Pesti Napló, 1894. november (45. évfolyam, 302-331. szám)

1894-11-11 / 312. szám

312. szára. Budapest, vasárnap ___________PESTI NAPLÓ._________ t 1894. november 11. 7 A Gremonai hegedűsnél, a Pesti Napló­ban már kö­zölt meséjéből kitetszik, hogy a szövegcselekvény, ha nem is gazdag felizgató mozzanatokban, de apró, hangulatos inci­denseivel, hálás anyagot nyújt a zeneírónak, különösen lírikus érzelmek ecsetelésére. S az egész mű ereje is épp ezen fordul meg. Habár­, amikor e szöveg zenéjét megírta, határozottan oly szerencsés lírikus hangulat befolyása alatt állott, amely neki gazdagon öntötte úgy a melodikus ere­ket, mint a lírai lendületeket. Hogy a tisztán lirai részek­kel egységesebben tudott elbánni, mint amazok keverésé­vel, ezt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy ugyanakkor a lirai hangulat erősebben lüktetett ereiben. Ebből folyt az­után, hogy ahol az erősebb szenvedélyekkel szemben egy- egy motívumot, egy-egy melodikus frázist megragadott, ott ahhoz kelleténél is erősebben ragaszkodott s az oly he­lyeknél, mint például a Sandró és Giannina közti első szerelmi eskünél, a Filippo­­és Giannina közti ér­­zelmi összeütközésnél s a Sandró és Filippo közti igazán drámai karakterű bonyodalomnál nem dombo­rodnak ki kellő mértéktartással az érzelmek zenei fokozásainak plasztikus vonalai. E részletek azt a hatást teszik, hogy h­a mindezeket legalább 10—15 perc­nyi zenével megrövidítené, összébb vonná, azok hatása sok­kal egységesebb lenne. A ma uralkodó kozmopolitikus zenedrámai stílushoz hű operaírók különben rendesen eb­ben szoktak túllőni a célon. Ettől eltekintve, vannak a műnek kiváló szépségei, amelyekről csak a méltó elismerés hangján szólha­tunk, s amelyeket magyar zeneköltővel szemben kon­statálni őszinte örömünkre szolgál. Ilyen mindjárt a bevezető instrumentális rész, amely az egész ope­rán keresztülvonuló motívumokból plasztikusan van megalkotva s hatásos felfokozásban végződik. Az első műhelyjelenet inaskórusának divajkodó, zűrzavaros hangja, pezsgő ritmussal van ellátva, amely még inkább nyer érdekességben akkor, amikor Ferrari megjelen köztük s a hegedű dicsőitésére szóló strofikus dallamát, pikáns jellegű karrefrénnel kíséri. Később, midőn Giannina magára ma­rad, s a szerelmi lemondás fájós dalát énekli, leghangula­tosabb számát halljuk az operának. Az ezt követő szerelmi duó Sandro és Giannina közt, szintén lendületes szám, de rövidebbre szabása csak előnyére válnék. Ferrari bordala kissé lapos ritmikájú. Azután, midőn Filippi magára ma­rad, sorsa felett ábrándozik s utóbb Gianninával áll szemben, akinek kérésére hegedül, akit játékával meg­indít s akinek szerelmet vall, ez az opera „piéce de resistance“-ának nevezhető. Itt Hubay lírája teljesen elemében van nemcsak mint hegedűvirtuóznak, hanem itt egyszerre kitör belőle a magyar érzésű művész is, aki Filippi hegedű-fantázirozásába igen szépen beleszövi még a Cserebogár népdal motívumát is. E szám, az operának mindig erős vonzerőt fog kölcsönözni, majdnem akkorát, mint Massenet Navarrai leányának a bájos nokturnéja. Az erre kifejlődő duó is egyike a legszebben megrajzolt szá­moknak. Ami még ezek után következik, azok közt egye­dül még csak a Filippó és Sandro közti összeütközési duó emelkedik ki lendületesebb krescendókkal, amelyet azonban szintén előnyös volna összébb vonni.­­ A második rövid képet az elsőtől csak a függöny legördülése választja el, de a zene nem szűnik meg tovább folyni. A díjkiosztási ünnepélyt meg­előző utcai tánc­zene, a podeszta rövid monológja s Filippi resignáló átruházása Gianninára az elnyert díjnak, e kép­ben már megszokottabb frázisokban s zenekíséretben nyi­latkozik. E jelenet csakis a záró ensemble-ban magaslik ki még egyszer, hogy az egésznek­­ lendületes bevégzést biztosítson.­ A zenemű elősorolt kimagaslóbb részei, bőséges kár­­pótlást nyújtanak azokért a kevésbbé figyelemfokozó rész­letekért is, amelyekkel bizony a legmonumentálisabb ope­rákban is találkozhatunk és jó lélekkel elmondhatjuk az egészről, hogy azzal a szerző igen előkelő nívón álló mű­alkotást nyújtott. Ami az opera hangszerelését illeti, az mindvégig a hangszerek technikai ismeretéről s a hang­szer­kezelés tudásáról tanúskodik. * Az Opera mai premierjének oly fényes volt a sikere, hogy az Operaház annál esetben alig tudunk hozzáfoghatót. A közönség, mindjárt az előjáték után zajos tapsokban tört ki, amelyekből ki sem fogyott aztán az egész előadás alatt. Nyílt színen is megtapsolták az egyes szereplőket: A.­Wein Margitot (Giannina), Arányit (Sandro), Takácsot (Filippó) s Ney Dávidot (Ferrari), akik mindnyájan fel­adatuk művészi magaslatán álltak s úgy énekükkel, mint játékukkal teljesen érdemesekké tették magukat a nagy­mérvű ovációkra. Az opera végeztével több mint tízszer hivták őket a lámpák elé a szerzővel együtt, akit a fel­lelkesült közönség még külön is többször kitapsolt. Ba­rátai és tisztelői igen díszes ezüst koszorúval tüntették ki, ő maga pedig A.­ Wein Margitnak nyújtott át igen pompás virágbokrétát. A közönség már a hegedű­szóló után — amelyet maga a szerző ekzektált a színfal mö­gött — szűnni nem akaró tapsokkal h­ívta Hubayt, aki azonban ezúttal nem mutatta magát. Az előadást Nikiseit dirigálta mesteri kézzel s szintén számos kihívásban ré­szesült. V­... Az egész előadás a perfektség hatását tette. Min­den egyes szereplő tudásának és ambíciójának javát vetette a mérlegbe, hogy a szép mű sikerét emelje, s ha osztá­lyozni kellene köztük az elsőségi sorrendet, zavarba jönne még a legszubjektívebb kritikus is. A.­ Wein Margit a ma­dárdalt, magándallamát s a többszörös duót partnereivel egyformán disztingvált művészettel énekelte s játéka is átgondolt s hangulatos volt. Arányi hévvel személye­sítette Sandrot s kifogástalan volt énekben és játékban egyaránt. Takács Filippó szerepében egyikét nyújtotta legsikerültebb alakításainak, különösen kitűnt a lemondás jelenetében, melyet lélektanilag is mesterien illusztrált. Ney Ferrari mestert jellemzően mutatta be. Szendrei (pl­.­deszta) rövid mondókájával inkább reprezentált, semmint énekelt. A karok is egybehangzóan működtek. Egészben véve a szerző teljesen meg lehetett elégedve úgy műve sikerével, mint premierje bemutatóival, akikhez hasonlókat nem is egyhamar fog találni. Meg kell még emlékeznünk a szép és stílszerű két díszletről: a hangszer­műhelyről, mely találó invencióval van berendezve Schunda V. József segédkezése mellett, s a cremonai főtérről, mely mint látványosság is a legjobb hatást teszi. A hegedű­szólóra azonban ajánlatos volna úgy rendezni be a színpadot, hogy a játszó ne a kulisszák mögött játszanék, hanem láttatlanul a színpadon foglalna helyet, hogy a legfinomabb hangok sem vesznének el. Az opera biztosan egyik legvonzóbb darabja marad az Operaház repertoárjának. A Cremonai hegedűs után, amely összesen alig tart másfél óráig, a Nürnbergi baba került szinre Biankával, de a közönség, az opera hatása alatt ez­úttal nem érdek­lődött az úgyszólván ellentétes stilü zene iránt oly mér­tékben, mint egyébkor. — Sokan el is távoztak, nem akar­ván a nyert poétikus impressziót meggyengíteni. F U I M U S. — Justh Zsigmond hátrahagyott regénye. — m­ (E regény lenyomtatása vagy 10 fordítása törvénybe ütközik.) — Mi történt, fiam, hisz egészen ki vagy kelve magadból. .. Csillapodjál, gyermekem, — szólt Poldi, és nyugodtan simogatta kopasz tarkóját. — Azért vitt magával, mert engem állhat köz­tetek legkevésbbé. Egész után kinzott. Anyám ellen, Tomi ellen, egész családunk ellen kikelt. Nem győz­tem hallgatni... — Hát miért nem feleltél meg neki magyarán, — szólalt meg hevesen Gábor — csak én velem merjen igy beszélni, csak merjen anyánk ellen kelni... — Te, tudom, bátrabb vagy mint én, okosabb is vagy, utaztál sokat, te megfeleltél volna néki, tudom, — beszélt Lőrinc keserűen, — én ostoba, gyenge filkó vagyok. — Mi ez, Lőrinc? — Gábor! — No, gyerekek, ne vesszetek azért ti is most össze. Hagyjatok békét a Márfay, tradíciónak. Már nagyon közönségesek letettek, hát mit mondott még az üveg? — Semmit, de ebben a semmiben minden benne volt. Vén, pimasz róka ’ — és ezek a lányok! Na, Gábor, büszke lehetsz rá, hogy a nevedet viselik. — Vagyok is, büszkébb, mintha a Tomi viselné a nevemet. — Hé, gyerekek, nagyon meleg van ebben a szobában, vagy mi, hogy így egymásnak mentek. Csend, rend és figyelem, hallgassátok meg az üreg Poldit, az a bölcs, amit az mond, azt kell kö­vetni ... A két fiú duzzogva ült egy kanapé két szélén,, egyik se szólt egy szót sem. — Nos, hát az öreg kutya azt mondja ti nek­tek, hogy gyerekek vagytok és értelmetlenek! Ha annyit fogtok tudni, mint az öreg Poldi, akkor mindig és minden körülmények között meg fogjátok egymást érteni. Na, öleljétek át egymást, egy-kettő ... külön­ben baj lesz ... úgy. A két fiút az egymás karjába lökte. Ezek egy percig húzódoztak, majd hirtelen egyet gondolva, átölelték egymást. — Most mehetünk, le a kedvelt „amerikai“ nagybácsinkhoz. Harangoznak vacsorára, ha elkésünk, nem kapunk tésztát. Vacsora alatt Niki bácsi Kázmérékról beszélt. — Hát átmentek hozzá is. Hm, hm, üdvözlöm őket, he ... he ... he .. . most báj bán varnák tudom. Sok adósságot csináltak míg a Kázmér főispán volt. Meg a fiú nagyon szeret mulatni. Mig dobra kerülhet a kastély. — Anna néni pedig nagyon spórolt mindig. — Nisler lány biz­ár, szereti a töndöklést, a ti véretek, — szólott Lőrinchez fordulva. — Anna nénit nagyon szeretem, apám kedvelt testvére volt. — Tomit is szerette az atyád? — Azt is, de kevésbbé, mint az Anna nénit. — Ez a tizenharmadik Márfay-Niffor házasság, amely rosszul sikerült. — Jól sikerült, szólt Lőrinc elég határozottan egy oldalpillantással Gáborra. — Hiszen boldogok, szeretik egymást. — Jó, fráter, az nem elég az üdvösségre. Ha dobra kerül a ház majd a fejük felett, nem lesznek boldogok többet. — Kérem, kedves bátyám, ne szóljon róluk, eb­ben úgy sem egyeznénk meg soha, — szólt szavába Gábor elég hevesen s visszanézett Lőrincre. — Hej, hej, no lám! ejnye no .. . hát éljenek a Niffor-Márfay-frigyek, emelem poharomat a Niffor Márfay-házasságokra s nevetett torka szakadtáig. Ez már egyenesen Lőrinc ellen intézett sértés volt. Tudta, hogy ezzel bántja meg legjobban Gábort, ezért tette. ** Simor János szobra. Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, mint értesülünk, szobrot állíttat elődjének, Simor Jánosnak. Stróbl Alajos alkotja meg, aki már meg is mintázta a meghalt prímás alakját teljes püspöki orná­­tusban, kezében a pásztorbottal. A szobrot, amely Pázmány Péter szobrával kerül szembe az esztergomi bazilika egyik fülkéjében, karrarai márványból faragja a művész. ** Kiállítási érmek és okiratok. A kiküldött bi­­zottság jelentése alapján Lukács Béla kereskedelmi mi­niszter már döntött a kiállítási érem-és okmány­pályázat dol­gában. A miniszter az érmekre kiírt mind a három pályadíjat (1200 koronát) Beck Ö. Fülöpnek, a Pak­sban élő magyar éremvésnöknek és ötvösnek ítélte oda, akinek a tervezeteiről legkiválóbb szakértőink elismeréssel nyilatkoztak. A meg­bízás fölött a­ miniszter még nem határozott; előbb föl fogja hívni a pályanyertes ötvöst, hogy terveit némileg átdolgozza s akkor az új tervek beérkezése után fogják megbízni az érmek elkészítésével. Beck munkáján kivü­l 200 koronával jutalmazta a miniszter Reiszner József körmöcbányai vésnök tervét. Az efemír-pályázat meddő volt és a miniszter még csak jutalmazásra méltó munkát A hangulat mind nyomottabb lett, a fiuk nem beszéltek. Amazoknak meg más tárgya, mint az egy­más szapulása, nem is volt s minthogy mind a három családból lévén jelen családtag, nem bánthatták egy­mást, hallgattak. , Végre a vacsorának is vége kellett hogy legyen Amint a társaság a dohányzóba húzódott és Niki bácsi Péterrel és Lőrinccel tartóizni kezdett, Poldi meg a három Márfay-lány egy ablakfülkébe vonult pletykázni, Lizi Gábort magához intette s a szoba túlsó sarkába vonult vele. — Beszélni akarok veled, öcsém. Valamit kér­denék tőled. — Parancsolj, néném, miben lehetek szolgála­todra — kérdte Gábor meglepetve. — A dolog kényes . . . Hidd el, nem a kíván­csiság hajt rá, hogy e hurt megpendítsem, más, egé­szen más okból teszem. Rokoni érzés hajt rá . . . szólt fontoskodó arccal, egyet köhintve a Márray­­leányok legidősebbje. — Parancsolj velem. — Mondom, a dolog kényes, de hát egyenesen in médiás rés megyek. Igaz az, hogy te Klienigstein Lollyt el akarod venni? Gábor elhalványult, egy szempillája m­egrezdült, azután nyugodtan megsimította bajuszát, s így szólt: — Nem tudok róla, néném, én legalább nem tudok. — Lári-lári, nem igaz. Látom az arcodról, hogy hazudsz. Akarom tudni és pedig a te érdekedben akarom tudni. — Bocsáss meg, néném, de kérésed meglep­ő formája még jobban. — Azt mondod, semmi közöm hozzá. De van Higys nékem, vén lány vagyok, sokat voltam egye­dül, sokat asszonyokkal, ismerem a fajtámat. Ne vedd el azt a lányt, haszontalan lány az, legalább ilyen formában, mint ahogy ma ftt áll előttünk. Ismered az apját ? (Folytatása következik.) Tudomány, irodalom. (*) Ülés az Akadémiában. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia második osztálya e.hónap 12-én, hétfőn délután 5 órakor ülést tart. Ez ülés tárgyai: 1. Mis­­kovszky Viktor levelező tag: Faépítészetünk műemlékei­ről. 2. Békefi Rémig vendég: Hunyadi Mátyás király mint a cisztercita-rend reformátora. (*) A Protestáns Irodalmi Társaság ülése. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak ma délután Szász Károly és Fahimj Teofil elnöklete alatt közgyűlése volt. Szász Károly, nagyhatású megnyitó beszéde után, amelyben a protestáns egyházaknak az egyházpolitikai re­formok következtében megváltozott helyzetéről szólott, kegyelettel emlékezett meg báró Vay Miklósról, a társa­ságnak meghalt örökös tiszteletbeli tagjáról, akinek székét egyelőre nem töltik be. Kenessey Béla főtitkár évi jelen­tése és zárószámadásai szerint, a múlt esztendő bevétele 10,900 forint, kiadása pedig 10,300 forintot tett. A társa­ságnak 1233 tagja és 52,210 forint vagyona van. A köz­gyűlés elhatározta, hogy ezerforintos pályadíjat tűz ki egy millenniumi pályamunkára, amelynek tárgya: A pro­testáns eszmék hatása a magyar nemzeti élet fejlődésért. Képzőművészet.

Next