Pesti Napló, 1878. december (29. évfolyam, 291-316. szám)
1878-12-03 / 293. szám
293. szám. Budapest, kedd, deczember 3.1878. 29. évi folyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás feltetti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Ellenzetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármnely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. :;*«?**■ '7 "' I Hirdetései! , , szintúgy mint előfizetések a 3?esti TS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési ár: Decz. hóra ....... 2 írt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Qf* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, deczember 2. A magyar delegáczió, a monarchiát illető nagy politikai kérdésekben, az osztrák delegáczióval szemben azt az alárendelt szerepet játsza, mely a magyar kormánypárt magatartásának megfelel. A magyar delegácziót ép úgy ignorálja a külügyminiszter, amint általában a magyar sajtó ignoráltatik. A magyar delegáczió többsége derűreborura ép úgy megszavaz mindent, amint a magyar kormánypárti sajtó tüskén-bokron át követi a kormányt. E delegáczió s e sajtó beérheti azzal is, ha az osztrák delegáczió s a német sajtó közegén át megtudja, hogy mit tervez az a külügyminiszter, kit úgy hívnak, hogy gr. Andrássy Gyula, s hogy mit tervez ez a külügyminiszter annak a monarchiának az ügyében, melyet úgy hívnak, hogy Ausztria-Magyarország. Az inferioritás e szerepének elvállalásában különben nemcsak bűntárs, hanem a főbűnös a magyar kormánypárt. A párt, mely nyugodtan tűri, mint ezt a szabadelvű párt tegnapi értekezletén megtette, hogy a pártvezér és miniszterelnök neki azt szemébe mondja, hogy a berlini szerződés tárgyában várja be, amit a szerződéssel a reichsrath tesz s ehhez alkalmazza utólag a maga eljárását , az ily párt lemondott arról, hogy számbavétessék. Csak két férfiúnak: Zsedényinek és Csernátonynak volt bátorsága arra, hogy felszólaljon a miniszterelnök ily imputácziója ellenében. A többi hallgatott, és szavazott a miniszterelnök javára. Mit ne szavazna meg a többség ? A magyar kormánypárttól s a magyar delegácziótól, melynek többségét a kormánypárt szolgáltatja, tehát nem várhatunk semmit. Az csak szavaz, se lát, se hall. A szabadelvű pártnak egy része kijelentette volt választóinak, hogy talán megnyugszik az okkupáczióban, de az annexiót ellenzi. Gróf Andrássy — kiről bevalljuk, hogy bármenynyire roszaljuk politikáját, azt róla soha se tételeztük fel, hogy nem ura szavának — most őszintén kijelenti, hogy ő nem az okkupácziót czélozza, hanem az annexiót. Pauler miniszter még néhány nappal azelőtt az ellenkezővel hitegette a képviselőházat, s Pauler miniszternek, ha oly korrekt nézeteket vallana, mint Széll Kálmán, most le kellene mondani a miniszteri tárczáról. De Pauler megmarad miniszternek, s a Hon még ma is azzal áll elő, hogy az okkupáczióról van szó, s nem az annexióról. — A Hont ugyan a legteljesb alapossággal megczáfolja a Pester Lloyd s gróf Andrássy; de az ily szembeszökő ámításokra szüksége van a kormánypárti képviselők egy részének, hogy fedezze ezzel kormánypártiságát s e rész kész lesz arra is, hogy védje a külügyminisztert — saját maga ellenében. De megnyugodhatik-e ebben a nemzet ? Az annexió áll előttünk — kétségbevonhatlan, a külügyminiszter által megerősített alakban és pedig ugyanakkor, mikor folyó évi állami háztartásunk előreláthatólag nyolcvan millió forint deficittel záródik, midőn a bosnyák tartományok beláthatatlan újabb költséggel járnak, midőn roppant költekezéssel ki kell majd pótolnunk a katonai raktáraknak a megszállási hadjárat által okozott hiányait, midőn Boszniában tovább is kell táplálnunk a repatriált volt menekülteket s a boszniai vízáradás a kincstárnak sok millióra menő, rémítő újabb károkat okoz. Ez elrettentőleg komoly helyzet, amin nem segíthet semmiféle többségi szavazás, mert azt nem válthatják be pengő pénzre. De nem lehet oly helyzet, melyről a hazafi azt mondhatja, hogy abból most már nincs semmi kimenekülés. A nemzetnek élnie kell, s mi nem mondunk le a reményről, hogy az átgázolja a mai nehéz körülményeket is. A választóközönség ismeri azon kormánypárti képviselők nyilatkozatait, kik azt mondák, hogy az annexiót ellenezni fogják. Az annexió most nyakunkba szakadt. A választóközönség erélyes felszólalása nem lehet sikertelen; használják fel a választók a jogot, mely nem törvénytelen, s melynek alkalmazása legalább azt az eredményt idézheti fel, hogy sok képviselő számot vet lelkiismeretével. Ez az egyik. A másik az, hogy azon férfiak, kiket Tisza a kabinetbe való belépésre felhív, ne legyenek semmi csalódásban a felett, hogy ők teljes szolidaritást vállalnak mindazon romlásért, melyet a jelenlegi kormánypolitika az országra hoz. A jóhiszeműségről ma már nem lehet szó. Ma mindenki tudja, hogy mit céloz e politika; mi az iránya, hova tör? Aki mindezt tudva és látva, vállal tárczát, az nem hivatkozhatik később enyhítő körülményekre; — a bekövetkező bajokért mindazok egyetemlegesen felelősek, kik a mai politika folytatására vállalkoztak. Látjuk, tudjuk , hogy e bajok súlyosak, nagyok lesznek. De e bajok sejtelme sem irthatja ki bennünk a jövő reményét, csak teljesítse mindenki, a ki a jelen politikát roszalja, ernyedetlenül, fáradhatlanul a maga kötelességét! A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. Oláhországban. (Napoleon tervei. — Kuza fejedelem és a magyar emigráczió. — A románok kapják meg a magyaroknak szánt fegyvert és ők hordják a honvéd egyenruhát. — Seres Lajos. — A pénzküldemények Csernátonyhoz. — Hogy segítettük tovább a kivándorlókat ? — Buda Sándor.) Midőn Napoleon 1859-ben minden kézzel fogható ok nélkül hadat szent Ausztriának, úgy látszik, nem számított arra, hogy olyan könnyedén összemorzsolja a híres osztrák sereget, hisz tulajdonképen nem is a sereget verte meg, mert hisz Magentánál vak — történetből — az ellenség vigyázatlanságából győzött, s csak akkor tudta meg, hogy nem ő van megverve, hanem az osztrák, mikor hírül hozták másnap reggel hajnalban, hogy fut az osztrák. Szolferinonál meg épen teljesen tönkre teszik a francziákat, ha nem puffogtatnak vorschriftsmassig 6 óra hosszat, addig, míg a franczia jobb szárny 4 mértföldnyiről megérkezett a csatatérre,szóval e gyors és fényes hadjáratot az osztrák generálisok nyerték meg Napóleonnak; ezt ő azonban előre nem is álmodhatván,érintkezésbe tette magát az emigráczió főnökeivel a czélból, hogy Magyarország lázadjon fel, és a légió a végett alakíttatott, hogy a leendő magyar sereg magvát képezze. Mivel pedig magyar földre nem Ausztrián keresztül, csak Dalmáczia és Erdély felől juthatni, az terveztetett, hogy vagy 20,000 franczia a légióval együtt betör Dalmácziába s onnan gyors menetekben a Dunántúlra veti magát; egy kis,önkéntesekből alakult csapat meg a dunai fejedelemségekből tör be Erdélybe. Klapka tehát titokban Bukarestbe ment meg. Ku záva megegyezett a felett, hogy egy csapatocska alakítására és fegyverek átcsempészésére hunyjon szemet. A herczeg, úgy látszik,kénytelen volt engedni a Napoleon által szentesített tervnek, hírszerint 30.000 fegyvert tán mellé némi egyenruhák három hajóra rakatva meg is érkeztek Brailára. Kevéssel Klapka visszautazása után még egy Loland nevű úr küldetett Bukarestbe, ki egyéb megbízásokon kívül Seres Lajosnak — kire később viszatérek — kapitányi kineveztetését s azon megbízást hozta, hogy a legnagyobb titokban írja össze az ott lakó rendelkezésre álló magyarokat, óvatos legyen emberei megválasztásában, de a legmegbizhatóbbakat nyerje meg, hogy legalább 1—2000 ember kész legyen az Erdélybe indulásra, mihelyest Czecz trnok megjön. Czecz valóban el is indult Genuából, de midőn Galatzra ért, vette a villafrankai fegyverszünet, illetőleg békekötés hírét, s igy ki se szállva vissza utazott. — Mint tudjuk, sem a dalmácziai, sem az erdélyi diverzióból nem lett e szerint semmi. Seres ugyan nem igen verbuvált, mert hiszen nem elég azt mondani valakinek, hogy teremts titokban 1000—2000 embert, kell ahhoz még más is a jóakaratnál, mindenekelőtt pénz, ez pedig valami bőven még az emigráczió igazgató tanácsának sem volt, azonban a dolog még sem maradt titok. Semmi kétség benne, hogy Bécsben jól értesültek mind a dalmácziai, mind az Erdély felől czélbavett támadásról s ki tudja, nem volt e az ettőli félelem egyik indító oka a villafrankai gyors megbékélésnek ? Gyanítanunk kell, hogy igen, legalább erre mutat Napóleonnak hazatérte után minisztereihez tartott beszédének ama passzusa, hogy : »nem megengedhető egy fejedelemnek más fejedelem országában lázadást szítani, ezt a fegyvert csak utolsó önvédelmi eszközül szabad használni.« A három hajó fegyver azonban már útban volt s azon szerencsétlenség érte, hogy a szemes törökök felfedezték és le akarák tartóztatni. Napoleon aztán az oláhoknak ajándékozta, hír szerint azon kikötéssel, hogy előfordulható szükség esetében nekünk magyaroknak átadassanak. Ezek régi szerkezetű, nagy öblü, vontcsövű, nehézkes fegyverek, eleinte berakattak a bukaresti fegyvergyárba s ott hozattak rendbe, később az 1866-ki márczius 14-én hozott nemzetőri törvények alapján a falusi nemzetőrök közt osztattak ki. A fegyverekkel együtt alkalmasint egyenruhák is érkeztek, mert nemsokára ezután a dorobánczok kaptak honvéd egyenruhát, mely állott sötétkék attilából veres zsinórral, egészen magyarosan, kalpagból és fehér magyar nadrágból szintén veres zsinórral. Az Ausztriát méltán aggódtató s a magyarokat némi reményekkel kecsegtető események rohamosan követték egymást a 60-as években s a veszély mindig Olaszország felől jött. Garibaldi híres nápolyi expedicziója, melyben egy maroknyi sereg nem annyira fegyvere, mint a szabadság zászlójának varázsa által halomra döntötte, a shirrek, gens d’armok, spionok és szuronyokra alapított királyságot, méltán megdöbbenthette a hasonló intézményű kormányokat. A nápolyi kísérlet nem nevezhető ugyan egyenesen Ausztria ellen mért csapásnak, de mivel a híres ezer vezetőinek jó része magyar volt s a hallatlan gyors siker azelőtt ismeretlen honfitársainkat magas rangokra juttatta s a hit szárnyára ragadta. Magyarországban nagyön az izgatottság, a tett- és dicsőségszomjas ifjúság remélve, hogy az olasz függetlenség kivívása után ránk is kerül a sor — eleinte egyenként, utóbb csaknem csapatokban szökött át az erdélyi havasokon, azt hívén, hogy az olasz földre szállításról majd gondoskodnak Bukarestben. A magyar igazgatóságnak ez időben Buda Sándor volt megbízottja Bukarestben, de ő eleinte maga is félt s nem is volt rendelkezésére pénz; az olasz — illetőleg akkor még csak szárd konzul Strambio pedig nem birt utasítással kormányától s nem hogy útiköltséggel, de még útlevéllel sem akarta vagy merte ellátni hazánkfiait. Akadt azonban egy ember, ki tiszta hazafiság és önzetlen emberszeretetből egymaga többet tett, mint az összes bukaresti magyarság együtt; e férfiú Seres Lajos. Mielőtt azonban szolgálatait elmondanám, szabad legyen őt néhány szóval megismertetnem. Seres Lajos a forradalom előtt pár évvel szülőföldén N.-Váradon telepedett le mint aranyműves, miután előbb a 40-es évek elején az egész műveit Európát nemcsak bejárta, de Belgium, Francziaország és Svájcz legnagyobb gyáraiban éveket töltött, s a nyelvek alapos elsajátítása mellett a tudományos intézeteket is szorgalmasan látogatva, magát úgy kiművelte, hogy bármely művelt körben megállta helyét. Seres a franczia örök jó kedélyű virgonézságot, a svájczi független szabad érzelmeket elsajátította, egyesítve a legtisztább magyar becsületességgel, mely számítás nélkül rajong az eszményi szép és nemesért, még gondolatától is irtózva az erkölcsi rútnak. A forradalom alatt a bihari mozgó nemzetőrökkel Halmágy-, Körösbánya-, Brádnál, szóval az oláh lázadás ellen harczolt. A szerencsétlen világosi árulás után Pestre költözött , ott aranyművesi műhelyt állított, noha nem kis bajjal, mert a kenyérféltő aranyművesek valamelyike feljelenté mint veszedelmes gondolkozásu forradalmárt s igy csak nehezen kapott engedélyt. Egyszer egy előkelő asszonyság azon kéréssel fordult hozzá, hogy küldene el Párisba, valamely ottani biztos barátjához, egy Gilvaro urnak (Csernátony) átadandó összeg pénzt. Ő el is küldte s néhány napra megjött a felelet s a vevőny, meglátszott azonban a levélen, hogy kétszer volt lepecsételve. Néhány napra rá körülfogák házát és házmotozást tartottak s bár semmit nem leltek, őt az uj épületbe zárták s pár hétig ott vallatták. Ettől fogva nem volt többé nyugta. Minden 10—14 napban újra meg újra házmotozásokat kelle kiállania s miután semmit nem találtak nála, más cselhez folyamodtak. Egyszer minden pénzét lefoglalták, épen midőn azt a vett portékákért Bécsbe akará küldeni, azon ürügy alatt, hogy hamis bankókat keresnek közte, vizsgálatot azonban csak 8 hét múlva tartottak felette Budán és ekkor ártatlannak nyilvániták ugyan, de pénzét soha vissza nem adták. Máskor gyászba öltözött nőt küldtek hozzá, ki magát szerencsétlen menekült nejének adva ki, pénzküldésre kért fel, szerencséjére ez is Gilvaronak akart küldetni, s ezzel gyanússá tette magát. Végül egy magyar úrhölgy által megrendelt, több ezer forint értékű ékszer garnitúráját kobozták el, nevezetesen gyémánt, smaragd és rubin foglalványait azon ürügy alatt, hogy nemzeti színűek, s nemhogy e több ezer forint értékű ékszereit valaha visszaadták volna, de be is zárták ismét az új épületbe, mint veszedelmes embert. Megunván végre e borzasztó zaklattatást, 1856 végén összeszedte minden ékszereit s Bukarestbe vándorolt, ott boltot nyitott a Passage románban decz. 20-án, hogy azonban a szerencsétlenségből semmi ne hiányozzék, épen rá egy hóra éjjel feltörték és mindenből kirabolták, így jön jómódú polgárból tönkre jutott földönfutó, s ettől fogva franczia nyelv- és vivás-tanítással tartá fenn magát és családját. Még 1859-ben az első olasz-magyar légióhoz csatlakozandók, jöttek útlevél nélkül Bukarestbe Krivácsy és Dunyov. Seres aztán elment az akkori rendőrfőnök Cretzulescohoz, ki Klapkával jó viszonyban állott s ennek közbenjárására Strambio a szárd konzul látta el őket útlevéllel. A Garibaldi-féle expediczio idejében legelőbb 5 előkelő magyar úriember jött, név szerint Horváth, Fehér, Rákóczy Salamon és még egy ismeretlen, ezek egyenesen Koos Ferencz bukaresti ref. lelkészt keresték fel, de ő nem mervén, állásánál fogva nem is avatkozhatván ilyen dolgokba, Sereshez igazította őket. Seres meg boldog volt, ha hazánkfiaiért vagy hazai ügyben tehetett valamit, azonnal futott s önérdeke teljes feledésével csakugyan pár napi szaladgálás után szerzett is nekik útleveleket. Ettőlfogva Seres jön az emigrálok konzulja, mindenki csak hozzá folyamodott, nem volt olyan nap, melyen néhány szerencsétlen, pénztelen, ruhátlan, útlevél nélküli meg ne látogassa, és ő reggeltől estig futott majd a konzulhoz, majd az oláh hivatalno- Budapest, decz. 2. (Andrássy gr. külügyminiszter) az osztrák delegáczió pénzügyi bizottságában ma nagy vereséget szenvedett. A bizottság többsége a külügyi budgetről oly jelentést fogadott el, mely ellen, mint bizalmatlansági szavazat ellen tiltakozik a külügyminiszter. A nagyérdekű ülésről szóló tudósítás alantabb olvasható. (A magyar delegáczió mai ülésében a pénzügyi költségvetés tárgyalásánál oly határozatot hozott, mely egy világos törvényt, nem mondjuk, hogy megsért, de minden esetre figyelem nélkül mellőz. A közös pénzügyminiszter ugyanis bejelentette a delegáczióknak, hogy a 60 milliónyi hitel fedezése végett a katonahelyettesi alapot és a rokkantak alapját a legnagyobb részben értékesítette, s pedig, mint megjegyzi, az. évi május 27-én szentesített osztrák és magyar törvényben nyert felhatalmazásnál fogva. A magyar delegáczió pénzügyi albizottsága megbízván a közös pénzügyiminiszter előadásában és nem vizsgálván az erre vonatkozó törvényt, azon határozatot ajánlotta a delegácziónak, hogy a jelentés egyszerűen tudomásul vétessék. És a delegáczió ma e határozatot ki is mondotta. Ekkor a pénzügyi bizottság elnöke Zsedényi s előadója Wahrmann magán után, nem is a delegácziónak tagjától figyelmeztetve jön arra, hogy lehetetlen a közös pénzügyminiszter ama jelentését egyszerűen tudomásul venni s hogy tévedésen alapulmintha a magyar kormány is felhatalmaztatott volna a katonai alapok felhasználására. Az erre vonatkozó osztrák törvény igenis felhatalmazza az ottani kormányt, hogy a 60 milliónyi hitelből reája eső quota fedezésére 13.720.000 frt erejéig a nevezett közös aktívákat igénybe vehesse; a magyar törvény azonban nem engedélyezi ezen értékek felhasználását, hanem az 1878. IX. t. sz. 1. §-a értelmében a »60 milliónyi hitelből Magyarországra eső 18.840.000 frtnyi összegnek fedezése czéljából a pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy ezen összeget a fölmerülő szükséghez képest 6°/0-os adómentes aranyjáradék-kötvények értékesítése vagy ideiglenes hitelművelet útján szerezze be.« Ezen felvilágosítás folytán Wahrmann utólag felszólalt és kijelentette, hogy a magyar törvény csak tévedésből idéztetett, hogy a határozatból ennélfogva kihagyandó. De mi azt hiszszük, hogy ezzel a delegáczió még nem felelt meg feladatának. Ha a magyar delegácziónak a közös miniszter jelenti, hogy a kezelésére bízott közös alapokat a két pénzügyminiszternek kiszolgáltatta, és ha erre a közös pénzügyminiszter egyértelmű törvény hiányában sem jogosítva, sem kötelezve nem volt, miután a magyar pénzügyminiszter azon alap igénybevételére felhatalmazást nem nyert , akkor a magyar delegáczió nem veheti egyszerűen tudomásul a közös pénzügyminiszter jelentését, még kevésbbé ütheti pedig el, ha már belátta, a hibát azzal, hogy a magyar törvényre való hivatkozást mellőzi. A magyar delegácziónak érdemleges határozatot kell hozni a közös pénzügyminiszterrel szemben, ki eljárásában nem követte a törvényt és a ki a kezére bízott közös alapokat törvényes felhatalmazás nélkül kiszolgáltatta ; a magyar országgyűlés körébe tartozik pedig az országos pénzügyminiszter eljárása felett, amiért más forrásokat használt föl, mint amelyekre felhatalmazást nyert, határozni, esetleg neki az indemnitást megengedni. (Az osztrák delegáczió holnap déli 12 órakor ülést tart. (A reichsrath) deczember 10-ikére hivattatok össze. (Ovácziók Philippovich József báró számára.) A II. hadsereg főparancsnoka, Philippovich báró tegnap, decz. 1-jén búcsúzott el Szerajevóban az ottani tisztikartól. A helyőrség öszszes tábornokai és tisztjei megjelentek nála délelőtt 11 órakor. A búcsúbeszédben a főparancsnok meleg szavakban fejezte ki háláját a II. hadsereg összes csapatai iránt, arra buzdítva őket, hogy a kivívott sikerekre ne csak büszkeséggel gondoljanak, hanem ösztönzésnek tekintsék, mely további lankadatlan békemunkára sarkantyúzza őket újabb sikerek biztosítása czéljából. Württemberg herczeg, az uj főparancsnok felelt a búcsúszavakra; beszédében Philippovichot Bosznia meghódítójának nevezte s azt mondá, hogy a mi Radeczky volt az olaszországi hadseregnél, az Philippovich a legújabb időben. Philippovich ismételve kifejezte köszönetét s majdnem minden egyes tiszttől személyesen elbúcsúzott. Este a helyőrség és Szerajevó összes polgársága valláskülönbség nélkül nagyszerű ováczióval tisztelte meg a távozó tábornagyot. Hat óra felé mintegy 10.000 ember lampionokkal és a Philippovich-induló hangjai mellett vonult a főparancsnoki konok elé. Negyventagú bizottság ment Philippovich termeibe. Fehérruhás leányok babérkoszorút adtak át neki; a bizottság vezetője megható beszédet mondott. Künn a néptömeg szakadatlanul zsiót kiabált, míg a zene a néphymnust játszotta. Philippovich báró mélyen megindultan és csaknem kényezve mondott röviden köszönetet. Utalt az ő Felsége által Bosznia népe számára kiadott amnesztiára. Azután elbúcsúzott a különböző küldöttségektől, mint Szerajevó és Bosznia képviselőitől. — Erre kijött a konokból s a polgárság sorai között zajos zsiók, a néphymnus hangjai és ezerszeres üdvözlő kiáltások közepett végig haladt. A néptömeg és pedig keresztények és mohamedánok, asszonyok és férfiak sűrű sorokban lelkesült kiáltások közt vonultak végig a városon. Este 7 órakor roppant számú katona vezetése alatt nagy takarodó volt három zenekarral. A menetet sok száz lámpa és transparent kisérte Philippovich báró lakásáig. A tábornagy újra köszönni akart, de a viharos vivar és zsiókiáltások közt nem hitt szóhoz jutni. Csak midőn a menet a Radeczky-induló hangjai mellett elvonult, fejezhette ki a tábornagy röviden köszönetét. A tisztikar viharos lelkesedéssel felelt, mire azután Philippovich mélyen megindulva lakosztályába vonult vissza. Ez alkalomból a tábornagy hadparancsot is tett közzé, melyben búcsút vesz a II. hadseregtől, a parancsnokságot Württemberg herczegnek adja át s a hadsereg összes tagjainak legteljesebb elismerését fejezi ki. Köszönetet mond a kötelességérzetért, az önmegtagadásért, nyugalomért, lelki nagyságért a tévútra vezetett lakosság elleni föllépésben. Azt mondja továbbá, hogy a kivívott sikerek emléke fokozta és nemesítette a katonai önérzetet. Hálával ismeri el, hogy a már hazatért bajtársak otthon hazafias szeretettel fogadtattak. A napi parancs azon óhaját fejezi ki, hogy a hadsereg szelleme új sikerekkel és új babérokkal koszorúztassék meg. Philippovich báró 4000 forintot adományozott a Szerajevóban építendő kath. püspöki székhelyre. Az uj frankfiókokról. — decz. 2. Ha teljesen megbízható forrásból nem jelentik nekünk, valóban alig hittük volna el a hirt, melyet esti lapunkban a bankfiókokról előadtunk. A kormány a bankkal kötött egyezmény és a törvény folytán követelheti a banktól, hogy a magyar korona országaiban az 1878. év folyamában négy, és az 1879. év folyamában háromúj fiókot a minisztérium által kijelölendő helyeken felállítson. Most arról értesülünk, hogy azon négy fiók közt, mely az idén életbe lép, a már fennálló kassai és zágrábi fiók két új fiókként fog számba vétetni, miután a leszámítolási üzlettel kibővítetnek és ezeken felül az idén tulajdonképen csak két bankfiók fog felállíttatni. A jövő évet illetőleg csak a megszabott három fiókintézetről van szó. A kormánynak azon joga, hogy a fiókintézeteknek a törvényben kikötött számmal való felállítását a banktól követelje, nagy kötelessége másfelől az ország irányában. Mi nem bonczoljuk most a banknak politikáját, mely szerint mentül kevésbbé szereti a fiókintézeteket szaporítani; most nem bankügyi elméletekről van szó, s egyáltalában nincs is ezúttal szavunk a bankhoz. Követeljük egyszerűen, hogy a világos törvény végrehajtassák és hogy a kormány teljesítse kötelességét. Nem fér itt a törvényhez semmiféle külön magyarázat. Négy új bankfiókot kell a banknak a kormány által kijelölendő helyeken felállítani még a folyó évben. Kassán és Zágrábban évek óta állanak fenn bankfiókok, melyek nem űzik ugyan a leszámítolást, de azért az osztrák nemzeti bank minden okmánya szerint csak épen úgy bankfiók, mint akármely más, és soha sem neveztetik más néven, mint »bankfiók.« Vannak más bankfiókok, melyek például a fogyasztási adó viszszatérítéséről szóló kincstári utalványok leszámítolására nincsenek feljogosítva. Várjon, ha ezeknek üzletköre e tekintetben most kitágíttatik : új fiókokal fognak ezek is szerepelni ? Pedig könnyen meglehet, hogy kezdetben Kassa és Zágráb váltóleszámítolása nem fog többre menni, mint egy némely régibb fióknak üzlete, ha amolyan kincstári utalványok leszámítolására felhatalmazást nyer. A rosz bankegyezségnek ily utólagos megrontását talán meg sem fogja tűrni a törvényhozás. Mindenekelőtt azon városok és vidékek országgyűlési képviselői, kik bizton számíthattak egy bankfiók elnyerésére, kell, hogy felszólaljanak és erélyes lépéseket tegyenek , mert az által, hogy két bankfiók el talál esni, az illető városok és vidékek mindegyikét fenyegeti az a csapás, hogy számára nem jut már ily intézet, Országgyűlés. A képviselőház ülése decz. 2-kán. (Folytatása esti lapunkhoz.) A képviselőház mai ülésében, az esti lapunkban említetteken kívül még a köv. kérvények intéztettek el s a ház a következő határozatokat hozta. Több megye az adó- és illeték követelések késedelmi kamatai tekintetében azt kéri, hogy azok a 8 százalékot meg ne haladhassák. A ház elfogadja Madarász azon indítványát, hogy a kormány utasíttassék az erre vonatkozó törvényjavaslatot még ezen ülésszak alatt beterjeszteni. A Dunántúli ev. egyházkerület kérvénye, mely a lelkészekre és tanítókra nézve kiszabott hadkötelezettség tekintetében a törvény módosítását kéri, a honvédelmi miniszter azon felszólalása után, hogy a kérdés a beterjesztendő véderői törvényjavaslat tárgyalása alkalmával intéztessék el, a véderő bizottsághoz utasíttatott. Pázmándy Dénes Vas megyének a keleti politika tárgyában beadott kérvényére hívja fel a ház figyelmét. Fontos e kérvény azért, mert e megye a választások után politikai nézeteit megváltoztatta, s mert egybefügg Széli személyével, ki, úgy hiszi, mély politikai indokokból s nem mellékes, vagy csak pénzügyi okokból mondott le. A ház elfogadja a kérvényre nézve a kérvényi bizottság véleményét, mely szerint a kérvény tárgya a felirati vita alkalmával elintéztetvén, az irattárba tétetik le. A többi kérvények észrevétel nélkül elfogadtattak. A napirendre nézve abban történt megállapodás, hogy azután tárgyaltatni fognak a kormány jelentése a honvédség rendkívüli alkalmaztatásáról a lefolyt okkupáczió műveletei alatt, Lukács B. mentelmi ügye és Nagy Iván naplószerkesztő nyugdíjaztatásának kérdése. A delegáczió elnöke azon kérést intézvén az elnökhöz, hogy 3—4 napig ülés ne tartassék, Tisza Kálmán felszólalására, ki e kérésbe beleegyezik, fenntartva a halaszthatlan szükség esetét, midőn ülés tartását megengedtetni kívánja, elhatároztatik, hogy 3- 4 napig ülés nem tartatik, kivéve, ha sürgős szükség ezt kívánná. Apponyi Albert kérdést intéz a miniszter-