Pesti Napló, 1884. szeptember (35. évfolyam, 242-270. szám)

1884-09-12 / 252. szám

252. szám. Budapest, 1884. Péntek, szeptember 12. 35. évi folyam. Szerkesztési Iroda, Ferencziek-tere, Athenäenm-ép ü 1 et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferenoziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám­o kr. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt­. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Naplós kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. • Budapest, szept. 11. Tisza Kálmán fel akarja függeszteni a sajtószabadságot. Miért? — Azért, mert kor­látot akar vetni az antiszemitikus, a nemzeti­ségi és az anarchista izgatások elé. Nézzük, léteznek-e ilyenek? És ha létez­nek, várjon a kormánynak ezek elfojtására a rendelkezésül álló eszközök elégtelenek-e? Az antiszemitikus izgatások terén el kell ismernünk, hogy volt egy eset (a pozsonyi), hol Nendtvichet, a kormánypárti antiszemita képviselőt, az esküdtszék felmentette. De hát jogtanult bíróságok soha sem követnek el hi­bát? Nem volt-e rá eset csak a minap, hogy ártatlan embert ítéltek el ? S mert ez megtör­tént, jut-e valakinek eszébe azt követelni, hogy a bíróságokat fel kell függeszteni? Különben a Nendtvich-esettel szemben áll a Verhova­y Gyula esete, mely sokkal flagránsabb és sokkal érdekesebb, s mely nem esküdtek kezében volt. Verhovay Gyula a legnagyobb és leg­hevesebb antiszemita izgató. Tisza Kálmán­nak, ha a sajtószabadság felfüggesztését ma­gyarázó indokai őszinték, első­sorban a Ver­­hovay-féle izgatásokkal szemben kellett volna megmutatnia, hogy azokat veszedelmeseknek találja a társadalomra nézve. Ámde várjon megmutatta-e ? Verhovay Gyula ellen épp most egy éve egy oly vád merült fel, mely Magyarországon mindenkit megsemmisített volna. A sikkasztás vádja. S mi történt? Az történt, hogy egy év óta van ez az ügy a bíróság kezében s törvé­nyes ítélet még most sem hozatott. A Függetlenség ez idő alatt hónapo­kon át jelent meg a törvény rendelkezése ellenére kauczió nélkül,­­ és mégis megje­lenhetett és folyvást izgathatott. Az év lefo­lyása alatt megtörténtek a képviselőválasztá­sok, és Verhovay ismét képviselő lehetett, pedig bűnvádi kereset alatt áll. És ma is épp úgy izgat, mint egy év előtt. Mondhatja-e Tisza Kálmán, hogy Ver­hovay­val és lapjával szemben nem álltak ren­delkezésére eszközök, melyekkel izgatásának gátat vethetett volna? Nem mondhatja. Ha Tisza Kálmán a rendelkezésére állott törvé­nyes eszközöket komoly szigorral alkalmazza, ma már a Függetlenség ügyének — így vagy úgy — tisztázva kellene lennie. De va­lószínűbb, hogy Tisza Kálmán a Verhovay­­ügyben azért járt el úgy, mint a­hogyan el­járt, hogy Verhovay továbbra is szabadon izgathasson a zsidók ellen, s hogy Tisza Kál­mánnak lehessen ürügye a sajtószabadsá­got felfüggeszteni. De ott van az egri eset. Az egri nyom­dában, a nyomdaigazgatóság elnézése folytán, antiszemitikus füzeteket nyomattak. A kor­mány, a­nélkül, hogy a sajtószabadságot föl kellett volna függesztenie, egyszerűen elko­­boztatta azokat. Nem voltak-e itt is a rendel­kezésére álló eszközök elegendők? De nézzük a nemzetiségi izgatásokat. Volt-e eset arra, hogy egy magyar esküdtszék bármily nemzetiségi izgatóra, ha az csakugyan az államrend ellen izgatott, ki ne mondta vol­na a bűnöst ? — Nem mondhat bárki egyet­len egy esetet sem. És a kormány mint nemzetiségi izgatót nem fogatta-e el Mileticset? S nem voltak-e a rendelkezésére álló eszközök itt is ele­gendők ? De Tisza Kálmán azt mondja, hogy anarchista izgatások is léteznek. Meglehet, hogy léteznek, de hatásukat senki sem érzi. Csak sporadikusan merülnek fel egyes újság­­lapok s füzetek, melyeknek nincs olvasó­kö­zönségük. De azért a budai esküdtszék, mely legközelebb tárgyalt egy ily anarchista pert, nem ítélt-e az anarchista írók ellen ? Súlyos büntetésben marasztalta el őket. Avagy itt is föl kellett-e függeszteni a sajtószabadságot, hogy ez megtörténjék ? Akárhova nézünk, akármint vizsgáljuk a helyzetet, azon veszélyeknek nagyságát, melyektől a kormány csak a sajtószabadság felfüggesztése által reméli a menekülést, nem látjuk. Hanem annál jobban látjuk azon ve­szélynek nagyságát, mely abból származnék, ha a sajtószabadságot csakugyan felfüggesz­tenék. Igaz, hogy van Magyarországon antisze­mitizmus, van nemzetiségi kérdés és lap­pangnak a társadalom fenekén anarchikus elemek , de mindezeket valamint nem a sajtó­­szabadság szülte, akként azokat nem is a sajtó­­szabadság felfüggesztésével kell orvosolni. Az antiszemitizmus gyógyszere csakis egy jobb gazdasági politikában, a nemzetiségi kérdés gyógyszere egy jobb adminisztrác­ió­­ban és erélyesebb közoktatási politikában, az anarchista­ kérdés gyógyszere a proletariátus kevesbítésében, s az iparpolitika fejlesztésében rejlik. Mindezeknek semmi közük nincs a sajtó­­szabadsághoz. Sőt sajtószabadság nélkül ke­­vésbbé gyógyíthatók, mert még több elfojtott elégületlenséget szaporítanak vele, mint sajtó­­szabadsággal. A sajtószabadság Magyarországon min­dig be tudta gyógyítani a sebeket, melyeket ütött. Nagyobb sebeket senki sem vágott a sajtószabadságon, mint az egykori balközépi zsurnalisztika. S elmúlt, begyógyult. Ma a sajtó hangja és modora tisztességesebb, mint valaha volt. És most akarják felfüggeszteni a sajtószabadságot! Ha Tisza Kálmán csak azon indokokból akarja a sajtószabadságot felfüggeszteni, me­lyeket Nagy-Váradon elsorolt, akkor állam­­férfiúi érzékét vesztette el. De attól tartunk, hogy indokai nem őszinték. Tisza Kálmán nem azon állapotok miatt akarja felfüggeszteni a sajtószabadságot, me­lyek ez idő szerint léteznek, hanem azok miatt, melyek egy újabb hódítási politika miatt következni fognak. Magyarország alkotmánya még mindig veszedelmesnek látszik né­mely törekvésekre nézve. Úgy lát­szik, kellemetlenül emlékeznek vissza az 1878. évi mozgalmas időkre. S most ennek akarják elejét venni a sajtószabadság felfüggesztésével. S azért beszélnek most de strugis, quae non sunt. Mert tudják, hogy minden alkotmánynak szíve a sajtószabadság. A 48-ai átalakulás is a sajtószabadsággal kezdődött el. Adjátok meg a sajtószabadságot, és ezzel minden sza­badságot meg lehet szerezni. Vegyétek el a sajtószabadságot, s a többi sza­badságot elvenni könnyű. Jókai Mór 1848-ban első volt azok közt, a kik a sajtó bilincseit leverték márczius 15-kén. Vájjon ott lesz-e most is azok közt, akik a levett bilincseket ismét fölrakják a sajtósza­badságra? S Kossuth Lajosnak még ezt is meg kelle érnie! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Szeptember 12. — Tíz nyaraló­hely. Manapság, ha pesti ember a főváros közelében nyaralni akar menni, azon gondolkozik, hogy Zugliget, Városliget, Svábhegy vagy Margitsziget­e, Budakeszi, Péczel­e vagy Gödöllő, pedig van egy hely Budapes­ten, mely különb nyaraló azok közül akármelyiknél. Egy gyönyörű pontja a főváros környékének, de mindeddig mostoha gyermeke a közönségnek, s az utolsó évig a tanácsnak is. Ez utóbbi azonban most már kezd reá is gondolni, de annyira még nem ju­tott, hogy megkeresztelte volna. »A Szent Gellért­hegy délkeleti oldalának« hívják ezt a helyet; a név elég hosszú, de nem sokat mutat. Mi is az a Gellért­hegy ? Egy kopár domb, oldalában ronda utczák még rondább házakkal, közel csúcsához valami zöld liget­féle és a tetején, no a tetején minden igaz független magyarnak első osztályú »béte noire«-ja: a c­itadella. Bizony nem valami különös hely. Minden igaz telivér pestinek elég­ egyszer gyermekkorában felmenni, meg­bámulni a szép kilátást, s aztán életfogytiglan emle­getni, hogy ő is volt ott egyszer, de az út igen rossz és csúnya szél fút a hegy tetején. Ennek a csúnya helynek a­­délkeleti oldala« pedig igen figyelemre méltó. Szelíd emelkedésű domb ez, beültetve szőlőkkel, itt-ott fásabb részekkel, a­me­lyek közt mintegy 25—30 villa emelkedik, legnyomó­sabb bizonyítékául e hely értékének, mert ez igen nagy szám, ha tekintetbe veszszük, hogy itt most 12 éve egyetlen egy villa, de még csak némi nagyzással kunyhónak nevezhető kaliba sem volt. Mert valóban e helynek éghajlata oly szelíd, hogy ahhoz hasonlót hiába keresünk nem csak a főváros környékén, de még jó darab földön is. Ugyanis délről és keletről nyitva áll, míg északról és nyugatról tökéletesen el­zárja a felette uralkodó Gellérthegy. A főváros egyik orvosi kitűnősége, ki véletlenül ismerős e helylyel, mondá egy betegének, ki kérdezgeté, hová menjen télire: »Hová? Hát nincs villája a Gellérthegyen? Inkább oda, mint akárhová.« És ugyanő mondta, hogy elegendő pénzzel a legkiválóbb klimatikus gyógy­helyet lehetne itt berendezni. És más szempontból, mint nyaralóhely is fölül­­múlhatatlan a »Sz. Gellérthegy délkeleti oldala.« Először is minden nyaralóhelyünk közt a legkö­zelebbi a városhoz, a legkönnyebb közlekedéssel. A vámpalotánál járó csavargőzösön átkelve, s balra for­dulva, az újonan épített kitűnő szerpentinen 10 percz alatt gyalog a villák közt vagyunk. Tessék most ezzel összehasonlítani teszem fel a Zugligetet, hová 1 — 11 /2 órai kínos, és vasár- és ünnepnapokon majdnem tűr­hetetlen utazás után jut el a fáradt nyaraló, s azután még lehet, hogy szinte vagy egy óráig kell gyalogol­nia, míg haza jut. Ez aztán mulatság? Azonkívül a közlekedés a képzelhető legolcsóbb is, mert az egye­dül igénybe veendő jármű a propeller; ugyan nem valószínűtlen, hogy rövid idő alatt, a forgalom élén­kültével, a főváros kerekes bárkái, az omnibuszok is figyelmükre méltatandják, mi igen kellemes lesz a közönségre, különösen ha addigra »omnibuszrendsza­­bály, eljön a te országod.« Egészségi szempontból úgy télen, mint nyáron kitűnő hely. A városból kiérve s az uj után alig 100 lépést menve, megüti arczunkat az a friss hegyi leve­gő, mely feljebb mind kellemesebbé válik. Hiába ke­resünk itt port, gyárfüstöt és szagot, a legtisztább enyhe hegyi levegő hatol tüdőnkbe, friss mozgásra kénytetve azt a fülledt városi jég után. A nagy me­legből e hely lakói mit sem éreznek: itt rendesen 3—4—5 fokkal kevesebbet mutat a hovmérő, mint a városban; viszont az a kellemetlen nyirkos hideg, mely kissé esős nyáron a Zugligetet még téli bunda és fü­tött kandalló mellett is tűrhetetlenné teszi, itt soha sem tapasztalható. Egyáltalán a klíma kitűnő. És a környék, a kilátás mindenkit elragad. Szemben a Dunaparton a vámpalota, a közraktárak s az elevátor impozáns alakja tükrözik a Dunában, beljebb az egész Ferencz- és Józsefváros tágas látké­pe tárul elénk, balról a c­itadellával koronázott hegy, jobbról a vasúti híd, a Csepel-sziget falvaival, Sorok­sár, Promontor, a budaörsi erdők , elbájoló tájkép , emitt erdők, hegyek, a hatalmas folyó, — amott a nagy város örökké nyüzsgő tömegével, mely éppen kellő távolban van; látunk, de nem hallunk. Az a nyüzsgő embertömeg, mely a létért küzdve futkos és dolgozik, az a folytonos élet és elevenség, mely mulat­tat és gyönyörködtet, ad e helynek sajátságos varázst. És este, ha kigyulnak a lámpák ezerei, fénybe borul a város . .. Elül a parti lámpák fénye tükröződik a csendesen folyó Dunán, hátrább elszórva látszik mint csillag imitt-amott egy-egy világ s a messze háttér­ben magasra emelkedik ki a villámlámpák fényében a központi pályaudvar, ívezetes üvegfedelén áttör a benső lámpák fénye, ezüstös-aranyos köd lebeg felette, milyen szép mindez ! Csend és nyugalom mindenütt, mit csak néha­­néha szakít félbe egy-egy gőzhajó halk zakatolása, vagy egy vonat távoli tompa dübörgése a vasúti hí­don. Aztán ismét az a méla, méla csend! Ez a vidék rövid idő múlva fel­virul. Nem rég hallottam valakitől, hogy nem ismer senkit, a­ki egy­szer lett volna ide künn: vagy soha, vagy sokszor. Gentry, Budapest, szept. 11. Ő Felsége a király kis kísérettel és gróf Kál­­noky külügyminiszterrel e hó 14 én, vasárnap este, az északi vasúton Granicán át Skierniewiczebe utazik, III. Sándor czárral találkozan­dó. Ő Felsége Skierniewiczebe hétfőn délután 2 óra­kor érkezik meg, az­nap fog valószínűleg Vilmos német császár is oda érkezni. Kedden, e hó 16-án dél­után ő Felsége visszatér és 17-én reggel Bécsbe ér­kezik. Tisza Kálmán miniszterelnök beszédéről a Ma­gyar Állam a következőleg nyilatkozik: »Tisza Kálmán miniszterelnök több fontos kérdésre nézve közeledik a mi állás­pontunkhoz, a­mihez már most gratulálunk neki.« A szerbek Horvátországban. Az újvidéki Z­á­s­z­­tava dr. Szubbotics János, a horvátországi önálló szerb klub elnökének a horvátországi szerb választókhoz intézett beszámolóját közli lapja élén, melyben mindenekelőtt és mindenekfölött a horvátok s a szerbek között létrejött egyetértés és kibékülés hangsúlyoztatván, a közjogi kiegyezés áldásos volta is említtetik. Horvátország és Szlavónia a kötött egyességet őszintén elismeri és tiszteletben tartja, Magyarország pedig őszintén teljesíti és végre­hajtja az abban foglalt intézményeket és posztulátu­­mokat. Csak egy párt van Horvátországban, ezen ország kárára és hátrányára, mely örökös harczot szeretne folytatni Horvátország és Magyarország kö­zött, nem gondolván meg, hogy ez­által Horvátország legszentebb jogait koc­káztatja. Kijelenti Szubbotics a szerb párt nevében, hogy a szerb képviselők a hor­­vát nemzeti pártot, a többség pártját támogatják, mely a Magyarország és a Horvátország között kö­tött közjogi kiegyezés alapján áll, s ez alapot védeni, Horvátország érdekében s fenállása czéljából, meg nem szűnik. (Mikor még a Zásztava is ily nyilatkoza­tot közöl,­­ akkor lépteti életbe Tisza Kálmán a sajtó ellen a kivételes rendszabályokat!) Pétervárról írják szept. 7-ről: Míg minden ér­deklődés a czári pár varsói útja felé irányul, a sajtó indíttatva érezi magát éles bírálat alá vonni az álla­potokat Lengyelországban. Katkow közlönye Lilvia A keramikus kiállítás. Bécs, szept. 8. Egy millió értékű parczellán felhalmozva 6 nagy teremben — ez Bécs város legújabb látványos­sága. Ezzel azután meg­ is oldottuk volna a rejtélyes czím mivoltát, melyre magyar kifejezést nem igen ta­lálunk, annak faragását pedig hivatottabbakra bíz­zuk. E kiállítás már csak azért is különös érdekű, mert csupa magán­vagyont képező tárgyakat tartal­maz. Osztrák-Magyarország nyilvános gyűjteményei ugyanis igen kevéssé karolták fel a khinaiak s japá­­niak remekműveinek beszerzését, s míg az angol mú­zeumok gazdagok műremekekben e téren, nálunk jó­formán nem is ismerik az ipar ez ágát. A keleti mú­zeum igazgatósága feladatává tette megismertetni a khinaiak azon művészetével, melyben még ma is utol­­érhetlenek, mely által századok óta fontos szerepet játszanak az ipar terén. Igaz ugyan, hogy századok óta ugyanazon ezopf szerint dolgoznak többé-kevésbbé, mégis művészetük unalmassá még nem vált. Az alakok, a festés pedig mindig ugyanaz némi változtatással, de a genreban s az elhelyezésben mégis megkülönböztethe­tünk többféle korszakot. Nem lehet c­élunk behatóan foglalkozni a kleinai porczellán készítésének történeté­vel, de minthogy ismertetésünkben el nem kerülhetjük a korra is utalni, melybe ez vagy ama tárgy tartozik, futólagosan ide iktatjuk a korszakokat is, melyeket megkülönböztetünk az Európában ismert porczellán tárgyaknál. Miután pedig ezek az uralkodók szerint jelez­­tetnek, ezeket is felemlítjük. A díszítések szép kivitelűek s már házi jeleneteket is tárgyalnak s a festés nem oly dicséretes, mint azelőtt; leginkább arany vagy fehér szinregjurek' névvel aláirt czikket közöl, mely olyan mint a vádirat Albedinszki kormányzata s az oro­z közigazgatás gyöngesége és alázatossága ellen lengyel földön. A czikk ezzel párhuzamba helyezi Poroszországnak összehasonlíthatatlanul erélyesebb magatartását és sikereit. »Nem maradhat észrevétlen — mondja a czikkíró — hogy a németek nagy erélylyel és követ­kezetességgel járnak el a lengyelség ellen ott, hol úgyszólván éppen bölcsője van, honnan a lengyelek őstől fogva cseleiket szőtték a békés orosz-litván­ la­­kosság ellen éppen úgy az egykori Litvánia nagyher­­czegségben, mint a mostani Lengyelországban, hogy őket befolyásuknak vessék alá. A lengyelek a kérlel­hetetlen történeti igazság ítéletével büntetésül nem­csak jogtalan módon szerzett birtokukat, hanem saját tulajdonukat is elvesztették. Három hatalom volt ez ítélet végrehajtására hivatva, Ausztria, Poroszország és Oroszország. E hatalmak mindegyike a lengyel birtok egy részével külön polgárosító küldetést is kapott. Poroszország a történelem adta e hivatását kitünően megértette s közvetlenül e czélra törekszik. Ausztria nemcsak te­hetetlennek bizonyult a részére juttatott lengyelekkel szemben, hanem befolyásuknak meg is hódolt s most szintért nyújt jezsuita-lengyel fondorlatok és ab­szurditások számára. A­mi Oroszországot illeti, tá­volról sem maradt eléggé szent kötelessége tudatában s most e feledékenységért a legszigorúbban bűnhődik három bensőleg összenőtt pestis-daganattal. E daga­natok : a nihilizmus, a polonizmus és a jezsuitizmus. Valóban csodálatos, mennyire elmaradtunk e tekin­tetben nyugati szomszédaink mögött. Az elkeseredett lengyelek nemcsak azért neveznek bennünket barbá­roknak, mert uralmunk alá hoztuk őket, hanem azért is, mert nem értjük a szükségleteket és az érdeke­ket. Orosz-Lengyelország! Nem nevetséges ez ? Meg­találjuk tán a történetben ? Nem találjuk. Csak az orosz szellemi tévedés terméke az. Orosz-Lengyelország természetes és történeti kötelé­kekkel Oroszországgal összekapcsolt ország, hol azon­ban egyrészt a jellemtelen orosz belső politika, más­részt a jezsuita-lengyel fondorlatok és izgatások foly­tán, az oroszság minden részről üldöztetve és senkitől sem támogatva, eddig nem fejlődhetett.« Ezt a felfo­gást még a szintén szlavofil Nowoje ‘W’remja is túlsá­gosnak tartja; egy czikkében szerény és félig leplezett ellenmondást enged meg magának Ratkov lapja elle­nében. A lap konstatálhatni véli, hogy ha Lengyel­­országról van szó, sokat gondolnak a politikusokra s keveset a nagy tömegre, mely előny és hátrány szerint teszi számításait s mely az orosz részről érdekében tett gazdasági intézkedésekkel meg van nyerve Orosz­országnak. Minden elmélkedések e pillanatban külö­nösen veszik ki magukat. Azt lehetne hinni, hogy valami intésről van szó, melyet Katkow a czárnak útravalóul adott Lengyel­­országba. — Községi képviselet Varsóban nem lé­tezik. De a közigazgatás a fogadás czéljából bizottsá­got állított össze, mely a czárt a lakosság nevében üd­vözölte. A Chlebnikow-czég a napokban remek tálat és sótartót, melyen ez a küldöttség kenyeret és sót nyújt át a czárnak, küldött Varsóba. Az ezüst, ara­nyozott tál átmérője 13 versek, a tál széle ó­ bizánczi stílben van zománczozva. A tál közepére a czári czi­­mert és a név kezdőbetűit vésték. A tál felirata: »Legalázatosabb ajándéka Varsó város lakosságának.« A sótartó szintén ezüst és zománczos; alakja a ren­des orosz sótartókénak felel meg. Varsóból Írja egy levelező . A­ki nincs a viszo­nyokba beavatva, bizonyára azt hihette, hogy a leg­utóbb múlt négy hét minden egyes napján itt legalább is egy-egy roppant összeesküvést fedeztek fel. Külön­ben hogyan lehetne elképzelhető, hogy minden éjjel (efféle dolgot itt csupán éjjel szokás végezni) 50—100 elfogatást eszközölnek ? Az itteni fellegvár már egy héttel ezelőtt nem volt képes több foglyot befogadni. Valami kétezer ember — férfi és nő — fogatott össze, s lassan kint megtelt minden rendőri fogház a város belsejében. De hát kik a foglyok? Mindazon egyének, kik valaha politikai pörbe fogattak, elítéltet­Első korszak 1426—1465-ig: Lienen-Te 1426—1436 Ming- Tehiog-Tong 1436—1450 dinasztia King-Tai 1450—1457 Tehien-Chun 1457—1465 E kor készítményeinek alakja kissé nehézkes , az anyag áttetsző, a díszítés szimbolikus állatokat tüntet fel. A festés igen egyszerű, leginkább a kék szín­ben szerepel már most is. A külalak már sokkal szebb, az anyag jobb, a díszítés már művésziessé válik s a szimbolikus álla­tok mellett már személyeket is felkarol s a természet köréből is veszi tárgyát. A festés erőteljes, de a kék szín kevésbbé szép, mint az első korszakban. Harmadik korszak : 1567—1644 Tai-Tchang 1620-1621 Thien-Ki 1621—1628 Tsoung-Tehing 1628—1644 A külalak igen nehézkes ismét, főleg az edény falainál, melyek gyakran négyszögletesek. A díszítés ízléstelen , megint csak szimbolikus állatokból áll. A festés minden összhangzás nélkül, gyakran rozsda­­szinű. Negyedik korszak : 1644—1723 Thsing- ÍTchun-Tehi 1644—1662 dinasztia [Khang-Hy 1662—1723 A külalak igen gondos kivitelű s pompás. A díszítések virágok, madarak és személyekből állanak. A festés összhangzó s remek. Khang-Hy hosszú ural­kodása a khinai kerámia legkiválóbb eseményei közé tartozik. Ötödik (utolsó) korszak: 1723—1796 Thsing- lYong-Tebing 1723—1736 dinasztia [Kien-Long 1736—1796 A külalak igen elegáns, többször igen keresett. Az ötödik korszak végével kezdetét veszi a ha­nyatlás, melynek tanúi vagyunk mi is. E történeti, azaz inkább műtörténeti eltérés­ után felvehetjük ismét az eredeti fonalat. Gr. Zichy Ödön buzgalmának sikerült vagy 50 előkelő személyt rábírni, hogy a birtokukban levő porczellán műtárgyakat en­gedjék át egy időre a keleti múzeumnak kiállításra. Ezen ismertetésnél az egyes birtokosok szerint fogjuk beosztani a körmenetet, — kiemelvén csakis a neve­zetesebb s kitűnőbb dolgokat, mert ha behatóbban s pontosabban akarnánk e kiállítással foglalkozni, nem tárcza, hanem könyv írásához kellene fognunk. Az első termet egészen a Liechtenstein János herczeg által küldött tárgyak töltik ki, melyek közül különösen említendőnek tartjuk : a pompás vá­zákat Kien-Long idejéből 0-34 m. magasságban, mes­teri kivitelűek, virágokkal borítva; továbbá egy szob­­­rocskát, mely Kouan-in istennőt, gyermekével karján, tünteti fel gazdag arany állványon, — a virágtartó­kat rostélyszerűen áttörve, halbasineket kolosszális nagyságokban, a legkülönfélébb tálakat, tányérokat, palac­kokat mind gyönyörű kivitelben Khang-Hy és Kien-Long idejéből csak futólagosan érinthetjük; úgy szintén a nagyon számos edényt európai államok czi­­mereivel, melyek megrendelés folytán készíttettek; de bővebb leírásra méltó két óriási gyertyatartó, melyek mindegyike 7 porczellán részből van összetéve, broncz­­czal környékezve. Legalul egy khinai halmedencze Kien-Long idejéből, rajta gyönyörű váza, mely csészét tart, e fölött hengeredény, mely ismét nagy medenczé­­nek szolgál talapzatul s betetőzéskép megint két hen­­geralaku edény. Körülötte vannak azután a karok a gyertyák számára. Ezen műremekek magassága 2­70 m. A második termet foglalják el I. Pallavicini őrgróf tárgyai, melyek közül kiválnak egy­­ 56 m. átmérővel biró­tál, virágokkal és pávákkal díszítve kék színben az üvegmáz alatt, vörös s avany festés a máz fölött. Idő: Khang-Hy; — egy vizedény a 18-ik századból 0 35 m. magas gazdag ékitéssel; — 2 man­­darin-öblöny vörös arany alappal, melyen 4 medail­­lon van házi jeleneteket ábrázolván; a nyak s a fedő domború virágdiszitménynyel van ellátva, fogául két oldalt hosszú farkú patkányok szolgálnak. Magassága 0 30 m. Kien-Long, s végre egy mozaikszerüen bera­kott asztal. Schwarzenberg Adolf herczeg birtokát kérjező tárgyak közül álljanak itt: egy tál külső ke­­»v - « ’ tárgyak fehér | Második korszak: 1465—1567 fTc­ing-Hoa 1465—1488 Ming-­­Houng-Tehi 1488—1506 dinasztia fTehing-Te 1506—1522­­Kia-Tehing 1522—1567 Long-Khin 1567—1573 Wan-Li 1573-1620 tek vagy csak gyanúba keveredtek, a czár elutazásáig rendőri letartóztatás alá vétettek. Az éjjel véletlenül tanúja voltam, hogyan eszközöltek egy ilyen elfoga­tást. Felébredtem a nagy lárma folytán, mely a ház­ban hallatszott; sebtiben felöltözködtem s a harmadik emeletre mentem, hol egy velem barátságban álló csa­lád lakik. Nyitva találtam az ajtót s beléptem. Az előszobában több rendőr állt; a háziúr felöltözve egy csendőrtiszttel éppen kijött; utána rohant jaj­gató neje. »Mi történt?« — kérdem csodálkozva. »Éppen semmi«, feleli a tiszt — »nyugtassa meg az asszonyt. Férjének nem lesz baja. Mihelyt a czár el­utazik, ismét szabadon bocsátjuk.« De mit vétett a férj, egy tiszteletreméltó, komoly,­­tekintélyes ember ? 1863-ban, a lázadás idején, mint az itteni egyetem hallgatója, részt vett a mozgalomban s három évi vár­fogságra ítéltetett, melyből egy évet leült, mire ke­gyelmet kapott. Azóta — tehát husz év óta, mintasze­rűen viselte magát, a mint itt azokról mondják, kik­nek nincs politikai véleményük, vagy ha van, sohasem nyilvánítják. Ilyenek azon bűntettesek, kikkel most az összes fogházak s a fellegvár túltömvék. Több hét óta az itteni rendőrséget a különböző városokból ezer rendőrrel szaporították. Ezen kívül négy nappal ez­előtt még 450 pétervári rendőr érkezett, s ma azon irigylendő állapotban élünk, hogy minden 20—30 lé­pésnyire legalább egy rendőrt láthatunk az utczán. Tegnap megolvastam, hogy a krakói külváros­tól az Újvilágig — mely valami egy kilométernyi út — nem kevesebb mint 35 rendőr állt. A tál, melyen a czárnak megjöttekor kenyeret és sót nyújtottak át, 3200 rubelbe került. Ez helyén lenne, ha a polgárok áldozatkészségéből és ragaszkodásából jönne az ado­mány. De mit csinálnak itt ? Nagyon egyszerűen jár­nak el. A város főnöke tizenhat vagyonos polgárt ki­szemelt s megparancsolta mindegyiknek, hogy adjon 200 rubelt. Jaj annak, ki az ilyen parancsot nem tel­jesíti. Ugyanúgy jártak el a házak díszítése és kivilá­gítása körül. A rendőrség megparancsolta, s a parancs­nak engedni kell. A ki házát fel nem lobogózza s ki nem világítja, pénzbírsággal suttatik, vagy a­mi még rosszabb, följegyeztetik. Az uralkodók találkozása Skierniewicze, szept. 8. Itt vagyok tehát a most sokat emlegetett helyen. Skierniewicze egy kis hely a Bécs s Bromberg közötti vonalon, honnan szárnyvonal vezet Varsóba. Lakosságát kizárólag zsidók képezik, a bosszú kaftán­nal s a lelógó pessikivel. Nevezetessége a terjedelmes kastély, melyen meglátszik, hogy hajdan nagy urak laktak benne. Itt lakott Lowitz herczegnő, ki annyit beszéltetett magá­ról, s ide jött meghalni II. Sándor ifjúkori barátja, a fellázadt Kaukázus győzője, Bar­atinsky herczeg. Valószinű­, hogy itt lesz a három császár talál­kozása; a kastély elég terjedelmes, hogy befoglalja mind a három koronás fő kíséretét. Azért mondtam csak valószínű, mert Berlintől egészen Brombergig jól informált köröktől úgy hallottam, hogy a találko­zás itt lesz, de Skierniewiczében egy lélek se tud fe­lőle semmit, vagy legalább nem akar tudni semmit. Meglehet, hogy ez csak a felsőbb parancs iránti vak engedelmesség, hogy a találkozó helye titokban tar­tassák, de annyi bizonyos, hogy nem nagyon tanácsos itt kíváncsiskodni, mert könnyen a nihilista gyanújá­ba lehet esni. A­mi engem meggyőz, hogy a találkozás itt lesz, ama körülményben keresendő, hogy a város tisztát­­lansága mellett feltűnő a kastély tisztasága, azt csak az imént restaurálták s hatalmasan őrzik. A­mi kü­lönben az őrizést és felügyeletet illeti, az már Len­gyelország határán kezdődik, és cseppet sem csodál­koznám, ha most is kísérné valaki lépéseimet. A programmat illetőleg azt beszélik, hogy a nagy ünnepély a Lazsenszky-kastélyban lesz, melyre a szép lengyel nők nagy előkészületeket tesznek, hogy szépségüket és elegancziájukat bemutassák. A czárné soha se hagyja el férjét; mellette van Kotchoubey herczegnő főudvarhölgy, a­mi arra kö­vetkeztet, hogy számos lengyel előkelő nő­be fog

Next