Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)
1867-05-26 / 5130. szám
122 5130 Vasárnap, május 20 -–2018. évi folyam, Szerkesztési iroda: ’ Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetni: 7 hasábos petitsor ..., » hira tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njki Nyílt-tér: 6 hasábos pert 25 nj kr. Pest, május 25 1867. (Fk) Az nem épen szokatlan dolog, h°gy valamely kormány vonja kétségbe, vájjon a vele szemben álló parlament csakugyan a nép többségének hü képviselete-e ? Ez főleg akkor szokott történni, midőn a parlamenti többség szabadelvű uton jár, míg a kormány az ellenkezőt követi. Ritkább már — de koránsem példa nélküli — azon jelenség, hogy ily liberális többség illetékességét ugyan e képviselet más liberális árnyalata vonja kétségbe, hogy ily kisebbség fogja rá ama többségre, miszerint az nem fejezi ki híven a nép többségének véleményét. Ennek következtében aztán természetszerűen fel kell merülnie azon kérdésnek is : vájjon kinek véleménye döntsön hát: a nép többségeé-e, vagy pedig a parlamenti többségé,és vájjon kénytelen-e amaz im ennek „önkényét“ eltűrni ? Igénytelen nézetünk szerint, ezen kérdés — nem is lehet kérdés. Képviseleti államban a törvényhozási hatalomban a korona és a nép osztozkodik, ha pedig a „nép“ helyett „parlamentiét szoktunk mondani, ez egyesegyedül azon hallgatólagos feltevés mellett történhetik, hogy a parlament amúgy is csak a népnek képviselője, megbízottja, mandatáriusa. Mihelyt e viszony a nép és annak képviselői közt megszűnik, azaz: mihelyt a képviselők egyedül csak a maguk nézeteinek adnak kifejezést, anélkül, hogy ezzel coincidálna a nép véleményének kifejezése is, a parlament hatalma és tételének jogosultsága megszűnt. A parlament „zsarnokságáról,“ a többség önkényének uralmáról tehát elméletben nem lehet szó; e „zsarnokság“ egyedül a nép többsége ellen irányulhatna, elméletben pedig a parlament többsége a nép többségének meghatalmazottja, és a volenti non fit injuria. Készakarva tettük hozzá,hogy ez „elméletben“ mindig így van, mert hogy gyakorlatban másként is lehet, arról senki sem kételkedhetik. Megtörténhetik, hogy a nép csalódott abban , akibe bizalmát helyezte; meglehet, hogy a parlamenti ülésszak folyamában oly kérdések merülnek fel, mikre nézve a követjelölt nem nyilatkozhatott, és melyekben az ő nézetei eltérnek a választókétól ; meglehet végtére , hogy a parlamenti vitának sikerült, valamely követ meggyőzödését helyreigazítani, míg a választóknál hasonló fordulat nem állott be. Mindezen esetekben tehát eltérés létezik a követ és az általa képviseltek nézetei közt, és itt aztán kétségenkívül nem a követ magánnézete lehet már irányadó, hanem választóié. Angliában a múlt században a parllament mindinkább korlátlan hatalom, nem pedig egyszerű meghatalmazott módjára kezdte magát viselni. A következés az volt, hogy a nép utóvégre kierőszakolta a parlamenttől a sajtószabadságot, a parlamenti tárgyalások nyilvánosságát, a parlamenti jelentések büntethetlenségét stb. Burke, aki a democratákat gyűlölte, legnevezetesebb beszédei egyikében mégis nyíltan kimondá, miszerint: „Ha a nép kivonatai a követek előtt ismeretesek, ez utóbbiak kötelesek amazoknak kielégítésére törekedni.“ „Küldőink iránt — úgymond tovább — kötelezettségeink vannak, miután ily nagyfontosságú meghatalmazást bíztak ránk, és ily szent jellemmel ruháztak fel bennünket.“ A képviselők házától azt kívánja szürke,hogy: „Ez mindig a nép tömege ez idő szerinti hangulatának jellegét viselje magán, hogy a ház ereje, lelke, lényege abban álljon, miszerint az a nép indulatának hű kifejezése.“ Régebben a követ és küldői közti egyetértést instructiók útján törekedtek létrehozni, melyekhez aztán szorosan kellett ragaszkodni. Erzsébet angol királynő alatt az alsóház tagjai kijelentették, miszerint bizonyos pénzbeli követelést meg nem szavazhatnak, mert különben hazatértükkor „fejeket kockáztatnak. „Még az 1789 -i franczia nemzetgyűlés tagjai is terjedelmes utasítási cahier-ket hoztak magukkal. Ma az utasítási rendszer mindenütt elejtetett. A mi korunkban a körülmények oly gyorsan változnak, az egyes kérdések sokszor oly meglepő és előre nem látható módon fűződnek egymásba, s a vita folyama nem egyszer annyira új és a régibb nézetet módosító oldalait mutatja ki valamely tárgynak, miszerint merőben lehetlen a követet már előre is kimerítő utasítással ellátni. A hiányos utasítás pedig roszabb, mint semmi utasítás, mert csak gátol, de fontos pillanatokban a követet mégis cserben hagyja-Nem lévén utasítása a követnek, választói utólag kérdőre sem vonhatják , s miután a képviselő valami más hatóság irányában sem lehet felelős, innen az a képtelenség következnék, hogy a képviselő hatalma és tekintélye épen olyan volna, mint a fejedelemé, azaz minden felelősség nélküli, s hogy a nép tudná ugyan, miszerint ő a meghatalmazó fél, tehát az ő akarata dönt, de nem volna módja ez akaratot érvényesíthetni, mert követét sem utasítással nem láthatja el, sem viszsza nem hívhatja, sem utólag kérdőre nem vonhatná, Így tehát valóban csak „elméletben“ volna lehetetlen „a parlament zsarnoksága,amíg gyakorlatban épen az ellenkező volna lehetetlen, hogy t. i. ily zsarnokságnak vége vettessék? Korántsem! Van egy hathatós eszköz e baj orvoslására, és ezt is már Burke ajánlotta. Azt mondja ő, miszerint: „Arra, hogy a követek folytonos figyelemmel legyenek a nép javára , nincs más eszköz, mint hogy maga a nép tömege vesse magát közbe.“ Ha a nép maga szakadatlan figyelemmel kiséri küldöttjeinek eljárását, s adott alkalommal nem röstelli kimondani a maga véleményét, ez a leghatalmasb ellenszer az ellen, hogy az egyes követ és az összes parlamenti többség a maga hatalmával vissza ne élhessen. A követ, miként már előbb mondtuk, mint ilyen, nem egyedül a maga világosságával fénylő csillag, hanem küldői világosságát reflectálja ; hatalma csak is azon feltevésen alapul, hogy ő a választók nézeteit tolmácsolja, hogy azoknak bizalmával bir, azoknak nevében szólni jogosítva van. Mihelyt a választók kijelentik, hogy ez már nincs így, mihelyt a meghatalmazó kimondja, hogy szándékaival ellenkező módon jár el az ő meghatalmazottja, mihelyt a követ már csak X vagy Y úr, de már nem a nép bizonyos részének képviselője, meghatalmazottja, magától szűnik meg befolyása, s helyzete tarthatlan. Ily esetben nem marad egyéb teendője, mint — lemondani állásáról és külsőleg is letenni oly hatalmat, melynek gyakorlására e bensőleg már nincs jogosítva. Hanem, miként a logikai összefüggés is mutatja, ily nyilatkozatra csak is a követ megbízói illetékesek, és csak is ezeknek nyilatkozata vonhatja maga után az imént említett erkölcsi kénytelenséget. Ha a követek eljárásáról oly testület nyilatkozik, mely nem adta nekik a meghatalmazást, bátran mondhatják, hogy és mandátumuk érvényére nézve semmi befolyással nem lehet. Akik X vagy Y megye közönségében kisebbséget képeznek, azoknak nézetét a követ választókerületében talán a túlnyomó többség vallja; a követ pedig észszerűen csak küldőinek nézetét képviseli, s míg ezekkel egyetértésben van, teljes nyugalommal folytathatja működését és a ráruházott hatalom gyakorlását. A „parlament zsarnoksága“ ellen tehát hatalmas óvszer található abban, ha a választók élénk figyelemmel kísérik követeik működését, s mihelyt nincsenek ezzel megelégedve, ezt folyamodványuk vagy követeikhez irányzandó feliratok által ki is nyilatkoztatják. Az ily pressiónak a követ nem fog ellene szegülhetni. Ha pedig e pressió talán a választó közönség kisebbségétől indulna ki, ez ösztön leend a többségre nézve, hogy a követ eljárását helyeslő véleményének annál élénkebb kifejezést adjon. Vájjon kihez fordul a kormány, midőn azt hiszi, hogy a létező képviselet már nem fejezi ki híven a nép többségének akaratát ? A megyékhez bizonyosan nem, hanem feloszlatván a parlamentet, a választókerületeket szólítja ismét a vederhez, s nincs alkotmányos ember, ki ez eljárás korrectségét tagadná. De akkor ugyanezen autoritás illetékes azon esetben is, midőn a képviselők és képviseltek közti egyetértés nem épen a kormány részéről, hanem máshonnan vonatik kérdés alá. Bármely harmadik tényezőnek beavatkozása jogosulatlan , s mind a logica, mind a Parlamentarismus elvének szempontjából kárhoztatandó. Zsarnokságról, önkényről csak ott lehet méltán panaszkodni, hol a kormány a parlament ez idő szerinti majoritása érdekében valami módon gátolni akarná a választókat kedvezőtlen véleményük szabad nyilvánításában. Akkor talán faute de mieux a megyék nyilatkozatai pótolhatnák a választói közönségnek önkényszerűen elnyomott enullatióit. De ilyesmiről eddig legalább nálunk nem panaszkodhatni, s valameddig a törvényes és illetékes közeg teljesen képesítve van a maga jogát gyakorolni, surrogatumra, úgy hiszszük, semmi szükség nincsen. Az országos magyar statistika szervezése. —e— Hazánk népe a lefolyt két évtized alatt annyira kifogyott minden türelméből, hogy nem csodálhatni, ha jelenlegi miniszteri kormányunk tevékenysége sem tűnik fel előtte elég gyorsnak, s ha itt-ott türelmetlenségi nyilatkozatokkal találkozunk szervezkedési munkáinak az óhajtódnál lassúbb haladása folytán. Mindamellett a türelmetlenkedők is újra meg újra kibékülnek hazai kormányunk eljárásával, mely időnként egy-egy országra szóló intézménynyel lepi meg közönségünket, minden ily intézménynyel a haza egyik régen táplált óhaját teljesítvén. Ilyen régi óhajtás, ilyen meglepő intézkedés lesz az országos magyar statistikai ügy szervezése és a magyar statistikai hivatal felállítása, mely, mint jól értesült forrásból tudjuk, nemcsak küszöbön áll, de szervezeti minősége szerint valószínűleg ki is fogja elégíteni mind azokat, kik régen várták, mind azokat, kik sokat vártak ez intézménytől, ha ugyan várakozásuk nagyságát arányba helyezik a rendelkezhető idő s az e czélra fordítható pénzerő mennyiségével. Mennyi az ezen országos intézményre egyelőre fordítható pénzerő, meg nem mondhatjuk, de habár csekélyre szortó is anyagi körülményeink még mind rendezetlen volta, az elérendő és elérhető eredményeket fokozza az alkalmazandó munkaerők buzgó tevékenysége, fokozhatja pedig még inkább a közönség — alkotmányos államban a legutolsó, egyúttal leghatalmasabb fórum — önzetlen, hazafias áldozatkészsége, mindazok tevékeny közreműködése, kik hazai ügyeinken lendíteni hivatva, képesítve is vannak. A felelős magyar minisztérium, nevezetesen a földművelés-, ipar- és kereskedésügyi minisztérium, mely a statistika ügyét ressortjába átvette, mint halljuk, fősúlyt a magyar statistikai hivatal tevékenységére fektet, mely, élén egy tudományosan képzett igazgatóval, több, szintén tudományos alapú és képzettségű tagból fogna állani, kik azonban csak ezen statistikai munkálkodásra nézve lennének hivatalnokok, azontúl saját tudományos buvárlataiknak, vagy egyéb irodalmi tevékenységnek élő szabad férfiak. Ezen kart néhány voltaképi hivatal nők támogatja működésében, kik, az igazgatóval egyetemben, egész idejöket kötelesek hivatásuknak szentelni. Ezen, egyelőre csekély erő kellő támogatásáról egyébiránt már eleve gondoskodva van, amennyiben a voltaképi statistikai hivatal mellé, s a közgazdasági miniszter vagy helyettese, az államtitkár alá közvetlenül rendelt statistikai tanács fogna felállíttatni, melynek tagjai részben a szaktudomány edzett bajnokaiból, részben pedig fiatalabb erőkből alakulnának, kik részint támogatni fogják a hivatalt munkásságuk által, részint szakismereteket, de mindenesetre érdekeltséget szereznek az időnként tartandó gyűlésekben való részvétük által. Ha ehhez még megemlítjük, hogy alkalmasint mind a hivatal, mind a tanács szorosabb kapcsolatba lesz kénytelen lépni a M. Tud. Akadémia kebelében eddig is fennállt statistikai bizottsággal, s amennyiben támogattatni fog e tudományos testület által, bizonyára ugyanoly mértékben viszont anyagot fogna szolgáltatni e testület erőteljesebb működésének, ezzel, eddigi tudomásunk szerint, körülbelül képét adtuk az országos magyar statistika központi szervezetének. De ezzel csak kisebb, talán nem is legfontosabb részét jeleztük az országos statistikai tevékenységnek. A legfontosabb rész, de a legnehezebb feladat is, a statistikai hivatal és tanács körén kívül keresendő; keresendő a vidéken, keresendő népünk minden egyes osztályaiban, magánosokban és hivatalnokokban, egyházi és világi férfiakban, mert a statistikai anyagnak az ország minden vidékéről kell gyűlni, sőt csak úgy lesz megbízható és kimerítő statistikánk, ha adatai az ország minden vidékéről, a lakosság minden osztályáról, az életviszonyok minden neméből egyenlő alapossággal, egyenlő hitelességgel gyüjtetnek. Erges erre az egész országnak s az ország minden szellemileg, anyagilag tehetségesebb férfiénak buzgó, tevékeny közreműködése szükséges melyet — mint halljuk — statistikai társulatok és egyletek felállítása által remél elérni, és fog is elérni a minisztérium. Íme például az ugyancsak bureaucratikus módon szervezett Poroszország, elismert jelességű hivatalos statistikája mellett most maga jön rá, hogy hivatalos statistikai adatai mégis hiányosak, s a hivatalos hiányokat magánúton , a vidéken szerte felállítandó statistikai társulatok működésével kell pótolnia. E javaslat Poroszországon csakugyan felmerült, s valószínűleg foganatosítást is nyer, és ezért érdemül kell felróni a közgazdasági minisztériumnak azon eléggé meg nem becsülhető elhatározást, hogy fontolóra véve külön országos szervezetünket, eredetileg is oly után kívánja hivatalos statistikánk ügyét a hazában megindítani, melyre a műveit külföld egyik, kiváló statistikával bíró állama, hosszú tapasztalatok után most szintén rátér. Nem is a külföld majmolása, nem is a külföldi tapasztalatok nyomról nyomra követése feladatunk, mely eljárás mellett a távolság köztünk és közte mindig egyforma marad , hanem hazai viszonyaink helyes felismerése, szervezkedésünk e szerinti elintézése, s a külföldi tapasztalatoknak csak szigorú megbírálás után, ha kell, módosított elfogadása: ez a hazai kormány, de a haza közönségének is legszebb, legüdvösebb feladata. Tehát az összes haza részvéte fogja megteremteni a hazai statistikát. Ez irányban már történtek is intézkedések, — s mint értesülünk — biztató eredménynyel. Tanárok és iparosok, kézművesek és kereskedők, komoly olvasmányokkal foglalkozó magánzók és műveit földbirtokosok, minden vallásfelekezetbeli lelkészek, s a megyei és községi tisztviselők hosszú sora, minden, akinél eddig csak magán után kopogtattak, ajánlkozik, s remélhetőleg még nagyobb mérvben fog ajánlkozni a közreműködése, ha a felszólítás hivatalosan és lapok útján lesz terjesztve. A mindenütt létező kereskedelmi testületek, a sok helyt fennálló gazdasági egyesületek , a nagy pénzintézetek fiókjai, a keletkező országos iparegyesület vidéki tagjai, a tudományos intézetek tanárai, a municipiumok tisztviselői, a lelkészek, papok, rabbik, de minden, hivatást érző magánember is egy-egy gyűjtő lehet, ki, ha lelkiismeretesen jár el, kincset gyűjt a tudomány, gazdag bányát a helyes kormányzati elvek számára. Csak ne rettenjünk vissza az eddigelé hazailag nem mivelt, gyakran a közönség hátrányára kibányászott, de ritkán élvezhetőleg kezelt statistika kissé visszataszítónak látszó külsejétől. Nem oly özönlő számtenger az, melybe az avatatlan belemerülni irtózik ; a számok, helyesen csoportosítva, élőlényekké váltak, hazai dolgokról, családunkról, testvéreinkről beszélnek nekünk, országunk gazdagodását, fajunk szaporodását hirdetik, helyes tanulmányozásuk önbizalmat kelt szívünkben, erősebbnek tudjuk magunkat, s ha mindnyájan foglalkozunk megszerzésükkel, oly csekély fáradsággal jár kézrekerítésük, hogy az eredményben, melynek létesítéséhez magunk is járultunk, jobban is gyönyörködhetünk, könnyebben is eligazodunk. Ha a közönség minden osztálya karöltve fog járni a statistikai hivatallal, és támogatni fogja a központot, maga szolgáltatja az alapot, hogy megismerjük hazai állapotainkat, mely ismereten kormány és nemzet egyaránt okulva, a köz- és magánügyekben helyesebb eljárást is követhet. Ez a statistika egyik leggyakorlatibb haszna, s gyakorlati századunkban már csak ez egyik jó oldaláért is bátran kívánhatják ápolását; de bízunk is közönségünkben, melynek hazafi áldozatkészségében felismert fontosságú országos ügy eddig még nem csalódott. Mai számaikhoz féliv melléklet van csatolva. Bécsi dolgok. Érdekes, hogyan ítélnek a lapok külön-külön szempontokból a trónbeszéd felett; a legbámulatosabb az egészben az, hogy a jó collegák előtt még soha sem feküdt ily, minden tekintetben kielégítő okmány, s mégis találkoznak majdnem mind abban, hogy a szabadelvű gondolat nem talált a trónbeszédben kellő kifejezést. Mi ismeük a trónbeszédet egész szövegében, a tudjuk, hogy mire reducálandó a többé kevésbé centralisticus reminiscentiákon ábrándozó sógorok kedvezőtlen ítélete, melyen meglátszik az erőszakos gáncskeresés: kákán csomót! A régi „Presse“ panaszkodik, hogy nem találta fel a trónbeszéd a szabadelvű továbbfejlődésnek csak egy új ágensét is, mint p. o. a vallásszabadságot! — ! — Bizony ezt nehéz is volt feltalálni! — Az uj „Presse“ óhajtotta volna, hogy a concordatumot támadja meg a trónbeszéd , feledni látszik, hogy nem hírlapi czikkel van dolga. — Az uj „Fremdenblatt“ hasonló értelemben constatirozza, hogy a trónbeszéd a börzén nézve egészen hatástalan maradt, jóllehet nevezetes financiális passus van benne, mit annal kell tulajdonítani, hogy a concordatum revisiát nem helyezi kilátásba: mi ugyan nem tudjuk, hogy ez mennyiben függ ily közvetlenü össze, hanem annyi bizonyos, hogy vannak trónbeszédben passusok, melyek sokkal alkalmasabbak arra, hogy a börzére hatással legyenek, mint azok, melyeket az új „Frindbl." néllkülöz benne. — A „Morgenpost“ azt állítja, hogy a trónbeszéd a képviselőket nagyon lehangolta, a „régi Fremdenblatt“ szerint nagy megelégedést keltett a képviselői körökben. — „Debatte“ egyszerűen megelégedéssel recapitulálja a kiegyezkedésnek a beszéd folyamában is-smételve kiemelt szükségességét, míg a feudális „Waterland“ egy hosszú sóhajjal fogadja urallmának esthajnalát. A külföldi lapok szintén nyilatkoznak róla A „France“ szerint semmi sem behatóbb és legá-| lisabb, mint a császár szavai; a trónbeszéd őszintén festi a helyzetet: a császár nemes fel-| hívásában kétszeres ihletét ismerni fel amai láthatlan kitartásnak, mely a Habsburg-dynastial jellemző vonásainak egyike, valamint ama tevé-| kény, határozott politikáét is, melyet Beusti báró inaugurált. Ausztria reorganisatiója a leg-nagyobb mérvben érdekli Európa biztonságát és egyensúlyát, s e szempontból minden felvilágosodott és részrehajlatlan szellemnek óhajtania kell, hogy az minden gátló akadály daczára létesül- jön. — A „Liede“ és „Opinion Nationale“ szerinti ő Felsége fenntartja azon szabadelvű és alkotmá-nyos irányt, melyet, úgy látszik, mindvégig határozottan követni akar. —A „Patria“ arra figyel- meztet, hogy Ausztria belbékéjének ilyetén hely-l leállításával ismét kezébe látszik venni régi nagy szerepét, hogy t. mint egykor Magyaror-szággal szövetségben, Európa védbástyája volt a török barbarismus ellen, most hivatva lesz az orosz ellen védni meg a civilizált Európát. — A „La Presse“ tanácsolja, hogy most már csak a retohszathon áll, hogy Magyarország ajánlatát elfogadja, s Ausztria visszanyerje régi befolyását és tekintélyét. Birodalmi tanács. (Alsóház III. ülés május 24-én.) A ház kevésbé látogatott, mint eddig volt. A miniszteri padon : Beust, Korners, Taafe és Becke urak ülnek. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, Skene és 24 társa a következő interpellatiót intézik Becke miniszter úrhoz : Kész-e a felirati viták előtt a ház elé terjeszteni: I. Azon folyószámla, kivonatát, mely a magyar pénzügyi adminisztratióval I. 1867-ik évi mártius 10-én kötött megegyezés folytán vezettetik. 2. A birodalom egyes országai adóhátralékainak kimutatását ? Becke úr késznek nyilatkozik az okmányok előterjesztésére, azon megjegyzéssel, hogy azok az első évnegyedre vonatkoznak (mártius végéig, s legközelebb a hivatalos „Wiener Zig“ban közzé fognak tétetni. (A tegnapi számban van.) Dr. Mühlfeld az 1853-as büntető eljárás 120-ik §-ának változtatása iránt tesz indítványt, a katonák tanúskodására vonatkozólag. Korners, igazságügyminiszter kinyilatkoztatja, hogy a kormány szándékozik még ez ülésszakban büntető eljárási javaslatot a birodalmi tanács elé terjeszteni, azért nem látszik, az indítvány most alkalmasnak , különben a kormány tekintettel leend reá. Az indítvány kinyomatása elrendeltetik, s az indítványozó indítványának a legközelebbi ülések egyikén leendő indokolására felszólíttatik, mire napirendre tértek. Napirenden volt a válaszfelirati bizottmányválasztás. Megválasztottak Protobevera, Potocki Ádám, Ziemialkowszki, Kaiserfeld, Herbst, Krzeczunowicz, Bánhaus , Tornán, Kremer, Rechbauer,Schindler, Tinti, Wolfram és Kuranda.