Pesti Napló, 1872. augusztus (23. évfolyam, 176-200. szám)
1872-08-08 / 182. szám
182. szám. _________________________Csütörtök augusztus 8.1872. ____________________ 28. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ^____ _____ _____ | Előfizetési feltételek? Hirdetések Ferancziek-tere 7. szám. I. emelet. Ferencziek-tere 7. u. földszint. A TT^ T SS SÍZ’rJJdl YISTlS Szintúgy mint előfizetések ---- ---- n JP EJ" gig || ImM i mm if Jg p fi „fi *4*» együtt« A lap szellemi részét illeti! minden Alap snyagi részét illető közle- IHf _ ff M 1 Rg .n - Hm&r g| ’ H i • • • lfoSSkr. a *«-*. V ír****“ mények (elSfintt.! pén*, kitel. I H « I I % 1 I I jK 'V B 1 11 i ! «35 •' ■' .' li 1 KIADÓ-HIT 1TAS.B1 " »üli „»„k, . m&m JLü W «JL JSa> JL JL JL »• **•• Bimsnl.tla. l.i.lek c.t iflm.rt fcI»üi-hiT»talho* ■“t&.ü'iSk. , ■, „ p i ’ I T | TT T E T , I Q /‘Cot,kttlllfiDltek. . ....... , • IV ■ 1 IT vJ JJi 1 1 I I I J\ I / t&rté&ik Li, rafcadwator a h£ elM ----lu-zektot fogadtatnak el. 0 1 fo, cimltUtal. Előfizetési felhívás „PESTI IPLé“ra. Hírfizetési árak: Egész árra..........................22 ft. Félév«.*®...............................11 ft. Negyedévre........................5 ft 60 kr flHF Külön előfizetés iveket nem küldünk szót. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előnzetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek-tera 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Fest, aug. 7. Kerkapoly pénzügyminiszternek szünidei utazása is egy tanulmányait volt. Bejárta a katonai határőrvidék egy részét, s meglátogatá a magyar tengerpartot. A miniszter így közvetlen szemlélettel szerzett tapasztalatokat két oly ügyről, melyek Magyarország fejlődésében szerepet játszanak. Az egyik az ország integritása és belbékéjének, a másik anyagi felvirágzásának egyik sarkalatos kérdése. A katonai határőrvidéken egy magas alkotmányos és közművelődési eszmét , a tengerparton sziuméban anyagi elhaladásunknak egyik nagyon fontos feltételét védjük. A határőrvidék Kerkapoly miniszternek már régóta kedvenc a tanulmánya. Ez az ágas-bogas, bonyolódott ügy Kerkapoly nagy elemző tehetségének kedvelt tere s kormányunk körében nincs senki, aki ez ügyet tüzetesebben ismerné, mint ő. Kerkapolyt állásánál fogva a dolognak csak pénzügyi oldala illeti, de a pénzügy és politika tán sehol sem rokonult össze annyira, mint épen itt. Az egyik szükségképen föltételezi a másikat, s aki arra gondol, hogy a határőrvidéket a közművelődés s az alkotmány számára megmentse, annak szükségképen arra is kell gondolnia, hogy az országban teendő befektetések által a művelődésnek tűzhelyeket gyújtson, telepeket nyisson. A határőrvidék polgárosítása deficittel jár, mi ama gyöngéd figyelem, az összes anyagi érdekek leggondosabb kímélete mellett természetes is. A rendkívül befektetésekre azonban ez országrész erdőiben nevezetes tőkét bír, s a horvát ellenzéki lap után csak nemrég közöltük, hogy ez erdők hasznosításából várható jövedelmek mily czélokra fognak fordíttatni. A legnagyobb részt horvát s határőrvidéki czélok ezek, feles számmal vasutak, melyeket valószínűleg az állam maga épít ki. A megboldogult nagy vasúti szerződés kötésekor ez erdők jövedelmei ugyan a vasutakra vonatkozólag ama hányad fedezésére terveztettek, melylyel az állam a szerződés realizálásában részt akart venni. A szerződés megbukván, most valószínűleg az állam maga fogja kezébe venni eme vasútépítéseket. Aligha csalódunk, ha azt hiszszük, hogy Kerkapoly utazása mindez ügyekkel öszszefüggésben van, amint bizonyára Fiumét illetőleg is a pénzügyminiszter sok érdekes tapasztalatot szerzett, melyeket már tengerpartunk fejlődési ügyei körül értékesít. Mindezeknél azonban remélhetőleg nagyobb fontossággal bírnak majd az utazás kizárólag politikai eredményei. Úgy látszik, Kerkapoly személyesen akart meggyőződni, hogy amaz intézmények , melyeknek nagy részben ő volt indítványozója, mily fejlődést, mily eredményeket ígérnek. A katonai hadparancsnokkal utazott, kihez különben is szoros baráti kötelék fűzi, s első eset volt, hogy a katonai határőrvidéken a polgári miniszter a katonai légfhatóság személyesítőjével együtt jelent meg, és pedig úgy, hogy a katona nem képviselt mást, mint sok ügyben az alkotmányos polgári kormány rendeleteinek végrehajtóját és semmi ügyben sem oly közeget, mely a polgári kormánynál följebb, vagy vele ellentétesen állhatna. Ez igazán ad oculos demonstratioja volt a viszonyok változásának s kétséget sem szenved, hogy mind a miniszter, mind a katonai hadparancsnok megragadtak minden alkalmat, melyben ezt a kellő tapintattal ki is tüntethették. Vajha az, amit az utazás jelképletileg kifejezett, mindinkább,mind nagyobb mértékben meg is valósulna. Vajha a Horvátországgal és most folyamatban levő kiegyezési tárgyalások ne csak pillanatnyi békét, s az ingerültségnek egy időre való lecsillapodását eredményeznék , hanem mindenek fölött azt is, hogy az igazi alkotmányos szellem gyökeret verhessen, mely ép úgy véd jogot, mint tiszteli a törvényt; ép oly erős igazságtalan imputatiók visszaverése, amily kitartó az állami lét nagy érdekeinek védelmében. Amit itt ezzel hangoztatunk, ha a frázis látszatával bír is, minden inkább, mint frázis, mert nagy jelentőségű következményei vannak. Fiume ügyét csak mi tekintjük befejezettnek; a katonai határőrvidék ügye csak félig haladt át a vajúdás stádiumain, és Dalmátia ma oly kérdés, melyről közülünk nagyon sokan azt tartják, hogy nagyon jó, ha azt egyelőre nem bolygatjuk. Ezek mind nyílt sebek, melyek az időtől várják gyógyulásukat. Mi törhetlenül bízunk a jövőben. Amit a törvény rideg listűje nem hódíthatott meg, azt majd meghódítja az érdekközösség. A mi eljárásunk mutassa meg, hogy balgák az előítéletek, alaptalan a tartózkodás s egy nagy hazugság az, amiért a horvát részekben a fanatismus fel tudta hevíteni a kedélyeket. S a minta bizalom irántunk nő, ugyanoly arányban kell növekednie a még függő ügyek kedvező megoldására az esélyeknek, s ennek a bizalomnak azt kell jelentenie, hogy vele az alkotmányos institutiókban való megnyugvás is terjed, s mindjobban megszilárdul. Kevés, amit ez irányban a nemzet; nem sok, amit a törvényhozás, de minden, amit a kormány tehet. A végrehajtó hatalom minden közegének át kellene azt éreznie, hogy e vidéken az alkotmánynak nevel népet. Minden intézkedés, minden erre vonatkozó lépés a közfigyelemre tarthat számot, s ezért magasan kiemelkedik a szokott miniszteri utazások köréből az oly tevékeny pénzügyminiszternek e nagy érdekű útja is. A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Egy magyar zenész a múlt századból. Hasztalan keresnek Fétis „Biographie universelle des musicens“ czimű művében Francisci János nevét. Pedig ő egyike volt 1720 körül a nevezetesebb zenészeknek, kiről a boroszlói Erzsébet-templom karnagya, Glettinger János plane versben emlékezett meg, szólván hozzá annak végén ekképen: Ich scblie8e meinen Wunsch in diese Worte cin ; Dass Sie auch ihres Orts ein Orpheus mögen sein. Lehetett biz szegényfrancisci akár Orpheus is a maga idejében, a világ megfeledkezett róla annyira, hogy emléke még a Fétis-féle zenész biographiába sem került bele. Kísértsük meg tehát mi felidézni szegény földiak emlékét az árnyak csendes országából,ami annál könnyebb lesz, mert ő maga írta meg pályafutását legnagyobb részben egy Mattheson-hoz irt levelében 1740 körül, s bár a levél meglehetősen naiv és nagyon is nyiltszívű, annyiból kiváló érdekű, hogy tiszta képet nyújt egy és más tekintetben azon rococo-világ jelleméről, legalább azon téren, melyben Francisci működött, mely szereplésének és hírének tanúja volt. Született Beszterczebányán. Születéséről maga ekképpn ir Matthesonhoz : „Én, Francisci János, Beszterczebánya szabad királyi bánya városában, mely fikázik Magyarország felső részén 1691. jun. 14-ikén pillantottam meg legelsőben a napvilágot s ugyanott kezdtem a legelső lamento-t énekelni e világon. Atyám György, érdemesült kántor volt a német evangélkus hitközségnél, anyámat pedig szülei után Horváthnak hívták.“ Szülővárosának gymnasiumában nyerte első kiképeztetését, a mostanság már a csillagok közepette fénylő Burins János tanár és a jelenleg híres tudós, Piratik János úr vezetése alatt.“ A zongorajáték elemeit Karchut Jánostól tanulta, ki apjának „közbenjárása és ajánlata folytán a község elöljárói által a két nyelvű hívek, a magyarok és németek közös orgonázójává neveztetett ki. Mily dicső és nagy gondolati És mégis ő, ki két nemzetnek egyszerre orgonáit, szintén kimaradt Fétis halhatatlan papír-templomából! „A többit, amit isten jóvoltából és kegyelméből tudok, saját magamnak, szorgalmamnak és kutatásaimnak köszönhetem.“ Francisci tehát autodidakt volt legnagyobb részben, ami azon kor zenészei közt nagy ritkaság, kik évekig ültek az iskola padjain. Autodidakta zeneszerzők napjainkban is nagyon ritkák, ha ugyan nem olyanokat értünk zeneszerzők alatt, kiknek művei zeneszerzemény czímére igényt sem tarthatnak. Jelenleg csak W. H. Veit, ki gyönyörű quartetteket, és Zellner Gyula, kinek zeneszerzői csillaga most kezd emelkedni, sorozhatók mindössze az autodidakták közé, hacsak nem tartjuk,annak Schubert Ferenczet is, kiről azt mondják, hogy tudott már mindent, mielőtt tanítója Ruzicka z orgonáját sZ, felnyitotta volna száját, hogy oktassa őt. „A jó Istentől tanulta,“ szokta ilyenkor Ruzicka bámulva mondani. Fényes pályafutásának vége felé maga Schubert így kiáltott fel: „Most már tudom, mire van szükségem!“ s ő, ki addigi tevékenysége által hervadhatlan babérokat szerzett, s kinek neve hivatva volt arra, hogy a legnagyobb mesterekkel egy sorban említtessék, el akarta kezdeni tanulmányozni a „kontrapunktot “ A halál azonban úgy találta, hogy ez fölösleges, hogy Schubert a kontrapunktot is a jó Istentől tanulta, s elvitte a jó öreget a csillagok közé, hol emléke él „usque ad saecula !“ Újdosszült zeneszerzőink legnagyobb része máskép gondolkozik,mint a boldogult Schubert, kik nem tudják, hogy mire van szükségük. A régi szigorú és alapos iskola tanítói is, mint Lechter Bécsben, és Weber Dénes Prágában mind ritkábbak kezdenek lenni; a tankönyvek is vékonyabbakká válnak, bölcseleti irányban szerkesztetnek, csakhogy mint Richter Harmonik-jából keveset, vagy mint Marx híres művéből épen semmit sem lehet tanulni. Az öreg Weber Dénes könyvei az „észhangzat“-ról és a „contrapunk“-ról, egy kis könyvtárt képviseltek, melyet mindenki haszonnal forgatott Ma minden máskép van, — a haladás és a „szabad genialitás“ már csak megvető mosolylyal fogadják az ilyen elavult nézeteket, és a legfőbb elv nem hangzik többé így: „a mi illik, az meg van engedve“, vagy „a mi tetszik, az meg van engedve“, hanem: „meg van engedve, a mit akarunk.“ Egy bizonyos Altschul, aki Weimarba ment, hol Liszt szemei alatt zenesszeti köztársaság alakult, „melyhez képest Spárta és Athén női klastromok voltak“, és mely, mint Bitlew ezt egy töredelmes perezében bevallotta : „némelykor egy kis párisi communet szeretett játszani“ — ezen Altschul írt például egy zongoradarabot, mely puszta parallelquintákban volt tartva. Huebald barátnak is ilyen ötlete volt kérfilbolól ezer évvel ezelőtt. Ezt azonban Liszt is megsokallotta, és ez alkalommal felkiáltott volna: „Még többen vannak köztetek, kik megértek haragomra!“ Különben most nem a „jövő zenészeivel van dolgunk, hanem a múltnak egy zenészével, Francisci Jánossal. Már 18 éves legény korában jól érthette művészetét, mert atyja halála után 1709. január 20-án őt hitták meg kántornak és karigazgatónak, „bár más pályázók is jelentkeztek“ és „jóformán akarata ellenére.“ Ezen hivatalában maradt három évig és a mellett „egy, a cathedrán és a szószéken páratlan ember, Bél Mátyás úr“ vezetése alatt görög és héber nyelvtanulmányokkal, de zenével is sokat foglalkozott. Bél Mátyást nálunk jól ismerik, mint a „Notitia Hungáriáe novae“ szerzőjét. A jezsuita atyák is, minthogy karmesterük elhunyt, szívesen a protestáns Francisci vezetésére bízták egyházi karukat. Francisci ezentúl különösen a hangszerzésre adta magát — Speer, Herbst és mások vezérfonalait tanulmányozta . Mattheson művei által el volt ragadtatva : „mindezekre nagy buzditóm volt a hamburgi zenészeti polyhistor, kinek „orchestrumát“ 1714-ben hétszer megcsókoltam és kielégithetlen mohósággal olvastam, minthogy az nekem is úgy, mint Wasner G. Z. wurtzeni derék kolostori kántornak, mintegy reggeli és esti imádságul szolgált. Nem is késtem annyi hasznos mű szerzője iránt levélben tiszteletemet kifejezni, mire nemcsak szívélyes választ, hanem legnagyobb örömömre eddigi összes műveinek jegyzéket kaptam tőle, melyeket azután meg is szereztem, és még ez órában is nem egy zenészed kincset meritek belőle. Levelezésünk még most is tart stb.“ Francisci tanuló évei után következtek vándor évei. 1722 ben Bécsbe ment és a kitűnő Fuchs Ján Józsefnél, valamint a Sz. István székesegyház karmesterénél, Reutter Györgynél igen szívélyes fogadtatásra talált, sőt febr. 2-án a Sz. István templomában a nagy egyházi zenénél a „16 vocalista“ között közreműködött. 1725-ben nagy kedvet érzett a hires Lipcsét meglátni és a húsvéti vásár idején oda is érkezett. „Szerencsés voltam — írja — a hires Bach karmesterrel megismerkedni és annak ügyességéből sok hasznot húztam.“ Francisci ellátogatott Hallba is, sőt azon merész tervet forralta, hogy előre nyomult Wittenbergáig, vagy épenséggel Hamburgig, hol az általa bámult Mattheson (és Härdel, kiről azonban úgy látszik, nem tudott semmit) élt. Családja azonban haza kényszerité. Mily gyermekes színben tűnnek föl ez állapotok előttünk, vasúti utazók előtt! Mindazonáltal a szerencse, hogy valaki Bach János Sebestyén villogó szemébe tekinthessen vagy hallja orgonajátékát, megérdemelte a postakocsi és az akkor hírhedt szász országutak fáradalmait. 1714-iki ápril 18-án megvált Bél beszterczebányai állásától és Pozsonyban evangelicus lelkész len. A bucsuünnepélyen Francisci egy ünnepi zenedarabot adott elő a bibliából merített igen hízelgő szöveggel, tartalmáról maga Bél adand nekünk felvilágosítást. Ennek 19 évvel később megtermett a gyümölcse. — 1733 ban Francisci, mint zeneigazgató Pozsonyba hivatott. 1733. ápril 19-én ugyanis levélben értesité őt Ból, hogy e „tekintélyes hivatalra barátjai őt hozták javaslatba a convent előtt procurodio et gratia és pedig kívánt sikerrel“, kénytelen lesz ugyan Beszterczebányát elhagyni s a natale solum majd nagyon is marasztja, de hát satis datum patriae nem ott van e a haza, a hol Isten van?“ Egy jelentőségteljes utóirat azt mondja, hogy jó viselet mellett az accidentiák meg fognak szaporodni ! Bélnek egy második levele már erélyesebben sürgeti őt, hogy jöjön Pozsonyba. „Fiatal kora óta — így szól a levél — folyton figyelemmel kísérem, s azt vettem észre, hogy önt az Isten a zenére teremtette. Hic Rhodus, hic salta! Azért a lehető legrövidebb idő alatt határozott és kétségtelen feleletet várok, s e mellett kivánom, hogy az úr szelleme nyugodjék az ön feje felett s vezesse akaratát az ön bölcsesége szerint.“ Októberben Francisci csakugyan elfoglalta állomását Pozsonyban. „A lehető legjobb alkalmat találtam itt, — így ii ő maga, — zenészeti munkálkodásomat folytathatni, a mennyiben azon szerencsében részesültem, hogy az érseki és herczegi zenekar legnagyobb művészével megismerkedhettem s e mellett haszontalan emberek irigykedésükkel szerencséltetnek, mert ez is bizonyos neme a szerencsének.“ Név és születésnapján a vezetése alatt álló zenekar saját szerzeményét játsza az ő tiszteletére, mi természetesen jól esett a művész szivének. Volt azonban elég kellemetlensége is. „Szivem aggódott és összeszorult, úgymond, mintha pozsonyi szőlőt préselnének össze.“ Nem kevesebb, mint 16 pontban foglalta egybe sérelmeit, melyek közöl a nevezetesebbek így hangzanak: 2. sokkal többet ígértek, mint amennyit adtak; 3. a romlásnak indult nagy orgona inkább zavarja, semhogy emelné az áhítatot, s én ez által nyilvánosan pelengérre állíttatom; 7. nagyon zokon vették sokan, hogy saját műveimet is előadatom néha-néha; 8. a hangszerek kijavítására és pótlására nagyon keveset áldoz az egyház, pedig a legszükségesebb hangszerek hiányzanak; 16. Nemcsak hogy minden hibát, melyet a choruson elkövetnek, nekem rónak fel, hanem a csekélyebbekkel is rettenetes nagyra vannak.“ Legjobban bántotta az, hogy valami Kopp Ernő áriáit tukmálták reá, ki akkor kántor volt Selmeczen. Matthson e Koppféle műveket sajnálatra méltóknak nevezi. 1735 márczius 1-én Francisci elbocsáttatását kérte s még két évig élt mint magánember Beszterczebányán, hol „azon tapasztalássál lett gazdagabb, hogy a három föcsapás: háború éhség és dögvész mellett van még egy negyedik:» ez a pörösködés. (A mennyiben a pozsonyiak ellen pert folytatott.) 1737 szt. háromság vasárnapján az evangélikus egyházközség szolgálatába lépett; az ottani egyházkönyvek bizonyára ki fogják tüntetni azt, meddig élt még ezután, amikor énekelte el „legutolsó lamentóját.„ úgy látszik, hogy nem volt szerencsés. „A szerencsétlenségnek legszerencsétlenebb neme az, így szól ő maga, ha az ember elmúlt szerencséjére kénytelen visszagondolni.“ Pest, aug. 7. (A bécsi világkiállítás) a békés haladás nagy ünnepe lesz, mely alkalommal bizonyára Pestet is fel fogja keresni sok idegen s az összehasonlítás Pest és Bécs között ránk nézve bizony nem nagyon örvedetes lesz. Bécs rohamos gyorsasággal emelkedett szépség és kényelem tekintetében is egy nagy világváros színvonalára, a Ringok palota-kaszárnyái mint varázsütésre épülnek, s a világkiállítás speciális alkalmára is oly erőfeszítések történnek, melyeket csak is egy nagy világváros s az abban rejlő roppant töke bízhat meg. Mi Bécs mellett nagyon is a hamupipőke szerepét fogjuk játszani, aki a két várost összehasonlítja ,kőés porban maga előtt látja a 70:80 perc arányt. A természet pazarabbul bánt velünk, mint Bécscsel gyönyörű projectumaink is vannak, boulevard éa körút a legczifrábban kipingálva — a papiroson ; s hogy gyönyörűségünkből mi sem hiányozzék, vannak város atyáink is, kiknek kötelessége felügyelni a köztisztaságra s kik ezt oly modorban teszik, hogy csakugyan megérdemlik, hogy mint ritka curiosumokat bemutassuk őket az idegeneknek. De komolyan szólva, ha idejét már nem múlta, tán itt volna ideje annak, hogy már a világkiállítás iránti tekintetből is siettessék mindazon szépítési munkálatokat, melyeket siettethetnek. A városnak e részben szintúgy közre kellene működnie, mint a közmunkatanácsnak, s kik a város ügyeire közvetlen befolyással vannak, jól tennék, ha e dolgot minden irányban kezökbe vennék. Nem sokat tehetünk már, de annyit mégis, hogy néhány utcza asfalttal való ellátását, s fával való beültetését elvégezzük, s köztisztaságra legalább is annyi gondot fordítsunk, hogy az utczáink megtekintését lehetővé tegyük. Mint mondjuk, nem sokat tehetünk, de annyit mégis, hogy az idegen, ki hozzánk jön, minket ily forma búcsúval hagyjon el. „Láttam egy gyönyörű fekvésű fővárost, mely iparkodik, halad , láttam benne a fejlődések számos egészséges kezdeményét, s meglátogatom majd ismét, ha újjáalkotása kész lesz, két évtized mulva.“ Addig tán a boulevardia elkészül. (Olteanu János lugosi püspök és az ellenzék.)Ő felsége a király Olteanu János püspököt számos hazafias érdemeiért legközelebb a Lipótrend középkeresztjével tüntette ki. Ez alkalmat az ellenzéki lapok arra használták föl, hogy a legszemélyesebb támadásokat intézzék a köztiszteletnek örvendő lugosi püspök ellen. Az insinuatiók, melyek ellene emeltettek, olyanok, hogy cáfolásukba bocsátkozni valóban felesleges. Csak arra akarjuk az ellenzéket figyelmeztetni, hogy Olteanu János személyében oly férfiút támadott meg, kiben a józan román fajszeretet a legszebb magyar honfi erényekkel párosul. A lugosi püspök szóval és tettel fáradozik a román művelődési és irodalmi viszonyok javításán és tetemes pénzáldozatokkal támogat minden józan kísérletet, mely e téren előtérbe lép. Csakhogy Olteanu úr a mellett politikai szempontból tiszta magyar hazafi is, ki föltétlenül ragaszkodik a magyar állameszméhez, melyet közelismerésre méltó buzgalommal terjeszt a gondviselésére bízott románok körében. Ő nemcsak a választások előtt intézett híveihez „kerteslevelet“ *, ő a többi között a honvédség intézményének népszerűsítésére is lényegesen befolyt. És miután monarchiában élünk, melyben a rendek és czimek osztogatása szokásban van, csak őszintén örvendhetünk annak, hogy a fejedelmi kitüntetésben oly derék és érdemdús férfiak részesülnek, mint Olteanu János. (A honvédhadseregben) a mint egy meg nem bízható forrás jelenti, legközelebb a következő előléptetések történnek. József főherczeg a lovasság tábornokává, Gräff vezérőrnagy altábornagygyá, Pongrácz, Dobay, Hunyadi, Hollán és gr. Andrássy ezredesek tábornokokká léptettetnek elő. Egyszersmind hirlik, hogy Terstyánszky ezredes, egy kerület műszaki csapatának vezényletét, rangja megtartása mellett venné át. (Az idei dohánytermés megbecsülése.) A m. kir. pénzügyminisztérium rendelete folytán a dohány-beváltási hivatalok illető hiva tost, aug. 7. Úgy halljuk, hogy tegnap terjesztetett Pauler miniszter elébe az egyetemi tanácsnak felterjesztése a magyar tannyelvnek a hittudományi karban már ez évi oct. 1. kötelező behozatala iránt. A mily meglepő hatást tett ez indítvány, midőn a mostani rector dr. Toldy Ferencz azt szőnyegre hozta, s a mily készséggel fogadták azt el a tanács világi tagjai, oly kelletlen érzést gerjesztett az egyetemi körökben azon lassúság,melylyel a hittudományi kar a maga véleményes jelentését kiállította, melynek tárgya a behozatal modalitása lett volna, és oly elkeseredést szült, midőn e helyett a kar aztndta, hogy akkor fog ez iránt nyilatkozni, ha majd a magyar tannyelv nekik meghagyatik, addig pedig egy sereg nehézséget hozott fel a magyar tannyelv ellen, miket az indítványtevő már első előadásában előre megcáfolt volt; s végre azon határozatban lyukadt ki, hogy a magyar nyelv, mint tannyelv e karban czélszerűtlen, sőt alig lehetséges. S miért ez? Nem tudnak a tisztelendő urak magyarul? Mi az ellenkezőről értesülünk. Nem akarnak tudni? Azt sem véljük, mert elég jó hazafiaknak tartjuk,mig amíg a latin egyházzal nem jó egyéni, s mondjuk hazafiai, meggyőződésük összeütközésbe. Felhozzák, hogy az egyházkorpány nyelve latin, hogy a katholika hit forrásai latinok, hogy a liturgia latin! De ki mondja, hogy ne tanuljanak a papok latinul? Bár az orvosok, a jogászok, a tudósok általában tudnának, de kell a történészeknek is, még a költőkre is igen rájuk férne, szóval összes keresztény műveltségünk a classikai népekén és különösen a római népén alapelván, sőt a latin szent atyák culturája is tisztán classikai lévén, s épen a classikai jelleg által különbözvén a keleti műveltségtől, a legnagyobb gondot kellene rá fordítani, hogy minden magasabb miveltséget igénylő, s igy a papok is értsék a latin írókat; de már az ugyan nem kell, hogy az iskolában s az életben deákul beszéljenek is; és ők is csak úgy fogják a szent atyák tartalmát is voltakép érteni, ha jó theologusokká neveltetnek. Hogy pedig ilyekké váljanak, épen azért taníttassanak magyarul, mint Németországban némettalnokaikat a dohánytermelő villékekre küldik az idei termés megtekintése és megközelítő megbecslése végett. Remélik, hogy az idén minden hold dohányföld átlag 10—11 mázsa dohányt fog szolgáltatni, és hogy a minősége is jó lesz.