Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-19 / 241. szám

Pest város közgyűlése ma a magyar főváros képviselő-testületéhez mél­tón egyhangúlag elhatározta, hogy a pesti ma­gyar népszínház javára a város felajánl egy tel­ket. Ezzel le van téve biztos alapja annak,hogy a pesti magyar népszínház létesülhessen. A köz­gyűlés lefolyása a következő volt: A ma délután tartott városi közgyűlés napi­rendjére 32 tárgy volt kitűzve s köztük több fontos ügy. A képviselők ma a szokottnál na­gyobb számmal jelentek meg s a máskor üresen álló karzat is megtelt. Az elnöklő főpolgármester Gyöngyös­­s­y Alajos megnyitván az ülést, Barna fő­jegyző bejelentette az igazságügyminiszternek a város közönsége által előterjesztett árvaügy rendezési­ javaslatot helybenhagyó leiratát, to­vábbá a pesti népoktatási körnek megköszönő levelét a város által 3 évre megszavazott 1000 frtnyi segélyért. Mind a két bejelentést a köz­gyűlés tudomásul vette, valamint az igazságügyi miniszternek azon értesítését is, hogy a pesti elsőfolyamodásu kir. törv.­székhez Bogosics Lajos alelnököt kir. albiztosnak nevezte ki. A közgyűlés napirendre tért s elfogadta a visegrád-apátkúti Kőbányáknak egy évre a bér­beadása iránt a pénzügyminisztérium által köz­­lött feltételeket, mint azokat tegnapi reggeli ki­adásunkban közöltük. A kőbányai ligeti telkek eladása végett tar­tott árverés eredményét helybenhagyták s még az ülés folyama alatt hitelesített jegyzőkönyvet a minisztériumnak terjesztik fel. Ezután tárgyalásra került a pesti népszínház ügye. Barna Zsigmond felolvassa Steiger Gyu­la indítványát a pesti m­agyar nép­­színház felépítése ügyében (Éljenzés.) Steiger Gyula erre körülbelül így szólt: „Midőn felolvasott indítványomat a tisztelt közgyűlés elé terjesztem, teljes tudatában va­gyok azon áldozatnak, mit önöktől indítvá­nyom kíván. Ismerem azonban hazafiságuknak és áldozatkészségüknek nagyságát minden oly ügyben, hol a közművelődésről, s nemzeti nyel­vünk emeléséről van szó. Nem tartom szükséges­nek a színházak feladatáról bővebben szólani és csak a népszínházra vonatkozólag jegyzem meg, hogy ilyeket a népnevelés czéljából nemcsak a régi attikaiak és rómaiak állítottak a népnek, melynek ingyen bemenetet is engedtek, ha­nem legújabban Európa minden országában nép­színházak emeltettek és ezeknek oly fontossá­got tulajdonítanak mint maguknak az iskolák­nak, mert a nép kilépve az életbe, az iskola fa­lain túl leginkább a jól szervezett színházak lá­togatása által buzdíttatik mindenre, a­mi nemes, ott szerzi meg fogékonyságát a társadalmi rend iránt, ott lelkesíttetik hazafiságra és honszere­­tetre. De ha minden fővárosban szükségesek a színházak, nálunk speciális viszonyainknál fogva immár életszükséggé vált egy magyar népszínház felállítása és pedig egyenesen nyel­vünk és nemzetiségünk megóvása érdekében. Nem a mi hibánk, hanem a múltak szerencsét­len körülményeiben rejlik, hogy Pest városában a nemzeti nyelv nem jutott azon érvényre, mely azt az ország fővárosában megilleti. Polgárainak hazafiságában soha sem volt oka senkinek is kétkedni, de a nyelv épen a felhozott viszonyok­nál fogva háttérbe szorult, pedig ha az ország fővárosa akarunk lenni, akkor nemzetünknek legszentebb kincséért, t. i. nyelvéért és nemzeti­ségéért kell harczolnunk, csak igy foghatjuk magunkat érdemessé tenni a nemzet bizalmára, mely minden kincsét, mint színházát, akadémiá­ját, museumát falaink közt helyezi el, s mely tőlünk méltán követeli, hogy e bizalomnak meg­feleljünk. Hogy a közvéleménynek s az egész nemzetnek mily egyhangú óhaja egy magyar népszínház felállítása, erre nézve elég hivatkoz­nom az ország minden részeiben nyilvánuló vé­leményekre, különösen a sajtóra, mely minden pártkülönbség nélkül, sőt még a hazafias német sajtó is buzdító lelkesedéssel szólalt fel ezen ügy­ben és a népszínházát mint már halaszthatlant jelző. Kell, t. közgyűlés, hogy megragadva az alkalmat, jóvátegyük a hibánkon kívüli ugyan,­­ de mindenesetre mulasztást, és életbeléptessük­­ azon intézményt, mely nemzeti nyelvünknek egyik temploma leend, s melyre a nemzet oly kovárogva vár. Legczélszerűbbnek tartom a módot illetőleg nem kötni meg a kiküldendő bizottság s az építésre vállalkozandók kezeit, hanem csak arra utasí­tani az elsőt, hogy egy alkalmas telket hozzon javaslatba. A telekkel maga a népszínház ugyan még előállítva nem lesz, azonban erre is biztos reményem van, hogy a telek által a tőkeszükség­let legnagyobb része fedezve lévén, ha a köz­gyűlés azt hazafias buzgósággal felajánlja,a szín­ház maga is csakhamar valósulni fog. A színház felállítása és jövő kezelése ügyében a kiküldendő bizottság szintén érintkezni fog az e czélra talán már működő bizottságokkal és eljárása eredményét a közgyűlés elé hozandja s igy ennek módjában álland őrködni a felett, hogy azon czélok, melyek ezen áldozat hozatalánál szeme előtt lebegtek, st. i. a népnevelés s a nem­zetiség kellő érvényre jussanak. Mit folytassam tovább az indokolást ? Pest vá­rosa közgyűléséhez szólok, azon közgyűléshez, melynek polgárai már a nemzeti színház alapí­tásakor készséggel vitték adományukat a haza oltárára, hogy a nemzet legnagyobb kincsének, a nyelvnek templomot emel­jenek. Azon polgárok­hoz szólok, kik később is egy milliónyi értékű városi telket ajánlottak fel a nemzeti színház cz­él­­jaira, szóval azon polgárokhoz, kik mindenütt és mindenben,hol édes hazánk nyelvéről és nemzeti­ségünkről van szó, a legnagyobb készséggel és kimeríthetlen hazafiui buzgósággal siettek fel­ajánlani adományaikat. Kérem önöket, ismétel­jék ma is hazafiui buzgalmukat és áldozatkész­ségüket, teljesítsék a nemzet közóhaját és örö­kítsék meg hazafias adományukkal a mai na­pot, mert az ország figyelme kiséri s testesítsék meg egy azon eszmét, melyért minden magyar annyira sóvárog.Ajánlom indítványomat.“ Széher Mihály képviselő: Nehéz feladatnak tartja ily lelkes szónoklat után felszólalni, azon­ban kötelessége a közgyűlést figyelmeztetni, hogy ezen ügy­előmunkálatok és tárgyalásokkal bir, melyeket a határozat hozatala előtt tekintet­be kell venni. A város birt már színházzal, mely neki 30 év alatt csak veszteségeket és károsu­­lást szerzett, mint ezt a lefolyt pertrad­atiókból az újabb kor is ismeri. Előfordult több eset, hogy a városhoz folya­modtak a színház felépíthetésére segélyért, s a közgyűlés idején látta határozatilag többször ki­jelenteni, hogy a színházi vállalatokat magán­vállalatoknak tekinti, és azokat jövőben segé­lyezni nem fogja. Ezen határozatokkal szemben áll Steiger úr indítványa, miért is javasolja, hogy a közgyűlés elvileg most ne határozzon ez ügy­ben, hanem küldjön ki egy bizottmányt azon utasítással, miszerint tekintetbe vévén a fennálló határozatokat, azoknak alapján terjeszszen elő javaslatot. Szóló véghetetlenül tudja becsülni a lelkesedést, de m ily nagy dolgok azt kívánják hogy számba vegyünk minden körülményt, mert csak igy fogunk megnyugvást szerezni minden rétegben. A mi polyglott bajainkat nem ismeri az egy­nyelvű Olasz-, Franczia- vagy Németország, azért óvatosaknak kell lennünk. Minálunk tel­­vek az emberek előítéletekkel. Sok ember hall­gat, de nincs megnyugtatva, miért is oda kell törekednünk, hogy azokat megnyerjük ügyünk­nek. Ezen fontos kérdés mellett ne csak lelke­sedjünk, hanem combinative haladjunk, ha ezért akarunk érni. Ajánlja újólag indítványát. Simon Flórent. Nézete szerint helyesen érin­tette az előtte szóló, hogy a nagy dolgok elhatá­rozására nem elég a lelkesedés, ő is ismeri a fen­­álló határozatokat, de ismeri azok indokait is. A város nem kíván német színházat a magyar fő­városnak építeni, sem a színházakat jövedelmi forrásokul tekinteni—de erről most nincs szóta­nom arról, hogy a magyar birodalom fővárosá­ban népszínház felépítéséhez segélylyel járuljon a város. (Éljenzés.) Ismeri a nehézségeket, me­lyek megszólaltatták Széher képviselő­társát, de ismeri Pest városának lelkes magyar érzésű pol­gárait is, kik bár nem beszélnek magyarul, de kiknek a nemzeti nyelv terjesztése s a magyar nemzet felvirulása csak úgy szívükön fekszik, mint a törzsökös magyar fajnak. Nem érti szóló itt Pest városa azon lakóit, kik orszá­gunkba csak azért gyülekeztek , hogy itt meggazdagodjanak; hanem érti azokat, kik hű fiai akarnak maradni e hazának. (Viha­ros éljenzések.) Nem fogadhatja el tehát Széher úr indítványát, hanem mint a magyar birodalom fővárosának képviselője egész szívéből Steiger indítványát azon kijelentéssel pártolja, hogy a város ne csak telket ajánl­jon fel, hanem a színház­at se­gélyben is részesítse. (Éljenzés) Steiger Gyula: Nem fogadhatja el Széher azon indítványát, hogy csak egy bizottság kül­dessék ki, mely a segélyezés módját megálla­pítsa, telek azonban még ne ajánltassék fel, mert ez csak újabb elodázása volna a dolognak, a mi pedig előtte szólónak ismert hazafisága mellett nem lehet szándéka. A­mi pedig a város által a színházügyben már egyszer hozott hatá­rozatot illeti, ez nem analóg. Mert akkor a szín­ház kezeléséről lévén szó, csupán a német szín­ház hatósági jellege töröltetett el, holott most csak egy telk adásáról, egy magyar népszínház segélyezéséről van szó, nem pedig e színház ke­zeléséről. De ha analóg lenne is az eset, nem állhatna-e Pest városának jogában, hogy most mást határozzon a magyar színház ügyében, mint a­mit a német színház ügyében határozott, s ha volna is határozat hozva az egész színház­­ügyre nézve, első eset lenne-e ez, midőn Pest városa czélszerűnek látja egy előbbi határozatát megmásítani ? Szónok ismételten hivatkozva a hazafias érzületre, mely indítványa elfogadását követeli, ajánlja a telek megajánlását és a bizott­ság kiküldését. A közgyűlés erre Steiger urnak indítványát nagy lelkesedéssel elfogadta, s Gyöngyössy Alajos főpolgármester elnöklete alatt Steiger, Gerlóczy, Molnár, Radocsay, Tavaszy, Naszti, Dobos Ferencz, Fuchs Ignácz, Simon Flórent, Beliczay, Királyi, Csengey és Barna Zsigmond urakból álló bizottmányt nevezett ki. Ezután a szent szűz elbontotta arczát, azután egy nagy fehér fátyol emelkedett föl előtte és lassanként födni kezdette, míg végre az egész jelenés a négy gyertyával eltűnt. Ez „esemény,“ mert igy nevezik azt, január 17-én történt és néhány nap múlva megköttetett a béke. Az egész „megjelenés“ három óra hosz­­szat tartott. Az imént mondottak bebizonyíttattak tanuk által. A tanuk egy heted éves fiúcska, egy ki­­lenc­ éves leányka, egy tizenegy éves leány és még másik két fiú, kik közül az egyik tizenkét éves, a másik tíz éves. Csakis ezek látták a „megjelenést“, a többi jelenlevő személyek csak azt látták, hogy ezek látnak valamit. Ne kérdezősködjetek a négy gyertya miben­léte után, ne tudakozódjatok a pont után, „mely akkora volt, mint a nap“, sem a kék czipők és aranyrózsák után; ne tudakozódjatok semmi után , mert ez csoda! Ez öt gyermek csodálatos „látvány“-ának hí­re csakhamar elterjedt az egész vidéken, mert az ottani nép szép hírnévnek örvend az ostoba­ság és babonaság terén. Azonfelül mindenütt nehéz csapások súlya alatt nyögtek, melyek az országot még tovább is fenyegették. Az ellen igen közel volt, Mans kezei között sintődött, Laval felé már indulóban volt. Az el­mék zavara a csoda létrejöttét elősegítette. „A legelőkelőbb emberek a hely­színére men­tek“, írja az „Opinion nationale“ egy levelezője, „közöttük Charette tábornok, kinek serege még nem volt elbocsátva. Most Pontmain városkát naponkint számos jámbor zarándok látogatja, kik az egész vidékről, sőt távol helyekről ide csődülnek. Már számos gyógyulásról vagy cso­dálatos tényekről beszélnek, melyek e helyen történtek.“ Tegyük még hozzá, hogy a „Remény-szüzek“ lelkésze azt a reményt táplálja, hogy a csodála­tos jelenés helyén a szépen begyülő kegyado­mányokból kápolnát emeltethet. Nincs kifogásunk az ellen, hogy a szüzek lel­késze álmainak kápolnát emeltessen, hanem föl­használjuk ez alkalmat, hogy a világosság bará­tait figyelmessé tegyü ik ama tényre, és kérdezni tőlük, várjon nem találkoznának-e közöttük is oly bőkezűek, mint a pontmaini zarándokok, hogy az új kápolna mellé községi iskolát emel­hessünk. Ha e kérésem indokokkal volna támogatan­dó, azokat a szüző lelkészének elbeszéléséből meríthetem, kiemelvén belőle a kérdésben levő gyermekek beszélgetését. Mondd csak Jeanette, ha Leco bátya háza fölé nézesz, nem látsz ott semmit? —• Lelkemre mondom, szegény barátom Eu­­géne, nem látok semmit. — Látsz te valamit, Jósé? — Oh igen! látok egy szép nagy hölgyet. — Hogyan van öltözve. — Jól, látok egy nagy hölgyet, kék ruhában, azután arany csillagokkal ruháján, azután kék czipőkkel és aranycsatokkal. — Nézd csak jól, Jósé, van-e arany koro­nája ? — Látok arany koronát, mely fölfelé kibővül, azután egy vörös szalagot a koronán, azután egy fekete fátyolt. — Ti a szent szüzet látjátok, mely nektek megjelent; és mert látjátok, mondjunk a tiszte­letére öt Miatyánkot és öt Üdvözlégy­et ? — Mit néztek ? — Mi van itt ? — Oh, semmi! — Ezek a fiúcskák mondják, hogy látnak valamit, pedig mi semmit sem látunk. — El kell hivatni Vitaline nénikét A néni­kék többet érnek, mint ti. Ha ti láttok valamit, azok is fognak azonnal látni. — Nénike! Legyen szíves és mondja nekünk, lát-e valamit. Ezek a fiúk azt mondják, hogy látszik valamit mi semmit sem látunk. — Siessünk, Jósé, nézzünk, várjon láthatni-e még valamit. — Miután még mindig láthatjátok, mondjatok öt miatyánkot és öt üdvözlégyet, de hamar, mert hideg van. íme, ezek a tanuk, ez egy esemény kiindulási pontja, melyet most az értelemnek fölerőszakol­nak. Bizonyos lapok kegyeletlenségről fognak vádolni, hogy Kis Jenő látványáról beszélünk. Eddig az „Opinion nationale“­ felesleges vol­na akár egy szót is hozzáadni. A közgyűlés egyéb tárgyai. A redoute előt­ti telekre tartott árverés ered­ményét, mint az általunk már közölve volt, a közgyűlés egyhangúlag helybenhagyta. Scholz­­berger ajánlata mellett senki sem szólalt fel, s így Haas Fülöp lett ezen szép telek tulaj­donosa. Simon Flórent indítványát a Rákos patak vizének jogtalan használata iránt a határjárásra kiküldött bizottmányhoz utasították. A Rókus-kórházi 1871-ik évi költségelőirány­zatra leérkezett belügyminiszteri leiratot, a ta­nácsi és bizottmányi előterjesztés értelmében in­tézték el. A szeszfinomító társulatot felszólítják, hogy i. e. márczius végéig a felhalmozott trágyát el­­hordassa, mert ezen határidőn túl azt elégetik, egyúttal a tanácsot utasították, hogy vizsgálja meg, mennyiben használja a társulat a város telkét s adjon javaslatot, mi bért fizessen érte a társulat. A gazdasági bizottmány előterjesztését, a fej­köveknek kövezésre leendő további alkalmazá­sát elfogadták; s a reál­tanodai tanároknak a tizedévi pótlék után is fogják a fizetési feleme­lést és a lakbért számítani s azt a nyugdíjba is betudni. Szóval Tavaszy indítványára a ti­zedévi pótlékot a fizetés kiegészítő s ahhoz tar­tozó részének tekintik. Némely csekélyebb érdekű közigazgatási tárgy elintézésével az ülés esti fél 7 órakor el­oszlott. Különfélék, Pest, oct . 18. (József főherczeg), kinek budai palotá­jában több nap óta a honvédség ügyében fon­tos értekezletek folytak, tegnap ismét Alcsuthra ment családjához. Még most sem bizonyos, vár­jon a főherczeg ur és családja télen át is nem marad-e Alcsuthon, a mely esetben a főherczeg ügyei elintézése végett hetenkint kétszer bejön­ne Alcsuthról Budára. (A közös hadügyminisztérium­ a honvédelmi minisztériummal egyetértve elren­delte, hogy a katonai felülvizsgáló bizottságok havonként kétszer ülésezzenek, s ez alkalommal az iránt is történt intézkedés, hogy a kiegészítő kerületek parancsnokainak érintkezése a felül­vizsgáló bizottságokkal meggátoltassák. (Mihálovics József zágrábi érsek) már néhány nap óta Pesten időz, s az „angol királynő”-be szállt. Mint beszélik, csupán azért jött volna fel, hogy rokonának, Parcsetich Hugo honvédelmi miniszteri osztálytanácsosnak há­zassági frigyét megáldja. (Dr. Miletics Szvetozár) mad. u. 3 órakor a vegyes vonattal érkezett meg Váczról s az „Angol királyné”ba szállt. Megérkezése után egymást érték a hívek tisztelgései. Este 8 óra felé az „Angol királyné“ szálloda belső ét­terme megtelt vendégekkel, köztük dr. Nena­­dovits Pancsováról, Csolits lelkész Tarj­áról, Kresztics Vukovárról, dr. Wojnovits Ó-Becséről, Glanovics lelkész N.­Kikindáról, Dolga keres­kedő Temesvárról és a Pesten tanulmányait folytató szerb ifjúság szine-java, mintegy 150-en. V.9 órakor jött be Miletics hosszan tartó zsi­­v­ókkal fogadtatva. Kevés idő múlva általános csujmó (csend) kiáltások voltak hallhatók s dr. Nenadovits ünnepélyes csendben bemutatá Mi­­leticset, a legelső szerbet és páratlan vértanút. (Egetverő zsiv­ó.) Erre Miletics hosszabb s ter­mészetesen erősen fűszerezett beszédben vála­szolt. Elmondta, hogy nem kereste a vértanusá­­got, de ha már úgy van, hát kész beismerni, hogy ugyanolyan szellemű czikkért, min­t már ez lett tíz évvel itt, s melyért akkor senki sem bántotta, egy évvel ezelőtt bezárták, pedig a tények igazolták,hogy igaza volt.(itt egy oldalvá­gást alkalmazott Rauch Lewin báróra.)Inti a szerb nemzetet, hogy tartson össze és vállvetve igye­kezzék jogait kivívni. Élteti az Omladinát és a szerb ifjúságot. Erre a Tököly-intézetbeli ifjú­ság a szerb hymnust énekelte. E közben egy távsürgöny jött Váczról ilyen tartalommal : Mi­letics Szvetozár, a szerb nemzet előharczosának, családjának és tisztelőinek szives üdvözlet. Aláír­va : Poritin János a „Feder.“ segédszerkesz­tője és Bényey István, az elnyomott „Szabad Magyarország“ szerkesztője által. (Termes rázkódtató zsidnók). Időközben egy pár monte­negrói cettinjei ember lépett a terembe,kik nagy lelkesedéssel fogadtattak. Majd dr. Vajnovits O­ Becséről, Bek­cs Újvidékről, Miletics Nenando­­vitsra, Malessevits jogász az Omladina nevében Mileticsre, Alditzky Újvidékről a buda­pesti szerb ifjúság nevében Mileticsre, Mona Sjefta Melenczéről a kikindai árván maradt követvá­lasztó kerület nevében ismét Mileticsre emelt poharat, mire Miletics újra válaszolt, megkö­szönvén az iránta nyilvánuló bizalmatFél tízkor Miletics egy hölgy és kis leány társaságában (hihetőleg neje és leánya) véget nem érő zsi­­v­ór között eltávozott, de nem előbb, mig útköz­ben egy pópát körül nem csókolt. Távozása köz­ben ismét dalra gyújtottak, melyben a Vojvo­dina, Bácskáról és Mileticsről volt szó. Külön­ben a szónoklatok tűrhető higgadtsággal foly­tak s az egész estély békésen folyt le, no majd Újvidéken vederele. (A pesti jogász ifjúság körében­ a segélyegyleti elnöki választás az idén ismét nagy korteskedésekre ad alkalmat. Az ifjúság is­mét tollakat hord, s zajos gyűlésekben vi­tatja meg az elnökjelölteket. Az egyik jelölt Csillag Gyula, s pártja fehér tollakat visel. Csillag egyike a legképzettebb if­jaknak, fiatal kora daczára már egy évvel ezelőtt volt egy jogi szaklap munkatársa, csak az imént egy magyar közjogi munkát irt, melyet az egyetem jogi kara pályadíjjal tün­tetett ki, s a „Pesti Napló“ benne oly kitűnő or­szággyűlési tudósítót bir, ki minden tekintetben ritkítja párját. Tavaly egyik tehetséges beszély­­író volt a segély­egylet elnöke, s ha a jogász if­júság jelenleg e helyre derék ifjú journalista­­kollegánkat emelné, csak azt bizonyítaná, hogy méltányolni s becsülni tudja a komoly tanulmányt és nemes törekvésekben kifejtett szorgalmat. (A határőrvidéki lázadásról) a zágrábi hir­­lap a következőket jelenti : A zág­rábi elfogatások a r­koviczai felkeléssel szoros kapcsolatban vannak. A zágrábi fenyítőtörvény­­szék előtt eddigelé a következők állanak: Négy Starcsevics: dr. Starcsevics A., dr. Starcsevics D., Starcsevics Gy. gyakornok és ifjabb Starcsevics A. tanuló ; továbbá Matcsics Ferencz, a „Hrvat­­ska“ legutóbbi szerkesztője, Novak Milan adó­hivatali gyakornok és Médics Dániel hírlapíró. (Ez utóbbi az újvidéki „Narod“-nak volt hosz­­szabb ideig főmunkatársa.) (A nagyszombati honvédem­lék t e l e p z é s e) f. hó 17-én a kitűzött rendben végbement. Gyönyörű idő kedvezett az ünnepélynek, melyben nagyszámú néptömeg vett részt. Miután az emlék lelepleztetett s a fe­hérbe öltözött leánykák letették arra a nemzeti szinü szalagokkal ékesített koszorúikat. Ujházy L. n.­szombati ügyvéd beszédet tartott, melyben különösen az ifjuságot lelkesítette a hazaszeretet­re. Erre Reischel az emlékbizottság elnöke köszö­netet mondott a városnak, illetőleg Szalay polgár­­mesternek, ki megígérte ezen emlék őrzését és becsben tartását. A honvédemléken a következő 2 felirat olvasható: „Nem e kő, tetteitek hirdetik dicsőségteket. Az 1848-ik évi dec. 16-iki nagy­­szombati ütközetben elvérzett honvédek emlé­kének e város és vidéke 1871.“ A leleplezést lakoma követte, melynél számos toast monda­tott. Először is Palugyay emelt poharat a ki­rály és királynére, Reischel a katonaság és hon­védség testvéresülésére, Stelczer ev. lelkész min­den magyar hazafira stb. Este tánczvigalom re­­keszté be az ünepélyt. A díszlövészet, melyet a nagyszombati lövészegylet ezen alkalomból ren­dezett s melyben több vidéki lövészegylet is részt vett, szintén fényesen sikerült, összesen 4363 lövést tettek s a 100 francos első jutalmat Liebenfreund Bélé nagyszombati városi aljegyző nyerte el. (Barnay Ignácz) urat,a pesti izr. hit­község titkárát súlyos veszteség érte, egyetlen testvére elhalálozásában, ki Losoncz környékén mint orvos és földbirtokos embaráti­­­zedésé­nél fogva köztiszteletben állott férfiú volt. A gyászjelentés következőleg hangzik: Barnay, szül. Zmeskal Zsófia keseredett szívvel tudatja felejthetlen kedves férjének, Barnay Tivadarnak folyó 1871. évi oct. hó 14 én estek­ 10 órán, élete 62-dik, boldog házassága 24-dik évében L.-Kis­faludon, szívbaj és hátgerincz sorvadásban tör­tént gyászos kimultát. A tudományosan kiképe­zett orvos sok szerencsével tudta mások szenve­dését enyhíteni, de saját baját sem maga, sem orvos­társainak tudománya meg nem gyógyit­­hatók, s­őt családjának, rokonainak barátainak oly kedvest, az emberi társadalomnak oly szük­ségest s áldásost a haláltól meg nem mentheték. A megboldogultnak hideg tetemei f. octóber hó 16-án d. u. 2 órakor fognak a helv. hitvallás szertartásai szerint Losoncz-Kisfaludon örök­nyugalomra tétetni. Áldás és béke lengjen ham­vai fölött! (A nyitrai panszlá­v­e 11 e n e s dem­on­­stratió) még mindig foglalkoztatja a tót lapo­kat, így legújabban azt olvassuk, hogy az ó­ barsi plébános felmondta káplánjának, Osváld Fri­gyesnek az állomást, mert az részt vett a pan­­szlávok nyitrai gyűlésében. Osváld a prímáshoz folyamodott új állomásért. (Egy hazánkfia a távolban.) A „New­ York Mirror of the fair“ czimű lapban egy hazánkfiáról a közműkiállítási tudósításában ezt írja: L­i­p­­­a­y Pál, ki igen ügyes iparos a finom bérmunkákban és ki mellesleg magyar hírlap­­tudósító, (a „Pesti Napló“-ban is ő írja az „Ame­rikai képek“-et) orosz bőrből készült kitűnően szép tárczákból rendezett egy gyűjteményt a kiállításban. E tárgyak .. . különös ajánlatra érdemesek. A gyűjteményben néhány ritka és­­ gazdagon díszített zenélő toboz is látható.A Lip­­tay úr által kiállított tárgyak mind saját ké­szítményei. (Triest is külön állam akar lenni.) A triesti tart. gyűlés legutóbbi ülésében feliratot határozott a császárhoz, melyben — külön ál­lami alaptörvényeket, külön autonómiát s egy szóval azt kéri, — hogy e város is külön állam legyen. Hogy várjon Trieszt is quótát akar-e fizetni, azt a felirat nem mondja. (József császár titkos leve­lezése) barátja Cobenzi gróf és Kaunitz mi­niszterrel, mely eddig még nem jutott napvilág­ra, néhány hét múlva meg fog jelenni Mainzban Kirchheim Ferencz kiadásában. Brunner Sebes­­tyán adta ki először Bécsben. A levelezés szó­­szerint azon eredeti franczia levelekből van véve, melyek a császár házi és udvari levéltárá­ban vannak letéve. Jóváhagyott alapszabályok.) A belügyminisztérium a pesti izraelita szatócsok betegsegélyze és temetkezési egylete alapszabá­lyait hagyta jóvá. (Duna -Földvárról) azt távirják az „U. L.“-nak, hogy Katona Zsigmond, az első takarékpénztári igazgató, a takarékpénztári he­lyiségben agyonlőtte magát. A tett indoka nem tudatik. (Zólyomi János javára) „egy volt honvéd“ Orosházáról tiz írtot­­küldött szerkesz­tőségünkhöz. Ez összeg átvételét kérjük. (A magyar nemzeti muzeum éremtára) rendezésével foglalkozók 1871. junius végéig 9743 darabot, melyek 2382 fajra oszlanak, írtak és rendeztek, így az eddig leirt és rendezett római érmek összes száma teszen 19,220 darabot, melyek 6764 fajt képviselnek.Az egyéb országos intézetek számára félretett ket­tősek szintén lajstromozvák és becsomagolvák ; és a mint az egész római éremkészlet rendezve leend, az országgyűlésnek, mint a m.n. muzeum főgondnokának rendelkezése alá fog bocsáttatni. (Uj s­za­badk­őmi­ves-páh­o­l­y.) A bel­ügyminisztérium a skót rítus szerint Beregszá­szon „Világosság“ czim alakított szabadkőmives páholynak Joannovics György által bemutatott alapszabályait tudomásul vette. (Egy régi bűntett felfedezése.) A „Vácz“ írja: A Kálmán Zsigmond legéndi köz­birtokos birtokán négy év előtt elkövetett kettős gyilkossággal egybekötött gyújtás és rablás a napokban jött napfényre Diószegi Thaddé csend­biztos erélye folytán ; a kettős gyilkosgyújtoga­­tó, és rabló Herz József kézre kerülvén, beval­lotta, hogy Kálmán Zsigmond úr bojtárát és juhászát meggyilkolta azért, hogy a juh­nyáj­­ból néhány darabot elhajtson ; s midőn rettentő tettét a semmit sem sejtő alvókon elkövető s a juhokat elhajtá, azon aggodalom miatt, hát ha a meggyilkoltak egyike őt elárulhatná, reájuk gyujtá az aklot, mely égő akol alatt az áldoza­tok és több száz darab birka oda égtek. A há­romszoros bűnnel terhelt gonosztevő jelenleg a balassa­gyarmati fenyitó törvényszék előtt áll, várva megérdemlett büntetését. (Censura a bécsi burgszinházban.) A bécsi cs. s kir. udvari burgszinházban e na­pokban egy rég száműzött vendég köszönt be — a censura. Egy délezeg ulánus hadnagy ko­rábban drámát nyújtott volt be, mely el is fo­gadtatott és ki volt tűzve a harczképtelen ka­tona­ alap javára. Ámbár a dráma Mária Stuart idejében játszik, egy párbeszéd benne oly híven tükrözi vissza a mostani translattán helyzetet, hogy a burgszínház igazgatósága nem tudott a zavartól kimenekülni, az előadást ok nélkül sem merte elhalasztani, demonstratiótól pedig félt. Nem volt tehát mit más tenni, mint az egész je­lenetet a vörös plajbásznak áldozatul hozni. A szegény hadnagy szomorú szóval látta verseit a censura keze alatt elpuszni, de subordinatióhoz szokva, tűrte drámájának csonkítását. (Dal-Cin Bécsben.) A „Wien. med.Ztg.“ így ír Dal-Cinről: A bécsi orvosi körökben nem csekély meglepetést okoz e nő megjelenése Bécsbe, hogy itt műtői gyakorlatait folytassa. Valóban nem tudjuk, mit bámuljunk inkább: ezen írni és olvasni nem tudó nő merészségét-e, avagy a közönség könnyen hivőségét, mely ez olasz pornó rendelési óráira siet, hogy segélyt keressen ott, hol legelső és legkitűnőbb műtőink nem tudtak segíteni. Azt azonban meg kell val­lani, hogy itt nem mindennapi ügyességgel bíró, ravasz kuruzslóval van dolgunk, ki mindenféle uton-módon, hírlapi reklámok stb. útján még mi­volt körökben is hírnévre tett szert. Specialistá­­nak adja ki magát és kiválóan a traumatikus befolyásokból eredő coxitis vagy csukló caries állítólagos gyógyításával foglalkozik. Dal-Cin azt állítja, hogy e bajokat meleg borogatások­kal és később alkalmazott rángatásokkal tel­jesen vagy legalább részben meggyógyítja. Már­pedig a­kinek a boncztanról és sebészetről csak felületes fogalmai vannak is, azt tudni fogja, hogy ily természeti hibán, hol vagy a csukló van tönkretéve, vagy az ízüreg hiányzik, vagy a­hol a csuklót erős kötszövetű szallagok összekö­tik a csípőcsonttal, ott még a legmesteribb kéz is hasztalan fáradoz. Vaknak kell lenni, a­ki nem látja Dal-Cin működésében a humbugot, vagy pedig épen csodákban kellene hinnünk. A hatóságok talán mégis tehetnének valamit, hogy e charlataneriának gátat vessenek.“­­ A bécsi egészségügyi hatóság különben már en­gedélyezte Dal-Cin működését. (Cseh dolgok Oroszországban.) A pétervári „Szláv-egylet“ feladatául tűzte ki ma­gának, hogy az orosz közönséget a külföldi szlávok ügyeivel a lehetőség szerint legrészle­tesebben és alaposan megismertesse. E czélra irodalmi műveket ad ki, melyekben a németor­szági szlávok politikai, irodalmi, műveltségi és gazdászati helyzetéről részletes adatok foglal­tatnak. A déli szlávokat illetőleg ily irányú munkák már régóta léteznek Oroszországban. A nevezett egylet csak a nyugati szlávokra vo­natkozólag hézagot találván e tárgyban, jelenleg „Cseh- és Morvaország“ czímű statistikai köny­vet adott ki. A pétervári sajtó, nevezetesen a „Golosz“, „Vecernája Gazeta“ és „Birzs. Vie­­dom.“ melegen ajánlják e könyvet az orosz nemzet figyelmébe, felhíván minden orosz haza­fit, hogy azt megszerezni igyekezzék, annyival inkább, mert szükséges megismerkednie a „leg­gazdagabb és legmiveltebb“ cislajb­ániai ro­konnemzet ügyeivel, mely épen most fontos politikai szereplésre van hivatva. A cseh nem­zet nagy műveltségének bebizonyításául a ne­vezett lapok a könyvben tartalmazott azon adat­ra utalnak, hogy Csehországban 1860-dik év­ben csupán a katolikusoknak 3741 népiskolá­juk volt, melyekbe 610.990 gyermek járt, ho­lott Oroszországban, melynek népessége 16-szor nagyobb a csehekénél, a népiskolákat egyedül 598.121 gyermek látogatja. Helyi hírek. (Hazard játékosok.) A budai város­kapitányság közegei néhány nap előtt meglep­tek egy hazard játékos társaságot, mely egy ma­gánháznál űzte a tiltott játékot. A játékasztalon talált pénzt lefoglalták s az illetők feljelen­tettek a fenyitő törvényszéknek. (Az omnibus közlekedés be­szüntetése a várba.) A budai vár la­kói a jövő télen élénken fogják nélkülözni egy közlekedési eszköz hiányát. A budai lóvasúttár­­saság ugyanis be fogja szüntetni az omnibus közlekedést Pest és a budai vár között és pedig a nagy lánc­hídvám miatt. A múlt évben a vár­beli omnibus közlekedés jövedelmezett ugyan 13000 ezer frtot, de ebből felénél többet híd­pénzre kell­ kiadni, úgyhogy a társaság neveze­­­­tes veszteséget szenvedett. Nem is tarthatjuk a­­ legméltányosabbnak az omnibusoktól szedett vámot, mert ezek nem csak a kocsiért és a le.

Next