Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-03 / 126. szám

és ujonczok elrendelése ellenében egy­szerű megtagadást decretál. Nem vonja el végül a törvényhatósá­gok szokott történeti jogait az ország, kormány és törvényhozó testületteli fon­tos érintkezésben s igy a megye jövőben sem szűnik meg köztörvényhatóság és politikai iskola lenni. 2. A b­i­z­o­t­t­m­á­n­y felerésze a legtöbb adót fizetőkből .­l 1. Hogy a birtokkal járó értelmiségnek befolyást kell engedni , kétségbe nem vonható, de az is tagadhatlan, hogy a széles alapú követválasztási census mel­lett az ochlokratia azt kizárhatja. Mind­a mellett nem látom szükségesnek, hogy a conservativ elemnek ily túlsúlyt biztosít­sunk. A törvény őrködhetik a legnagyobb terhet viselők érdekei, de a jogegyenlőség felett is. De városokban ezen számot c­élsze­­rűtlennek is tartom. Tudjuk, hogy itt az értelmiséget nem annyira a földbirtok, mint az u. n. i­ntelligentia, továbbá ipar és kereskedelem képezik. Félő tehát, hogy e számnál ki lesznek zárva ezen elemek a bizottmányból, holott nekik legtöbb jogo­sultságuk volna ott a legfőbb érdekeik. Elfogadom tehát azon nézetet, hogy a bizottságnak csak egy­harmad része áll­jon legtöbb adót fizetőkből. 3. Tisztviselőket a közgyűlés választja 6 évre. Mind az elmélet, mind a gyakorlat szempontjából eléggé igazolt jognyelv. Felesleges bővebben indokolni azok előtt, kik e tárgy felett mélyebben gondolkoztak. Elég egysze­rűen megemlíteni azon két körülményt, hogy a) a bizottság rendszerint szine-java lé­vén a közönségnek, inkább ismeri értel­mes, munkás és megbizható egyéneit, nem is említve a nép romlásába vezető korteskedési szenvedélyeit. b) 6 évi időköz inkább ösztönöz hiva­talviselésre s egyéb pálya feláldozására, de a választó­közönség véleményének megalakulására nézve is, bővebb és kor­­rectebb alkalm­ul szolgál. 4. A felelősség elvének keresztülvitele. A tiszta de­­mocratia kívánalma, mit mindnyájan óhajtünk. Hazánk törvényei közt szám­talan helyen ki van mond­a, de patriar­chális intézményeink miatt gyakorlatilag a papiron maradt. Kifejezését nyerte a kormány eljárásaiban, az 1868. évi adó-, ügyi törvény­ben s bírósági rendszerben ; illő tehát, hogy a törvényhatóságokon és községeken keresztül alkalmazva legyen minden hivatalos functión — az utolsó falusi esküdtig. A helyes közigazgatás főleg attól függ hogy minden bizottmá­­nyi tag és tisztviselő felelősségének tuda­tában legyen, cselekvényei s mulasztá­saira nézve. 5. Az önkormányzat és közigazgatás költségeit a törvényhatóság viseli, melyhez az egyén is hozzá­­s­z­ó­l. Ez főleg a megyékre vonatkozik, mert a városok már gyakorlatában van­nak. A törvényhatóságok inkább ismerik szükségeiket, de a pótadó behajtása egy­szerűbb is lesz az államadóval együtt, feleletet nem kapott, reá lőtt, de nem híve, hogy találta. A lengyelek és Descriveaux úr, kinek őre talán nagyon hirtelen volt a lövésben, egyen­lően érdekelve voltak benne, ho­g­y egy per bot­rányát elkerüljék, azért közös megegyezéssel elsimították a dolgot. Ezen esemény mindazonáltal sok megjegy­zésre adott okot. Do­nanski magyarázata nem talált hitelre. Radzivil v­sszaemlékezett, hogy ez a fiatal ember vezért neki elő­ször a herczegnőről, és megdöbbentő volt őt forró bámulata által, melyet az iránt mindat tanúsított. Domanski discretiója daczára különböző je­lk gyűjtöttek, amelyek mély szenvedélyt látnának elárulni. Hogy mindent e­lmond­junk, u­ólag gyanúsaknak találta­ttak a legegyszerűbb lépéseik, és cserft-le dolog, mely addig egészen természetesnek lát­szott. Nem kételkedett többé senki, ho­gy a her­czegnőnek kedvese v­lt, és többen, kik szivek mélyében ir­gyették Domanski sorsát, kalan­dornőnek bélyegezték és hajlandók voltak Do­­manskit bűntársának tartani. Mindazáltal szokásból, vagy hogy meg ne h­a­­zudtoltassanak, még m­gőrizték külsőleg a tisz­teletet irányában , de ő ne­m csalatkozott azon vál­tozás iránt, mely tekintetében véghezment. Noha tudta, hogy a­zultánhoz intézett levele nem kül­detett el v­eszélyesen tartózkodott magyarázatot előidézni. Radzivd készült Velenczébe visszatér­ni ; nővére már elutazott Volt, és ez az elutazás mintegy jeladás volt a szétoszlásra. Ideje volt, hogy a herczegnő, ha el akarta kerülni a bizo­nyos szakadást, melynek zaja kellemetlen visz­­hangot kelthetett volna, tisztességes visszavonu­lásra határozza magát. Jelentés a nélkül, hogy tervei iránt magyarázatot adott volna, hogy Rómába készül utazni, hol a pápa épen akkor meghalt. Martinelli Knorr esdekléseire, ki nem távozott volt Velenczéből, egy újabb összeget előlegezett neki. Montagne Eduard egy ajánló­levelet juttatott neki Hamilton lovaghoz, Anglia nápolyi követéhez. Újra áttéréséről beszélt. Do­manski, Czarnovszki és egy Chanecki nevű je­zsuita, ki valószínűleg dicsőséget remélt aratni ilyen rangú személyiség áttérítésével az új pá­pánál, egyedül maradtak i ilyek hozzá. Hassau hajójára fogadta őket­ és a kis csapat, néhány cseléd kíséretében 1774. october 30-án partra szállott a barlettai kikötőben. (Folyt. köv.) Miután pedig a kebelbeli kiadások pót­adóból fedeztetnek a polgároktól, ezek hozzászólása természetesen indokolt. Térjünk át ezek után a részletekre. A javaslat 1. §-ban foglalt „a törvény“ kife­jezés helyett használandó volna inkább : „ezen törvény.“ A 3. §. d)­­pontja indokolatlan megszorítása az önkormányzat jogainak. Azonkívül „a terhes szerződések kötése vagy felbontása“ oly körül­­íratlan elasticus fogalom, hogy végelemzésben egy csősz félfogadására is alkalmazható. Ez te­hát közelebbről meghatározandó, vagy még in­kább kihagyandó volna, valamint az f) pont azon felesleges kitétele „és átalában minden ha­tározat, melyre a törvény (?) felsőbb megerősí­tést rendel“, teljesen kitörlendő. A 9. §. szerint az árvaszék elnöke a tiszti ügyész. Ez intézkedést alkalmatlannak tartom, mert ha a t. ügyész számoltatja meg a gyámo­kat, realizálja a vagyont s ő hajtja be a követe­léseket, — tagja ugyan lehet, de nem elnöke az árvaszéknek. A 11. §. intézkedését a pótadó kiszolgáltatá­sára nézve nem lehet helyeselni. Ebből vissza­élések, sőt a közigazgatás fennakadása is szár­­mazhatik : a pótadót tehát teljes befolyt mérté­kében, az önkormányzat kiadásaira átadni jogos is, méltányos is. A 15. §. második kikezdése egészen mellő­zendő volna ; nemcsak azért, mert az első kikez­dés tartalmával ellentétben áll, hanem azért is, mert a haladás és szabadság tekintetében visz­­szalépésnek tűnik fel. Továbbá ezen rendelke­zést a gyakorlati életben kivihetetlennek tar­tom. Hol van azon választó vonal, mely az élő törvény m­egbízálása s a törvényhozás eljárása közt húzandó ? Hiában decretálunk mi elméleti szabályokat a törvényben, ha az élet annak el­lentmond s a praxis kijátszsza. Én teljesen mél­­tánylom a kormány intenzióját a törvényhozás szentélyének megőrzésénél, ezen rendelkezés fo­galmazásában , de ezen más után s más eszkö­zökkel kell segíteni. Maradjon tehát egészen el, nehogy a köztörvényhatóságok a közszabadság érdekében jogos panaszokat formálhassanak; ennyi szabadságot elbír még a magyar képvise­­lőház! A 23. §. második kikezdése semmi összefüg­gésben sem lévén az elsővel, átteendő volna a 66. §. végére. Továbbá a választókerületeket nem kellene annyira felaprózni, mint melyek a személyes tu­­sáknak folytonos színhelyei lesznek. Látjuk to­vábbá, hogy még a követválasztásoknál is ezrenként tartják magukat vissza a választók, an­nál inkább teendik ezt bizottmányi tagok­ választá­­sainál. De a munka oekonómiájára nézve is taka­rékosabb és időnyerés kívánatos. A 27. §-ra nézve is volna némi megjegyzé­sem. Itt a javaslat kimondja, „hogy választó és választható a törvényhatóság mind azon lakosa, a ki országgyűlési képviselőválasztásra jogo­sítva van.“ Nem hivatkozik ugyan világosan az 1848. V. t. czikkre, de bizonyos, hogy más vá­lasztási törvényeink még nincsenek. Hogy pe­dig ezen törvények hiányosak, az idő szárnya túlhaladta azokat, mindenki tudja; valamint azt is, hogy új választási törvények, a szóban levő javaslat életbeléptéig már nem hozathat­nak. Bár­mi széles tehát az alap, melyen a vá­lasztott bizottmányok állanak s ez kívánatos is: nem tartom czélszerűnek, hogy a nevezett törvényc­ikk 2-ik §-nak e) pontja ismét alkal­mazásba jöjjön. A kiváltságok kora lejárt, ezen elavult jog tehát már a jelen törvényben eltör­­lendő volna, valamint óhajtott irányban módo­sult a választási törvény és képesség azokra nézve is, kik sz. kir. városokban írni s olvasni nem tudnak. A 43. §. a közgyűlések hatáskörét szabályoz­za s annak különösen p) pontja a felirati jo­got azon kormányrendeletekre nézve, melyeket az alispán vagy polgármester a közgyűlés elé terjeszt. Habár az állami közigazgatás tekin­tetében az egyéni rendszer felé inkább haj­lom is , mint a testületi kormányzás felé, hol szintén lehet centralisatió , mégis az önkormányzat jogai felett, magát a köztörvény­­hatóságot látom első­sorban hivatottnak őrködni. Nem következik ebből, hogy a kormány fel­ügyeleti jogot ne gyakoroljon, melynek szüksé­gét Szentkirályi Mór is elismeri ; de az sem kö­vetkezik, hogy csak az alispán vagy polgármes­ter egyéni felfogásától függjön, mily kormány­­intézkedéseket adjon a közgyűlések tudtára ? főleg ha azok a municipium belügyére vonat­koznak. Kívánatos volna tehát a köztörvény hatósá­goknak ezen eminens jog­gyakorlására nézve törvényes garanciát nyújtani. Ezen a. p) pontja után tehát egy új pont beigtatását indítványo­zom, melyben kimondatnék a közgyűlés joga azon jelentések tárgyalására is, miket az alispán vagy polgármester az önkor­mányzat ügyeiben kelt kormány­rendeletek végrehajtásáról feltétlenül megtenni időnként kö­telesek, hogy azokra nézve a közgyűlés utóla­gos felirati vagy kérelmezési jogát gyako­rolja. A 45. §. azon intézkedését, hogy a határoza­tot a szólók többsége szerint kell kimondani, nem pártolhatom. Mert ebből még az általános érzületet következtetni nem lehet, sokan lévén kik szavazni akarnak, de szólni nem ; másrészt pedig két párt közt a szólásnak végetossza­­■ nem volna. A szavazás tehát felállással vegyülve ma­radással volna először megkisérlendő. A 46. §. szerint a közgyűlésen a jelenlevők határoznak s minden indítványt előbb a jegy­zői hivatalnál közszemlére kell kitenni. Ezen rendelkezések nem vezetnek a kívánt czélhoz. Mert igaz ugyan, hogy a tisztviselőknek szava­zattal fel nem ruházása esetén gyakran köz­gyűlést tartani sem lehetne; de az is igaz, hogy bizottmányi tagok hiányában ily tisztiszék vagy kisgyűlés, nyilvános bizottsági ülés szinével s jellemével nem birna. Kellene tehát bizonyos számú képviselőknek jelenlétéről gondoskodni s azok köteleztetéséről intézkedni, mert különben 5­6 ember végez­het a városi vagy megyei bizottság nevében. Az indítványok tárgyalását pedig előleges be­nyújtástól nem tanácsos függővé tenni, mert et­től a tagok rendszerint tartózkodnak s gyakran a nyilvános tárgyalás folytán merülnek fel. A főispánok rendes jogait két esetben óhaj­­tanám mérsékelni, illetőleg megszüntetni, t. i. az 53. §. d. és g. pontjában. Első esetben a főispán felhívásához képest, vagy a­n­élkül is, maga a közgyűlés rendeljen vizsgálatot saját hanyag vagy vétkes tisztvise­lője ellen s a felfüggesztést is önállólag gyako­rolja, értve ezt az alispán ellenében is, a máso­dik esetben pedig a kijelölés jogát az 848. 17. t. sz. szelleme szerint megosztva gyakorolja. Ezeket részint az önkormányzat elvben kimondott önál­lósága követeli, részint a hivatal érdeke megkí­vánja. A 63. §. szól a városi polgármester hatáskö­réről, bár nem oly részletesen mint a­z 58. §. az alispánéról, sőt némi homálylyal is, a­mennyiben a 2.j pont alatti jogforrások közelebbről isme­retlenek. Igaz, hogy mellette a városi tanács is, de ennek jogköre sincs szabályozva. A d. pont alatti „végrehajtja“ szó után kiteendő volna: „a közgyűlés törvényes határozatait“ illetőleg stb. A 66. §. c) pontjából azon kifejezés: „se bűn­vádi kereset“— egészen elhagyandó volna. Elég, ha benne van az, hogy „büntetés alatt“, azaz el­­ítélve nincs. A bűnvádi kereset még nem felté­telezi a bűnösség tényét, sőt az illető abból ár­tatlanul is léphet ki. Mért sújtsuk tehát őt már előre közbecsületében s foszszuk meg családjával együtt kenyerétől ? Tudjuk, hogy választások alkalmával a személyes és pártérdekek napiren­den vannak s a törvény ezen gyengeségét az ön­zés és szenvedély könnyen kizsákmányolhatják. Tartsuk meg tehát a 1848,1­231- ez. 16 §-nak ide vágó értelmét. Végül a „becste emítő“ bűn­tetteket szintén elő kellene számítani. A 67. § ban felsorolt megyei és városi tiszt­viselőkön kívül, szükséges volna a szolgabió és városi tanácsnokokra nézve is szabályul ki­mondani és megkívánni a jogvégzettséget és vizsgákat. Ezt, úgy hiszem, felesleges bővebben indokol­ni. Mert habár megyékben az alispán és váro­sokban a polgármester kezében lesz is az önkor­mányzat és közigazgatás valóságos gyakorlata, felelősség mellett tartva, mégis a szolgabíró és városi tanács körében is naponként fordulnak elő jogi és pénzügyi kérdések, melyeknek he­lyes elintézéséhez magasabb képzettség kiván­­tatik. Attól pedig nem tartok, hogy Magyaror­szág közigazgatási tiszti karára kellő számú jogvégzett egyéneket ne kaphatnánk. Indokolja ezen szükséget továbbá az is, hogy a megyei és városi tisztviselők,már eo ipso köz­gyűlésen is szavazattal bírnak. A 18. §-ból elmaradhatna szintén a főispán helyettesítése a t­sztújitás] tartalmára; ellenke­zőleg ki kellene mondani, hogy a jelenlegi tiszt­viselők tartoznak hivatalaikat az átadásig pon­tosan betölteni. Ezt kiván­ja a közigazgatás folytonossága, míg a főispáni helyettesítés előle­­ges pressiót gyakorolhatna. A 74. §-nak a konok perlekedőkre vonatko­zó része felesleges. Erről már van törvény s ezt az egyes esetben úgyis a biró ítéli meg. A 75. §. első és második része közé be kelle­ne még igtatni: „E végett valahányszor a köz­vagyon vagy egyesek vagyonkérdései felett ho­­zatik határozat, — mindig név szerint történik a szavazás s a szavazók neveinek jegyzőkönybe kell vezettetniük.“ Ezek azon reflexió­­iket a jelen javaslat mind általános részére, mind az egyes szaka­szokra nézve ez­úttal kiemelni s a kormány és képviselőház figyelmébe ajánlani óhajtottam. Adjon isten a kísérlethez kedvező fogadtatást a nemzet részéről és szerencsés időjárást. M. J. magát határozata előtt, méltányos-e, ha a jogo­kat megszorítja, czélra vezet-e, s mi következé­se lesz a megszorításnak. A­mi a méltányosság kérdését illeti, az fő te­kintetet érdemel annál, kit egy nemzet akarata úrrá tett az egyesek felett. Ha a törvényhozó tekintbe veszi hogy­ mindazon orvosok, kiktől el akarja venni a jogot, hogy államorvosokká legyenek, hiven s lelkiismeretesen vizsgát állottak ki már egyszer abból, miket mind­eddig az államorvosi hivatalra szükségesnek határozott, s ha meggondolja, hogy az egészség­ügyi tanács megint vizsgára akarja kényszerí­teni ugyan a férfiakat, másodszor is ugyanazon tárgyakból, eszébe fog jutni, hogy ez zaklatás, mert felesleges, hogy alaptalan, mert több tárgy­ból csak nem kívánhat az országgyűlés vizsgát, mint mennyit meghatározott, ha százszor is meg volna győződve arról,­­ hogy jövőre több előkészültség lesz kívánatos, miután mindeddig alkalmat sem adott arra, hogy a több előkészült­­ség megszerezhető lett volna, vagy lenne, mert azt csak nem mondhatom alkalomnak, ha egy­­egy magántanár elrejtve tanít, hallgatás kötele­zettsége nélkül oly tantárgyakat, mint a tör­vényszéki vegytan, mérgezések tana, járvány­tan, épületi szövettan, orvosi statistika, egészség­tan, elmebetegségek tana stb., mik szükségesek ugyan az államorvosnak, de mint a rendkívüli tantárgyak soha vizsga tárgyait nem képezték. Továbbá kérdés, hogy az oklevelesekre elren­delt új vizsgával mi c­élt ér el a törvény az államorvosi hivatalok betöltésénél ? Vegyük a dolog gyakorlati oldalát szem­ügyre. Az országgyűlés elhatározza, hogy az újonan hivatalba lépő régi okleveles orvosok vizsgát kötelesek kiállani, s egyúttal pályázatot hirdet 3000 községi orvosi állomásra. Jelent­kezni fog talán 30 orvos, ki rászánja magát a vizsgára, de a többi 2970 községi orvosi állo­mást csak nem lehet betöltetlen hagyni, vagy oly könnyűvé, játékká kell tenni a vizsgát, hogy boldog, boldogtalan átjusson rajta, vagy kivételt kell tenni a törvény alól, hogy csak azon üres állomások betöltessenek. Első esetben nevetségessé lesz oly intézmény, mely jövőre az államorvosi képzés jobb szervezése után képes lesz nagy befolyást gyakorolni a közegészségügy előmozdítására, második eset­ben hozott az országgyűlés egy törvényt, mely végrehajtásának első pillanatában hasznavehe­tetlennek bizonyul. Hogy tehát az államorvosi vizsga fontosságá­ból ne veszítsen, hogy kivihetlen törvények ne hozassanak a törvény tekintélyének kárával,, meg kell alkudni a körülményekkel, le kell nyelni a keserű falatot s elhatározni , hogy „az államvizsga letételére nem kötelesek azon orvostudorok, kik eddig már megkapták tudori okle­velüket, s nem kötelesek mind­azok, kik a törvény kihirdetése előtt léptek az orvosi pályára,“ mert mindannyian azon tudattal léptek e pályá­ra, hogy az orvosi oklevél kelte után képes ne­kik nemcsak a magán­gyakorlatban, de mint egyúttal államorvosi oklevél hivatalos állásban is kenyeret adni. Hogy miként jusson a tiszti s községi orvos hivatalba, kinevezés vagy választás által, arról következő czikkemben. Dr. DULÁCSKA. * * * Tiszti főorvos s községi orvos. .. Most vegyük szemügyre az államorvosi vizs­gát. E tárgyra vonatkozókat csak az egészségügyi tanács javaslata tartalmaz, s abban látjuk, hogy kik altiszti orvosi vizsgának­ megfeleltek,s az or­szágos egészségügyi tanács által képességi bi­zonylattal láttatnak el azok alkalmaztathatnak tiszti orvosokat,akik a­­képességi bizonylattal nem bírnak nem pályázhatnak, ki nem jelölhe­tők, s nem alkalmazhatók hatósági hivatalra. (28., 29. §) Nem köteleztetnek a tiszti orvosi vizsga leté­telére mindazon hatósági orvosok, kik e törvény kihirdetése előtt legalább két évig folytonosan hivatalos működést gyakoroltak (30 §) E czikkekben az egészs. tanács meghatároz­­tatni akarja, hogy jövőre mind­azok, kik orvos­tudorrá lesznek, qualificatiót az oklevéllel még nem nyernek államorvosi szolgálatra, mint ed­dig, csak külön államorvosi vizsga letétele után pályázhatnak jövőre hatósági orvosi hivatalra. Ez helyes. De egyúttal két részre osztja azokat is, kik e törvény kihirdetése előtt jogosítványt nyertek oklevelükkel mind magán­orvosi gyakorlatra, mind államorvosi szolgálatra,­éspedig olya­nokra, kik nem lesznek kötelesek letenni az ál­lamorvosi vizsgát újra, és olyanokra , kik kötelesek letenni. Én nem látom ugyan át, mi jogosítja fel­­az egészségügyi tanácsot azon feltevésre,­­ mi­után állítja, hogy az eddigi eljárás minden ké­pessé tevés mellett is javítandó, hogy mind­azok, kik eddig államorvosi hivatalra léptek a nem kielégítőnek keresztelt oklevéllel, már hi­vatalra lépés által képesekké lettek , s minda­zok, kik nem voltak oly szerencsések, államor­vosi hivatalra léphetni, már annál fogva képte­lenek. De tényleg a különítést megteszi, hogy jogo­­san-e, arról kétkedem. Kétkedem pedig azért, mert vagy képes volt mindaz, ki jelenleg oklevéllel bír, az államorvo­si szolgálatra, vagy nem, miután egyforma ok­le­­let nyert mindannyi; -­­ a gyakorlatiasság adhat előnyt alkalmaztatásban egyeseknek , kik már úgy is képesek, de a képesítet­tektől a gyakorlatiasság hiánya nem ragad­hatja el az alkalmaztatásra kilátást , nem teheti kérdésessé , s még kevésbé függővé egy újra leteendő vizsgától, annyival ke­vésbé, mert magát a gyakorlatiasságot az új vizsgával sem nyerik meg, az mindig idő kér­dése ; mert maguk a mostani egészségügyi ta­nácsosok többsége is azok sorából való, kik ál­lamorvosi hivatalt nem viseltek, a mégis képe­sek az egészségügy főközegének lenni, úgy ab­ban a körben kivülök is lesz még jócsomó az államorvosi szakokban jártas egyéne­iket egy­­­szerre képtelenné nyilatkoztatni valódi megbá­nás. Mérjünk egyenlő mértékkel. Osztott jogait egyeseknek elveheti ugyan a törvényhozás, de meg kell komolyan kérdeznie Országgyűlés.­ t. A főrendiház mai ülésében három vas­úti törvényjavaslatot tárgyalt. Ma került először a főrendek elé a kérdés, — adassék-e a másodrendű vasutaknak ál­lami kamatbiztosítás, avagy nem ? A mai ülésre már régen készültek, s az elnök már jóval előbb sürgősen felhívta a ház tagjait a megjelenésre. Meg is jelentek 1­50-en. A határozati javaslat, melyet An­­drássy Manó gr. a nyíregyház-ungvári másodrendű vasút tárgyalása alkalmával beadott, mindenesetre figyelemreméltó, a­mennyiben nemcsak a másodrendű vas­­utaktól kívánja megtagadni a kamatbiz­­tosítást, hanem e rendszert még az első­rendű vasutakra nézve is meg kívánta szorítani. A vita, melyben Zichy Ferencz gr., Waldstein gr.,Vécsey b., Kerkápolyi pénzügyminiszter és Hollán Ernő állam­titkár résztvettek, jobbára a határozati javaslat körül forgott. Az egész vitát leg­jobban jellemzi az, hogy a kamatbiztosi­­tási rendszernek egyetlen partisanja sem akadt, mig heves ellensége támadt Zichy Ferencz grófban. Maga a pénzügyminisz­ter sem tartotta a kamatbiztositási rend­szert absolute jónak, de nem is vetette el egyenesen, mint azt Zichy F. gr. tévé. Általában azon nézet vonult keresztül az egész tanácskozáson, hogy a kamatbiz­tosítási rendszer nem a leghelyesebb mód­ja a vasútépítésnek, de az adott viszo­nyok között nálunk a vasútépítés csakis így lehetséges. Lipthay B. K. eszméje az állam supergarantiájáról a vita folyamá­ban nem talált viszhangra. Azon kérdésre pedig, várjon a kamatbiztosítási rendszer a másodrendű vasutakra alkalmazható-e? az egész főrendiház, úgy látszik, egy né­zetben volt a pénzügyminiszterrel s az államtitkárral együtt. Senki sem tartotta czélszerűnek e rendszert a másodrendű vasutakra is alkalmazni, de a fenforgó koncret esetben az államgarancia előnyö­sebbnek tűnt fel az államsegélyezésnél. A vita Andrássy Manó gr. határozati javaslatának elvetésével és a törvényja­vaslat elfogadásával végződött. A ház ezután vita nélkül elfogadta a gömöri iparvasutról, a bánréve - nádasdi vasutról s­s tiszai kor­­uradalom közsé­geinek váltságdíjáról szóló törvényjavas­­latokat. II. A főrendi ház ülése június 2 -án. (Folytatás esti lapunkhoz.) Elnök Cziriky János gr. főkamarás, jegyzők N­y­á­r­y Gyula b., Csáky Gyula gróf. A kormány részéről jelen vannak : Kerká­polyi K. pénzügyminiszter, Hollán Ernő államtitkár. A főrendiház a nyíregyháza-ungvári vasúti törvényjavaslatot tárgyalja. A hármas bizottság általánosságban és rész­leteiben elfogadásra ajánlja a javaslatot s azon nézetét fejezi ki, hogy az engedélyokmányban a vállalkozó társulat talán kelleténél túl meg van szorítva s a kormánynak a vasanyagokra és gyári készítményekre nézve szerfelett nagy felügyeleti jog adatik. Azon kérdésre, várjon a kamatbiztosítást czélszerű-e a másodrendű vas­utakra alkalmazni, a bizottság ezúttal nem kí­ván kiterjedni. Andrássy Manó gr.: Meggyőződése szerint a törvényhozás az államgarantiák adásában el­ment a non plus ultráig. Óvakodjunk további garantiáktól Határozatilag kimondatni kívánja, hogy a főrendiház ragaszkodik azon egyszer kimondott határozatához, mely szerint a másod­rendű vasutak állami garantát nem kapnak. Egyszersmind azt is határozatilag kimondaná a főrendiház, hogy még fővonalakra nézve is mindaddig nem hajlandó garantiát adni, míg a kormány világosan ki nem mutatja, hogy a ter­vezett fővonalak az államgarantia két­harmadá­val felérő jövedelmet biztosan várhatnak. Kivé­telt csak azon vasutak képeznének, melyeknek hadászati sürgősségét a kormány kimutatni képes.­­ Ajánlja ezen határozati javaslata el­fogadását. Elnök kérdi, várjon a gróf e határozatot azon szándékban terjesztette-e be, hogy elfoga­dása esetén ez már a nyiregyház-ungvári vasúti törvényjavaslatra is szólana ? Andrássy Manó gr. kijelenti hogy a ház eshetőleges határozatát a szőnyegen forgó nyír­­egyháza-ungvári vasútról szóló törvényjavaslat­ra kívánja alkalmaztatni, mely e szerint vissza volna utasítandó a kormányhoz. Elnök ezért felszólítja a házat, hogy szóljon hozzá az elvi kérdéshez, melyet a határozati javaslat foganatosíttatni kíván. Zichy Ferenc gr. elfogadja a törvényjavasla­tot általánosságban és részleteiben, de mivel ak­i néhány hete épen a kamatbiztosítási rendszer ellen szólt, mostani szavazatának indokolására szükségnek tartja felhozni hogy a törvényjavas­lat egy már létező törvénynek, az 1868. 49. t. sz. 2. §-ának kifolyása, mely e vasút "kiépítését államsegély mellett elrendelte. Szónok ezután a múltkor tartott beszédében a kamatbiztositás el­len felsorolt érveket tovább kifejti és ezeket sz ungvár-nyiregyházi vasútra kívánja alkalmaz­ni. Szól a kamatbiztosítási rendszerről átalában, pénzügyeink túlterheltetéséről, a kormány ha­tásköréről a vállalkozókkal szemben stb. A tör­vényjavaslatot,mely előttünk fekszik, elfogadan­­dónak véli, mert a kamatbiztosítás először cse­kély, másodszor pedig nem volt, a­ki államse­gély melletti kiépítését elvállalta volna. Szónok ezután az engedélyokmányra áttérve, úgy látja, hogy a kormány a vállalkozókat anyagszerenc beszerzésére nézve szerfelett megszorította és végül nem helyeselheti szónok azt sem, hogy a tariftára nézve magának oly rendkívül nagy ha­táskört kötött ki. Vécsey József­­. mint a vasúti bizottság tagja melegen ajánlja a javaslatot, kereskedelmi, közforgalmi szempontokból. Különben mint sza­­bolcs megyei főispán személyes tapasztalásból tudja, hogy ott minden mértföldnyi kőút kiépí­tése átlag 110.000 ftba kerül , a fentartás pedig mértföldenkint 9300 forintba. Ily körülmé­nyek között csakugyan czélszerűbb egy vasút építése, melynek az állam oly csekély kamat­­biztosítást ad. Újból melegen ajánlja a javas­latot. Waldstein János gr. azt tartja, hogy min­den vasútnak meg kell adni a garantiát, annál inkább meg kell azt adni a szőnyegen forgó vi­déknek, mert ily csekély áron talán tisztessé­ges utakat sem lehetne azon a vidéken építeni. Emlékezteti a házat azon társaság ajánlatára, mely a munkácsi vasutat tervezte s azt egyene­sen Ungvárra vezette volna. Ha azon társulat ajánlatát elfogadták volna, más­fél millióval ol­csóbban érték volna el,amire most sok millió kell. Szónok különben elpanaszolja baját egy társa­ságnak, a melynek maga is tagja és rászállja a modort, mely a vasutengedélyezéseknél alkal­­maztatik. Különben elfogadja a javaslatot. Kerkápolyi Károly pénzügyminiszer: (Be­szédét lapunk zártáig nem kaphatván kézhez, kénytelenek vagyunk azt holnapi esti kiadásunk­ra halasztani.) Perczel Miklós, baranya megyei főispán, Andrássy Manó indítványára utalva, nem tartja czélszerűnek, hogy a törvényhozás egy része oly határozott elveket mondjon ki, mely ál­ól a jövő törvényhozásnak is megköti kezét. Nem tartja ezt czélszerűnek a státuselvekre sem, nem pedig az ily forgalmi és kereskedelmi elvekre. Szónok jelzi a vasútépítés három módját, és meggyőző­dése szerint nekünk más módunk nincs, mint a kamatbiztosítás melletti építés, mert még zsenge hitelünk nem engedi meg a saját pénzünkön való építést. Maga sem kívánja, hogy az engedé­lyezésben könnyelműen járjanak el, de ha aka­runk vasutat, csakugyan kamatbiztosítás mel­lett kell azt építenünk. Andrássy határ,­javasla­tát elvetendőnek tartja. Lipthay Béla b.: Sajnálja, hogy a vitában nem merült fel az is, várjon nem lehetne-e vas­utakat a felülgarantia eszméje szerint építeni, és pedig úgy, hogy azok, kiknek személyes ér­deke kívánja a vasutat, maguk vállalják el a garantiát, de mivel saját szakállukra a külföl­dön alig kapnának pénzt, az állam felülgaran­­tírozna, azaz jót állna fizetési képességükért. Szórok hiszi, hogy ezen módon sok vicinális vasutat lehetne létesíteni, és sajnálja hogy ezt a kormány a szőnyegen forgó vasútnál nem kísérelte meg, mert hiszen ezen vasút is különösen bizonyos érdekeltek miatt építtetik ; az ungvári korona-uradalomra lehetett volna róni a biztosítást, s ez bátorításul szolgált volna aztán egyebeknek is a biztosítást saját vicinális vasutaikért elvállalni. Csak feltételesen fogadja el a törvényjavaslatot, a­mennyiben t. i. bebizo­nyítható nem volna, hogy e vasutat tisztán 100.000 frt államsegély mellett is ki lehet építeni. , Andrássy Manó gr.: A hozzá intézett kér­désekre a következőkkel válaszol: Volt a ki­ál­

Next