Pesti Napló, 1896. június (47. évfolyam, 150-178. szám)
1896-06-01 / 150. szám
a iwg«íi é* esti kiaMi égni!?, ugywnre kutavó Kn.*lapesten és a vidéken: Egész évre ... 14 frt — kr. Ey-l-n-rft ........ 7 „ — „ Negyedévre ... 3 ., 50 Egy hónapig— 1 „ „ Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás........ 4 kr. Esli kiadás ... ... ... 3 „ Szerkesztőség: VI., Teréz-kttmt 32. az. amax2&z&ms&m Negyvenhetedik évfolyam. (150. Szám.) gMBf.waaitBfüRBnész évre ... 18 frt — kr. Félévre.............. 9 „ — „ Negyedévre ... 4 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 60 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás g__6 kr. Eati kiadás..._____4 „ Kiadóhivatal: TI., Teréz-körút 33. el. Főszerkesztő: Vészi József. Társszerkesztő: Hevesi József. Hétfő, június 1. A delegációk a király előtt. Budapest, június 1. A budavári királyi palotában ma délben jelentek meg a király előtt a két törvényhozás delegátusai. A fogadás a szokott szertartási rendben ment végbe s minthogy az idén a magyar fővárosban ülésez a delegáció, elsőnek az osztrák, azután a magyar delegációt fogadta a király. Az osztrák delegáció nevében báró Chlumeczky, a magyar országos bizottság részéről pedig Széll Kálmán intézett beszédet ő felségéhez, amire a király igy válaszolt: Ha érzelmeiknek előttem nyilvánított biztosítását a legőszintébb köszönettel fogadom, és mélyen meghatva emlékezem meg a rendíthetetlen hűség és ragaszkodás tanúságairól, amelyekkel az Engem és Házamat legújabban ért súlyos veszteség alkalmából találkoztam s amelyek szívemnek valóban jól estek. Megelégedésemre szolgál újólag kiemelhetni, hogy viszonyaink az összes hatalmakkal szemben a legbarátságosabbak maradtak. Újabb bizonyítékául szolgálnak erre az idegen uralkodók és államfők meleg hangon kifejezett azon szerencsekívonatai, melyeket magyar királyságom ezeréves fennállásának ünneplése alkalmából hozzám intézni szíveskedtek. A hármas szövetségnek szilárd és céltudatos fellépése minden, az európai érdeket érintő, fontosabb kérdésben, lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a lefolyt év alatt a Keleten több ízben felmerült nyugtalanító jelek dacára a világrész békéje meg nem zavartatott. Kormányomnak hűséges szövetségeseinkkel egyetértőleg e részben kifejtett fáradozásai az összes nagyhatalmak rokonszenves közreműködésével találkozván, nevezetesen a Balkán félszigeten létező status quo fentartása iránt oly egyetértés nyilvánulására vezettek, amelynek remélhető fenmaradásától a nemzetközi viszonyok békés továbbfejlődése várható. Ezen állapot megszilárdítása szempontjából a bolgár fejedelemnek a szuzerén hatalom részéről immár bekövetkezett elismerése is fontos mozzanatot képez. Meleg részvéttel kísérjük az afrikai harctéren lefolyó eseményeket, ahol ha szövetséges társunk hadserege, nehéz küzdelemben egy számra nézve jóval erősebb ellennel, az olasz zászló becsületét megőrizte. Igazi megelégedéssel tekintjük ez év folyamában a Vaskapu melletti dunaszabályozási munkálatok befejezését. Ezen immár végrehajtott mű, amelynek teljesítését a berlini szerződés Ausztria-Magyarországra ruházta, reményem, jótékony befolyással lesz a kereskedelem és közlekedés fejlődésére, amelyet kormányom, mint az önök elé terjesztendő javaslatokból is láthatják, a lehetőség szerint előmozdítani törekszik. Hadügyi kormányzatom a monarkia gazdasági és pénzügyi helyzetének teljes számbavételével az előző években megszabott arány határai közt állapította meg a szükséglet többletét, mely a hadsereg és haditengerészet szervezetének kiépítésére és felszerelésének programja szerű folytatására lesz fordítandó. Bosznia és Hercegovina viszonyai min................■———..............- ' TM—iden tekintetben a rendes fejlődés medrében folynak. Ez országok 1897-ben is saját jövedelmeikből fogják kormányzatuk szükségleteit fedezhetni. Azon meggyőződésben, hogy hazafias buzgalommal fogják erejüket a megoldandó feladatoknak szentelni, munkálkodásuknak a legjobb sikert kívánom és a legszívélyesebben üdvözlöm önöket. Osztrákok és magyarok. írta: Türr István tábornok. Ismét egybegyűltek az osztrák és a magyar delegáció, tagja, hogy tanácskozzanak az osztrák-magyar monarkia közös ügyeiről. Arra vannak főleg hivatva, hogy nyilatkozzanak a külpolitikáról, melyet Ausztria-Magyarországnak a mai, nem éppen veszélytelen viszonyok közt követnie kell. Nyilatkozniok kell az irányról, melyet követni kell a világpolitika tengerén. A tenger csendesnek látszik, de sima tükre szíkeket rejt, a látóhatár távoli szélén viharfellegek gyülekeznek. Mi a legelső teendő? Meg kell mutatni, hogy ez a monarkia készen áll minden eshetőségre, el van tökélve megóvni a maga tekintélyét, megvédeni a maga érdekeit; hogy a külfölddel szemben a két alkotó eleme szorosan összetart, hogy a Ferenc József jogara alatt élő népek erős falankszot képeznek. Azt mondhatnák erre, hogy gúnyolódó kedvben vagyok. Ne beszéljünk erről a falankszról, melynek egyes osztagai kemény tusákat vívnak az ausztriai tartománygyűléseken; az ádáz fajgyűlölettel, mely a bécsi Reichsrathban orgiákat ünnepel. A román és szerb izgatókról se szóljunk, akik a közös haza évezredes ünnepe alatt duzzognak, megtagadják a hazáért meghalt apáik hagyományait. De megvan-e legalább a két állam egyetértése, amely a belpolitika ezer baja dacára eddig mindig érvényre jutott és a delegációk minden ülésszakának a végén egybehangzó határozatokban nyert kifejezést ? A kérdések, melyeket a kiegyezés megújítása alkalmából meg kell oldani, bonyolultabb alakot öltöttek, mint valaha; a két részről hangoztatott vélemények és követelések közt áthidalhatatlannak látszó örvény tátong. Az államok, tartományok, néposztályok különleges érdekei éles hangon, kategórikusan, intranszigens önzéssel követelnek kielégítést. Nem a delegációk elé tartoznak ezek a kérdések. A két kormány és a két kvóta-deputáció alkudozik azok felett. A delegációk ma egészen más kérdésekkel fognak foglalkozni. És mégis időszerűnek tartom a kiegyezési kérdést a delegációk egybegyűltének napján szóvá tenni. Ami aggodalmat kelt, az nem a kiegyezési kérdések bonyolult volta, sem nem az összeegyeztetendő érdekek nagysága és sokfélesége. A legnehezebb és legkényesebb kérdések is megoldásra jutnak, tranzakciókkal végződnek, ha az általános helyzet nyugodt, ha a légkör csöndes, lehetővé teszik a higgadt megfontolást, az egybevetendő számcsoportok hidegvérű mérlegelését. És ez ma nincs meg. Ausztriában a meggondolatlan harag, az érthetetlen gyűlölködés elvadította a kedélyeket; a legutóbbi évek szüntelen izgatásai az ausztriai közvéleményben szenvedélyes áramlatokat idéztek elő. És mivel a magyarok sem éppen halvérűek, a bécsi népgyűlések vad kifakadásaira dörgő visszhang szökött következni. Nem valami épületes látvány. Csak egy példát idézek. Épp a legutóbbi napokban megint dúlt a vihar a bécsi lapokban, mert a fiumei kikötőért — bizonyos bécsi körök szemében az a bizonyos vörös posztó — újabb intézkedések fognak történni. Hiszen tudjuk, hogy minden tonna áru, amit Fiumében kiraknak, az osztrák hazafiak mellére nehezedik megannyi lidérc gyanánt. A kérdés engem különösen érdekel, mert negyedszázad óta hangoztatom, hogy a magyar terményekkel a víziúton kell a világpiacokra jutnunk; az amerikai és orosz versenyre már akkor utaltam, mikor még igen kevesen gondoltak rá. Akkori érveim ma már, hál’ Isten közhelyek lettek, a verebek is csiripolják. De más körülményre is utaltam. Tizenöt évvel ezelőtt, 1881. március 17-én a bécsi mezőgazdák és erdészek előtt, (gróf Kinsky Keresztély elnökölt) felolvasást tartottam, amelyen többek közt ezeket mondtam: «Ha az elbenk tornyosuló akadályokat nézzük, ott látjuk elsősorban a szomszéd államok ellenséges közgazdasági politikáját. Ezeknek az államoknak a vám- és vasútügyi politikája nem egyéb mint a középkori várkastélyok urainak modernizált eljárása. Ezek az urak kényük-kedvük szerint zsarolták a kastélyaik előtt elhaladó kereskedőket. Elvették a portékát nagy részben vagy egészen. Ilyen eljárással szemben csak egy mód volt és van manapság: kerülni kell azokat a várkastélyokat, azokat a vámsorompókat. Saját területünkön kell a tengerhez és a tengeren a világpiacokra jutnunk. Ésha önök buzgalmat tanúsítottak Trieszt érdekében, mi is ezt tettük Fiume érdekében.” A vízi utakra, a tengeri utakra ma a művelt államok többet költenek mint valaha. Csak Magyarország ne tegyen semmit Fiuméért? Olyan kicsi ez az Ausztria-Magyarország, hogy nem bír el két nagy kikötőt? Egészséges embernek nem szokott két tüdeje lenni? Képzelhetünk-e erős embert, aki csak féllábon járna. Ma van két erős karunk. És ha Dalmácia gyönyörű kikötőit mind fölszerelhetnék, akkor Briareus erejével mehetnénk bele a nagy küzdelembe. Baj volna ez? Mindez, jól tudom, nem tartozik a ded fiókra. De ez a két testület magába foglalja a moninia két államának legkiválóbb férfiait, akik képesek a közvéleményt vezetni, az ingerültséget csillapítani, a józan ész szavát hangoztatni. Ezek a kitűnő férfiak most Budapesten találkoznak, kezet szorítanak, eszmét cserélhetnek. Eszükbe juthatna, hogy nagy hivatás vár reájuk, hogy az ő feladatuk volna érvényre juttatni a monarkia magasabb érdekeit, a szenvedélyekkel telített légkört megtisztítani. A felolvasást, melyet fentebb jeleztem, a következő szavakkal fejeztem be. Előadtam, hogy Magyarországnak mik az életbevágó kérdései, melyeket meg kell oldania, ha a művelt népek közt méltó helyet akar elfoglalni. Abban a meggyőződésben fejtegettem ezeket a kérdéseket, hogy Ausztria és Magyarország nem lehetnek közönyös szomszédok egymás irányában, úgy kell, hogy egymást tekintsék mint két üzlettárs, akik mindent elkövetnek a közös cél, a közös jólét érdekében. Ha erről megfeledkeznek, ha az egyik közönyösen nézi a másiknak a munkáját, vagy éppen akadályokat gördít az útjába , akkor csak egyet érhetnek el, azt hogy az együttes cég együttesen csődbe kerül. Minden józan ember be fogja látni, hogy Ausztria kereskedelme és ipara nem virágozhatik, ha Magyarország mezőgazdasága ínségbe jut. És ezért segítsük egymást, mert csak eképpen biztosíthatjuk úgy Ausztria mint Magyarország jólétét, az egész monarkia jövőjét.» Valóságos axióma az, amit jelzett fölolvasásomban kifejtettem. A delegátusok hivatása azokat az eszméket a köztudatba átvinni és akkor meglesz az alap a fölvetett problémák megoldására. Bármilyen bonyolultak is azok, meg lesznek oldhatók, ha a szerződő felek jóhiszeműleg tárgyalnak, komolyan, őszintén óhajtják a megegyezést. És ha ez nem sikerülne? Ha hiányoznék a magasabb érdekek iránt való érzék? Ha a gyűlölködést továbbra is találják szítani? A törvény sokkal csekélyebb vétségekre és bűnökre is gondoskodott szankcióról. Kimondta tehát, hogy amennyiben a deputációk nem tudnának megegyezésre jutni, akkor ő felsége állapítja meg a kvótát. És a bölcs uralkodó, aki előtt most páratlan fénynyel mutatja be hódolatát a magyar nemzet, gondoskodni fog arról, hogy a duó litigantes közt ne legyen valaki a tertius gaudens. BELFÖLD. A hadügyminisztériumból. Merkl táborszernagy osztályfőnök, mint Bécsből jelentik, visszatért szabadságából és amíg a hadügyminiszter Budapesten lesz, ő vezeti a minisztérium ügyeit. Nyolc oldal.