Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-11 / 132. szám
132. szám Szombat, junius II. 1870. 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. cim. I. emelet. E lap szellemi rászát illető minden kitzlomány a szerkesszőséghez intézendő. Bárminkvden levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencciek tere 7. szám földszint. A lap anyagi rizsát illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panasok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz Intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: T*F7 helyben, házhoz hordva: Égés évre ... .It frt. Félévre........................11 firt Negyed évre ... , 50 kr. Két hóra. .... 30 50 kr. Egy hóra .... 186 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 nj kr. Bélyegdíj külön 80 nj kr. Nyilt^ér : 6 hasábos petitsor 15 nj kr. PEST, JUNIUS 10. A Az angol nemzet legközelebb mérsékeltségéről és politikai belátásáról fényes tanúságot ten. Ép amaz időben, midőn a fanatizált iráeni tömegek fegyveres betörést rendeztek a brit állam területére ; midőn az angol nemzet egyik kezével kardot vonni volt kénytelen lázadó alattvalóinak leverésére, épen akkor nyújtotta másik kezét a béke és az engesztelődés jelvényeivel és biztosítékával az ír nemzetnek. Ugyanakkor, midőn az amerikai félnek a hadak átkát akarák birodalmába szórni, szavazta meg és fogadta el harmadik olvasásban az angol képviselőház a híres ihoni földbirtok-bilit, mely a szerencsétlen ir nemzet legfájdalmasabb sebét orvosolni van hivatva. Mint a nagy ir egyházi bili, úgy a jelen törvény is a Hith Gladstone-minisztérium műve, mely Anglia politikájának Erin irányában általában először adott barátságos és testvéries irányt. Nem mintha az előbbi kormányok ellenséges érzelemmel viseltettek volna Írország irányában. A jóakarat valószínűleg bennök is megvolt, de nem adtak neki kifejezést a tettekben. Gladstone volt az első, aki a nagy reformok megvalósítását tényleg mégis kísérte. Egy Izlandra vonatkozó indítványával szavaztatott bizalmatlanságot elődjének, Disraelinak, ki — mielőtt a parlament votuma előtt meghajolt volna, feloszlatá azt és magához a nemzethez folyamodott. Az angol nép Disraeli ellen és az ithoni reformok mellett nyilatkozott s Gladstone azonnal a nemzet akaratának megvalósításához fogott. A parlament első ülésszakát az egyházi kérdés dominálta és megoldása csak hosszú küzdelem után sikerült. A második ülésszakban a sokkal bonyolultabb földbirtok-kérdés került napirendre. Mindkét törvény mélyen anyagi, pénzügyeket érinte ; de míg az első csak egy testületet, az anglicán egyházat illette, az utóbbi ezer és ezer angol kisebb családot, s az aristocratiának azon majdnem egész részét érdekli, mely a felsőházban a törvényhozói hatalmat gyakorolja. A legnagyobb tapintat, belátás és mérséklet kellő tehát ahhoz, hogy oly törvényjavaslat készüljön, mely egyfelől az írek legalább józanabb részét kielégíti, másfelől az érdeklett angoloktól sem kíván rendkívüli áldozatokat. Hol pénzről, anyagi előnyről való lemondásról van szó, ott tudvalevőleg a conservativ angol főurak még inkább conservativek, mint más kérdésekben, már pedig az ő beleegyezésük nélkül a nemzet akarata törvényerőre nem emelkedhetik. A javaslat készítésekor tehát Gladstone előtt két alternatíva állt. Vagy olyat készít, mely az íreknek tetszik, de a felsőház ellenzése folytán soha törvénynyé nem válhatik, vagy pedig olyat, mely az angol főuraknak tetszik, de Izland nyomorát enyhíteni nem képes. A Gladstone előtt fölmerült, ide vonatkozó reformtervek mindnyájan e két osztályba sorolhatók. Egy részük a birtokjogviszonyok teljes átalakítását s létező jogoknak a birtokosoktól való elvonását s a bérlőkre leendő átruházását czélró, akár állami kárpótlás mellett, akár pedig a nélkül. Még Mill, a híres nemzetgazda és philantrop is kényszer utján akarta az ir bérlő-osztályt szabad paraszt-osztálylyá átalakítani. Természetes, hogy az ilyen tervek megvalósítása ez idő szerint a lehetetlenségek közé tartozik. A többi tervek részint a bérleti időt, részint a haszonbért akarók törvény útján meghatároztatni s igy gyakorlati eredménynyel nehezen bírhattak volna. Gladstone javaslata e két szélsőséget teljesen elkerülte és egészen más alapelvekből indult ki. A meglehetősen terjedelmes munka két részre szakad. Az első azon kárpótlásokat szabja meg, melyeket a tulajdonos a bérlőnek azon esetre, ha bérletét bármi okból elhagyja, épületek és más tartós beruházásokért adni köteles. E rész egyszersmind a bérlő igényének meghatározási módozatát is előírja. A második rész a bérbe adott jószágok önkéntes eladását könnyíti meg. A bérlők az állampénztárból e czélra olcsó kamatért és évi törlesztésre előleget kapnak mely a törlesztés idején át a jószágra van kebelezve. A bili főelve azonban nem ezekben fekszik, hanem Izland sajátságos birtokviszonyaiból magyarázható ki. Az ir birtokviszonyok alapját a hódítás képezte. Az erőszak jogczime pedig csak a hóditóra nézve alapit kedvező állapotokat. A kifosztott ihoni szabad birtokosok kis bérlőkké sülyedtek, kik oly területen gazdálkodnak, melyből csak nyomorúságosan tengethetik életüket. Miután régebben a törvényhozási jog gyakorlásából is kizárattak, az angol birtokosok humanitása sem ment annyira, hogy a bérlőkre nézve csak elviselhető törvényeket is alkottak volna. A régi törvények betűje tehát valóban embertelen vadsággal súlyosodik a nagyszámú irhoni kis bérlőre. E törvények jellemzésére csak azt említjük föl, hogy a tulajdonosnak megadják a jogot, miszerint a bérlőt a birtokból bármikor kitehesse vagy pedig a haszonbért fölemelhesse. Azonban a törvényhozók önzését és szívtelenségét az idők folyamában mérséklő, szelidsté az emberiebb közérzület nyilatkozata : a szokás. A szokásjog a törvényjog szigorát sokban meghiúsította de kedvezőbb állapotok alkotására már azért sem volt képes, mert természete szerint minden vidéken és minden egyes jogviszony körül igen eltérő volt. Néhol kedvezőbb, néhol kedvezőtlenebb a bérlőre, de aránylag legszelídebb Ulster tartományban, hol a bérlet beruházásaiért már előbb is kárpótlás illette, akár önkényt hagyja el a birtokot akár nem. A bili tulajdonképenn és fő feladata tehát, hogy a jog s a tényleges állapot, a törvény s az ingadozó, mindenütt különböző szokás között az ellentétet kiküszöbölje , hogy a szokást törvényszerűen megállapítsa, érvényre emelkedését biztosítsa s czélszerű igazságügyi s törvénykezési intézmények alkotása által minden jogos igény védelmét és érvényesülését lehetővé tegye. A bik e czélját maga Gladstone ekkép fejezte ki : »Úgy veszem a dolgokat, amint találom őket. Nincs szándékomban a kísérleteket behozni vagy megszüntetni. Nem foglalkozom a gondolattal, hogy az angol gazdasági rendszert Izlandba átültessem vagy azt onnan kizárjam. Csak azt óhajtom, hogy a törvény öszhangzatba jöjjön a jelenlegi szokással, hogy ezután két rédszerünk ne legyen egymás mellett , az a törvény betűjében, a másik a nép szívében.“ Mint minden nagy törvényhozási műnek, Gladstone javaslatának is nem egy hiánya van. Az angol-ír viszonyok ismerői főleg azt hozzák föl ellene, hogy alkalmazása kissé nehézkes, hogy a végrehajtásban oly sok tényező összműködésére szorul, miszerint a gépezet megakadása nem tartozik a lehetetlenségek közé, ámbár a parlament több practicus módosítást ten rajta. Azonban egyes elhibázott részletei mellett is emlékezetes marad e bili az angol állam történetében. Az igazság és humanitás győzelmét képviseli az a középkor szívtelen, erőszakos, hódítási theóriái felett. Meghozza-e azonnal az évszázados igazságtalansággal szemben a várt gyümölcsöket? Kiirthatja-e egy varázsütésre a mélyen a szívekbe gyökerező gyűlöletet és keserűséget? Arra csak a jövő felelhet, de maguk az angol államférfiak is elismerik, hogy a bili jótéteményei csak lassan-lassan fogják Írország közéletét áthatni s a fölzaklatott társadalmi viszonyokba a béke és rend áldásait átplántálni. Ha Anglia két-három évtized előtt gondolt volna Izland sebeinek behegesztésére, úgy ma nem lenne kénytelen ott a börtönőr szerepét játszani. Mind magának, mind szenvedő testvérének nem egy keserű órát megkímélt volna. A reform sokáig váratott magára, nem csoda tehát, hogy sokan reformnak sem akarják tekinteni azt. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A magyar aristocratia 1848 előtt és ma. H. Ezen évek uj korszak kezdetét jelölik, melynek politikai valódi jelleme, értéke s vége nem constatálhatók. Kettő azonban bizonyos : 1) a magyar korona tartományai uj súlypontot nyertek, illetőleg hagyományos, közjogi és történeti súlypontjukat visszanyerték, a nemesség helyett a nép lett a korona tagjává, ámannak előbbi alkotmányos jelentősége a jogegyenlőségben olvadott fel; 2) a parlamenti kormány behozása által a közdolgok intézési joga a honpolgárainak közös jogává vált. Ma más képességekkel kell bírni az államhajó kormányosainak mint régen, az utóbbi absolut kormányrendszer alatt összevissza vegyült népelemekből ki kell keresni azokat, melyeken az új állapotokat a magyar faj hegemóniája alatt reconstruálni és megszilárdítni lehet. A kezdés megvan, miként lefolyása az égi kéz és jövő titka. A mostani rend végleges megállapodása processusánál nem lesz-e az aristocratiának s később tán a democratiának a társadalmi erők és egyéni jogok egyensúlyát megzavaró befolyása ? E kérdéssel ideje foglalkoznunk. Legyen szabad egész általánosságban nekem is reflectálnom reá. Ha — amint remélnünk kell — a magyar korona országai és az osztrák császárságot képező országok és tartományok között létrejött közjogi viszonyok állandósulnak, én tekintet nélkül a nemzetiségre, azon társadalmi elemnek jóslók döntő súlyra emelkedést, mely a földbir-tokot kezében tartván, értelmiségben s politikai kormányügyességben a többit felülhaladja, ha birtoka értékét okszerű gazdaságvitel s gyáripar utján hatványozni, piaczati kereskedelmi egybeköttetések s okos operaviszonyok által szaporítni képes lesz. A kormány nem tagadja meg lélkútfejét és származási okát, a korona pedig a legfőbb államérdek,a kötések és egy egészséges politika szellemében cselekszik, ha a közbiztonság és jóllét alapjait ebben keresi. A mely nép Magyarország földét legnagyobb számban lakja, az szerezte és ma is verítékével kövéríti, jobbadán az ő fiai védik külellenség ellen, hordozzák a közterhek nagyobb részét, annak van szivén a rend és szabadság, annak igazán hona e haza. Ez a már ma egygyé vált kis és nagy földbirtokosok millióra menő száma, mely ellensúlyozni képes mind a nagy tőkepénzeseket, mind a semmivel nem bírók és napi szolgálatok béréből élők osztályát, melyek közül egyik — amint Rousseau megjegyzi — mindig hajlandó eladni, a másik megvenni a szabadságot. Érdemlett tiszteletet adok a tőkepénzesnek , kivált bomlott financziáju országokban ez felette hasznos, s ám birjon aránylagos befolyással; de a pénz utoljára is csak csere-anyag, vásári eszköz lévén, mely néha való értékkel sem bir, sőt kivált a papírpénz mindennél változóbb értékalapot képezvén, birtokosa előtt, mig nemesebb attribútumai nincsenek, kalapot nem veszek. Legyen a tőkepénzes jó hazafi, mozdítsa elé a közjót, a tudományt, művészetet, a közintézeteket gyámolítsa, humanitárius czélokra legyen kész áldozni, akkor tiszteletet érdemel, de az nem, akinek törvénykönyve, állambölcsesége, hona és fejedelme, istene és menybeli üdvössége pénzzacskója és a börze. Az ilyenekkel részint bujdosó és mindenütt csak az önhasznot néző természetüknél fogva nem tartja fenn magát egy trón, egy kormány is, rendes időkben rájuk sem a hatalon gyeplőjét, sem a népek sorsát s a közjóllét ügyét bízni nem lehet. A pénzaristocratiát némelyek azért teszik fölébe a születésinek, mert sorompói senki előtt nincsenek elzárva, mindenki tagja lehet. Csodálatos, hogy tényleg mégis oly csekély a számuk. Miképen esik az, hogy a történetírás oly kevés pénzkirálynak dicsőíti nevét, hogy a hajdankorból egy mesés gazdagságú Croesusról és Dariusról is csak annyit jegyeztek fel, hogy éltek s gazdagok voltak ; mig Lykurgosz, Themistokles, Perikies, meg egy Mucius Scevola, Cato, Maecenas, Marcus Aurelius életéről dicsőitőleg írják, hogy bazájokat szerettek, a közjóért személyes érdeküket is föláldozták, a tudományokat terjesztették, az emberiség hasznára éltek.A pénzembereknek már foglalkozásuk olyan, hogy általa a kedély sivárrá lesz, a lélek elfásul, szellemi érvekre, nemesi benyomásokra fogékonytalanná válik; a pénzzel bánás a gyöngéd érzelmeket nem táplálja, sőt kivált a ki azt bálványozza, rendesen önző, nyers, részvétlen, fennhéjázó s pénzadta hatalmát durván éreztető szokott lenni. Hasonlítsuk össze azok büszkeségét, kiknek fényes rangállásuk, terjedelmes birtokuk magas születésök van, az úgynevezett pénz királyok dölyfével, nézzük ezek lelki ürességét, érczes hideg arczukat, s aristocratia belértékét azonnal megítélhetjük. Valóban kevés mammon-imádó van, akár örökölt, akár szerzett legyen gazdagsága, kinek lelke nagy és magasztos czélokért hevült, szive a közjóért és szabadságért dobogott, kevés, a ki vallásért, tudományért és művészetért áldozatodat tett volna ; olyan pedig, a ki királyért vagy honért, elvért és ügyért vagyont s életet áldozott fel, tán egy sincs. A születési és éBZ-aristocratia minden időben állított elő ily lélekemelő példány-jellemeket. Sokrates és Leonidász, Pompejus és Brutus, Oraniai Vilmos és Egmont, Montmorency és Byron, Zrínyi és Nádasdy ilyenek. A pénz — mailag szólva, papirosaristocratia tehát sem származása és szerzett érdemek, sem lelki hajlamok és tehetség által, sem végre ingatag létalapjánál s honát változtatni szerető természeténél fogva az államlét alapja nem lehet. Ez intés egyszersmind bátorító példa a birtokos aristocratiára nézve, hogy a birtokát megtartsa. Míg nála lesz a haza földének nagyobb része, s ő politikai képzettség, szabad elvek s honfierények tekintetében a társadalom többi részeivel versenyez, mindig egyik oszlopa lesz ő a haza államépületének, Anteusa nemzetiségünknek ; ha elveszti, elnyirt hajú Sámsonná válik, ki bajával erejét veszítette el, hószoborhoz hasonlóvá, ami a tavaszi szél első fugalmára összeroskad. Egy más versenyző eleme az új társadalomnak, természetes antagonistája a nemességnek, az iparos és kereskedői világ, bár ezeket már hivatásuk saját hatáskörökbe, önügyeik vitelére utalja. Ezek nagyobb száma, a német és szász jogaink régi részesei, az örmények, kik nyelvben és rokonszenvben velünk egyek; a zsidók, kiknek fényes elégtételt adott a törvényhozás s a kik uj társadalmi állásukat bizonyára a bűn javára használják fel; végre a magyar városok polgársága, amely szintén tetemes földbirtokánál s véregységénél fogva az aristocratia ellenére nem lehet. Ha az aristokratia az uj társadalom elősorolt elemeinek az őket megillető tiszteletet megadja, azok kötelességeiket irányában bizonyára teljesítendik. A katonai hatalom normális viszonyok közt nem fog mint versenytárs fellépni a társadalom kormányzásában. Az állandó hadseregek tartása hanyatló intézmény Európában. Mivel a népek ily óriási inproductív erőt nem soká tűrnek kebelekben.Az országok békéjének a honvédrendszerre fektetése, ez alapon biztosítása csak időkérdés. A katona különben is képtelen polgáris politikai kormányra, az ő vezércsillaga s kormányelve a parancsszó, a szurony és a golyó iránya , saját szelleme van és geniusa, mely kizárja őt e szereplésből. Ezt maga is érzi, ezért a politikába vegyülése mind apad, mind hatása szűkebb körre szorul, s rövid időn rendes keretébe száll vissza. Ez áll a hivatali seregről is. Ez a mai nap embere, a múltat hamar feledi,mert az rendesen ellentétben állván a jelennel, neki ott kellemetlen emlékezései vannak : a jövővel nem tépelődik, ezt a politikusokra bízza. Ez társadalmi önálló befolyásra egy életrevaló államban sem jutott; a közrendet még kevesebbé forgatta fel. Ettől az aristocratia befolyását nem féltheti. Ha az ész és politikai képzettség akár egyedül, akár társulva a pénzaristocratiával, ettől fogadva el, és anyagi kérdésekben neki viszonszolgálatokat téve, egy új vegyes elemet emelne a társadalom és állam igazgató hatalmává : a nagybirtokú születési aristocratia igy is megállhatja helyét, mihelyt szellemi és anyagi, társadalmi és történelmi előnyeit mérlegbe veti. Erősebb versenytársa neki az egy vérből való, bűnszeretetben vele mérkőző, munkásságban és áldozatkészségben tán őt felül is múló közép és kis birtokú volt nemesség, a tiszta magyar iparos és földműves osztály műveit férfiai, az egyházak, tanszékek, akadémiák, jog, irodalom és művészet emberei, sőt maga ezen értelmes és mivelt honpolgárok gazdag termőföldje, a láthatólag emelkedő magyar és székely nép. Ezek összeségét tartom én az uj társadalom A, Pesti MapLTL szerkesztőségének helyben. Szivem mélyéből megindittatva azon páratlan s nagyszerű részvét által, mely Istenben boldogult férjem, néhai gróf Batthyány Lajos hült tetemeinek nemes Pest városa által rendezett ünnepélyes eltakarittatása alkalmával a nemzet minden osztálya részéről nyilvánult, ezennel kedves kötelességemnek tartom legforróbb hálámat fejezni ki mindazon mélyen tisztelt törvényhatóságoknak, egyleteknek és testületeknek, melyek kiküldött képviselőik által a gyászünnepély nagyszerűségét emelni törekedtek; de egyszersmind bensőleg megrendülve kedélyemben a gyászos múlt keserű emlékeinek feleleve Pest, Június 10. (Aj osztályok közül) ma délután 5 órakor az I. és IV. osztály ülésezett és tárgyalta a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Az I. osztály már 44. §-t végzett el. Az ellenzék részéről ma ismét folyt a harcz, Mocsáry vezetvén a küzdelmet. A többség pártjából Eitel és Stoll szólaltak fel. Az első azt fejtegette, mily nagy különbség van a közt, hogyha felelős tisztviselő hajtja végre a kormány törvényes rendeleteit és a jelen helyzet közt. Stoll azt emelteti különösen, hogy a megyét öszhangzásba kell hozni a felelelős kormánynyal, mert különben anomália az egész, s felelős parlamentáris kormánynyal szemben egészen más almegyék s általában az ország helyzete, mint volt a régi dicasterialis kormánynyal szemben. A IV. osztály három óráig tartó vita után csak az első §-t tudta bevégezni. Mindamellett lényeges módosítás nem történt e 3 szakaszon. Házmán Ferencznek azon indítványa,hogy a városok kivétessenek, s külön törvény intézkedjék felölök kétszeri szavazás után elejtetett. (A vasúti bizottság ma délután 5 órakor tartott ülésében elfogadta a pénzügyi bizottságnak az érsekújvár-trencsényi vasútvonalra vonatkozó határozatát, Nagyszombatba építendő szárnyvonallal együtt. Jelen volt a tárgyaláson Gorove közlekedésügyi miniszter is. épülő járdaház munkálatait vezeti, ezen uraktól azon nyilatkozatot vette, hogy ők, ha embereit el nem küldi és az építéssel fel nem hagy, erőszakkal fogják az őrházat szétrombolni. A közbiztonság általában egész Szyriában nagyon veszélyeztetve van és a Damaskus melléki törzsek, a Schtais-ek és Ghyias-ok szabályos lázadásra nyíltan készülnek. A Palmyrába vezető útra épen senki sem merészkedhetik nagy fegyveres kíséret nélkül. Anglia, Olaszország és Svédhon beyruthi képviselői drastikus jelentést küldtek itteni követeiknek a dolgok e fölötte szomorú állapotáról, és hozzáteszik, „hogy Damaskus közvetlen közelében a sétálás életveszéllyel van összekötve.“ A portának komoly rendszabályokhoz kellene majd nyúlni s hogy ezen helyzetnek gyorsan és gyökeresen véget vessen. Hírlik, hogy az orosz czár augustusban látogatást fog tenni a szultánnál. Noha e hirt a nagyvezér közlönye, a „Turquie“ hozza, valósága mégis előlegesen kétségbe vonható. Meglehet, hogy a czár azon alkalommal, midőn Bendert, hol erős tábort állítottak fel, meg fogja látogatni, a határon, vagy talán Sumlában is találkozni fog a szultánnal, de hogy Konstantinápolyba jöjjön, az nagyon valószínűtlennek látszik. Ezen nézetet diplomatiai körökben szereztem, hol a dologról jól értesülve lehetnek. Hogy egyébiránt e hít képezi a közbeszéd tárgyát minden körben azt önök könnyen elgondolhatják. Csak suttogva, de általánosan beszélnek egy mozgalomról, melyet az ó-török párt tervez, „az a tiszta hit megmentésére.“ Mustafa Fazyl újításai szemét szúrják e pártnak. Az ulemák szüntelenül izgatnak ezen irányban. Én nem vagyok képes ezen ottomán reaktiv üzelmeinek terjedelmét meghatározni, de arról biztosíthatom, hogy ezen reaktiv a hatalom és hogy élén Murad Effendi, az elhunyt Abdul-Medjid fia áll. Sőt azt is suttogják, hogy egy nagyhatalmasság pénzt osztogat ezen emberek között. Minden esetre szükséges volna, hogy a kormány éber szemmel kísérje a sötétség ezen emberellenítése által, legmélyebb sajnálattal kénytelen valók lemondani azon szerencséről, hogy jelenlegi megindult kedélyhangulatomban a kiküldött tisztelt választmányokat egyenként személyesen fogadhattam volna. Meg lehetnek győződve a tisztelt küldöttségek tagjai, valamint a haza minden polgárai, miként mélyen s örökre szivembe vésve maradand, s gyermekeim által szent kegyelettel fog ápoltatni emléke a folyó évi junius hó legközelebb múlt három napjának, melyek folyamában Istenben elhunyt felejthetlen férjem hamvainak Pest városa nemes kezdeményezése s áldozatkészsége, úgy a nemzet nagyszerű részvéte által igazság szolgáltatott. Kérem a t. szerkesztőséget jelen nyilatkozatomnak becses lapjában közzétételére. Pest, jun. 10., 1870. Gr. Batthyány Lajos özvegye*) A Deák-kör f. hó 11-én délutáni 7 órakor értekezletet tart. Justh József, Konstantinápoly, jun. 2. (Saját levelezőnktől.) A Huranból érkező hírek meglehetős kétségbeesetten hangzanak. A druzok megint felemelik fejeiket és már két angol missionáriust és egy németet teljesen kiraboltak. A portának kevés katonasága van a hegyek közt és ez merészekké teszi a druzokat. Ezen merészség már annyira hágott, hogy a török őrnagy, ki az Azzában *) Kéretnek a többi lapok. szerkesztőséget ezen nyilatkozatnak szives átvételére és közlésére. A megyerendezési javaslat. Pest, jun. 10. (A virul» szavazat módosítása.) A virilis szavazati jognak megállapitása — tagadhatatlan — egy oly kísérlet, melynek minden következményeit előre belátni, megjósolni nem lehet; de minthogy sérti a jogegyenlőség elvét, s ennélfogva hatalmas izgatási eszközül használtathatik fel — mint ahogy már is használtatik — nehogy réven elveszítsük, mit a vámon hisznek megnyerni, igen óhajtandó, hogy kétszeresen gondoljuk meg a törvényjavaslat e pontját végmegállapodásunk előtt. Hogy a nagy vagyonnak, s vele, vagy közvetítésével az értelmiségnek speciális viszonyaink mellett a kellő befolyást biztosítani helyhatósági önkormányzatunkban több tekintetekből existentiális kérdés, kétséget nem szenved, azonban nagyon sok függ e kérdésben — véleményem szerint minden — a mikénttől. Vélekedésem szerint — különösen városokban, demegyékben is — elvétetnék a nagy vagyon, s vele az értelmiség külön képviseltetésének minden ódiuma, ha a törvényjavaslat 20 § -a ekként módosíttatnék: „A bizottság minden tagja szabadon választatik, még pedig fele részben : az országgyűlési képviselőválasztásra jogosítottak adóminimumát legalább húszszorosan fizető legtöbb egyenes adót fizetők által,az értelmiség adója két-