Pesti Napló, 1894. március (45. évfolyam, 60-89. szám)
1894-03-01 / 60. szám
0 Budapest, csütörtök getlenségi nép. Kár is volt olyan sokat nyomorgatni ezt a népet. E néppel, ezzel a függetlenségi párttal talán még kormányozni is lehet Magyarországon Wekerleéknek, ha megcsinálnák az önálló magyar bankot és egyéb követeléseit a függetlenségi párt programmjának. No de hisz erről nincs szó, a segédcsapatok csak az egyházpolitikai programmra vétettek igénybe, a jövő képviselőválasztásokon kerületeikben ismét a főispán jelöltjeivel fognak találkozni. Ám ez nem von le semmit a függetlenségi párt politikájának őszinteségéből. Ők épp oly önzetlenül szövetkeznek a szabadelvű párttal, amely nagylelkűen pártolja Kossuth Lajos Wekerle Sándort. A függetlenségi párt hozzájárulásával tehát a vasárnapi liberális nagygyűlés impozáns demokratikus nyilatkozat fog lenni a kormány mellett az ő egyházpolitikájának pártosai részéről. Természetesen, akik ellenesei e politikának, nem vesznek részt e népgyűlésen. Hatása a nagy tüntetésnek szorítkozik azokra, akik abban részt vesznek. Mert a kormánypolitika elleneseire hatással e tüntetés hogyan lehetne? A katolikus nagygyűlés sem térítette meg Beksics Gusztávot s a liberális sem fogja megtéríteni Tódor Józsefet. A képviselőházi szavazatok meg vannak számlálva s a kormány részére a nagy többség biztosítva van. A főrendek népgyűlések által meg nem nyerhetők, ezekre más eszközökkel igyekszik hatni Wekerle. Minek tüntetnek tehát? Ki ellen? Senki ellen, csak maguk mellett. A kormány tüntet, mert a saját pártjában nem bízhatott. A kisebbség ellen tüntetni felesleges, mindenütt inkább a kisebbség és az ellenzék szokott tüntetni a kormány ellen, mert hiszen gyávaság színét viselné, ha a hatalmas a gyöngébb ellen tüntetne. Tudja különben a kormány jól, hogy akik ellenesei reformjavaslatainak a képviselőházban, azok férfiak, akik meg nem félemlíthetők, azok egyrésze függetlenségi párti, egyrésze szabadelvű párti volt idáig, egyrésze nemzeti párti magas ideálokkal a magyar nemzeti állam megalkotására. Vagy talán a felekezeti háborút akarja a kormány szítani ezzel a tüntetéssel ? Képtelenség ilyet feltenni róla, hiszen elég baja van anélkül is, s hogyha az ő népgyűlése a papok elleni izgatásra szolgálna, ezzel a kormány ügyének ártana legtöbbet, így tehát a kultúrharcnak ez a dőlt meg a vendégének. A többi közt volt benne egy féltucat metszett pohár angolosan, finom francia tükörüveg-szelet, kirántva, vagdalt velencei kristály, füstölve, csemegének pedig agát-bombonok. A csodabogár-vendégnek roppantul tetszett ez a kis menü ... — Csak nem akarja azt mondani, hogy meg is ette? kiáltott föl Mr. Bouverie elképedve. — Nem, felesé Jackson. — Odáig nem jutott a dolog. Azzal köszönte meg a Jim vendégszeretetét, hogy ő a magánéletben nem él hivatalos koszton. De mindez csak annak az előzményéül szolgáljon, hogy Jim hogyan jutott az ő szabadalmazott lábainak a feltalálására. A csodaszülöttekkel való különféle ismeretségei folyamán csak természetes, hogy megismerkedett a lábatlan emberrel is és mivel mindig azt szerette cselekedni, aminek a megtevése más embernek még csak eszébe sem jutott, sétálgatni szeretett volna azzal az emberrel. Amint ugyanis meglátta azt a lábatlan istenadtát, amint ott ült az emelvényen és csekély heti gázsiért mutogatta lábatlan voltát a jó népnek, Jim barátunkat — mint nekünk mondá — őrült vagy szállta meg, hogy egy kis versenyfutásra hívja ki a nyomorékot. Persze, nem hívta ki, mert ez gúnyolódásnak látszott volna és Jim sohasem volt hitvány ember. Részvét szállta meg a lelkét a lábatlan ember iránt. Sajnálta volt annak idején a tetovált embert, azt az emberi chrome-t, amint ő nevezte, szánalmat érzett a csontváz-ficsur meg a kétfejű ember iránt, akinek két annyit kellett költenie kalapra, mint más embernek; de végre is, ezek az emberek mind járkálhattak és egy vagy más módon élvezhették az életet, de a lábatlan ember nem. Neki folyvást egy helyen kellett csücsülnie. És ha mozogni akart, vagy kocsiban kellett magát tolatnia, vagy a kezén járnia, és sem az egyik, sem a másik nem volt kellemes. Jim hát, mint afféle jó lélek, nagy rokonszenvel volt iránta, sokat járt hozzá s egyszer el is vitte magával kocsikázni a Central Parkba. Akkor fogamzott meg agyában a „szabadalmazott lábak“ nagy gondolata. Beszéltette az emberét, s az elsopánkodott neki, hogy miért nem olyan ő is, mint más ember. A szegény nyomorék egészen ékesszólóvá lett és határozottan kijelentette nevezetes momentuma reméljük el fog múlni provokáció nélkül, mert ezt követeli a kormány érdeke. Így tehát a nagy tüntetés ártatlan természetű lesz és csak arra való, hogy Wekerlének és a szabadelvű pártnak szövetségét a függetlenségi és negyyvennyolcas párttal állandósítsa. Egy pártfúzió a népgyűlésen, vagy annak bevezetése. Ennek is nagyon örülök, hogy a függetlenségi párt a szabadelvű párt által kormányképesíttetik. Hisz nemsokára bekövetkezhetik, hogy Tisza Kálmán szegre akasztott régi elveit leakasztja s akkor a vasárnapi nagygyűlés után mi sem áll útjában annak, hogy egy új fúzióban egyesüljön a szabadelvű párt a függetlenségivel. Nemzeti irányunkból ez sem vethetne ki bennünket, akik saját meggyőződéseinket követjük. És a magyar nemzet a mi ellenzékünktől akkor sem fogja megvonni támogatását, ha a függetlenségi párt a szabadelvű párttal összeolvad. 1894. március 1. 60. szám BELFÖLD, a Házban felkeltett. Míg Szentiványiban az egyházának érdekeit hűen ápoló protestáns hazafi szólalt meg a nemzet gyűlésén, addig Hodossyban a jogászi lelkiismeret adott hangot a hazafi aggodalmainak. Az a jogászi lelkiismeret, melynek vannak eszményei, de nincsenek bálványai, mely nemcsak puszta jelszavakat akar beigtatni a törvénykönyvbe, hanem keresi az utat és biztosítani akarja a módokat, hogy ezek az eszmények meg is testesüljenek. Az organizatórius alkotások barátja és híve szólalt meg benne, aki teremteni akar, de utálja az üres sablonokat, melyek felállításában mások a teremtés munkáját már bevégzettnek is hiszik, akár jóhiszemű tudatlanság, akár merész hazard játék vezesse őket, midőn így járnak el. Ezt a törvényhozási lelkiismeretlenséget sújtotta porba Hodossy tegnapi beszédében az a jogászi lelkiismeret, mely a következetességet nem puszta jelszavak kodifikálásában, hanem abban látja, hogy egy élő intézményt kell beilleszteni a nemzeti test organizmusába az életképességnek összes feltételeivel. Ez a jogásznak igazi vallása, melyhez Hodossy mint hazafi sem lehetett hittelen. Ez Szentiványinak átérzett hazafisága, melynek oltárán mint egyházának is hü fia áldozott. Szentiványi Árpád—Hodossy Imre. A képviselőházra rendkívüli hatást gyakorolt ma az a beszéd, melyben Szentiványi Árpád fejtette ki a maga álláspontját, elítélve a kormány házasságjogi törvényjavaslatát s azzal együtt az egész rendszert, mely az egyházpolitikai reformok tartalmát képezi. Oly egyszerű volt e beszéd, mint az igazság a maga keresetlen mezében és mégis oly hatalmasan megremegtette a hallgatók lelkének húrjait, mert mindenki érezte, hogy a lelkiismeret szava az, mely abban visszhangot talált. Mély vallásos érzelem, igaz hazafisággal párosulva vonul át a beszéd egész eszmemenetén s ez a kettő megtalálta a valódi összhangot, midőn a szónok azt az óvó figyelmeztetést intézte a javaslatok pártolóihoz, hogy ne bontsák egymással harcba szálló felekezetekre az egységes magyar nemzetet. Ez az a felekezetiség, mely egymaga is hazafiság és ez az a hazafiság, mely egyházát azért szolgálja, hogy minden felekezet tagjai közös hazájának boldogulását mozdítsa elő. És ha valami növelheti e beszédnek tartalmilag is nagy jelentőségét, az az, hogy azt oly protestáns férfiú mondta, aki hitsorsosainak osztatlan bizalmát bírja, aki a legnagyobb tiszteletnek tárgya s aki a felvidéknek viszonyait éppen azon szempontokból, melyek állami tekintetben rendkívül nagy sulylyal bírnak, nemcsak alaposan ismeri, de éppen hazafias érdekben ott a legnagyobb buzgalmat fejti ki. A keresetlen igazság elemi erejének az a hatása, mely ma Szentiványi Árpád beszédét emelte magasra, ugyanaz volt, mely tegnap Hodossy Imre beszéde alatt nyilatkozott. E beszédben is az eszményi hazafiság domborodott ki, párosulva egy másik nagy erkölcsi tényezővel, amely két tényezőnek összeforrása magyarázza meg ugyanazt a velőkig ható érzést, melyet mind a két beszédeimnek, hogy jobban szeretne éhen halni két lábbal, mint holtig biztosítva lenni heti 25 dolláros szerződésről, lábatlanul. Nem szereti a hivatását, monda, de hát nem tehet egyebet, írógép-munkával nem foglalkozhatik, mert az ilyen embernek, ha sok a megrendelése, sokat is kell járnia; azonkívül pedig a nevelése kissé el volt hanyagolva s a helyesírása nem éppen alapos. Egyéb nekivaló foglalkozást sem űzhet egy s más okból, s igy semmi mást nem tehet, mint azt, hogy csodabogárként mutogatja magát pénzért. A legrosszabb a dologban — mondá — az, hogy szerelmes a háziasszonya leányába, de sohasem juthat eléggé a közelébe, hogy udvarolhasson neki, nem viheti el sétálni és egyáltalában nem kedveskedhetik neki olyan módon, amint a leány megkövetelhetné — és mindezt csak azért, mert nem tud járni. Reszkető hangon téve hozzá, hogy mennyire nem járja az, hogy a fiatalember elvigye az imádottját a színházba s a darab végeztével fölkérje, hogy vigye le őt az ölében, vagy a jegyszedővel vitesse le magát egy fél dollárért. Jim erre azt kérdezte tőle, hogy miért nem vesz magának egy pár mesterséges lábat, s a nyomorék válaszából megtudta, hogy nincs olyan láb, mely az ő testalkatának megfelelő volna. Megvehetné ugyan a legfinomabb falábakat a világon, de a mai viszonyok közt sehol sem vásárolhatná meg az erőt és módot ahhoz, hogy járjanak is a törzse alatt. — No majd szerzek én magának egy párt, mondanim a maga heveskedő modorában. És miután szavát lekötötte, be is kellett váltania, és hogy beválthassa, föl kellett találnia a kérdéses lábakat. Munkához fogott hát. Éjjel-nappal, ébren és álmában, ezen törte a fejét hetekig, és végre csakugyan előállította a modelt. Egyszerű gépezet volt s a tulajdonosától csak azt kívánta, hogy egyensúlyban tartsa magát, mert a lábak maguktól mozogtak egy elmés készülék segítségével, amelyre Jim roppant büszke volt. A gépezet hátul volt s egy kulcscsal való felhúzás hozta működésbe, míg oldalt egy sor különféle gomb a sebességét szabályozta. A lábak, ha senki sem ült rajtuk, öt perc alatt be tudtak járni egy kilométert, ha pedig futólépésre voltak az ügyvédi kamarák és a házasságjog. A budapesti ügyvédi kamara jövő vasárnap rendkívüli közgyűlést tart, mely a kötelező polgári házasság kérdésében fog nyilatkozni. A rendkívüli közgyűlés egybehivását a fővárosi ügyvédi kar több tagja szorgalmazta, akik e részben indítványt terjesztettek a választmány elé s ennek megfelelőleg hivta egybe a kamara elnöke a közgyűlést. Nem is szükséges mondanunk, hogy a kormány nagy tetszésével találkozik ez a mozgalom s bizonyos, hogy, ámenedben a rendkívüli közgyűlés a kormány egyházpolitikai álláspontja mellett fog nyilatkozni, ezt a tényt maga az igazságügyminiszter úgy fogja tekinteni, mint amelyre javaslatainak érdekében büszkén hivatkozhatik. De éppen ennél az alkalomnál lép kirívólag előtérbe az az óriás nagy különbség, mely egyrészről az ügyvédi kamaráknak mostani, politikai színezettel is bíró állásfoglalása, másrészről ama figyelmeztetései és határozatai között létezik, melyeket évek hosszú során át szigorú igazságszolgáltatási és általában jogi kérdésekben hangoztattak, mondhatni, állandóan sikertelenül. S mikor az ügyvédi kamarák vagy szoros értelemben vett igazságügyi reformokat sürgettek, vagy a létező törvénykezési bajok orvoslását kérték, vagy követelték, mindez a kormánynál süket fülekre talált. Ennek sajátszerű kompenzációját képezi az a jóakarat és helyeslés, melyet a kormány az ügyvédi kamaráknak az egyházpolitikai reformra kedvező, tehát nem szorosan vett igazságügyi körben mozgó határozatai iránt tanúsítani méltóztatik. Ha a cél az volt, hogy az ügyvédi kamarák ezt a különbséget a kormány magatartásában kézzelfoghatólag a világ elé állítsák, alig választhattak volna erre alkalmasabb eszközt s különösen a budapesti kamara alig dokumentálhatja ezt a különbséget kézzelfoghatóbban, mint ha oly határozatot hoz, mely a kormányra nézve politikai tekintetben kívánatos és kedvbeigazítva, felényi idő alatt tudták megtenni ugyanazt az utat Az első próbán, mely a város felső részének egyik széles útvonalán tartódott meg, reggeli öt órakor, mikor még senki sem járt künn, olyan lépésben indultak meg, hogy Jimnek lovasrendőrt kellett utánuk nyargaltatnia, hogy elfogja őket — mert különben belefutottak volna a Harlem vizébe, vagy nekimentek volna valaminek, s ez egyik sem lett volna kellemes a feltalálóra nézve, habár gyönyörűséggel szemlélte csodálatos gyorsaságukat. Ha magukra hagyva, harmadfél perc alatt egy kilométert tudtak befutni, semmi kétség sem lehetett benne, hogy egy rajtuk ülő józan gazda vezetése alatt ugyanazt az utat meg fogják tenni három perc alatt — oly sebesség, aminőt még emberi láb eddig ele el nem ért. A nyomorék felpróbálta a lábakat s egy-két bukdácsolás után, amik nem tettek benne nagyobb kárt, mint mikor az embert a bicikli veti le, pompásan megült rajtuk — a Jim és a saját nagy gyönyörűségére. Jól is lett volna így minden, ha Jim egy szerencsétlen pillanatban el nem árulta volna a nyomoréknak a gépezet titkát, hogy tudniillik a lábak sebessége mekkorára fokozható. A nyomoréknak ugyanis sporthajlamai voltak, és az a vágya, hogy az atlétika terén kitüntesse magát, annál nagyobb volt, minél kevésbbé lehetett eddig elé módjában bárminő e nembeli kísérlet. Mikor tehát a lábak teljesen a hatalmában voltak, nem szólt Jimnek semmit, hanem egyszerűen jelentkezett néhány nyilvános futóversenyen és természetesen mindenkit legyőzött. Jim semmit sem tudott eme viselt dolgairól, mígnem egyszer kimenvén egy előkelő atlétikai klubnak a versenyére, hogy megnézzen egy híres kengyelfutót, akiről mindenki beszélt: hüledezve látta, hogy az a kengyelfutó senki más, mint az ő lábatlan barátja és szabadalmazott lábai. Szó sincs róla, nagyon büszke volt találmányának a sikerére, de sokkal jobbhiszemű ember volt, semhogy részese szeretett volna lenni a közönség rászedésének és a versenyző bajnokok becsapásának. — Hát nem lehetett látni, hogy azok a lábak nem igazak? — kérdő Mr. Bouverie.