Pesti Napló, 1866. október (17. évfolyam, 4935–4960. szám)
1866-10-14 / 4946. szám
236-4946. Vasárnap, october 14.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E kp szellemi részét illető minden vzlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás költéi panaszok , hirdetmények) a kiadói hivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helybe is, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petítsor egyszeri hirdetésnél 7 gj kr. , Bélyegdíj krilb'n 30 ujkr. K'víkt-téri 6 hasábos péti' 25 ny kr. Pest, oet 13. 1866. (Fk) Miután már most Ausztria és Olaszország közt is in optima forma juris megköttetett a béke, a múlt háború valamenynyi részvevője közt helyreállott azon viszony, melyet a diplomatia — persze sokszor a „lucus a non lucendo“ értelmében — „örökkévaló békességnek és barátságnak“ szokott nevezni. Csak a kis Szászországgal még nincs kiegyenlítve a számla, dacára annak, hogy épen ez az állam volt az egyetlen egy, melynek érdekében a prágai békeokmányban egyenes kikötés történt. Hanem milyen volt e kikötés ? Igazán sajnáljuk, de ki kell mondanunk, hogy az osztrák diplomatia ügyessége, legalább az irálybeli, 1859 óta nem igen nagy előmeneteleket tön. Tetszik emlékezni, hogy a zürichi békében is történt kikötés az olaszhoni osztrák másodszülöttségek érdekében, az állapíttatván meg, hogy ő fenségeik „retourneront dans leurs états, “vissza fognak térni államaikba. És milyen volt e szavak gyakorlati értelmezése ? Olaszország hatalmasan mozdítá elő az annexiót, királyi biztosokat küldött ki a „leurs étata“-ba, ott a Piemonthoz való csatlakozást követelő népszavazást rendezett , és midőn Bécs felől arra figyelmeztették Napóleont, hogy hiszen az volt mondva, miszerint a herczegek vissza fognak térni, a franczia felsége azt válaszolá: „Igen, ám térjenek hát vissza, én nem gátolom őket, hanem hogy én vissza fognám őket vezetni, hogy miattok háborút kezdek Olaszországgal, erről semmi sincs a zürichi békekötésben.“ Midőn pedig az annexiók, még a pápai terület egy részére nézve is, befejezett tényt képeztek. III. Napóleon a bölcsész nyugalmával mondá, hogy „a tények kérlelhetlen logikája előtt térdet kell hajtani.“ Természetesen, nem azt akarják az osztrák kormány szemére lobbantani, hogy ő akkor restaurátiós háborút nem viselt Olaszországban, hanem úgy hiszszük, miszerint már ezen egy példából is megtanulhatta volna, hogy az ilyen kikötés, határozatlan phrasisba öltöztetve, semmit sem ér, még annyit sem, hogy aztán az ellenfelet szószegésrel lehetne vádolni, mert a zürichi szerződés betűje szerint , francziaországnak igaza volt; ha pedig azt akarják, hogy érjen valamit, hogy gyakorlati hatása is legyen, akkor kerülni kell azokat az elmosódott szólásmódokat, és tisztán, szabatosan kell formulázni az illető állapítmányokat. Vagy azt kell mondani azoknak, akikről azt hiszszük, hogy kötelezettségeink volnának irányukban : „Barátim, ha győzünk, mindenesetre a ti jogaitokat is oltalmaztuk volna, de a amint látjátok, megverettünk, s a magunk érdekében sem tehetvén már semmit, annál kevésbé tehetünk valamit a ti érdeketekben, vagy pedig, ha általában lehet, akkor többet kellett volna tenni érették, mint a békeokmányt egy haszontalan paragrafussal szaporítani. Ennek daczára azonban a zürichi hiba Prágában ismétlődött. Hogy Szászország iránt Ausztriának kötelezettségei vannak, az kétségtelen. Jól tudjuk, hogy közvetlenül a háború előtt nagyon nyomatékos szózatok hallatszottak Drezdában oly értelemben, miszerint Szászországot számtalan anyagi és szellemi érdek csatolja Poroszországhoz, s hogy ezért talán mégsem tanácsos oly szorosan szövetkezni Ausztriával. Mindazáltal a bécsi kabinetnek sikerült e befolyásokat ellensúlyozni, és János királyt arra bírni, hogy kissé hiányosan felszerelt, de igazán jeles katonákból álló seregét egyenesen az osztrákkal egyesítse. A kötelezettség tehát, amint mondjuk, tagadhatlan, hanem — ultra posse nemo obligatur. A königgräczi csata után lehet-e még valamit tenni Szászország érdekében ? — ez volt azon kérdés, melylyel komolyan kellett volna foglakozni az osztrák kormánynak, midőn Prágában békét kötött. A felelet nem lehetett nehéz, da a felelet nem lehetett más, mint rövid — nem! Nem hiszszük, hogy Ausztriának szándékában volt egy pár üres szóval hálálni meg Szászország önfeláldozását, nem hiszszük, hogy épen csak a formának akart “eleget tenni, midőn a békeokmányba a Szászországra vonatkozó záradékot felvetette, de épen mivel ily jó véleménynyel vagyunk a bécsi kabinet szándékaira nézve, azt kell mondanunk, hogy az illető állapítmány nem tanúsít valami ritka ügyességet, mert fenntartja ugyan Szászország önállóságát, de ennek feltételei utólag fognának rendeztetni Porosz- és Szászország közt. Nem szakasztott mása-e ez a zürichi béke harmadik pontjának ? Nincs-e Bismarknak a szerződés betűje szerint igaza, midőn azt mondja, hiszen én tőlem névleg fennmaradhat Szászország önállósága, de a békeokmány szerint egyenesen fel vagyok jogosítva oly feltételeket szabni, amilyeneket én tartok jóknak, szükségeseknek ?! Nem tudjuk részletesen, mifélék e feltételek, de nagyon nyomasztók lehetnek azok, mert a szász király még mindig nem tudott egyezkedni Poroszországgal; az ő katonái még mindig Ausztria vendégei, az ő népének pedig még mindig vendégei — a poroszok. Mi lesz ennek vége ? Egyik szászországi küldöttségnek János király erre azt felelte, hogy — maga sem tudja, mert Berlinből több jegyzékére még választ sem kapott. Ez udvariatlanság, de mit lehet ez ellen tenni ? Semmit sem! Bismark gróf alkalmasint azt akarja, hogy a szász király, minden „jegyzékváltás“ nélkül fogadja el egyszerűen Poroszország feltételeit, hiszen ő is várhat. Neki legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a szász király már hónapok óta kénytelen 28.000 embert 9000 lóval idegen földön tartani, s hogy ezalatt a porosz seregnek még nagyobb számú része a szegény szász lakosság költségénél. Aztán Bismark gróf jó emberismerő is. Tudja, hogy bármennyire ragaszkodik is a szász nép többsége dynastiájához, bármennyire volna kész a lehetőt megtenni, hogy e dynastia érdekeit szolgálja, mégis előbb-utóbb a további áldozás lehetlenné fog válni és az erre való kedvnek is csökkennie kellene azon meggyőződés következtében, hogy utóvégre mind e roppant áldozatnak semmi hasznát nem fogja vehetni a dynastia, s hogy mégis csak az fog történni, amit Poroszország akar. Tiszteljük azt a bátorságot, melyet még a szerencsétlenség sem képes megtörni, de nem mernek eldönteni, várjon mi érdemel nagyobb tiszteletet: azon bátorság-e, mely a szerencsétlen ugyan, de egyelőre megmásíthatlan helyzetben megnyugszik és annak sanyarú következményeibe beletalálja magát, vagy azon bátorság-e, mely ily megmásíthatlan helyzet ellenében végtelenbe folytatja a reménytelen ellenállást, mégpedig egy egész nép rovására ? Szászország legnevezetesb városaiból egymásután érkeznek küldöttségek a királyhoz, arra kérendők őt, törekedjék minél előbb békét kötni Poroszországgal. Megfoghatjuk, hogy — miként a lapok állítják — e küldöttségek megjelenése fájdalmat keltött a királyi udvarnál. Innen az derülne ki, hogy e magas udvar eddig azon hiszemben élt, miszerint ellenállásának folytatása a szász nép többségének kívonataival összhangzásban áll. Hanem akkor jogosult volna azon feltevés is, hogy most — az ellenkező bizonyulván — az udvar nézetei is változni fognak. A derék szász király eddig minden szerencsétlenség közepette abban lelhetett vigaszt, hogy közte és népe közt teljes egyetértés, szívélyes viszony létezik; ez erkölcsi kincset — reméljük — annyival kevésbé fogja kockáztatni ő Felsége, miután semmi kilátás nincs arra, hogy ily erkölcsi veszteség árán bármily csekély anyagi hasznot is lehetne kivívnia. A belső alkotmányzavaroknak, s különösen a magyarokkali összeütközéseknek gyors megszüntetése, a birodalom jólétének mellőzhetlen feltétele. Mi csak a Lajthán innen fekvő tartományok összes képviseltetnének a magyar országgyűléssel szabad kiegyezkedésében találhatjuk fel a megoldás kulcsát, és az alkotmánynak keresztülvitelére Magyarországon, nem akarunk semmi oly eszközt igénybe venni, mely ott törvénytelennek tartatnék.“ Miután Kaiserfeld jól tudja, mennyire erőszakoló, mennyire contumachozó természettel bírt a boldogtalan emlékű teljes reichsrath, nem gondolható, hogy az fog velünk, mint független törvényhozással, a paritás alapján alkudozni. Hiszen — mint tudjuk — még teljesnek sem nyilváníthatja magát anélkül, hogy jogainknak nagy részét, és Sz. István birodalmának legalább egy tartományát el ne rabolja. Kaiserfeld az osztrk állami alaptörvényeknek a kiegyezkedés következtében történt megváltozása után mellőzhetlennek tartja, hogy a birodalom nyugati tartományai számára közös képviselet létesíttessék, mindazon parliamentáris előjogokkal ellátva, melyeket a magyar országgyűlés bír. Ez a közös országgyűlés egyenes választás útján alakuljon, s a miniszterek ennek tartozzanak mindenben, ami nem birodalmi közös ügy, valódi és közvetlen felelősséggel. Mi szívünkből fogunk azon örvendeni, ha a nyugati országok is királyságok egy úgynevezett General-Landtagon mindazon jogokat fogják gyakorolni, miket Kaiserfeld követel. A szűkebb reichsrath kétségkívül nem felel meg e feladatnak. Minél parliamentárisabb lesz az autonómiaták vezére által indítványozott törvényhozás, annál inkább fogunk mi azon örvendeni. Csak azt nem tudják: vájjon a csehek és lengyelek fel fogják karolni Kaiserfeld indítványát ? Épen az a főbaja Ausztriának, hogy népeinek érdekei egymással éles ellentétben állanak, s gyakran az, ami Prágában kivilágításokra adna alkalmat, mogorván fogadtatnék Bécsben, s tán tiltakozásokat idézne elő egy harmadik vagy negyedik gyálpontján a nemzetiségi törekvéseknek. Kaiserfeld, midőn General-Landtagról gondoskodott , az egyes tartományok Landtagjait sem szüntetné meg, s azoknak oly forma befolyást szeretne az önkormányzásban kiszakítani, a minővel körülbelül a mi megyéink fognának bírni. Szerinte a községek, kerületek, járások s az egyes tartományok saját és közvetlen belügyeikkel foglalkozó országgyűlései volnának azon helyek, hol a nemzetiségek kifejlődésökre elég tevékenységi kört és védelmet találnának. Kaiserfeld Csehországot is, minthogy alkotmányát már régóta elvesztette, azon nemzetiségek közé sorolná, melyek az autonómia alsóbb rétegeiben kielégíthetők. Azonban a csehek száma tetemes; e nemzet történelmi múltja jelentékeny volt s irodalma folyvást él és fejlődik. Aristocratiája, mely az osztrák bureaucratiának és az osztrák seregnek legalább oly mértékben állott élén, mint az ausztriai és stayermarki főcsaládok ivadékai, most honfiúi érzelmektől van áthatva, s magát kiválólag csehnek tekinti. Sok részben hasonló helyzetben van Gácsország is, noha különállási jogfolytonossága rég megszakadt. Vájjon e nemzeteknek vagy feje vagy lába nem lóg-e ki azon Procrustes ágyból, melybe nyelveket és nemzetiségeket illetőleg Kaiserfeld ur programmja őket fektpte ? KEMÉNY ZSIGMOND, s még azelőtt kiadatnak a Lajthán túli Landtagokat összehívó császári pátensek is. A „Kamerad“ határozottan meghazudtolja az „Allgemeine Zig“ azon hírét, mintha Tegethoff admirál kegyvesztéssel bocsáttatott volna el szolgálatából. A „Kamerad“ szerint ő Felsége Ischlből történt visszaérkezte után a lissai győzőt nagy érdekei teljes elismeréséhez mért kegygyel fogadá egy kihallgatáson, s a császári asztalhoz ebédre hívta meg. A „Morgen Post“ felemlítvén, hogy a königgrätzi csata után azonnal megigéri a hivatalos lap, hogy az ama csata elvesztésében hibásak bűnhődni fognak, s ennélfogva lehetett ugyan várni, hogy a hivatalos lap közzé teszi majd a bécsújhelyi hadi törvényszék tárgyalását, de ezen közzététel mind ez ideig elmaradt, s így kénytelen a közönség holmi nem hivatalos leleplezésekkel beérni, — közli a „Deutsche Allgemeine Zeitung“ egy bécsi levelezőjének ily „leleplezéseit.“ E szerint Benedek táborszernagy is a hadi törvényszék elé hivatott, de megtagad minden vallomást, míg legfelsőbb helyről felhatalmazás nem eszközöltetik ki számára, hogy azt is elmondhassa, ami közte és a legfelsőbb katonai hely közt személyesen folyt. De jobbnak látták ezen felhatalmazás ki nem eszközlését, s így a Benedek ellen indított egész törvényszéki kereset abban maradt. S mire vonatkoztak a ma személyesen folytatott beszélgetések és alkudozások ? Szűkebb körökben erre nézve is jól vannak értesülve. Benedek egyelőre nem volt hajlandó átvenni az éjszaki hadsereg vezérletét, melylyel megkínáltatott, még pedig — amint világosan kijelenti — mivel nem érzé magát képesnek oly nagy hadsereg vezetésére. De ez ellen az mondatott neki, hogy benne összpontosul a közbizodalom, s azért vegye csak át a vezérletet; megeshetik, hogy a háborúból semmi sem lesz, s ha mégis az komolyan megkezdetik, kezeskednek neki a sikerrel, bizonyos, hogy Berlinbe bevonuland, így vették rá Benedeket a fővezérlet elfogadására. A „Morgen Post“ megjegyzi, hogy ilyen állítások csak akkor lesznek valódi becsekre szállíthatók, ha elhatározzák a hivatalos fátyol egy kis szellőztetését, mely eddig mély homályba takará a bécsújhelyi vizsgálatokat. A „Debatte“ írja : Ma, 12-kén, déli órában történt az Ausztria és Olaszország közti békeszerződés ratificátiójának kicserélése gr. Mensdorff külügyi kabinetjében. Ezen alkalommal jelen volt az osztrák meghatalmazott gr. Wimpffen, az első olasz meghatalmazott gr. Menabren tábornok, a második meghatalmazott Artom lovag, valamint ennek egyik megbízott titkára. Gr. Mensdorff rövid beszédet tartott, melyre gr. Menabrea válaszolt. — Közelebbről mindkét fél be fogja tölteni az illető követségi helyet. B. Kibeck, aki ezelőtt Ausztriát a volt német szövetségnél képviselte, jog hir szerint Florencbe küldetni osztrák követül, — míg Olaszország, úgy látszik, a nevezett Menabrea tábornokot szándékszik Bécsbe küldeni képviselőjetn. — Ugyanazon tudósító szerint császár ő Felsége f. hó 18 ka előtt nem induland útra. — Akkor először is Brünnt látogatandja meg. — A magyar országgyűlést összehívó királyi levél — szombati bécsi lapok szerint — szombaton, 13-kán voló megjelenendő, ezen nap azonban a várt okmány megjelenése nélkül múlt el. Az országgyűlés megnyitása nov. 15-kén történik , mikorra császár ő Felsége is néhány napra Pestre fog jönni. Előfizetési felhívás e lapok october—decemberi folyamára. Előfizetési ár 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Megjegyzések az autonomisták programmjára. II. Hogy Kaiserfeld nem a teljes birodalmi tanácsot, hanem a keskenyebbet képzeli azon térnek, hol a nyugati tartományok képviselői, mint constituáló gyűlés tagjai, igyekezendnek Magyarországgrl kiegyezkedni, az a programm következő soraiból is sejthető: „Különbséget teszünk mi Magyarország, s a többi tartományok és királyságok államjogi állása közt. . . Bécsi dolgok - Az új „Presseren olvassuk 12 köröl: Mivel az osztrák olasz ratifikált békeszerződés kicserélése még 11 -kén nem történt meg, hanem csak 13 kán történik meg, a magyar országgyűlést összehívó királyi levél megjelenése is, melyet nyomban a békeszerződés kihirdetése után lehetett várni, még néhány napot , késni fog, de csakis néhány napot, mert az egybehívó levél, melynek szerkezete felöl való a tanácskozásra b. S e n nyei tárnokmester is felhivatott volt Budáról, már tegnap, 11-én, megnyeré a legfelsőbb jóváhagyást. Abban félremagyarázhatlanul ki van fejezve többek közt, hogy a magyar minisztérium ki fog neveztetni a kielégítő kiegyenlítés esetében, ő Felsége jövő szerdán indul morva- és csehországi körútjára. A pest-losonczi tanpálya. A kormány beavatkozásával a pest losonczi vaspálya sorsa biztosítva van. Azonban azzal, hogy felépül e pálya, a czél még elérve nincs. A főczél az olcsó közlekedés, ez pedig csak úgy érhető el, ha a pálya olcsón épül fel. Ha e pálya nem lesz olcsó, a belforgalomra távolról sem fog oly hasznot eredményezni, amelyet tőle várnak. És még ezen felül a drága építés után még feljogosulva érezheti magát, és oly hoszantólag korlátolni a forgalmat, mint a déli vaspálya társulat. A pest-losonczi pálya munkálataiból, az igaz, hogy sok van már végrehajtva, és ezt már olcsóbbá tenni nem lehet, de ismét igen sok van, amit ezután kell végrehajtani, hol aztán a teendők minden ágában valószínűleg nagy megtakarítások lehetségesek. Ez alkalommal csak egy példát idézünk, mely egyfelől éles világot vet e szerencsétlen pálya körüli gazdálkodásra, másfelől kimutatja azt, hogy mily takarékosság érhető el csak egyetlen egy czikknél is, ha a bizományosokat minden mellékes tekintet nélkül, csupán az ügyet tartva szem előtt, választják. E példát a pálya kavicsolása nyújtja. A csőd előtti és a csődre vezető szerződések között van az is, hogy a szállítók 17—20 forintért szállítanak egy kubikul kavicsot. Most, mint értesülünk, előáll egy új vállalkozó, és 1720 forintnál annyival olcsóbban ajánlkozik szállítni a kavicsot,hogy ha az igazgatóság ajánlatát elfogadja 30,000 kubik 01 kavicsnál kösel kétszázezer forintot gazdálkodik meg a társaság részére. Most az olvasóra bízzuk, tegye fel magának a kérdést, hogy nem lehetett volna e a csőd előtti szerződést is ily olcsón kötni, és ha ez nem történt, kérdezze , hogy miért nem történt, mi csUpán azon óhajtás kifejezésére szorítkozunk, hogy az igazgatóság félretéve a csődre vezető intézkedések kímélését, a régibb ajánlatok helyett fogadja el azokat, melyek mérsékeltebbek, hogy sem az osztalék, provisio, barátságos viszonszolgálat szagát rajtuk érezni lehetne. A részvényesek mindenesetre tudomást vesznek ez újabb ajánlatról, nem fogják elmulasztani óhajtásaikkal és szavazataikkal annak a részére állani, aki társaságuk javára ennyire előnyös ajánlatot tesz. v. Hírlapírók egylete. ii. E második czikk az egylet czélját és feladatait foglalja magában. Az egylet czélját Greguss következőleg adja elő : Az egylet czélja, részletesebben kifejezve, volna : egyfelől a sajtó, másfelől a hírlapírók tekintetének emelése-A sajtó tekintetének emelésére, mint láttuk, szolgál különösen : 1) közös fellépés közhasznú ügyek erélyes felkarolásában, és közveszélynek szintoly erélyes megtámadásában; 2) azon tisztességes irodalmi hang megőrzése, melyet a műveit olvasó a műveltség közlönyeitől méltán megkíván. A hirlapirók tekintetét pedig, mint fejtegetésünkből következik, eneki 1) erkölcsi feddhetlenségek, 2) anyagi függetlenségek. A közjót kell szolgálniok, s ennek alá kell rendelniök sértékenységöket és apró hiúságaikat, pajtási és pénzbeli érdekeket, csak meggyőződésüket nem. Hogy azonban ezt tehessék, szükséges, hogy jobb és elfogulatlanabb társaik egyetemének helyeslésére, sőt segélyére számolhassanak, midőn az igazságért küzdenek. E jobb és elfogulatlanabb társak egyeteme lenne épen az egylet. Ehhez képest az egylet czélja, szerény nézetem szerint, következő négy fő feladatban határozódnék : 1) felkarolni mindazon ügyeket, melyekben a sajtó közös fellépése szükségesnek látszik ; 2) ellenőrizni az egyes közlönyök hangját, s megróni az irodalmi tisztességgel össze nem férő neveletlenséget, részre hajló ferdítést, nyegleséget; 3) támogatni tagjait erkölcsileg;4) anyagilag. E negyedik pontról még eddig nem volt szó , de azért, azt hiszem, szintoly kevéssé lehet ellene kifogás, mert épen úgy következik az előzményekből, mint a többi három. Azonban tény, hogy már van írói segélyegyletünk, melyhez a megszorult hírlapíró is folyamodhatik, és áll az is, hogy erőinket nem szabad szétforgácsolnunk, hanem inkább össze kell pontosítanunk; s ha sikerülne is így új segélyegyletet állítanunk, az kétségtelenül csak a már fennállónak rovására létesülhetne, azért nem óhajtanám, hogy a hirlapirók egylete formaszerű segélyegyletté is legyen; de még azt sem hiszem, hogy a hirlapirók anyagi támogatása csupán pénzbeli segélyezésre szorítkozhassék. A hirlapirók egylete sokkal üdvösebben fog egyes hirlapírók anyagi függetlenségéről gondoskodni, ha az igazán tehetségesek számára munkát biztosít. A biztosított munka bármi vagy annál függetlenebbé teszi az embert, és annál méltóbb hozzá, minél kiválóbb szellemű. De kétségtelen, hogy a hírlapíró juthat oly körülmények közé is, midőn csak valóságos pénzsegély lehet hasznára. Ilyen esetben, azt gondolom, legczélszerűbb, ha a hírlapírók egylete, az illető érdekében, az írói segélyegylethez fordul ajánlólag, hogy pedig ezt a siker kilátásával tehesse,azon erkölcsi súlyon kívül,melylyel, mint a sajtó képviselőinek testülete, okvetlenül fel lesz ruházva, igen kívánatos még az, hogy az írói segélyegyletnek ő legyen leghatalmasb alapító tagja, ami könnyű szerrel eszközölhető, ha a hirlapirók egylete mindazon összeget, mely saját fenntartása csekély költségeiből fennmarad, évenként az irói segélyegylet pénztárába bocsátja. Ez által el lenne kerülve az erős szétforgácsolása, a hirlapirók egylete azonfelül mint legtekintélyesebb pártfogó, utasíthatná védenczeit a pénzbeli segély forrásához......... .i, magyarok, büszkélkedünk, és méltán büszkélkedünk vallásbeli türelmességünkkel, de a politikában hevességünk túltesz türelmességünkön, a kritikát meg épen nem szenvedhetjük, s valamely roszóló nyilatkozatban igen könnyen találunk becsületsértést, melyet csak karddal vagy pisztolylyal lehet kiegyenlíteni. Az egylet ilyen ügyekben is üdvösen fog működhetni, becsületbíróságok által. Ezek elejét veszik sok könnyelmű párbajnak, s a becsületről, az igazi becsületről, tisztább fogalmakat gerjesztenek. E részben következő intézkedéseket látok czélszerűeknek : Az egyleti tagok lekötelezik magukat, hogy mindazon kérdésekben, melyek írói viszonyaikból fejlődvén, a mai divat szerint párbajt szülnek, az egylethez fordulnak, oly formán, hogy mindenik fél választ magának az egylet tagjai (de nem választmányi tagjai) közül egy-egy vagy két két bírót, ezen bírák választanak maguknak elnököt, vagy ha nem tudnának benne megegyezni, kapnak azt az egylet választmányától, s ez a választott bíróság ítél a fennforgó ügyben, ítél pedig rendesen csak azután, ha előbb a felek kibékítését megkísérlette. Az ítélet kimondhatja, hogy a panaszló becsülete nincs megsértve, megróhatja egyik vagy másik, vagy mindkét fél magaviseletét, a sértőt sérelme visszavételére, bocsánatkérésre kötelezheti stb., de nem foglalhatja magában a párbaj szükségének kimondását, s a bírák