényhozásnak, a­melyek nézete szerint ezen határokon túl terjeszkednek, s a­me­lyek a fentebb érintett érdekekkel ösz­­hangzatba hozandók. Az udv. kanczellár, mond továbbá a W., fog találni képvise­lőt, a­ki e nézeteket törvényjavaslatképen a ház elé hozza, a nélkül, hogy a D. Ztung különös elmélete szerint a „feltételes jog­folytonosságot“ állítaná fel, s e jogfolyto­nosság elismerése bizonyos előterjesztések elismerésétől tétetnék függővé.Ha az ország autonómiája inkább megszoríttatni tervez­tetnék, mint okvetlenül szükséges, meg­mutatja a szabadelvű magyar párt, hogy a birodalom fennállása szélesebb autonó­miával is összefér, é­s ha ezt sikerül megmutatnia, bizonyára az udvari kan­czellár nem fogja magát csalhatlannak tartani, s engedni fog a jobb belátásnak. Ha aztán a határok iránt tisztában lesz­nek, akkor majd e határokon belül a tör­vényjavaslatok formulázisára kerül a sor. Az ellenzék talán nem viszen ki mindent, de meghajol a többség előtt. Ezeket előre bocsátva így szól a „Wanderer: „Megegyező-e ez a terv a Forgách gróféval, nem tudjuk, de ma valóbb szintnek tartjuk, mint egy héttel ezelőtt. Erre mutat, a­mi Pest megyé­ben történt. Úgy látszik, felhagytak a czélszerűt­­len röpirat csinálással és aláírás-gyűjtésekkel, s mindenek előtt a közéletet akarják Magyaror­szágon megint megindítni némileg. A megyei bi­zottságokat akarják ismét életbe léptetni, a nél­kül, hogy tagjaitól esküt vagy aláírást követelné­nek bizonyos programmra. Mi egyéb ez, mint előlépés a provisorium megszüntetésére s az or­szággyűlés újra egybehivására.“ Azok után, a miket a „Donau Zeitung“ elleni polémiák alkalmával elmondtunk, nem tartjuk szükségesnek bővebben fejte­getni e helyütt, hogy mi is egyedül or­­szággyűlési tárgyalások útján véljük elin­­tézhetőnek a magyar kérdést. Az ország­gyűlés egybehívása és működtetése azon­ban az összes magyar alkotmány el­ismerését, s legfőbb tényezőinek, intézmé­nyeinek előleges életbeléptetését teszi szük­ségessé. Mennyiben értenek e részben egyet velünk azon körökben, melyeknek néze­teit tolmácsolja a „Wanderer“ , nem tud­juk. Az iránt sem vagyunk tisztában, mi­ként véli a „Wanderer“ a provisorium lassú megszüntetését eszközlendőnek. A provisorium miként szüntethetik meg másképen, mint azon jogok viszont élet­­beléptetésével, a­melyeket felfüggesztett? Gondolható-e itt fokozatosság? Csak megyei közigazgatást, csak azon ellentétet érintjük, mely a tisztviselők kinevezése és választása között létezik! Jól tudjuk, hogy a provisorium által a provisoriu­m rendszere is a kivételes törvényszékek védelme alá van helyezve, s eszünk ágá­ban sincs ennélfogva magát a provisoriu­­mot bírálni a jelen viszonyok közt. Csak a kibontakozás nehézségeire akartuk fi­gyelmeztetni a „Wanderer“t, — kérvén, hogy azon körökből, melyeknek nézeteit tolmácsolja, az érintett kételyek iránt is nyújtson felvilágosítást. nyokc kezünkhöz kerülnének, hogy egész terje­delmökben közölhessük, érdekesnek tartjuk, át nézetet adni róluk, mi a diplomatiai alkudozások menetével nagyjában megismertet. Az 1-ső okmány Ratazzinak egy, 1862. mártius utolsó napjaiban kelt körsürgönye Olaszország külföldi diplomatiai ügynökeihez. A miniszter ebben előadja programmját. Rövi­den elbeszéli, mi nagy haladást ten Olaszország, s hogy az egyesítést ténynek, a confo­deratio eszméjére visszatérést lehetetlennek vallja — ez még administratió tekintetében sem lehetséges. A bukott kormányok töredékeinek összeszedé­­sében működő pártok kimutatták merő tehetet­­lenségöket. Előadja Róma szövetkezését e pártok­kal s a rablósággal, mely harczi fegyverük; Olaszország jogosultságát egész Európa elisme­résére, az átalános közlekedés s nemzetközi vi­szonyok érdekét, mely követelve parancsolja a tényleges állapot szabályozását. Ez képezi mint­egy bevezetését e manifestumnak. Második része Rómára vonatkozik. Róma tárgyában is igen határozottan szól a miniszter. Nyíltan ki van mondva Olaszország­nak Rómához való joga, s a nemzet által a mi­nisztériumra parancsolt azon kötelesség, hogy Olaszország fővárosát visszakövetelje. Az egy­­házi és világi hatalom elválasztásának szüksé­gessége röviden, szabatosan mondatik ki. Olasz­ország szabadsága meghatároztatik : „az egyház­nak az átalános jog hatásköre alá kell átmennie“. Itt van mondva másfelől, hogy az állam incompetens a vallás tárgy­á­­b­a­n. Újra megtétetik az ajánlat a szentszék méltó évi jövedelemmel való ellátására , se­otatióhoz minden katholikus állam járulni fog. A miniszter nem­csak azt mondja ki, hogy a pápa és az olasz kormány egymással megférhetnek Rómában, hanem hogy a pápa idővel szerencsésnek fogja magát tarthatni e terv létesültén, ha a pillanati szenvedélyek egyelőre arra ösztönöznék, szeren­csétlenségére, hogy elköltözzék Rómából. Ratazzi körsürgönyének harmadik része Ve­­lenczére vonatkozik, melynek jogi visszaköve­telése alapjában nagy hatályú, habár formáját illetőleg módosul. Olaszország és Velencze fel­­bonthatlan solidaritását vallja a miniszter ; a jö­vendő fogja legfényesebben bizonyítni e solida­­ritást. Ez ügy békés megoldásának lehetőségét elismeri a miniszter, de csak a nagyhatalmak segítségével és eszköz­lése útján; ezen hatalmakra hárítja a miniszter nagy részben a felelősséget a feszült állapot miatt. Az egész jegyzék a lehető legvilágosabb, s oly kereken kimondja a miniszter nézeteit és meggyőződését, hogy nem kis diadal magában, hogy ily jegyzék után az éjszaki hatalmak elis­merték az olasz királyságot. 2-ik okmány. Ez Nápolyba , máj sbankelt, s a tettpártnak sarnicói meghiúsult expedi­­tiójára vonatkozik. Az okmány Durando külügy­miniszternek egy körlevele Olaszország külföldi képviselőihez e tárgyban. Katonásan jelenti ki, hogy az olasz kormánynak lesz hatalma köteles­ségekre térítni mind a haza ellen összeesküvő­ket, mind azokat, kik hazafias túlzás miatt árta­nak ügyeinek. A különös ez okmányban az, hogy Durando a clericalis pártot is vádolja ez ügyben, mely olajat öntött a garibaldista tűzre. Kijelenti, hogy a kormány nem fogja tűrni, hogy valaki magának tulajdonítsa el jogköre bármely részét. A miniszter kétségkívül a conservatív hatalmakra, Orosz- és Poroszországra akart ez­zel kedvezően hatni. 3 dik okmány. Ez a római kérdést tárgyazza közvetve, közvetlenül pedig a Bourbon-udvarról és rablóságról szól. A két Sicilia Olaszországba olvadásának ténye kétségkívül túlnyomó hatással lesz az európai udvarokra azon rokonszenv elle­nében, melyet a bírtoktalanul maradt fejedelmek iránt személyesen éreznek, kiknek visszahelye­zése merő képtelenség. Az olasz állam constituál­­va, s normális állapotban lévén, joga van óvást tennie Róma erőszakoskodásai ellen, melyeket saját kárára a nemzetközi jogokon elkövet. A franczia csapatok nem gátolhatják meg a rabló­járatokat, melyeket a nápolyi ex-király és „bűn­társai“ rendeznek, s melyek politikailag merőben sikertelenek ugyan, de az egyesek személyére és vagyonára nézve károsak és vétkesek, „a határok terjedelme miatt nem lehet teljesen megakadá­lyozni.“ A császár ez okmányban kérve kéretik az emberiség s igazság nevében, távolítsa el Ró­mából ennyi bűnös merénylet okozóit. 4­ik okmány. Ez foglalja magában az Orosz­ország részéről való elismertetést, szól június közepéről. Benedetti úr Turinban jelenti, hogy Oroszország kész elismerni az olasz ki­rályságot, ha a király kormánya hajlandó bi­zonyos fejezetekre nézve föl­­lágosítást adni. E fejeztek : 1) Mit tehetnek a forradalmi elemek az olasz félszigeten ? 2) Bizonyos-e benne a kor­mány, hogy van hatalma elnyomni őket, s van e rá komoly szándéka ? Ezekre felel az olasz miniszter, hi­v­atkozva a fentebb kivont 2-ik sz.­okmányra, s kinyilatkoz­tatja, hogy helyzeténél és függetlenségénél fogva képes minden túlragadtatásnak ellenállani. To­vábbá e pontokra nézve kér fölvilágosítás, s nyer választ az orosz kormány : Meg fog-e gátoltatni , hogy Olaszországban összeesküvés történjék Oroszország ellen s len­gyel légiók alakíttassanak ? Válasz : Ez előtt sem engedtük meg, valamint ezután sem. Kész-e, végül, az olasz kormány föl­oszlatni a c­u­n­e­o­i lengyel katonaiskolát ? Válasz: Nem szükséges, a cuneoi iskola fölosz­lott magától, az intézet kebelében támadt egyenet­lenség miatt. 5-ik okmány: Ez a Poroszország részére való elismertetést foglalja magában. Ez rövidebb az előbbinél, mivel a berlini és turini udvarok közt nemcsak meg­volt a diplomatiai összeköt­tetés, hanem a viszonyok igen szívesek voltak, s így könnyebben megérthette egymást a két kor­mány. A Velenczéhez valamint Rómához való jog fenntartatik. Az olasz kormány elég erősnek vallja magát, hogy meggátoljon, minden oly válla­latot, mely „árthatna“ a függő kérdéseknek: „Láthatja Poroszország, mint tarta tiszteletben a vörös ingesektől fenyegetett Tirolt az. Az olasz királyságnak Oroszország részéről való elismerésére vonat­kozó okmányok. Azon diplomáciai okmányok, melyek napjaink legfontosabb eseményére vonatkoznak, még jus 17-kéig nem jelentek volt meg nyomtatásban hogy kiosztassanak a turini kamarák tagjai közt. Azonban ez okmányok letétettek volt a ház asz­talára, s tartalmuk általánosságban ismeretes Ta­rinban. Az „Opinion Nationale“ rövid, de ha ki­vonatban ismerteti őket, s mig maguk az okmá

Next