Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)

1863-09-18 / 4077. szám

­&12—4033 IL évi folyam. 1803. Péntek, sept 18. E lap szellemi részét illető minden közlemény Liftdó*hITAtftll Előfizetési feltételek: I Hirdetmények dija: Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek t­e­r­é­n 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz kerdve : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetőinél 7 nj kr. Ferencz­­i­k tere 7-ik szám, 1-ső emelet Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli ‘ ‘ 15 S 86 K o!­é. B^vegdíj kÜlön^uj^r.^Ma^nyjt* hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.______| Évnegyedre . . . & trt no *r­o. ■ | | Test, sept. 111803. Meg kell vallani, annak a 30 reichs­­rathi követnek nyilatkozata a Fegy-' vertárban, sok fegyvert szolgáltatott • a reformacia s a Gross-Deutschland el­­­­lenségeinek kezébe. Azt sem tagadhatjuk, hogy nagy sen- i satiót gerjesztett — a kíváncsiságot. ’ Számosan kívánnák tudni : mi volt­­ a czélja, a jelleme­­sen értekezletnek ? , mert hordereje mindenesetre lesz. Oly országban, mely az etiqnetteis kérdésekben is parliamenti gyakorlott-­­ sággal bír, midőn arról van szó, hogy az­­ elnök indítványára a ház „fölkelés“ és „éljen“ által üdvözöljön egy fejedelmi­­ tényt, mihelyt legkisebb aggály foroghat fenn, titkos értekezlet szokott tar-­­ tatni a hangulat megkémlésére. Ennélfogva mi óhajtottuk ugyan, hogy a reichsrath a hazatért fejedelmet, ki nagy művet hajtott végre, és a reform­­ac­át, harsány „hoch !“ és fölállással üd­vözölje; de bár a nyilvánosság barátai vagyunk, arra nem számítunk, hogy, ha az örömnyilvánítás elmarad, ennek az okait megtudhassuk. Alkalom nyujtatott azonban, nemcsak szállangó híreket és journalietikai hozzá- j vetéseket hallani a Fegyvertár választmá- • nyi termében történtekről, hanem a­­ Botschafterből el is olvasni a szó-­­ noklatok hiteles kivonatát. Tehát előttünk vannak az­on okok, melyek e tanácskozmányt vezették és jellemzik. Már csak azt kellene közlenünk, hogy miként jellemzik ? De, megvalljuk, képtelenek vagyunk rá. Igen jól tudják a dráma- és regényírók, valamint azok kritikusai és kritikaszterei is, hogy legnehezebb feladat komplicált és ellentétes motívumok által tüntetni ki a jellemet. A Fegyvertárban szintén így áll a dolog. Az indokok, melyek ott előhozattak, annyi színűek és zamatuak, hogy semmi határozó irány, mely rendezze és domi­nálja a többieket, nem törhetett ki. A ziláltság, s bizonyos kedvetlen han­gulat, mely többféle neheztelések közt himbált, s nem tudott őszintén kibonta­kozni s alakot venni fel , — ez észreve­hető vola. Sokan szerették magukról lerázni a re­­formactát, vagy tán nem is azt, csak a róla beszélés alkalmatlanságát. Voltak, kik elfogadták a reformactát, de mégis inkább szerették volna, ha a Gross-Deutsch­land telides teli telnék kü­lönféle jogokkal, azonban anélkül, hogy a reichsrath jogköre apadjon. Pedig az a Gross-Deutschland nem szerezhet magá­nak semmi alkotmányos hatáskört máskép, mint ha a német birodalomhoz tartozó országok saját jogaikból az ő számára ál­dozatot ho­nak. Voltak, kik várakozást ajánlottak, mert a kérdés még ne­m fejlődött ki eléggé, de az soha sem fog eléggé kifejlődni, ha csak az uralkodók fáradnak benne, s az alkotmányos testületek várnak és néznek. Voltak, kik azon töprenkedtek, hogy a német birodalomhoz nem tartozó egyének is tagjai a reichsrathnak, s ez komplicálja az ügyet; pedig az ily nehézség mindad­dig fenn fog maradni, míg a reichsrath a reformació szerint külön nem választja ezen egyéneket a többiektől. Lehettek, kik a régi Bunddal meg vannak elégedve, de nem mondották. Voltak, vagy volt egy olyan is, ki a frankfurti reformaciónál inkább szerette volna a frankfurti parliamentet a 48-ki alapon. A lengyelek közül pedig egy tekintélyes egyén csak azon feltétel mellett lett vol­na hajlandó a német nemzet ügyén bár­mit i­ndíteni, ha a reichsrath fölkarolja a lengyel ügyet. Legtöbb tapintatra mutatott Berger azon érve, hogy miután a kormány még a frankfurti megállapodások felől előter­jesztést nem tett,nem­ került elő az alkalom, a reichsrath véleményének nyilvánítá­sára. S tulajdonkép egyedül ezt kellett volna felhozni, ha nem akartak felállás álta­l a bajor képviselet áldozatkészségé­vel versenyezni. Csak azt sajnáljuk a történtekben, hogy az egész fejlemény Bismark úr számára oly recognoscirozáshoz hasonlít, mely az ellenfél táborának erejét és dispositioját látszik kimutatni. A porosz könnyen ju­that ar­r a gon­dolatra, hogy egy csoport heterogén tömb, a minoritásoknak öszlete, le foghatja sza­vazni a reformactát, és ekként a Gross- Deutschland eszméjét, épen azon állam­ban, mely a dolgok új rendje által le­g­­többet nyerne befolyásban és hatalomban. Meg vagyunk győződve, hogy e felte­vés később kamunak fog kitűnni, s hogy a reichsrath majd az előterjesz­tés alkalmával lelkesedéssel fog csat­lakozni a fejedelmek r­évéhez; de nem hallgathatjuk el mégis őszinte sajnálásun­­kat azon, a­mi történt, és hogy épen úgy történt, a mint legkedvezőtlenebb com­­mentárokra adhat alkalmat. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok. Hosszas félbeszakítás után folyó hó 15-én fartott a reichsrath alsó háza ismét ülést. A lengyelek csaknem teljes szám­mal jelentek meg, Sn­olkán és Roganskin kívül csak két tag hiányzott. A csehek és morvák is bejöttek. Szokatlan nagy hallgatóság a karzatom — A feszültség, melylyel a napi­renden levő tárgyat,Ro­­ganski reichsrath elfogatását várták, ír,iá­dén arezon látszott. Azonban, egyéb, ke­vés figyelemmel kísért tárgyak közt, egy másik követ esetének előadása is, meg­előzte a főtárgyat. Tudják olvasóink, mert hiszen annak idején előadtuk volt, miként kutatták ki Dzieduszycki grófot, a mint szekerével hajtatott, letartóztatva Lem­berg utczáján, s hogy fogták el, minda­mellett, hogy, mint reichsrath, ez állásá­ra s a követ személyét védő törvényre hivatkozott, minden birói parancs előmu­­tatása nélkül. Mind hiába, Lemberg ut­­czáin keresztül, a rendőrséghez kísérték, megint kikutatták, s aztán szabadon bo­csátották, a nélkül, hogy megtudhatta volna, miért, és kik bántak így vele. Gróf Dzieduszycki a ház elnökéhez intézett le­vélben fölhívta a házat, védje a k­öveti méltóságot. Ezek u­en az elnök, dr. Hasner, Ro­­gawski esetére vonatkozólag három ira­tot terjeszt a ház elé : 1. a­ lembergi tör­vényszék átiratát a követi ház elnökségé­hez. 2. Az igazságügyi miniszter levelét. 3. Az elfogott követ levelét. Az első irat, mond a „M. Post“, igen rövid, és sajátságos hangulatú. E kifejezés „Dienstergebene Anzeige“, mutatja, az idéztük lap sz­rint, hogy a lembergi tör­vényszék a követi házat hatóságnak te­kinti, s nem magasabb intézménynek az állam szervezetében. A bureaucratia ne­hezen szokik bele az új formákba. Még különösebbnek találja az idéztükt lap, hogy miként akarja kiokoskodni a tör­vényszéki átirat a tetten kapatást, Rogan­­skira név­ve. E szerint a­ugusztus 28-kán rendelte el a törvényszék a nevezett reichs­rath elfogatását „közcsend háborítás“ mi­att, s az elfogatás, úgymond az átirat, in flagranti történt, azaz „in fortgesetzter Thätigkeit als Mitglied eines für die Sa­che des Aufstandes wirkenden Komités.“ A Wanderer különösen kiemeli, hogy a törvényszék augusztus 28-án rendelte az elfogást, s azt csak September 5-kén haj­tották végre. A lembergi törvényszék te­hát, úgymond az idéztük lap, már aug. 28-án tudta, hogy September 5 én tetten kapják Rogowskit, vagy olyasmit fog el­követni, a­mi miatt el kell fogni. A másik előterjesztett irat eredete kö­vetkező. A lembergi országos törvény­szék végül arra hivatkozik, hogy az el­­fogatásról körülményes jelentés küldetett az igazságügyi miniszterhez. Hafner úr tehát Dr. Hein miniszterhez fordult, föl­kérve őt, közölje a házzal a körülményes jelentést. Erre adta az igazságügyi mi­niszter azt a választ, melyben elismeri ugyan a ház elnökének e tárgyban kér­dezési jogát, s közli az adatokat az elnök­kel, de a titoktartás föltétele alatt, mint a­mely az állam biztossága tekintetéből szükséges, nehogy a nyomozás eredmé­nye veszélyeztessék. Végre Rogowski krakkói fogságából ír a követi házhoz. Lengyel nyelven van írva e levél, mivel a nevezett követ a né­met nyelvet nem birja annyira, hogy azon írhasson. Előadja e levélben, hogy őt sept. 5 én olpinyi házában, miután egy héttel előbb eredménytelen házkutatást tartottak nála, Baszler kerületi biztos fogta el. A törvény rendelete daczára, nem közölték vele mindeddig a birói pa­rancsot. Tarnowba vitték a zsandár ka­szárnyába. Nem adtak neki ágyat, s 5 óráig kellett egy zsámolyon kuczorognia, rheumatismust és lázt kapott, úgy hogy most is gyógyítás alatt van. Tarnowból Krakkóba szállították, az ottani vizsgálat: fogházba. Lehetetlen, h­ogy elfogatása a követi ház tudtával történt volna, s va­lamely bűn elkövetésén nem érhették rajta, miután az utóbbi három hét alatt lábát sem tette ki házából. E szerint sértve van az ő esetében a személyes sza­badságot és a követi sérthetlenséget biz­tosító törvény. Tiltakozását, mint feldhá­­ratb, elfogatása ellen azonnal jegyző­könyvre véteté, felelősekké tevén a vég­rehajtó hivatalnokokat is a törvény sér­tés­éért. „Kötelességem, mond továbbá Rogawski, a magas követi házat ezekről értesíteni, s ünnepélyes tiltakozásomat a legfontosabb alkotmányos jogok megsér­tése ellen ismételni. Általadom tehát ügyemet, mely egyszersmind a ház mél­tóságának ügye, e háznak“, mely az első esküdtszéki ítéletet mondja e szerint az alkotmányos Ausztriában. „Jusson esze­tekbe követek — kiált föl végül levél­író, — hogy a mint most fölöttem ítéltek, eljárástok fölött is ítélni fog a történe­lem; ne feledjétek azért nagy költőtök szavait: Die Weltgeschichte ist das Welt­gericht!“ A­mint e levelet felolvasták, felállott az igazságügyi minizter, jelentvén, hogy a lembergi „landesgericht“ September 11 iki végzése a büntetőtügyi vizsgálatot az elfogott követ ellen a felségsérté­si bűntettre is kite­rjesztendőnek hatá­rozta. Indítvány az iránt, hogy a Rogans­ki elleni büntető eljárás megindítására engedély adassák, ezért nem terjesztetett elő, mivel azon nézetből indulnak ki, hogy in flagranti érték. Az elnök indítványozd, választassák egy kilencz tagból álló bizottság, mely e tárgyat megvizsgálván , arról jelentést tegyen. E bizottság következő tagokból alakult : Herbst, Mühlfeld, Vanderstral­, Mende, Waser, Grocholski, Prazak, Ber­ger, Rechbauer. E bizottság elé utasíták Dzieduszy­cki esetét is. A német reformació ügyében csak­ugyan mélyen hallgattak a reichsrath urak. „Oly esemény, jegyzi meg a „Pres­se“, melyet Poroszországban jól kizsák­mányolhatnak, argumentumul a reform­ació ellen , s a mire nézve bajos lesz ma­gát a házi­ak igazolnia.“ A „Presse“ nem érti a ház politikai bölcseségét e tárgyban. Az erdélyi tartományi gyűllés XXVIII. ülése, N. Szeben, sept. 14-én. Kezdete d. e. 101/8 órakor. Olvastatik a múlt ülés jegyzőkönyve, és hely­­benhagyatik. Elnök fölkéri Pap Alajos, ez esetre külön kiküldött főkormányszékei tanácsost, hogy vett megbízása következtében a főkorm. elnöksége nevében adjon felvilágosítást a tartományi gj­ű­­lésnek Schuller Libb­y és társai minapi interpel­­latiójára, mellben ezek a „Herm­.Z.“ ban közzé tett ama­bir miben léte felett tudakozódnak, mi­szerint A­p­á­t­h­y János, alsófehér megyei szolga­­birósegéd, Polhák Antonio,vingárdi szüle­tésű megszökött hadkötelezetten súlyos sérelme­ket okozott, miknek következtében, ki is múlt volna, s hogy különben is zsarolással vádoltatik. — E tekintetben a nevezett kormányszéki taná­csos magyar nyelven körülményesen előadja a n. m. kormányszéki elnökség rendelete folytán véghez vitt hivatalos nyomozás eredményét, mi­ből kitűnik, hogy ez? lit­et szolgabir­ósegédet sem az agynyomásban elhalt Polhák halál­esetét, sem a pénzbeli zsarolást illetőleg semmi vád nem terhel , ellenben be van bizonyítva, hogy a „H. Z.“ levelezője igazságtalan ráfogással élt, s alaptalan közlése által nevezett szolgab­tósegé­­det becsületében sértette, miért is ennek joga fennmarad, nevezett levelez ő ellen becsület­sér­tési pert indítni. Egyébiránt nevezett kormány­széki tanácsos úr megnyugtatta a gyűlést az iránt, hogy a kir. kormányszék minden hatáskö­­rébe tartozó em­közökkel meg fog gátolni min­den jogellenes eljárást, s ha ilyenek előfordulná­nak, azokat megbü­tetendi. B­a­j­o­m­­­r­i János követeli, hogy ezen közlés az ügyrendtartás értelmében német és román nyelven is előadassék. A ház többsége ezt feles­legesnek tartja, miután mindnyájan megértet­ték , mire a fentebbi felvilágosítás tudomásul vé­tetik.­­ A napi­rendre áttérve,jelentés tételre felhívja a három országos nyelvnek a közhivatali közle­kedésbeni használatát illető második k. kormány­javaslat ügyében k­i k a d­ö 11 bizottmány elő­adóját.­­ Schuller Libb­y előa­dó: Habár a bizott­mányban a nézetek szétágaztak is, még­sem kí­vánt senki kisebbségi javaslatot tenni. Közösen elfogadtatott a kormány e­lőterjesztvényében ki­fejezett elv,mely szerint mindegyik poli­ikai nem­zetnek, a kö­zhivatali közlekedésben, anya­nyel­vének legtágabb mérvben h­­­asznál­atár­a biztosít­tassák. A nyelv kérdése mai időben hasonló a vallási küzdelmekhez, s a mint ez utóbbiak leg­­üdvösebben befejeztettek, úgy a nyelvek kér­dése is sike­resen meg­ lesz oldva. Szent István, ki csak oly birodalm­at tartott szilárdnak, melyben több nyelv haszn­áltatik, maga a közügyekre nézve a latin nyelvet hozta le. E nyelv használata a belügy­ekben fenntar­­tatott 1847-ig, míg 1848-ban, valamint a legújabb időben a magyar nyelv került túluralomra ; a választott fejedelmek irányában, ezek iránti ud­variasságból, a magyar nyelvet használták még a szász­ municipiumok is ; a habsburgi házbeli fejedelme­k irányáb­an a hivatalos közlekedési nyelv a latin lett 1791-ig. Ez év utá­n a külköz­­lekedési nyelvben is mindinkább a magyart ipar­kodtak használni, mit 1846—47 ben nagyrészt el is értek,a me­nnyiben a német ny­elv csak a szász municipiumok belügyi nyelve, a latin pedig csak az országos kincstár nyel­v maradt. De a német nyelvnek 1849 utáni éltalár­os behozatala sem szült megelégedést. Ő Felségének 1860 évi dec. 21 én az erdélyi kanczellárhoz intézett legf. kézirata, mely magában tartalmazta­ a kormányi előterjesztés elveit, nem foganatosíttatott tel­jesen. Ez elvek keresztülvitelére vagyunk hivatva, mely az országot kielégítni fogja. A bizottmányi javaslat lényegében azonos a kormányéval, csak hogy az előbbi rövidebb, és hasonló tárgyakat egybe foglaló , azonkívül a kormány javaslata instructio hangján szól.­­ Ezután olvassa a bizottmányi jelentést és ja­vaslatot. Ő­e­e­r­t a bizottmány­ javaslat ellen van, mert habár ez ugyanazon elveket fogadta el, melyeket a Kormány java­slata kimondott, nem oly vilá­­gos és szabatos, s azért a királyi előterjesztést párolja. Papp László : A bizottmányi előadó oly he­lyesen előadta mindazon érveket, melyek e tör­vényjavaslat mellett szóllnak, miszerint nincs semmi hozzá i­dni valóm. Ha volt valami, mi az e l­azában együttlakó nemzetek közti meghason­lést előidézte, ez a nyelvkérdés, melyet czélsze­­rűen elintézni most van ideje. A kormány ebbeli javaslata kellően szabadelvű, s minden igények­nek megfelel. Azonban a bizottmányi előadó azon állítását, miszerint a kormányjavaslat zsinórmér­ték, nem helyesli; ha ez így volna, úgy a bizott­mányi javaslatot is zsinórmértéknek lehetne ne­vezni; mindkettő csak tanácsk­ozási alap vagyis anyag. Kell-e magasztosabb elv, mint annak kimon­dása misze­rint minden municipium , minden egyén maga nyelvét használhatja. Végül meg­jegyzi, hogy a három nyelv használatának élet­­beléptetését nem szükség határ­időhöz kötni — mint azt az 1847-iki törvény tette — miután a fennforgó három nyelvet minden erdélyi tudja. Föltétlenül a kormányi szerkezetre szavaz. Fogarassy ez. püspök (kir. hiv.) óhajtja, hogy a törvén­yozás úgy szóljon a nyelvi és nemzetiségi küzdelmek közé, hogy ezeket ne élénkítse. A kormányi és bizottmányi javaslat közt nem lát lényeges különbséget, mindkettő teljes egyenjogúsága nyújt a 3 országos nyelv­nek. De nem lát történelmi összefüggést e tör­vényjavaslatok és korábbi nyelvi törvényeink között, pedig igen egyszerűn le test­he­tő lett volna az által, hogy a javaslat elején kimondatnék, hogy az 1791. 31. t. ez. s az 1847. 1. t. ez. a következőkben módosíttatnak, s azután a változ­tatások a román nemzet ina­rticulatioja s a nyel­vek egyesjogositási elvétől kifolyólag megtör­ténhettek volna. — Sz. István ismeretes szavai­nak, hogy csak oly ország erős, melynek több nyelve van, nem az az értelme, mely itt adatott, mintha ő a m­ide et vinces elvére utalt volna és mintha a­­nyelvek különféleségében látta volna az ország erősségét; hanem csak arra akart fi­gyelmeztetni, hogy a szomszéd országokból, hol az ipar és műveltség akkor kifejlettebb volt, mint hazánkban, kellene többeket az ors­zágba hozni. — Végül kéri a házat, hogy e történelmi kifejlődést annyival inkább tartanák szem előtt a nyelv iránt is, mivel azon két nemzet, mely­nek n elve első s­orban áll, mindnyájunk fájdal­mára itt szót nem emelhet; kéri továbbá a házat, hogy oly kíméletességgel járjon el e törvényben, hogy legalább azon a napon, melye maga a kor­mány is megkímélt, csorbát ne ejtsen. (Helyeslés.) Roth pártolja a kormányjavaslatot, és ki­emeli, hogy igazolatlan azon g­anusítás, hogy a szászok az ország lakosait germ­nizálni akar­nák, csak hogy azonban a szászok sem engedik, hogy őket romanizálják, de még kevésbbé, hogy őket magyarosítsák. Engedtessék meg minden­kinek, hogy az őseitől öröklött nemzetiségi kin­cset unokáinak számára biztosítsa. R o­m­a­n u György : csodálja, hogy mikép ve­hetik rész néven a román nemzetnek anyanyel­­véhezi ragaszkodását, midőn a magya­rok még Ádámot is magyar embernek keresztelik. (De­rültség.) E­nn­ek figyelme­zteti szólót, hogy ez kissé távol esik a szőnyegen lévő tárgytól. Schmidt Konrád figyelemmel vizsgálta mindk­ét javaslatot,­de egyik sem elégíti ki egé-­szen. Ő is kívánja a nyelvek egyenjogosításának keresztülvitelét a közhivatalos közlekedésben, de azt hiszi, hogy a javaslatok kimerítő részle­tezése meg fogja akadályoztatni a gyakorlati kivitelt, és a két első §. teljesen elégséges lett volna. Az előterjesztvény fő nehézségét abban látja, hogy az nem egy román nemzeti munici­­pium alkotása után — mi a románok inarticula­­tiojának szükséges következése — került tárgya­lás alá. Ha így történt volna, akkor a részletezés nem vágott volna a municipali és egyházi auto­nómia jogkörébe. A román nemzet megnyugtatására azonban elvileg elfogadja a két javaslatot a részletes vi­tatkozás alapjául, s annak idején t­ülön felho­­zandja megjegyzéseit. Fogarassy püspök beszé­dének annyiban örül, hogy a nye­lvek egyenjo­gúságát teljesen elismeri; de ha azt kivánja, hogy a históriai alapon állvs, az 1791. 31. t. ez. és 1847.1.1. ez. re visszatérőleg, ezeket a román ne­mzet k­articulatiója folytán módositni kellene, arra nézve megjegyzi, hogy mindkét t. ez. a ma­gyar nyelv suprematiáját vetette meg, és hogy a magyar nyelv soha sem volt Erdély belközleke­­dési, hanem csakis diplomatiai nyelve volt. Mind­két t. er­­ek azonkívül a municipális autonómiát is megsértették. Ezeknek módosítása az erdélyi al­kotmány gyökeres megváltoztatása után csak összefoltozott művet nyújtana. Puskarin a kormányjavaslatra szavaz, mert ez szabadelvűbb, mint a bizottmány ajánlata. En­nek bebizonyítására fölhozza például a kor­­má­­nyjavaslat azon­­­át, mely megengedi a bűn­vádi eljárások alkalmával az illető vádlottnak, hogy a tárgyalás nyelvét szabadon választhassa, de hozzá teszi egyszersmind, miként azt érteni® kell, míg másfelől a bizottmány idevonatkozó­­­sa hasonlókép megengedi a választást, de nem tűzi ki a választott nyelv tudásét, miből köny­­nyen következ­hetik az, hogy a csendőrök közt álló fegyenezre ráérős­zakoljék a német nyel­vet, s ő azt örömmel elfogadja, csakhogy a tár­gyakat mihamarább bevégezve lássa. B­­­r 11 e­r elősorolja, hogy melyik nyelv volt a magya­r királyok, a nemzeti fejedelmek, melyik végre a most­­uralkodó cs. ház alatt a hivatalos. Mindaddig, míg utolsó időben maga a kormány kezdeményezett, és minden rendeletet stb. 3 nyéven adott ki. A szőnyegen lévő kérdést a nemzetiségek és vallások egy­ért­ok­osítása termé­szetszerű következményének mondja, és kiemeli annak fontosságát. Elismeri, hogy a törvény a hatóság­okra úgy mint egyesekre önsúlyként ne­hezedik, és a tárgy csakis compromiseum által lehetne elintézendő, de erre senki sem nyújta az illetők közül kezét. Igazságosságot és méltá­nyosságot ajánl ez ügyben, és pártolja a bizott­mány szerkezetét. Bi­r­­­ez a kormányjavaslatot kívánja alapul vétetni, s azt csak módosíttatni óhajtja. B­o­l­o­g­a szintén a kormányjavaslatot pártolja elvileg, de nem a­jánlhatja a bizottmány munká­latát ugyanazon okokból, melyeket Obert már felhozott. B­a­r­i­t­i­u: Mivel az idő nagyon előre haladott és következőleg feltehetem, hogy a hosszas tár­gyalás által a ház ki van fárasztva, tehát én az általános vitában nem akarok részt venni, ham­m egyszerűleg jel­ezem : 1) hogy az előtt­ünk fekvő kormányjavaslatok 1. §-ában kimondott főelvet én is magamévá teszem; 2) hogy a kormányja­vaslat szövegét is általánosságban elfogadom , de 3) jogomat fenntartom, hogy a részletes vitá­nál kifejtsem, miszerint a javaslat egyik §-a eb 1. §-ban kimondott főelvvel homlokegyenest el­lenkezésben van, valamint azt is, hogy más eg­y­­nehány §. nin­cs oly tisztán formulázva, hogy minden kétséget kizárjon. Ezeket előrebocsátva, bátor vagyok még csak egynéhány szónok némely állításaira lehető leg­rövidebb észrevételeimet megtenni. Kir. hivata­los püspök Fogarasy­­ méltósága, kinek ér­dekes beszédét egyébiránt feszült figyelemmel hallgattam, azon kívánságát fejezte ki, miszerint a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat a történeti jogalapra visszavezettessék. Erre csak annyit jegy­zek meg, hogy én is a történeti jog­alaphoz ragaszkodom, de ott, hol a történeti jog igazságtalanságot szül másokra n­ézve, el kell attól térnem. Egyébiránt, ha már csakugyan az anyanyelv ügyében is históriai jogr­ól szó lehet, akkor én visszamehetnék az 1791. előtti időkre, és megállapodnám a latin nyelvnél, ha ezt tenni nem akarom, hanem e helyett a nyelv dolgában hivatkozom egyenesen a velem szüle­­ti jogra. Mert le droit c’est le droit et le bien c’est le bien, il n’ya l’autre définition (Michelet), és le droit est le souverein du monde (Mirabeau), mert? vala­mint Guizot (Histoire de la civilisa­ion) igen he­lyesen megjegyzi, bírnak a nemzetik­épen úgy, mint egyes személyek, bizonyos örökös és elévül­­hetlen jogokkal, a­melyeket soha n­em lehet áruba bocsátani, a­melyekből senkinek enncs jo­ga egy mákszemnyit is elengedni, egy szóval, oly jogok, a­melyeket el lehet nyomni, elferdítni, beárnyékoln­i, melyek azonban mindig jogok ma­radnak. A­mi azonban a nehézségekről föl­hozatott, melyekkel ezen törvény­nek gyakorlati életbelép­tetése össze lenne kötve, azokra nézve megjegy­zem, hogy ha nem is ezen házban, de oda künn a nagy­közönségben, főleg a hivatalnokok egy részé­nél ezen nehézségeket eddigelé is leginkább a ro­mán nyelv kifejletlenségének tulajdonítani hajlan­dók. Már pedig ezen körülmé­nyt illetőleg köteles­ségemnek tartom mindazoknak, kik ezen nyelv múltját és jelenét nem ismerik, nehány adattal szolgálni. A román nyelv irodalma visszamegy 1572, vagy legalább 1582. A keleti anyaszentegyháznak szertartási köny­vei valamint a IV. és Vik­­­k száz­adok közt virág­­zott keresztény claszicus irodalomnak nagy ré­sze, ezen nyelvben le van fordítva.­­ Már 70 évvel ezelőtt kezdették atyáink anyanyelvüket latin betűkkel is írni; van eddig elé­g román szó­tár különböző nyelvekre. De közeledjünk a je­len időhöz. 1849—61. közt valamennyi osztrák törvény, rendeletek stb. a polgári bünte­t­­és kereskedem­ törvénykönyv, lefordítattak és ki­nyomattak. Ugyan ezen román nyelvben vagy 20 napilap és folyóirat , ezek közt egy törvény­kezési lap is megjelenik. Ezen kívül a bukott rendszer alatt egynéhányszor megparancsolta­­tott az illető hivatalnokoknak, hogy ha csakugyan a népet igazgatni, s fölötte ítélni akarnak, tanul­ják meg annak nyelvét is. Ehhez én részemről csak azt teszem hozzá, hogy ha már együtt élünk e hazában, azok, kik szükségét érezik, tanul­ják is meg kölcsönösen egymás nyelvét, vala­mint tudjuk és látjuk, hogy ugyanez történik sok más országban, mint p. Svájcában, Belgium­ban, Gallicziéban, Sziléziában stb. F­e­k­e t­e (Negrutin) elvileg a kormány javas­lata mellett szól, de nincs megelégedve arnak némely §§-val, például: (Közbeszólások, a rész­letes vitához tartozik.) A román nemzet azt óhajt­ja, hogy a magyar és a német nyelv a falusi elöl­járóságtól a tr­ónig fel­használtassék; engedjék meg tehát a magyarok és szászok is, hogy a ro­mán nemzet szintén haszná­ltassa nyelvét a falu­si elöljáróságtól fel a trónig. Schnell. Mindkét szerkezetben a nyelv egyenjogúsága is kimondatik, minek szónok is barátja, mindamellett sem a k., rém a bizottmány javaslatával m­i ért mindenben egy­et, mert az (egyenjogosítás iránt mindkettő a legssékölb részletekre terjeszkedik ki, mit szena­k Ausztriá­ban, hol talán 20 nyelv is él, a közjólétre nézve nem lát üdvösnek. Szónok a javaslatok hiányá­nak állitja, hogy azok a nyelvről szóló 1791. és 1847. czikkeket nem emlitik fel, elosjtandónak mondja, hogy minden törvény a közjólétet moz­dítsa elő, és hivatkozik az utóbbi 15 év rende­letére, melyek, erejök elveszvén, idővel csak guano gyanánt fognak használni az utókor számára. (Derültség.) A köznép — úgy­mond —, nem a nyelvek egyenjogosítása iránt leend

Next