Pesti Napló, 1892. október (43. évfolyam, 241-271. szám)
1892-09-01 / 241. szám
241. szám. Budapest, 1892. Csütörtök, szeptember 1.43. évi folyam. LlWW ■ ........ ^—■I Szerkesztőség: Ferencziek-tere, -Athenaeu m-é p ü I 81. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 8 hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postahelyedre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülüzetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések azIPesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A tanuló ifjúság. A mai nappal véget ér az úgynevezett holt évad és a közélet minden terén megkezdődik az újjászületés és az általános tevékenység. Utczáink megnépesednek egészséges, vidéki alakokkal és a sok, szépreményű, középiskoláit sikerrel elvégzett ifjú duzzadó életerővel lő fel a fő- és székvárosba, hogy itt magasabb kiképeztetését folytassa és hogy a fővárosban megszerezze mindazt, amire a mai kor gyermekének szüksége van, ha a világ nagy cháoszában az óriási versengés közepette fenn akarja magát tartani. Érdeke a fővárosnak épp úgy, mint az idesereglő ifjúságnak is, hogy egymással meglegyenek elégedve. Az ifjúság sok pénzt hoz ide, sok családnak nyújt megélhetést, behozza a kissé kozmopolita jellegű fővárosba az egészséges magyar nemzeti szellemet és hatalmasan élénkíti a fővárost; a főváros viszont megadja a fiatalságnak az európai műveltség és univerzális tudományosságnak minden feltételeit úgy, hogy ha a fiatal ember akar tanulni Budapesten, akkor tudni is fog sokat, mert megvannak hozzá pazar bőségben a segédeszközök. Szeptember elsejével tehát bevonul falaink közzé a lelkes ifjúság. Örömmel üdvözöljük őket és éppen azért, mert sorsuk iránt melegen érdeklődünk, el kell mondanunk teljes őszinteséggel aggályainkat is. Ezek minden tanév kezdetén önként felmerülnek. Ha mi most olyan úgynevezett alkalmi czikket írnánk a pályaválasztásról és kezdenénk beszélni bizonyos túlzsúfoltságokról, akkor valósággal falra borsót hánynánk. Elmondták ezt már mások számtalanszor, elmondtuk mi is elégszer. Bármilyen okos dolog legyen tehát a jó tanács, de legalább is felesleges az ma már, mert egy évtized óta meg lehetett arról győződni, hogy azok, akikhez a jó szó intézve volt, nem adtak semmit az érvekre és ment minden tovább a maga rész ösvényén. Ebben az évben mégis történt egy pár olyan új dolog, ami szükségessé teszi, hogy még egyszer megkérdjünk a szülőktől bizonyos dolgokat. Kérdjük, hogy az ügyvédi kar kebelében fölvetett nagy probléma, amit úgy hívnak : ügyvédek megélhetése és amivel az egész ország ügyvédi kara foglalkozik mostanában, még ez a nagy szociális tünet sem képes a gyermekeik jövőjéért felelős szülőket meggyőzni arról, hogy mily oktalan és minősíthetetlen dolog az tőlük, hogy fiaikat rajszámra küldik a jogi pályára? Eddigelé az elözönlést csak külső jelekből lehetett látni. Ha bármely kapura rá tekintettünk, azt tapasztalhattuk, hogy olyan ház van elég Budapesten, melyben több orvos is lakik, ám de olyan ház nincs, ahol legalább is egy ügyvéd ne laknék. E köztudat már elég aggodalmat okozott és megérlelte a gondolkozó fejekben azt a hitet, hogy a jogi pályára való özönlés valóságos társadalmi kalamitás, amit alkotmányos, szabad országban megtiltani ugyan nem lehet, de amit elfogadható eszközökkel feltartóztatni, igazán nemzeti érdek és a jövő nemzedék egy kézzelfoghatóbb előnye lenne. De amikor maga az ügyvédi kar, ez az önérzetes és rátartós része az intellingencziának, már oda jut, hogy félretéve minden álszégyent és büszkeséget, egész komolyan beszél a saját anyagi helyzetéről és sorsáról; mikor e végből Budapesten és Győrött konferencziáznak és keresik a kibontakozás útját, még akkor is oly mohón rohanni a túlzsúfolt pályára, ez már több, mint a délibáb kergetése. A magyar ügyvédi kar szabadelvűsége és a mai liberális korszellem bizonyára nem fogja dogmává emelni a numerus clausust. Ámde ebből nem következik az, hogy a szülők józan esze és gyermekeikkel szemben fennálló kötelességérzete ne vonjon határt az oktalan kapaszkodásnak, amelylyel azt vélik elérhetni, hogy fiaik csupa miniszterek, államhivatalnokok, országos képviselők, egyszóval »urak« lesznek. Nem gondolják meg azt, hogy ma már minden perre öt ügyvéd jut és hogy minden állásra nyolc miniszter, tizenkét államtitkár, ötvennégy főispán és négyszáznegyven képviselő szokott jelöltet protegálni! Pedig mily szépen és okosan lehetne ezt a fiatalságot ráterelni az élet minden foglalkozására anélkül,hogy egymást ennék meg. Arról már nem is szólunk, hogy mily égető szüksége van hazánknak mivelt magyar kereskedőkre és iparosokra. A szabadelvűség e dicső korszakában, az egyenlőség és testvériség századában, ha valamelyik úri gyereknek vagy »jó házból való« fiúnak, akinek még az apja mesterember, azt mernék ajánlani, hogy legyen kereskedő vagy iparos, nem bizonyos, hogy 24 óra lefolyása alatt nem kellenee lovagias elégtételt adni a sértő kifejezésekért ? De, ha ennyire nem is menne a dolog, az apprehenzió elmaradhatatlan volna. Tehát erről ne is beszéljünk! Beszéljünk csak arról, hogy mennyi üres tér van még az úgynevezett »tudományos« pályákon is. Ott van a gyógyszerészi pálya. Ott már csak lehet »urizálni« kényelmesen és mégis, mit tapasztalunk? Azt, hogy a gyógyszerészek alig képesek elég okleveles segédhez jutni és ebből gyakran nagy kellemetlenségek támadnak. Pedig ha ez a gyógyszerészsegéd jómódú ember, könynyen szerezhet vagy vehet magának már meglevő jogot is; ha pedig szegény ember, s bizonyosan többet kereshet provizor vagy segédi állásban, mint ha az ügyvédi irodában hónapokon át őrzi az elmaradhatatlan, de rendszerint üres Wertheim-kasszát. Ám hogy mennyire igazunk van, mikor ezt a veszedelmes állapotot kritizáljuk, erre nézve frappáns például szolgálhat az a helyes és okadatolt beszéd, amit vasárnap dr. Bethlen András földmivelési miniszter a kolozsvári állatkiállítás megnyitása alkalmával mondott. Azt mondta többek közt: »Üdvösen teszik uraim, ha oda hatnak, hogy sokan lépjenek az állatorvosi pályára, kik jogi vagy más pályára lépve, ezért tévesztenek; szerény, de mindig biztos pálya ez.« Igazán helyes, praktikus beszéd! Nemcsak azért helyeseljük, mert miniszter mondja, aki bizonyosan ismeri a tárcája keretében felmerülő szükségleteket és hiányosat, hanem helyeseljük azért is, mert magunk is tudjuk, hogy az ilyen állatorvosi állás, legyen akár megyei, városi, járási vagy állami, milyen tiszteséges pozíció a vidéken úgy anyagi, mint társadalmi szempontból is. A legkisebb faluban, ahol meglehetős vagyoni állapotok vannak, megkeres egy ilyen állatorvos 5-6 ezer forintot. Ugyan t, szülők, mit gondolnak önök, hány olyan ügyvéd vagy államhivatalnok van az országban, aki évenként becsületes után 5-6 ezer forintot képes megkeresni? Nem a közvetlen hatás reményében mondtuk el e szavakat. Tudjuk, hogy aki gyarló érettségi bizonyítványnyal jogi pályára akar lépni, az most már a behratás napján úgy sem fog a mi czikkünknek igazságot szolgáltatni azzal, hogy más pályára lép. Elmondtuk ezeket azért, hogy intésül szolgáljanak a jövőre nézve. És akinek van érzéke a korszellem iránt, aki látja, hogy a társadalomban való boldogulás feltételeit a gyakorlati pályákon ma inkább föl lehet találni, mint a diplomás nyomorúság útjain, annak nem hiába beszéltünk, igyekszik felfújni. Megkönnyíti neki a dolgot az, hogy Giers Berlinben volt s Németország nagy részén átutazott a nélkül, hogy csak egyetlen egy német politikai egyéniséggel érintkezett volna. Ebben nincs ugyan semmi meglepő, mert az orosz külügyminiszter, mikor szabadságidejét megkezdi, máskor is rendesen teljes inkognitóban szokott utazni. Mindazonáltal a francziák most különösen el vannak ragadtatva, hogy Giers és a németek közt semmi érintkezés nem folyt. Annál inkább ünnepük ők az orosz államférfiat, kinél Ribot külügyminiszter már a napokban látogatást fog tenni. Az is valószínű, hogy Carnot köztársasági elnök, ki legközelebb Szavojába megy, szintén találkozik Giers úrral, ki természetesen még nagyobb kitüntetések tárgya lesz, ha kúrája befejezésével esetleg Párisba is elrándul, miről azonban még senki sincs tájékozva. De valami nagyobb jelentősége Giers francziaországi tartózkodásának s az ottani államférfiakkal való érintkezésének nem lesz. Nem azért, mintha igaza lenne egy pétervári lapnak , mely távirataink szerint szükségesnek tartja figyelmeztetni a francziákat, hogy az orosz politika súlypontja Pétervárt van s nem ott, ahol Giers éppen tartózkodik, ki most formaszerü helyettest kapott s nem csinálhat politikát. Ez csak üres szofizmus, mely semmit sem jelent, mert ha van is otthon helyettese, a külügyminiszter mégis Giers, kiállásáról nem köszönt le, hanem jelenleg is felelős — legalább a czárnak — tárczája ügyeiért. De nem ezért nincs Giers francziaországi idézésének jelentősége, hanem azért, mert nem speciális politikai ezésből történt. Hogy az orosz-franczia szövetség megvan, azt Sándor eléggé megmutatta, mikor egy nagyherczeget küldött Nancy da Carnot úrhoz ugyanazon időben, midőn ő meg Vilmos német császárral találkozott. Azóta a két állam viszonyát illetőleg a legutolsó kétség is eloszlott. Ezt a tüntetést már túllicitálni nem lehet. Hogy Giers elfogadta a franczia szövetséget, hogy teljesen csatlakozott hozzá, abban kételkedni nem lehet, különben rég le kellett volna köszönnie. Ma már orosz külügyminiszter, mint olyan, aki teljesen az orosz-franczia szövetség alapján áll, nem képzelhető. Hogy ezek után Giers úr hol tölti szabadságidejét s kikkel érintkezik, az mellékes, mert Oroszország mostani zilált belviszonyai mellett azt kizártnak kell tartani, mintha azért ment volna franczia földre, hogy ott, a háborút a VazvRf.leu ,jövőre nézve előkészítse. Erre ok nem forog fenn, de másrészt az ínségtől, kolerától, pénzügyi nyavalyáktól sújtott Oroszországnak legelső sorban van a békére szüksége. A kétéves katonai szolgálat. Még nem tudni ugyan, hogy vájjon beterjesztik-e még az idén a német birodalmi gyűlésnek a katonai javaslatot, néhány német lap már is fejtegeti a különböző pártok álláspontját e javaslattal szemben. A legkimeritebben tárgyalja e kérdést a »Vossische Zei A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Rózsák közt. Irta: Á. Katona Clementin. II. Legelőbb is, a mint illik, magával a sugártermetű királyasszonynyal, dús lomb- és virágkoronáját kecsesen hordozó »Reine Marie Henriettel« kezdem. — Cseresnyevörös pompás toillettet visel, melynek gazdag szirom-fodrai legfinomabb théa-illatot árasztanak. Udvarának angol királyi vendége »Hermajesty« (a többször virító hybridák családjából) teljesen méltó hozzá eleganczia dolgában. Impozáns alakját szintén gyönyörű halványrózsaszínű s fölséges illatú rózsadisz fedi. Az angol fölség napraforgó-virágalakú rózsadiszét tartják a létező legnagyobb rózsafajnak. Föltalálója az angol Bennet, de Evans, a híres amerikai rózsatenyésztő 1885-ben bocsátotta világutjára. Az idei budapesti világkiállításon »Her majesty« nyerte meg királyunk kiváló tetszését. »Nagyság« tekintetében »Paul Neyron« a méltó lovagja, kinek teljes, pufók orczáin (tisztelet-becsület, de erősen emlékeztetnek holmi apróbb fajta káposztafejekre) sötét rózsapir ömlik el. Szintén a nagyon előkelő »többször virító hybrid« család tagjának vallja magát. Az angol felség kíséretében ott láttuk továbbá a hódító szépségű »Baroness White«-ot (fentiek fajából.) Dús lombfürtei közt, hófehér viaszból öntöttnek látszó tölcsér alakú rózsákat hord; lehelletszerűen sárgás rózsaszínbe játszó kelyhének szirmai megannyi parányi tömött fodrocskákra emlékeztetnek. A pikantériák kedvelőinek még azt is megsúghatjuk, hogy a fáma rebesgetései szerint »Baronesse Rothschild«-nek a sporthajtása. Mellette mindjárt, a bájos ifjú »White Lady« (thea hybrida) — akit csak 1890-ben mutattak be először a világnak — tűnik föl, tengerzöld levelek s félteljes tejszin-fehér magnolia virág alakú rózsacsokrával. A ragyogó »Lady Fritz William« (thea byb.) nagy és teljes barackvirágszínű toilettet visel, 1880 ban mutatták be. Félelmes vetélytársának tekintheti a nevének méltán megfelelő angol arisztokratikus szépséget, mylady »Pearl«-t (thea byb.), akinek gyöngyfehér toilette-jét rózsaszínű szegélyek díszítik. A karcsú termetű »Vicomtesse Falkenstein« (thea) szép fejét rózsaszínes ivoire kelyba, hófehér rózsák díszítik. A magas angol vendégsereg érdekességét csak emeli az a körülmény, hogy egy menyasszony is van közte, a szépséges »The bridethea) akinek teljes gömbölyű arozán lehelletszerű, epedő sárga szín ömlik el. Pazar öltözékének varázsát remek illatszerrel emeli, 1886-ban mutatták be. A kíséret lovagjai szintén megfelelő pompát fejtenek ki, így pl. sir »William Allen Richardson« (Noisette) a legfeltűnőbbek egyike. Fehéres sárga szegélyű, orániai sárga atlasz öltözéket visel s fölséges illatszert használ. Fajának egyik sajátsága, hogy a félig kinyílt bimbókorban még elragadóbbak, mint később. A remek »Klimbing Devonitis« (thea) — Devon angol grófságból — terebélyes lombnapernyővel kérkedik (kényelmesen elfér alatta kerti asztal székkel) melyről óriási fehéressárga rózsák csüggnek alá, rózsaszínes árnyalattal. Sötétzöld kabátja gomblyukában élénkebb rózsaszínű szirmainak szélei felé mindinkább halványuló rózsákat viselő nemes »Lewison Gower« lovag, a történelmi nevezetességű »Bourbon« családból. A régi nemesség soraiban is méltán foglalhat helyet »Mme Isac Pereire«, az első rendű szépség. Nagy, teljes és pazar, harmin vörös toilettet visel s nagyon pregnáns illatszert, 1880- ban mutatták be. Ennek frappáns ellentétét képezi a becses »Miniature« kisasszony, akinek zöld ruhája százszorszép csokrokkal van behintve; legalább annak látszanak a parányi, teljes, fehér rézsácskák. Míg az alacsony termetű, terjedelmes krinolint viselő »Mignonette« zöld lombszoknyája úgy veszi ki magát az ő apró rózsaszínű rózsácskáival, mintha megannyi égő csókot szórt volna rá a szerelmes természet ujja. Növésre nézve »Mademoiselle Cécilie Brunner« sem sugárabb. Előbbihez hasonló apró rózsadíszt hord, csakhogy ezek sötétebb sárgás-rózsaszinüek s mintha fényes selyemből volnának. Főleg egész csokrokat képző, félig kinyilt parányi bimbói elragadok. De a különlegességek kedvelői, azok, kik a »fehér holló«, »fehér fecske« s »fekete hattyúért“ lelkűlnek, kétségkívül leginkább fognak gyönyörködni a par force rózsa-rangba emelt bengáliai »Viridiflora« zöld nyitásaiban; egyik makacs sajátságukat képezi, hogy mihelyt csak szerét ejthetik, sietnek visszafajulni ős eredetük, azaz zöld lombjaikhoz, színte úgy is teljesen hasonlók maradnak azokhoz. Kell-e mondanom, hogy ez exczentriczitás föltalálói angolok, név szerint : Bambridge és Harrison urak? Pedig engedjenek meg e tisztelt urak, haha már színbeli exczentriczitás kell a rózsák illatos birodalmában, bizonynyal sokkal szebb a »rózsa-czigányleány«, a híres »Alsace Lorraine« (többször virító bgb.) Mindenki előtt ismeretes, mily óriási hullámokat vert föl egykor a műkertészet terén s ebből kihatólag az egész társadalomban, a fekete tulipán feltalálása, évtizedeket tartott forrongásban Európaszerte de főleg Hollandiában. Ha a fekete rózsáé nem is idézett elő ekkora fáradalmat, minden esetre erősen izgatta az illetékes körök dicsvágyát, élénk versenyre sarkalva azokat, míg hosszas fáradozás után végre — 1880-ban — a franczia Duvanak sikerült e feladat megoldása, nagy szenzácziót s egyszersmind kitűnő üzleteket csinálva vele. De az ő »Alsace Lorraine«-jének feketesége sem veendő a szó legszorosabb értelmében, olyan forma lévén az, mint az egri boré, mely csak árnyékos helyen látszik tiszta feketének, míg napvilág elé tartva, bordeaux-vörös alapszint árul el. A művészet birodalmához vajmi közel esik az irodalomé ! Márpedig »Aisa ce Lorraine,« mint a kiváló zenei tehetséggel megáldott czigányfaj egyik tagja, kétségkívül a rózsa-udvar kamara-művésznője s szép holdsugaras nyári éjeken — amilyenek csak a Margitszigeten vannak — bizonynyal bűbájosan zeng tündéri éneket a körülte elterülő mély csöndben; de csak a rózsák s éjféli tánczukat lejtő vilik hallhatják. Az újkori »Sappho« (thea) —mely még csak 1890-ben tűnt fel a világ színpadán — a költészetet képviseli (valaminthogy egy jól szervezett udvartartásból sem szabad e két elemnek hiányoznia.) S a p p b a kisasszony lantját sötét és világosabb sárgába játszó, nagy, teljes, gömb alaku rózsák díszítik, aranyfényben csillogó kehelylyel, mig a bimbók kékes rózsaszínben játszanak. De mit ér a költészet és irodalom, ha nincs kiadó! — Szerencsére ott van a hírneves »W. F. Bennet« (thea byb.) a »London News« kiadójának képviselője. Prózában beszélve, ez ama hires rózsa, mely W. F. Bennetnek, a világ legelső illusztrált lapja kiadótulajdonosának van ajánlva (kitől nevét is nyeri), s melyet általánosan, egyszerűen »5000 dolláros rózsának« hívnak, egyetlen példányát (persze a monopóliummal együtt) ez összegért vásárolván meg e világ föltalálója, Bennettől (fentinek csak névrokona), Evans, a híres amerikai rózsakertész, 1886 ban engedvén ezt át a közforgalomnak. Félteljes, nagy, fényes kárminvörös nyitások s felséges illattal dicsekszenek Mai lapunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Budapest, aug. 11. A jövő évi költségvetés végleges megállapítása tárgyában a tanácskozásokat a »Bud. Corr.« szerint nem kezdik meg szeptember 10-ike előtt. Giers Francziaországban. Az orosz külügyminiszter tudvalevőleg egy franczia fürdőben, Aix-les- Bainsben tölti szabadságidejét s természetes, hogy a párisi sajtó ezt ismét nagy politikai eseménynyé Vadrózsa kisasszony. — Elbeszélés. — Irta: Kövér Ilma. 14 Szent-Tamásy hangja mind halkabbá vált; már alig lehetett hallani a suttogásszerűn kiejtett szavakat, amint, szinte önkénytelenül, folytatta— Mondd, édes, drága kis Abigailem, mondd el bánatod okát. Te ... te — szeretsz valakit, aki bizonyára nem méltó a vonzalmadra ... ? Ez utóbbiakat reszkető hangon ejtette ki. — Oh, ne sértse őt e föltevéssel, — vágott szavába fölgerjedve s mély érzéssel Abigail. A leánykának e különös tiltakozása végképpen kihozta Szent-Tamáryt a bátya szerepéből, de hirtelen legyőzte fölindulását; testvér voltát azonban tökéletesen megtagadva, némi sarcasmussal kérdezte : — Ah, hát olyan magas piedestálon áll a kis vadrózsa szemében az a Gencsi Kálmán ? Abigail csodálkozó és sértődött kifejezéssel kapta föl fejét. — Gencsi! ? . .. — Akkor hát .. . Mágocsi ? . . . A leányka mind méltatlankodóbb kifejezéssel nézett gyóntatójára. — Ő sem ? . . . Tehát — Lőrincz . . . Vadrózsa most már nem tartóztathatta vissza könyeit, melyeket eddig is nagy önmegtagadásába került elfojtani, és fájdalmasan megbántódva, valódi gyermekes szemrehányással tört ki: — Oh, ön soha se lehetne az én testvérbátyám, hisz olyan kevéssé ismer, hogy én ezek egyikét is szeretni tudnám ... — És mégis szereti ?... vágott szavába, fölszökve helyéből a mérnök. Kit... kit tehát ? ... — Azt soha se fogom megmondani, mert hiszen nincs senkim, a kinek megmondhatnám !... Leborult a zongorára és keservesen zokogott. Szent-Tamásy egy ideig csak tehetetlenül bámult, míg végre csendesen oda lépett, a siró leányka fölé hajolt és lágy, gyöngéd hangon suttogja : — Az imént azt mondta, hogy én reám nem neheztel úgy, mint a többire; hát... hát mondja meg nekem. A leányka szinte idegesen ugrott föl. Orczái égtek, szemei könyöktől csillogtak, és lázasan remegett a hangja, amint heves tiltakozással fölkiáltott: — Önnek?! ... Önnek legkevésbbé mondhatom ! Mielőtt a mérnök egy szót is szólhatott vagy egy mozdulatot tehetett volna, hogy visszatartsa, a kis vadrózsa kiszökött a nyitott ajtón s a parkba menekült. Vili. — Ejnye, ni... csakugyan! ... Hát maga az édes Bélám, és — magányosan ? ... De hisz Abigail idehaza van. Abigail! Abigail! nem láttad, hogy vendég jött? ... Abigail! Hol lehet az a leány! ... — Ejnye, ejnye, milyen sokáig ott felejtkeztem annál a Magocsinénál. Bocsásson meg, édes mérnök úr, Szihák Dóri néni. Szent-Tamássy a terrasseon állt, midőn az orvos és nővére hazajöttek s a legnagyobb zavarral üdvözölte őket, mivel tekintete egészen más irányban révedezett és csak akkor vette észre Kenczeyt, midőn ez már közvetlen közelébe ért. Még alig hogy a küszöbön betette lábát a ház ura, már nyomában voltak a rendes esti látogatók, akikkel egyidejűleg Edith is megérkezett. A mérnöknek tehát alkalma sem volt megnyugtatni az egyedülisége fölött sopánkodó Dóri nénit, hogy nem volt ő folyton magányosan, csupán most, pár pillanat óta, nem lévén bátorsága követni a kis vadrózsát, akit azóta hiába vár vissza. Mély hallgatással tért ki a köteles felvilágosítás elől. De különben is egész ott idézése alatt föltűnően hallgatag volt és mihelyt az illem megsértése nélkül tehette, búcsút vett a doktoroktól. Kenczey szívélyesen marasztalta s úgyszólván sértődve kisérte a parkon át. Mikor a doktor visszatért, Edithtel találkozott a terrasseon. Hol voltál papa ? — Azt a makacs Szent-Tamásyt kisértem el egy darabig. Rá akartam venni, hogy maradjon itt vacsorára, de olyan hajthatatlan, mint a makranczes gyermek. Holnap délelőttre átigérkezett. Hanem olyan idegenszerű ábrázattal és annyi solennitással jelezte e látogatást, mintha legalább is valami párbajsegéd volna, aki az ellenféllel akar értekezni. Edith jóizűen fölkacagott. — Ilyen ünnepélyes látogatás ?!... Ennek valami különös, valami misztikus czélja van, papa. Talán valami nagy titkot akar előtted fölleplezni. — Nagy titkot ? Miféle nagy titkot ? — Ki tudja ?... Folyton nevetett és követni akarta atyját a szalonba, de Abigail, aki már jó ideje a terrasse egyik zugába volt félrehúzódva, útját állta. — Mit nevetsz ? — Hát te honnan kerülsz ide ? hisz már egy óra óta keresnek. — Mit nevetsz ? — ismételte csodálatos, fenyegető hangon Abigail. tunga, mely a következő eredményekhez jut. Azt ez a lap eleve kizártnak tekinti, hogy a nemzeti szabadelvűek, bármennyire lépjenek is sorompóba a birodalom védképessége érdekében, képesek volnának a létszámot emelni s 80 millió márka új évi adót engedélyezni a két éves szolgálati idő törvényes életbeléptetésének ígérete nélkül. A czentrumról ellenben azt hiszi, hogy feltétlenül rendelkezésére állana a kormánynak, ha megkapná a szükséges ellenszolgálatokat az egyház és iskola terén. A szélsőjobboldalról azt hiszi a »Vossische Zeitung« hogy egyik szemével sírva, a másikkal nevetve fogadná a javaslatot. »Küzdeni fog a kétéves katonai szolgálat ellen, akár törvény szerint, akár tényleg behozatik és újra lelkesül a katonai költségvetés emeléséért és szívesen áldozna más emberek zsebéből még 80 milliónál többet is, csak megmaradjon a szeszadónál az ajándék. Bírja-e majd Caprivi klerikális-konzervatív többséggel keresztülvinni a katonai javaslatot? Amint az egyház csak annak áll szolgálatára, aki őt szolgálja, épp úgy nem támogatja ingyen a czentrum. Képes-e a birodalmi kormány az ultramontánok követeléseit teljesíteni? Hát »a do ut des« politikája szenvedélyes harczra vezesse « a lakosságot, harczra, mely csak az iskolai törvényért vívandó küzdelem kezdetét jelentené?« Avakumovics szerb miniszterelnök a napokban egy külföldi hirlapíróval meginterviewáltatta magát. A szerb kormány új elnöke igen szeretetre méltó ember lehet, de vagy nem sokat tud mondani, vagy üres frázisokkal igyekszik leplezni gondolatait, mert nyilatkozataiban alig van valami figyelemre méltó. A többek közt panaszkodott, hogy a magyar, osztrák és német sajtó kevés kivétellel elítélte a szerb liberális kormányt, mielőtt tetteit bevárta volna. A miniszterelnök felhozta, hogy kivéve őt magát, ki pedig eddig sem adott okot a bizalmatlanságra, a kabinet összes többi tagjai új emberek, ámbár már az előbbeni kormányok alatt is szolgáltak, de nem politikai állásban, őket tehát mindenesetre korai elítélni. Erre csak az a megjegyzésünk, hogy ha a külföld egyenként nem is ismeri az új szerb minisztereket, nagyon jól ismeri a zászlót, mely alatt a nyilvánosság elé lépnek s ez a zászló méltán bizalmatlanságot ébreszthet mindazoknál, kik nem az orosz politika járszalagán haladnak. Avakumovics úr azután élesen elítélte az előző radikális uralmat, mely a többek közt a parasztságot elszoktatta az adófizetéstől; csak a múlt évi adóhátralék 5 milliót tesz; az új kormány meg fogja a parasztoktól is kívánni, hogy teljesítsék az állam iránti kötelességeiket, másrészt meg akarja szüntetni az összes monopóliumokat. A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy a skupeticában többségre remél jutni, hogy továbbá a minisztertanács Natália exkirályné ügyével még nem foglalkozott mert a királyné még nem fordult a kormányhoz , de ha ezt tenné, a liberálisok azon álláspontnak megfelelően fognak határozni, melyet előbb az ellenzék padjain képviseltek.