Pesti Napló, 1868. június (19. évfolyam, 5431–5452. szám)
1868-06-11 / 5438. szám
Elégséges lesz e tekintetben az említett czikkekben oly nagy tüntetéssel kifejtett állítások helytelenségének kimutatására, a mindennapi tapasztalás adataira utalni. Szerzet azt állítja, hogy a jelenlegi megadóztatás a gyárosnak csak azon szomorú alternatívát nyújtja, hogy vagy tönkre jusson, vagy csaljon, s hogy e mellett a czukoripar csak teng, és képtelen lévén a Lajthán túli hasonnemű vállalatokkal versenyezni, szemlátomást elsorvad. E mellett, ugy látszik, szerzetteljesen elfeledi, hogy 1850-ik év óta egyedül Sopron megyében hét (ezek közt két jelentékeny, egymástól csak félórányi távolságban 1867-ben) az egész országban pedig körülbelül húsz czukorgyár állítattott fel, melyek nemcsak nem tengődnek, hanem inkább élénk kivitelt űznek, s a Dunafejedelemségekben, Olaszországban és Kis-Ázsiában a versenyt Francziaországgal, Belgiummal, a német vámegylettel és a gyarmatokkal becsülettel megállják , s hogy az idő előtti megszűnés sorsa nagyrészt oly vállalatokat ért, melyeknek felállítása még azon időbe esik, melyben Magyarországban a répaczukor adóval nem terheltetett volt. Továbbá daczára a soknemű számok és adatokkal fényes tüntetésének, szerző feledni látszik azt, hogy az iparnak egyedül ezen ágában tőkék működnek, melyeknek száma milliókra rúg , s melyeket nagyrészt a külföld számitó üzérmei fektettek be, kik senyvedő vállalatok iránt nem nagy rokonszenvével szoknak fordulni. Nem kevésbé téves szerzőnek azon állítása, hogy a czukorgyártásnak elterjedése és területi fejlődése a tervezett megadóztatási módtól függ. Tekintsük a czukoripart egész Európában, s azt találjuk, hogy az ritkán fordul elő egyes gyárakban, hanem csak csoportozatosan alakul, és pedig csak is ott, hol a fejlődéséhez szükséges elemeket feltalálja. Így Magdeburg vidéke a német vámegylet ezukoriparának székhelye, a departement du Nord és a szomszéd departementek Francziaország ezukoriparának központjai. Daczára az ottani megadóztatási módnak, melyben Bolemann ur a varázsvesszőt látja, melylyel mindenütt, a hol az ember akarja, a czukoripart elővarázsolhatja, a czukorgyártás a többi departementokban nem fejlődött ki. Azon 471 czukorgyár közül, melyek Francziaországban léteznek, 430 az említett hat departementban van, a hátralevő 41 gyár 81 departementban van elszórva. Az ország legnagyobb részében, t. i. 64 departementban, a feldicsért megadóztatási mód ellenére, a répaczukoriparnak semmi nyoma nincsen. Ebből elég világosan látható, hogy ezen iparág Francziaországban is csak azon vidékeken lehetett virágzóvá, melyeken a fejlődésre alkalmas elemek feltalálhatók. Hasztalan lenne tehát az adózási rendszernek indítványozott megváltoztatása, mert ezáltal egyedül az Alföld még nem válnék a magyarországi czukorgyártás gyárhelyévé. A czukoriparnak fejlődése ezukor tartalmú répának temesztésétől, ez pedig a földnek megfelelő minőségétől függ. Az egyes vidékek ez iránybani hiányát a világnak semmiféle adórendszere sem képes kiegyenlíteni, és semmi kétséget sem szenved, hogy délen a Tiszavidéken felállított gyárak, ha mindjárt semmiféle adót sem kellene fizetniük, a leggazdagabb alap mellett is tönkre jutnának, mint annak idejében Francziaország déli részeiben a gyárak menthetlenül megbuktak. Ez iránt a vállalkozó tőke, daczára Bolemann úr megtérítési kísérleteinek, tökéletesen tisztában van; s bizonyára átalános nemzetgazdázati szempontból tekintve, nem is volna valami nagy szerencse, ha a dicsért megadóztatási rendszernek előre jósolt következményei szerint, a czukorgyárak, kézimunkások nélkülözhetlen nagy szükségletével, a Bánságba vándorolnának, s Európa legkitűnőbb kiviteli czikkének, a bánsági búzának ottani termesztőit Nyitrába, vagy a Lajtha hegység közé szorítanák. Azonkívül az administratio bizonyosan úgy az államkormányzatra, mint magára az iparra nézve is elviselhetlen terhes és költséges volna. Mert a franczia rendszer, mely habár ma már nem is, de eredetileg a kész terméket tekintette a megadóztatás tárgyának, a pénzügyi hivatalnokok egész seregét szükségeli; a felvigyázat és az ellenőrködés oly nyomasztó, s a rendelkezési szabadságot oly annyira megszorítja, hogy már nem a gyáros, hanem a pénzügyi hivatalnok látszik a gyár urának lenni. — Ott az adóhivatalnokok arra kötelesek ügyelni, hogy az ablakok az előszabott rendszabályok értelmében, kis zavarokkal ellátott több rendbeli rácsozatok által zárva tartassanak, hogy általában semmi közlekedés a gyár és a szomszéd épületek közt ne történjék, s hogy a gyárnak még ki és bejáratai is, melyek közül rendesen csak egy nyittatik ki, zár alatt legyenek. És ezen boldogságra, melyhez gyáranként legalább tíz adóhivatalnok szükséges,akar bennünket Bolemann úr vezetni, sőt még elég naiv módon ezen rendszabályok behozatala által a gyárak emelkedését véli ígérhetni. Pedig senki, ki csak a pénzügyi és nemzetgazdászati alaptanokat ismeri, nem kételkedhetik azon, hogy minél zaklatóbb és kinzóbb a megadóztatási mód az adózóra nézve, annál hátráltatóbb a haladásra nézve, miután ennek előnyeit előre is paralysálja. És azért kell a mostani adózási mód mellett felszóllalnunk, mely — ámbár itt sem mulasztotta el a pénzügyi kormány a gyáros minden szorgalmának eredményéből és iparából a maga kis hasznát kivenni — mégis az emelkedés lehetőségét megengedte. Ezen, jelenleg Magyarországban és Ausztriában egy iránt fennálló, a sajtó és a sajtóra ható gépek szerinti megadóztatási mód, a haladást minden tekintetben előmozdítja. Míg az 1866-ik naptári évre csak egy millió kilenczszáz tizenkétezer nyolczszáz hetvenhat mázsa, addig az 1867-ik évi hasonterjedelmű időszakra két millió kilenczszáz kilenczvenhatezer ötszáz hetvenhat mázsa jelentetett be Magyarországban. Valóban, ezen egy év alatti 1,083,690 mázsányi többlet nem látszik bizonyságnak lenni a mellett, hogy a fennálló adózási rendszer gátolta volna a cukoripar fejlődését, amint ezt Bolemann úr mély megszomorodottságában a világgal elhitetni akarja. A mostani adózási rendszer mellett a gyáros nemcsak képes a jó minőségű répát lehetőleg legjobban felhasználni, hanem még rosz minőségű répát is haszonnal feldolgozhat azáltal, hogy gyorsabban elmunkálja, s az így szaporított takarmánymaradékot a fokozott hústenyésztés által értékesítheti. A felvigyázó közegek ellenőrködése könnyű, biztos és a mellett pontos. Nem zaklatja a gyárost, s a munkaképesség legnagyobb mértéke mellett az adópénz■ tár sem szenved rövidséget ! Még oly gyáros is, kinek nézetei a pénzügyi közegek megvesztegetését illetőleg nem egészen tiszták, tartózkodni fog attól, mivel a következő legelső ellenőri hivatalnoknak nincs egy órai időre szüksége, hogy az elkövetett csalást szám szerint kinyomozza és kimutassa. Ennek folytán alaptalan azon aggodalom, hogy a mostani adózásirendszer mellett az állam egészben több vámot fizet vissza, mint amennyit fogyasztási adóban bevesz, mivel a gyárosok, állítólag, az adóhivatalnokokat megvesztegetve, arra bírják, hogy a törvény ellenére, a fizetést nagyon is csekélyre szabják. Hiszen ha azon eset állna be, hogy igenis kevés répa adóztatnék meg, akkor annak nem a sajtók terjedelmét méregető hivatalnok, hanem a törvényhozás volna az oka, mely ily esetben a fizetési hányadot csekélyre állapította meg. Határoztassék meg, hogy mennyire terjedjen a cukorfogyasztási adóbóli tiszta jövedelem fejenként, s akként állapíttassák meg a kellő adóhányad. Alapul szolgálhat a három évi általános számítás azon évekből, amelyek a kivitel kezdetét megelőzték. Ha később a tiszta jövedelemben aztán hiány mutatkozik, akkor a fizetési hányad öt vagy annyi százalékkal emelendő fel, amennyi kell a szükséges tiszta bevétel fedezésére. Ennélfogva ha az állam pénzügyi érdeke az eddigi fizetési hányad felemelését kívánja, ám legyen, mi arra — ámbár természetesen az adóteher felemelése mellett épen nem rajongunk — reá állunk, sőt szükség esetében erszényünk érzékeny károsodásának daczára, meg is ajánljuk. De a fennálló rendszernek megváltoztatását sem az állam, sem a magunk érdekében szükségesnek nem találjuk, miután akkor egyrészt az ellenőri hivatalnokoknak nagyszerű és költséges szervezetére volna szükségünk, s másrészt mégis az utolsó lehetőség is elenyésznék, hogy a Lajthán túli gyárakkal, melyek sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, a versenyt kiállhassuk. Megszűnnék e verseny, amelyre csak a jelenlegi adózási rendszer fennállása mellett vagyunk képesek. Mert ha a czukortermék megadóztatása hozatnék be, amit egy ez ügybeni előbb meghívandó enquette-bizottmány meghallgatása nélkül aligha hiszünk gondolhatnak, akkor a jelenleg teljesen lehetetlenné vált csalásoknak ismét tág tere nyílnék, mely mellett mi (minden más körülményektől eltekintve) Lajthán túli társainkkal a versenyben elbuknánk, már csak azért is, mert a mi kevés gyáraink felett az alapos felvigyázat igen könnyű, míg amott, hol gyárak, mint Csehországban, nagy számban összpontosulnak, nagyon nehezen vihető ki, mely utolsó körülmény tudvalevőleg fő indoka volt a fizetési hányad törvényes megállapításának, mely egyedül alkalmas arra, hogy a megadóztatásnak lehető egyenlőségét meg lehetett legyen állapítani. Ennek folytán, úgyhiszszük, hogy alig csalatkozunk, ha a kezdetben említett czikkek forrását nem a Duna, hanem a Moldva partjain keressük. Ha pedig Bolemann úr tervezetei csak ugyan csak a magyar czukoripar iránti gyöngéd barátságból eredtek volna, akkor igazán azt kell kívánnunk, hogy a jó Isten kegyesen őrizzen meg bennünket barátainktól. T. A. 134-5438. Csütörtök, junius 11 1868. 19 évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7 . szára földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. APLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre, . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjai 1 hasábos petitsor egyszeri fürdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit -kor 25 nj kr. est, junius 10. Egy téves magyarázat. Ludwig úr a „Hon“-nak junus 9-diki számában Laveley Emilnek a „Revue des deux Mondes“ utolsó füzetében közlött és Magyarország viszonyait tárgyazó czikkét kezdi ismertetni. Oly megtiszteltetésben részesül ez ismertetés által az említett czikk, melyet szerzője bizonyosan nem keresett, s elég keresztülnéznünk a vékony pókhálón, melylyel Ludwig úr az ismertetésnek végczéljait befedni igyekezett, hogy jó akaratáról tökéletesen meggyőződjünk. Laveley Emil urnák cikkéből ugyanis azt akarja tiztelt kivándorlóit honfitársunk bebizonyítani , hogy „valamennyi kibékülés, kiegyezés, szerződés, szövetség és alkotmánygarantia kevésbé volt a véres háborúk befejezésének békehírnöke, mint új támadások calculusa, s hogy a magyar uraknak mindig az volt főbb bűnök, hogy egy adományért, egy czímért, egy hivatalért azt végre nem hajtották, ami az ország tanácsban el vett határozva, míg a halogatás a nemzet kezéből minden fegyvert kivett. Most is azzal kezdik, hogy nem az alkotmánynak, nem a honnak szolgáltatnak a védelemre törvényes fegyvert, hanem feláldozzák a reactiónak a törvényt is; távoli veszedelemről szólnak, azon gerendát pedig, melyet a honvéd szervezési terv alakjában saját szemeikben hordanak, nem látják stb. stb.“ Ily kifakadásokra csak hazájától régóta távol élő, s annak jelen állapotát nem saját tapasztalásából, hanem csak hallomásból ismerő érezheti magát indíttatva, mert egy a szó teljes értelmében törpe párttöredéken kívül senki sem hiszi az országban, hogy befolyásos egyének bármely törvényt is a reactionárius mozgalom elősegítésére indítványozzanak vagy pártoljanak, sőt merem állítani, hogy e párttöredék maga sem hisz el ily badarságot, hanem csak másokkal akar elhitetni. Valódi machiavellismus jelenleg a bizodalmat megingatni akarni a magyar nemzet és királya között, midőn gr. Andrássy miniszterelnöknek sikerülvén épen azon reactionárius törekvéseket legyőzni, melyekkel Ludwig ur a magyar urakat vádolja, a legszabadelvűbb honvédelmi törvényjavaslatot teendi a ház asztalára. Magyarázza meg Ludwig ur, mi veszélyt hozhat a hazára a magyar hadseregnek az országban elhelyezése és egy tekintélyes magyar honvédségnek szervezése ? Gerendának nevezi a honvédszervezési tervet, melyet az illetők saját szemeikben nem látnak, mi távoli veszedelemről szólanak, én is azon tetőzet egyik hatalmas gerendájának tartom ama tervezetet, mely méltán hozandja fedél alá az alkotmány helyreállításának dicső művét. Azt mondja Ludwig úr, hogy : „Laveley Emil munkájában Magyarországról és intézményeiről egy oly szép emléklapot töltött be, hogy a pártok és nézetek különbsége daczára, a nemzet benne alkotmányos érzületének méltóbb tolmácsát fogja találni, mint a közösügyes alkotmányban.“ Ebből azt kell következtetni mindazoknak, kik Laveley czikkét nem olvasták, hogy abban az országos többségnek politikája, kárhoztattatik, s a közösügyi törvények czélszerűtleneknek találtatnak. Hogy az olvasóközönség egy perczig se maradjon kételyben a Ludwig úr által alkalmasint szeszélydús mystificatióra felhasznált czikknek iránya felett, bátorkodom én is annak resuméjét hű fordításban ismertetni; megláthatja ebből az olvasó, vájjon Ludwig úrnak és pártjának politikáját védelmezi-e? Loveley, vagy vájjon nem szolgálhat-e inkább e czikknek tartalma tanúságul arra, hogy túlfeszített ellenzékiségükkel a haza érdekében felhagyjanak ? A magyarok történelmének rövid és dióhéjba foglalt előadása után, Laveley következőleg szól: „A magyarok e dicső múltja után rokonszenvvel nézünk azok jövőjének elébe, kiket a nemzetiségi nagy mozgalmak komolyan fenyegetnek, mert 5 millió magyar 70 millió szláv és 50 millió német közé van beékelve. Jelenleg a magyarok győzedelmeskedtek, ők a birodalom urai; a németek megnyugodtak, s a horvátok eléggé bölcsek a szabadelvű engedményekkel nyújtott baráti kezet elfogadni; de egy negyedszázad letelte előtt számolni kellene a szlávokkal; mi lesz akkor a magyarból? Uralkodó néptörzs nem lehet, tőlük függ, hogy szolgaságba ne jussanak. „Hogy ez ne történjék, kettős a teljesítendők száma: egyrészt a németekre kell támaszkodniok, behatolni műveltségük lényegébe, s erősebb szövetségre lépni az osztrák-németekkel; másrészt elő kell segíteniök a délszlávokat nyeles nemzeti erejüknek vüknek, irodalmuknak kifejlesztésében. „A horvátoknak és szerbeknek délszláv testvéreikkel egyesülését nem kell akadályozni, a ennek nem a magyarok törekvéseinek daczára, hanem azoknak segítségével kell megtörténni. „Eddig ellenkező irányt követtek, erőlködtek a németektől elválni, s a délszlávokat elnyomni. Ez a bukást készíté elő. „Jelenleg három párt létezik Magyarhonban, ezeket egymástól azon kapcsolat minősége feletti véleménykülönbség választja el, mely Magyarhon és Ausztria között megállapittatott. „ A mérsékelt pártnak vezérei: Deák, Andrássy és Eötvös, az egyesülés jelen módozatát pártolják. „A haladó Tisza-Grhiczy párt csak személyes uniót kíván, kijelentvén, hogy czélját csupán alkotmányos útón akarja előmozdítani. „A szélső bal végre, mely Kossuth neve alatt sorakozik, azt akarja, hogy Magyarország tökéletesen elszakadjon Ausztriától, s hogy szövetkezve az oláhokkal, szerbekkel és bulgárokkal, dunai szövetséget alakítson. „Mindazok, kik a jelen helyzetet leginkább képesek felfogni és méltányolni, a mérsékelt párt részén állanak, mert nagyon világos, hogy egyedül e párt képes Magyarországot megóvni azon rázkódtatástól, melyben mindent veszítend, anélkül, hogy valamit nyerhetne. „A szélsőbalpárt az osztrákok gyűlöletében s a democratikus ösztönben találja bizonytalan értékű támaszát. „A pártok egyike sem meri, vagy legalább nem akarja bevallani, hogy a németekkel a szövetséget óhajtja, holott a magyaroknak több szükségök van a németekre, mint ezeknek reájuk, mert az osztrák birodalom szétbomlásának esetében a németeknek van hova csatlakoztak, míg a magyarok a szlávok és oláhok kegyelmére szorulnának, mielőtt ezek a régi halálos gyűlöletet elfeledték volna. “ ítélje meg az olvasó, vájjon a „Hon“ pártja érdekeinek kedvez-e eme czikk, s ha csakugyan szép emléklapnak tartja Ludwig úr, miért nem csatlakozik azon kifejtett nézetéhez, mely szerint egyedül az Andrássy, Deák és Eötvös által vezérelt mérsékelt párt képes Magyarországot a sülyedéstől, a felbomlástól megóvni ? Ludwig úr sokkal jobban érti a franczia nyelvet, mintsem hogy Laveley czikké-ből azt magyarázhatta volna, hogy bárki is Magyarországon a reactióval akar szövetkezni, s ha mégis ilyekkel mystificálja a közönséget, úgy magyarázata — a legszelídebb kifejezéssel— felette téves. Pest, junius 9. 1868. Dr. GRÓSZ LAJOS A czukor-gyártás megadóztatása. Legújabb időben hazai lapjainkban terjedelmesebb czikkeket találunk, melyek a répaczukor-gyártás megadóztatását tárgyalják, s melyek — tekintettel a rövid idő előtt az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatra — az érdekeltekre nézve nem tekinthetők jelentékteleneknek. De különösen magukra vonták Bolemann Adolf úrnak a „Pesti Napló“ 99. és 102. számaiban közlött czikkei a szakférfiak figyelmét, mert azokban egyrészt a legalaposabb tapasztaltságnak, másrészt a legbarátságosabb jóakaratnak színe alatt, oly annyira téves nézeteket és elveket kísért érvényesíteni, melyek, ha érvényre jutnának, ahelyett, hogy amint szándékoltatik, Magyarországnak állítólag pangó répaczukorgyártását felsegítenék, azt épen teljesen megbénítanák. Ugyanis eme két czikkben szerző látszólagos alaposság kápráztató fényével és adatok meg számok szinteg megczáfolatlan összeállításával, a czukorgyártás eddigi — a nyersanyag és átalány szerinti — megadóztatását úgy tünteti elő, mintha az mind a pénzügyi kormányzat, mind az ipar számtalan hátrányainak kút ■ forrása volna, s ily értelemben mesterséges bizonyítások nagy mérvű felhasználásával, megkísérti az országgal, s különösen az országgyűléssel és a magas kormánynyal elhitetni, hogy csak ezen megadóztatási módnak átváltoztatására, illetőleg magának a kész czukornak megadóztatására van szükség, hogy Magyarországban a czukorgyárak minden irányban gombaként szaporodjanak és virágzásnak induljanak. Ily téves nézetek terjesztése ellen, ámbár a magas kormány az előterjesztett törvényjavaslat szerint a hivatott szakértők meghallgatása s a tapasztalat hangosan szóló eredményeinek tekintetbe vétele után, a helyes álláspontot már elfoglalta, határozottan fel kell lépni, mert az eddigi pályán a legcsekélyebb ingadozás vagy eltérés, Bolemann úr tervei értelmében, az ipar fejlődésének éltető erejét, a szabadságot, végkép megsemmisítené. A mai szent ünnep miatt lapunk Bécsi dolgok. A „Hon“ semmi módon nem tud lemondani azon nyereségről, mely a szelvényadó felemeléséből hárul az osztrák örökös tartományokra. „Mindenben mienk a veszteség! — így kiált fel. — A kiegyezkedési szerződésnél ugyancsak figyeltek arra hogy Magyarország magát lekösse, de hogy ki is kössön valamit, arra, mint az alább következő példa mutatja, kevés gondot fordítottak.“ És még egyszer elmondja, hogy a reichsrath 20 percentnyi adót rótt az államadóssági szelvénykamatokra, s hogy ebből semmit sem kap Magyarország. Igen furcsa dolog, panaszkodni az ellen, hogy az odiosus bukás okaiként Magyarországot igyekeznek feltüntetni az osztrák államférfiak, s egyúttal magának ezen pénzügyi csíny után hasznot követelni. Ez ellenmondásra nem érv az, hogy „ma 20 percentet vonnak le a kamatokból ; ki tudja, holnap nem emelik-e azt 25-re, azután 30-ra és így tovább.“ A kamatreductió nem rendes dolog; igazolását végső esetben a status önfenntartási kötelességében leli, de mindig mások jogainak csonkítását involválja. Az egyezkedők Magyarország részéről azon voltak, hogy magukról ezen erkölcstelen eljárás ódiumát elhárítsák , megtették azt, amit, tekintettel az ország teherképességére, tehettek, s ezzel ránk nézve vége az ügynek, és távol legyen tőlünk jogtalan szerzeményre igényt formálni. Hiszen épen azt akarta Magyarország elkerülni, hogy most, midőn először lép fel önállóan a világ piacán, ne mint banquerottier lépjen fel, hanem mint oly fél, ki jogi kötelezettség nélkül is, csupán méltányosságból, annyit tesz a tényleges viszonyokért, amennyi erejéből telik. Ezt zsenge hitelünk is így kívánta, és azon körülmény, hogy a másik fél nem teszi oly szigorúan a becsület kérdésévé tartozását — nem tekintve most annak kényszerültségét — épenséggel nem bánathatja meg velünk, hogy becsületesen kívántunk ez ügyletben eljárni, s legkevésbé sem alkalmas arra, hogy tv, után szerzett nyereményben való részesülésre keltsen bennünk vágyakat. De hát mindettől eltekintve, vizsgáljuk csak meg egész általánosságban a számokat, melyekkel a „Hon,“ úgy látszik, épenséggel nem szeret vesződni. Az 1868-ra fizetendő államadóssági kamat törlesztéssel együtt vagy 158 millió o. o. forint. Ehhez fizet Magyarország, az 1867-ki XV. t. ez. alapján, 32 milliót; fizetnek tehát az örökös tartományok 122 milliót. Ebből azonban levonatik a 20 percent szelvényadó, ami összesen húszonötödfél millióra rúg. Marad még Cislajbhaniára fizetendő közel 98 millió forint. Amaz összeg folytán mutat ki Breszl pénzügyér három egymás után következő évre (1868—69 -70) 50 millió deficitet, míg Magyarország deficitje 1868-ra is alig üti meg a másfél milliót Ha már most a 20%-os szelvényadó által a deficit nem egészen félig fedezve is lesz, marad még 25-töl fél millió megadóztatás útján fedezendő, sa reichsrath