Pesti napló, 1894. december (45. évfolyam, 332-360. szám)

1894-12-01 / 332. szám

332. szára. Budapest, szombat 1994. december 1, 3 PESTI NAPLÓ, legalább egy része eloszlatható­ volna. Ebben a remény­ben és ezen szándékom jelzése mellett van szerencsém újólag kijelenteni, hogy a javaslatot általánosságban el­fogadom. (Élénk helyeslés jobbról.) Fölényi Géza sajnálja, hogy Jókai nincs itt a Ház­ban, mert kapacitálni szeretné őt a törvényjavaslat ellen. Már Berzeviczy felszólalását is, aki maga is módosítani szeretne a javaslaton, haladásnak jelzi a törvényjavas­lattal szemben. De így az állami segélyezést nem nevez­heti egyébnek, mint ajándéknak, s ezért a javaslat hibásan van szerinte kölcsönnek címezve. A Vígszínház semmi biz­tosítékot nem nyújt a kölcsön tekintetében, hipotékáris biztosítékot a legkevésbbé, mert arra első­sorban az épít­kezési költségeket táblázzák be. De különben is furcsának találja, hogy olyan intézetről állítják, hogy biztosítékot nyújtani képes, amely még meg sem alakult. Amíg az ország egyéb bajai orvosolva nincsenek, nem szavaz meg ilyen célra egy krajcárt sem, de később is csak úgy járul­hatna ilyen segélyezéshez, ha meg lenne a garancia arra nézve, hogy az intézet eminenter nemzeti intézmény lesz. Az idegen­forgalomra való utalást nem tartja helyesnek, mert hiszen idegen­forgalom egész évben van, a tervezett ötven idegen­ nyelvű előadás pedig nem elégítheti ki úgy­sem az egész évi idegen forgalmat. A kormány a törvény­­javaslattal preszsziót akar a városra gyakorolni, mert az a segélyezést tudvalevőleg megtagadta. Amíg a főváros 1.200.000 forint budget-defcittel küzd, addig nem lehet kívánni, hogy idegen múzsa támogatására 800.000 szavaz­zon meg. Most már be is fejezhetné szavait ... Rosenberg Gyula: Helyes! Polónyi Géza nem tudja, azt helyeselte-e Rosen­berg, amit a szóló mondott.. . Rosenberg Gyula: Korántsem. (Derültség.) Polónyi Géza végül kijelenti, hogy ilyen körülmé­nyek közt nem szavazhatja meg a törvényjavaslatot, amely e német múzsának nyitna csak új templomot. Hegedűs Sándor nem osztozik a felszólaltak haza­fias aggodalmaiban, mert az összesen ötven idegen, nem kizárólag német nyelvű előadástól egyáltalában nem félti sem a főváros magyarságát, sem a magyar államiságot. Nincs biztosabb eszköze a magyarosodásnak úgy a fővá­rosban, mint az országban szerteszét, a kultúránál. Kultú­rát pedig egyoldalúan, elszigetelten és erőszakos rendsza­bályokkal fejleszteni manapság már nem lehet, nem felel meg ez a mai kor követelményeinek. A magyar kultúrának tehát nem ártalmára, hanem javára válik, ha a művészet a fővárosban minden tényező közreműködésével fejlődik. Pelényi egész okos­kodása hamis alapokon nyugszik. A szóló maga is elismeri, hogy áldozat van ebben a kölcsönben a művészet érdeké­ben, de mivel belátja, hogy a negyedik színházra szükség van, nem zárkózhatik el ettől az áldozattól. Az előtte szóló üzletet lát ebben a kérdésben és keresi a biztosítékot és az üzlet lebonyolításának részleteit. Pedig egy erkölcsi testülettel szemben a kölcsönzés másképpen nem megy, mint a jövedelem lekötésével. Arra a megjegyzésre, hogy a részvények még nincsenek is aláírva s a főváros arra engedélyt nem adott, azzal felel, hogy hiszen ez sine qua nonja az egyesület létre­jöttének. Ha tehát sok olyan aláíró lenne, mint Bartók, aki a saját aláírását nem akarja honorálni, természetes, hogy nem létező testülettel szemben kölcsön nem létesülhet. Elesik tehát Po­lónyinak minden okoskodása. Végül gróf Pongrácznak felel arra, hogy a Ház ama tagjai, akik részesei az uj vállalatnak, tartózkodjanak a szavazástól. Ő csak­ugyan aláirt bizonyos összeget a Vígszínházra, sőt a mi­kor azt mondták, hogy nem elég, meg is duplázta. De ha valaki azt hiszi, hogy ezzel a szóló valami jövedelmező üzletet csinált, annak az ő részét a leendő jövedelemből szívesen átengedi, (Derültség), de a szavazatát nem hagyja. E nyilvános kötelezettség mellett elfogadja a törvényjavas­latot. (Élénk tetszés jobbról.) Bartók Lajos, csodálkozva Hegedűs támadásán, sze­mélyes kérdésben kijelenti, hogy ő kötelezettségeit mindig, minden irányban teljesíteni fogja s meg fog felelni alá­írásának is. Hegedűs Sándor kijelenti, hogy ő csak a Polónyi szavaiból idézte a Bartókról mondottakat. Különben Bar­tóknak sem intencióit, sem a társasághoz való viszonyát nem tette kritikája tárgyává. Azt különben inkorrektnek tartja a társulat részéről, hogy azzal a kikötéssel is adott ki részvényeket, hogy azokat nem kell befizetni. Pázmándy Dénes azt tartja, hogy ha szükség van a negyedik színházra, amint ezt minden szónok elismerte, akkor keresni kell a módokat, hogy miképp le­hetne ezt a színházat tényleg felépíteni és milyen formában kellene az államnak a segélyt megadnia, hogy a színház tényleg létesüljön. Nem tartja helyes­nek, hogy a Vígszínház kérdését összekapcsolták egy ismeretlen részvénytársasággal. A kormánynak kérnie kel­lett volna a 200.000 forintot és olyan vállalatnak kellett voln­a adnia, amely nagyobb garanciát nyújt és tisztán a magyar múzsát szolgálja. Idegen előadás előfordul más színházakban is, de az a körülmény, hogy a törvényjavas­latban már be van véve programoiként idegen előadások kultiválása, félelmet gerjeszt. Abban a nézetben van ő is, hogy az ötven előadást sem szabad egyfolytában tar­tani. Kéri Berzeviczyt, vegye be indítványába azt is, hogy egyhuzamban lefeljebb tizenkét idegen előadás legyen tartható. Ő az összeg biztosítására vonatkozó aggodalma­kat nem osztja. Az összeget egyszers mindenkorra elve­szettnek tartja ugyan, de egy színház megérdemli a tá­mogatást. A Vígszínháznál legalább 300.000 forint bruttó­­bevételre lehet kilátás s a személyzeti fizetések után való adók stb. szintén biztosítanak jövedelmet az állam­nak, úgy hogy a kamatok tényleg megtérülnek. Budapest a művészetért keveset tesz, a fővárostól el lehetne várni, hogy Ó-Budán és Újpesten színházat építsen. A Vígszín­ház felépítését a városra bízta volna a szóló s éppen ab­ban látja a javaslat hiányát, hogy a Vígszínház létrejötte nincs biztosítva. Óhajtja, hogy az uj színház a magyar múzsát szolgálja s az idegent csak kivételes esetekben. Ezzel a kikötéssel a maga részéről hajlandó lenne a köl­csönt megszavazni. Horváth Gyula: Nem oszthatja azt a nézetet, hogy a Vígszínház-társaság részvényesei nem vehetnek részt a tárgyalásban. Furcsa volna, ha csak azok szavazhatnának, akik szívüket és zsebüket is meg tudják kellőleg óvni a közintézmények létesítésétől. A mostani színházi vita sze­rinte bi­o­lyes személyek elleni elfogultsággal foly és esz­tendők múlva csodálkozni fognak, hogy hogyan láthatott akkor veszélyt az ellenzék a szőnyegen forgó javaslatban. Az alakuló Vígszínház nemzeti intézmény lesz akkor is, ha néhány idegen nyelvű­ előadás lesz benne és kár oly nagy dolgot ebből csinálni, amikor a más nemzetek rokonszen­­vét kell megnyernünk és amikor sokszor talán igazságo­san is sovinizmussal vádolnak bennünket. Gulner Gyula: Én soviniszta vagyok, nem tagadom. (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Én is !) Horváth Gyula: Van értelme a sovinizmusnak is, de olyannak nincs, amely ellenségeket szerez ott is, ahol nekünk barátokra van szükségünk! Ez a vita is megmutatja azt, hogy itt tulajdonképpen nem a kérdés objektív meg­­ítéléséről van szó, hanem arról, hogy amit az egyik akar, azt más ne akarja és viszont. Neki az a meggyőződése, h­ogy az intézmény jó és azért megszavazza a javaslatot. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Herman Ottó: Van neki egy névrokona Budapes­ten, azzal a különbséggel,, hogy­ ami neki a vezetékneve, az annak keresztneve és megfordítva. Ez a budapesti pol­gár nemrég háromemeletes házat szerzett és szólóhoz küldték a gratulációkat. Ilyen alapon fordultak gyakran hozzá hazafias ajánlatokkal s igy kapta meg a Vígszínház Egyesület aláírási ívét. De miután nem háziúr, nem irta alá az ívet és­­csak most tudja, minő veszedelemtől mene­kült meg, mert hisz a belügyminiszter maga mondta, azaz egyesület kereskedelmi társulattá alakult át. Nem tudja meg­érteni, hogy amikor a többség soraiból is nemzeti egyesületek alakításán fáradnak Budapest megmagyarosítása érdekében, mire való ily törvényjavaslattal előállani, amely letörpíti a ma­gyar­ múzsát, hogy ma a németnek, holnap a franciának, holnapután az angolnak nyájas arcot vágjon, szóval utcai tekergővé akarják tenni. Egy látvány út melletti cigány­­gyerekké akarják tenni a magyarságot Budapesten, amely azért a krajcárért, amelyet az idegen utazó vet neki, tótágast áll, és a német táncot is eljárja. Budapestnek van még egy hatalmas rétege, amelyet még ezután kell meg­­magyarosítani; minek akkor az idegen előadásokra alapí­tott Vígszínház? Tizenhét esztendeje propagált mindent, ami a magyar szellemnek pozitív eredménye, de erre a Vígszínházra nem tudna megszavazni egy krajcárt sem. For­dítsák ezt a 200.000 forintot arra, hogy a kamattal évenkint kimenjen egy pár tudós a nagyvilágba s vegyen részt a magyar szellem nevében az emberiség kutató kultamunkájában. De, hogy éppen a belügyminiszter áll­jon elő a javaslattal, aki a pozitív tudományok terén mű­ködött, az képtelenség. Én végre ha még valahogy meg tudom érteni, hogy miféle ráhatások voltak azok, amelyek arra bízták a kor­mányt, hogy megszakítsa az ország költségvetésének tár­gyalását és ezt a javaslatot hozza be, mert lehet, hogy po­litika, pártérdek, vagy személyes érdek, de már azt nem tudom megérteni, azt nem veszi be sem eszem, sem szí­vem, hogy Magyarország koszorús költője, Jókai Mór, itt a rossz ügy védőjeként lépett fel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Senkinek,­­ sem ebben a házban, sem a magyar társadalomban nincsen olyan joga abszolút sovinistának lenni, mint a költőnek, és első­sorban annak, aki előtt a nemzet csak az imént tet­te le a babért. (ügy van! Ügy van­ balfelől,­ sőt egyenesen hivatása, hogy a nem­zet érzelmét, szellemét és géniuszát a maga tisztaságában kifejezze — de tisztelje is! (Élénk helyeslés a szélsőbalol­dalon.) Hát ő jól tudja, hogy nálamnál senki sem tartotta nagyobbra azokat a szolgálatokat, amelyeket ő, mint költő a nemzetnek tett; de éppen mert így éreztem vele szemben, azért nagy az én fájdalmam is, hogy ő hovato­vább, mindinkább az opportunizmusnak azon alapjára áll, amelyet az igazi, tiszta költészet kizár. (Ügy van­ balfelől.) Nemcsak mint függetlenségi képviselő, hanem mint magyar ember, egész szívemmel ■ ellene vagyok, visszalököm e törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és helyeslés a szélső­baloldalon.) Gulner Gyula: Még ha a Vígszínház csakis magyar előadásokat tartana is, akkor is meg kellene gondolnunk, szabad-e az Ínség kiáltó szava hallatára ily nagy összeget megszavazni egy fővárosi színház létesítésére. Mennyivel inkább vissza kell utasítani ezt a javaslatot, amikor az új színház alapszabályaiban van kikötve, hogy ott idegen nyelvű előadások is tarthatók. Mindenki láthatja, hogy mi a német kultúra állandó befolyása alatt állunk, amely valósággal veszélyezteti a mi magyarosító törekvéseinket. Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: A tisztelt képviselő úr erre rázza a fejét, hogy nem úgy van. Horváth Gyula: Már nem! Gulner Gyula: A szimptomákból ítél. A hadsere­günk német, a kereskedelem nagy része német, a vendég­lőkben ott van a kétnyelvű étlap, a kereskedővilágban a kétnyelvű felirat, magyar és német, egyszóval­ a közélet minden terén ott látjuk a magyar s mellett mindenütt mint állandó veszedelmet a német elemet és a német kultúra befolyá­sát. Téves a belügyminiszternek az az állítása, hogy az alapí­tók személyében megvan a­ színház magyar jellegének garanciája, mert a részvényeken esetleg túladhatnak. Elégséges garancia csak magába a törvénybe fölvett dispozíció lehetne. Polemizálva Jókai Mór tegnapi felszóla­lásával, kijelenti, hogy neki is fájt Jókainak ez a beszéde. Mert mindenki felszólalhatott volna azzal a konklúzióval, csak Jókai nem. Iránta való szeretetét azért nem ingat­hatja meg az ilyen felszólalás,­ mert ez Jókainak nagy érdemeit nem ronthatja le. De fáj neki, hogy a nemzet első költője maga szakít le­ egy levelet abból a babérból, amelyet a nemzet font,­homloka köré. Neki és sokaknak ez országban Jókai Mór nem egy személy, Jókai Mór egy szimbólum, a magyar irodalomnak, a magyar kultúrának, a magyar költészetnek szimbóluma, és fáj nekik, ha rajta folt, esik. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Reflektál ezután Horváth Gyula beszédére és nem habozik kijelenteni, hogy ő sovinista, abban az értelemben, hogy a magyar állameszmét veszélyeztetni nem szabad s nem törődik vele, ha nemzeti törekvéseink ellenségeit szembe találja magával. Sovinista az angol, a francia is és­ a­­ sovinizmus ébresztette fel a mi nemzetünket is,a múlt század végén letargiájából. Nem fogadja el a tör­vényjavaslatot. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Jókai Hór­ .Tisztelt képviselőházi (Halljuk! Halljuk!) Talán meg fogják engedni­ tisztelt képviselőtársaim, hogy szót emelek, (Halljuk! Halljuk!) de ismételten cselekedtek tisztelt kép­viselőtársaim közül azok, akik felszólaltak, hogy az én tegnap itt tartott beszédem után nekem tulajdonítanak oly intenciókat vagy szándékokat, amelyekben nem osztozom, amelyeket magaménak nem vallok s így magamra ráeről­tetni, dacára annak, hogy igen derék ..... (Halljuk! Halljuk!) Azt a hibámat elismerem, hogy mikor valaki keres, akkor ne beszéljen. Nem jól hallották, amit mond­­hattam, nem jól értelmezték kifejezéseimet. Először is már (Halljuk! Halljuk!) a gyorsírói feljegyzésekben a követ­kező passzust találom számbaadva: „hogy a Nemzeti Szín­ház biztosításának tekintetéből összeadott pénzalapot a ma­gyar nemes hölgyek vállalták magukra.“ Én ezt nem mon­dottam, hanem mondtam azt, hogy: a magyar nemesek szűzi vállaikra ... . s az én ifjú barátaim azt hallva, hogy szüziekről van szó, azt hitték, hogy kisasszonyokról be­szélek. (Elénk derültség.) Nem kisasszonyok voltak, hanem a nemesek szűzi vállai, melyek addig az ideig semmiféle közteherviselésben nem részesültek. Ez volt az első teher, amelyet magukra vállaltak a magyar nemesi rendek. Úgyis lett kiosztva megyénként, a megyék úgy adták össze, nem a földmívesekre, nem a jobbágyokra, hanem tisztán a nemesekre lett kivetve, a Nemzeti Színház alaptőkéje. Azután elmondottam azt is, hogy micsoda feladata volt a Nemzeti színháznak. Micsoda küzdelmei voltak, micsoda sikerei. Sehol azt nem mondtam, amit számba adtak, amiben hátsó gondolatot kerestek előt­tem szólott tisztelt barátaim Herman Ottó és Gulner Gyula, mintha azt mondanám, hogy semmi szükség sin­csen továbbra a magunk nemzetisége mellett buzgólkodni és hogy már most behozhatjuk a német színházi elő­adásokat. Sehol ezt nem mondtam. Éppen az ellenkezőjét mondtam: azt, hogy azok között az előadások között, ame­lyeket idegen, kiváló művészek adhatnak egy létrejövendő új színházban — mint adták az eddigi színházakban — nem fognak helyt foglalni a német előadások. Határozot­tan és világosan így mondtam. Meg is okoltam, hogy miért. Azért, mert német színtársulatot nem fog tartani a Vígszínház igazgatósága, megmondtam azt, hogy a Burg-színház nem vándorol, nem jön ide . . . Thaly Kálmán: Berlinből jönnek! Jókai Mór: . . . megmondtam, hogy ez nem kívána­tos és megmondtam, hogy nagyon óhajtom, hogy ott ne legyenek más előadások, mint amineket jeleztem. (Zaj.) Az elnök: Csendet kérek! Jókai Mór: Hanem hozzá­tettem, nem tartanám po­litikai tapintatnak, hogy itt a parlamentben beszéljünk erről a tárgyról, amely tárgyat igen helyesen lehet meg­vitatni.A Vígszínház igazgatóságában, helyesen lehet meg­vitatni a fővárosi képviselőtestületben, de a magyar par­lamentben, itt a törvényhozásban ne beszéljünk róla. (Ellenmondások a bal- és szélsőbaloldalon és felkiáltás: Miért ne?) Én erről kívántam, szólni, nem arról, hogy a színházba a német előadásokat akarom behozni; ezt a megtiszteltetést kénytelen vagyok visszaajándékozni tisz­telt barátaimnak. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem egyébként a tisztelt gyorsirászatot, hogy az előbb említett tréfás quiproquot igazítsák ki a naplóban. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az elnök: Kivan még valaki szólni? Szólásra senki sincs feljegyezve. Herman Ottó képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Herman Ottó személyes kérdésben megjegyzi, hogy­­ ő nem akarta Jókait azzal vádolni, hogy mentális rezer­­­­vációkkal él, hanem vádolta és vádolja most is opportuniz­mussal, amelyet megért a kormányszékeken, a pártéletben,­­ de nem a magyar költészetben. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az elnök a vitát berekeszti. Hieronymi Károly belügyminiszter: Tisztelt Ház! Csak rövid ideig akarom igénybe venni a tisztelt Ház figyelmét, különösen azért, hogy a Berze­viczy Albert tisztelt barátomnak kilátásba helyezett mó­dosítására vonatkozó álláspontomat jelezzem. (Halljuk! Halljuk!) A látszólag legnagyobb ellenvetés, tisztelt Ház, amit a törvényjavaslat ellen felhoztak, az, hogy nem magyar, hanem német színház érdekében adatott be, hogy a né­­metségnek akar terjesztője lenni, pedig a magyar törvény­­hozás nincs hivatva német színházat segélyezni. Midőn tegnap kijelentettem, hogy a vígszínház-társaság nem né­met színházat akar alapítani, hogy magyar színtársulatot kíván szerződtetni, amidőn kijelentettem, hogy csak kivé­telesen korlátolt számú idegen nyelvű előadásokra kívánja jogát fentartani, akkor a mai napon a tisztelt képviselő urak azt mondták, hogy én megváltoztattam állásponto­mat, hogy ez a koncesszióm a tegnapi vitának eredménye. Tisztelt képviselőház! Két bizottságban tárgyaltuk ezt a törvényjavaslatot. Számosan vettek részt ezekben az előzetes tárgyalásokban, azok mindnyájan tanúságot tehetnek amellett, hogy a bizottsági tárgyalások folyamán, tehát a tegnapi vita előtt is ugyanez volt az álláspontom, ami tegnap és ma, és hogy midőn a bizottságban az a kérdés vettetett fel, hogy a törvényjavaslatban számszerűet korlátozzuk az idegen nyelvű előadások számát, én kijelentettem, hogy­ mivel ezeknek a száma mindenesetre nagyon csekély lesz, és az idegen nyelvű előadások számának jogosultsága különböző körülmények között különböző lesz, nem tartanám helyes­nek magában a törvényjavaslatban ez iránt intézkedni. Utaltam nevezetesen arra, hogy például a kiállítás nya­rán­ tartandó idegen nyelvű előadások számát más eszten­dőben megengedhetőnek nem tartanám, mert azok a kö­rülmények akkor nem fognak fenforogni, amelyek a kiállí­tás évében fintorognak. És nyilvánosan kijelentettem, hogy ezen idegen nyelvű előadások csak kivételt fog­nak képezni. Azt mondták, tisztelt Ház, hogy ezzel rést törünk az eddigi rendszeren, mert eddig nem voltak idegen nyelvű előadások. Hisz tegnap is utaltam arra, hogy a magyar Nép­színházban igenis, vannak most­ is kivételesen, idegen nyelvű előadások és hogyha a Népszínház, amelyben kivé­telesen most is vannak idegen nyelvű előadások, nem ve­szélyezteti a magyar kultúrát, a Vígszínház, amely éppen

Next