Pesti Napló esti kiadás, 1889. augusztus (40. évfolyam, 209-239. szám)
1889-08-01 / 209. szám
Budapest, 1889.Csütörtök, augusztus 1. 209. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Báró Fejérváry és báró Bauer. Bécsből, jól értesült forrásból Írják nekünk: A közös minisztériumban, már talán e hó, de legkésőbb a jövő hónap folyamán igen fontos személyváltozás fog történni. Báró Bauer Nándor közös hadügyminiszter, aki másfél évi minisztersége alatt igen nagy odaadással dolgozott és a hadsereg szervezésében kétségtelen eredményeket ért el, korára és egészségi állapotára való tekintettel, vissza fog vonulni a közös hadügyminiszterségtől s utódja — amint ezt mint bevégzett tényt lehet tekinteni — báró Fejérváry Géza m. k honvédelmi miniszter lesz. Ez a kombináczió elvben már el van döntve, de kivitele egyelőre abba a nehézségbe ütközik, hogy báró Fejérváry Géza utódját a m. k. honvédelmi miniszterségre még eddig nem tudták megtalálni. A kérdés, hogy báró Fejérváry utódja a parlament vagy a hadsereg köréből vétessék-e, még nincs eldöntve, s igen fontos és nyomós szempontok szólanak úgy az egyik, mint a másik mellett. Ha az új honvédelmi miniszter a hadsereg köréből vétetnék, akkor csakis a közelebb nyugdíjazott honvéd tábornokok egyikéről lehetne szó; ha pedig a parlamenti körökből kellene választani, akkor elsősorban Gromon Dezső, a jelenlegi honvédelmi államtitkár jöhetne szóba. Báró Fejérváry utódjának kérdése most már másodízben okoz nagy fejtörést úgy a bécsi köröknek, mint a magyar kormánynak. Már Bylandt-Rheidt gróf visszalépése alkalmával báró Fejérváry lehetett volna a közös hadügyminiszter, ha alkalmas utódját meg lehetett volna találni. Most azonban e nehézség, ha újból fent is forog, aligha lesz oly legyőzhetetlen, mint másfél év előtt volt. S e szerint alapos kilátás lehet rá, hogy a közeli jövőben egyszerre két magyar miniszter fog ülni a közös minisztériumban, Kállay Béni és báró Fejérváry Géza. Budapest, aug. 1. Bismarck herczeg és Svájcz. A német birodalmi kormány válasza Svájcz múlt havi jegyzékére tegnap küldetett el Bernbe. Berlini hírek szerint Bismarck herczeg fentartja ugyan eddigi álláspontját, de mostani jegyzékét igen mérsékelt és jóindulatú hang jellemzi s reményét fejezi ki, hogy a most felmondott szerződés helyett nemsokára itt fog létrejönni. A Boulanger-mozgalom. Tegnap, mint távirataink jelentették, Parisban a legképtelenebb hírek keringtek Boulangerről. Azt beszélték, hogy öngyilkosságot követett el, mi azonban üres koholmánynak bizonyult. Másfelől azt híresztelték, hogy a mai nap folyamán új manifesztumot fog kibocsátani, melyben a megyebizottsági pótválasztásokban a jelöltségtől mindenütt visszalép s híveit felszólítja, hogy az általános képviselőválasztásokban csoportosuljanak köréje. Vasárnap Boulanger hat városi és hat vidéki kerületben választatott meg. Összesen valami 158.000 szavazat esett reá, ellenben a monarchisták 600.000, a köztársaságiak 11/0 millió szavazatot kaptak. A boulangisták most azt mondják, hogy a közigazgatás óriási pressziót gyakorolt a választókra ; a franczia paraszt különben sem szeret a megyei választásokban politizálni, de majd megteszi kötelességét a képviselő-választásokban. S p a 11 es miniszter választóhoz tegnapelőtt következő köszönő A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Augusztus 1. — A CSALÁD UTOLSÓ SARJA. (21) — Franczia regény. — Irta : JDA/VETII LAJOS. Fordította: Szigethyné-Szalay Erzsi. ELSŐ RÉSZ. Az »Armes d’Angleterre« szállodába visszatérő nemes már csakugyan az újra feltámadt és megtestesült meghalt marquis volt és szép külsejét nézve, ékesen szóló beszédjét hallgatva, Malestroist joggal kérdezhette magától, várjon nem igazán Fontbriand Ferencz marquis áll-e előtte, s nem tértek-e vissza első fiatalságuk szép napjai, midőn még soha sem váltak el egymástól. A bál alatt nagyon közelről tanulmányozta bűntársát és midőn őt tánczolni, társalogni, felelgetni látta, meg nem foghatta, hogy mehetett át ily rendkívüli átalakuláson ? — Ugyan honnan származhatott ez a talált gyermek ? Mily anyától születet, s mily apa nemzete ? Vájjon nem volt-e Fontbriand marquisnak természetes fia ? a házasságtörés bűne után azonnal elhagyott gyermek ? Lehetetlenség! Fontbriand Ferencz egészen édesanyjához hasonlított, csupán néhány jellemző vonás emlékeztetett a marquisné fiánál férjére. Arra gondolni pedig, hogy Fontbriand marquisné követhetett el botlást, pillanatra sem lehetett. Fontbriand marquisné szent nő volt. Minél tovább szemlélte a lovag tanítványát, annál jobban bámulta, hogy mily könnyűséggel bújt bele a szegény koldus a tökéletes előkelő nemes bőrébe. Egy este, midőn hosszasan beszélt neki Fontbiland marquis szolgálati minőségéről Amerikában és különösen összeköttetéseiről, egyszerre elhallgatva kérdé: — Csakugyan igaz, mit ön nekem mondott, s nem tud ön semmit családjáról ? — Egyáltalán semmit. — Egyetlen emlék sem lebeg gondolata előtt ? — Nem, és lehetetlenség tovább visszamennem emlékezetemben, mint a kártyavetőnőig; a legtávolibb kép, mely előttem lebeg, az a vén banya. Felesleges őt lefestenem, nemde ? Valami borzasztó, gyalázatos asszony volt. — Minő városban laktak ? — Amiénkben. — Hát a kötéltánczos, aki csontjait idomította ? — Az angol volt, az engem először is Londonba vitt. Igazság, ez utazást illetőleg elbeszélhetek önnek valami meghatót, mi ügyünkre is vonatkozhat. — Mit? — Midőn a la Manche-on átkeltünk, úgy rémlett nekem, mintha már láttam volna a tengert. — Íme ez már egy kis nyom. — Igen, úgy merült az fel előttem, mint egy már látott szinielőadás emléke. E pillanatban belépett a pinczér egy levéllel a lovag számára. Fauche-Borel-tól jött. — Édesem, — mondá Malestroist a levél olvasása után, — nekem utaznom kell holnap ; azt hiszem azonban, hogy nem maradok tovább távol öt vagy hat napnál. — Sajnálom, hogy elmegy, mert még nagy szükségem van tanácsaira. — Én mindent el fogok követni magam is, mert már ideje, hogy haza menjünk valahára. — Ügyekben írnak önnek ? — Igen. — És hová megy ? — Vissza Strassburgba. — Siessen és jöjjön vissza mielébb. — Figyelmeztetem, hogy már igen fogy a pénzünk. — Hát mit csináljunk ? — Holnap reggel egy becsületes tőkepénzeshez kisérem önt és az ön aláírására ő még azt a bankjegyet is ide adja, a melyre nincs szükségünk. A lovag szokott gúnyos nevetését hallatá, mialatt magában mondá: — Te hamisítást követsz el, s én húzom a hasznát. — De hiszen de Rieux úr azt mondá nekünk Nancyban, hogy száz frankos bankjegy nem ér most többet tíz sousnál. — Nem is bankjegyet kapunk mi emberünktől, hanem tiszta csengő s teljes értékű tallérokat. Csakhogy azt hiszem drágán fogja eladni nekünk. Másnap reggel csakugyan el is mentek a Michodiére-utcai becsületes uzsoráshoz, kinél Malestroist lovag azonnal jelentkezett Párisba érkezésük után, ami alkalmat adott a kétszázperczentes jóltevőnek, utána kérdezősködni Fontbriand marquis vagyoni állapotának. Le is számlált nekik hétezer livrest egy tizenegyezer frankos váltóért, mely Ancenisben lesz fizetendő egy hó elteltével pontosan. A bohócz aláírta, Fontbriand Ferencz marquis nevét. A gályarabság büntetését vonja ugyan e tett maga után, de a hamisító még csak nem is gondolt arra. Ő azok közé tartozott, kik azt hitték, hogy a bagnó nem a milliomos nemesek számára szerveztetek A lovag elutazott a postával, egyedül hagyva Párisba bűntársát. — Felesleges minden figyelmeztetés, én a jövő érdekében fogok működni — biztatá a lovagot indulásakor az álmarquis. Társa távolléte alatt mohón folytatta előbbi életmódját, hogy semmit se mulaszszon el. Teljes órákon át olvasott, minden este ellátogatott azon házakba, melyeket összeköttetései megnyitottak előtte, sokat figyelt, keveset beszélt, úgy hogy midőn a lovag visszatért, jobban meg volt lepetve, mint valaha tanítványának óriási haladása által. — Holnapután, — mondá, — útnak indulunk Bretagneba. És csakugyan harmadnapra, éppen egy vasárnapon elhagyták Párist az orleansi utón távozva. Mielőtt helyet foglalnának a postakocsiban, a lovag levelet adott át a főpinczérnek azon meghagyással, hogy azt csak két nappal később tegye a postára. Ez volt ama levél, mely miként tanúi valánk, oly keserű csalódást okozott a szegény marquisnénak. —Angersben megállunk, édes barátom és onnan, miután felismerhetlenekké teszszük magunkat, a Loireon egészen Nantesig fogunk lemenni; elkerülhetlen, hogy mielőtt az ön kastélyába érkezünk, legalább is tíz mértföldnyi területen megismerkedjék annak a vidéknek környékével, ahol született és ahol húsz évig élt. Angersbe érkezve, öltözéket váltottak, és kézműveseknek öltözve, bejárták a Loire partját, majd egy csolnak félébe ülve, majd pedig gyalog. Négy napon át tanulmányozták a vidéket, bejárva Jugrandeot, Ancenist és Oudont, de meg nem állapodtak sehol, csupán Paimboeufben, miután Nantes-ot újra érintették. Végre Varadesban postakocsit fogadtak és este nyolc órakor, épp azon pillanatban, midőn a kastély harangja vacsorára hívta lakóit, érkeztek meg; azt már láttuk, miként tárta ki József a teremnek ajtaját, hol néma kétségbeesésben ült a marquisné és miként jelenté be Fontbriand marquis-t. VI. Amint Fontbriand marquist bejelentették, a kandalló mellett álló d’Audierne kisasszony egy lépést tett előre és mintegy önkénytelenü felkiáltott: »Ah! ah! Valahára!« A marquisné magánkivüli boldogságában karszéke támlájába fogódzott és előre hajolva, reszkető ajkakkal, holt halványan nézte feléje közeledő fiát. — Anyám!, anyám! — kiáltá az utóbbi és térdre borult azelőtt, ki karját tárta ki eléje. Ferencz! — rebegte az anya, fiam ! szeretett fiam! És keblére ölelte a neki oly drága fejet. Azután hirtelen leereszkedve karszékéről, mondá: — Oh! igen térdre! térdre! térdre! hogy hálát adjunk istennek végtelen kegyelméért! Ekkor fia nyaka körül fonva karjait, annak arczát könyekkel füröszté s csókjaival halmozá. — Fiam, az én fiam! E szavak közben felemelkedve, odavezette a faragott kredenezhez, melyen az ezüstkaros gyertyatartó négy gyertyája világított. — Jöjj, hadd nézzelek, hadd lássalak, hadd gyönyörködjem benned! Várjon az altengernagy ur lire még mindig azon jóságos mosolylyal s szelíd tekintettel, mint az én kis Ferenczem ? És még mielőtt megnézné fia arczát, átkarolta kebléhez szoritá s oly hévvel simult hozzá, mintha az anya egész szivét akarná gyermeke szivébe átültetni. A világossághoz lépve mondá : — Kedves szeretett gyermekem! szeretném látni vonásaidat, vizsgálni arczodat, de nem tehetem, mert szegény szemeim homályosak s könyekkel telvék. — Kedves jó anyám — mondá Ferencz — arczomat illetőleg nagyon meg kellett változnom, de fiadnak lelkülete és szivem ugyanolyan maradt, mint hajdan volt, telve van veled. Szeretlek, miként szerettelek , sőt talán még jobban. A marquisné fiára emelve szemeit, üdvözülten mosolygott e gyengéd szavak hallatára. — Nekem úgy tetszik, mintha nagyobb volnál, mint mikor elutaztál. De azért te vagy mindig az én szeretett Ferenczem, habár e kedves arezon sok oly dolgot hiába keresnek, mit az idő elmosott. Azután egyszerre észrevéve a félhomályban álló Malostroist lovagot, ki annyi boldogság láttára, nevető szemekkel egészen elégülten szemlélte a jelenetet. — Péter! — mondá a marquisné feléje menve, bocsáss meg, hogy még nem is üdvözöltelek, de az egész délután azon gondolattal tépelődtem, hogy fiam talán már meg is halt. Daczára érzéketlenségének, a marquisné szavaira hideg borzongás futott végig a lovag tagjain, és midőn nagyon mélyen lehajolva, szájával Fontbriandné kezét érinté, ajkai egészen fagyosak valának. — Ön anyámat helyettesitő; örökké hálásan emlékszem reá és kérem az istent, áldja meg életét. — Te derék ember vagy Péter és úgy foglak kényeztetni, mint mikor még gyermek voltál. — A lovag hátra fordulva észre vette Júliát, ki visszakulcsolt kezekkel az árnyékból leste szemeivel Ferenczet, — s Malestroist Juliát mintegy a pillanat lelkesítő hatása alatt karon fogva a kandalló mellé tolta: — De ölelje meg hát! — Ferencz, hát te nem is látod Juliát ? — Marquis ur! Marquis ur! — Te vagy az Julia! te! És azzal csókokkal halmozá el a pórnőt. — Ah! méltóságos marquisné, — kiáltozá az utóbbi, — mily szép ő ! A lovag is belevegyült a csoportba, a mikor is d’Audierne kisasszonyhoz fordult a marquis. — Felesleges, kisasszony, ugye, hogy anyám bemutasson egymásnak ? Mi már oly jól ismerjük egymást. Azután angolosan kezet szorítva vele, hozzá téve: — Barátok, nemde ? — Igen! igen, uram, jó barátok ! Azután Malestroisthoz fordult Fontbriand : — Lovag! engedje meg, hogy bemutassam !Audierne Katalin kisasszonynak. — Malestroist lovag ur barátom, majdnem testvérem, miután szeretett anyám fogadott fia. D’Audierne kisasszony és a nemes egyszerre hajolt meg. De midőn mindketten újra felpillantottak, tekinteteik találkoztak s egymásba látszanak utődei. A marquisné leült, Ferencz pedig lábai elé térdelve kezébe fogta kezét és szemeibe mélyedt szemeivel. — Minő nap! minő nap! — kiáltott fel a marquisné — annyi keserű csapás és csalódás után valóban azt lehetne kérdezni, miként engedtetik meg nekünk ily végtelen öröm élvezete! (Folyt, köv.) levelet intézett: »A nép legfőbb itélőszéke ülésezik, megteszi kötelességét. Tegyük meg mi köztársaságiak is a mienket. Türelem, bizalom és egyetértés! Ez éhenkórász és pártütő bandát csak meg fogjuk akadályozni abban, hogy a hazát beszennyezze.« A köztársaságiak azt hiszik, hogy a pótválasztásokban visszahódítják azt a 19 szavazatot, melyet vasárnap elvesztettek. Mint távirataink említették, a boulangisták folytatják a szenátus vizsgáló bizottsága által összegyűjtött okmányok közlését. Az újabb leleplezések közt van Cambon vallomása. Cambon Boulangerral egy időben mint polgári biztos működött Tuniszban , jelenleg madridi követ. Nyilatkozatának veleje az, hogy Boulanger már akkor folyton politizált, zavarta a polgári hatóságok működését s úgy viselte magát, mintha ő lenne a nemzeti becsület egyedüli védője és képviselője. Egy ízben szenvedélyes beszédet is tartott a polgári hatóság ellen. Leblin de Dionne tábornok megerősíti ez állításokat s elmondja, hogy Boulanger a Tuniszban levő csapatoknál nagy népszerűségben állt. Mikor hadügyminiszter lett, általánosan azt hitték, hogy még nagyobb hivatás várakozik reá. Egy tiszt táviratot intézett hozzá, mely ma is megvan a hadosztály levéltárában, s mely azt mondja, hogy a ki azon kitüntetésben részesült, hogy Boulanger alatt szolgálhatott, az nem szolgálhat többé más alatt. Baudin képviselő vallomása érdekes felvilágosításokat ad a Boulanger és a vörös herczeg (Napoleon Jerome) közti viszonyról. Ezeket Blaudin Thiebaudtól, Boulanger legbuzgóbb ügynökétől hallotta. Blaudinnak az a meggyőződése, hogy a herczeg és Boulanger közti összeköttetést éppen Thibeaud hozta létre, Salisbury Bulgáriáról. Az angol felsőház július 29-ikén tartott ülésén, mint távirataink röviden érintették, Salisbury marquis behatólag nyilatkozott Bulgária viszonyairól. A ma érkezett »Times« közli a felsőház akkori üléséről szóló tudósítást, melyet a következőkben reprodukálunk : Lord Stratheden and Campbell azt az indítványt terjesztette elő, hogy Bulgáriára nézve a kormány tüzetes felvilágosítást adjon. A diplomácziai okmányok, melyek az angol parlament elé terjesztettek, 1887. deczemberig terjednek csupán s szóló szükségesnek tartja, hogy a későbbi eseményekre való tekintettel, ezen akták kiegészíttessenek. Annál szükségesebbnek tartja ezt, mert minden jel oda mutat, hogy a keleti kérdés ismét felszínre kerül, amire a krétai viszonyok utalnak. A kormány lapjai is veszélyt jeleztek ebben az irányban. Meggyőződése az, hogy amíg Bulgária nemzetközi állása nincs rendezve, Európában nem lesz nyugalom. Eddig nagyon sok fallaczia tapasztalható a közfelfogásban, s ezekkel szemben nagyon üdvös lesz, ha a kormány megismerteti a való tényállást. Általában az a nézet volt elterjedve, hogy Németország és Ausztria-Magyarország elégségesek Konstantinápoly megvédésére és azért a nyugati hatalmaknak erre nem kell gondolniok. De vajjon mikor védelmezték Ausztria-Magyarország és Németország Konstantinápolyt ? Egy másik nézet az volt, hogy amíg Anglia Egyiptomot okkupálja, addig nem kell Angliának Konstantinápolylyal törődnie. De e felfogás szem elől téveszti azt a tényt, hogy az a hatalom, mely Konstantinápolyt bírja, annak egyúttal Egyiptomot is kell bírnia. Hasonlóképen téves az a nézet, hogy Angliának csak a saját indiai birtokaira kell tekintettel lennie, mintha Anglia nem volna egyúttal földközi tengeri hatalom is. Nem kevésbbé hibás felfogás az, hogy ha Anglia az ottomán birodalomban a reformokat sürgeti, ezáltal Oroszország beleavatkozását szentesíti. Mindezekre való tekintettel a diplomácziai okmányok előterjesztését sürgeti. Salisbury marquis e felszólalásra így felelt: A nemes lordnak óhaja teljesen jogosult. Én, még mielőtt bejelentette az ő felszólalását, rendelkeztem, hogy az utóbbi két évről a még nyilvánosságra nem került okmányok előterjesztessenek. A legutóbb közölt okmánygyűjtemény, ha nem csalódom, 1887 végéig terjed. Szerencsére azóta Bulgária nem volt gazdag történelmi jelentőségű eseményekben. A fejedelemséget jól kormányozták, az haladást mutat és nekünk jogosult okunk van üdvözölni azokat, kik e fejedelemség élén állanak, azon sikerért, melylyel a kormányzatot ott minden téren vezették. Ennélfogva nem is fogunk adhatni nagy fontosságú értesítéseket a nemes lord indítványa alapján, de azért örülünk, hogy közölhetjük a rendelkezésre álló adatokat. Azt hiszem, a nemes lord nem is várja, hogy kiterjeszkedjem beszédének minden részletére. Beszéde nagyon érdekes volt, melyet, nem kételkedem, érdekkel fognak olvasni, de a nemes lordnak szabadságában áll számos kérdésre vonatkozólag kimerítőleg és feszélytelenül nyilatkozni, melyekre vonatkozólag azoknak, kik ő felsége szolgálatában állanak, tartózkodniok kell a nyilatkozattételtől. Nem osztozhatom a nemes lordnak ama sötét színezetű felfogásában, melyet a viszonyok jelenlegi állásából levon. Nem óhajtok azonban a magam részéről sem bármely irányban jósolgatásokba bocsátkozni. Tényleg lehetetlen is megmondani előre, hogy mily fejlődést fognak venni a viszonyok a Balkán félszigeten és a török birodalom egyéb részeiben jövőre, azt azonban nem gondolnám, hogy most nagyobb indokok léteznek arra, hogy zavarok kitörésétől tartsunk, mint léteztek a legutóbbi időben , míg más részről az állandóság és haladásnak számos biztató jeleivel találkozunk. Nem mondom, hogy Törökország haladása nagyon gyors volt , de azt hiszem, az eléggé észrevehető s ez idő szerint, úgy gondolom, kevesebb hajlamuk van egyes hatalmaknak, legyenek azok nagyok, vagy kicsinyek, arra számítani, hogy ebben a birodalomban zavarok kitörése lehetséges. Hogy különösen egy hatalomról szóljak, melyet a nemes lord is felemlített, köteles vagyok kiemelni, hogy Oroszország kormánya igen korrekt magatartást tanúsított és hogy mi sem történt, ami feljogosítana arra, hogy eljárása fölött kritikát gyakoroljunk. Éppen ellenkezőleg azt tartom — tisztán az események után ítélve — jogosítva vagyunk azt mondani, hogy az orosz kormány magatartása teljesen igazolta ama békés nyilatkozatokat, melyeket a birodalom folyton hangoztatott. Én ennélfogva nem járulhatok a nemes lord aggodalmaihoz s nem tartom magamat — hogy e kifejezéssel éljek — kötelezve, hogy saját girómmal lássam el az ő jövendöléseit. Egészben véve az én hitem az, hogy oly ország, mint Bulgária, az ő helyzetében, sokkal gyorsabban halad az egyedül egészséges lehetséges megoldás, vagyis az ama területen létező valamennyi népesség erejének természetes fokozódása és kifejlődése felé, ha azok, kik kívül állanak, visszatartják azt minden oly cselekedettől, vagy nyilatkozattól, melynek eredménye ama szerencsétlen ellentéteknek felszítása, melyek néha-néha felmerülnek. Reménylem ennélfogva, hogy a nemes lord meg fog bocsátani nekem, ha, áthatva lévén az e kérdésekkel való foglalkozás terén a hallgatás előnyei által, azzal zárom be felszólalásomat, hogy minden hatalmunkban álló informácziót meg fogunk adni s némi bizalommal fejezem ki azt a reményt, hogy azt a sötét képet, melyet a nemes lord a jövőről festett, a tények nem fogják igazolni. A felsőház ezután tudvalevőleg elfogadta az indítványozó javaslatát. A zóna-tarifa első napja. — Saját tudósítóinktól. — A kik talán azt várták, hogy az utazási kedv az uj rendszer életbe léptetésének mindjárt első pillanatában, az uj tarifa szerint útnak menesztett legelső vonaton fog valami rendkívüli módon nyilatkozni, csalódtak. Igaz ugyan, hogy a ma korán reggel Budapestről elindult magyar államvasúti vonatokon jóval többen utaztak, mint az előző napokban, de nagy ostrom nem volt, mint azt a vérmes reménynek álmodták. Annyi tény, hogy reggel a rendesnél nagyobb élénkség uralkodott az indóházban, de ennek oka az utasok számának nagyobbodásán kívül a vasúti alkalmazottaknak a változás miatt eléggé érthető izgatottsága is volt. Minthogy egyrészt augusztus elsején mindenkor igen nagy szokott lenni az utazó közönség száma, s minthogy másrészt e pillanatban csak néhány vonatról lehet szó s áttekintés egyáltalán még nem szerezhető, a mai reggelből tanulságot vonni természetesen nem lehet. Tény az, hogy a mai reggel adatai a normális, augusztus elseji adatoknál mindenesetre nagyobb számot tüntetnek fel s csaknem minden vonaton a rendesnél többen utaztak. Legtöbben utaztak a kassai vonaton, legkevesebben a 10 óra 25 perczkor Hatvanba indult vonaton, melyen ma kisebb volt az utasok száma mint rendesen. Az osztrák államvasut leszállított dijszabásu vonalain sem volt valami abnormális az utasok száma. A fővárosba érkezett vonatokról biztos tájékozás egyáltalán még nem nyújtható. ■ Itt adjuk a fővárosi indóházakról szóló tudósításainkat : A központi pályaudvarban. A magyar államvasutak központi pályaudvara ma reggel élénk képet nyújtott. Az új intézmény sok utast, de még nagyobb kiváncsi közönséget csalt ki a pályaudvarba, s már a kora reggeli órákban valóságos zajban vonultak a külső Kerepesiút felé. Még a pályaudvar ajtai zárva voltak, amikor a főhomlokzat előtt elterülő sétányon nagy számú közönség gyűlt egybe. Fel és alá járva, vagy ellepve a sétány padjait, élénk beszélgetésbe merült a zónarendszer felett, erősen vitatva annak sikerét, gyümölcsözését, vagy eredménytelenségét. És amikor a pályaudvar kapuit megnyitották, az elindulási oldalnál a magánfogatok, bérkocsik és omnibuszok egymást érték, míg a nagyközönség mindenfelől elözönlötte a pályaudvar jegyváltó csarnokát. A jegyváltó-csarnok jobb és baloldalán az uj menetdijszabás hatalmas táblán díszelgett. E táblák az összes zónák díjtételeit nyújtják s ügyesen vannak szerkesztve. Könnyű útbaigazítással szolgálnak s a nagy közönség perczekig állott előttük, hűségesen végig olvasva azokat. A pályaudvar csarnokában nagy közönség járt fel és alá , szokatlanul benépesedtek a várótermek, de különösen a pályaudvar vendéglőiben volt együtt nagyszámú utazóközönség. Majd megkezdődött a jegyváltás, mire a pénztáraknál valóságos tolongás támadt.Mindenki,az »első zóna-utas« akart lenni. Ám ez nehezen ment s végre is a Bécsbe utazó Balázs Géza fővárosi bankhivatalnok lett az első, aki már jóval a pénztár megnyitása előtt állást foglalt a vaskorlát mögött. A jegyváltás különben, tekintve az új rendszert, csak nagyon lassan ment. A szokott időnél előbb nyitották meg a pénztárakat, hogy míg egy részről az új jegyváltás a zavarok és félreértések miatt lassan történhessék, másrészről a vonat késedelmet ne szenvedjen. De volt is sok kérdezgetés a pénztáraknál. Egy utas perczekig időzött ott és az ily kérdések mint: »Hányadik zónába tartozik Kőbánya vagy Kolozsvár?« »Zónás jegyet kell váltani kérem ?« egymást érték. A jegyadó hölgyek alig győzték a sok felvilágosítással. Végre a pályaudvarban megjelentek a kalauzok, hirdetve a vonat indulását, az »első csengetést.« Máskor csak a második csengetéskor ment ki a közönség nagy zöme a perroura, ma már az elsőnél oda künn volt. A különbözőbbnél különbözőbb kérdezősködések itt is jártak, s aki nem kérdezősködött, az bizonyára podgyászával volt elfoglalva. Az utasok, akik eddig ahoz voltak szokva, hogy podgyászuk egy részét a kocsiba vihessék magukkal, többé-kevésbbé méltatlankodva siettek feladni podgyászukat, amikor tudomásukra hozatott, hogy szabadsúly nem lévén, a kocsiba vinni semmit nem szabad. De csakhamar a podgyász-ügy is el lévén intézve, az első »zónás vonat« a Bécsbe induló gyorsvonat egynéhány percznyi késéssel reggeli 6 óra 50 perckor a nagyszámú közönség éljenzése között kirobogott a pályaudvarból. A utasok több mint százan lehettek. A vonat két kocsival több volt mint rendesen és minden kocsi terve volt. A 7 óra 40 perczkor induló kassai személyvonat és a 7 óra 10 perczkor induló ruttkai gyorsvonatnál csak ismétlődtek az előbbi jelenetek. A kassai személyvonat volt a legnépesebb és ezen vagy kétszázan utaztak. A vonat négy kocsival volt több mint rendesen és két lokomotív vezette. Az ezután következő győri, aradi, szabadkai, zimonyi és nagyváradi vonatok mind, két-három kocsival iegtoldattak és majdnem zsúfolva voltak A reggeli 9 óra 10 perckor induló pécsi személyvonatot három kocsival kellett megtoldani, hogy a több mint háromszáz utast felvehesse. A pályaudvarban különben még az éj folyamán hozták be a tartalékkocsikat, melyeket aztán az egyes vonatok elindulásakor a vonathoz csatoltak. Hasonlóan még tegnap intézkedett a felügyelőség aziránt, hogy a podgyászfelvétel személyzete megszaporítassék. A személykocsik közül legjobban a másodosztályú kocsik teltek meg, míg az elsőosztályú kocsiknak voltak aránylag a legkevesebb utasaik. Vasúti körökben is nagy volt az érdeklődés s az államvasutak részéről megjelentek az indóházban Ludvigh Gyula igazgató-elnök, Schóber kereskedelmi igazgató, Balogh Gyula főfelügyelő a közlekedésügyi minisztérium részéről, Berényi főfelügyelő a forgalmis Forcher főfelügyelő a gépészeti szakosztály részéről. A vonatok rendezését és indítását pedig Merk állomásfőnök és Lachnit h. állomásfőnök vezették. Ami az érkezett vonatokat illeti, az első vonat a központi pályaudvarba pont 6 órakor érkezett Arad felől, ezen még közönséges utasok ültek. A második vonat Nagyvárad felől jött 6 óra 33 perczkor, ezen jöttek az első zónázók a főváros közelében levő állomásokról, mert zónajegyet csak reggeli 6 órától kezdve állítottak ki. A harmadik vonat volt a hatvani 7 óra 20 perczkor s a negyedik a győri 9 óra 45 perczkor. E két utóbbin már sokan jöttek zónajegyekkel. A reggeli forgalomnál jóval élénkebb volt a déli, mint ahogy azt a magyar államvasutak intézői várták. A déli órákban jóval a gyorsvonatok elindulása előtt sűrű tömegekben hullámzott a közönség a központi indóházban. Az utasok száma jelentékenyen emelkedett, olyannyira, hogy minden vonatot több kocsival meg kellett toldani, így megtoldották a predeáli gyorsvonatot négy kocsival, a bécsit két kocsival, a kassait pedig öttel. A bécsi gyorsvonat két mozdonynyal indult kl. Mind a kupék sűrűn megteltek utazókkal s az indóház csak úgy nyüzsgött az emberektől. Ami tehát a déli gyorsvonatokat illeti, azokban nem csalódtak a vasút intézői. Az utasok nagy száma miatt az összes gyorsvonatok több pereznyi késéssel indultak el. Egy-két vonat 15 — 20 pereznyi késést is szenvedett. De lényegesen emelkedett az érkezett utasok száma s állomási hivatalnokok állítása szerint ennyi utas csak ritkán érkezett meg a fővárosba. Így a kassai gyorsvonattal megérkeztek 390-en, a bécsi gyorsvonattal 180-an, a szabadkai gyorsvonattal 249 en és a nagyváradival 390 en. Átlag pedig ezelőtt minden vonattal 80—100 utas szokott volt elkezül . A déli gyorsvonatok elindulása alkalmával a podgyász-pénztárak körül tapasztalt tolongás következtében, mint értesülünk, a vasút igazgatósága elhatározta, hogy holnaptól kezdve a podgyász-pénztárak számát egygyel