Pesti Napló, 1862. július (13. évfolyam, 3715-3741. szám)
1862-07-22 / 3733. szám
167-3733 13 ik évi folyam. Kedd, júl. 32. 1862. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám , 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás (( „PESTI NAPLÓ julius-decemberi folyamára Előfizetési ár : Julius—decemberi % évre 10 frt 50 kr. július—septemberi V4 évre 5 frt 25 kr. Az előfizetési dijak közvetlenül a kiadóhivatalhoz intézendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, j trims 20. 1802. Bizonyos emberek még mindig azon régi tacticával élnek, miszerint a fogalmakat összezavarják, hogy politikájuk javára a fogalom zavarban halászhassanak, így tapasztaljuk, hogy elleneink a parlamentarismust a megyei autonómiával folyvást ellentétbe állítják, pedig a Parlamentarismus nem más,mint országos autonómia. A megyei autonómiának ellentéte a közigazgatási központosítás — a központi kormány lehet collegium vagy minisztérium, az a dolog lényegére nézve mindegy. A Parlamentarismus ellentéte pedig a kisebbség kormányzata, mely szerint akár egy személy, akár egy kisebbségben lévő párt, a nemzet akarata s érdeke ellen kormányoz. A Parlamentarismus tehát a nemzet többségének és érdeke szerinti kormányzata. Micsoda alapokon fog a magyar kérdés végképen megoldatni — az, az országgyűlésen képviselt nemzet akaratától fog függni. Hiszem, hogy a nemzet képviselői, bárkik legyenek azok, akár új emberek, akár olyanok, kik a magyar politika mezején már szerepeltek, az eldöntő percben nem sympathiák vagy antipathiák, nem is előítéletek szerint, de a kérdések komoly megvitatása és érett lelkiismeretes megfontolás után, mint practicus státusférfiak fognak cselekedni. — Sokkal inkább tisztelem honfitársaim szellemi és erkölcsi tehetségeit , minden pártkülönbség nélkül, mint hogy feltehessem , hogy az alkotmányosságról lemondani bárkinek is hajlama legyen, és miután Magyarország beolvasztásának a birodalmi tanácsba, semmi pártja nincs, az alkotmányosságot tehát a magyar közjog formái közt kell megalapítanunk. Visszatérni a 47-ei institutiókhoz — ezt, elvonva minden antipathiák és sympathiáktól — érett megfontolás után, practicus államférfin, kinek az állam szervezetéről, az alkotmányosság kellékeiről fogalmaz a múltról ismerete van — nem fogja javallhatni, mert okos ember, bármi legyen érzülete, bármi csonka politikai párthoz vagy iskolához tartozik, lehetlen politikai problémák megoldására nem vállalkozhatik. A 47-ei kormány és törvényhozás formája csak privilegiális állapotok közt volt lehetséges. Elvonva minden más tekintetektől, már az adómentesség megszüntetése, a közös teherviselés, s az újkorú államok nyomasztó pénzügyi oeconomiája, a 47-ei kormány és törvényhozás formáját lehetetlenné teszik. A direct s indirect adók, minden egyes honpolgár jövedelmeinek oly nagy quotáját veszik igénybe — hogy már annál fogva nem tudok magamnak oly magyar országgyűlést képzelni, mely abba beleegyeznék, hogy az adókat — direct és indirect adókat — meg ne szavazza, s hogy az általa megszavazott adók máskép, mint egy felelős pénzügyi miniszter által — kit, ha jobban tetszik, tárnoknak is lehet nevezni, csak legyen alkotmányos állása, és álljon szemközt az országgyűléssel — az országgyűlés folytonos ellenőrködése mellett kezeltessenek. S ime, a dolgok hatalma folytán, a rendes budgetnél, a miniszteri felelősségnél s a parlamentarismusnál vagyunk, s azzal egyszersmind a m at országgyűlés felirataiban letett alapokhoz érkeztünk. Nem vagyok optimista, s jósló sem vagyok, s megengedem, hogy jelen szomorú állapotunk nemsokára meg fog szűnni; de megengedem azt is, hogy sokáig tarthat; egyért azonban jól állok, hogy a magyar kérdés csak a mult országgyűlés feliratainak alapján fog megoldatni, vagy soha nem fog megoldatni, mert máskép meg nem oldható — mert az eszmék s viszonyok logicája legyőzhetlen. — Nem várok semmit bárki jóakaratától, de hiszem, hogy a viszonyok hatalma túl a Lajthán is be fogja bizonyítani, miszerint a birodalmat csak a dualismus alapján lehet véglegesen szervezni ?A kotmányos dualismus által kövez telt institutiók pedig csak felirataink értelmében szervezhetők. TREFORT ÁGOSTON: Bécsi dolgok, íme a pénzügyi törvényjavaslat, melyet Plener úr 1863. évre a reichsrath elé terjesztett. 1. Az 1863-diki államszükséglet valamennyi ágban (és pedig a hadseregnél a békeláb alapján) 362.498.000 forintban állapittatik meg. (Következik a különféle rovatok részletezése.) 2. Ezenkívül a mostani viszonyok közt a hadsereg rendkívüli szükségletére még 35,000,000 ft vonatott be az 1836 ki közigazgatási évi államkiadásokba. 3. Az 1. czikkben megállapított államszükséglet, azaz : 362,498,000 ft, a fennálló közvetlen adók s közvetett illetékek, továbbá a rendkívüli pótlékok (az eddigi mérv szerint), aztán a többi bevételi ágak által 304,307,200 ftig fognak fedeztetni. (Következik a bevételek részletes kimutatása.) 4. Az 1 só czikkben megállapított 362,498,000 ftnak az eddigi bevételekkel, azaz 304,307,200 fttal leendő összehasonlításából származó nagyobb szükséglet, t. i. 58,190,800 ft fedezésére jelölték ki: a) Néhány közvetlen adó és közvetett illetéknek külön törvények számára fenntartott fölemelése 33,598,400 írtra praeliminált összegben. b) A még hiányzó 24,592,400 írtra nézve azon 27,652,174 frtbeli jövedelem, az 1860 diki kölcsön államkötelezvényeiből, melyek az 1862 diki junius 8-kán kelt törvény 2-dik §-ban foglalt föltevés szerint a cs. k. osztrák nemzeti bank által az államigazgatás rendelkezése alá fognak adatni. 5. Mennyiben az 1862 dik évi junius 8 diki 2 dik törvénynek a 4 dik czikkben b) alatt érintett föltevése nem következnék be, a 24,592,400 frtnyi hiány hitel utján fog fedeztetni. 6. A jelen törvény 2 dikkában a hadsereg számára fölvett rendkívüli szükséglet , azaz 35,000,000 ft,hitel utján lesz fedezendő. A pénzügyminiszter jelen törvény végrehajtásával megbizatik s egyúttal felhatalmaztatik , hogy az 5. és 6 ik czikkben foglalt határozatok mérve szerint a szükségelt hiteloperatiókat az állam pénzügyét lehetőleg kevéssé terhelő módon vigye keresztül. Ez előterjesztés folytán zivataros gyűlést vártak a jó bécsiek, s nagy számmal seregettek föl a karzatokra július 18-kán. Nem először történt velük, hogy csalatkoztak. Ám olvassuk a „Sürgöny“ tudósítását. A birodalmi tanács jó s rész barátai ma darab ideig egy lélekkel, egy gondolattal voltak. Mindnyájan égtünk a kíváncsiságtól: mi lesz ma? A közönség tódult a karzatokra, a hírlapíró rendkívül korán foglalta el helyét páholyában, szorgosan faragva trónjait, s csak azon egy aggodalma volt, hogy tán a három ívvel és hat ónnal, melylyel ellátta vala magát, be sem éri. Rendbe hozatván a műszerek, megkezdődtek a tanakodások. Ki fog szólani? mit fognak mondani? Hát a jobboldaliak ? Rieger nincs itt — Londonba ment. Klaudy nincs itt — otthon bajlódik a sajtóperekkel. J Smolka procus negotiis mulat Gácshonban. Gróf Potoczki tudja isten hol jár. Zyblikiewicz gyöngélkedik — hát ki fog szólani a jobb oldalon ? ... Itt van Grocholszki és Grünwald — a lengyelek s csehek nevében, ők is elmondhatják mondókájukat, nagy munkába úgy sem kerül. Kinyilatkoztatásaikban még tán a változatosságot is fogják restellni, és csak kimondják simplicitet : „Wir bleiben beim Alten“ ... Hát a német autonomisták ? Csakugyan meg akarnak szökni ?. . . Dehogy szöknek. Azt a kudarczot nem tehetik, hogy orozva gyilkolják meg a birodalmi tanácsot, végzésképtelenné téve őt. Ti magyarok mindig azt mondjátok, hogy mi nem értjük a ti panaszaitokat, pedig úgy látszik, ti sem értitek a mieinket, különben nem beszélhetnétek ilyképen. Mink marad, ha megbuktatjuk a birod. tanácsot, s vele a februári alkotmányt? — zajgott fel mellettem egy centralista collega.. . . De az csak igaz, hogy el akartak illatni! Segélykedett a hátsó padon egy foederalista. . .. Akartak — akartak — válaszolt a centralista — az első haragban, de kialudták magukat, meggondolták a dolgot, s Wieser (a német autonomisták feje), tegnap a majoritással tanakodott..........Hát Rechbauerrel mi Lakik ? Fog szólani ? — kérdi egy negyedik .... Ma reggel voltam nála — viszonta egy ötödik —még maga sem tudja, fog e szólani. Ő azt akarta a háznak ajánlani, hogy ne ereszkedjék a budget tárgyalásába , de miután még saját pártjában is alig talált egy-két emberre, kik vele egyetértenek , alkalmasint abba fogja hagyni. Kellemetlen dolog ám, mikor az ember valamely gyűlésben egyes-egyedül marad indítványával .... Börne — jegyzé meg egy gonosz foederalista — hasonló helyzetben ezt írá : „Azon borzasztó gondolat rémlik előttem, hogy én vagyok az egyetlen okos ember egész Németországban...“ Igen ám — haragudék egy centralista pajtás — de az a gondolat is ütheti meg az ember agyát, hogy ő az egyetlen bolond. Mit buzogsz — kötekedek egy szomszéd a centralistával — hát te egyszerre olyan jónak találod, hogy a birodalmi tanács az 1863. budgetet tárgyalja, miután legalább egy duczat czikket csak írtál az ellen , hogy a kormány a jövő évi költségvetést a ház elé akarja terjeszteni ?.... Azt tettem, s nézetemet nem is változtatom ; a majoritásnak nagy része is vonakodott a budget-tárgyalástól, de miután Schmerling úr szilárdan akarja , e ház nem compromittálhatja , cserben nem hagyhatja őt, mert különben Schmerling s a Reichsrath együttesen buknék meg. Hogy miért jegyezgetem én felezen, magában véve jelentéktelen beszélgetést ? mert a helyzetet tökéletesen megismerteti az olvasóval , kiismerheti belőle az uralkodó hangulatot és a döntő indokokat. A ház majoritása tökéletesen olyan, mint az imént bemutatott centralista collega. Reszkedvű, haragszik, zúgolódik, gáncsolja a kormányt, de azért még nem opponál, s tompa önmegtagadással fogadja, mit Schmerling úr reája mért .... Gyülekeznek a követek .... Csupa mogorva kép , csak itt-ott a jobb oldalon találkozik szemünk egy-egy finom gúnymosolylyal. . . Hein úr megnyitja az ülést. Jelenti, hogy a pénzügyminiszteri előterjesztvényeket már kiosztatá a követeknek, s hogy most, a házi rendszabályok értelmében, ezen okmányokat vagy egy,már fennálló, vagy egy megválasztandó bizottmánynak kell átadni. Erre Wieser úr feláll, és helyéből a lehető legkevesebb szavakkal a legszárazabb hangon indítványozza, válasszon a ház egy kilenctagú bizottmányt, mely jelentést tegyen arról, hogy az ügyben miként kellene eljárni. ... Az elnök kérdi, akar e valaki az indítványhoz hozzászólani. Nem akar senki. Szavazat alá bocsátja az indítványt. Elfogadtatik. Egy óra negyedre félbeszakasztja az ülést, hogy a választás megtörténhessék. Máskor ily esetben nagy mozgalom szokott történni a teremben. Ma csendesen vannak. Kiki tudja már, mily neveket kell a czédulára írni, hogy zavar ne legyen. Megválasztatik hét centralista, két jobboldali: a cseh Grünwald, s a lengyel Grocholszky. Azután a ház a napirenden levő egyéb tárgyakhoz fordult. A bizottmányok előadói tettek indítványokat a sajtó dolgában, a levéltitok ügyében. Senki sem hallgatott rájuk. Az egyik itt, a másik olvasott, a harmadik beszélgetett szomszédjával. Hein urnak kérdései: akar e valaki szólani ? viszhangtalanok maradtak......... „Tessék tehát szavazni !“ ... Felállnak .... elfogadtatik .... megvan . . . Papirosaink szűzi tisztaságnak, hónaink hegyei hiánytalanok . . . 11 órakor a közönség már csoportonként hagyogatja oda a karzatot. Még az ajtóba simpfölnek: „’S is schon wieder nix !“ s a nők azzal vigasztalódnak, hogy legalább jókor jutnak ebédhez, mire pedig ma nem számítottak. Az 1862. budgetnek egy részlete kerülvén tárgyalás alá, a jobboldaliak egymásután hagyják el a termet. Magam is azon véleményen voltam, hogy elég lesz mára, s a többit, ha kedvünk tartja, elolvashatjuk az újságban. Odább álltam.......... A kilencz tagú bizottmány alkalmasint hétfőn fog referálni; mily értelemben, azt velem együtt gyaníthatják olvasóink, de megmondani bizony nem tudnám. Hirlik, hogy az államminiszteri excrama estve néhány napra Ischlbe megy, leányának látogatására. Ha igaz, ez is bizonyítja, miként az államminiszter úr a pénzügyi előterjesztvényekre nézve nem lát parlamentáris veszélyt. A kép, melyet a fentebbiekben vázol a magyar hivatalos lap bécsi levelezője, sokkal élénkebb ugyan a bécsi lapok tudósításainál, de annyira hasonló, hogy hűségéről nincs okunk kétkedni. Plener úr, mint tudjuk, előadásában a belügyek rendbehozásának szükségét is megérinti. Hogy érti e rendbehozást a félhivatalos „Donauftung?“ láthatjuk közelebbi czikkéből. Bezzeg más búrokat penget, mint néhány nap előtt. „Divide et impera!“ — mond a Vaterland azon néhány sorban, melylyel a „Dona Ztung“ érintett czikkelyét bemutatja — „Divide et impera! így hangzik ma a „Donau Ztung“ hadi kiáltása, azon lapé, mely ártatlan gyermeki arczczal kifecsegi szivének legrejtettebb titkait s a magyaroknak kereken szemébe mondja, mire valónak tartja Erdélyt a „D. Ztung.“ A félhivatalos lap ugyanis ezt irtja:“ Bizonyára a legnagyobb súlyt helyezzük arra, hogy a reichsrath minél hamarább teljes legyen a februári alkotmány értelmében. De más részről minden elfogulatlan ember meg fogja engedni, hogy az erdélyi kérdés életkérdés az őszállamra nézve. Míg a dualista és separatista párt a Lajthán túl van, Erdélyre támaszkodhatok, nagyon nehezen vegybontható (feloszlatható) elemet képez. Erdély nélkül nem szegezhet különös ellenállást az észállam eszméje ellenébe. E szerint Erdélyben, mely a birodalom nagy keleti végvára, kelet kulcsa, erősség a magas észak ellen, nem az a feladat, hogy egy országgyűlést erővel összehozzanak, hogy csupán a reichsrathnak megadassák formális illetősége, s nem is csupán az, hogy a részeredmény elháríttassék, hanem hogy győzelem biztosíttassák az ösz államnak. Ausztria minden barátja belátja e számítás rendkívüli fontosságát.“ A „Vaterland“ megrója a „Donau Zeitung“-ot, hogy csak dualista és separatistius pártról beszél Magyarországon, holott az egész Magyarország ellene van a „Donauftung“ ideáljának, a birodalom központosított egységének, melynek létesítése végett akarja a kormány közlönye az öszállam érdekében, Erdélyben kivívandó győzelmet, vagyis az öszállamnak meghódítandó Erdélyt, vegybontó reagensül használni. „Ha — mond folytatólag a „Vaterland“ — ha csak a separatisticus pártot tartaná szem előtt a „Donau Zig“ talán egyszerűbb eljárás lenne, ezen pártot a magyar nép azon nagy többségének kielégítése által „zersetzolni“, amely a birodalom egységét a pragmatica sanctio alapján akarja, s mindig elismerte. Köszönjük a „Donau Zeitungénak azt az államférfiúi bölcsességét, mely a birodalom egységét az egyes országai közt előidézett szakadással véli létesíthetni és fenntarthatni. Magyarország ismeri most már a „Donau Zeitung“ „kibékítési programmját,“s ha a magyar hírlapok feleletre méltatják, bizonyságot tehetnek állításunk mellett, hogy azon vegytani kisér jet, melyet Magyarországgal tenni akar- nak, nem számíthat sikerre!“ Így ha ,Vaterland, a Donau Zeitung új kibékítési programmjáról. Szüksége szólalnok a magyar lapoknak, hogy bizonyságot tegyenek a Vaterland fentebbi sorai mellett. Minek ? Mi haszna vesztegetnők a szót, miért hánynók falra a borsót ? A Donau Ztung úgy van, mint rendesen, aki rögeszmében szenved. Ha kérdést intézünk hozzá, melynek fölvilágítása szükséges, ha azt akarjuk, hogy egymást megértsük, siketebb a siketnémánál! Szerencse, hogy mégis nem néma, s egy* ügyü fővel kifecsegi azt, amit elég tudomásul vennie minden magyarnak, szín- és pártkülönbség nélkül, hogy tisztában egyen a Donau Ztunggal. A „Waterland,“ a Wanderer közelebbi czikkére hivatkozva, ellentétbe állítja a Donau Ztung fentebb érintett programmjával azon nézeteket, melyek a magyar kérdés kiegyenlítésére nézve a magyar főkanczellárhoz közel álló férfiak körében uralkodnak. A Wanderer ezen czikke szerint az udv. kanczellár a magyar nemzet képviselőinek elébe terjeszti azon érdekeket, melyeket a korona nem téveszthet szem elől, midőn azon határokat kijelöli, ameddig Magyarország autonómiája terjedhet, kijelöli azon részeit a 48-as törvényhozásnak, amelyek nézete szerint ezen határokon túl terjeszkednek, s amelyek a fentebb érintett érdekekkel öszhangzatba hozandók. Az udv. kanczellár, mond továbbá a W., fog találni képviselőt, aki e nézeteket törvényjavaslatképen a ház elé hozza, a nélkül, hogy a D. Ztung különös elmélete szerint a „feltételes jogfolytonosságot“ állítaná fel, s e jogfolytonosság elismerése bizonyos előterjesztések elismerésétől tétetnék függővé.Ha az ország autonómiája inkább megszoríttatni terveztetnék, mint okvetlenül szükséges, megmutatja a szabadelvű magyar párt, hogy a birodalom fennállása szélesebb autonómiával is összefér, és ha ezt sikerül megmutatnia, bizonyára az udvari kanczellár nem fogja magát csalhatlannak tartani, s engedni fog a jobb belátásnak. Ha aztán a határok iránt tisztában lesznek, akkor majd e határokon belül a törvényjavaslatok formulázisára kerül a sor. Az ellenzék talán nem viszen ki mindent, de meghajol a többség előtt. Ezeket előre bocsátva így szól a „Wanderer: „Megegyező-e ez a terv a Forgách gróféval, nem tudjuk, de ma valóbb szintnek tartjuk, mint egy héttel ezelőtt. Erre mutat, ami Pest megyében történt. Úgy látszik, felhagytak a czélszerűtlen röpirat csinálással és aláírás-gyűjtésekkel, s mindenek előtt a közéletet akarják Magyarországon megint megindítni némileg. A megyei bizottságokat akarják ismét életbe léptetni, a nélkül, hogy tagjaitól esküt vagy aláírást követelnének bizonyos programmra. Mi egyéb ez, mint előlépés a provisorium megszüntetésére s az országgyűlés újra egybehivására.“ Azok után, a miket a „Donau Zeitung“ elleni polémiák alkalmával elmondtunk, nem tartjuk szükségesnek bővebben fejtegetni e helyütt, hogy mi is egyedül országgyűlési tárgyalások útján véljük elintézhetőnek a magyar kérdést. Az országgyűlés egybehívása és működtetése azonban az összes magyar alkotmány elismerését, s legfőbb tényezőinek, intézményeinek előleges életbeléptetését teszi szükségessé. Mennyiben értenek e részben egyet velünk azon körökben, melyeknek nézeteit tolmácsolja a „Wanderer“ , nem tudjuk. Az iránt sem vagyunk tisztában, miként véli a „Wanderer“ a provisorium lassú megszüntetését eszközlendőnek. A provisorium miként szüntethetik meg másképen, mint azon jogok viszont életbeléptetésével, amelyeket felfüggesztett? Gondolható-e itt fokozatosság? Csak megyei közigazgatást, csak azon ellentétet érintjük, mely a tisztviselők kinevezése és választása között létezik! Jól tudjuk, hogy a provisorium által a provisorium rendszere is a kivételes törvényszékek védelme alá van helyezve, s eszünk ágában sincs ennélfogva magát a provisoriumot bírálni a jelen viszonyok közt. Csak a kibontakozás nehézségeire akartuk figyelmeztetni a „Wanderer“t, — kérvén, hogy azon körökből, melyeknek nézeteit tolmácsolja, az érintett kételyek iránt is nyújtson felvilágosítást. nyokc kezünkhöz kerülnének, hogy egész terjedelmökben közölhessük, érdekesnek tartjuk, át nézetet adni róluk, mi a diplomatiai alkudozások menetével nagyjában megismertet. Az 1-ső okmány Ratazzinak egy, 1862. mártius utolsó napjaiban kelt körsürgönye Olaszország külföldi diplomatiai ügynökeihez. A miniszter ebben előadja programmját. Röviden elbeszéli, mi nagy haladást ten Olaszország, s hogy az egyesítést ténynek, a confoderatio eszméjére visszatérést lehetetlennek vallja — ez még administratió tekintetében sem lehetséges. A bukott kormányok töredékeinek összeszedésében működő pártok kimutatták merő tehetetlenségöket. Előadja Róma szövetkezését e pártokkal s a rablósággal, mely harczi fegyverük; Olaszország jogosultságát egész Európa elismerésére, az átalános közlekedés s nemzetközi viszonyok érdekét, mely követelve parancsolja a tényleges állapot szabályozását. Ez képezi mintegy bevezetését e manifestumnak. Második része Rómára vonatkozik. Róma tárgyában is igen határozottan szól a miniszter. Nyíltan ki van mondva Olaszországnak Rómához való joga, s a nemzet által a minisztériumra parancsolt azon kötelesség, hogy Olaszország fővárosát visszakövetelje. Az egyházi és világi hatalom elválasztásának szükségessége röviden, szabatosan mondatik ki. Olaszország szabadsága meghatároztatik : „az egyháznak az átalános jog hatásköre alá kell átmennie“. Itt van mondva másfelől, hogy az állam incompetens a vallás tárgyában. Újra megtétetik az ajánlat a szentszék méltó évi jövedelemmel való ellátására , seotatióhoz minden katholikus állam járulni fog. A miniszter nemcsak azt mondja ki, hogy a pápa és az olasz kormány egymással megférhetnek Rómában, hanem hogy a pápa idővel szerencsésnek fogja magát tarthatni e terv létesültén, ha a pillanati szenvedélyek egyelőre arra ösztönöznék, szerencsétlenségére, hogy elköltözzék Rómából. Ratazzi körsürgönyének harmadik része Velenczére vonatkozik, melynek jogi visszakövetelése alapjában nagy hatályú, habár formáját illetőleg módosul. Olaszország és Velencze felbonthatlan solidaritását vallja a miniszter ; a jövendő fogja legfényesebben bizonyítni e solidaritást. Ez ügy békés megoldásának lehetőségét elismeri a miniszter, de csak a nagyhatalmak segítségével és eszközlése útján; ezen hatalmakra hárítja a miniszter nagy részben a felelősséget a feszült állapot miatt. Az egész jegyzék a lehető legvilágosabb, s oly kereken kimondja a miniszter nézeteit és meggyőződését, hogy nem kis diadal magában, hogy ily jegyzék után az éjszaki hatalmak elismerték az olasz királyságot. 2-ik okmány. Ez Nápolyba , máj sbankelt, s a tettpártnak sarnicói meghiúsult expeditiójára vonatkozik. Az okmány Durando külügyminiszternek egy körlevele Olaszország külföldi képviselőihez e tárgyban. Katonásan jelenti ki, hogy az olasz kormánynak lesz hatalma kötelességekre térítni mind a haza ellen összeesküvőket, mind azokat, kik hazafias túlzás miatt ártanak ügyeinek. A különös ez okmányban az, hogy Durando a clericalis pártot is vádolja ez ügyben, mely olajat öntött a garibaldista tűzre. Kijelenti, hogy a kormány nem fogja tűrni, hogy valaki magának tulajdonítsa el jogköre bármely részét. A miniszter kétségkívül a conservatív hatalmakra, Orosz- és Poroszországra akart ezzel kedvezően hatni. 3 dik okmány. Ez a római kérdést tárgyazza közvetve, közvetlenül pedig a Bourbon-udvarról és rablóságról szól. A két Sicilia Olaszországba olvadásának ténye kétségkívül túlnyomó hatással lesz az európai udvarokra azon rokonszenv ellenében, melyet a bírtoktalanul maradt fejedelmek iránt személyesen éreznek, kiknek visszahelyezése merő képtelenség. Az olasz állam constituálva, s normális állapotban lévén, joga van óvást tennie Róma erőszakoskodásai ellen, melyeket saját kárára a nemzetközi jogokon elkövet. A franczia csapatok nem gátolhatják meg a rablójáratokat, melyeket a nápolyi ex-király és „bűntársai“ rendeznek, s melyek politikailag merőben sikertelenek ugyan, de az egyesek személyére és vagyonára nézve károsak és vétkesek, „a határok terjedelme miatt nem lehet teljesen megakadályozni.“ A császár ez okmányban kérve kéretik az emberiség s igazság nevében, távolítsa el Rómából ennyi bűnös merénylet okozóit. 4ik okmány. Ez foglalja magában az Oroszország részéről való elismertetést, szól június közepéről. Benedetti úr Turinban jelenti, hogy Oroszország kész elismerni az olasz királyságot, ha a király kormánya hajlandó bizonyos fejezetekre nézve föllágosítást adni. E fejeztek : 1) Mit tehetnek a forradalmi elemek az olasz félszigeten ? 2) Bizonyos-e benne a kormány, hogy van hatalma elnyomni őket, s van e rá komoly szándéka ? Ezekre felel az olasz miniszter, hivatkozva a fentebb kivont 2-ik sz.okmányra, s kinyilatkoztatja, hogy helyzeténél és függetlenségénél fogva képes minden túlragadtatásnak ellenállani. Továbbá e pontokra nézve kér fölvilágosítás, s nyer választ az orosz kormány : Meg fog-e gátoltatni , hogy Olaszországban összeesküvés történjék Oroszország ellen s lengyel légiók alakíttassanak ? Válasz : Ez előtt sem engedtük meg, valamint ezután sem. Kész-e, végül, az olasz kormány föloszlatni a cuneoi lengyel katonaiskolát ? Válasz: Nem szükséges, a cuneoi iskola föloszlott magától, az intézet kebelében támadt egyenetlenség miatt. 5-ik okmány: Ez a Poroszország részére való elismertetést foglalja magában. Ez rövidebb az előbbinél, mivel a berlini és turini udvarok közt nemcsak megvolt a diplomatiai összeköttetés, hanem a viszonyok igen szívesek voltak, s így könnyebben megérthette egymást a két kormány. A Velenczéhez valamint Rómához való jog fenntartatik. Az olasz kormány elég erősnek vallja magát, hogy meggátoljon, minden oly vállalatot, mely „árthatna“ a függő kérdéseknek: „Láthatja Poroszország, mint tarta tiszteletben a vörös ingesektől fenyegetett Tirolt az. Az olasz királyságnak Oroszország részéről való elismerésére vonatkozó okmányok. Azon diplomáciai okmányok, melyek napjaink legfontosabb eseményére vonatkoznak, még jus 17-kéig nem jelentek volt meg nyomtatásban hogy kiosztassanak a turini kamarák tagjai közt. Azonban ez okmányok letétettek volt a ház asztalára, s tartalmuk általánosságban ismeretes Tarinban. Az „Opinion Nationale“ rövid, de ha kivonatban ismerteti őket, s mig maguk az okmá