Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-26 / 272. szám

ímár octoberi pedig 41/2 millió frttal keve­sebb, mint a múlt év megfelelő szakaiban; tap­sztaljuk továbbá, hogy a déli vasút, mely­nek hálózata ép úgy mint az osztr. államvas­­uté tavalyhoz képest 7 mértfölddel megna­gyobbodott, October havában 132.764, az el­múlt 10 hónap alatt pedig több, mint 3 mil­lióval rosszabb bevételt eredményezett mint tavaly. Ha ily képet nyújt azon vasutak forgal­ma, melyeknek vonalain nagy részben a többi pályák mentén megindult szállításnak tovább kell haladnia, bizton lehet egyéb rész­letezés nélkül is megmondani, hogy minden egyéb vasút passiv a múlt évhez képest. És be kell álla­ni a bevétel csökkenésének a vas­út­­ legjobb iparkodása daczára, a legjóza­­nabb forgalmi s tariftapolitika ellenére is. Mert ha vizsgáljuk az eredményt részletei­ben, látni fogjuk, hogy nem vegyült közbe semmi a vasutaknak saját hibájául felróható abnormitás, hogy az egyes hónapokban rend­szerint beálló fokozása a bevételeknek nem maradt el ez évben sem, azonban a forgalom egé­sz alakulása a silány termésnek és a rossz kiviteli konjuncturának nyomása alatt a ja­vuló hónapokban sem emelkedhetett még a tavalyi eredmények magasságára sem. Az említett két közös pályáról áttérve ugyanis a tisztán magyarországi vasutasra látjuk, hogy ezeknek f. é. október havi ösz­­szes bevétele 2.504.973 frtot tett, és hogy ez összeg nagyobb a május óta fokozatosan öregbedő havi bevételek mindegyikénél , de másrészt kisebb az idei mértföldenkénti be­vétel a tavalyinál, sőt a f. é. October havi mértföldenkénti átlag is kisebb a September havinál. A magyar állampályák éjszaki vonalain 13.345, a tiszavidékinél 12.931, az első er­délyi vasútnál 14.731, az alföldinél 2014, a mohács-pécsinél 21.048, a nyugatinál 3093 írttal rosszabb egy-egy mértföld után a bevétel a folyó év elmúlt havában, mint tavaly ugyanazon időszak alatt. És midőn ezekhez hozzáadjuk, hogy az osztrák állami s a déli vasút — mint fönnebb kimutattuk — bevételeiben a múlt évhez képest nagy­mérvű hiányt tapasztal,­­ másrészt pedig föl­említjük, hogy a többi nagyrészt újabb pálya egészben növekedő forgalmat tüntet ki, egy jellemző közgazdasági bajunkat érintettük meg. Sajátszerű tudniillik, hogy azon pá­lyák , melyek inkább az ország benső , vidékről-vidékre irányuló szállításából táp­lálkoznak, és a­melyeket nem lehet lé­nyegileg kiviteli s főforgalmi erőknek te­kinteni, távolról sem érzik meg a rosz­keres­kedelmi helyzetet és a kedvezőtlen kiviteli conjuncturát; ellenkezőleg ama pályák öreg­­bedő bevételt mutathatnak fel. Jele ez annak, hogy a szállítási, mint egyéb iparnál a hazai fogyasztó a legbiztosabb, és valamint mező­­gazdaságunknak nem fogunk biztos talajt alapíthatni, a­meddig túlnyomólag a kivitel­re marad utalva, úgy közlekedési eszközeink jövedelmezősége szintén a végleteknek lesz kitéve, ha ipar, kűrább lakosság és nagyobb fogyasztási képesség itthon minden körülmé­nyek közt egy bizonyos mérvű forgalmat nem biztosít. A pénzügyi bizottságból. — nov. 25. A pénzügyi bizottság mai ülésében a közle­kedési minisztérium költségvetését folytatólag tárgyalta. Műszaki egyének kiképzésé­re előirányzott 6000 frtból 3000 forint töröltetett. Vasúti gyakornokok számára a kereskedelmi akadémián nyitandó tanfolyamra, taneszközök beszerzésére és tanfolyam felszerelésére 5000 frt. A miniszter ezt szükségesnek találja, hogy műszaki egyének magyar szellemben neveltet­­tessenek. Zsedényi attól tart, hogy a kereskedelmi akadémiákon azon egyén nem fogja a magyar nyel­vet megtanulni, ki addig azt meg nem­ tanulta; egyébiránt 3000 frtot elegendőnek találna, miután az ily egyének kiképeztetése nem kizárólag az álla­mot illeti. Wahrmann figyelmezteti, hogy 3 év óta a budapesti kereskedelmi akadémia minden tekintet­ben teljesen megmagyarosodott. Simonyi az egész összeget törli. Horváth nem az ifjak nevelésére, de azok segélyezésére 5000 frtot engedélyezendőnek vél. Csengery elnöknek pártoló felszóllalása után 5000 frt engedélyeztetett. Hajózási téli iskola költsé­geire előirányzott 2000 frt a miniszter azon nyi­latkozata után, hogy az eddig tapasztalt részvétlen­ség nyomán ezen­ összeget igénybe nem veszi, töröl­tetett. Nyugdijakra 115.681 forint 1874. 106.098 forint szokott fenntartás mellett megszavaz­tatott. Rendkívüli szükséglet­re 5 mil­lió 517.065 frt. 1874. 12.323.165 forint. Ebből a budapesti dunarész szabályozására 2.000.000 frt. Széll arra figyelmezteti a bizottságot, hogy a sorsolási kölcsönnek vannak ugyan cselekvőleg illető hátramaradásai, de ezek most be nem hajthatók, te­hát a Margitszigeti híd az állam költségeit növeli. Egyébiránt a rendkívüli kiadásokat, csak az okve­tetlen szerződésileg biztosított költségekre szorítani kívánja, azért tekintve a munkák több évre való el­osztását, a dunaszabályozásra előirányzott 2.000.000 írtnál 800.000 frtot törleni akar. Zsedényi úgy látja, hogy az­óta, hogy a dunaszabályozási munkák elkezdődtek, egy évben sem adatott ki az előirányzott összeg, így 1871. 2060000 helyett csak 91000 frt, 1872. 1.400,000 frt, 1873. 3.631,340 frt helyett 1­886,000 frtot, tehát 1875-re az előirányzott 2 millióból okvetetlen le lehet vonni, a Széll által indítványozott 800.000 frtot Horn is azt tartja, hogy a munkák befejezé­sét egy két évre tovább halasztani lehet, azt kérdi egyébiránt, vájjon a dunaszabályozási munkákra szerződés szerint­­megállapított 7.605.000 írttal ki fognak-e jönni ? Hyeronimi azon kérdés eldönté­se, vájjon 1875-re sem lehetne-e kevesebbet előirá­nyozni és a mun­kák befejezését 1877-ig halasztani a dunavíz állásától függ. 1871-től fogva egész 1874-ig az előirányzott összegeket kiadni nem lehetett a víz­állás miatt. Már 1874-ben kedvezőbb volt azért is az előirányzott összes 1.620.000 frt tettleg ki is fog adatni. A szerződésileg kikötött summával ki fog a minisztérium jönni, a Duna szabályozásánál. De van egy aggasztó körülmény, t. i. a Dunapartnak a Lipót­várostól egész a Margitszigetig terjedő állapota,mely­nek rendezése és viszont az átellenben a budai par­tok biztosításakor 2 millióba kerültek. Wahrmann azt kérdi, vájjon van-e valami poenale kikötve, hogy ha a kikötött munkát a vállalkozó nem teljesíti, vagy fel van-e tartva a kormánynak azon joga, hogy a munka befejezését ki is terjesztheti. Hyeronimi az egész munka befejezésére 4 év le van kötve, de a Dunavíz állása tekinte­téből lehetne ezen időt ki is terjeszteni, a poenálék csak bizonyos különös esetekre vannak kikötve, hosz­­szabb időre nem akarná kiterjeszteni mint 1876-ig. Horváth ezek folytán azt hiszi, hogy, ha Széll in­dítványa elfogadtatik, abból semmi balkövetkezések nem folyhatnak. A bizottság az előirányzott 2 millióból 800,000 főt töröl. Wahrmann egyébiránt azt köti ki a bizottság részéről, hogy az államtitkár által említett pótolólag talán a lipótvárosi Margitszi­getig terjedő Duna-partnak biztosítására szükséges 2 milliót hallgatólag oly tételt el nem ismerheti, mely akár az államot akár a várost terhelhetné. Az illető felügyeletre és elő­munkálatokra 60,000 frt irányoztatott elő. Wahrmann azt tartja, hogy előmunkálatokra nincs szükség. Széli elismeri, hogy az egyes számítások szerint kell személyzet a felügyeletre, de nem 10 mérnök, azért 30,000 frtot töröl. Péchy nagyon saj­nálja, hogy minden külön munkára, külön hivatal teremtetik, hiszen van a minisztérium kebelében a vízi munkákra felügyelő külön osztály, erre tehát a kérdéses felügyeletet egy-két mérnök bevevésével bízni lehet. Horváth 35 ezer forintot szavaz meg, mert tettleg annyi adatott ki 1873-ban: Zsedényi, Somssich, Wahrmann, 30,000 frtot törölnek, mit a bizottság elfogadott. A margitszigeti hidra 1.076.065 forint, mint végrészlet 1875-re hol elkészül, elfogad­tatott. Zsedényi azt kérdi, hogy azután a közúti vaspálya érdekében eszközlendő híd kiszélesítésének a miniszteri első kiterjesztésben 270.000 írtra fel­­számíttatott költségei, az illető társulatok részéről megtérítendők; történt-e már e tekintetben a közúti vaspályák és a minisztérium közt megállapodás ? Ha nem, akkor minél előbb szükséges lépéseket tenni kell, különben a társaságok fizessék a 400,000 frtot, melybe ezen kiszélesítés tulajdonkép került. Hyero­nimi azt válaszola, hogy az értekezések még min­dig folynak. Simonyi azt veszi észre, hogy 4 200,000 frt volt megszavazva a kidért, de a jelen előirányzat szerint 5.970.000 írtba kerülne. Hyeronimi azt válaszolá, hogy az eredeti C­szp 8 fele ezüstben volt megszavazva, de azonkívül az álandó feljárók költ­ségeit is fedezni kelletett. Széll azon észrevételére, hogy ezen feljárók is be voltak eredetileg számítva, a miniszter oda uta­­sittatott, hogy e tekintetben a szükséges adatokat pótlólag terjeszsze elő. Wahr­man azon indítványára, hogy tekintve a napszámot, anyagok leszállított árát, a feljárá­sok kevesebbe fognak kerülni és igy ezen positiónál min­denesetre 76.065 frtot törleni lehet, ennek törlésével 1 millió engedélyeztetett. A fiumei kikötő építésére 1.000.000 frt. Széli azt hiszi, hogy Fiume iránti sympathiát nem hazánk határ­elemei, mint inkább a valóságos pénzügyi helyzethez kell alkalmazni, és így tekintve hogy a nagy költséggel épített fiumei vasút most még az üzleti költséget sem hozza be, azt indítványozza, hogy a kikötő építését 6 évre ki kell terjeszteni, és most e czím alatt csak az előirányzott összeg felét szavazná meg. Móricz az előadó ugyanazon véle­ményben van a kormány azon politikáját tekintve, hogy Villánytól Triest felé fizette a vasutat, kár volt minden költségért, mely a fiumei vasútra adatott ki. Kár, hogy oda nagy költséggel kikötőt építünk. Si­monyi hasonló értelemben nyilatkozott mint Széll, egyébiránt azon esetben, hogy ha szerződésileg ezen kikötő kiépítésére az állam kötelezve nincsen, akkor az egész építést abba kell hagyni. A miniszter azt válaszola, hogy 1872- ben, egynéhány hóval előbb mint a törvényho­zás ezen kikötőre 13 milliót megszavazott volna, szerződés köttetett, de miután a szükséges anyagnak felkeresése sok időbe került, a munkáknak nagyja csak tavat kezdődött, és most már oly gyorsan foly a munka, hogy havonként 120.000 írtra van szükség. Ezt a munkát ugyan lassítani lehet, a­mint ezt a miniszter már is teszi, csak az a nehézség forog fenn, hogy a vállalkozó által befektetett nagyobb összegek folytán ő maga a folytatást siettetni kívánja. A mun­kák beállítása azért lehetetlen, mert a Kulpa folyam rendezése Fiuméra nézve életkérdés, ez akkor le­hetetlenné válnék és a közlekedés tökéletesen meg lenne akadályozva.­­ A miniszter elállott már­is az építéstől és most arra ajánlkozik, hogy a vál­lalkozóval a munka további lassítása hrá­t érteke­zésre lépni fog, annak eredményéért azonban jót nem állhat. Muzslay előadó szerint a bavor­ kint szükséges és így már e tekintetből 360.000 frtot tör­leni lehet. Mihajlovics, Horváth, Zsedényi, Lip­thay az előirányzott összeg felét törleni kívánják, úgy, hogy a miniszter a munka lassítása iránt a vál­lalkozókkal egyesülésre lépjen. Péchg miután a szerződés miatt a munkát beszüntetni nem lehet, még kevesebbet mint Széll kíván ajánlani. Simonyi a szerződés előmutatását követeli. Wahrmann is le akarná szállítani az előirányzott költséget, de te­kintve azon időt, melyben a szerződés köttetett, ezt igen előnyösnek tartja a vállalkozóra nézve és igy ezen szerződés felfüggesztéséért oly áldozatot hozni kellene, melyet megtakarításnak tekinteni nem lehet, így a munka lassítását csak úgy pártolhatja, ha semmi áldozatba nem kerül és azért e tekintetben semmi utasítást adni nem akar. A bizottság többsége a szerződés elő­mutatását követeli és így e tárgy eldöntése felfüg­­gesztetett. Uj vonalak tanulmányozásá­ra és vonalzó munkálatokra 40.000 frt. A miniszter javaslatára 30.000 frt töröltetik, miután a jelen körülmények közt többre szükség nem leend. A budapesti összekötő vasút építé­­s­é­r­e 1,341,000 frt. Zsedényi és Széli csak azon összeget hajlandók megszavazni, melyek okvetetlen szerződések alapján vagy a megkezdett hídnak épí­tésére szükségesek. Ez utóbbi czélra még csak 500.000 frt szükséges és igy 750.000 frtot törleni kí­vánnak. A miniszter 1875-iki julius 31-én a híd­nak készen kell lenni, de a híd az összekötő vasút nélkül nem használható, e végett a kisajátítások még ugyan nem történtek, de már készülőben vannak, és így a már 1873-ra megszavazott hitelt úgymint 2.600.000 frtot átvitetni kérné az 1875. évre. Széll ezt ellenzi. Wahrman, Horn, Matolay azt hi­szik, hogy ezen összekötő vasút jövedelmezését siet­tetni, és így mihamarabb elkészíttetni kell. — Zse­dényi arra emlékezteti a bizottságot, hogy már ak­kor, midőn ezen összekötő vasutat és hidat a kor­mány indítványozta, azért ellenezte, mert ezen 6 mil­lió írttal az országot terhelni legnagyobb igazságta­lanság, mert ezen teher illetné tulajdonkép az osz­trák állam- és déli vasutat. Egyébiránt a mostani stá­diumban nem akarja az összekötő vasút építését megakadályozni, de azt hiszi, hogy 10 percentes pénz­zel siettetni oly építést, mely alig fogja az üzleti költséget behozni, ez egyéb sem lenne, mint szándé­kosan növelni a helyzet zavarait. Zsedényi pártolja Széll indítványát. Ugyan­azon véleményben van Horváth, ki a kérdés velejét abban látja, hogy 6 havi halasztásról szó van, sőt, miután a híd csak július 30-án készülhet el, kevesebb időről is ; e miatt már 1875-re az állampénztárt né­mi zavarnak kitenni nem tanácsos, pártolja Széli törlését. Péchy bár az összekötő híd szükségéről meg van győződve, a mostani helyzetben ugyanazon véle­ményben van. Simonyi hasonlólag. Széli bővebb válasza után, mely szerint, ha Wahrmann és Horn nézetei elfogadtatnak, a minisztérium költ­ségvetése az előirányzattal még nagyobb hiányt mu­tatna elő, a bizottság többsége elfogadta Széll által indítványozott törlést, úgymint 750.000 frtot. zött Ausztriát, — mondá, — pénz és tartomány veszteséggel ke­ll megaláznunk és meggyengítenünk. Egyikének sem szabad azonban a kettő közöl valami jelentékenynek lenni. De azon csekély terület, melyet tőle követelnénk, sem a mi javunkra válnék. Számuk­ra mindössze talán egy kis terülecskét igényelnénk Schleswig északi részében inkább csak, hogy neve legyen s a Frigyes korából származott traditiók ér­dekében. Ausztria nyugati tartományai Bajorország javára szolgálnának legális magatartásának jutalma­­képen, vagy hogy teljesen őszinte legyek, azon czél­­ból, hogy Bajorországot teljesen hozzánk csatoljuk , becsületes kibékülést tegyünk lehetővé. Ama gyö­nyörű földrész, melyen állunk, valóságos paradicsom, de Bajorországra nézve valóságos elveszett paradi­csom, melyet azonban meg lehetne szerezni. Bajoror­szágnak ép oly kevéssé vannak észszerű határai, mint Poroszországnak, de megvan mindkettőben a nagy­hatalmi érzet, melyet geográfiai fekvésük és terje­delmük igazol. Képzelje csak, folytatá Bismark, mennyire hí­zelegne az a bajor nagyhatalmi törekvéseknek és vágyaknak, ha a határok szélesbittetnének, s Salzburg kardcsapás nélkül ismét a birodalomhoz csatoltat­­nék ? Mit szólna ön ahhoz, ha itt a fehér-kék zászló lobogna s a püspöki lakon a wittelsbachi czimet tündökölnék? Akkor Bajorország határai ki lenné­nek igazitva, mert nem kellemetlen-e az, hogy a szép Berchtesgaden el van úgy­szólván metszve s osztrák vám­hivatalnokok zaklatják a járó­kelőket ?« Az »ördögi Juncker«, mint őt egy ízben K­u­­randa az osztrák birodalmi tanácsban czimezte, igy fonta Ko Pfortent, a ki egész lelkéből hitt a po­rosz miniszternek, ki őt más jószágával akarta meg­jutalmazni. A garteini egyezmény létrejött. Létrehozta azt Blome gr. ügyessége s a porosz király akarata, a ki legalább akkor még nem volt megnyerve a háború eszméjének s ki már Regensburgban azon parancsot adta Bismarknak, hogy valami modus vivendit töre­kedjék a két állam között létrehozni. Bismark ter­mészetesen nem igen jó kedvvel vette e parancsot, mert az ellenségeskedéseket rögtön meg akarta kez­deni , de Blome ügyessége, a király akarata, s a ber­lini törzskar szavazata győzelmeskedtek. Salzburg­ban találkozott a két uralkodó. És mit tett Bajor­ország? Egy teljes év állott rendelkezésére, hogy az elmulasztottat lehetőleg pótolja, vagy legalább oly mérvben szervezze hadseregét, hogy ha nem is képes teljesíteni szövetséges kötelmeit, legalább állásának megfelelő fegyveres semlegességet létesíthesse. Pfor­ten ismerte Bismark terveit, s ha csak kevés ember­ismerete volt, tudhatta, hogy ő nem az az ember, a­ki terveit a sutban tartja, s ki megijed a veszélyek­től és nehézségektől. Nyíltabban senki sem tekint­hetett Bismark kártyáiba, mint Pforten, s ő mégis nem tett semmit, mert tenni nem akart. A röpirat továbbá azt állítja, hogy Pfor­ten legjobb szövetségese v. d. Tasn tábornok volt. Hozzájárult ezekhez még Wagner ábrán­dos eszméivel, ki a királyhoz intézett leveleiben az álló hadsereg reducálását sürgette, hogy így Bajorország a modern cultur-állam eszményképét minél inkább megközelithese. És Wagner egy ideig csakugyan megzavarta a király egészséges gondolko­zás­módját. A gasteini szerződés meg volt kötve, a háború veszélye el volt odázva, miért készülődtek volna Ba­jorországban ? A fennt említett két úr nagyon örült annak, hogy még látszatból sem kell most semmit tenniök. Keresztülvihették tehát titkos tervüket, mely abban állott, hogy Bajorországot teljesen véd­telenül hagyják, mig Bismarck nyakra-főre készülő­dött s meglehetős nyiltan kimondotta, hogy gondja lesz arra, hogy a gasteini szerződés ne érje meg szü­letése napját. Ugyanazon év őszén már kopogott is a koroná­zott olasz forradalom a királyi palota ajtain Berlin­ben. Nem bocsátották ugyan még be, de Bismark terve készen volt, s már meg is jövendölte a király­nak a szellemeket, melyeket felidézni fog. Már ekkor tanácskozott az Olaszországgal kötött conventio pon­­tozatai felett, mely conventio 1866. tavaszán már ra­­tifikáltatott is. Biztos lévén Bajorország és Napóleon tekinte­tében meg lévén nyerve háború esetére Olaszország, Oroszország már eo ipso a p­oroszok pártján volt, nem emlitve a forradalmi pártot, Garibaldit és Klap­kát, csoda-e, ha Bismark bátran nézett az események elé s alig várhatta a hadjárat megkezdését. Az adóügyi bizottságból. nov. 25. (Folytatás esti lapunkhoz.) Tisza Kálmán, Simonyi indítványát pártolja, azzal a megszorítással, hogy a gazda személyválto­zás esetén írja át a nevet, de egyúttal jelentse be. A kir. erdészetet, illetőleg elfogadja Lónyay indítvá­nyát, de a pusztán erdőgondviselésre szánt személy­zet részére, hol rókavad elő sem fordul, e szabály igen terhes A revolverek alkalmazását pedig épen veszélyesnek tartaná. Ghyczy K. azt hiszi, hogy akkor nehéz lenne különbséget tenni. Szontagh P. az épen nem vadászatra alkalmazott csőszök, pél­dául szőllő és juh őrzésre stb. alkalmazott egyéneket említi, de Ghyczy megjegyzi, hogy azok itt nincse­nek értve. Kerkapoly K. azt kívánja eldöntetni, hogy minő területre vonatkozik a vadászat adóköte­lezettsége. Tisza K. igaztalanságnak tartja, hogy az erdő­őr, ha vadászatra nincs alkalmazva, mégis vadász-adóval terheltessék . K. Sennyey is egy vé­leményben van. Kerkapoly beleegyezik, hogy minden va­dász fegyver fizessen legalább 4 frtot. Mocsáry azt hiszi, hogy a csőszöket a törvényben kivétel gyanánt föl kell említeni, mire Ghyczy azt jegyzi meg, hogy a törvényben ezek ki vannak zárva. Tisza K. elfo­gadja Simonyi indítványát, hogy a vadászat gondo­zására s ehhez hozzá­tenné, hogy az egyéb czélokra alkalmazott őrök, ha vadásznak, a vadászati törvény szabványai szerint birságoltassanak, melyért másod­sorban a gazda felelős. Paczolay elfogadja, csak azt nem, hogy a gazda legyen felelős. Elnök a ve­gyész Tisza módosítása értelmében mondja ki. Paczolay I. azt indítványozza — derültség közben — hogy a kártékony állatok különböztesse­nek meg, mert például a fogoly és nyúl a szőllökben igen kártékonyak. A 10. §-nál Simonyi K. azt tartaná helyes­nek, hogy a vadászati űrlapok az illető hatósági tiszt­viselőnek lennének kiadandók. Irányi D. a díjat tartja magasnak s a kincs­tár érdekében azt leszállitandónak tartja, holott Francziaországban 25 frank, Olaszországban egy tallér. Ő csak 5 forinttal kezdené s később emelné. Ghycry K. azt hiszi, hogy a ki szenvedélyes vadász azt megfizeti, sok más pedig jobb ha egyébbel fog­lalkozik. Paczolay elégnek tart 8 frtot már a va­dak elszaporodása szempontjából. Simonyi L. A vadak elszaporításától nálunk félni nem lehet; ő szí­vesen nem venné föl ezt az adót se, de ha szükség van a pénzre, onnan kell venni a hol van. A 12 frtot is megfizeti szívesen az, ki vadászni szeret. Ő tehát elfogadja. Kaucz Gy. azt az aggodalmát fejezi ki, nem lehet-e attól tartana, hogy a vadászterület bér­letéből került adónak ez ártana. Kerkapoly azt jegyzi meg, hogy ha a vad szaporodik, még szíveseb­ben fog bérlő vállalkozni. A 11. §-nál Tisza„azt kérdi, hogy ki a vadász a lóháton vadászatnál ? Ő részéről a cselédséget ki­venné. Ghyczy a rectificatiót elfogadja ; ő is azt tartja, hogy az agár tulajdonosa a vadász. B. Seny­­nyey P. azt hiszi, hogy kisebb vadászatnál a lová­szok sem vehetők ki. B. Simonyi L. azt állítja, hogy a lovászokat többnyire csak a vadak felkötésére használják. Tisza K. akarja, hogy az agarászat, mint leginkább nemzeti mulatság, fennmaradjon s azért nem akarja azt lehetetlenné tenni, s a hajtókát kivenné. Ő a cselédet csak akkor vetné adó alá, ha egyedül is vadászni küldik. Lukács B. az ellen tesz kifogást, hogy a bírságot illetőleg a „feljelentési és kémkedési rendszer van alkalmazva. Ő azt indítvá­nyozza, mondassék ki, mely közegek azok, melyek az ellenőrzésre kötelezték. Ghyczy azt jegyzi meg, hogy e kérdés később a 16. §-nál fordul elő. A kivételt illetőleg szavazás történvén, a több­ség a törvény szövegét megtartja, P&OZOl&y a * bo­rovicska madarakat« is tekintetbe kivánja vétetni (nevetés.) Lukács indítványára Kerkápoly azt ajánlja, hogy a pénzügyőrökre kötelezőleg, a hatósá­gi hivatalokra permissive mondassék ki a jegyek elő­­kérése a vadászoktól. Tisza K. azt kívánja, hogy a vadászatra jogosított lovászokra is 3 évig lehessen jegyet váltani. A 11. §■ csekély irány módosítással elfogadta­tik ; a 12-nél Irányi az ismert egyének megzálo­­golását , vagy elhurczolását feleslegesnek tartja. Tisza K. ezt még a kijátszásra is jó módnak tartja, mert egyik elmegy az illetővel s a többi eddig szaba­don gazdálkodik. Ő az illető ismeretlensége eseté­ben köteles legyen magát vagy megnevezni és zá­logot adni, vagy az illetőt a község házára kö­vetni. Elnök a vadászati törvény 37. §-át ajánlja zsinórmértékül fölvétetni . Kerkapoly szintén ajánl egy szöveget Tisza értelmében , de végre is a Tisza eredeti módosítását fogadja el a bizottság. A 13-ik f. változatlanul ment át; a 14-nél Irányi feledékenysége esetében elégnek tartaná az 1—5 frt büntetést. Kerkapoly 1 — 10 frt ajánl, melyet a bizottság elfogad. A 15. szakasznál Lukács a feljelentőt kiha­­gyatni kívánja, és a bírságot egészen a kincstárra kívánja ruházni. Irányi a bírság felét a községnek adná. Paczolay F. azt hiszi, hogy kár bírságot ha­tározni, ha jutalmazás nincs, mert senkit sem fognak feleletre vonni. Elnök fölteszi a kérdést, s a többség a szöve­get Irányi azon módosításával fogadja el, hogy 3 felé , a kincstár, község és feljelentő között oszlassák föl a bírság. Különfélék. Budapest, nov. 25. (A h­orvát miniszter.) A zágrábi »Obzor« Mihaj­lovics Károly horvát kép­viselőnek a horvát minisztérium megszüntetésére a pénzügyi bizottságban tett indítványát említvén, csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy Mihajlovics föltehette a pénzügyi bizottságról, miszerint indít­ványa abban tárgyalás alá kerülhet, vagy pláne ked­­vezőleg el is intézhető addig, míg a horvát-magyar kiegyezés azon az úton, melyen az létrejött, vagyis a két országgyűlésnek, illetőleg a két redulioláris bi­zottságnak egyetértésével, a pesti horvát miniszté­riumot illetőleg meg nem változtattatik. Indítványo­zó a legjobb szándékból —a takarékosság szempont­jából tehette indítványát, feledte azonban, hogy itt államjogi fontosságú dologról van szó, melyet a nem kellő helyen s a nem kellő időben nem lehetséges el­intézni. A horvát minisztériumra vonatkozó törvény hiányos, a horvát min­isztérium minden jelentősége daczára nem fejt ki oly tevékenységet, mint a­mi­lyent feladatánál fogva kifejtenie kellene, ezt azon­ban csakis megváltoztatásával a kölcsönös szerződés­nek, mely a horvát országgyűlés védelme alatt is áll, lehet és kell elérni, nem pedig egyes ember­nek puszta indítványával. Abban azonban egyetért czikkíró Mih­ajlovicscsal, hogy sem a törvény, sem a gyakorlat pontosan meg nem állapította a horvát miniszternek felelősségét, ki az ország összes ügyeibe befoly, felelőssége azonban az egyik országgyűlésen sem igazoltatik. (Úgy látszik az »Obzor« előtt csak azért bír értékkel a magyar-horvát kiegyezés, hogy azt minduntalan »revideálhassa.« Mi már az eddigi »revisiót« is megsokalhattuk. A szerk.) (Az adópótlékok.) A budapesti első kereskedő-társulat és több fővárosi ipartársulat kér­vényt intéz a képv.­házhoz, melyben azért folyamo­dik, hogy az új adók helyett a létező adókra vettes­senek ki pótlékok. A földadóra a kérvényezők 15 % -t ajánlanak, a­mi természetesen teljesen indokolatlan, azt mondhatnék, hogy absurd követelés. A katasz­ter kiigazításával tetemesen emelhető a földadó utáni jövedelem, úgy hogy e részben az 5 % pótlék teljesen elegendő. (Rómer Flóris.) Múltkor kifejezett abbe­li reményünk, vajha a jánosi árpádkori műemlék res­taurálása ügyében szakavatott archaeologusunk, R­ó­­m­e­r Flóris királyi tanácsos s ez idő szerinti jánosi apát, a kormány részéről biztosi minőségben kikül­detnék, teljesült, mennyiben örömmel értesülünk, hogy derék tudósunk e nevezetes műügyben csak­ugyan hivatalos kiküldetést kapott. Römer jövő hó­ban szándékozik Rozsnyóra rándulni, hogy a megyei püspökkel a teendők végett érintkezésbe lépjen. Szándéka egy szigorúan stílszerű restaurálásra szo­rítkozni hazai hasonkori műemlékeink nyomán. A munka egyébként annál sikeresebb befejezésnek néz elő, amennyiben a megyei intelligencia is az ügy iránt élénken érdeklődik. Szontagh Bertalan gömörmegyei alispán a megye részéről szívélyesen üdvözlé Rómert felajánlva saját és hivatalos közegeinek szolgálatait. A megyei birtokosság szintén élénk mozgalmat mu­tat s igy egy nevezetes hazai műemlék meg lesz mentve. (Az országos m. képzőművé­szeti társulat­ fővárosi és vidéki tagjainak legközelebb fogja szétküldeni idei albumát a sors­jegyilletményekkel együtt. A késedelemnek mint halljuk azon örvendetes oka van, hogy a tömeges tagi szaporodás a társulatra nézve már az idén tette le­hetővé azt, hogy ígéretét beváltva, 4 lap helyett 5 lapból álló albummal kedveskedhetik részvényesei­nek. Alkalmunk volt nemcsak beletekinteni ez al­bumba, hanem figyelmes szemlélet alá venni az egyes lapokat, melyek műtökélye legszebb bizo­nyítékát képezi a társulat haladásának. Sőt többet kell mondanunk. A társulat rézkarczú és rézmetszetű albumlapjai már­is egy színvonalon, részben fölötte állanak a leghaladottabb külföldi műegyesü­let­i hasonnemű kiadványainak.­­ Szerencsét kívánunk pedig a társulatnak különösen azon intézkedé­séhez, hogy az album számára a műsokasítás leg­nemesebb és legművésziebb modorát, a rézkar­­ózot és rézmetszetet választva, eltért a régebben ki­adott kőrajzú műlapokban nyújtott kétes értékű tagilletmények útjáról, mely kőrajzu műlapok kivi­tele a szigorúbb műigényeket ki nem elégítheté. A társulat által régebben közzétett programmhoz híven mindjárt ez első album az országos képtár régibb remekművei közül kiszemelt három művészi repro­­ductiót tartalmaz. Ott találjuk a képtár egyik gyön­gyét , Y a n C u y p teheneit, melynek eredetijéért egy orvos műbarát 80,000 frtot ajánlott. Ott van Rembrandt »Írástudója«, az a kis remekmű, melytől az agg herczeg oly nehezen tudott megválni, s harmadiknak egy gyönyörű holdvilágos tájkép Van der Neertől, ki e hatásos genre-nek legszerencsésebb művelője volt. Mind a három fest­ményt Unger Henrik bécsi tanár metszette, kinek finom vésője a hollandi képtárak ismertetése által európai hírnévre emelkedett s kit a múlt tavaszon a képzőművészeti társulat, midőn az említett művek metszése végett hozzánk lerándult, egy igen sikerült bankettel oly méltón megtisztelt. A modern mesterek sorát a társulat albumában Munkácsy Mihály nyitja meg »az iskola előtt« czimű ismert mély ha­tású kedves képével, melyet szintén Unger tanár met­szett, hiven tüntetve föl a rézmetszetben híres ha­zánkfiának festészeti modorát, az ötödik albumlap nem rézkarcz mint a többi, hanem szorosabb értelem­ben vett rézmetszet. Martin műve: Ramberg akadémia tanárnak Gőthe »Werther«-jéből merí­tett festménye után, ki ugyancsak Gőthének »Dorottya« czimü hőskölteményéhez készített remek illustrate által a legszélesebb elterjedésü hírnevet szerzett s jelenleg több fiatal festész hazánkfiának oktatója Münchenben. Ez utolsó lapnak kivételével a többi mint látjuk egyik vagy másik szempontból egyúttal hazai érdekű, s hogy a társulat ezen irányt szem elől nem téveszti, bizonyítja az, hogy a jövő évi album számára már is elkészült D­o­b­y hazánk­fiának vésője által Horovitz festész hazánk­fiának a bécsi világtárlaton feltűnt zsinagógája; előkészület alatt van továbbá Than Mórnak »Szép Ilona« czimü falfestménye a városi viga­dóban s fametszészeti sokszoritás czéljára Lotz Ká­­rolynak egy magyar életképe M­o­re 11­­ Gusztáv országos magyar rajztanodai tanár által. Az orszá­gos képtárból válogatott legjelesebb művek közül például Gonzales Coques »Van Eyck« csa­ládja, Lionardo da Vinci híres Madonnája s több más remekművek folytatólagos reproduc­­tiója, részint Doby Jenő, részint más franczia és német hírnevesebb metszők kezére van bízva. A nagyobb mérvű legbecsesebb lapok rézmetszetű kivi­telre szánvák s mert e modorban hosszabb előkészí­tést igényelnek, a megállapított sorrend szerint csak a jövő években fognak kiadathatni; de ha a hazai közönség oly mérvben mint eddig jövőre is fogja tá­mogatni a társulat ezen hazafias művállalatát, ala­pos reményt táplálhatunk az iránt, hogy nemzeti képtárunk oly kimerítőleg és oly kitűnő sokszorít­­mányok által lesz ismertetve, nemcsak az országban, de a külföld előtt is, mint azt kevés európai képtárról mondhatjuk. (»K­ét válság egymás utá­n.«) Ez czime egy politikai röpiratnak, mely Kolozsvárott Stein kiadásában jelent meg. A röpirat elismerőleg szól Ghyczy adójavaslatairól, követeli azonban eré­lyesen a kiadások leszállítását. (Légrády testvéreknél) igen csi­nos picziny »pénztárcza-naptár« jelent meg. Ara 20 krajcvstr. (A »budapesti ügyvédjelöl­tek és joggyakornokok egylete«) f. hó 22-én tartott gyűlésében M­e­­­h­a Kálmán elnök leköszönvén, ideiglenes elnökül M­e­s­k­ó László Ügyvédjelölt választatott meg. — Az egylet­ben f. hó 25-én vasárnap rögtönzött vitaverseny fog tartatni két darab arany jutalomdíjjal. A tárgyat, mely felett a vita­verseny folyni fog, egy a bizottság által kidolgozott bűneset fogja képezni, mely a vita­­verseny megkezdése előtt 2 órával az ügyvédjelöltek és joggyakornok között írásban ki fog osztatni. A közvádlói tisztet a bizottság egyik tagja fogja betöl­­­teni, s a versenyzők, kik egymás előadásait nem hall­gathatják, csak a védbeszéd tartására fognak szorít­kozni. A bírálói tisztet Kozma Sándor kir. főügyész, Funták Sándor és dr. Sieg­­mund Vilmos ügyvéd urak vállalták el. (Borzasztó rablógyilkosság.) Fülöp Lajos révkörtvélyes-nagybányai tehetős lakos gyakran szokott a községbelieknek pénzt kölcsön­adni , ezt azonban mindig azon kijelentés mellett téve,hogy fizetési,késedelem esetén a kölcsönzött tőkét kamatostul szigoran be fogja hajtani, és ezt több eset­ben meg is tette. P­a­p T. ottani lelkész, ki szintén Fülöp adósai között szerepelt T­i­m­o­n­f­f­y kán­torral és Turde Th. tanítóval tanácskozott, mily­­képen lehetne az alkalmatlan hitelezőtől megszaba­dulni. A három czinkostárs végre megállapodot ab­ban, hogy Fülöp Lajost egész családjával megölik. Ezután még több községi lakost avattak be a tervbe. Folyó évi január 20-ától 23-áig még pontosabban megállapították a tett végrehajtását, és ez alkalom­mal a lelkész oda nyilatkozott, hogy Fülöpék meg­ölése magában véve még nem elegendő, hanem hogy a szekrényeket is fel kell törni, és az ezekben eltett adósleveleiket megsemmisiteni. — Erre a pap a bűnrészes két megeskette a szent háromságra, hogy a titkot soha senkinek el nem árulják. — Folyó évi január 31-én virradóra a czinkosok végrehajtották borzasztó elhatározásukat és Fülöp Lajost családjá­val együtt meggyilkolták, de tetten érezvén letartóz­tatták. A legfőbb itélőszék tegnap a lelkészt húsz évi a kántort és a tanítót egyenkint tizenöt évi, a többieket pedig tizenkét és tiz évi súlyos börtönre ítélte. (Az orosz czárné) a »France« hire szerint egészségének helyreállitása végett Angliából egy hónapra Francziaország földközi tengerparti ré­szébe fog menni és talán Cannes-ban, Nizzában vagy Mentoneban töltendi ez időt. Ez útjában nehány na­pot incognito Párisban is töltend a császárné. Személyi hírek. (H . m e n.) Feleki József foktői ref. lelkész, Feleki Miklós kitűnő művészünk fia f. hó 28-án Duna-Patajon tartá esküvőjét Tordai Ilon kisasz­­szonyal az ottani ref. lelkész bájos leányával nagy és díszes közönség előtt. Jelen volt az örömapa Feleki Miklós. Násznagyok voltak Dobos Sándor kalocsai törvényszéki bíró és Molnár József buda­pesti városi képviselő. Nyoszolyó leányok: Püspöki Irma és Dobos Mariska kisasszonyok. A vendégek Kalocsa és vidéke értelmitségét képviselték.

Next