Pesti Napló, 1866. január (17. évfolyam, 4711-4734. szám)
1866-01-03 / 4711. szám
14711. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerda, január 3. 1866. ■ 17. évi folyam. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 6 hasábos petitor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1866-iki első félévi folyamára. Ellőfizetési sor: Január—júniusi félévre.........................................JLO JPt? AO JLc jr*« Január—mrtiusi évnegyedre............................. JSA 99 A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. Pest, jan. 2. 1866 I (Fk) Az imént lefolyt évvel félszázados lételét fejezte be az európai ügyek azon rendje, melyet a bécsi congressus és a szent szövetség 1815-ben megállapított. Érdemes utána nézni, vájjon mennyi maradt fenn abból, a mit akkor alkottak, s a miről azt hitték, hogy aeve perennius leend. A főczél, t. i. hogy a Bonaparte-család örökké ki legyen zárva az európai dynastiák sorából, régen meghiúsult; ezen büszke határozmányt a kis káplár unokaöcscse már másfél évtized előtt nevetve vetette vissza azoknak, akik hozták vala. A napóleoni dynastia, miként annyi más, váratlan események következtében megbukhatik, de bizony nem buktatják meg azok, akik hajdan az anathemát mondák ki fölötte. Belgium már 35 év előtt emancipálta magát a bécsi határozatoktól, s midőn e napokban jeles királyát vesztette, szó valt ugyan oly veszélyekről, melyek a kis állam lételét fenyegethetnék, de senkinek esze ágában nem volt, hogy e veszélyek onnan eredhetnének, ahol ötven év előtt Belgium sorsa felett döntöttek. Olaszországban fenekestől lettek felforgatva az 1815-ki állapítmányok, és nemcsak hogy restauratióról nincs szó, hanem — egynek kivételével — mindazon hatalmak elismerték a dolgok új rendjét, kik a régit megállapították vala. A mi a lengyelek ügyében kiköttetett, abból már egy szó sem igaz. A krakkói köztársaságnak Európa térképén már semmi nyomára nem akadunk, s abból, amit Oroszország a maga lengyel birtokai irányában kötelezettség gyanánt vállalt el, egy betű sem teljesedett. Németország látszólag még most is azon szerkezetnek örvend, melylyel a bécsi congressus boldogító, hanem kiki tudja, hogy ez épen csak látszat, hogy a német ügy nagy válság előestéjén áll, hogy a nemzet keblében mély elégületlenség uralkodik a dolgok mostani rendjével, és hogy a legközelebbi európai megrázkódtatás a német szövetségi szerkezetet is halomra fogná dönteni. Bátran mondhatjuk tehát, hogy az, ami az 1815-öi kötvényekből még fennáll, már csak kivételt képez, a szabályt pedig e kötvényekkel ellenkező állapotok képezik. De bármily számosak legyenek is ez eltérések a kötvények értelmétől, vájjon csupán egyes jelenségek-e ezek, vagy pedig általános elv kifolyásai? Fennáll-e ezen eltérések daczára is azon elv, mely az 1815-öi szerződéseket diktálta, és vájjon az, hogy amaz állapítmányok érvénye már csak kivételt képez, nem arra mutat-e, hogy megváltozott azon elv is, mely Európa állapotának rendezése körül félszázad előtt irányt adó volt. Félszázad előtt az európai térképet rendező hatalmak azon hiszemben éltek, hogy mindenek előtt a legitim uralkodó családokat kelljen mindenütt visszaültetni elvesztett trónjaikra, hogy ezzel a forradalom gyökerei ki vannak irtva, s hogy aztán csak erélyes patriarchális rendőrségi kormány kell a trónok hatalmának és a népek vak engedelmességének biztosítására. Ez elvekből indultak ki az 1815-ki szerződések alkotói, és — mindkét irányban kudarczot vallottak. Egész sereg legitim fejedelem, kiket ők akkor restauráltak, a góthai almanachból eltűnt, azon egyetlen illegitim dynastia pedig, melyet ők akkorában csak úgy Isten irgalmából ott hagytak a trónon, a Bernadotte család még ma is uralkodik Svédország és Norvégia felett. Kiderült tehát, hogy az úgynevezett legitimitás épen nem biztosítéka annak, hogy valamely uralkodó család trónjától meg nem fosztható, valamint az illegitimitás nem gátol senkit a legfőbb hatalom elérésében, ha különben erre alkalma és képessége van. Kudarctot vallott aztán még azon másik 1815-ki elv is, mely szerint az a patriarchális rendőri kormány elegendő a népek engedelmességének biztosítására. Nem az, hogy a népeknek ne álljon módjukban elégületlenségeket kifejezhetni, hanem csak az, hogy ne legyen okuk az elégületlenségre, egyedül ez biztosítja ez idő szerint az államok léterét, nyugalmát. Elégületlenségre pedig csak ott nincs ok, ahol a népek törvényes befolyást gyakorolhatnak ügyeikre, és úgy intézhetik el azokat, ahogy ők legjobbnak tartják. — A személyes uralom elvének helyébe, mely az 1815-ki szerződések alapját képezte, a népek önelhatározási jogának elve lépett. Ez azon fontos változás, melyet az imént lefolyt félszázadnak — majd csendes, majd zajos, de soha egyetlen perezre félbe nem szakasztott működése szült; ez azon nagy jelentőségű vívmány, melyet e félszázad utolsó évének lepergésekor feljegyzünk ; ez magyarázó oka azon sok változásnak, miknek egyikét másikát az imént megemlítők. Távol van tőlünk azon illusio, mintha már minden küzdelemnek vége volna. A világtörténet nem rendez sorshúzásokat, melyek egy éj alatt dúsgazdaggá teszik azt, aki tegnap még koldus volt, a népeket — erkölcsi úgy, mint anyagi vagyonukat tekintve— csak saját munkájuk teheti gazdagokká, állandó birtokukká csak az válhatik, amit serény iparkodás útján szereztek. De azért már most is bízvást lehet győzelemről szólni, valamint győzelemről szólhat a hadvezér, midőn a positió kulcsa kezében van, daczára annak, hogy még egyik-másik csetepatét ki kellene állnia a megvert had utócsapatával, daczára annak, hogy a terület egyik-másik pontjának elfoglalása, előreláthatólag, még további küzdelmet, további áldozatot fog igénybe venni. Sőt kívánnunk kell, hogy így legyen; kívánnunk kell, hogy úgy ne járjunk, miként az a bizonyos hadvezér, aki bizonyos vár erkélyéről szétpillantván a messze síkságon, meglepetve látta, hogy sehol nincs ellenség, a kivel még meg kellene ütköznie, s a ki diadalát már is teljesnek hitte, mig az ellen messze hátul egy folyó túlsó partján újjá szervezte magát, és aztán rögtön előrontván, a diadalbiztos tábornokot alaposan megverte. Azon percztől kezdve, midőn a főpont meghódittatott, s mindenütt Európában kitűnt, hogy a szabadelvűek többségben vannak, a további küzdelemtől nem kell félni, mert a küzdelem folytatása egyre gyöngíti a reactió sergét, és így sokkal előnyösb, mintha e sereg óvatosan viszszavonulván, sebeit kiheverni és új erőt gyűjteni törekednék. Ezen okból teljes nyugalommal tekintünk a jövendő napok elé. Amit eddig kivívni sikerült, az nem fog elhízottá tenni, s ha új küzdelem válik szükségessé, ez nem fog elcsüggeszteni. A múlt századok titkos szövetségei lejárták magukat; a szabadkőművesek, rózsakeresztesek, szénégetők, valamint másfelől a szent szövetség mysticismusán túlesett a világ; ma egyik végétől a másikig el van terjedve azon új nyilvános, a napfénytől nem félő, sőt épen csak ezt kereső szent szövetség, mely az emberiség emancipatiója mellett küzd, s melynek diadal-reményeit az 1865-iki év is csak növelhette. Ha pedig ismét 50 évvel öregebb lesz a világ, akkor — ezt látnoki tehetség nélkül jósolhatni — még teljes virágzásban állandó népek ezen szent szövetsége, míg a fejedelmek szent szövetsége már most is egyedül a történet herbáriumában található még! Bécsi dolgok. A bécsi hivatalos lap, a „Wiener Zig“ dec. 31-iki száma közzéteszi a birodalom előleges költségvetését 1866-ra. Régóta első budget, melyben az adó valamivel alábbszállittatik. A népen a teher 5 millió fttal szállittatik alább, — a telek-, ház- és osztályadó második pótlékának felényire való apasztásával. Az államháztartás majd minden ágában oly megtakarítások történtek, melyek meghaladják a tavalyi reichsratb óhajtásait. A polgári igazgatás költségeiben, mint gróf Larisch előterjesztése mutatja, a megtakarítás 1865-höz képest a harmadfél milliót meghaladja (2,587,438 ft.) Megtakarítás történt a hadi budgetben is, még pedig a szárazi hadseregnél 1,219,772 ft. Mivel azonban a hadi tengerészetben az 1866-ra előre kötött szerződések teljesítésére itt tetemesen több kiadás szükséges, a hadi budgetre nézve a megtakarítás kevéssel több fél milliónál (544,591.) A bevételek felszedése és kezelése körüli költségekben a megtakarítás 1,768,546 ftra megy. Az általános pénzügyi kiadásoknál a gazdálkodás 1,864,000 ft. És ezen megtakarítások akkor eszközöltetnek, midőn az államadósság kamatai többet kívánnak 7 millióval, midőn a bank részére a visszafizetés és némely más kiadás is tetemes, s midőn végül a bevételek jóval kevesebbre vannak számítva. 1865-re a bevételeket mintegy 515 millióra számiták, mig 1866-ban csak 491 millióra, miután a közelebbi évek tapasztalásai azt mutatták, hogy az adókból való jövedelem igen sok millióval többre tétetett, mint a mennyi valósággal bejött. 1864-ben és 65-ben 30 millióval jött be kevesebb az adókból, mint előre számíttatott. Az 1866-ik évi kiadások 531 millióra lévén téve, — a hitel utján fedezendő összeg 40 milliót tesz, — míg 1865-ben 80 milliót kellett hitel útján fedezni; mert — mint gr. Larisch pénzügyminiszter kiemeli —, 1865-re ugyancsak mintegy 8 millió volt a deficit; de ez csak névleg, mert a valóság 762, és illetőleg 80 millió ft deficitet mutatott. 1864-ben (14 hóra számítva) a deficit 109 milliónak vétetett, de végleg 114 millió lett. Gróf Larisch reményét fejezi ki, hogy békés külső viszonyok mellett merőben el fog enyészni a deficit. Reménye, hogy ez évben a bank is képes lesz a fizetéseket elkezdeni. Újévi tisztelgés. A képviselőháznak az ünnepi szünetek alatt fővárosunkban maradt része, nyílt kifejezést adni óhajtva ama tisztelete és vonzalmának, melylyel a ház megválasztott elnöke, s a törvényesség első és legbuzgóbb védelmezője,Deák Ferencz iránt viseltetik, újév ünnepének reggelén a követi kör helyiségeiben igen nagy számmal gyülekezett össze, hogy innét testületileg kiindulva, bizalma és szeretetének férfiait szállásukon felkeresse , s őszinte tiszteletének adóját személyesen vigye meg. Az ily szándékkal összegyülekezett tisztelgők hosszú sorban vonultak a váczi utczán végig Szentiványi Károly elnöknek kigyó utczai szállására, hol is a testületileg megjelent képviselők nevében erre felkért szónokuk, Bezerédy László, a következő beszédet mondá: „Midőn a múltnak már már tünedező emlékét egy szép jövő hajnalként haladó eeménye váltja fel — komoly gondolatok lepik meg a melegebben érző emberi keblet, hogy számba véve a múltnak változhatlan eseményeit, felkeresse a helyes irányt a jövőnek — amennyire tőle függ — alakítására. „Ily komoly gondolatok foglalkoztatnak minket is, tisztelt férfiú — kiket fejedelmi kezdeményezés nyomán a nép bizodalma hivott fel, hogy hazánk szebb jövőjének alakítását megkísértsük, mi pedig áthatva magasztos hivatásunk nagyszerű fontosságától, feladatunk küszöbén jövő eljárásunk irányát azzal kívántuk legbiztosabban kifejezni, hogy tégedet osztatlan bizalommal emeljünk tanácskozásaink elnöki székére — kiben a tiszta hazafiaságot, önzéstől ment szilárd jellemet, soha meg nem ingatott függetlenséget hosszú évek során tisztelni tanult az összes haza — meg lévén győződve, hogy akkor biztosítjuk legjobban eljárásunk reménythető sikerét, a midőn azt részrehajlatlan vezetésednek, bölcs és tapintatteljes elnökösködésednek rendeljük allája. „A midőn tehát az év fordultával legszívesebb kivánatunk nyilvánitása végett testületileg jelenünk meg előtted, ezt azon tiszta öntudat sugallatából teszszük, hogy valamint te változhatlan bizalmunk ez ismételt nyilvánításából csak újabb erőt fogsz merülni a minő fényes, oly nehéz tisztednek minél kielégítőbb betöltésére, melynek készségteljes elfoglalásában vettük hazafias áldozatkészségednek legfényesebb tanúbizonyságát — úgy mi is legédesebb kötelességünket teljesítjük akkor, midőn bántadi őszinte szeretetünknek és ha ragaszkodásuknak újabb kifejezést adunk, s legmelegebb óhajtásunkat abban fejezzük ki, hogy benned az isteni gondviselés hazánknak hűséges bölcs fiát — nekünk a páratlan jó barátot, hosszú évek során át ép egészségben megtartsa. Éljen.“ A jelen voltak szívélyes éljenzései közt végződött üdvözlő beszéd után a megtisztelt elnök mondott néhány köszönő és viszont üdvözlő szót, kérve képviselőtársait a megválasztatásakor nyilatkozott bizalom tovább folytatására, s az egyetértő kölcsönös támogatás fenntartására, e közös vállvetés biztosítván a czélt, mely küldetésünk alapja, s a sikert, mely hazafias törekvéseink tárgya. A bizalom és barátság szavait a jelenvoltak helyeslő nyilatkozata viszhangozá, s egyenként meleg kézszoritást váltva a szeretett elnökkel, szállásától búcsút vőnek, s most már a ház csatlakozott elnöke által vezettetve, ugyanazon utón vonultak diszes sorban az „Angol Királynőhöz“ czimzett szállodába, hol is Deák Ferencz nagy hazánkfia lakszobáiba lépve, az országos bizalom nagy emberét a házelnök következő rövid, de szívből fakadó beszéddel köszönte : „Tisztelt hazánkfia és képviselőtársunk! „Nem puszta szokás, hanem szeretet, tisztelet és bizodalom hozott bennünket ide, néked az év fordulatának első napján üdvöt és boldogságot kívánni. „Valahányszor hosszú évek során át szüksége volt e nemzetnek szabadságainak védelmére, jogainak megőrzésére, régi, a kor igényeivel meg nem férő törvényeinek és intézményeinek megváltoztatására vagy bővítésére, mindannyiszor növekedő bizodalommal fordult feléd. Most is, midőn rendkívüli bonyodalmakból kell kibontakoznunk, őszinte bizodalommal sorakozunk körülötted. Működésünknek kedvező sikert óhajtva, nem titkolhatjuk el a létező nehézségek fontosságát. Hozzon azonban a jövő bármit, akár reményeink kívánt teljesítését, akár az akadályok legyőzésének lehetetlenségét, mitől Isten mentsen, mi véled örülni, vagy lankadhatatlan bizodalommal veled tűrni fogunk, kérve a mindenhatót, hogy tégedet számos évekig tartson meg boldogul a hazának.“ A képviselők hangos éljenek közt fejezék ki, hogy az elnöki kívánat mindnyájok őszinte óhajtása, s a megtisztelt nagy hazafi a ragaszkodás és szeretet e szép nyilatkozását megköszönve, mintegy ezekbe foglalható válaszának értelme . Képviselőtársainak, kikkel ugyanazon megbízatásban és egy téren áll, köszöni megemlékezését; egyesített erővel fog velük a haza jóléte előmozdítására törekedni, s ha e törekvést sikeres eredmény kíséri, velük együtt fog örülni. A jövő áldozatokat fog tőlünk kivánni, miket meg kell adnunk, de két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: a haza függetlensége és a becsület. A közlött jó kivonatokat szívélyesen viszonozza. Ezzel a testületi üdvözlés befejeztetvén a képviselők búcsút véve vezérüktől, eltávoztak. A névkvelésről. Soha sem volt a népoktatás szükségesebb, mint korunkban, midőn, hogy újra fejezzem ki magamat, az anyag a szellem ellen küzd. A társadalom, úgy látszik, roppant rázkódásoknak lesz kitéve. Jaj azon országoknak, melyek a haladás vita szózatát meg nem értve, a népet, mely az emberiség nagyobb részét teszi, tudatlanságban engedik felnőni. — Anyja, a haza ellen emelendi, az majd megerősödött karját, mint a roszul nevelt gyermek. A házat adulról kell építeni, hogy tartós legyen. A nemzet nagy részét a köznép teszi; ha ez tudatlan, nagyobb részében tudatlan a nemzet is, mert egy pár tanult még nem teszi a nemzetet műveltté. Nézzünk szét a világban, s tapasztalni fogjuk, hogy a népnevelés vagyis népoktatás ügye foglalkoztatja a legnagyobb elméket. E félszázadnak valószínűleg ez lesz eszméje, melyért küzdeni fog. Oroszhonban, hová a műveltség sugarai csak igen gyéren hatnak, a felvilágosítási és oktatási minisztérium legújabb intézvényei szerint a néptanítók állami hivatalnokok, kik az államtól illendően fizettetnek, még pedig 10 szolgálati év után fizetésük 1/3-dal, 20 év után V.-dal szaporittatik, 25 szólgálati év után pedig kivánatuk szerint vagy nyugdíjaztatnak, vagy ha van még kedvük és erejük működni, megkettőztetik évdijukat; — nálunk pedig a tanító fize- tése oly kevés, hogy valóban csodálni lehet, mikép találkoznak még férfiak, kik tehetségüket ily göröngyös, tüskés és háladatlan pályába, áldozzák, miután minden más hivatal mellett jobb és könnyebb életet élhetnének. Nemes és magasztos a tanítónak hivatása, és kevély is lehet arra, hogy Isten gondviselése által a halandók között csak kevesen vannak meghiva szellemi és kedélyi hajlamuknál fogva magukat ezen nehéz, de szép és szent hivatásnak átadni. Elvitázhatlan tény, hogy a tanító hivatása a szellemi kifejlődés, úgy mint az erkölcs és az üdvösségre való hatása következtében azonos a lelkészével, de, fájdalom, még is történik nem ritkán, hogy mindkettőnek nehéz, fáradságos működése daczára nemcsak háládatlanság, hanem aggodalom és nyomor a fizetése. Például szolgáljon a szükséggel és élelmezési hiánynyal küzködő családos néptanító, kinek gyakran oly bajok és gondok keserítik életét, melyeket más hivatalnok még nevekről is alig ismer. Testestől lelkestől elfáradva és erőtlenedve, az iskolaportól kiszáradt és rekedt torokkal távozik tanonczai köréből a népnevelő, sietvén lakásába, hol nyomorult, szánalomra méltó családjától jajkiáltás közben fogadtatik. Most azt kérdezném: képes-e ilyen családi kör, mely kellene, hogy a tanító boldogsága templomát és megelégedésének oltárát képezze, neki azon nyugodalmat és elégedettséget nyújtani, mely nélkülözhetlen megpihenése és felélesztésére. De ha már minden sanyargatás, minden nélkülözés és koplalás mellett megnyughatnék olykor szeretett családja körében, mily fájdalom sújthatja lelkét és busithatja szivét sociális állására tekintvén, midőn atyai kötelességénél fogva családja jövőjéről gondoskodik? Minden állapotban, hogy valami sikert várhassunk, legelőször is szükséges, hogy a működő személy hivatalával megelégedjék. Ily körülmények közt honnét származhassék azon elégedettség, mely mellőzketlenül szükséges a tanító fő erényei közé, hogy működése áldásos legyen. A szegény tanító legjobb férfikorban testestől lelkestől elgyengül , testének ereje megtörik, szelleme pedig a sok nyomor és anyagi gondok következtében megtompul, miszerint agg kora csak nehezére és unalmára eshetik. Ahelyett, hogy azon embert, kinek a helység köszönheti szellemi kifejlődését, gond és baj nélkül eltartanák, hogy megelégedéssel élvezhesse fáradságos munkájának gyümölcsét, anynyi nyugdíjt nyujtatik neki, hogy alig képes vele sanyarú életet tengetni, s csak fájdalmas, elkeseredett szívével szemlélheti azon hálátlanságot,melylyel találkoznia kell. Szeretné mindenki a népet műveltnek látni, mondogatják is egyre másra: „népnevelés, jöjjön el a te országod!“ Hanem azért csak mégis késik a népnevelés országa eljőni. Mi ennek oka? Nincsenek iskoláink? Vagy nincsenek jó tanítóink? Vannak iskoláink és jó tanítóink, pedig szép számmal ; de nincsenek azok, kik fizetnék őket, és nincsenek, akik elismerik, hogy a tanító szenved, fárad, sanyarog, a népnek csak jót, a szülőknek megelégedést, gyermekeikben pedig Isten áldást iparkodik bemutatni. Országszerte szomorúan tapasztalják ezt azok, kik a népnevelés nehéz pályájára adták magukat. A tanitónak csekély a fizetése, ez tudva van, s mégis ezen csekélységet sem kapja meg a tanitó; sokszor évekig kell várni reá. A helységháznál levők mindannyian rendesen kikapják fizetéseiket; ha a tanitó kéri: „nincs a kaszszában.“ Vagy pedig a jegyző azt mondja: „Nemcsak hogy nincs a kaszszában, hanem nem is lesz, mert erre a fizetésre nincsen alap.“ Hej, nagy baj az, midőn sok egyébre van alap és kerül pénz, csak a gyermekek nevelésére nem? Összefuthatja a szegény tanító aztán mindazokat, kikről gondolja, hogy valamit tehetnének, ha akarnának. Az elöljárók és tekintetes urak vállaikat vonogatják, elismerik, hogy az nagy baj,de azért kinek volna kedve magát a tanítóért kitenni ? Az érdekek összeütköznének, pedig most a magánérdek mindenkinek jutna eszébe egy tanító érdekéért mások érdeke ellen szólani ? Ilyenkor aztán a családos tanító jó kedvvel taníthat, midőn a szánalomból nyújtott könyöradomány tengeti családja keserű életét. Ez nincsen túlozva, sok községben így áll a dolog. Úgy hiszem, itt már az ideje, hogy a sajtó nemzetünket százados aluszékonyságából felrázza. Lap szerkesztőinknek