Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)

1878-09-12 / 220. szám

feltűnően nagy veszteség árán. Egyébiránt olyan positio, mint Kljucs, van Boszniában elég, s ha mindegyiknek meghódítása annyi áldozatba kerül, akkor a most folyó »detail munkát« csapataink csak rémítő veszteségek után fogják befejezhetni. A segély­csapatok tömegesebb megjötte óta a parancsnokok, úgy látszik, kevésbbé kímélik az emberéletet, mint előbb. Az első hetekben az ellenséget inkább tüzérharcz út­ján, kitűnő tábori és hegyi ágyúink segélyé­vel igyekeztek kiszorítani positióikból; for­­maszerű roham­támadás —a Szerajevo ellenit kivéve — nagyobb mértékben alig fordult elő. Most azonban egyremásra szuronysze­gezve ront a gyalogság az ellenfél positiói ellen. És minthogy a positiók rendesen kitű­nően választvák és jól megerősítvék, minthogy továbbá a védelem elég szívós és erélyes, az ilyen támadás csak feltűnően nagy vesztesé­gek árán vezethet sikerre. Ez magyarázza ki azon szomorú tüneményt, hogy míg augusz­tusban alig egy-két csata veszteségei érték el a százas számot, most már minden harcz két-három-négyszáz főnyi veszteséggel vég­ződik. XIV. Kimutatás a boszniai és herczegovinai felkelők elleni ütközetekben elesett, megsebesült, vagy eltűnt harczosokról. Dobo­j­n­á­l, szept. 4-én, az 54. sz. T­h­u­n-H­ohenstein gróf gyalog­ezredből : Gröller Sándor lovag, alezredes könnyen, Langer Nándor, főhadnagy és Richter Nándor had­nagy megsebesültek. Dobojnál, szept. 5-én, a 8. sz. Abele báró gyalogezredtől: meg­sebesültek Köpler Károly, Allé Nándor, Martinek Antal, Postelt Raimund kapitányok; Mendelein Fri­gyes főhadnagy; Kunanic István, Ebersberg Oskár, hadnagyok; elestek Klein Ferencz főhadnagy és Meister Rudolf, Simacek Mátyás, Schmidt János had­nagyok; a 16.sz. Wezlar báró varasdi gyalogezred­től : megsebesültek : Jurievics Mihály kapitány és Brodszky Vilmos hadnagy; a 29. sz. S­c­u­d­i­e­r báró gyalogezredtől : elesett: Chornitzer József hadnagy; a 45. sz. Z­s­i­g­m­o­n­d főherczeg gyalogezred­től : megsebesültek : Slameczka Adolf kapitány és Tichy Gyula hadnagy; elesett: Benigni tiszthe­lyettes ; Kljucnál, szeptember 6., 7. és 8-án: a 22. sz. Weber báró gyalogezredtől: meg­sebesültek : Janski Lajos ezredes, ezredparancsnok; teisseneggi és stainburgi báró Söll Arthur kapitány; Ribarich Mátyás és conte Marchesi Lajos hadna­gyok ; elesett: Blumenschein József kapitány. a 26. sz. Mihály orosz nagyherczeg gyalog­ezredtől : megsebesült: Bamholczer Gyula kapitány. az 53. sz. Lipót főherczeg gyalog­ezredtől: megsebesült: Jedina Károly lovag, hadnagy. Bihácsnál, szeptember 7-én, a 23. sz. Asfoldi báró gyalogezredtől, sú­lyosan megsebesültek: k­erfelsi Le Say Albert ezre­des, ezredparancsnok; Limpekh Károly kapitány; Popovics Vitoner főhadnagy; Szeiff Károly had­nagy; Melkuhn Károly hadnagy; súlyosan megsebe­sült és eltűnt: Sandinancz Ferencz hadapród-tiszt­­helyettes, a 79. sz. Jellasics gróf otocsányi gyalogez­redtől , könnyen megsebesült, de szolgálatképes Ko­­kotovics Sándor alezredes, tartalékezred-parancsnok; könnyen megsebesültek: Ballasko Károly, Grusczicz Damian, Lőhnert Ferencz kapitányok; Glaser Fe­rencz hadnagy; súlyosan megsebesült és eltűnt: Steyskal János kapitány; súlyosan megsebesült: Trbubovicz György főhadnagy; elestek: Napialo Mark kapitány és Mauk Tivadar főhadnagy. Trebinjénél sept. 7-én, a 74. sz. Nobili gróf gyalogezredből eles­tek : Schmidt Adolf főhadnagy és Domin Károly hadnagy. Ljeskovácznál sept. 8-án, a 12. számú tábori vadászzászlóaljtól súlyosan megsebesült. Winter Ignácz kapitány. Kelt Bécsben, 1878. sept. hó 9-én. A cs. kir. közös hadügyminisztériumtól. A Times Mehemed Aliról. A Times párisi levelezője szept. 8-iki levelé­ben a következő rendkívül érdekes apróságokat be­széli el: »Itt sokan hiszik, hogy Mehemed Ali meggyil­koltatása nem kizárólag az albánok műve, hanem és dán vasutaknak egy a közönség érdekében létesí­tett nagy előnyük a magyar-osztrák és német vasutak egy része felett, s ez az, hogy a pályaudvarok sínvá­­gányai akkér vannak fektetve, miszerint a kocsiba juthatás nem jár az utasra nézve láb- vagy nyaktörés koc­kázatával, a nők tekintetében pedig az aesthe­­tica kellemetlen megsértésével is, mert a magas lép­csőn felkapaszkodás már bizonyos tornászati előkép­zést és még mindig ruganyos ifjú kort feltételez; a norvég, svéd és dán — s ha jól emlékszem — a hol­landi vasutaknál az utas egész kényelemmel belép a részére kijelölt kocsiba, mi a hozzáférhetést hala­dottabb korú egyének részére is veszély nélkül lehet­ségessé teszi. A tárgy rokonságánál fogva még felemlítem a christianiai 1­ó v­a­s­u­t egypár figyelemre méltó, mert igen jellemző intézkedését. Itt t. i. a vasúttársaság nem tart kocsivezetőt és ellenőrt, és nem kényszeríti az utast a megfizetett vitelbér nyugtáját — a váltott jegyet — a társaság ellenőrjeül megőrizni. Itt a pénz beszedése nem szokásos, ezt a kocsit használó közönség önkénytes befizetés által felesle­gessé teszi. Ugyanis a kocsis háta mögötti kocsi fa­lában egy tartály van alkalmazva, melynek levél­­szekrény alakú nyílása a kocsiba beszolgál ; minden utas maga veti ebbe a 10 ére vitelbért. Ugyanezen oldalán a kocsinak még van egy fehér gomb, melynek fekete körirata: »Wechsling«. Ha az utasnak nincs aprópénze a vitelbér lefizetésé­hez, a fehér gomb megnyomása által jelt ad a ko­csisnak, s a kocsis mögötti ablakon át megmutatja a pénzdarabot, melyet fel akar váltatni; a kocsis a mellette levő pénztárából kiveszi a megfelelő összegű már becsomagolt aprópénzt, s benyújtja az ablakon az utasnak, ki a kapott csomagot megszámlálja, s belőle 10 óret fuvardíj fejében a fentirt módon befi­zet. — Nemde egyszerű eljárás? nemde egyszerű dolgok? és mégis — csak Norvégiában vihetők keresztül! Bushach Péter­ van része abban a féltékeny irigységnek, mely tehet­sége miatt tört élete ellen. A berlini congressuson, mint második telj­hatalmazott még élénkebben kitüntette azt, hogy benne a török fatalizmussal európai jó érzék és finomság egyesül. Mehemed Ali, mint tudva van, hugenotta családból származott, mely a nantesi edictum visszavonásakor vándorolt ki Fran­­cziaországból Németországba. Teljhatalmazottá való kineveztetése korántsem volt oly különös, mint első pillanatra látszott. Mehemed Ali értett oroszul, folyékonyan be­szélt németül és francziául, sokkal hajlékonyabb lelke volt, mint a törököknek általában és műveltsége, te­hetsége több, mint bárkinek Törökországban. Arcza után ítélve senki sem tarthatta töröknek, és ha le­tette a piros fezt, a legtisztább germán típus állott előttünk. Bármely nyelven beszélt, kiejtése németes volt, de élénk véralkata franczia származásra muta­tott, s Francziaországban bizonyosan úgy beszéltek volna róla, mint bőn­e a f a n t - r­ól. Berlinben rendkívüli ügyességre volt szüksége, hogy fentartson egy merőben hamis positiót, és utol­jára bizonyos népszerűségre tett szert a congressus tagjai közt. Mulattatta őket helyzetének és jellemé­nek eredetiségév­el. Egy este az egész »határ kijelölő bizottságot« azzal szórakoztatta, hogy felolvasta ne­kik »Jerikói Rózsa« czímű németül írt költe­ményét, tele érzéssel és a legfinomabb előadással. Bismarck herczeg egy alkalommal így nyilat­kozott róla: »Igazán kellemesen lehet fecsegni Me­hemed Alival, a­ki nagyon furfangos lehet, hogy mai állására föl tudott vergődni, de én nem tehetem ezt. Én nem feledhetem, hogy a császár méltóságát képviselem, ki sértésnek vette, hogy a török kormány választása Mehemed Alira esett. Én értem, hogy 11 éves korában elszökött egy német hajóról; meglehet, én is úgy tettem volna, de ha elgondolom, hogy franczia és német létére beállott töröknek és hogy mint török nem átallott ide jönni, hogy honfitársai előtt tüntessen új hitével és Törökország érdekeit védje a keresztény Európa képviselőivel szemben, azt hiszem, jogosan mutatok iránta tartózkodást.« Bismarck valóban egy pillanatra sem engedett föl irányában. Mehemed Ali magán körben panasz­kodott is e miatt, de nyilvánosan elég tapintatos volt nem beszélni róla. Szokás ellenére a congressuson képviselt hatal­mak közt nem történt rendjel csere, mindegyiknek szabadságában állott adni vagy nem adni. Berlinben állították, hogy Németország így akarta elkerülni azt, hogy Mehemed Alit földiszítse a nagy­ keresztel, ámbár — mint utána tették — Mehemed Ali csak azért vágyott a berlini congressusra, hogy e kitün­tetést elnyerje. Mehemed Ali érezte hátrányos állását, de azért jó humora megmaradt.­­ A diplomatiai ebédeken a legiigabb vendégek közé tartozott; barátságos beszélgetés közben ő volt az első, ki a török visszaéléseket elítélte. Egy este be­vallotta, hogy a congressus eredménye fölülhaladja a porta várakozását. De őszinte perczeit leszámítva, rendkívül diserét volt és nem árult el semmit szán­dékaiból. A congressuson nem beszélt sokat, de iga­zat mondott, mikor azt mondta, hogy utasításai nincsenek, mert missióját csak úgy fogadta el, hogy kezei ne legyenek megkötve. Társas összejöveteleken barátságos és tréfás volt a férfiakkal s nagyon udvarias a nőkkel. Nem tartozott a legfinomabb diplomaták közé, de volt benne élet és ügyesség, a­mi kedveltté tette mindenütt. Természetes és zavartalan volt mindenkivel szemben. Csak Bismarck iránt volt nagy respectusa s tréfásan jegyezte meg: Átkozott ember! Úgy néz rám, mintha szemével azt akarná mondani: lennél csak német, majd megtánczoltatnálak! Mehemed Ali szerette Francziaországot és Né­metországot s szándéka volt elmenni a párisi világki­állításra. Katonai élményeit érdekesen tudta elbeszélni s a Lom melletti hadjáratát sok kitűnő adomával fű­szerezte. Elismerte ő is, hogy Törökországnak kelle­nek a reformok, hogy a nevelést népszerűsíteni és a pénzügyi állapotokat rendezni kell s meg tudta győzni az embereket arról, hogy a reformált és újjászületett Törökország fenállhat. Halála veszteség Törökor­szágra, sőt a világra nézve is.­ főparancsnokának tekinteni. Hir szerint pár nap múlva a Sprecze völgyébe megy, hol a lázadók zöme táboroz. Vele 25 fiatal ember érkezett, kik legutóbb végezték be tanulmányaikat a szambuli katonai inté­zetben. A vezérnek van tehát táborkara is. Alig lehet kételkedni, hogy a fanatizált moha­medánok szívós ellenállást fognak kifejteni. Roppant buzgalommal készülnek rá. Bjelinát 12 sáncz veszi körül. Z w­o r n­i­k védképes állapotba helyezte­tett. Lőszer van elég, élelmet most gyűjtenek. Rabló­rendszer uralkodik itten. 20 embert szoktak egy-egy házba küldeni, kik elvisznek onnan minden eleséget. Számos család, ha az itt uralkodó anarchia hamar véget nem ér, éhen fog halni. »Jav mene !« a keresz­tények jajszavát hallani itt uton-útfélen. Keleti Boszniából. Nagy Zvornikból sept. 2-ról a Pol. Corr.-nak írják : A mozgalom, mely keleti Boszniában fejlődött, tisztán mohamedánnak mondható. Igaz, hogy eleinte szerb pópák és iskolamesterek, az om­­ladina hívei is részt vettek benne, de pár nap elég volt,hogy visszariaszsza a keresztény elemeket a moz­­limekkel való minden közösségtől. A lázadást, mely­nek néhány bég hazafias, nemzeti jelleget akart adni, az imámok és hodzsák csakhamar vallásos alapra terelték. A minaretekről, a kávéházakban, gyűlésekben a keresztényeket sértő szavakat hirdettek s csakha­mar kimondották a rettenetes »dsedad« szót, a szent háború szavát, mely nem enged­­ért a keresztények­kel való együttműködésre. A keresztények csakha­mar szökni kezdtek a fölkelők soraiból; tiz nap alatt a keresztény lázadók száma legalább 60°­0-kal csök­kent. A szökevények a hegyekbe menekültek, hová csakhamar családaik is követték őket, mert a láza­dók Koszniától kellett tartaniok. Zwornikban az 5000 főnyi lázadó közt alig 3—400 keresztényt látni, kik nagyon vegyes érzel­mekkel néznek a jövendő dolgok elé. Annál nagyobb öröm hatja át a mohamedánokat, különösen a veze­tőket. Mióta a lázadók élére bosnya nemzetiségű volt katonatisztek léptek, a törökök nagy bizalom­mal vannak ügyek iránt. Állításaik szerint Bjelina és Gracsanicza közt 36.000 lázadó van 40 ágyúval, melyeket szakavatott tüzérek kezelnek. Parancsno­kokban sincs hiány. Aug. 22-én ide egy vala­ki érkezett, kit a mohamedánok nagy ki­tüntetésekkel fogadtak. A titok teljes egyén egyszerűen Abdulláhnak nevezi magát, de kétségkívül ez a név csak álnév. Sokan azt híresztelik, hogy az illető magas rangú katona, ki kilépett az állam­szolgálatból, hogy a vallás ügyét szolgálja. A titokteljes egyéniség élénk tevékenységet fejt ki, naponkint több futár jön és megy hozzá. Úgy látszik, nem jogosulatlan a föltevés, hogy Abdullaht kell a keleti Boszniában levő összes ládazó csapatok A székely egylet. A székely művelődési és közgazdasági egylet sept. 8-án tartotta meg Maros-Vásárhelyen nagygyűlését. A gyűlést dr. K­n­ö­p­f­­­e­r Vilmos nyitotta meg, mire küldöttségileg meghívták Haj­ó­s János elnököt, a­ki nagyérdekű megnyitó beszédet mondott. A gyűlés további részleteit a K­e­­­e­t tudó­sítója a következőleg ismerteti: Buzogány Áron, az egylet derék titkára tartotta meg titkári jelentését az egylet ez évi üdvös működéséről, mely jelentés után Kozma Ferencz székely­keresztúri igazgató tanár tartott szűnni nem akaró helyesléssel és éljenzéssel fogadott beszédet, melyben a közgyűlés nevében elismerését és köszöne­tét fejezte ki a központban annyi ezer baj és elfog­­laltatás között is a székely érdekekért lankadatlanul fáradozó központi választmánynak és különösen ügy­buzgó elnökének és titkárának, kik a székely nemzet hálájára valóban érdemesek is. A pénztárnoki jelentésből megtudtuk, hogy az egylet aktív vagyona 5942 forint 29 krajcrár és hogy ezer forintot jóval meghaladó a tagsági dij­hátralék. Kisorsoltattak a központi választmányból: Béldi Gergely, Mikó Mihály és Feleki Miklós, de ugyan ők nagy éljenzés mellett újólag megvá­lasztattak. Bejelentettek az ezentúl beállott új részvényes tagok, kiknek száma a 60-at meghaladja. Három ala­pító tag is jelentetett be, illetőleg Maros­szék havas birtokosainak 200 frtos alapítványával, összesen 4 alapító tag. Száva Farkas indítványozta, hogy a szegé­nyebb sorsúnkra tekintettel, évi 1 frtot fizető tagok is fogadtassanak el. Ez indítvány a központi vá­lasztmányhoz tétetett át, azon kijelentéssel, hogy ajándékok, bármily kis mérvűek legyenek, elfogad­tatnak. A választmány javaslata, hogy az eddig segély­ben részesült, kitűnő sikerrel tanuló székely tanuló ifjak ez évben is segélyeztessenek, egyhangúlag elfo­gadtatott. A mai nagygyűlésnek ezután szívet, lelket emelő ünnepélyes mozzanata volt: »A székelyföld leírására« kitűzött díjra beérkezett pályanyertes mű jeligéjének felbontása után a pályadíj kiadása. A pályanyertes mű szerzője: Kozma Ferencz igazgató tanár, ki már előbbi beszédével is általános figyelmet keltett. Hajós János egyleti elnök, átadva a jól kiérdemelt ezer forint jutalmat, meleg szavakban üdvözölte a pályanyertes ifjút s bár mindenkitől szívesen venne egy ily hangyaszorgalommal egybeállitott jeles mű­vet, jól esik a lelkének — úgy mond — hogy a ki a székelyeket a székelyekkel és a hazával megismer­teti, maga is székely. Szűnni nem akaró éljenzés után Kozma Ferencz igazgató tanár megható szerény szavakban köszönte meg e ritka kitüntetést. A gyű­lést lakoma fejezte be. Hajós megnyitó beszédéből idézzük a követ­kezőket : Nem lehet czélom, t. közgyűlés! e beszéd kere­tében a székelyföld jelenlegi viszonyait oly apróra ele­mezni, a­mint azt a kérdés érdeme és fontossága megkí­vánná, mert így igen elmélyedném a themában, s meg­eshetnék, hogy nem egy ijesztő képét tüntethetném föl ezen előttünk drága föld elmaradt helyzetének, s ha egyszermind ennek az okait is kezdeném kutatni, nem egy kellemetlen észrevételt kellene tennem. Az ilyen leleplezések keserű labdacsak ugyan, de gyógyító ere­jűek, elősegítik az önismeretre jutást, — a­mi pedig a fejlődhetésnek és arra való törekvésnek első felté­tele és egyszersmind leghatásosabb rugója is. Hanem­­ ha már csak általánosságban is felelnem kell, s igaz­ságos ítéletet akarok mondani, a helyzetnek nemcsak kedvező, de egyszersmind ijesztő oldalát is meg kell érintenem,­ vagy hogy a közönséges szólammal éljek, az éremnek mindkét oldalára rá kell pillantanom. S ha egyfelől rá­mutatok azon több­oldalú mozgalomra, fejlődésre, mely csak a legközelebbi 3 évtized alatt a székelyföld kebelében történt, nem lehet épen le­sújtó, egyoldalú ítéletet mondanom. Avagy nem lát­juk-e a munkásságot máig is a legnagyobb mérvben folytatva a mezőgazdaság terén ? Nem küzd-e meg az udvarhelyszéki székely ma is sivár hegyeinek leg­­többnyire hálátlan göröngyeivel, csak hogy egy falat kenyeret biztosíthasson családjának! Nem elmegyen-e több napi járó földre is a csíki cséplő és arató néhány véka gabonát remélve ? Hány száz székely van, a­kik évenként bejárják Moldva- és Oláhországot, hogy az ottani lakosság feleslegéből részeltethesse munka és fáradozás után családját? S nem az erre való törekvés képezi-e egyik legfőbb okát az úgy­nevezett székely kivándorlásnak, mely az egész ország magyarságát úgy elrémítette ? Nem száz meg száz borvizes szekér keresztezi-e nap­jainkban is az országutakat, mind a mellett, hogy e keresetág a székelyföldet csak alig érintő vasút létre­jötte óta, alig fizeti meg a szállításra fordított erőt, munkát és időt? Vajjon országunkban nem a székely­földön legolcsóbb-e a napszám és fuvar ? S mind­e mellett alig fordul elő panasz, hogy ez országrész na­gyobb birtokossága munkás­kéz hiányában szenvedne. Ki tagadhatná el tehát itt a munkakedvet és hajla­mot és azon törekvést, hogy a székely nép önerején és emberségéből igyekszik megélni? Vagy ha más nemű működési térre tekintünk, van-e szorgalmasabb mun­kás a székely városok és falvak iparosainál ? Akár vegyük csak Marosszéket. Harasztos és Vaja gyé­kény-szövése, a telei szatyorkötés, a makfalvi, kibédi, szentistváni edény­gyártás, az ákosfalvi pipakészítés, a Hodos-vidékiek szalmakalapfonása, Sáóvárad és Kibéd szekér- és osztováta ipara, a sellyeiek szénége­tése stb. mind tevékenységre és arra mutatnak, hogy azt az időt sem tölti tétlen a székely, a­mi a földmi­­velésétől fennmarad. De menjünk még szélesebb térre. Nem láttunk-e a közelebbi években is itt hely­ben nagy sikerrel és közhaszonnal működő takarék­­pénztárakat, kisegítő pénztár-egyleteket, kisebb-na­­gyobb nevelő intézeteket, casinókat, olvasó egylete­ket, s magtárakat létre jönni a székelyföldön ? Nem itt alakult-e meg közelebbről is a »Kemény Zsig­­mond egylet«, mely a szellemi élet magasabb ré­gióival kívánja ez országrész lakosságát megismer­tetni, vagy más szóval, meg akarja mutatni a székely­föld népének, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Ezen adatok után ki tagadhatná egész általánosság­ban, hogy az önmunkásság és önfejlődés terén igen sok új meg új mozgalommal találkozunk a székely­földön is ? De mind e mellett, azt hiszem, önámitás lenne azt állítanunk, hogy a már létesültekkel le van rakva mind­annak az alapja, a­mi a székelyföldre nézve azon czélból volna kívánatos és szükséges, hogy ott is egy jobb jövő, egy terjedtebb anyagi jóllét, s az előre haladott kor eszméinek és szükségeinek megfelelő szellemi emelkedettség üsse fel állandó tanyáját. Az egyletünk keletkezésekor kiadott »Indoko­lás« czímű füzet részletesebben feltárja a székely­föld létező bajait, és a múlt években tartott megnyitó beszédeimben magam is rámutattam a székelyföld mezőgazdászatának kezdetleges voltára, ipari és ke­reskedelmi állapotának fejletlenségére, birtokviszo­nyainak rendezetlenségére és általában azon nagy űrre, mely a székelyföld belviszonyai s az előrehala­dottabb népek helyzete között úgy anyagi, mint szel­lemi tekintetben minden irányban létezik. Legyen szabad tehát most ezekre csak utalnom, de azokból egyszersmind azon természetes következtetést is von­nom, hogy alig-alig van a székelyföld lakosságának oly belső viszonya, melyen egy vagy más irányban módosítani, változtatni, javítani való ne lenne. Volna tehát és van munka elég, mert hiszen ha utolérni akarjuk az előre haladott népeket, századok mulasz­tását kell ennek a most élő s a rá következő nemze­déknek helyrehoznia. De ehhez a sokoldalú és nagy munkához munkás ember kell,s ki lenne hivatottabb erre, mint épen a szé­kelyföld lakossága; ki-ki azon körben, melyben él és munkál, s a­mennyiben az egyes czélok elérhetése az egyéni erőt meghaladja, társulás, vagy­is az erők csoportosítása útján megbirkózni az akadályokkal, a feladatok megoldásának nehézségeivel. És ez utóbbi módszerrel nem is mondtam semmi új eszmét vagy eszközt. Hiszen a székelyföld népe között századok­tól fogva fennáll az a sok arató, kaszáló, szénagyüjtő, behordó, házépítő kaláka, a hopsa meg a puszita, s mind­ezek a legújabb kor azon fölkarolt elvének a kifejezései, hogy a­hol az egyesek ereje kevés, ott a közös segítség lépjen föl megosztani a munkát, fo­kozni a törekvést s ennek eredményeiben oly vív­mányokat hozni létre, melyek az egyes erőknek csak álmok, pium desideriumok gyanánt tűnhetnek fel. Ez irányeszmét tehát csak tovább kell fejlesz­teni, azt a merőben megváltozott viszonyokra és helyzetre alkalmazni. Az erők ilyen csoportosítása útján növekedik aztán a szegény ember fillére ezer meg ezer forintot megforgató takarék-, kisegítő- és jótékony czélú pénztárakká, és ezen módon készülhet elő egy magasabb képzettség a gazdászat, ipar és kereskedelem terén, alakulhatnak a kor igényeinek megfelelő rendezett házi és társadalmi viszonyok, s érezhetik el általában egy emelkedettebb álláspont a népek csoportjában is. A mozgósítás. A mozgósítottak javára a városi ta­nács rendelete szerint a fővárosi népiskolákban is lesznek aláírási ívek kitéve.* Az üllői laktany­a-k­órházban ma délig ötszáz könnyebb beteg volt, ide számítva a barak-kórházból áthozott betegeket is. A kórházban sebesült egy sincs.* Budapestről ma 500 db hegyiló indítta­tott útnak Boszniába.* Tegnap este 7 órakor indult el Budapestről a mozgósított 13. és 15-ik szekerészszázad Eszékre. Az »Alkotmány« nevű gőzös 10 uszályhajóval vontatta le a hatalmas szállítmányt, mely 474 emberből és 536 lóból állt. A lovak sodronyos lámpákkal, kosa­rakkal, csövekoszlopokkal s nagy mennyiségű széná­val vannak terhelve. A hajóra szállás a délután fo­lyamában történt. Búcsúztatóul a délutáni zápor bőrig átáztatta a legénységet. Nagy közönség nézte a partról a távozókat, kik daloltak, éljeneztek s ken­dőikkel intettek búcsúzót. Különfélék. — sept. 11. (Ő Felsége a királyné) Bajorországból visszajőve! Schönbrunnban tölt néhány napot, s az­után utazik le Gödöllőre. (Pauler igazságügyminiszter né­hány napra Badacsonyba utazott. (Az állami számvevőszék­ szervezeté­nek végleges megállapítása iránti törvényjavaslat előterjesztésére a múlt országgyűlés folyamában ismételve felhívták a kormányt a képviselőház pénz­ügyi bizottságának s magának a háznak határozatai. A számvevőszék ki is dolgozott s a kormányhoz be is nyújtott e tárgyban egy törvényjavaslatot, de az a pénzügyminiszter s a számvevőszék elnöke közt né­mely részletekre nézve felmerült differentiák miatt nem volt az országgyűlés vége előtt beterjeszthető. A dolog azonban, mint értesülünk, jelenleg oly stá­diumban van, hogy a kérdéses törvényjavaslat az új országgyűlési első kormány- előterjesztések sorában fog helyet foglalhatni. (Jóska urfiból József úr.)A»Debre­­czeni Ellenőr« beszéli a következőket: A­ki csak József főherczeget az ő hivatalos körútjaiban látja, mindenkinek feltűnnek a fenséges urnák — más egyéb kiváló jeles tulajdonai mellett — az ő sajátsá­gos csizmái. Ezek a csizmák ugyanis oly szép hegyes orruak, a­minőket ma már csak ritkán lát az ember fia czibilnél, katonánál egyiránt. Ezen vágatlan orrú magyar csizmák és a »József úr« elnevezés közt a legközvetlenebb összefüggés van. Ugyanis, a­mikor még Alcsuthon a fenséges herczeget egyszerűen »Jóska urfinak« hívták a falubeli játszótársak, több­nyire szegény parasztemberek és még szegényebb iparosok fiai, volt a többi szegény gyermek között különösen egy, aki az úgynevezett »Palatínus Jóska« kiváló kegyeivel dicsekedhetett. Sajnáljuk, hogy ez­úttal az illető nevével nem szolgálhatunk. — Ez a gyermekkori játszótárs egy alcsuthi szegény csizma­dia fia volt. Az idők teltek, a gyerekek nőttek, s a Palatínus Jóskából a közszeretetben álló magyar honvéd főparancsnok József főherczeg s a szegény csizmadiagyerekből pedig Alcsuthon becsületes csiz­madiamester lett. — Hát hiszen Makó alig eshetik messzebb Jeruzsálemtől, mint egy osztrák főherczeg és a m. honvédség főparancsnoka egy szegény al­csuthi csizmadiamestertől. De az a rettenetes nagy rangkülönbség a mi szeretett főherczegünket egy cseppet sem zsenirozza, s a szívélyes viszony a főher­czeg és a csizmadiamester között ma is fennáll, s azokat a feltűnő csinos vágatlan orrú csizmákat a főherczeg, s természetesen tisztességes fizetés mel­lett az ő hajdankori játszótársával Alcsuthon készít­teti, s ezen megtiszteltetés fejében a derék főherczeg nem követel egyebet az ő hajdankori játszótársától, ki egykor őt egyszerűen Jóska urfinak szólította, mint azt, hogy minden teketória nélkül, ha a sors őket összehozza, egyszerűen József úrnak nevezze. (Az elhunyt dr. Kovács Sebestyén családja­ 2 db 100 frtos földteherment, kötelez­vényt adott át a magyar írók segélyegyletének. (Érdekes eset­ történt — mint mondják — legközelebb Schönbrunnban.­­ Felsége Íróasztalán (ha igaz, a mit a P. Ll.-nak Lon­donból imák) ugyanis sept. első napjában következő emlékiratot találtak: T­r­ient, aug. 15. 1878. Felség! A tri­­dentini nép, mely történeti hagyományai, földrajzi fekvése, nyelvéhez való ragaszkodása és férfias büsz­kesége következtében magát olasznak hiszi és vallja, ezen eszközhöz folyamodik, hogy önnek tudomására juttassa akaratát és kitüntesse ön előtt a nagy Olasz­ország irányában érzett rokonszenvét. E népnek, mely oly tiszta erkölcsű s oly aczélizmu, sohasem volt alkalma hazafias aspiratióit Európa előtt kinyilvánítani, mert Felséged kormánya mindig elfojtotta szavát. E nép­nek makacs vonakodása attól, hogy a német tiroli gyűlölt tartománygyűlésre képviselőket küldjön, a számos sajtóper, a sok felségsértés miatt elitélt, s az önkénytesek, kik az Olaszország felszabadításáért vívott csatákat végig küzdötték, meggyőzhették Felsé­gedet a felől, hogy ha a tridentini községek el birják is viselni az idegen igát, mely rájuk nehezedik, de azt sohasem fogják elismerni és megszeretni tudni. Mi ola­szok vagyunk s előbb-utóbb akarunk lenni megint. Felség! Nem illik nekünk tanácsokat osztogatni Fel­ségednek; ha azonban önnek birodalma legszentebb érdekei szivén feküsznek, s ön Olaszországgal test­véri, vagy legalább barátságos viszonyban akar ma­radni, igyekezzék azon, hogy harcz és erőszak alkal­mazása nélkül adja vissza az anyaországnak a latin föld ez utolsó darabját«. (Felhívás az 1848/9-diki honvédegy­letek t. elnökségeihez!) Folyó év October 6-án tartandó országos honvédgyűlésre eljövendő képviselő baj­társainknak költség megkímélése szem­pontjából a magyarországi vasutak igazgatóságai felkérettek mérsékelt áru menetjegyek kiszolgáltatá­sáért, reméljük, hogy kérelmünk — mint eddig — teljesíttetni fog. Azonban minden kiküldött képviselő csak úgy kap árkedvezményt, ha az illető vasút igazgatóságától, — melynek vonalán utazik — iga­zolványt mutat elő. Ilyen igazolványok csak is innen Budapestről küldethetnek el az egyletek elnökségei­hez. Hogy tehát a kiküldött képviselő bajtársaink ezen árkedvezményben részesülhessenek, felkérjük a t. elnökségeket a szükséges igazolványok végett Kri­­vácsy József ezredeshez (Üllői út 1.) mielébb for­dulni. Az országos honvédegyletek központi választ­mánya. (Halálozás.) Forster Ferenczné szül, Tóth Emma f. hó 6-án hosszabb szenvedés után elhunyt Györkönyben (Tolna m.). Közszeretben álló, s jótékonyságáról ismert nő volt. Temetésén a györ­­könyieken kívül a megyéből több százan vettek részt. Béke hamvaira. (A mozgósítottak családjai és a se­besültek) segélyezésére kiküldött fővárosi bizott­ság mai gyűlésében következő kimutatás terjesztetett elő: Befolyt a fővárosban lakó családok részére ösz­­szesen 11.081 frt 92 kr, a vidéken lakó családok részére 702 frt 44 kr, a sebesültek részére 817 frt 70 kr, összesen 12.602 frt 03 kr. A fővárosban lakó családok részére beérkezett összegből kifizettetettt a­ rögtöni segélyképen 135 család részére 1625 frt. b) A f. hó 6-iki ülésen rendes napi segélyképen egy havi időre megszavaztatott 1551 frt, összesen 3176 frt, szabad rendelkezésre áll 7905 frt 92 kr. Azon felhívásra, melyet a belügyminiszter adakozások gyűjtése czéljából a magánegyletekhez intézett, Ger­­ló­czy alpolgármester kifejti, hogy czélszerű volna, ha ezen egyletek és mindazok, kik gyűjtéseket esz­közölnek, a gyűjteményeket a fővárosi bizottsághoz szolgáltatnák át, mert a kitűzött nemes czél csakis így érhető el, a­mennyiben csak ez van abban a helyzetben , megtudni a szétosztás legczélszerűbb módját. A bizottság e felett érdemlegesen a mai gyűlésben nem határozott, hanem bevárja, míg a fővárosi tanácshoz intézett miniszteri leirat át fog tétetni a bizottsághoz. Dr. Szabóky Adolf jelentése, hogy a végrehajtó bizottsághoz lépés, seb­kötő s egyéb hasznos adakozások szépen folynak be, örvendetes tudomásul vétetett. Ezek után Morlin Imre olvasta fel a segélyben részesült egyének név­­sorát. Az izraelita nőegylet a bizottsági el­nöknek 500 db tápintézeti tárczát küldött át szét­osztás végett. A bizottság a szétosztás felett jövő gyűlésében fog határozni. (A Szabadkai Közlöny­ szerkesztője azon illetlenséget követte el, hogy rátört a Szabadka s Vidéke szerkesztőjére, s ezt oly durva sértéssel illette, hogy ebből most becsületsértési per lesz. A Sz. K. a művelődésnek akar egyik orgánuma lenni, a miben ugyan szép példát ad. (H y m e n.) Budapesten bilkei Pap Mihály járásbiró nőül vette özv. Császárné, szül. Bihary Mária asszonyt. (Ú­j próféta) támadt Olaszországban , alig hogy Dávidot a carabinierik lelőtték. A próféta neve Salvatore Brassesco, Genuában bukkant fel s ország­szerte kóborolva hirdette az evangéliumot. Brassesco arcza halvány, beesett, szakálla, haja hosszú, szóval külseje a »prófétára« vall. Ő különben érdemeket szerzett hazája körül, harczolt brigantik s Ausztria ellen, és meg is sebesült. Most kalandozásai miatt elfogták, s mint kóborlót 45 napi fogságra ítélték, s ezen felül hat hónapon át rendőri felügyelet alatt fogják tartani. (A nemzetközi munkás congressus­­r­ó­l) Írja az orlenista Soleil: »Mi volt a főczélja e congressusnak, melyet a kormány elég okos és merész volt betiltani ? Az szélesebb alapon és veszedelme­sebb czélból akarta az internationale európai törzs­csapatait újra szervezni. Azonban egy törvény, me­lyet a nemzetgyűlés hozott, Dufaure indítványozott és ajánlott, s a közvélemény jóváhagyott, az »inter­nationale« név alatt ismeretes egyletet Francziaor­szágban feloszlatta. A munkás-congressus rendezői tehát ki akarták e törvényt játszani. A törvény a bel­ügyminiszternek és a rendőrfőnöknek ad igazat, mivel az meghatározza a föltételeket, melyek mellett nyilvá­nos gyűlések tarthatók, s e föltételeknek a socialista­­congressus nem felelt meg. Üléseit a törvény enge­­delme nélkül tartotta, s már e miatt be kellett tilta­ni. Rendezői tiltakozásukban e kifejezéseket használ­ják : a házijog megsértése, önkénytes elfogatások, egyének ellenében elkövetett erőszakoskodások. Le­het-e a házijog megsértéséről szó akkor, midőn 200 ember, kiket a sajtó útján egy nem engedélyezett köz­gyűlésre hívnak meg, nyilvános helyiségben gyűl össze ? Lehet ezt a nyilvános helyiséget komolyan magánlakásnak tekinteni ? Ha elégséges volna vala­mely helyiségnek ideiglenes kibérlése arra, hogy azt a bérlő magánlakásának tekinthesse, akkor a törvény­nek a nyilvános gyűlésekre vonatkozó rendeletei egy­általában semmi hatálylyal nem bírnának, mert mi sem volna könnyebb, mint azokat kijátszani. Ha még oly nyilvános lenne is valamely gyűlés, e magyarázat szerint könnyű volna azt magánjellegűnek tüntetni föl. Ha így állana a dolog, akkor jobb volna egysze­rűen eltörölni az egész törvényt. A közvélemény tehát ez alkalommal Marcere úrnak fog igazat adni, s minden józan köztársasági méltányolni fogja azt a szilárdságot, melyet a munkás-congressussal szemben tanúsított. Mily elemekből állott ez a congressus ? Bel­földiekből és idegenekből, kiket csak a hit, a család és a vagyon elleni gyűlöletük hármas köteléke, kap­csol össze. A tanok, melyeket e congressuson

Next