Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-25 / 271. szám

271. szám. Szerkesztési iroda. Joadé-h­ivatala Bar­átok-tere, Athenaeu­m-épület, A Up Szellemi részét illető minden közlemény s szerkesztéseihez intézendő. Bém­entetlen levelek esek ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­­atok nem adatnak vissza. Baritok­ tere, Athenaeum-épület-A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadó­ körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők Budapest, Szerda, november 25.1874. REGGELI KIADÓ& »Itatást Mtételező Postán Fildre, vagy Budapestet ki hoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 5 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra , „­­ 12 . — › Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenként f­orint Az előfizetés az év folytán» min­den hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi folyam.­­»Hirdetések szintúgy mint’előfizetését a KIADÓHIVATALBA,­­ Sarátok­ tere, Athenaeum-épei küldendők. fia .... . Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-re Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 firt. Negyed évre . . . • 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Naplót kiadó-hivatalának (Ferencziek - tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A ..P. Napló" szerkesztő- és tulatató. Budapest, nov. 24. A »Hon« b. Sennyeyhez és Tisza Kálmánhoz utasítja a jobboldalt. Azt hiszi, hogy a mai helyzet tarthatatlan, mert külön­ben lejárja magát a parliamentarizmus és csökken az alkotmányosság iránti tisztelet. A mai helyzetből csak újabb pártcsoportosulás segíthet ki. S »csak két ember körül (ezek a »Hon« szavai) történhetik csoportosulás, Sennyey vagy Tisza körül. De Sennyey, ki­nek parliamenti pártja sincs, programmját ki nem fejtő és múltja nem nyújt elég garan­­tiát: egyfelől a parliamenti élet biztosítása, másfelől a szabadelvű haladásnak (nem for­­ceírozása, mert erre most idő nincs, de) aka­dály nélkül hagyása tekintetében.« »Ott van Tisza, — folytatja a »Hon“ — erős párt áll megötte. Compromissió nélkül csatlakozhatik hozzá az egész középpárt,mert a jobboldallal tett kísérlete meghiúsult. A do­log csak azon fordul meg, hogy van-e a jobb­oldalon 30—40 oly ember, ki azt mondja: »Csatlakozom a pénzügyi reformok keresz­tülvitelére feltétlenül Tiszához. Nem bánom én, bármit tart a közjogi kérdésről és bármit akar jövendőben. Mi már nem diktálhatunk feltételeket. Törvénytelenséget ő sem követ el. Most pénzügyi reformról van szó. Ha eze­ket létesítők, azután appelláljunk az or­szágra. « Eddig a »Hon«. A­mit mond, az két­ségkívül igen egyszerű és biztos dolog. Csak át kell menni a közép­pártnak, meg 30—40 jobboldalinak Tiszához, magát föltétlenül alárendelni Tisza nézetének, s Tisza Kálmán — alakíthat kormányt, a­mennyiben erre megbízást a »Hon« szerkesztősége ad. Ez oly egyszerű és bizonyos, a­mint ki van nyomat­va, s az a kicsiség, hogy még a közép­párt és a baloldal sem tudott összeolvadni, némely ro­kon elem daczára, ez époly kevéssé zavarja­­, laptársunkat terve valósíthatása és czél­­szerűsége iránti hitében, a­mint nem zavarja az sem, hogy a pártok fegyelmetlensége egyik fő oka a jelenlegi visszás helyzetnek s a­míg ez meg nem változik, míg a pártok határo­zottan megállapított belügyi programm alap­ján nem konsolidálódnak, nem is várható, hogy közviszonyaink képe örvendetes!) ala­kot öltsön. De tán elég is lesz ennyi a »Hon« ter­véről. Nem vonjuk kétségbe, hogy jóakarat­tal íratott. Mi köze a »Hon«-nak a jobboldali választók és a jobboldali képviselők politi­kai jelleméhez? De ha jó­akarattal compo­nálta tervét, engedje megjegyeznünk, hogy csak annyi jó akarat van benne, mint a­mily jóhiszeműséggel árulja egy-egy kuruzsló cso­da­szereit, s úgy látszik, hogy e téren laptár­sunk nem áll egymagában. Ez már sokkal komolyabb dolog, mint a „Hon“ felszólalása s méltó arra, hogy foglalkozzanak vele mind­azok, a­kiket közállapotaink sorsa érdekel. A sok miniszteri válság nagyon desorga­­nizálta a közérzületet. Az országgyűlés még nem volt együtt, még nem is ismerték a kor­mány előterjesztéseit, s mint igen természetes dologról beszéltek, hogy őszkor miniszteri válság lesz, így volt ez tavaly, meg két éve is. — miért ne legyen az idén is ? Grhyczy, úgy látszik, sejtette ennek az érzületnek ha­tását és sietett az országgyűlés együtt nem létében megkötni a kölcsönt, hogy az ország­gyűlés tárgyalásai ne rontsák utalványai ár­folyamát. Ha bevárja a mai ziláltságot, való­színűleg nem kap pénzt. S ez viszonyainkban a legszomorúbb. Az, mert e körülmény való­ban hozzájárulhat a parliamentarizmus iránti hit megingatásához, s ez­által sokkal nagyobb érdekeket koc­káztathat, mint a­minő ennek vagy annak a pártnak az uralma, ennek vagy annak a kisebbségnek többséggé erőszakol­­tatása. Ha számot tarthatnánk arra, hogy a hig­gadt komoly szó megfontolásra talál, azt a felhívást intéznék a »Hon«-hoz, hogy ne bíz­zék a csoda­szerekben, ne terjeszsze a babo­nát. Sennyey s Tisza Kálmán államférfim te­hetségeit magasra becsüljük, de ha magyar áll­a­m­o­t akarnak, azt a jelen bevételek fo­kozása nélkül nem érhetik el. Ez nagyon szomorú igazság, kétszerre szomorúbb, mert ínséges évek utóhatása, az üzleti forgalom teljes szünetelése s nem kies jövendőbeli ki­látások között ér, de végre is igazság, s ezt megtagadni nem lehet. S most arról van szó, hogy a jelen országgyűlés a bevételek e fo­kozásának útját-módját vitassa meg. Nem állítjuk mi azt, hogy budgetünkben tetemes reductiók nem történhetnek. Olcsóbb lehet (néhány miniszteri tárc­a megszünteté­sével is) a központi igazgatás, olcsóbb az igaz-Bagönvígan­taibaöj juwu no cntuuinv,ke­ve­sebb egész administratiónk. Mindennek pedig meg kell történnie a bevételek szaporításán kívül is. Igen fontos culturai beruházások várnak még a nemzetre, melyek elől nem tér­het ki s ezek fedezetüket még sehol sem talál­ják. Mindez igaz és való, — de szintoly igaz az is, hogy mindezt csak teljesen megállapí­tott belügyi programmal bíró egységes és erős párt és az ezen alapuló erős kormány viheti keresztül , é­s a választások, az or­­szággyűlés újjáalakulása képezik a lehetősé­get, hogy alkotmányos, parl­amenti úton nyerje meg a nemzet azt, a­mire szüksége van, a­mit óhajt, a­mit bírnia kell, ha élni és fennmaradni óhajt. Ne a válságokban, ne az államcsínyben, vagy a babonában keressük a nemzet rege­nerálásának eszközeit. A képr.­ház ne áltassa magát azzal, hogy X. vagy Y. fogja majd helyreállítani a rendet s orvosolni az ország bajait. Nyúljon maga erőteljes kézzel a bajok orvoslásához , teremtse meg lehetőségét an­nak, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállíttathassék. — Közadministratiónk újjászervezése és újjáalkotása túlhaladja a jelen országgyűlés idejét és erejét s mi na­gyon tartunk attól, hogy ha ehhez hozzáfog­na, sokkal többet rontana közállapotainkon, mint a­mennyi tényleges hasznot nyújthatna az állam megingatott financziáinak. Vitassák tovább az adój­avaslatokat, ajánljanak jobb és a czélnak megfelelőbb pénz­ügyi intézkedéseket: ez a jelen országgyűlés feladata. Kissé untató s nem a legkellemesb munka, különösen ránk hírlapírókra nézve s egy idegizgató válság nagyon el­kelne a vál­tozatosság okáért is ; — de az országnak ma arra nincs szüksége, mert nem vehetné semmi, de semmi hasznát. A „Pesti Napló“ tározója: Rienzi. (Nagy opera 5 felvonásban. Irta Wagner Richárd.) — Először előadatott a nemz. színházban nov. 24. — Wagner Richárd 1837-ben olvasta először Bulwer regényét Rienziről, s a regény annyira meg­ragadta phantasiáját, hogy azonnal operaszöveget csinált belőle. Még akkor Drezdában tartózkodott, csaknem obscurus fiatal zeneköltő, kire az ördög sem hederitett. Nehezen tengette napjait; geniusa ezer akadályba ütközött s heves dicsvágy tépte szivét, mely a németországi viszonyoktól csömört kapott. 1839-ben Párisba utazott, hogy a franczia főváros hatalmas szellemi életéből ő is kivegye a maga ré­szét. Rienziből már két felvonást készített el s azo­kat be is mutatta útja közben a Boulogne-sur-mer­­ben lakó Meyerbeernek, ki a fiatal névtelen szerzőt buzdította,s pártfogolni igérte.Hogy a nagyra­­törő lángész Párisban nem találta meg azt, a mit keresett s a legsivárabb ínségben élt évekig a Szajna partjain,­­ mindenki tudja. Wagner illuziói eltűn­tek de annyi ereje még maradt a nyomor közepette, hogy megírja Rienzi teljes partitúráját. 1841-ben fejezte be a dalművet s miután nem remélhette azt, hogy a párisi opera szinte hozza valaha, elküldte a drezdai színháznak, hol 1843-ban, nagy előké­születek után végre be is mutatták. Rienzi első előadása Drezdában fényesen sike­rült. Az ismeretlen zeneköltőt egyszerre fölemelte s az obscuritás homályát a hít emelkedő napja űzte szét. Wagner addig csak apróságokat componált. Első műve egy 3 felvonásos opera , »Die Feen« (A tündérek); a másodikat Shakespeare »Szeget szeggel« czimü színmüvéből dolgozta át s »Szerelmi tilalom«-nak nevezte. Könnyű modorban irt dolgok, feltűnőbb eredetiség nélkül. Erős tehetsége, nagy hivatása legelőször Rienziben nyilatkozott, ámbár a későbbi operák mellett ez alig jöhet szóba, mint korcstermék, mely a divatos operák kitaposott országútján halad, de amazokhoz képest óriási foko­zat vol a maga idejében. Mikor Wagner Richárd Rienzit irta, még na­gyon küzdött magával; csak sejtve lebeghetett előtte az az eszmény, mely utóbb szilárd, erős tudattá vált s mint műalak domborodott ki. A divatos opera-szer­zők, mint roppant mágnesek a kis aczélra, ellenáll­­hatlanul hatottak rá. Spontini csillogó, pompás ze­néje, Meyerbeer világot domináló iránya, a franczia­­olasz zene vívmányai, mindezek zavarba hozták. Lángezze önálló röptöt még nem vehetett; a legna­gyobb géniusok is utánoznak fejlődésük első idejé­ben. Oda fordult tehát a hírneves minták felé s mint kis apród a királyi palást végét, úgy hordta sok ideig Spontini és Meyerbeer uszályát. Rienziben minde­nütt ki lehet mutatni az utánzást, a csaknem szolgai hódolatot, a vakon követést. A forrás, melyből utóbb hatalmas sugarakban szökkent ki az életerős üde tartalom, még nagyon vékonyan szivárgott elő imitt­­amott s hamis fényben jelent meg a fölös sztezomák világítása alatt. A drámai zene jövő reformátorát semmi sem árulta el benne, legfölebb talán az a viharfúváshoz hasonló hangáram, mely a csata hymnusokat keresz­tül lengi , a figyelmesebb hallgatóban valószínűleg már akkor is nagy várakozást keltett a fiatal szerző missiója iránt. Tannhäuser, Lohengrin, Tristán és Isolda, stb. még csöndesen és látatlanul szunyadtak lelke mélyén; a drámai zene és szenvedélyei pihen­tek, hogy utóbb, mint varázsütésre, egymásután zú­duljanak ki a világba. Bámulat fog el, ha szemügyre veszszük, mily rövid időköz különzi Rienzit a B­o­l­y­­gó hollanditól. És a Bolygó hollandiban Wag­ner már benne van a drámai zeneirány kellő köze­pében ! A Venus barlang így változott át egyszerre mosolygó, napsütött völgygyé, hol a csinált fény, a természetellenes, kábító illatár helyett isten szabad ege ragyog s üde madárdal üdvözöl. Rienziben Wag­ner hódol a hagyományos melódiának; a rövid­re tagolt, meghatározott befejezéssel biró dallam még mindenütt dominál. Alakjai nem egyéniek, a jellemzetesség combinált hatásoknak esik áldozatul. A zenekari kiséret szép és tetszetős, de hason­lít az olyan vershez, mely gyönyörű rímeket halmoz össze, virágos szavakat használ s még­sem fejez ki semmit, mert az képeket nem csatolja egymáshoz gon­dolategység s tömör eszmelánczolat. Bánat, öröm, kétségbeesés, erény, gonoszság, hősiség stb. mind egyforma színben nyilatkoznak A jellemek különfé­­lesége, a kifejezés ereje és változatossága, az érzel­mek igazsága nincs meg Rienziben. Hiányzik a co­­lorit, mely minden egyes alaknak megadná a kellő színhatást. Colonna és Irén, Rienzi és Adrián, mind megannyi szépen felöltöztetett bábok, élet és erede­tiség nélkül. Meyerbeer lángeszét és az olaszok hévteljes, köl­tői irányát elfogulatlan bíráló nem kisebbítheti soha. Ha mi azt mondjuk, hogy Wagner e téren másodren­dű műveket irt, ez nem azt jelenti, hogy az olasz­­franczia operastyl fogyatkozásai miatt irt másodér­­tékű műveket, hanem, hogy Wagner szelleme volt képtelen itt valami nagyobbszerűt producálni. Wagner zenéjéből hiányzik a melódia-forrás, a ter­mészetesen fakadó dallamok bűbájos árja. Ő inkább reflectál a zenekarral, mint énekes ; nehézkes, sú­lyos, legtöbbször egyhangú, de mindig öntudatos ze­néje az igazság nyomában jár s nem bir a költészet lepkeszerü, könnyed csapongásával. Magas értelem jellemzi műveit; a dús érzelmek azonban nem nála keresendők. Reformja mindenesetre vakmerő és co­­lossális, tekintve véghatárait, de hogy a zenekölté­szet édes egyszerűsége és a szívnek, fülnek oly jól eső rhytmicus hullámzása e reformban veszendőbe ment, azt sem lehet tagadni. Rienzi szövege — Bulver regénye után — a következő: Irént, Rienzi hős lelkű húgát, a bujaságá­ról ismert Colonna főnemes kiragadja az utczára, de tervét az Orsini párt dugába dönti. Ott terem a tett színhelyén s harczot kezd a Colonna-párttal. Irént Colonna fia, Adrián menti meg, ki a leányt már ré­gen szereti. A nagy zajra Rienzi is megjelen; Adri­­ánnal közli nagyralátó terveit, hogy Rómának a sza­badságot visszaadja, s a népet fölemelje. Adrián szövetkezik a tribunnal. Szabadságdalt énekelnek duettben s erre csakhamar kitárulnak a laterani templom kapui, ragyogó képet mutatva. Orgona hang árul ki az egyházból s a nép térdenállva mond há­lát a teremtőnek, hogy a békét Rienzi vérontás nél­kül visszaszerezte. A második felvonásban Rienzi a békehirnökö­­ket fogadja; inti a főnemeseket nagyobb törvénytisz­teletre , a népnek nyugalmat ajánl. A főnemesek nem sokat törődnek a béke-esküvel. Azonnal új conspira­­tióba bonyolódnak s Colonna Rienzi meggyilkolására vállalkozik. — Ezután újra pompás látvány tárul elénk. A kü­lhatalmak követei Rienzi elé járulnak s üdvözlik őt kormányaik nevében. Adrián küzd magá­val ; a gyermek és a honfi tusakodnak benne. Végre is az utóbbi győr s értesíti Rienzit a conspiratióról. Colonna merénylete dugába dől. Halálra ítélik, de Rienzi Adrian esdő szavaira megkegyelmez neki. Co­lonna dühösen mondja el másodszor a hűségesküt. A harmadik felvonásban új árulás. A nobilik Orsini és Colonna vezérlete alatt nagy sereget gyűj­tenek a városon kívül, hogy a népet leigázzák. A nép fenyegeti Rienzit,­­ majd porba hull előtte, mikor a harczmezőről győzelmesen visszatér. A nobilik haragja nem szelídül. Más összees­küvést szőnek a nép szabadsága ellen. A pápa is őket támogatja. Mikor Rienzi a negyedik felvonás­ban rá­lép az egyház küszöbére, útjába áll Rajmond bíbornok s kiátkozza az egyház nevében. Rienzit min­denki elhagyja. Csak Irén nem, ez az antik római leány. Az ötödik felvonásban Rienzi imáját halljuk, legszebb részét az operának. Hattyú dala ez; a nép már gyülekezik s vérét kívánja. Fölgyujtják a capi­­tóliumot s az utolsó római tribün ott hal meg a hul­ló kövek, a lángok közt, bátor és szilárd halálig. Irén vele hal; a nővér megosztja bátyja sorsát s egymást átölelve szembe fogadják a­­ halhatat­lanságot.­­—. Budapest, nov. 24. (A képviselőhöz catasteri bi­zottsága) ma d. u. 5 órakor ülést tartott, a főrendiháznak a földadószabályozásról szóló törvény­javaslatait tárgyalván. Gorove elnök betegsége miatt nem jelenhetvén meg, helyette Justh József foglalta el az elnöki széket. A kormány részéről G­h­y c­z­y pénzügyminiszter jelent meg. Mielőtt a bizottság a módosítások tárgyalását megkezdette volna, hosszabb általános vita folyt a módosítások felett általában, melyben a bizottságnak majdnem valamennyi tagja részt vett. Miután a főrendi módo­sítások különösen az 5. §-ra nézve elvileg eltérők, s ide e pontba oly sok tárgy van összehalmozva a mó­dosítások következtében, hogy ez annak keretébe alig foglalható be, erre nézve a többség aggodalmát, s eltérő nézetét nyilvánítá. A részletes tárgyalás azon­ban megkezdetett s a vitás pontok eldöntése a rész­letes tárgyalásra halasztatott. Tudósításunk zárta­kor a bizottság a 2. §. tárgyalásához fogott. (Felhívás a t. képviselő ura­k­­h­o­z.) Több oldalról hangsúlyoztatván annak szük­sége, hogy mielőtt az érvényben álló földadó sorozat munkálataiban előforduló nagy hiányok kiegyenlí­tése czéljából f. o. október 27-én a ház asztalára tett határozati javaslat a házban tárgyal­tatnék, annak részletei, úgy az eljárási mód megelő­zőleg minden irányban megoldattassanak. Ilyetén ér­tekezletre nézve pártkülönbség nélkül több mint ötven képviselő úr nyilatkozott hajlandónak és az értekezlet idejéül f. hó 26. csütörtök d. u.4 óráját tűzte ki az országház társalgó termében, mivel az az ügy iránt érdeklődő képviselő urak, kik óhajtják, hogy a nevezett munkálatok gyorsan,olcsón és mégis részvételre' lelkire kitér.A'tái'illér,4 ból Stoll Károly. (A f. hó 22-én tartott vidéki pénz­intézeti congressus­ által kiküldött bi­zottság tegnap és ma tartott tanácskozásaiban, az adott utasítások nyomán, a következő megállapodá­sokra jutott : Az adó kérdésében előterjesztett és a közgyű­lés által helyeselt emlékirat alapján, a képviselő­házhoz benyújtandó kérvény szövege végleg megál­­lapíttatott. A létesítendő pénzintézeti egyesület ügyében, melyre nézve elvileg a congressus határozottan nyi­latkozott, hogy egy ilyen erkölcsi szövetséget létesí­teni kíván, a congressusnak bemutatott tervezet alap­ján, az alapszabályok kidolgoztattak, és a bizottság által véglegesen elfogadtattak. Ezen alapszabályok minden magyarországi pénzintézetnek megküldetnek azon felhívással, hogy a hazai pénzintézetek egyle­tébe való belépési szándékuk iránt végleg nyilat­­kozhassanak. A bizottsághoz utasított többi tárgyak iránt a bizottság abban a nézetben állapodott meg, hogy az ismeretes Csanádi és Körmendi javaslatok (me­lyek czélja egyformán egy központi közvetítő intézet létesítése, mely a létező jelen viszonyok felhasználása mellett, a vidéki pénzintézetek visszleszámítolását eszközölné,­ érvényesítéséhez nem látja az időt ked­vezőnek , de nem is gondolja, hogy ez könnyen kivi­hető, és a czélnak általában megfelelő volna. A másik két, nevezetesen a beregszászi és a jegybankra vonatkozó Dömötör-féle indítványra nézve elhatároztatott, hogy jelenleg tárgyalás alá nem vétetnek, a­mennyiben pedig a jegybank ügy tárgyalása nagy fontosságúnak tekintetik, ennek kü­lönös tárgyalására jan. havában fog a bizottság ösz­­szehivatni, addig is adatok beszerzése és tájékoztatás czéljából a hazai intézetek igazgatóságai felszólítan­­dók, nyilatkoznának az iránt, hogy a jegybank a­l­apítása esetén részükről mily hozzájárulási összeget fognának közgyűléseiknek javaslatba hozni. Budapest, nov. 24. A vidéki pénzintézetek congressusában éles bírálat alá vonták azon adójavasla­tokat, melyek a részvénytársulatok üzleté­nek megadóztatását szabályozzák. A gyűlés helyeselte a miskolczi hitelbank elnökének, Lichtenstein J. úrnak e részben tett hosszabb előadását , melyet tegnapi esti lapunkban egész terjedelemben közöltünk és elhatározta, hogy amaz előadás értelmében kérvény nyúj­­tassék be a képviselőházhoz. A javaslat elő­adója, mint tudósításunk említi, végül szá­mokkal illustrálta a szóban forgó adók hatá­sát és azt mutatta ki, hogy »oly pénzintézet, melynek 100.000 frt alaptőkéje s 600.000 frt betétje van, adó és községi pótlék czimén számba vehető jövedelmének 60°/0-ával járul az állam közterhei viseléséhez.« Ez kétségkívül megdöbbentő adat, s érdemes volna megvizsgálni, hogy az indít­ványozó mily számítás alapján jutott ez eredményhez. A számok, melyekből a kér­vény előadója a 60'/3-ot kihozta, ismeretlenek előttünk, és föltevéseiből csak a 100.000 frt alaptőkét — mi a számításnál talán nem is lényeges factor — és a 600.000 frt betétet ismerjük, minthogy pedig több tényezőt kel­lene látnunk, a­melynek segítségével képesek lennénk ama számítást megtenni, s mert ma­gunk nem akarunk föltételes adatokkal cal­­culálni, elhagyjuk e tért és ráállunk oly alapra, mely pozitív eredményre vezet. Két nappal a vidéki pénzintézetek­zon­­ban részletes számítási­dőés a a­uzdál­pénztári üzletben avatott szakember a szóban forgó adóknak hatásáról, és számításának eredménye, egy concret intézetet véve föl, abban pontosul össze, hogy az adó az intézet jövedelmének 48,62 százalékát emészti föl. Ez tehát körülbelül oly eredményre jut, mint Lichtenstein úr, de minő számítás alapján ? A »P. Lt.« egy jól rendezett takarék­­pénztár múlt évi mérlegéből meríti a számo­kat. Mondja, hogy amaz intézetet 157.000 betéti kamat terhelte s a 3840 frt jövedelmi adón kívül 57.300 frt tiszta nyereséget ért el. Ha már most — mint a »P. Lt.« írója föl­teszi —­ ezen 61.140 frt nyereség kerül az új adótörvények szerint megrovás alá, akkor fizet a társulat először a részvénytársulati adótörvény értelmében 10 százalékot : 6114 frtot; másodszor ettől 5 % rendkívüli pótlé­kot (kerek számban) 306 frtot; harmadszor azon föltevésben, hogy a bélyegilleték csak­ugyan az intézetre esik, és pedig egész kiter­jedésében, 3 % a 157.000 frtnyi betéti kama­tok után : 4710 frt. Eszerint az adó összesen 11.130 frt 57.000 frt nyereség mellett, a­mi a ny­ereségnek 19V*Vo-a. Eddig a számítás ellen semmi kifogá­sunk és magunk is más példákból indulva ki, úgy találtuk, hogy az adó az ily intézetek tiszta jövedelmének 16—19 % -át emészti föl. De a »P. Ll.» írója folytatja a calculust és kiszámítja az adót, melyet az intézet­nek viselni kellene, ha a betevők adóját a takarékpénztár vonná le. S ezen föltevést, mire az adójavaslatok semmi alapot nem nyújtanak, mert a tőkekamatadóról szóló ja­vaslat az eddigi gyakorlat folytatásaként ki­mondja, hogy maguk a betevők fizetik az adót, mondjuk , ama föltevést, hogy mind­amellett a takarékpénztárak fogják a betétek utáni kamatokat beszolgáltatni, azzal tetézi, hogy a takarékpénztárak nem fogják ezen adót a felektől levonni, hanem sajátjukból fizetni. Ilyen minden alapot nélkülöző fölte­vés nyomán számítja azután a »P. Lt.« írója, hogy a 157.000 frt betéti kamat 100/1-a 15.700 frt, ennek 6°/s-os rendkívüli pótléka 785 ft, összesen 16.485 frt és ehhez a fen­­nebbi 11.130 frtot hozzáadva, 27.615 frt ered, mi az 57.000 frt nyereségnek 48 62 %-át tenné, így keletkezett a 48, és hasonló uton keletkezhetett a miskolczi hitelbank elnöké­nek 60 százalékos számítása. Az utóbbi cal­­culusnál a tőke- s járadékadó kétségen kívül szintén fölvétetett, mert a congressus elé ter­jesztett munkálatban határozottan az állítta­­tik, hogy a tőke- s a járadékadóról szóló tör­vényjavaslat szerint a 10­0 A-os kamatadót és az ez utáni rendkívüli 5­0%-os pótlékot a pénzin­tézetek viselik, a­mi pedig az igazságnak nem felel meg. Ez adatokból is kitetszik, hogy a 60 % - kos számítás, a­melybe, mint az emlékiratból különben következtethető is, a váltók bélye­ge, a betáblázások százalékolási költsége, a jogilletékek stb. szintén beszámíttatnak, túl­zott, de azt elismerjük, hogy a betétek meg­adóztatása nálunk igen helytelen rendszá­­ly. Ez csak az »uzsorások« üzletét fogja előmoz­dítani a solid tőkepénzesek rovására s rend­kívül mpom­plipfik" takaréknénv.Já­raink torval­­vényhozás e rendszabályt nem hagyja hely­ben, s vidéki intézeteink helyesen járnak el, midőn e tárgyban oly erélyesen felszólalnak. Mérnök- és építész egylet. A mérnök- és építészegylet november 21-iki ülésében Seefehlner Gyula felolvasást tartott az összekötő vasút dunai hídjának vas szerkezetéről. Az értekező a bevezetésben előadván a hid építésé­nek előtörténetét, áttért a tulajdonképeni tárgyra. Az országgyűlés elhatározván az összekötő vasúti híd építését, a minisztérium a részletes tervek elké­szítését rendelte el. A munkálatok kiírása 1874. augusztus havában történt és 5 ajánlat adatott be. Az összes költségek pedig az egyes vállalkozásra A pénzügyi bizottságból. nov. 24 A pénzügyi bizottság tegnap este 5 órától 8-ig tartott ülésében a közlekedési miniszter beadá a bizottságnak minapi felhí­vása nyomán a vasúti főfelügyelőségi központi igaz­gatások költségeinek megszorítása iránti pótló nyi­latkozatát, mely szerint szintén az összes miniszté­rium a központigazgatás költségeinek további meg­takarítása iránt még megállapodáshoz nem juthatott. Ezen minisztérium részéről csak akkor létezhetik ja­vaslat, mikor ezen megállapodás nyomán nyilatkoz­­hatik, mindenesetre azonban előre látja, hogy ezen megtakarítások odáig nem fognak terjedni, mint azt minap Zsedényi említi. Erre Zsedényi azon észre­vételt téve, hogy ő az ügy érdeméhez szólani nem akar, mert befogja a miniszter érdemleges nyilatko­zatát várni, addig is arra figyelmeztet, hogy a mi­niszter és főfelügyelői központi igazgatóságoknál elő­irányzott 28.000 frt működési pótlékot egyszerűen törölni lehet, mert ezek a kinevezésnél csakis tovább ajánlkozóknál a következő számokat tüntetik föl: 1.964.000 forint, 2.083.000 forint, 2.236.000 fo­rint, 2.663.000 forint. Hosszas tárgyalások után a vállalat Filleul, Brody et Cail c cégnek adatott ki Párisban. Erre az értekező az építkezésre vonatkozó tény­leges előtanulmány­ozásokat említi föl. A főhíd 4 nyí­lással bír és egynek 90 méter szabad nyílása van. A nyílás tarlójának hoszsza 98­36 méter. A főtarló hosszrúdjának felső lemeze 114 méter széles. A rác­­csozatnál négy különböző osztály létezik, és maga a rácsozat négyszeres. Az oszlopok szintén rácsozattal bírnak. A pályának két vágánya kereszt­tartókra és hossztartalékra van erősítve.A pályafalazatok a híd­tengely irányában fekszenek. A főrészeknél felgörbí­­tés soha sem fordul elő. A főtartó támpontján egy billenő ágy is van, mely a csonka hengerek által helyét változtatja. A billenő ágy szélessége 1.4 méter. Ezután értekező az anyagok vizsgálatát adja elő. Ezen vizsgálatokkal ő volt megbízva s ámbár az ő vizsgálatai csak gyakorlati czélokra irányultak, mégis igyekezett az elméletnek is megfelelni. Ezen vizsgálatokhoz ő a munka alatt levő anyagdarabokat választotta ki, és e czélra neki az említett vállalkozó c­ég párisi gyárában egy gép állott rendelkezésére, melylyel e műveletet sikerrel hajthatta végre. E gép mérleghez hasonló, és 10,000 kilogramm terhet vehet igénybe. Kísérleteinek kö­vetkező eredmények feleltek meg. A hengerelt vas­nál a rugalmassági határ 2790 kilogramm, szakadási határ 3500—4000 kilogr. az öntött vasnál a rugal­massági határ 1450 -1800, törési határ 2000 kilo­gramm. Öntött aczélnál a rugalmassági határ 3400 kilogramm. Érdekes az, a­mit értekező itt fölemlített, hogy e nagyhírű párisi vasgyárban a szögecskéket salgó­tarjáni vasból készítik.­­ Bemutatván még a munkálatok főbüntetésére készített rajzait, áttér a Cail és társa-féle nagyszerű gyár leírása, melynek épületei oly nagy tért foglal­nak el, hogy az egyes épületek mozdony vasutakkal vannak összekötve.

Next