Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)
1878-09-01 / 211. szám
211. szám. Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséül«;* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A Vp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás köriül panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, vasárnap, September 1.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. ft? Xa kozetéül feltételek« Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 3 frt. — 3 hónapra 6 írt. — 8 hónapra 13 írt. Azesti kisdia postai kadaküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek tifflelt napján történik ig, mindenkor a hé első napjától azonlttatik. Hirdetések , szintúgy mint előfizetések a IPesti Napló kiadó-hivatalába Budapesti Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Egy hónapra ...... 2 hrt Évnegyedre ...... 6 „ Négy hónapra. ..... 8 „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenkb. 1 forint. ” Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, aug. 31. Nem kérdezték meg a nemzetet, elnémították képviseletét, rendeletekkel ráparancsoltak , így bevitték egy vérlázító háborúba. Tudták-e a miniszterek, vagy nem tudták, hogy Boszniában katonáinkra mi várakozik, hogy egész keleti politikájuk hová vezet, mi megmondani képesek nem vagyunk. Azt tudjuk, hogy a nemzetet ámították. Híresztelték, hogy békés occupatiora megyünk; vitatták, hogy a törökkelegyetértésben cselekszünk ; állították, hogy a foglalás czélja oroszellenes és panszlávellenes; biztatták, hogy ez csak egy nagy activ kezdete; terjesztették, hogy ez fontos stratégiai és nemzeti állásfoglalás a keleten; reményt nyújtottak, hogy ezáltal fogjuk sokban tartani Szerbiát és Montenegrót, s őket politikailag és gazdaságilag monarchiánk kebelére vonni; még azt is merészelték beszélni, hogy Bosznia occupatiójából hazánknak haszna lesz, mert senyvedő iparunk ott fog találni vásárt és vevőket. Csalás volt-e ez, vagy önámítás, bajos volna eldönteni. De hogy a magyar nép érzületének félrevezetése czéloztatott, az kétségtelen. Ezzel szemben keserű elégtételül szolgál nekünk, hogy jobban tudtuk, Bosznia occupatiója mit jelent és hová vezet, mint a jól értesült kormány. S kezdettől végig a leghatározottabban elleneztük ezen boldogtalan politikát. Veszélyeit és következményeit százszor megmondtuk előre s óva intettük a minisztériumot, hogy ebbe a szerencsétlenségbe ne döntse hazánkat. Szavunk az országban elhangzott s a minisztérium nem vette semmibe ; bölcsebbnek hive magát mindenkinél, okosabbnak a közvéleménynél, jogosultabbnak a nemzetnél. Cselekedett, amint jónak látta, rohant végzetes lejtőjén lefelé, egyengette a szláv politika útjait, csinálta az orosz szövetséget, háborúba kevert minket a törökkel, nemzetellenes czélokra feláldozta Magyarország összes erejét s az eredmény az, hogy felcsúfoltuk a nemzetközi jogot, kompromittáltuk a monarchia hadseregének hírnevét, nevetség tárgya lettünk külföldön, érzékeny veszteségeket szenvedtünk Boszniában, lekötöttük haderőnk egyharmadát, megrontottuk pénzügyeinket s most nem tudunk Boszniával mit csinálni, nem tudjuk, kössünk-e Törökországgal conventiót vagy sem, minő jogcímen uralkodjunk az idegen földön, hogyan csináljunk ott rendet, kivel szövetkezzünk az ottani néposztályok közül, micsoda reformokat kísértsünk meg és minő államformába öntsük ama feldúlt tartományokat? Mi közönséges halandók tudtuk, hogy Bosznia vad ország, hogy erdők és sziklák állnak a seregeknek útjában, hogy közlekedési eszközök ott nincsenek, hogy a tartomány szegény és ki van élve, hogy három évi felkelés s a nagy török-orosz háború felemésztették, ami kevés vagyon az országban volt; tudtuk, hogy népe harczias, műveletlen, fanatikus és hogy ellenségünk; láttuk, hogy a herczegovinai háborúkban mily kegyetlenséggel küzdenek a felkelők, hogy lesből harczolnak, ha lehet, hogy foglyaikat leölik, mert nem tudnak velők a hegyekben mit csinálni, hogy a sebesülteket legyilkolják s a holttesteket megcsonkítják, mint középkori népfajok, s fegyelmezetlen népfelkeléshez illik, tudjuk tehát, hogy hadseregünk, midőn Boszniába és Herczegovinába küldetik, Törökország két legridegebb és legelmaradottabb tartományába tör be, hol reá mindennemű nélkülözés és fáradság vár, s vele szemben kérlelhetetlen ellenség, nem rendes hadseregek, de nekidühödt népfelkelés, mely minden zugban és minden rejtekben ott lehet, s halállal fenyegeti. Mi tehát a Boszniában történtek felett nem csodálkozunk, s csak azt tartjuk bámulatosnak, hogy a kormány mindezeket nem tudta, s azok iránt nem gondoskodott. De a bosnyák események felett igenis, mélyen el vagyunk szomorodva. Nemcsak politikailag érezzük az elkövetett hiba egész súlyát, nemzeti és erkölcsi érzeteink is fel vannak háborodva. Nem tagadjuk, hogy fáj, hogy csapataink jogtalan betörése fegyvert nyomott a mohamedán bosnyákok kezébe, s kétségbeesett harczra ösztönözte őket azon hadsereg ellen, melyben oly nagy számban küzdenek magyarok. Egyikünknek sem fekszik érdekében , hogy midőn mindkettőnket az oroszok és délszlávok támadó politikája fenyeget, akkor mi ellenséges gyűlöletet tápláljunk egymással szemben. Ez pedig kimaradhatlan következménye annak, hogy mi ellenségül betörtünk országukba, pusztítjuk földjeiket, házaikat s leöljük a fegyvert viselő férfiakat. S elkerülhetetlen, hogy ne támadjon gyűlölség csapatainkban is, s az harczosaink leveleiből ne hasson vissza népünkre, midőn civilizáltabb és fegyelemhez szoktatott katonáink guerilla harczban állanak egy fanatikus néppel, melynek minden eszköz jó, hogy őket megrontsa, mely vérért vért kíván, golyóért golyót vált s gyűlöletének féktelenségében minden kegyetlenségre vetemedik. Hanem az igazság megköveteli bevallanunk, hogy ezen háborúnak mi vagyunk okai, mert mi vagyunk a támadók és pedig minden igaz ok nélkül; — ők pedig a betörő ellenséggel szemben védik magukat és hazájukat, ahogyan tudják. Mit szólnánk magunk, ha Oroszország gárdája és dzsidásai megjelenvén Erdély határán, Gymes és Ojtoz szorosaiban a székely fölkelők által úgy fogadtatnának, mint csapataink Maglaj és Tuzlánál. Ha az orosz tábort Háromszékben úgy ostromolnák a felfegyverzett népek, mint a mohamedánok ostromolják Dobojnál Szapáryt; mit éreznénk szivünkben, ha Maros-Vásárhely úgy védelmezné magát, mint Szerajevo s lakosai ezerszámra engednék magukat legyilkoltatni inkább, semhogy a muszkáknak meghódoljanak ; mit tartanánk arról a muszka generálisról, ki valamennyi fegyverrel elfogott székelyt főbelövetne s a főváros védőinek vezetőjét felakasztatná; hajlandók lennénk-e őt barátnak nézni, szabaditóként fogadni, civilisátornak tekinteni s hadainak meghódolni; — ha ezt nem tennék s ha gyűlöletre fakadnánk a betörők ellen, ha tisztelnők a bátorságot, mely a túlhatalomnak ellenszegül s a halált megveti, ha a nők és gyermekek harczát hősiségnek tartanók, mint annak ítéltük Eger ostrománál és 49-ben Losonczban, úgy fojtsuk el lelkünkben az igazságtalan gyűlöletet azon elvadult, felizgatott és szerencsétlen mohamedánok ellen, kik háborúba hurczolt katonáinkkal oly szenvedélyesen küzdenek, s méltányoljuk az ellenséget, ha saját katonáink bátorságát, kitartását, fegyelmét és harczi edzettségét dicsőítjük. Igenis, átkosabb ezen háború, mint más, mert lelkiismeretünk ellen kell azt végig harczolni. Tehetünk szemrehányást az ellenségnek, mert hisz az nem lovagias ellenség, se nem civilizált harczmodor, amelyet folytat, de nagyobb szemrehányást kar tennünk azoknak, kik minket ezen háboúba sodortak. És miként tették? Úgy, hogy nem is gondoskodtak a hadseregről, melyet egy puszta országba s egy vad ellenséggel sínbe küldöttek. Harcz és halál nem a legjobbb, mit egy bátor sereg kiállóért ezekre el van készülve, de éhezni hétről-hétre, nem kapni kenyeret senk, s penészes kétszersültön tengődni, fáradni éllen, szomjan, hőben s hidegben, s csata után nem kapni eledelt, s koplaló gyomorral feküdni nedves gyepre; nem bírni elszállítani a sebesülteket, mert nincs gondoskodva a helyszínen egészségi szolgálatról: ez a legkeservesebb sors, mely hadseregünket immár egy hónap óta gyötri, melyről minden érkező levél tanúbizonyságot tesz, s ez a legkeményebb vád a hadügyi kormányzat s egyátalán a bosnyák expeditió készítői ellen. A rendetlenség oly nagy, hogy mikor sebesültjeink és betegeink már visszaérkeztek a határra, még ott sem kapnak rendes eledelt. S most visznek le ezredet ezredre, új tömegeket abba az országba, ahol nincs mit enni; hogyan lesz ezekről gondoskodva ? Egy néhány literánsra van bízva a sereg ellátása, kik vagy nem tudnak eleget tenni a szükségletnek, vagy azon régi elvet követik »man wird nicht vom Liefern, sondern vom Nicht-Liefern reich.« S ha ez így van most, hogyan lesz télen, mikor az esők megindulnak, az utak megromlanak, hó és fagy elborítják? Akkorra az occupatió épen teljes lesz, azaz hadseregünk messze Szerajevón túl behatolt az országba, minden város, minden falu helyőrséggel fog birni s minden ilyen helyőrséget Broodból, Grradiskából kell ellátni hússal, borral, kenyérrel, ruhával, lőszerrel. Hogy fog az menni? Valóban aggodalommal gondolunk a bosnyák expeditióra és katonáink sorsára a jövő télen. Majd akkor fogják csak látni, mit műveltek, kik a nemzet egész világát oda leküldték. Olyan politika ez, mely minél tovább tart s következményei mentül tovább fejlődnek , annál károsabb, annál végzetesebb. Számon fogjuk kérni ezen politikát Andrássytól és Tisza Kálmántól, mint a hogy Caesar Augustus visszakövetelte Varro-tól légióit, melyeket az bevezetett a teutoburgi erdőbe. A Pesti Napló tározója. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. 1858. Athen. (Távozás Konstantinápolyból. — A Márványtenger és a Dardanellák. — A szigettenger. — Piraeus. — Athen. — Görög nemzeti étterem. Az új és a régi Athen. — Minerva és Thesaeus temploma. Amint egyszer átláttam, hogy a kereskedelmi után sem boldogulok, nem vola többé nyugtom keleten. Sem életkorom, hisz már 28 éves valék, sem vagyonom nem engede sokáig gondolkozni. Asztalfyval elvégeztem, hogy havonkint 200 franknyi részletekben fizetendi le adósságait, magamhoz vettem 500 frankot, és azon czéllal, hogy Párisban valamelyik mérnöki iskolába lépek, felültem a Messageries Imperialesra. Három-négy jó barátom felkísért a hajóra, s amidőn a horgony felhúzás csattogó kerepelése figyelmeztetett, hogy ütött az indulás órája, nehéz szívvel váltunk el egymástól — nem tudva, nem nyolszor szoktunk-e baráti kezet ez életben ? Noha nem is volt sok barátom, nem tudtam az embereknek hízelegni, hibáikat magasztalni és igy nem tudtam sok barátot, sok jóakaró ismerőst szerezni, noha átláttam, hogy ez volna az út — rendkívüli talentum nélkül — az életben magasra emelkedni. Hanem az embernek születni kell erre is, vagy legalább neveltetni. De Debreczen és főiskolája tudvalevőleg épen nem az a hely, hol a társadalmi simaságot és a másoknak kétszínűleg hízelegni tudást tanítanak, amiért a sok tudomány mellett feltűnőleg kevés előkelő ember is kerül ki azokból, kik azt tanulták. Ott laktam az egy millió lakossal bíró városban 5 évig, jóformán vezetője voltam az ottani magyarságnak, és nem volt 10-nél több azoknak száma, kiktől búcsút vettem, az igaz, hogy ezek legalább igazi jó barátok voltak. — Ott álltam sokáig a pompás hajó fedélzetén, néztem a csalnak után, mely mind elvitte azokat, kiket e modern Babylonban szerettem ; — a végtelen város többi lakóit, a vizen hemzsegő tarka-barka népet egyenkint nem ismertem, mégis valami különös bánat ült szivemre, midőn ez ismeretes helyektől meg kelle válnom, majdnem úgy tetszett, mintha most másodszor hagynám el hazámat. Az út még a második helyen is sokba került volna az én gyenge erszényemnek. Azért csak harmadikat vettem, egy kormányos azonban átengedő háló kamráját 12 frankért, ebédre pedig a második hely asztalához jártam szintén mérsékelt fizetésért, mit, gondolom, zsebre dugnak a felügyelettel megbizottt hivatalnokok s igy féláron körülbelül ép annyi kényelmem volt, mint a többieknek. Nagyon féltem a tengeri betegségtől, e borzasztó émelygős kórtól, mely annyiszor megátkoztatta velem a tengert feketetengeri utaimban, hát még most, midőn a legjobb esetben sem számíthattunk 8 nap előtt Marseillebe érkezhetni ? De szerencsésen épen nem lettem beteg, ha csak telhetetlen étvágyamat nem nevezhetem betegségnek. A szép Márványtengert most nem láthattam, reggel észrevévén a kibocsátott robogó gőzről, hogy hajónk megállott lehorgonyozás nélkül, azonnal felfutók a fedélzetre, hogy a Bosporus vetélytársa, a Dardanellák szépségeit élvezhessem. Mily nagyön csalatkozásom! Nem kellett volna előbb a Bosporust látnom sötét kék vizével, s száz meg száz hajóival, virágos partjai s fantasztikus palotáival! Itt minden egyhangú és rideg! A viz nagyon széles, néhol 3—4 annyi,mint a Bosporus; a partok kivált Európa felől jelentéktelenek s a paloták és kertek helyét silányul pótolják az egyes őrházak és vad bokrok, hiányzanak a sürgő-forgó csolnakok és gőzösök, csak itt-ott dagadozik egy-egy vitorla s a vidor élet helyett egyes fegyveres őrök lépdelnek egykedvűen az alacsony, fehér lőréses falakon. Csak azt a pár mozsarat szerettem volna látni, melylyel hajdan Byzanczot 600 fontos kőgolyókkal ostromolták, melyek egyike még 1828-ban, midőn az angol flotta erővel áttört, a Viktória fregattot egyetlen lövéssel elsülyesztette. De bit azért nem állott meg hajónk, hanem Gallipolit megérintve rohanva vitt a görög szigetes tengerre. Ha a Dardanelláknál csalatkoztunk, itt bezzeg kárpótolva lettünk érette! Ez talán a világnak legszebb tengere. — Akármerre tekint a szem, mindenütt majd egyes hegyes csúcsokat, majd nagyon terjedelmes szigeteket lát kiemelkedni — egyik sötét fekete szikla, másik meszes kopár omlatag, vagy fákkal, bokrokkal benőtt kies hegy, egyik félelmes közelségben meredez, másik távoli égalji fellegként összevegyül a sima lazur kék láthatárral s a közöket itt-ott kis halászhajók vagy három árboczos gályák dagadt vitorlái elevenítik meg, mig a hajót — mint fecskék az alföldi szekeret — fürge delfin csoportok futkározzák körül. November 10-én reggel érkeztünk a apyraeusi kikötőbe, s azonnal tudtunkra adták, hogy a hajó itt marad estig azért, hogy Athénbe mehessünk, s azt hiszem, alig is maradt 10 utas, ki a napot fel nem használta volna. Maga Pyraeus egy félig európai, félig görög ízlésű városka, azonban kikötője pompás, s a régen keleten lakónak nagyon feltűnő a parti élénk mozgás, s különösen az utasokra váró bérkocsik, melyeket Konstantinápolyban a hely hegyes-völgyes volta miatt nélkülözni kellett. Én egy angollal azonnal partra szálltam, még pedig minden pakk nélkül, még csak egy botom sem volt, — angolom egy piaidét vitt s oldalán egy revolvert, mégis vagy 10—15 hordár rohant ránk, erővel akarták pakkjainkat czipelni. Hanem az angolnak egy pár boxja megszabadított tőlük, most a ciceronek kínálkoztak — okulván a hordároknak adott leczkén — csak 3 lépésnyi távolból, de nem kevesebb tolakodással. A ciceronek után következtek a bérkocsisok, ezek elkezdték egymásra átrejteni a vitelbért, kezdték volt 40 drachmán és anélkül, hogy mi egyetlen szót is szóltunk volna, leverték maguk között 5 frankig. Amelyik aztán az 5 frankot kimondta, annak kocsijába dobtuk magunkat és az igen jó karban levő országúton háromnegyed óra alatt Athénben voltunk. Itt előbb reggelizniakarván valamit, betértünk egy nemzeti görög étterembe. A főpinczér étlap helyett ledarálta eledelei névsorát, és amidőn látta, hogy nem értjük nyelvét, oda vitt a hosszú katlanhoz, melyen 5—6 nagy réz-tál gyönge tűz felett párolgott, felnyitogatta a réz fedőket, hogy válaszszunk, melyik tetszik ? Angolom az olaj büzü eledelekre nagyon fintorgatta az orrát, szinte megbántam, hogy én vettem rá, hogy ha már utazunk, nézzük meg mindenütt azt, ami ott nemzeti. Ezen nemzeti görög étterem asztalkái kétes tisztaságú pamuk abroszokkal valának beterítve, a székek igen durva szalma szövetűek, a terem falai sárga szennyes színűek, a durva palló színe nem látszik a piszoktól, az asztalon álló sótartó és olaj készletek hasonló mozsolátlan állapotban mindenre ingerelnek inkább, mint evésre. Angolom egy szót se tudott más nyelven, mint angolul. Én is csak a legszükségesebbeket birtam valahogy kisütni görögül — mert ámbár hajdan vagy három esztendeig gyötröttek vele s adtak ex lingva graeca eminens calculust, azzal ugyan itt maga Péczeli uram se menne semmire, — még is valahogy csak kisütöm, hogy adjon friss halat sülve. Azonnal szaladt a görög és előhozott egy kis teknőt tele szép halakkal, miből mi két darabot egy-egy arasznyi nagyságú szkumbriót (egy ott egészen közönséges tengeri hal, magyarul azonban nem tudom a nevét) kiválasztottunk, s miután rostélyon megsütötte, egy-egy fél czitrommal megettük, elköltvén mellette egy meszelynyi igen közönséges görög bort. Ennél már csak képzelni sem lehet egyszerűbb reggelit — hanem azért fizettünk értte 10, mondd tíz frankot! Mérgelődtem én is, az angol még jobban, de nem használt semmit, meg kellett fizetni. De én megérdemlettem a leczkét, mert tudhattam volna, hogy göröggel van dolgom, miért nem alkudtam ki vele előre ? Hamarjában bejártuk előbb a modern Athént, hanem bír azon nincs mit nézni, maga a királyi palota is inkább valami kaszárnyához hasonlít, mint palotához. Európaias épületek, vegyítve görög vagy török faházikókkal, épen úgy, mint az utczán hemzsegő népség, hol bajor egyenruhás katonát és tisztet s köcsögkalapos franczia öltözetet együtt látni a bő bugyogós konya feszű görög, vagy a fehér szoknyás, vörös dolmányos arautákkal. Még az utczai járda is Konstantinápolyra emlékeztet s az egész különbség csak az, hogy ez kisebbszerű; többet beszélnek valamivel görögül, mint ott, és ha lehet, még rondább, piszkosabb minden, mint ott. Van mégis egy, ami egészen ellenkező : Konstantinápolyban valami búskomolyság, csendes kimértség s jámbor egykedvűség főjellege a tömegnek, míg itt elgázolással fenyegető, kapzsi tolakodókkal, ravasz, kancsal szemekkel, vagy pöffeszkedő parasztgőggel találkozunk. Fogadtunk azután 6frankért egy olaszul tudó ciceronet s ez felvezetett a Parthenonba, miután előbb alant a Theseus templomát s Eolus tornyát, feljebb a Philopaphus romjait és Socrates tömlöczét megtekintők. Épen építésben volt a felfelé vezető csinált ut, mely igen érdekes amiatt hogy oldal védfalai mind régi kövekből vannak össze rakva, melyeknek minden darabja magán hordja a véső nyomait s a rajzok itt-ott tisztán kivehető betűk, szobor tagok, arabeskek, virágok mutatják hajdani büszkébb rendeltetésöket. Ez itt egy nagy, 4 erős oszlopon álló, diadalív szerű kapuhoz a Porpilé kapujához vezet, melyen belépve előttünk áll felséges nagyszerűségében a Minerva temploma. Épen nem szándékom építészeti ismertetését adni e két remekműnek — Theseus és Minerva templomainak — csak annyit említek meg röviden, hogy mindenik doriai, még pedig a régi dóriai stylben épült s az első pillanatban azt hinné az ember, hogy egy és ugyanazon terv után s az összehasonlítás pusztaszemmel annyival nehezebb és csalékonyabb, mert az épületek különböző nagyságúak s még hozzá a kisebbiket tetszés szerinti lát távolból vizsgálhatom, mig a nagyobb előtt hiányzik. Budapest, aug. 31. (A deficitről.) Nagyon elevenére tapintottunk a kormány financzpolitikájának, midőn a folyó évi deficit ijesztő nagyságát kimutattuk, mert Hon és Ellenőr nagy zavarban vannak s minden módon iparkodnak a deficit nagyságát takargatni. De hiába, mert nem lehet. Nem is merik eltagadni, hogy év végéig a deficit lehet hatvan millió, vagy több is, csak kétségbe vonják az összeget, ami annál könnyebb, mivel előre bizton tudni semmit sem lehet. Hanem hát majd meglátjuk, kinek lesz igaza, mikor a financzminiszter követeléseivel előáll s még inkább, mikor a kérlelhetlen zárszámadások beszélni fognak. * Azonban a kormánypárti logika úgy okoskodik tovább, hogy a boszniai kiadások rendkívülisége ellen legkevésbbé tehetnek kifogást azok, kik tavaly az oroszok ellen kívántak háborút, mi sokkal nagyobb kiadással járt volna. Igaz, csakhogy amaz orosz háború nem fog elmaradni, amiért tavaly elkerültük, sőt félő, hogy sokkal véresebb és drágább leend, mint lett volna a múlt nyáron. Maga az Ellenőr is kénytelen elismerni, hogy a nagy orosz háború a kelet miatt csak idő kérdése, s ha tavaly a törökkel szövetségben sikerül Oroszországot legyőzni, vér és pénz áldozatainkért Oroszországtól kárpótlást kapunk és veszünk. Ellenben a bosnyák kaland se politikailag, se pénzügyileg ki nem fizeti magát, hanem flustjéon új áldozatokat követel. A kettőt tehát összehamasítani nem lehet; a delegátió is egy orosz háború!» szavazta meg a hatvan milliót és a mozgósítást, neki Boszniára; s ha egy nagy háború öt-, hatszáz millióba kerül, a bosnyák politika idők folytán nem sokkal kevesebbe fog kerülni. A nevetségesig együgyű a kormánylapok ama másik állítása, hogy a hatvan millió deficit voltaképen nem deficit, hanem csak új adósság, melynek csupán kamatját szabad a deficitbebeszámítani. Ez aztán fináncz tudomány! így egy deficit se deficit, mert azt valamennyit uj adóssággal szoktuk fedezni s a jövőre csupán annak kamatja szerepel a költségvetésben. Végre minden argumentumokból kifogyván, neki állnak szidni a 73-iki és 74-iki nagy deficiteket, hogy igy szebb színben tüntessék föl a folyó évi óriási hiányt. Nem feladatunk nekünk a múlt hibáit védelmezni ; Kerkapoly és Ghyczy voltak a pénzügyminiszterek, Csengery Antal a pénzügyi bizottság elnöke, Széll Kálmán a pénzügyi előadó s a bizottság tagjai jobbára ugyanazok, kik most. De nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy 1873-ban egyedül a közi. min. a Duna szabályozásra, Margithidra, állam vasutakra s egyéb középitkezésekre kiutalványozott 23.672.000 frtot. A jövő 1874-ik évben pedig a vámházra, Ferencz-csatornára, összekötő hidra, fiumei és gömöri vasutakra stb. kiutalványozott 11.743.000 frtot, nem számítva sok rendkívüli kiadást, honvéd fegyverzetre etc., melyet a harminczöt millió rendkívüli kiadásból beruházásnak nem tekinthetünk. Ellenben a folyó 1878-iki évben a huszonegy millióra előirányzott, de tényleg hatvan millióra menő deficitből csak 5,800,000 neveztetik a minisztérium által átmeneti kiadásnak és beruházásnak s mely összegből voltaképen csak két millió a befektetés, így bizonyítanak a zárszámadások mellettünk s a kormány politikája ellen. De hogy financializer a kormány bosnyák polikája mit jelent, azt nem csak a deficit mutatja. Jelenti az államhitelünk megrontását, hogy a 6 perczentet aranyban, adómentesen jövedelmező új magyar rente, papírban 86 frtért árultatik a tőzsdén ; e szerint tessék tehát a deficitet számítani. És a beváltás alatt levő 153 milliós kölcsön még vissza nem vásárolt roppant milliós árkeret szerint 112 forinton papírban jegyeztetnek a lejárat közelsége miatt; s minthogy a beváltást azon pénzen kell eszközölnünk, mely a magyar rente eladásából befolyt, minden 100 forint beváltásánál az árfolyam különbözetét 26 forinttal kell megfizetni. Ezen különbözet nagysága és terhe az utolsó hetekben tetemesen emelkedett, amióta ugyanis a bosnyák expeditió az egész osztrák és magyar papír piacot derontírozta, mióta a pénzvilág tudja, hogy államfinancziáink ismét megromlottak, hogy a rente kölcsön nemcsak a 153 millió beváltására, de hadi czélokra is árultatik, s mióta hire jár, hogy őszre ugyancsak Bosznia miatt egy nagyobb kölcsön terveztetik. Számítsák ki a kormánylapok, hogy csak 100 millió kincstári utalvány beváltásánál a magyar rente árcsökkenése mennyi kárt okoz. Hát ez nem deficit ? S mondhatunk a kormánylapoknak egy újságot, ha ugyan nem tudják. A magyar közlekedési minisztérium és az osztrák államvasút között a pancsovai csatlakozás megadása fejében egy előnyös szerződés terveztetett, hogy t. i. az osztrák államvasut összes magyarországi vonalait az osztrák vonalaktól elkülönözze, külön igazgatóság alá helyezze s magyar közlekedési politikát folytasson tarifáiban és kezelésében. Mióta a bécsi pénzügyi körök megtudták, hogy Magyarország Bosznia miatt új kölcsönre szorul, az osztrák államvasut a tárgyalásokat félbeszakította, mert jól tudja, hogy concessiók nélkül fog a pancsovai csatlakozás birtokába jutni, mert a Rotschild consortium, mint ezelőtt a temesvár-orvosai vonalat, úgy most a kikindapancsova-belgrádit a kölcsön megadásának feltételéül fogja fűzni Igaz, hogy ez nem deficit, de ez is hozzá tartozik a bosnyák politikához. De már a bosnyák administrativ, melynek évi költségeit 5 milliórabecsülik, mely összegből mintegy másfél millió reál le fog esni, mint rendes kiadás a rendes deficitbe lesz sorosíttiidó. Ugyancsak ezer defertbe fog esni a berlini szerződés értelmébenSíi^fiftíy*kimondja, hogy az elszakított terület arányában a török államadósság egy része is átveendő — amaz 1.750.000 forint kamat, melynek fejében az angol hitelezőknek épen a bosnyákországi tizedek vannak zálogba vetve. Amenynyiben pedig Bosznia jelenleg és még sok ideig nem jövedelmez, ezen tartozást qupta-arányban rajtunk fogják követelni. Mindezt tegnapelőtti czikkünkben a folyó évi 60 millió deficitbe be nem számítottuk, de most, mert Hon és Ellenőr nem akarják belátni, mily irtózatos financziális kár Magyarországra a minisztérium bosnyák politikája, hát felhozzuk, hogy lássák, miszerint ezt a politikát igazolni semmiképen nem lehet. De nekik védeni lehet s a kormánypárt által megszavaztatni szintén lehet. (Csehország feudális főnemessége) az országgyűlési választások alkalmából választói felhívást tett közzé. Arra bátorítja benne az elvtársakat, hogy a választások alkalmával ne mondjanak le a reményről, hogy Csehország szava meghallgattatok, s az államjogi bonyodalmak kiegyezés útján megoldatnak, mihelyt a nemzet hangulata az országgyűlés által megfelelő kifejezést nyer. A felhívás rászallja a direct választásokat, s a kiegyezést Magyarországgal, s a párt híveit sept. 23-kára előértekezletre hívja meg. A párt jelöltjeinek névsorát is közli a felhívás. (Midhat pasa hazahívása.) Londoni hírek szerint Safvet pasa f. hó 23-án kelt sürgönynyel értesítette Midhat pasát, hogy a szultán tekintve hosszas távollétét s nagy jóakaratának jeleképen,megengedi neki a visszatérést Konstantinápolyba. A szultán fenntarja magának a pasa további alkalmazásáról határozni. Ugyane táviratot kapta Musurus pasa, ki Midhatot már hivatalosan látogatta és ebédre hívta meg. Midhat elfogadta a szultán meghívását s úgy ehhez, mint Safvethez hosszú levelet intézett. De mielőtt Midhat hazatér, feleletet vár e levelekre, melyekben nem szabott feltételeket ugyan, hanem nézetét őszintén előadja a helyzetről. Egyelőre Midhat pasa jövő héten Párisba megy.