Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1869-01-29 / 23. szám
23. szám. Péntek január 29-kén 1809. 20. évi folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás .együtt: 1 hónapra ..................................2 írt. 5 hónapra .............................. 6 „ 6 hónapra .................................12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint..............................30 kr. Szerkesztési iroda: Uri-utm 6. sz. Id em. Az előfizetési- és hirdetmény-dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Pest, január 29. 1869. A m. k. honvédelmi minisztériumhoz „több jogász“ a következő interpellátiót intézi a „Hon“ utján : „A véderőről szóló törvény 32. § -a szerint „a sorozásra három korosztály hivatik fel“ s a 3. §. szerint „a hadseregbe, hadi tengerészetbe vagy a honvédségbe lépés kötelezettsége kezdődik azon naptári év jan. hó 1. napjától a melyben a hadköteles élte 20. évét betölté.“ Ezen első osztályt tehát az idei, azaz 1869. közös hadseregbe történendő ujonczozásra az 1849-ben születtek képezik, mert ezek töltik be a törvény szavai szerint ez év jan. 1. és decz. 31. közt 20-ik évüket, így az említett 32. §. szerint az idén az 1849., 48. és 47-ben születtek képezik a közös hadsereg illetéket. Hogyan mondhatja tehát magánkérdezősködöknek a honvédelmi minisztérium, hogy az idén a közös hadseregbe leendő ujonczozásra az 1845—49., bezárólag tehát öt korosztály van meghiva ? Szerintünk az 1845. és 1846-ban születtek nem a közös hadseregbe, hanem a tartalékba, majd a honvédségbe jutnak, annyival inkább, mert az említett 32. §. b) pontjának első bekezdése már azokat is a honvédségbe utasítja, kik a közös hadseregbe való jutaléknak a 3 köteles osztályból történt kiállítása után mint fölöslegesek, kimaradtak. Felőbbi kérdésre mielőbbi feleletet leginkább azért kérünk, hogy azon esetre, ha az idén az 1845. és 46-ki korosztálybeliek is hadkötelesek volnának, az érdeklettek a február végéig megengedett önkénytes belépés iránti tekintetből még elég jókor tudják magukat mihez tartani.“ Az igaz, hogy sem a „Magyar Újság“-nak, sem a „Hon“-nak nem szolgálhatunk föltétlen hitellel. Az egyik — úgy látszik — nem akar, a másik nem tud úgy beszélni, ahogy a tények állása megkívánná, s ha most a „Hazánk“ bizonyítéka folytán kisül, hogy a „Magyar Újság“ mégis igazat mondott, akkor ez csak azt bizonyítja, hogy Irányi alatt nem a régi kezekben van e túlzásokon tengő lap. Hanem hát lássuk, mi értéke van a „Hazánk“ fölidézett nyilatkozatának ? Azt mondja: „téved, ki a fusiót átvisz az elvi eltérésekre s azonosságokra.“ A fusió tehát csak ideiglenes, azaz a választási eljárásra vonatkozik. Más szóval: egymás választókerületét nem fogják háborgatni, vagyis Tisza fog segíteni Madarászék, Madarász Tiszáért elvének (melyet azonban kölcsönösen nem vallanak) érvényre juttatásában. Ez igen szép lesz : gratulálunk hozzá, de ott vagyunk vele, ahol voltunk, s mindaz, amit a jobboldali lapok e thémáról írtak, igazolva van. Igyekezzenek tehát egymást diadalra juttatni, hagyják addig az „elveket“ nyugodni, nehogy a háború „intra muros“ kelleténél korábban meginduljon; s ha majd első diadaluk napja, akkor aztán keressék elő az elveket, és kezdjék azon a háborút. Ha nem, ismételjük, addig tartsák jól zár alatt és tőlünk ne kívánják, hogy afféle halva született mentségeket és commentárokat, minőkben a „Hazánk“ leledzik, ily bevezetés után, minő a fönebb idézett, csak végig olvassunk is, nők azok, mint a méreg, a mely öl, de amelyet adott esetben mégis orvosságul használnak. A megyékkel a községek szervezése áll összeköttetésben , s ezeknél szintén sok kívánni való marad hátra, minthogy itt is a megyék szervezésével egybehangzólag kellett eljárnunk. Az itteni begyökerezett bajra, a házi közösségre vonatkozó törvényjavaslat szintén nem fejeztetett be, mert — ha a békés haladást nem akarjuk meggátolni — az ezredéves szláv hagyományt egy csapásra nem lehet megsemmitenünk. Az urbariális viszonyok hasonlóan csak átmenetileg szabályoztattak, mert mi e tekintetben is oly álláspontot foglalunk el, hol a jog a politikával, régi nehézségek az újabb kor igényeivel jönek összeütközésbe. A négy munkálatot a báni conferentia a bánnak nyújtotta át, s most az ő hivatása azon oly módosításokat tenni, aminőket czélszerűeknek tart, hogy aztán törvényjavaslatot terjeszthessen az országgyűlés elé, mint azt a kiegyezési törvény kívánja. Ennélfogva ezen operátumok tárgyalása mellett legelső teendője lesz a farsang végével egybehívandó horvát országgyűlésnek az autonóm kormány szervezésére vonatkozó javaslat megvitatása, s az országgyűlésnek szorgalmasan kell munkálkodnia, hogy teendőit befejezze, mielőtt a magyar országgyűlés megnyílik. Nagy érdekeltséggel szemléljük itt nálunk a magyarországi választási mozgalmakat, s azon kellemes és — hiszszük — biztos reményben ringatjuk magunkat, hogy a Deák-párt többségben marad, melyhez mi is 29 horvát képviselő személyében szilárdul, hiven fogunk ragaszkodni. Noha mi szívvel-lélekkel Deák-pártiak vagyunk, mégis bizalmasan ki kell jelentenem önnek, hogy voltak államügyek, melyeknek tárgyalásánál mi a „baloldal“ alapelveit figyelemreméltóknak találtuk, s mindenekfölött „Ghyczy“ úr volt az, ki egész tiszteletünket kivívta; a Deák-párt s általában a „közrend“ ellen elkövetett azon lépés óta azonban, melyet a „baloldal“ fúziójának neveznek a szélsőballal, a rokonszenv minden lehetőségét eljátszotta nálunk a baloldal. Én újnak jelentéktelen tényező vagyok hazámban, de élénken kell fájlalnom, hogy Ghyczy Kálmán, kinek államférfim képzettsége s egyéb becsületessége igen nagy tiszteletre gerjesztett iránta, a túlzókhoz való makacs ragaszkodása által jó elő véleményemet megrendítette. Ezzel ugyan nem sokat törődhetnék Ghyczy K., ha különben Horvátország képviselői e subjectív kérdésben velem mind egy véleményen nem volnának. És valóban, mit akar ezen fusió? Meg akarja-e dönteni a történteket? Kiszámította-e a nevetségesség azon fokát, melyen Európa előtt tündöklik, ha kisebbségben marad ? Kiszámította-e azon rémület és mondhatlan vész fokát, mely közös hazánkra szakolna, ha intenzióival többségre vergődnék ? Nem, nem! Az Isten nem akarhatja Magyarország romlását ; szét fognak mállani, mint a lenyomott ostya, a rosznak ez óriásai. Nem lehet az ön olvasóira nézve érdektelen megtudniok, hogy a magyar miniszterelnök által Sátor-Alja-Ujhelyen elmondott beszédről nálunk csak egy véleményt hallani : csodálják őt és államférfim bölcseségét. Én hallottam annak idején (decz. 10.) a Deákkörben elmondott beszédét, midőn szeretett vezérünktől elbúcsúztunk; újhelyi beszédében ugyanazon romboló logikát és államférfim fölfogást találom, mely már azon első alkalommal kicsikarta bámulatomat a szellem, a bátorság és az általa képviselt ügy jogosságáról benne élő Hazai lapok. Az igaz, hogy furcsa egy „nyilatkozat“ az, mely utólagos magyarázatokra ad okot, s még furcsább akkor, mikor e nyilatkozat közös erővel és egyetértéssel készíttetett. Ilyen nyilatkozat a fusionált baloldalak által f. hó 17-én kiadott nyilatkozat, melyet a „Hazánk“ ma commentál lapja élén. Mi megvalljuk, nem tartjuk a nyilatkozat — és minek ez következménye, vagy tán írásbeli testimoniuma : a fusió — commentálását szükségesnek, s bár legkevésbbé sem kétségeskedünk a „Hazánk“ bona fidején, mégis azt hiszszük, hogy ebben velünk egy nézeten van, s nem azért commentál, mintha a „nyilatkozat“ homályossága kivárná, hanem mert kissé megijedt annak a fusiónak a következményeitől. A „Hazánk“ így ír : „Most — mert nem akarunk semminek eléje vágni — csak azt jegyezzük meg, hogy téved, ki ezen fusiót átviszi az elvi eltérések és azonosságokra és téved az, ki többet akar a balközép párt január 17-ei nyilatkozatából kiolvasni, mint amennyi abban valóban foglaltatik.“ Az igaz, hogy politikai okmányokban rendesen az szokott a legfontosabb lenni, ami nincsen bennök , s ha ezt tekintjük, akkor egészen igazolt volt azon jobboldali publicisták álláspontja, akik ama nevezetes okmányban semmit sem találván, mindent láttak benne. Látták a fusiót is, melyet a rátartós „Magyar Újság“ tagadott ugyan, de melylyel Jókai nem átallotta dicsekedni, mondván egyik czikkében, hogy „Majd meglátjuk (ekkor meg akkor, hogy létrejött e az egyetértés!“ Horvátországból. (Eredeti tudósítás.) Engedjék meg !. olvasóink, hogy jelen tudósításra , melyet a horvátországi illetékes körök egyik legbefolyásosabb férfitől veszünk, különösen felhívjuk figyelmüket. Zágráb, január 27-én. Ma tartotta a báni conferentia utolsó ülését, mely után bezáratott. Ezen ülésben tétettek közzé a 15-ös albizottmány működésének eredményei. Az egyik vonatkozik a község és megye szabályozására, a másik a patriarchális s úrbéri állapotok rendezésére. Itt küldöm a t. szerkesztőségnek mind a 4 munkálatot, *) a végből, hogy az a magyar közönség tudomására jusson. Kijelentettem már egy ízben valamelyik levelemben, hogy a megyéket illetőleg csak megkötött kezekkel működhettünk, mert számtalan okok mellett, melyek politikai szempontból veendők figyelembe, mi önöket, magyarokat, e kérdésben nem akarjuk egyenesen megelőzni. Tudjuk, hogy a négy munkálat hiányos, de ki azoknak horderejét, a politikai helyzetet általában s mindazon momentumokat méltányolni tudja, melyek az ily hatalmas átalakulással egybekötvék , jó igyekezetünket elismerésre fogja méltatni s tudnia kell, hogy az ily regenerálókat csak a tapasztalás, az idő alkalmazhatja a körülményekhez s egyedül az javíthatja kellően. Igen, a megyék ! ezek a mi gabna-, a mi rabszolga-billünk, a mi darázsfészkünk ! Vannak dolgok a világon, amelyeket határozottan elitélnek, de még sem lökhetnek el azonnal, olya Szerk. *) Tárgyhalmaz miatt csak később közölhetjük.