Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)

1869-01-29 / 23. szám

23. szám. Péntek január 29-kén 1809. 20. évi folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás .együtt: 1 hónapra ..................................2 írt. 5 hónapra .............................. 6 „ 6 hónapra .................................12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint..............................30 kr. Szerkesztési iroda: Uri-utm 6. sz. Id em. Az előfizetési- és hirdetmény-dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Pest, január 29. 1869.­ ­ A m. k. honvédelmi miniszté­riumhoz „több jogász“ a következő interpel­­látiót intézi a „Hon“ utján : „A véderőről szóló törvény 32. § -a szerint „a sorozásra három kor­osztály hivatik fel“ s a 3. §. szerint „a hadsereg­be, hadi tengerészetbe vagy a honvédségbe­ lépés kötelezettsége kezdődik azon naptári év jan. hó 1. napjától a melyben a hadköteles élte 20. évét betölté.“ Ezen első osztályt tehát az idei, azaz 1869. közös hadseregbe történendő ujonczozás­­ra az 1849-ben születtek képezik, mert ezek töl­tik be a törvény szavai szerint ez év jan. 1. és decz. 31. közt 20-ik évüket, így az említett 32. §. szerint az idén az 1849., 48. és 47-ben szület­tek képezik a közös hadsereg illetéket. Hogyan mondhatja tehát magánkérdezőskö­­döknek a honvédelmi minisztérium, hogy az idén a közös hadseregbe leendő ujonczozásra az 1845—49., bezárólag tehát öt korosztály van meghiva ? Szerintünk az 1845. és 1846-ban születtek nem a közös hadseregbe, hanem a tartalékba, majd a honvédségbe jutnak, annyival inkább, mert az említett 32. §. b) pontjának első bekez­dése már azokat is a honvédségbe utasítja, kik a közös hadseregbe való jutaléknak a 3 köteles osztályból történt kiállítása után mint fölöslege­sek, kimaradtak. Felőbbi kérdésre mielőbbi feleletet legin­kább azért kérünk, hogy azon esetre, ha az idén az 1845. és 46-ki korosztálybeliek is hadkötele­sek volnának, az érdeklettek a február végéig megengedett önkénytes belépés iránti tekintet­ből még elég jókor tudják magukat mihez tar­tani.“ Az igaz, hogy sem a „Magyar Újság“-nak, sem a „Hon“-nak nem szolgálhatunk föltét­­len hitellel. Az egyik — úgy látszik — nem akar, a másik nem tud úgy beszélni, a­hogy a tények állása megkívánná, s ha most a „Hazánk“ bi­­zonyítéka folytán kisül, hogy a „Magyar Új­ság“ mégis igazat mondott, akkor ez csak azt bizonyítja, hogy Irányi alatt nem a régi kezek­ben van e túlzásokon tengő lap. Hanem hát lássuk, mi értéke van a „Hazánk“ fölidézett nyilatkozatának ? Azt mondja: „téved, ki a fusiót átvisz az elvi eltérésekre s azonosságokra.“ A fusió tehát csak ideiglenes, azaz a választási eljárásra vonatkozik. Más szóval: egymás vá­lasztó­kerületét nem fogják háborgatni, vagyis Tisza fog segíteni Madarászék, Madarász Tiszáért elvének (melyet azonban kölcsönösen nem val­lanak) érvényre­ juttatásában. Ez igen szép lesz : gratulálunk hozzá, de ott vagyunk vele, a­hol voltunk, s mindaz, a­mit a jobboldali lapok e thémáról írtak, igazolva van. Igyekezzenek tehát egymást diadalra jut­tatni, hagyják addig az „elveket“ nyugodni, nehogy a háború „intra muros“ kelleténél korábban meginduljon; s ha majd első diadaluk napja, akkor aztán keressék elő az elveket, és kezdjék azon a háborút. Ha nem, ismételjük, addig tartsák jól zár alatt és tőlünk ne kívánják, hogy afféle halva szüle­tett mentségeket és commentárokat, minőkben a „Hazánk“ leledzik, ily bevezetés után, minő a fönebb idézett, csak végig olvassunk is, nők azok, mint a méreg, a mely öl, de a­melyet adott esetben mégis orvosságul használnak. A megyékkel a községek szervezése áll össze­köttetésben , s ezeknél szintén sok kívánni való marad hátra, minthogy itt is a megyék szervezé­sével egybehangzólag kellett eljárnunk. Az itteni begyökerezett bajra, a házi közösségre vonatko­zó törvényjavaslat szintén nem fejeztetett be, mert — ha a békés haladást nem akarjuk meg­gátolni — az ezredéves szláv hagyományt egy csapásra nem lehet megsemmitenünk. Az urbariális viszonyok hasonlóan csak át­menetileg szabályoztattak, mert mi e tekintetben is oly álláspontot foglalunk el, hol a jog a politikával, régi nehézségek az újabb kor igé­nyeivel jönek összeütközésbe. A négy munkálatot a báni conferentia a bán­nak nyújtotta át, s most az ő hivatása azon oly módosításokat tenni, a­minőket czélszerűeknek tart, hogy aztán törvényjavaslatot terjeszthessen az országgyűlés elé, mint azt a kiegyezési tör­vény kívánja. Ennélfogva ezen operátumok tárgyalása mel­lett legelső teendője lesz a farsang végével egy­behívandó horvát országgyűlésnek az autonóm kormány szervezésére vonatkozó javaslat meg­vitatása, s az országgyűlésnek szorgalmasan kell munkálkodnia, hogy teendőit befejezze, mielőtt a magyar országgyűlés megnyílik. Nagy érdekeltséggel szemléljük itt nálunk a magyarországi választási mozgalmakat, s azon kellemes és — hiszszük — biztos reményben ringatjuk magunkat, hogy a Deák-párt többség­ben marad, melyhez mi is 29 horvát képviselő személyében szilárdul, hiven fogunk ragasz­kodni. Noha mi szívvel-lélekkel Deák-pártiak va­gyunk, mégis bizalmasan ki kell jelentenem ön­nek, hogy voltak államügyek, melyeknek tár­gyalásánál mi a „baloldal“ alapelveit figyelem­reméltóknak találtuk, s mindenekfölött „Ghy­­czy“ úr volt az, ki egész tiszteletünket kivívta; a Deák-párt s általában a „közrend“ ellen elkö­vetett azon lépés óta azonban, melyet a „bal­oldal“ fúziójának neveznek a szélsőballal, a ro­­konszenv minden lehetőségét eljátszotta nálunk a baloldal. Én újnak jelentéktelen tényező vagyok ha­zámban, de élénken kell fájlalnom, hogy Ghyczy Kálmán, kinek államférfim képzettsége s egyéb becsületessége igen nagy tiszteletre gerjesztett iránta, a túlzókhoz való makacs ragaszkodása által jó elő véleményemet megrendítette. Ezzel ugyan nem sokat törődhetnék Ghyczy K., ha különben Horvátország képviselői e subjectív kérdésben velem mind egy véleményen nem volnának. És valóban, mit akar ezen fusió? Meg akarja-e dönteni a történteket? Kiszámította-e a nevet­ségesség azon fokát, melyen Európa előtt tün­­döklik, ha kisebbségben marad ? Kiszámí­totta-e azon rémület és mondhatlan vész fokát, mely közös hazánkra szak­olna, ha intenzióival több­ségre vergődnék ? Nem, nem! Az Isten nem akarhatja Magyarország rom­lását ; szét fognak mállani, mint a lenyomott os­tya, a rosznak ez óriásai. Nem lehet az ön olvasóira nézve érdektelen megtudniok, hogy a magyar miniszterelnök ál­tal Sátor-Alja-Ujhelyen elmondott beszédről ná­lunk csak egy véleményt hallani : csodálják őt és államférfim bölcseségét. Én hallottam annak idején (decz. 10.) a Deák­körben elmondott beszédét, midőn szeretett ve­zérünktől elbúcsúztunk; újhelyi beszédében ugyanazon romboló logikát és államférfim föl­fogást találom, mely már azon első alkalommal kicsikarta bámulatomat a szellem, a bátorság és az általa képviselt ügy jogosságáról benne élő H­azai lapok. Az igaz, hogy furcsa egy „nyilatkozat“ az, mely utólagos ma­gyarázatokra ad okot, s még furcsább akkor, mi­kor e nyilatkozat közös erővel és egyetértéssel készíttetett. Ilyen nyilatkozat a fusionált baloldalak által f. hó 17-én kiadott nyilatkozat, melyet a „Ha­zánk“ ma commentál lapja élén. Mi megvalljuk, nem tartjuk a nyilatkozat — és minek ez következménye, vagy tán írásbeli testi­­moniuma : a fusió — commentálását szükséges­nek, s bár legkevésbbé sem kétségeskedünk a „Hazánk“ bona fidején, mégis azt hiszszük, hogy ebben velünk egy nézeten van, s nem azért commentál, mintha a „nyilatkozat“ ho­mályossága kivárná, hanem mert kissé megijedt annak a fusiónak a következményeitől. A „Hazánk“ így ír : „Most — mert nem akarunk semminek eléje vág­ni — csak azt jegyezzük meg, hogy téved, ki ezen fusiót átviszi az elvi eltérések­ és azonosságokra­­ és téved az, ki többet akar a balközép­ párt január 17-ei nyilatkozatából kiolvasni, mint a­mennyi abban való­ban foglaltatik.“ Az igaz, hogy politikai okmányokban rende­sen az szokott a legfontosabb lenni, a­mi nin­csen bennök , s ha ezt tekintjük, akkor egészen igazolt volt azon jobboldali publicisták állás­pontja, a­kik ama nevezetes okmányban sem­mit sem találván, mindent láttak benne. Látták a fusiót is, melyet a rátartós „Magyar Újság“ tagadott ugyan, de melylyel Jókai nem átallotta dicsekedni, mondván egyik czikkében, hogy „Majd meglátjuk (ekkor meg akkor,­ hogy létrejött e az egyetértés!“ Horvátországból. (Eredeti tudósítás.) Engedjék meg !. olvasóink, hogy jelen tudósí­tásra , melyet a horvátországi illetékes körök egyik legbefolyásosabb férfi­től veszünk, külö­nösen felhívjuk figyelmüket. Zágráb, január 27-én. Ma tartotta a báni conferentia utolsó ülését, mely után bezáratott. Ezen ülésben tétettek közzé a 15-ös albizottmány működésének eredményei. Az egyik vonatkozik a község és megye szabá­lyozására, a másik a patriarchális s úrbéri álla­potok rendezésére. Itt küldöm a t. szerkesztő­ségnek mind a 4 munkálatot, *) a végből, hogy az a magyar közönség tudomására jusson. Ki­jelentettem már egy ízben valamelyik leve­lemben, hogy a megyéket illetőleg csak megkö­tött kezekkel működhettünk, mert számtalan okok mellett, melyek politikai szempontból ve­endők figyelembe, mi önöket, magyarokat, e kér­désben nem akarjuk egyenesen megelőzni. Tudjuk, hogy a négy munkálat hiányos, de ki azoknak h­orderejét, a politikai helyzetet általá­ban s mindazon momentumokat méltányolni tudja, melyek az ily hatalmas átalakulással egy­­bekötvék , jó igyekezetünket elismerésre fogja méltatni s tudnia kell, hogy az ily regeneráló­kat csak a tapasztalás, az idő alkalmazhatja a körülményekhez s egyedül az javíthatja kel­lően. Igen, a megyék ! ezek a mi gabna-, a mi rab­­szolga-billünk, a mi darázsfészkünk ! Vannak dolgok a világon, a­melyeket határozottan el­itélnek, de még sem lökhetnek el azonnal, olya Szerk. *) Tárgyhalmaz miatt csak később közölhetjük.

Next