Pesti Napló, 1886. június (37. évfolyam, 151-178. szám)
1886-06-03 / 153. szám
153. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-ég fizet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Csütörtök, junius 3. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest» kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ita az esti Vadis postai különkűldése kívántatik, portabályjogra havonként 15 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ— A „Pesti Napló“ fürdőbe, nyaralóba utazóknak utána küldetik; a czimszalag megváltoztatása díjtalan. Előfizetési árak : (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli számot ad ki.) Évnegyedre ................. 4 frt 50 kr. Egy hónapra ................. 19 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint felülfizetende. SHF" Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Tisza Bécsben. Tisza Kálmán bécsi útját ama körök, melyek a miniszterelnökhöz közel állanak, komoly eseménynek tekintik, s különböző kombinácziókat fűznek ahhoz. Külsőleg két ok találkozik össze, melyek a kombinácziókra anyagul szolgálnak. Egyik a Janszki tábornok Bécsben időzése , a másik a petróleumvámban az osztrák kormány és a reichsrath közt fölmerült ellentétek. Janszki tábornok Bécsbe hivatott, ez már napok óta köztudomású. És miután »felhivatott« Bécsbe, ez semmiesetre sem azt jelenti, hogy Janszki Bécsbe hivatása azzal az elégtétellel függ össze, melyet Tisza Kálmán miniszterelnök a képviselőháznak megígért. Mert ha arról az elégtételről lenne szó, akkor Janszki tábornok írásban kapta volna meg a rendelkezést. Sokkal valószínűbb, hogy Janszki tábornok azért hivatott Bécsbe, mert bizonyos befolyások arra dolgoznak, hogy ő kapjon elégtételt. S a kérdés az, hogy vájjon lesz-e bátorságuk ezt a szándékot megvalósítani. A Janszki tábornoknak adható elégtétel alakjáról különböző verziók keringenek. Egyik az, hogy ez idő szerint nem fogják sehová áthelyezni Budapestről. A másik az,hogy áthelyezik, de kitüntetéssel. Mindkét forma olyan, hogy az a magyar kormányt a legnagyobb mértékben kompromittálná. S Tisza Kálmán úgy az egyikbe, mint a másikba bele nem egyezhetnék. S hogy van még ezeken kívül megoldás, hogy a kecske is jól lakjék s a káposzta is megmaradjon? az iránt ma még nincs tájékozva még a legbeavatottabb sem. A másik momentum a petroleumvám, melyből a Taaffe-kormány kabinetkérdést csinált. Ez magában véve nem olyan nagy nehézség, melyből a kibontakozás túlságos akadályokkal járna. Komolyságát e momentumnak ismét a katonai kérdésben felmerült izgatottság adja meg, mert azok az ellentétek, melyek hoszszabb idő óta, bár gondosan titkolva, de azért megvoltak és megvannak Taaffe és Tisza között, az utóbb felmerült események következtében a kitöréshez közel jutottak. Taaffe gróf és mindazok, akik az ő kormányrendszerét pártolják, úgy látszik, elérkezettnek látták az időpontot, hogy ellenszenvüket Tisza iránt nyíltan elárulják. — A gratuláczió, melylyel Taaffe gróf a Belcredi támadásának politikai jelentőséget kölcsönzött, erre mutat. A kérdés azonban, hogy azok az osztrák és udvari befolyások, melyek ekként demaszkírozták magukat, nem siették-e el egy kissé a dolgot ? S ha talán elsiették volna, kérdés, hogy ahelyett, hogy Tisza Kálmánt megbuktatnák, nem fogják-e éppen ezáltal a Tisza pozícióját megerősíteni? Mert Tisza Kálmán mint taktikus, nemcsak a magyar parlamenttel, hanem a bécsi körökkel szemben is mindig nagyon merésznek és ügyesnek bizonyodott. S az udvarnál még mindig nagyon mélyen meg van gyökeredzve az a hit, hogy Tisza Kálmán, mint ellenzéki vezér, esetleg sokkal veszedelmesebb lehet, mintsem mint kormányelnök. A Tiszához közel álló körök mint biztos tényt említik, hogy az udvari köröknek ezen hite nélkül Tisza Kálmán már régóta nem lenne miniszterelnök. Bármi lesz azonban a mostani bécsi tárgyalásoknak eredménye, az kétségtelen, hogy igen fontos kérdések és a jövőnek nagyon jelentékeny irányai dőlnek előtt. Az esetben, ha Tisza lemondását jelentené be, szintén mint kicsinált dolgot említik, hogy utódjául gróf Szapáry Gyulát ajánlaná. Ez azonban csak egyik és pedig a kisebbik oldala a valószínűségnek; a nagyobbik valószínűség az, hogy Tisza propozicziói, melyek bizonyára a legszerényebbek lesznek s a közös hadsereget a legkevésbbé sem érintik, el fognak fogadtatni, hogy az által a status quo megmaradhat. A legnagyobb kíváncsisággal várhatjuk azonban a fejleményeket. A budapesti kir. táblához tudvalevőleg hat rendes és hat pótbíró kinevezése terveztetik. Az erre vonatkozó előterjesztések már készek az igazságügyminisztériumban, de tekintve, hogy a rendes törvényszünet a jövő hóval úgy is megkezdődik. Fabiny miniszter a végelintézést s a kinevezések közzétételét a turiszticium végére halasztotta. Ezzel is több ezer forintnyi kiadást akar megtakarítani. Az országgyűlési szabadelvű párt tegnap d. u. 6 órakor Vizsonyi Gyusztáv elnöklete alatt tartott értekezletén folytatta a telekkönyvi betétesekről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását s végre a javaslatot némely módosításokkal részleteiben is elfogadta. A tegnapi tárgyaláson Teleszky István előadón és Fabiny Teofil igazságügyminiszteren kívül részt vettek: Kricsfalusy Vilmos, Gáli József, Uttmann Sándor, Darányi Ignácz, Schmiedt Gyula, Mandel Pál és Mohay Sándor. A törvényjavaslat részletes tárgyalásának befejezésével az értekezlet véget ért. Az új boszniai vasút felett élénk vita volt a képviselőház pénzügyi bizottságában. Andrássy Manó gr. ellenzi e vasutat, mert helytelennek tartja a befektetést egy idegen kolóniába. Liptay Béla és Horánszky elvetik a javaslatot, mert azt látják, hogy a vasút nem tartozik sem az okkupáczió, sem Bosznia adminisztrációjának körébe. A bizottság többsége megszavazta a javaslatot. A lengyel sajtó és a petroleumkérdés. A független lembergi lengyel lapok a nyilatkozatokat, melyeket az osztrák kormány a vámügyi bizottságban a petroleumkérdésre nézve tett, igen egykedvűen fogadják s azt hangsúlyozzák, hogy a reichsrath feloszlatása s az uj kiegyezés törvényerőre emelése az uj parlament segélyével okt. 1-ig a lehetetlenségek közé tartozik. A Gazeta Narodova hozzáteszi, hogy a nemzetiségi pártok a reichsrath feloszlatásával nem veszthetnek s nem nyerhetnek semmit. A lengyelektől nem kivánhatni, hogy az ország egy életérdekét feláldozzák csupán azért, hogy a mostani miniszterek, kik alapjában véve az autonóm elvért semmit sem tettek, tárczáik birtokában megmaradjanak. A magyarokhoz. A lembergi Gazeta Narodowa a petróleum-kérdéssel foglalkozva, a következő felhívást intézi a magyarokhoz : Ha valaki a magyarok történetét az utolsó három évszázad alatt rövid szavakba akarná összefoglalni, akkor a magyar államférfi szavaival élne s azt mondaná: »a magyarok története az utolsó három évszázadban nem volt egyéb, mint küzdelem a jogért«. Elvitázhatlan dolog az, hogy a magyar nemzet, mágnástól kezdve egészen a csikósig, mint egy ember áll, ha a nemzeti jogot meg kell védeni. Abban rejlik a magyar nemzet jelleme. Nem csoda tehát, hogy a magyarok győzelmeskedtek úgy az alkotmány visszanyerésére nézve, valamint a dualizmus fentartását illetőleg. Az erkölcsi erőnek fokozása és a jogérzület megszilárdítása, az volt a magyarok legnagyobb férfiainak fő feladata. E tekintetben a nagy Deák vezérük volt és valamennyien és mindig azon voltak, hogy a nemzet erényét , a lejalitást, becsületérzését, jogához való ragaszkodását, igazságszeretetét fokozzák, ami fényesen is sikerült. Azt bizonyítják a magyar korona jogainak fentartásáért vívott harerok. Ezen erények buktatták meg a bécsi »Siechsverwirkungs-teoriát«. A magyar nemzet már most minden kulturális téren halad és a délkeleten ő a czivilizáczió képviselője. Mi üdvözöljük a magyarokat és minden sikert kívánunk nekik, amint azt a legválságosabb pillanatokban tettekben is bebizonyítottuk. Mi örülünk annak, hogy a magyar államiság eszméje, hogy hatalmuk növekszik. Helyeseljük a magyarok öntudatos politikáját s azok bárminemű haladását, előmenetelét — s e két nemzet között a petroleumkérdés miatt merüljön fel oly viszály ? Appellálunk a régi magyar barátságra és a kipróbált lojalitásra, appellálunk a magyar igazságszeretetre és jogérzületükre. Szabad mesterkélt módon az ipart teremteni, de nem szabad azt mások kárára és jogaik mellőzésével tenni. Elismerjük a magyar nemzet jogait, de nekünk sem szabad jogainkról lemondani. Mi a jogért harczolunk s az egész jog a lengyelek részén van. Még egyszer appellálunk a magyar lojalitásra és kérjük, fontolják meg jól e vitás kérdést. Végül meg vagyunk arról győződve, hogy nem kerül arra a dolog, hogy kénytelenek leszünk nekik mondani: »Messieurs les Hongrois, nous vous appelons á la pudeur!« A moszkvai szláv tüntetésekről a berlini Kreuz Ztg. következőleg nyilatkozik: Az 1877/8-ks háború tulajdonképeni előidézője, gróf Ignatiew, most is tevékenyen működik a színfalak mögött s nem szabad csalódást táplálnunk az iránt, hogy hatalmas áramlat pártolja. Aki ezt elhinni nem akarja, az csak nézze meg Oroszország hangadó hírlapjait. Általánosan olyan hangot használnak, mely ügyesen arra van számítva, hogy a nemzeti szenvedélyeket szítsa, anélkül, hogy azért közvetlen okot adna valami nemzetközi panaszra. A közvetlen hivatkozást az erőszakra mellőzik ugyan, a háborút nem követelik, de felizgatják a kedélyeket s minden eszközzel befolyásolni igyekeznek a szlávok könnyen felgyújtható képzelő erejét. E pontban a moszkvai városfőnök rövid beszéde mesterműnek tekinthető. A czár, az nem szenved kétséget s külön hangsúlyozást érdemel, hogy vele szemben oly tartózkodólag viseltetett, a mint a dolog természete szerint csak lehetséges volt. Az az uralkodó, a ki személyében egy ezer éves hagyományt, Bizáncz meghódítását testesíti meg a nép előtt, a nemzetiségi áramlat elé nem léphet hideg visszautasítással; megtesz, amit tehet, ha a saját részéről minden ráutalástól tartózkodik, mint Moszkvában történt. Ismételjük tehát, a hivatalos Oroszország eddig nem tett oly lépést, melyet rossz néven vehetnénk tőle s hogy nem is forog fenn pozitív indok valami olyasmitől félni a jövőben. De épp oly kevéssé hallgathatjuk el az aggályokat, melyeket bennünk a múltak tapasztalása ébreszt, mert arra tanít minket, hogy a békére való legjobb akarat sem mindig elég erős ellenállani oly hatalmas áramlatnak, minőt a szlavofil eszme képvisel, ha a görög-ortodox fanatizmussal egy és ugyanazon czélt követi. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Buda védelme 1849 májusában. (Osztrák katonatisztek naplója.) — Lásd a P. Napló junius 2-iki reggeli számát. A fő utczai roham alkalmával szétugrasztott honvédek most nagyobb csapatokban szállták meg a Vizivárosban fekvő épületeket, és innen élénk tüzelést nyitottak a vízivárosi kapu környékén elhelyezett gyalogságra, mely viszonozta a tüzelést. Ez a mindkét fél részéről kevés sikerrel folytatott tüzelés esti 5 óráig tartott szakadatlanul és azután véget ért. Még a vízvédmű ellen intézett roham alatt, délelőtt 1 212 órakor, a bécsi kapunál a magyar hadsereg egy küldöttje jelent meg, hogy átadja a következő felszólítást: »Felszólítás Buda várához, Görgeytől, a magyar hadsereg tábornokától. Tábornok! Budát a magyar csapatok körülzárták és csak az én parancsomra várnak, hogy a várat megtámadják azzal az erélylyel, melyet egy élet-halál küzdelmet vivő nemzet harczosai kifejthetnek. Az ön fáradtsága, hogy Budát tovább is tartsa, kárba vész. Fogadja el ajánlatomat, melyet emberiességből teszek. Adja meg magát. A feltételek a következők: Tisztességes hadifogság a tiszteknek és legénységnek, fegyverek és felszerelés nélkül. Az a tekintély, melynek a magyar hadseregben örvendek, a szubordináczió, melyet vasmarokkal tartok fenn, saját személyes becsületem, melyet eddig még senkinek, még Ausztriának sem volt szabad büntetlenül megtámadnia, amint azt a »rebellis bordák« által elért eredmények bizonyítják, biztosítékul szolgálhatnak önnek arra nézve, hogy a kitűzött feltételek, melyekért becsületszavammal állok jót, a legszigorúbban be fognak tartatni. Győr, Székesfehérvár, Komárom, Nyitra, Hamzsabég, a hegyivárosok és az egész Vágvonal kezeinkben vannak, Buda a legerősebben körül van véve s az úgynevezett vár tulajdonképen nem is az, önt pedig, tábornok úr, nem tudom miért, az osztrákok arra szemelték ki, hogy egy dán Quixettes feladatot oldjon meg, mely megoldás, ha tragikus lesz is, aligha fogja önt a nevetségességtől megóvni. S ha mindez nem rendítené meg, jusson eszébe, hogy ön magyar s nagy tartozást kell lerónia hazájával szemben, melyre én most alkalmat nyújtok önnek. S ha higgadt, férfias megfontolás után is megmarad abbeli szándékánál, hogy Buda úgynevezett várát tovább is a legmakacsabbul védelmezze, úgy nem állhatok ugyan jót egy támadó, lelkes csapat szenvedélyének egyes kitöréséért, de a foglyokat akkor sem fogják kínozni, mert a hadviselés olyan módja nem egyezik meg a mi emberi érzelmeinkkel; de ha ön Buda várának makacs védelmezése mellett arra is gondolna, hogy a lánczhidat, e remekművet felrobbantássá, és Pestet, honnan az egyezség szerint nem kell támadástól tartania, bombáztatni akarná, ami nyilván csakis aljasságnak volna nevezhető, becsületszavamra fogadom, hogy Buda bevétele után katonáit kardélre hányatom és az ön családja életéért sem állok jót. Ön parancsnoka az úgynevezett budai várnak, de ön apa és született magyar is, — gondolja meg tehát, hogy mit tesz, — a haza és a humanitás nevében kérem és válaszát legkésőbb ma délutáni 3 órára elvárom. Okulva azon az alávaló és becstelen eljáráson, melylyel osztrák részről hírnökeinket, mint gonosztevőket fogságra verték, e felszólítást csak egy osztrák tiszti hadifogolylyal küldöm. Főhadiszállás, Buda, 1849. május 4. Görgey Arthur, m. p.« * Hentzi Henrik tábornok, Budavár parancsnoka, erre igy válaszolt Görgey Arthurnak, a magyar sereg tábornokának: »Tábornok! Ön felszólított engem, mint az úgynevezett budai vár parancsnokát, hogy három óra lefolyása alatt kapituláljak, a várat adjam át s hagyjam magamat és vitéz embereimet hadifoglyokként kegyesen elvezettetni. Én erre azt válaszolom, hogy Buda vára ez évi jan. 3, 4 és 5-én, az önök gyors elvonulásakor talán nem volt vár, mint azt a magyar seregnek en debandade menekülése eléggé bizonyítja, de azóta Budát oly erősséggé alakítottuk át, mely szerencsés lesz önnek a leghatározottabban ellenállhatni. Felszólítom tehát, tábornok úr, szüntesse be azt a különben is hasztalan ágyaztatást, melyet Buda sánczai ellen intéz, mert különben én is kénytelen leszek Pestet néhány pontján megtámadni, mire oly óriási lövegkészlettel rendelkezem, hogy Pestnek menthetetlenül vesznie kell. Már kényszerhelyzetben is vagyok, mert Pest felől is megtámadtak ágyukkal. Különben fel kel önt világosítanom, hogy én nem vagyok magyar, hanem svájczi és osztrák állampolgár, hogy semminemű kötelezettségem nincs Magyarországgal szemben, hogy családom nincs az ön hatalmában s ha volna is, az mit sem változtatna a dolgon. S mindezek folytán utolsó szavam ez : én kötelességem és becsületem szerint az utolsó emberig védelmezni fogom a reám bízott várat s vegye ön lelkére, hogy e miatt a szép két testvérváros áldozatul esik. Buda, 1849. május 4-én. Hentzi, m. p. tábornok és várparancsnok.« Alig hagyta el a küldött Buda várát, a bécsi kapu felé vezető úton egy ellenséges csapat közeledett ; az első ágyúgolyó, melyet a 4. számú rondellából lőttek ki, lovastul leteritette vezérüket s megállásra kényszerüté a csapatot. Egy nyomban utána kilőtt gránát éppen a csapat között esett le s széjjelrobbanván, menekülni kényszerűé az ellenséges katonákat. Ekkor azonban az ellenség a Kálvária közeléből, a kis Svábhegyről és a Gellérthegyről élénk tüzelést és bombázást kezdett három 12 fontos ütegből s valamivel később a hegy tetejéről egy másik üteg is működni kezdett. A Kálvária közelében felállított üteget a 6. számú rondellából és a József bástyából oly sikerrel ágyúzták, hogy miután egy ágyú tönkre ment s két ló lelövetett, nagyobb távolságra kellett visszavonulnia. A Gellért- és kis Svábhegyen levő ütegeket az 1. 2. 3. 4. számú rondella és az 1. számú üteg ellensúlyozta. Sajnos azonban, csakhamar kitűnt, hogy az oly kitűnő 12 fontos vaságyukat nem lehetett használni, mert alkotásuknál és formájuknál fogva nem lehetett az ellenséges ütegek távolságához és magasságához szükséges irányt megadni, mely körülmény a védelmet természetesen igen megnehezítette, a menynyiben e helyekre csak az érczágyúkkal lehetett lőni. Azonkívül az ellenség oly jól választotta meg helyét s 80 egész 100 lépésnyi körökben úgy állott fel, hogy a tüzérségnek csak dicséretére válhatik, hogy a gellérthegyi ágyukban is képes volt kárt tenni, a rakétaüteget is nemsokára kénytelenek voltak a hegyről elszállítani. Esti fél hat óra tájban az Esterházy-féle famajorban állítottak fel egy üteget, mely a Józsefbástya felé szórta tüzét, de onnan oly sikeresen tüzeltek viszsza, hogy néhány lövés után vissza kellett vonni az üteget. A Gellért-hegyről lőtt két golyó a lánczhíd közelében levő vizvédműbe esett s minthogy oda akkoráig még nem ért golyó, azt hitték, hogy Pestről lőtték át s ilyen értelemben téves jelentést tettek a várparancsnoknál, mire Pest bombáztatása elrendeltetett,amely esti 8 órától 9-ig a legnagyobb erővel folyt. Ágyuk és mozsarak szórták a golyókat, de csak fél robbanótölténynyel és gyújtógolyó nélküli bombákkal voltak megtöltve. Kél két tájban az őrségi épület s a kastély mellett lévő főherczegi raktár az ellenséges ágyuktól és rakétaütegtől tüzet fogott és égni kezdett s minthogy minden oltási kísérlet dugába dőlt, teljesen leégtek. Az ellenséges ütegeknek meglehetős nagy távolsága nagyon bizonytalanná tette czélzó és bordó erejüket, úgy hogy tekintve a nagyszámú lövegeket, csak kevés kárt tettek aránylag, amennyiben a lövések a várbeli ütegek helyett a közelben fekvő házakat találták. Az ellenség vesztesége e napon sebesültekben halottakban legalább is 300—400 embert tehetett (mások szerint 700—800 embert)a várban öt tiszt sebesült meg, kik közül Sardi hadnagy a Ceccopierigyalogezredből bele is halt sebeibe, azonkívül huszonhat halott és sebesült. Az éj tartama alatt a megrongált bástyákat fenn kiigazították s az ütegek biztosabb megvédése érdekében hamarjában homok és földhányásokból sánczokat emeltek. A bécsi kaput járdakövekkel két ölnyi magasságban elkezdték torlaszolni. Maga az éj csöndben és nyugodtan telt el. Pest bombázására e napon felhasználtatott: 154 tömör golyó, 32 üres golyó, 130 bomba összesen 316 löveg. A vár belsejében 74 különféle ágyú működött, és pedig: 1- ső osztály az 1—6. számú rondellában. . 21 ágyú. 2- dik » a 7—9. bástyákon................ 15 » 3- dik » a 10. számúban s a fegyvertár előtt felállított mozsárütegben 12 » 4- dik » a várkert három különböző pontjain................................. 15 » És a két vízvédműben egy 6 fontos üteg. A többi ágyuk tartalékban voltak. Jegyzet: A 7., 8. és 9. számú bástyákon felállított ágyuk nem maradtak mindig eredeti helyükön, hanem a körülményekhez képest más és más helyekre vitettek. Május 5-én. Reggeli hat órakor Pest városának egy leküldött hirdetmény útján tudtára adatott, hogy ha még egy lövést intéz Buda vára ellen, Pest minden izgalom nélkül bombáztatni fog, mire az ottani hatóság ünnepélyesen kijelentette, hogy Pestről egyetlen lövést sem intéztek. Ugyanabban az időben igen élénk golyóváltás indult meg mindkét oldalon,mely körülbelül délig tartott, mikor is az ellenséges ágyúzás jelentékenyen csökkent, valószínűleg a lőszerek hiánya miatt, melynek a heves ágyúzás és a szállítás nehéz volta következtében okvetlenül be kellett állania. Mindazonáltal az ellenséges ütegek elnémulását a hadsereg felváltására kellet magyarázni, annál is inkább, mert a honvédek délután a Vízivárosból visszavonultak. Az Esterházy-majorban felállított ellenséges üteget is visszavonták, mert nagyon ki volt téve a József-bástyáról jövő folytonos ágyúzásnak. A délután, néhány gránátbombát leszámítva, meglehetősen nyugodtan telt el, de este felé az ellenség ismét nagy számban mutatkozott a Vízivárosban; úgy látszott, hogy ostromra készül s a figyelmet megújított élénk ágyúzással minden áron el akarta terelni a Gellért- és a Kis-Svábhegyre. E czélból a Gellért-hegyre 2—3 ágyúval többet állíttatott fel s a hegyről a várhoz némileg közelebb helyezte el. Hogy az esetleges ostromnak eleje vézessék s az ellenség a Vízivárosból elüzessék, bombázni kezdték az utóbbit, a mi czélra is vezetett ugyan, de egyszersmind számos épületnek leégését okozta. Az éj folyamán folytatták a bécsi kapu eltorlaszolását s a várkapuét is megkezdték. A vizvédmű megrongált sánczait pedig kijavították. A gyalogság fedezetére a halászbástyán egy vadászárkot építettek. (Folyt. köv.) * A vámszövetség. A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Miksa elnöklete alatt tartott tegnapi ülésében tárgyalás alá vette a vám- és kereskedelmi szövetség meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Láng előadó, tekintettel arra, hogy e fontos kérdésben megállapodtak a nézetek, nem tartja szükségesnek a hosszabb indokolást. Enyedi Lukács indítványozza, hogy a bizottság vesse el a vámszövetség megújítására vonatkozó javaslatot, ellenben utasítsa a kormányt, hogy a törvény értelmében mondja fel az. év végéig a fennálló vámszövetséget és indítson tárgyalást az osztrák kormánynyal, az önálló vámterületre fektetett kereskedelmi és vámszerződés és vámtarifa létrehozása érdekében. Matlekovits államtitkár néhány rövid megjegyzése után Apponyi Albert szólal fel. Apponyi Albert gr. nem látja helyét a bizottsági tárgyaláskor az elvi kérdés bővebb megvitatásának, az előkészítő tárgyalás inkább a részletek gondos kiderítésére szükséges, holott az elvi kérdések a házban lesznek kifejtendők. Azért szóló jelenleg csupán álláspontjának rövid megjelölésére szorítkozik. A törvényjavaslatnak nagy gonddal készült és érdekes indokolásából kiviláglik, hogy Ausztria a mi terményeinknek igen nagy mértékben fogyasztója, és hogy ennek a piacznak veszélyeztetése — különösen ma, midőn egyéb piaczainkra nehezebben jutunk, mint előbb — mezőgazdasági termelésünkre káros hatással volna, annak amúgy is szorongatott helyzetét még súlyosabbá tehetné. De kiviláglik az is, hogy még nagyobb értékkel bír Magyarországnak mint piacznak megtartása az osztrák ipari termelésre nézve, és hogy — a romániai fordulat tanúsága szerint — Ausztria ezen piac elvesztéséért biztos kárpótlást alig volna képes találni. Ezeket összevetve, szóló azt a következtetést vonja belőlük, hogy Magyarország bizonyos feltételek mellett a vámterület közösségét czélszerűen fentarthatja, de hogy ennek fentartása még sokkal szükségesebb Ausztriának, mint nekünk. Szóló tehát azt hiszi, hogy a vámszövetség megújításánál minden gyengeség nélkül érvényesíthetjük az ország érdekeit, mert nincs okunk hinni, hogy Ausztria a vámközösség előnyeiről könnyen lemondana, és mert ettől az eshetőségtől nincs okunk annyira félni, mint Ausztriának, így fogván föl a helyzetet, szóló minden utógondolat nélkül az 1867 XII. t. sz. 59—69 §§-ainak álláspontjára helyezkedik, és azoknak értelmében elsősorban azt kívánja, hogy ő Felsége többi országaival, Magyarország érdekének megóvása mellett, a vám- és kereskedelmi szövetség megúyittassék, de ha ebben a keretben érdekeink érvényesítése nem sikerül, az önálló vámterület alapján keresendő megoldást nemcsak törvényesen fentartottnak tudja (amit egyébiránt senki sem tagad), hanem attól sem politikai, sem közgazdasági szempontból vissza nem riad. A két feltétel, mely mellett a vámszövetség fentartható, a következő: a magyar érdekköröket kielégítő , mindkét félre egyaránt méltányos kereskedelmi politika megállapítása s a fogyasztási adók kérdésének czélszerű megoldása. Szóló tehát a jelen törvényjavaslattal szemben szavazatát attól teszi függővé, váljon ezt a két alapot a két kormánynak a vámszövetséggel együtt megállapított javaslataiban megtalálja-e, és mindkét irányban kénytelen nemmel felelni. Ami az elsőt illeti, a vámtarifa tárgyalásánál a képviselőházban bebizonyítani reméli, hogy ez a tarifa Magyarország érdekeit kellően meg nem óvja és így nézete szerint, melyet most egyszerűen kifejez, elfogadható kereskedelmi politikát nem lát. A második kérdésre nézve szóló úgy van meggyőződve, hogy a fogyasztási adókkal összekötött nagy közgazdasági és különösen mezőgazdasági érdekeket megóvni és az azokban rejlő jövedelmi forrást pénzügyeink rendezésére kellően kiaknázni csak úgy lehet, ha az ország fölött önállóan rendelkezik és azokat saját viszonyaink kizárólagos figyelembe vételével állapítja meg. Szóló tehát a fogyasztási adók ügyének a vámszövetséggel kapcsolatba hozatalát helyteleníti; a német birodalom példája mutatja, hogy egy vámterületen 5 különböző fogyasztási adórendszer létezhet. A fogyasztási adók kérdésének különválasztása a vámszövetségi kérdéstől már csak azért is szükséges, mert a vámkérdésbe politikai momentumok is belejátszanak, amelyeknek ugyan túlságos fontosság tulajdoníttatik, de melyeknek létezését szóló nem akarja egészen tagadni, holott a fogyasztási adók kérdése semminemű ily momentumot nem tartalmaz. Ezen meggyőződések folytán szóló nem fogadhatja el a vámszövetségre vonatkozó törvényjavaslatot, mert az a kettős alap hiányzik, mely szerinte conditio sine qua non: a helyes kereskedelmi politika és a fogyasztási adók czélszerű rendezése, hanem utasítandónak véli a kormányt, hogy a jelenleg fennálló vám- és kereskedelmi szövetséget a törvény értelmében felmondván, a szóló által kijelölt alapon új tárgyalásokat indítson meg az osztrák kormánynyal, melyeknek sikerétől fog függni a törvényhozás végleges határozata. Hegedűs Sándor azt tartja, hogy megmérhetlen dolgot kívánnak megmérni, akik azt kutatják, mily értékkel bír a vámközösség Magyarországra s milyennel Ausztriára nézve. Túlzással találkozunk mindkét irányban, annyit mindenki végre is kénytelen koncredálni, hogy különösen a jelen viszonyok közt Magyarországra nézve előnyös az oly vámközösség, mely védelmet és piacot biztosít terményeinek. Azt szóló is elismeri, hogy lehet képzelni sokkal jobb abstrakt vámpolitikát, mely a nyers terményeket is megvédje, az ipari czikkeket se drágítsa meg, de nem lehet ezt megvalósítani oly viszonyok közt, aminek most vannak, hogy az abszurditásig viszik a védekezés politikáját a külföldi államok. A lefolyt 10 év alatt nem állott be oly megdrágulás, mint jósolták, a fogyasztási czikkek, szövetek ára még csökkent, amiből szóló azt következteti, hogy a jövő 10 év alatt sem fognak másként alakulni a viszonyok. Mindazt, amit érdekeink megkívánnak, nem értük most sem el a fogyasztási adóknál, de a sokat