Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)
1863-09-27 / 4089. szám
220—1000 IL évi folyam. Szerkesztési iroda : Berei cz.:k tere 7ik szám, 1-ső ember. 1863. ;II2 Vasárnap, sept 21 11 ............... 11 11 ........ —........■■■"Ml———————^—— .......... E lap BaeUem^Bát iUető minden^közlemény Kiadó - hivatal! I Előfizetési feltételek : I Hirdetmények dija : Fereneciek tér én 7-dik szám földszint. I Vidékre, postán : Helyben, h&shoa hordvt t I 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdet:'nél 7 nj kr. Bdrmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pont, kiadása körüli vál:5vr° • • • ■ 1° ^ 59 1“ 0 n | Bélyegdij külön 30 uj kr. Macánvit is hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények a kiadó hivatalhoz intézendők. | Évnegyedre ... 5 trt 25 kr o. é. | petit sor 25 uj kr. Előfiüzetés October 1-jétől kezdődő évnegyedre a „Pesti Napló“-ra. Előfizethetni 5 ft 25 krral. A kiadó hivatal. Pest, Sept. 20.1803. (Fk) A lengyel ügy nehány nap óta tetemes előmenetelt tőn. Olvasóink nagy része aligha csodálkozással nem veendi e kimondást, aligha azt nem mondja rá , hisz nem történt semmi, a mi e nézetet igazolná, sőt Oroszország legújabb jegyzékeinek közzététele inkább nagyon alkalmas arra, hogy még az utolsó reménysugarat is megsemmisítse, és a kétségbeesés rémletes homályát borítsa a lengyelek kedélyére. Kérjük azonban az olvasót, emlékezzék vissza arra, amit egy hét előtt többé kevésbé mindnyájan hittünk, és amit most nem hiszünk többé. Azt hittük, hogy az orosz válasz közzététele után a lengyel kérdés legalább jövő tavaszig pihenni fog. — További feleselésre senkinek sem lehet kedve, háborúra már nem kedvező az időjárás, mégpedig nemcsak a természetbeli, hanem a politikai időjárás sem az. Ausztria és Anglia minden áron békét akar. Francziaország egymaga mit sem tehet, sőt talán akkor sem tehetne , na nem ülne nyakig abban a szerencsétlen mexicói z hinárban, tehát hosszú pauzára készültünk mindannyian. És mit hiszünk már Azt hiszszük, hogy lehetetlen a lengyel ügyet agyonhallgatni, lehetlen azt akár csak a jövő tavaszig is pihenni hagyni. Senkinek a világon még nem lehet sejtelme arról , vájjon mi az, amit a hatalmak legközelebb tenni fognak, de hogy valamit tenniök kell, az általános meggyőződéssé vált, és ez azon előmenetele a lengyel ügynek, melyről cikkünk első sorában szóltunk. Örömmel veszszük tudomásul e változást, nemcsak mert a szerencsétlen lengyel nemzet hő rokonszenveinket bírja, hanem azon okból is, mivel e változásban a közvélemény diadalát látjuk. Tagadhatlan, hogy a diplomatia nemcsak Bécsben, hanem Londonban és Párisban is jobb szemmel nézte volna, ha úgy fordulnak a dolgok, hogy a lengyel ügyben vagy semmit sem kell tenni, vagy minél kevesebbet, és minél később. — Le a közvélemény azt válaszolja : „nem, ez nem mehet így , — a vérlázító kegyetlenséget még gunynyal tetézni, ez több, mint amennyit Európa Oroszország részéről eltűrni hajlandó.“ A kormányok pedig meghódoltak a közvélemény parancának, és máris új alkudozások vannak folyamatban a legközelebbi lépésekre nézve. Nem oly apodiktikus bizonyossággal, de legalább hozzávetőleg szólhatni más változásról, mely szintén a lengyelek érdekének kedvező. A legutolsó ideig Napóleon császár egyre fölytatta azon hintálózást Anglia és Oroszország közt, mely összes politikájának egyik legjellemzőbb vonása. Míg látsólag a legjobb egyetértés uralkodott Franczia, Angolország és Ausztria közt, a kedélyekben mégis mélyen gyökerezett azon gyanú, hogy egyik szép reggel — oly rögtön, amint egyetlen fordulatra a caleidoscop képei változnak — Francaia- és Oroszország ismét egymással karöltve léphetne fel a politikai színpadon. Ezen gyanú most jóformán elvonult; úgy látszik, utolsó fellobbanását képezte azon, néhány hét előtt felmerült hír, mely orosz porosz franczia szövetségről akart tudni. Nem akarják vitatni, vájjon alapos volt-e ezen hir vagy sem, és nem létezett-e valahonnan utolsó kísérlet, ily combinatio létrehozására; ma azonban végképen meghiúsultnak látszik az, és valósul hatásában — legalább egy ideig — senki sem hisz. Azt mondjuk, egy ideig, mert nem valószínű, hogy Napoleon örökre távoznék Oroszországtól. Ha a lengyel ügy, bármi után rendezve teend, Páris és Pétervár közt ismét azon jó viszony állhat helyre, mely köztük Szebaszopol után uralkodott. De a lengyeleknek, úgy látszik, már nincs okuk a orosz franczia egyezkedés veszélyétől tartani. Ez volna a második előny, melyet föl kell jegyeznünk, és melynek realitása mellett az is szól, hogy a Moniteur a lengyel nemzeti kormány utolsó manifestumát hivatalos hasábjaiba fölvette. Sokan ezt első lépésnek tartják arra, hogy a lengyelek „hadviselő fél“ gyanánt ismertessenek el Francziaország részéről, és talán magunk is osztoznánk e véleményben, ha kevesebb nyomatékot helyezne a párisi inspirált sajtó Francziaországnak Anglia és Ausztriávali egyetértésére. Míg ily „egyetértés“ létezik, addig az említett „elismerés“ is csak mind a három hatalom részéről történhetnék, erre pedig nincs kilátás. E tekintetben méltányosnak kell lenni Ausztria irányában, és helyzetének kényesoltát figyelembe venni. Ha ő a lengyeleket „hadviselő fél“-ül elismeri, ezt nyomban követné Oroszország hadüzenete Ausztria ellen, míg a többi két hatalomhoz nehezen vagy épen nem férhetne Oroszország. Ha tehát szabad valamit kívánnunk, ez az volna : szűnnék meg minél előbb és bizonyos időre az a nagyon „benső“ egyetértés Ausztria és a két nyugati hatalom közt, hogy legalább ez utóbbiak ne gátoltassanak annak végrehajtásában, amit Ausztriától egyelőre nem követelhetni. Jól tudjuk ugyan, és nem egyszer mondtuk, hogy Ausztria semlegessége a lengyel ügyben lehetetlen, de itt a semlegességet, mint végczért értjük, nem mint múlandó eszközt, mely — ha szolgálatát megtette — félre tolatik. Ha a nyugati hatalmak a lengyelek hadviselésre való jogát elismerték, és ennek következtében a dolgok Oroszország és e hatalmak közt tovább fogtak fejlődni, akkor majd megjő a pillanat, amidőn Ausztriának a trias-t ismét kiegészíteni nem csak lehetend, hanem keilend is. A bécsi újság azt mondja ugyan, hogy „Ausztria soha sem ismerend el forradalmi tényeket, hanem e phrasisnak semmi jelentőséget nem tulajdonítunk. Harminczhárom év előtt egy lengyel küldöttség tisztelgett Ferencz császárnál, azon kivonat kijelentése végett, miszerint a lengyelek egy osztrák főherczeget akarnának trónjukra ültetni. A császár a legnyájasabban fogadta a küldöttséget, egyetlen szóval sem kárhoztatta a forradalmat, hanem csak azt kérdezte : „kit akarnak hát a lengyel trónra ültetni?“ „Károly féliget kérnek.“ A császár arcza komor lett; tudva van, mily viszony állt fenn közte és az asperni győző közt. „De hisz van nekem — folytatá Ő Felsége — a trónörökösön kívül még egy fiam, Ferencz Károly, vegyék ezt.“ „Síre, nekünk hadvezér kell.“ — A császár véget vetett az audientiának, és a lengyel ügyet elejté, de — nem elvies, hanem személyes okokból. Pedig Ferencz császár tagadatlanul jó osztrák érzelmű, és az meg átconservatív férfi volt! Bécsi dolgok. Csak nem sikerül a reichsrath tagjai közt német pártot alkotni. Tekintve a centralista urak belpolitikáját, furcsán hangzik e tudósítás. És mégis úgy van. Az autonomisták törekvése egy német párt alkotására, határozott programmal a német kérdésben, meghiúsult. A „Grazer Tagepost“ bécsi tudósítója ,jó forrásból írja, hogy ő Felsége az igazságügyi miniszter irányában pénteken legfelsőbb elismerését nyilvánító ugyan a galiléziai törvényszékek erélyes védelméért, de egyszersmind tittára adá Dr. Hein úrnak azon határozott óhajtását, hogy minden nem általában szükséges összeütközést a követi ház többségével kerüljenek. Dzieduszyczki ügye, kit, a midőn Lemberg utczáin koczizott, a rendőrség a rendőri épülethez kisért és kikutatott. s September 23-kán tárgyaltatott a Rogawski ügyében kinevezett bizottságban. A Wanderer szerint a bizottság indítványozni fogja, hogy a ház jelentse ki e tárgy fölött mély sajnálatát, de menjen által aztán napirendre, azon körülmény tekintetéből, hogy Dzieduszyczki urat csak letartóztatták és kikutatták, s nem fogták el, az osztrák törvény pedig a követet csak elfogatás ellen biztosítja. A rendőrségi orgánumok eljárásában a bizottság nem törvénytelenséget lát, hanem csak ügyetlenséget. A bizottság azonban még egy ülést tartott e tárgyban, melynek eredménye nincs tudva. A pénzügyi bizottság megint sokallja a római követ (Dr. Bach e excja) fizetését. A reichsrath alsó házában pedig nagy viták folytak a Lajthán túl divatozó házassági engedély (Ehekonsens) eltörléséről. E tárgy Bécs város községtanácsa kérvénye folytán térült szőnyegre, inditványoztatván, hogy a házassági engedély ne tétessék többé politikai hatóságoktól függővé. Az embernek elidegenitletlen jogai közé tartozik, családot alapíthatni, s mégis voltak a reichsrath urak közt, kik a házasságok hatósági után korlátozását védték, azt állítva, hogy a proletárság szaporodik a sok házassággal, s a szegény gyermekek tartásának terhe községekre bánd. S a házasságok korlátozásával nem még inkább szaporodik-e a törvénytelen, a kitett gyermekek száma ? Minek avatkoznak a községek a gondviselés dolgaiba. Vagy ha ezt akarják tenni, mint Malthus tanítványai, miért nem hirdetik mesterük tanait végső következményeiig, a szegény népet physikailag képtelenné tevén a nemzésre? Malthus legalább következetes, míg az „Ehekonsens“ védői erkölcstelen utón mozdítják elő azt, amit erkölcsi utón akadályozni törekszenek. De, úgy látszik, nem annyira Malteus aggodalmai szállottak ezen reichsrath urakból, kik az „Ehekonsens“ védelmére keltek. A házassági engedélyek osztása szép jövedelmet biztosított a bureaucratiának. S Tyrolban még egy másik ok is van a gyűlöletes intézmény védelmére. Eszközül használhatják a hatóságok a vegyes házasságok akadályozására. Ezért küzdöttek oly hevesen Sarlón, Onestinghel, báró Ingram urak e kérdésben az Ehekonsens mellett, keveset törődve azon erkölcsiségi indokkal, melyeket ellenük felhoztak, s azon statistikai adattal, mely szerint Tyroblan és Bajorországban a házasságon kívül született, törvénytelen gyermekek száma nagyobb, mint például Angliában. Lasser miniszter kiemeli a viták alatt, hogy az utóbbi években megtagadott házassági engedély miatt hat folyamodvány nyújtatott be a minisztériumhoz Cseh, Morva és Sziléz országokból, s a kormány mindenik esetben a folyamodók érdekében dönti el a dolgot. A többség kimondá az „Ehekonsens“ eltörlését, úgy azonban, hogy a katonaköteles korban levőkre nézve fenntartatik ezután is a szokásos hatósági engedély. A magyar orvosok és természetvizsgálók IX. nagygyűlése. III. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyülésének zár ülése ma délelőtt tartatott meg a muzeum díszteremében. Jelenlevők nagy számmal. Az ülés megnyitása után dr. Gross Lajos, biharmegyei főorvos tartott fel olvasást, vagy szabatosabban szólva, rövid, hevenyészett elmefuttatást az „államorvostan fontosságáról s annak alkalmazásáról Magyarhonban.“ Nagyol vonásokban előadván az államorvostannak befolyását a közegészségügyre és államczélokra , különösen kiemelte a törvényszéki orvostan hasznát s jelentőségét, mint amely minden jogállamban nemcsak az igazságszolgáltatás , de a népszaporodás s magasabb rendű államhivatás körül is nélkülözhetlen tényező. Az általánosságok után jellemző az orvosi rendőrség állását és viszonyait hazánkban oly mértékben, mint azt a társadalmi és államérdekek igénylének. Szalló szerint közegészségi állapotaink hiányosságára mutat, hogy az álladalmi és magán orvosok, mint a közegészségi ügy közvetlen képviselői nincsenek oly helyeztetésben, hogy pályájuk hivatásának teljes buzgalommal felelhetnének meg. Ennek okai részint az álladalmi mostoha gondoskodás a közegészségi ügy képviselőire, részint az állatiorvostani intézmények hézagossága. Hazánkban szélső szerint kiváló gondot kellene fordítani a közegészségi ügyre, mert fajunk gyér szaporasága havat inkább aggodalommal tölt el. E gyér szaporaságnak , a népesedés csökkenésének okát nem a születések csekély számában, de a gyermekhalálozások sokasodásában kell keresni. Az ujonczozási s felszólamlási bizottmányok jelentései mutatják, hogy a magyar faj izmosság, testi erő- és életművezeti szijjasság tekintetében hanyatlik. A munkásnéposztályban 50 éven túl munkaképte lenekké válik az aggok nagy része. A marhavész pedig a honi gazdasági fundus instructust fenyegeti. — Az orvosi rendőrség másnemű hivatásairól szóltani sem akar értekező. Részletez egypár hiányt. Ilyen például az álladalmi orvosoknak mostoha díjaztatása, ilyen például az, hogy a járásorvosi állomások ritkán töltetek be orvostudorokkal, holott 1860. előtt az orvostörvényszéki munkálatokat mindenkor két szakértő vezette, mialatt most ezen teendőkre a járásorvosi állomáson levő ingyenes sebész jár el. Innen a sok kontárs silány látlelet. Jelenleg a törvényszékek mellé sincsenek orvosok adva, mint 1861. előtt, hanem a megyei főorvosnak kell ezen teendők nagy részét végezni. — Ismételten előadja szólló, mily fontos hazánkra nézve az orvosi rendőrség s általában az államorvostannak egészséges elveit érvényre emelni, ha az álladalmi, hazai, társadalmi s közegészségi szükségeknek megfelelni akarunk. Szódénak, már az államorvostani, kórboncttani és elmegyógyászati szakosztály állái is helyeselt indtványa : neveztessék ki a jelen nagy gyűlés által egy számos tagból álló bizottmány, mely a jövő nagy gyűlés elé véleményes jelentést, kimerítő munkálatot fog előterjeszteni az államorvostannak hazánkban való czélszerű alkalmazása iránt, kijelölvén egyúttal a hazai közegészségügy, népszaporodás igényét s részletezvén mindazon teendőket, reformokat, melyeket az államorvostan körében hazánkban foganatosítani szükséges. E bizottmány elnökéül Havas Ignácz úr választatott meg. Bizottmányi tagok : Bene Ferencz, Tormay Károly, Szabó József, Kovács S. Endre, Poor Imre, Patrubány Gergely, Gross Lajos, Jármay Gusztáv, Semmelweisz Ignácz, Than Mór, Gesztessy László, Bókas János, Eltér József, Markusovszky Lajos, Sass István, stb. A biharmegyei főorvos által megpendített s a közgyűlés osztatlan helyeslésével találkozó ezen tárgy nagy figyelmet érdemel. És ezért óhajtottuk volna, ha értekező egy kissé alaposabban ereszkedik be a tárgy lényegébe s nem marad meg általánosságnál. Fáradozását bizonyára közfigyelem jutalmazta volna. Dr. Weselovszky Károlyurnák értekezése „Árvamegye orvosi helyiratáról“ épen nem való volt a közgyűlésbe. Ily munkálatokat a szakgyűléseken kellene felolvasni s kivonatban vagy egészen az évkönyv számára tartani fel, mert egy megye 14 évi időjárásának cronologicus összeállítása s a hős légmérséki statistikai táblázatok elolvasása nem közgyűlés elé való tárgyak, hol a népszerű előadásra is súlyt kellene fektetni. Ezer meg ezer adat közöl egy száraz adatot közgyűlési értekezés tárgyául nem lehet kitűzni. ||) Ugyanezt mondhatjuk Schwartz Gyula úrnak, „a guignoni Emberi kövületekről tartott értekezéséről.“ Az ily őslénytani értekezés úgy, a mint értekező által összeállittatott, nem való közgyűlés elé. Közgyűléseknél a tanulni vágyó laicus közönség iránt is figyelemmel kellene lenni. Schwartz Gyula úr érdekes forditmányának egyébiránt hátránya, hogy Bök helyt az értekezést magyartalan dagály, s poeticus elmerengések, itt ott semmit mondó tulfiatal frázisok árasztják el. — Midőn egy felfedezett emberi álkapocsról értekezünk, — nem illik be a száraz analysisbe a képletes, tulköltői árjongás, s dagályos styl, avagy „a holdvilágos estvéken istenisülő lélek titkainak“ kibeszélése. . Hunfalvy János ur „Erdély földterületének általános vázlatát adta.“ —A földirati adatok összehasonlítása után azon következtetésre jutott értekező, hogy Erdély és Magyaarország unióját maga a geográfia szentesíti, „hogy Erdély és Magyarország egy szívnek két kamarája, melyeket maga a természet forrasztott egybe.“ — A politikai vonatkozás megtette a maga hatását. Következett Korizmics László úrnak nem annyira értekezése, mint a szakosztályban tartott szóbeli előadás alapján kivonata foglalt véleménye „a kormány és nemzet közös erejével országszerte létesítendő faültetésekről és a vizek szabályozásával összekötendő csatornázásokról, felolvasva Morócz István ur által. Ezen értekezésnek érdekes genezise van. A második közgyűlésben Hideghéthy Antal ur a jelen ínséget természettanilag elemezvén, s annak óvszereit mondogatván el, sajátságos finom melléktámadást intézett a faültetések, vizesitések s csatornázások bizgó pártolói ellen, s ellensúlyaként a hazai clímának meteorologicus* észlelések"alapján való megállapítását, s légalji törvényeknek biztos meghatározását sürgette főleg. — Ezen értekezés a szakosztályban való megvitatás nélkül olvastatván fel a közgyűlésben, a gazdasági szakosztály f. hó 25-én tartott ülésében elhatározta, hogy amennyiben Hideghéthy Antal úr értekezése „oly nézeteket állít fel, melyek e szakosztály meggyőződése szerint a jelentőség által szükségessé vált közgazdászai intézkedéseknél csakugyan tévútra vezethetnek, tanácsos, miszerint Korizmics László úrnak azon nézetek ellen a szakgyűlésben felhozott ellenészrevételei papírra téve, olvastassanak fel a zár közgyűlésben. Örvendünk, hogy az ínség óvszerei iránt több ízben elmondott nézeteink teljesen egyeznek Korizmics László úr nézeteivel. Az érdekes előadás szerint két fő oka van a tiszavidéki szárazságnak s jelen íőségnek, eltekintve a roppant befolyású climatikus befolyásoktól. 1. A fatermelés hiánya. Hazánknak mintegy 9,/too része van csak fával beültetve, mint azt a Korizmics László úr által összeállított erdészeti statistikai táblázat mutatja. Ezen körülmény még nem olyaj, mint az, mely az erdők aránytalan feloszlásából származik.Míg Máramarosnak 43/100 része erdő,a a Tiszamelléken 3/1000 rész van erdővel borítva. Mily roppant aránytalanság ! A fatermelés hiánya összefüggésben van az Ínséggel. Békés Csanádban 1100, Bácsban 3/100, Pest-Soltban 4/100 rész erdő. Az ínség sajtolása is nagyobb azon megyékben, melyek inkább szenvednek erdők hiányában. Korizmics László úr szerint a faültetések most különösen azért is ajánlandók, mert a népnek családi tűzhelyéhez közel nyújtanak keresetmódot, mialatt például a vasútépítéseknél mértföldekre kell távozni, hogy nomád életet élve, keresményét naponként felemészsze. Az adómentesség is nagyon lendítene a faültetéseken, melyeket nem dicasterialis után, hanem ahhoz értő szakférfiakra kellene bízni. A szárazság második fő oka a víz hiányos felosztása. A vizek szabályozása s industrialis és gazdasági czélokra való felhasználása a kor követelménye. E téren a kormány és nemzet közreműködése igényeltetik. A gazdasági szakosztály azért óhajtja, hogy a közgyűlés járuljon helyeslésével ezen nézetekhez, hogy a nagygyűlés erkölcsileg támogassa azon vezéreszmét, mely felett a döntő körökben nemsokára határozni fognak. Hangos tetszéssel fogadtatik. — Korizmics úr előterjesztését per extensum adni fogjuk. Dr. Arányi Lajos a régi emléktáblák és műemlékek kijavításáról értekezett. Ezután a két utóbbi közgyűlés jegyzőkönyvei hitelesíttettek. A mai közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére nagy számú bizottmány neveztetett ki. Jelente elnek, hogy eddig három város hívta fel a magyar orvosok és természetvizsgálók közgyűlését a jövő évi közgyűlésnek falaik közt való megtartására , úgymint Pozsony, Győr és Maros- Vásárhely. Élénk vita után, melyben még az is előfordult, hogy a pesti kaszinó és nemzeti színház nem igen mutatták ki rokonszenveket a tudós gyülekezet iránt, s melyben kiki szót emelt a maga pátriája mellett, végre is szavazás döntött. Szavaztak 222. Ebből Maros-Vásárhelyre esett 124, Pozsonyra 81, a többi Győrre. A jövő évi nagygyűlés tehát a székelyföldön, Maros-Vásárhelyt fog megtartatni aug. 24-én. Elnöknek választatott a jövő évre közfelkiáltással : Haynald püspök ő extrája- Alelnökök: Szabó József, a kolozsvári sebészeti tanintézet igazgatója, s Teleky Domokos gróf. Első titkár: Knöpffer Vilmos, második titkár : Szabó József. A központi bizottmány Pesten fog székelni, s mint ilyen, mint már említettük, a pályakérdések kitűzésére hivatott bizottmány egyéneiből állandó póttagokkal erősbíttetik. Az évkönyvekben, egy elfogadott elv alapján, csak meghalt nevezetességek arczképei fognak megjelenni. Kölcsönös szívélyes üdvözlések után befejeztetett a magyar orvosok s természetvizsgálók IX. nagygyűlése,melyre még alkalomszerüleg vissza fogunk térni. R. Sz.