Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)

1867-05-26 / 5130. szám

122 5130 Vasárnap, május 20 -–20­­18. évi folyam,­­ Szerkesztési iroda: ’ Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetni: 7 hasábos petitsor ..., » hira tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 njki Nyílt-tér: 6 hasábos pert 25 nj kr. Pest, május 25 1867. (Fk) Az nem épen szokatlan dolog, h°gy valamely kormány vonja két­ségbe, vájjon a vele szemben álló parla­ment csakugyan a nép többségének hü képviselete-e ? Ez főleg akkor szokott tör­ténni, midőn a parlamenti többség szabad­elvű uton jár, míg a kormány az ellenke­zőt követi. Ritkább már — de koránsem példa nélküli — azon jelenség, hogy ily liberális többség illetékességét ugyan e képviselet más liberális árnyalata vonja kétségbe, hogy ily kisebbség fogja rá ama többségre, miszerint az nem fejezi ki híven a nép többségének véleményét. Ennek következtében aztán természetsze­rűen fel kell merülnie azon kérdésnek is : vájjon kinek véleménye döntsön hát: a nép többségeé-e, vagy pedig a parlamenti több­ségé,­és vájjon kénytelen-e amaz im ennek „önkényét“ eltűrni ? Igénytelen nézetünk szerint, ezen kér­dés — nem is lehet kérdés. Képviseleti államban a törvényhozási hatalomban a korona és a nép osztozkodik, ha pedig a „nép“ helyett „parlamentiét szoktunk mondani, ez egyesegyedül azon hallgató­lagos feltevés mellett történhetik, hogy a parlament amúgy is csak a népnek képvise­lője, megbízottja, mandatáriusa. Mihelyt e viszony a nép és annak képviselői közt megszűnik, azaz: mihelyt a képviselők egyedül csak a maguk nézeteinek adnak kifejezést, a­nélkül, hogy ezzel coincidálna a nép véleményének kifejezése is, a parlament hatalma és tételének jogo­sultsága megszűnt. A parlament „zsar­nokságáról,“ a többség önkényének ural­máról tehát elméletben nem lehet szó; e „zsarnokság“ egyedül a nép többsége el­len irányulhatna, elméletben pedig a par­lament többsége a nép többségének meg­hatalmazottja, és a volenti non fit in­juria. Készakarva tettük hozzá,hogy ez „elmé­letben“ mindig így van, mert hogy gyakor­latban másként is lehet, arról senki sem ké­­telkedh­etik. Megtörténhetik, hogy a nép csalódott abban , a­kibe bizalmát he­lyezte; meglehet, hogy a parlamenti ülés­szak folyamában oly kérdések merülnek fel, mikre nézve a követ­j­elölt nem nyi­latkozhatott, és melyekben az ő né­zetei eltérnek a választókétól ; meg­lehet végtére , hogy a parlamenti vi­tának sikerült, valamely követ meggyő­zödését helyreigazítani, míg a válasz­tóknál hasonló fordulat nem állott be. Mindezen esetekben tehát eltérés létezik a követ és az általa képviseltek nézetei közt, és itt aztán kétségenkívül nem a követ magánnézete lehet már irányadó, hanem választóié.­­ Angliában a múlt század­ban a parllament mindinkább korlátlan hatalom, nem pedig egyszerű meghatal­mazott módjára kezdte magát viselni. A következés az volt, hogy a nép utóvégre kierőszakolta a parlamenttől a saj­tószabadságot, a parlamenti tárgyalások nyilvánosságát, a parlamenti jelentések büntethetlenségét stb. Burke, a­ki a de­mocratákat gyűlölte, legnevezetesebb be­szédei egyikében mégis nyíltan kimondá, miszerint: „Ha a nép kivonatai a követek előtt ismeretesek, ez utóbbiak kötele­s­e­k amazoknak kielégítésére törekedni.“ „Küldőink iránt — úgymond­ tovább — kötelezettségeink vannak, miután ily nagy­­fontosságú meghatalmazást bíztak ránk, és ily szent jellemmel ruháztak fel ben­nü­nket.“ A képviselők házától azt kíván­ja szürke,hogy: „Ez mindig a nép tömege ez idő szerinti hangulatának jellegét vi­selje magán, hogy a ház ereje, lelke, lé­nyege abban álljon, miszerint az a nép indulatának hű kifejezése.“ Régebben a követ és küldői közti egyetértést instructiók útján törekedtek létre­hozni, melyekhez aztán szorosan kellett ragaszkodni. Erzsébet angol ki­rálynő alatt az alsóház tagjai kije­lentették, miszerint bizonyos pénzbeli követelést meg nem szavazhatnak, mert különben hazatértükkor „fejeket koc­­­káztatnak. „Még az 1789 -i franczia nemzetgyűlés tagjai is terjedelmes utasí­tási cahier-ket hoztak magukkal. Ma az utasítási rendszer mindenütt elejtetett. A mi korunkban a körülmények oly gyorsan változnak, az egyes kérdések sokszor oly meglepő és előre nem látható módon fű­ződnek egymásba, s a vita folyama nem egyszer annyira új és a régibb nézetet mó­dosító oldalait mutatja ki valamely tárgy­nak, miszerint merőben lehetlen a követet már előre is kimerítő utasítással ellátni. A h­i­á­n­y­o­s utasítás pedig roszabb, mint semmi utasítás, mert csak gátol, de fon­­tos pillanatokban a követet mégis cserben hagyja-Nem lévén utasítása a követnek, vá­lasztói utólag kérdőre sem vonhatják , s miután a képviselő valami más hatóság irányában sem lehet felelős, innen az a képtelenség következnék, hogy a képvi­selő hatalma és tekintélye épen olyan vol­na, mint a fejedelemé, azaz minden fele­lősség nélküli, s hogy a nép tudná ugyan, miszerint ő a meghatalmazó fél, tehát az ő akarata dönt, de nem volna módja ez akaratot érvényesíthetni, mert követét sem utasítással nem láthatja el, sem visz­­sza nem hívhatja, sem utólag kérdőre nem vonhatná, Így tehát valóban csak „elméletben“ volna lehetetlen „a parlament zsarnok­sága,a­míg gyakorlatban épen az ellen­kező volna lehetetlen, hogy t. i. ily zsarnokságnak vége vettessék? Korántsem! Van egy hathatós eszköz e baj orvoslására, és ezt is már Burke ajánlotta. Azt mondja ő, miszerint: „Arra, hogy a követek folytonos figyelemmel legye­nek a nép javára , nincs más esz­köz, mint hogy maga a nép tö­mege vesse magát közbe.“ Ha a nép maga szakadatlan figyelemmel kiséri küldöttjeinek eljárását, s adott alkalom­mal nem röstelli kimondani a maga véle­ményét, ez a leghatalmasb ellenszer az ellen, hogy az egyes követ és az összes parlamenti többség a maga hatalmával vissza ne élhessen. A követ, miként már előbb mondtuk, mint ilyen, nem egyedül a maga világosságával fénylő csillag, hanem küldői világosságát reflectálja ; hatalma csak is azon feltevésen alapul, hogy ő a választók nézeteit tolmácsolja, hogy azoknak bizalmával bir, azoknak ne­vében szólni jogosítva van.­­ Mihelyt a választók kijelentik, hogy e­z m­á­r nincs így, mihelyt a meghatalmazó ki­mondja, hogy szándékaival ellenkező mó­don jár el az ő meghatalmazottja, mihelyt a követ már csak X vagy Y úr, de már nem a nép bizonyos részének képviselője, meghatalmazottja, magától szűnik meg befolyása, s helyzete tarthatlan. Ily eset­ben nem marad egyéb teendője, mint — lemondani állásáról és külsőleg is letenni oly hatalmat, melynek gyakorlására e bensőleg már nincs jogosítva. Hanem, miként a logikai összefüggés is mutatja, ily nyilatkozatra csak is a kö­vet megbízói illetékesek, és csak is ezeknek nyilatkozata vonhatja maga után az imént említett erkölcsi kénytelen­­séget. Ha a követek eljárásáról oly tes­tület nyilatkozik, mely nem adta nekik a meghatalmazást, bátran mondhatják, hogy és mandátumuk érvényére nézve semmi befolyással nem lehet. A­kik X vagy Y megye közönségében kisebbséget képeznek, azoknak nézetét a követ­ választókerületében talán a túlnyo­mó többség vallja; a követ pedig észsze­rűen csak küldőinek nézetét képviseli, s míg ezekkel egyetértésben van, teljes nyugalommal folytathatja működését és a ráruházott hatalom gyakorlását. A „parlament zsarnoksága“ ellen tehát hatalmas óvszer található abban, ha a vá­lasztók élénk figyelemmel kísérik köve­teik működését, s mihelyt nincsenek ezzel megelégedve, ezt folyamodványuk vagy követeikhez irányzandó feliratok által ki is nyilatkoztatják. Az ily pressiónak a követ nem fog ellene szegülhetni. Ha pe­dig e pressió talán a választó közönség kisebbségétől indulna ki, ez ösztön leend a többségre nézve, hogy a kö­vet eljárását helyeslő véleményének annál élénkebb kifejezést adjon. Vájjon kihez fordul a kormány, mi­dőn azt hiszi, hogy a létező képviselet már nem fejezi ki híven a nép többségé­nek akaratát ? A megyékhez bizonyosan nem, hanem feloszlatván a parlamentet, a választó­kerületeket szólítja is­mét a vederhez, s nincs alkotmányos em­ber, ki ez eljárás korrectségét tagadná. De akkor ugyanezen au­toritás illetékes azon esetben is, midőn a képviselők és képviseltek közti egyetértés nem épen a kormány részéről, hanem máshonnan vo­­natik kérdés alá. Bármely harmadik té­nyezőnek beavatkozása jogosulatlan , s mind a logica, mind a Parlamentarismus elvének szempontjából kárhoztatandó. Zsarnokságról, önkényről csak ott le­het méltán panaszkodni, hol a kormány a parlament ez idő szerinti majoritása érdekében valami módon gátolni akar­ná a választókat kedvezőtlen véleményük szabad nyilvánításában. Akkor talán faute de mieux a megyék nyilatkozatai pótolhatnák a választói közönségnek ön­­kényszerűen elnyomott en­ullatióit. De ilyesmiről eddig legalább nálunk nem pa­naszkodhatni, s valameddig a törvényes és illetékes közeg teljesen képesítve van a maga jogát gyakorolni, surrogatumra, úgy hiszszük, semmi szükség nincsen. Az országos magyar statistika szervezése. —­e— Hazánk népe a lefolyt két évti­zed alatt annyira kifogyott minden türel­méből, hogy nem csodálhatni, ha jelenlegi miniszteri kormányunk tevékenysége sem tűnik fel előtte elég gyorsnak, s ha itt-ott türelmetlenségi nyilatkozatokkal találko­zunk szervezkedési munkáinak az óhaj­tódnál lassúbb haladása folytán. Mindamellett a türelmetlenkedők is újra meg újra kibékülnek hazai kormányunk el­járásával, mely időnkén­t egy-egy országra szóló intézménynyel lepi meg közönsé­günket, minden ily intézménynyel a ha­za egyik régen táplált óhaját telje­sítvén. Ilyen régi óhajtás, ilyen meglepő intéz­kedés lesz az országos magyar statistikai ügy szervezése és a magyar statistikai hi­vatal felállítása, mely, mint jól értesült forrásból tudjuk, nemcsak küszöbön áll, de szervezeti minősége szerint valószínű­leg ki is fogja elégíteni mind azokat, kik régen várták, mind azokat, kik sokat vár­tak ez intézménytől, ha ugyan várakozá­suk nagyságát arányba helyezik a rendel­kezhető idő s az e czélra fordítható pénz­­erő mennyiségével. Mennyi az ezen országos intézményre egyelőre fordítható pénzerő, meg nem mondhatjuk, de habár csekélyre szor­tó is anyagi körülményeink még mind ren­dezetlen volta, az elérendő és elérhető ered­ményeket fokozza az alkalmazandó mun­kaerők buzgó tevékenysége, fokozhatja pedig még inkább a közönség — alkot­mányos államban a legutolsó, egyúttal leghatalmasabb fórum — önzetlen, haza­fias áldozatkészsége, mindazok tevékeny közreműködése, kik hazai ügyeinken len­díteni hivatva, képesítve is vannak. A felelős magyar minisztérium, neve­zetesen a földművelés-, ipar- és kereske­désügyi minisztérium, mely a statistika ügyét ressortjába átvette, mint halljuk, fősúlyt a magyar statistikai hivatal tevé­kenységére fektet, mely, élén egy tudo­mányosan képzett igazgatóval, több, szintén tudományos alapú és képzettségű tagból fogna állani, kik azonban csak ezen statistikai munkálkodásra nézve len­nének hivatalnokok, azontúl saját tudo­mányos buvárlataiknak, vagy egyéb iro­dalmi tevékenységnek élő szabad férfiak. Ezen kart néhány voltaképi hivatal nők támogatja működésében, kik, az igazgatóval egyetemben, egész idejöket kötelesek hivatásuknak szentelni. Ezen, egyelőre csekély erő kellő támo­gatásáról egyébiránt már eleve­­ gondos­kodva van, a­mennyiben a voltaképi sta­tistikai hivatal mellé, s a közgazdasági miniszter vagy helyettese, az államtitkár alá közvetlenül rendelt statistikai tanács fogna felállíttatni, melynek tagjai részben a szaktudomány edzett bajnokaiból, rész­ben pedig fiatalabb erőkből alakulnának, kik részint támogatni fogják a hivatalt munkásságuk által, részint szakismerete­ket, de mindenesetre érdekeltséget szerez­nek az időnként tartandó gyűlésekben való részvétük által. Ha ehhez még megemlítjük, hogy al­kalmasint mind a hivatal, mind a tanács szorosabb kapcsolatba lesz kénytelen lépni a M. Tud. Akadémia kebelében ed­dig is fennállt statistikai bizott­sággal, s a­mennyiben támogattatni fog e tudományos testület által, bizonyára ugyan­oly mértékben viszont anyagot fogna szol­gáltatni e testület erőteljesebb működésé­nek, ezzel, eddigi tudomásunk szerint, kö­rülbelül képét adtuk az országos ma­gyar statistika központi szerveze­tének. De ezzel csak kisebb, talán nem is legfontosabb részét jeleztük az országos statistikai tevékenységnek. A legfonto­sabb rész, de a legnehezebb feladat is, a statistikai hivatal és tanács körén kívül keresendő; keresendő a vidéken, kere­sendő népünk minden egyes osztályaiban, magánosokban és hivatalnokokban, egy­házi és világi férfiakban, mert a statistikai anyagnak az ország minden vidékéről kell gyűlni, sőt csak úgy lesz megbízható és kimerítő statistikánk, ha adatai az or­szág minden vidékéről, a lakosság minden osztályáról, az életviszonyok minden ne­méből egyenlő alapossággal, egyenlő hi­telességgel gyüjtetnek. Erges erre az egész országnak s az or­szág minden szellemileg, anyagilag tehet­ségesebb férfiénak buzgó, tevékeny köz­reműködése szükséges melyet — mint halljuk — statistikai társulatok és egy­letek felállítása által remél elérni, és fog is elérni a minisztérium. Íme például az ugyancsak bureaucra­­tikus módon szervezett Poroszország, el­ismert jelességű hivatalos statistikája mel­lett most maga jön rá, hogy hivatalos sta­tistikai adatai mégis hiányosak, s a hiva­talos hiányokat magánúton , a vidéken szerte felállítandó statistikai társulatok működésével kell pótolnia. E javaslat Poroszországon csakugyan felmerült, s valószínűleg foganatosítást is nyer, és ezért érdemül kell felróni a köz­­gazdasági minisztériumnak azon eléggé meg nem becsülhető elhatározást, hogy fontolóra véve külön országos szerveze­tünket, eredetileg is oly után kívánja hiva­talos statistikánk ügyét a hazában meg­indítani, melyre a műveit külföld egyik, kiváló statistikával bíró állama, hosszú tapasztalatok után most szintén rátér.­­ Nem is a külföld majmolása, nem is a kül­földi tapasztalatok nyomról nyomra köve­tése feladatunk, mely eljárás mellett a távolság köztünk és közte mindig egyfor­ma marad , hanem hazai viszonyaink he­lyes felismerése, szervezkedésünk e sze­rinti elintézése, s a külföldi tapasztalatok­nak csak szigorú megbírálás után, ha kell, módosított elfogadása: ez a hazai kormány, de a haza közönségének is leg­szebb, legüdvösebb feladata. Tehát az összes haza részvéte fogja megteremteni a hazai statistikát. Ez irányban már történtek is intézkedé­sek, — s mint értesülünk — biztató eredménynyel. Tanárok és iparosok, kéz­művesek és kereskedők, komoly olvasmá­­­nyokkal foglalkozó magánzók és műveit földbirtokosok, minden vallásfelekezetbeli lelkészek, s a megyei és községi tisztvise­lők hosszú sora, minden, a­kinél eddig csak magán után kopogtattak, ajánlkozik, s remélhetőleg még nagyobb mérvben fog ajánlkozni a közreműködése, ha a felszó­lítás hivatalosan és lapok útján lesz ter­jesztve. A mindenütt létező kereskedelmi testü­letek, a sok helyt fennálló gazdasági egye­sületek , a nagy pénzintézetek fiókjai, a keletkező országos iparegyesület vidéki tagjai, a tudományos intézetek tanárai, a municipiumok tisztviselői, a lelkészek, pa­pok, rabbik, de minden, hivatást érző ma­gánember is egy-egy gyűjtő lehet, ki, ha lelkiismeretesen jár el, kincset gyűjt a tudomány, gazdag bányát a helyes kor­mányzati elvek számára. Csak ne rettenjünk vissza az eddigelé hazailag nem mivelt, gyakran a közönség hátrányára kibányászott, de ritkán élvez­­hetőleg kezelt statistika kissé visszataszí­tónak látszó külsejétől. Nem oly özönlő számtenger az, melybe az avatatlan bele­merülni irtózik ; a számok, helyesen cso­portosítva, élő­lényekké váltak, hazai dolgokról, családunkról, testvéreinkről beszélnek nekünk, országunk gazdagodá­sát, fajunk szaporodását hirdetik, helyes tanulmányozásuk önbizalmat kelt szívünk­ben, erősebbnek tudjuk magunkat, s ha mindnyájan foglalkozunk megszerzésük­kel, oly csekély fáradsággal jár kézre­­kerítésük, hogy az eredményben, melynek létesítéséhez magunk is járultunk, jobban is gyönyörködhetünk, könnyebben is el­igazodunk. Ha a közönség minden osztálya kar­öltve fog járni a statistikai hivatallal, és támogatni fogja a központot, maga szol­gáltatja az alapot, hogy megismerjük ha­zai állapotainkat, mely ismereten kormány és nemzet egyaránt okulva, a köz- és magán­ügyekben helyesebb eljárást is kö­vethet. Ez a statistika egyik leggyakorlatibb haszna, s gyakorlati századunkban már csak ez egyik jó oldaláért is bátran kí­vánhatják ápolását; de bízunk is kö­zönségünkben, melynek hazafi áldozat­­készségében felismert fontosságú orszá­gos ügy eddig még nem csalódott. Mai száma­ikhoz féliv melléklet van csatolva. Bécsi dolgok. Érdekes, hogyan ítélnek a lapok külön-külön szempontokból a trónbeszéd felett; a legbámula­tosabb az egészben az, hogy a jó collegák előtt még soha sem feküdt ily, minden tekintetben ki­elégítő okmány, s mégis találkoznak majdnem­ mind abban, hogy a szabadelvű gondolat nem ta­lált a trónbeszédben kellő kifejezést. Mi ism­eük a trónbeszédet egész szövegében, a tudjuk, hogy mire reducálandó a többé kevésbé centra­­listicus reminiscentiákon ábrándozó sógorok ked­vezőtlen ítélete, melyen meglátszik az erőszakos gáncskeresés: kákán csomót! A régi „Presse“ panaszkodik, hogy nem ta­lálta fel a trónbeszéd a szabadelvű továbbfejlő­désnek csak egy új ágensét is, mint p. o. a vallás­szabadságot! — ! — Bizony ezt nehéz is volt feltalálni! — Az uj „Presse“ óhajtotta volna, hogy a concordatumot támadja meg a trónbeszéd , feledni látszik, hogy nem hírlapi czikkel van dolga. — Az uj „Fremdenblatt“ hasonló érte­lemben constatirozza, hogy a trónbeszéd a börzén nézve egészen hatástalan maradt, jóllehet neve­zetes financiális passus van benne, mit annal kell tulajdonítani, hogy a concordatum revisi­­át nem helyezi kilátásba: mi ugyan nem tud­juk, hogy ez mennyiben függ ily közvetlenü össze, hanem annyi bizonyos, hogy vannak trónbeszédben passusok, melyek sokkal alkal­masabbak arra, hogy a börzére hatással legye­nek, mint azok, melyeket az új „Frindbl." nél­l­külöz benne. — A „Morgenpost“ azt állítja, hogy a trónbeszéd a képviselőket nagyon lehan­­golta, a „régi Fremdenblatt“ szerint nagy meg­­­elégedést keltett a képviselői körökben. — „Debatte“ egyszerűen megelégedéssel recapitu­l­­ál­ja a kiegyezkedésnek a beszéd folyamában is-s­mételve kiemelt szükségességét, míg a feudális „Waterland“ egy hosszú sóhajjal fogadja ural­l­mának esthajnalát. A külföldi lapok szintén nyilatkoznak róla A „France“ szerint semmi sem behatóbb és legá-| lisabb, mint a császár szavai; a trónbeszéd­ őszintén festi a helyzetet: a császár nemes fel-| hívásában kétszeres ihletét ismerni fel amai láthatlan kitartásnak, mely a Habsburg-dynastial jellemző vonásainak egyike, valamint ama tevé-| kény, határozott politikáét is, melyet B­e­u­s­ti báró inaugurált. Ausztria reorganisatiója a leg-­­nagyobb mérvben érdekli Európa biztonságát és­ egyensúlyát, s e szempontból minden felvilágoso­­­dott és részrehajlatlan szellemnek óhajtania kell,­­ hogy az minden gátló akadály daczára létesül-­ jön. — A „Liede“ és „Opinion Nationale“ szerinti ő Felsége fenntartja azon szabadelvű és alkotmá-­­nyos irányt, melyet, úgy látszik, mindvégig hatá­­­rozottan követni akar. —A „Patria“ arra figyel-­ meztet, hogy Ausztria belbékéjének ilyetén hely-l leállításával ismét kezébe látszik venni régi nagy szerepét, hogy t.­­ mint egykor Magyaror-­­szággal szövetségben, Európa védbástyája volt a török barbarismus ellen, most hivatva lesz az orosz ellen védni meg a civilizált Európát. — A „La Presse“ tanácsolja, hogy most már csak a retohszathon áll, hogy Magyarország ajánlatát elfogadja, s Ausztria visszanyerje régi befolyását és tekintélyét. Birodalmi tanács. (Alsóház III. ülés május 24-én.) A ház kevésbé látogatott, mint eddig volt. A miniszteri padon : Beust, Korners, Taafe és Becke urak ülnek. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, S­k­e­n­e és 24 társa a következő interpellatiót intézik Becke miniszter úrhoz : Kész-e a felirati viták előtt a ház elé terjeszteni: I. Azon folyó­számla, kivonatát, mely a magyar pénzügyi ad­­minisztratióval I. 1867-ik évi mártius 10-én kö­tött megegyezés folytán vezettetik. 2. A biroda­lom egyes országai adóhátralékainak kimuta­tását ? Becke úr késznek nyilatkozik az okmá­nyok előterjesztésére, azon megjegyzéssel, hogy azok az első évnegyedre vonatkoznak (mártius végéig,­ s legközelebb a hivatalos „Wiener Zig“­­ban közzé fognak tétetni. (A tegnapi számban van.) Dr. Mühlfeld az 1853-as büntető eljárás 120-ik §-ának változtatása iránt tesz indítványt, a katonák tanúskodására vonatkozólag. Korners, igazságügyminiszter kinyilatkoz­tatja, hogy a kormány szándékozik még ez ülés­szakban büntető eljárási javaslatot a birodalmi tanács elé terjeszteni, azért nem látszik, az in­dítvány most alkalmasnak , különben a kormány tekintettel leend reá. Az indítvány kinyomatása elrendeltetik, s az indítványozó indítványának a legközelebbi ülések egyikén leendő indokolására felszólíttatik, mire napirendre tértek. Napirenden volt a válaszfelirati bizottmány­választás. Megválasztottak Protobevera, Po­­tocki Ádám, Ziemialkowszki, Kaiser­­­­feld, Herbst, Krzeczunowicz, Bán­haus , Tornán, Kremer, Rechbauer,­­Schindler, Tinti, Wolfram és Ku­ra­n­d­a.

Next