Pesti Napló, 1897. augusztus (48. évfolyam, 212-242. szám)

1897-08-03 / 214. szám

8 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1897. augusztus 3. 214. szám. .......................... _ Az élet regénye. Megrendítő családi tragédia történt a minap az abaujmegyei Hámna községben. Kellen Adolf szatócs özvegyasszonyt vett feleségül. Nejét­­az első férje, Kalb József cserbenhagyta s ki­vándorolt Amerikába. Két évre rá az amerikai konzul­tól hivatalos levél érkezett, hogy Kalb József a fila­­delfiai kórházban meghalt. E hónap 25-én aztán ele­gánsan öltözött idegen férfiú állított be a boltba, amelyben csak Kellen Adolfna volt. Tudakozódott, nem ismernek-e itt egy Kalb Józsefné nevű nőt. Az asz­­szony erre azt felelte, hogy ő maga az. A férfi elhal­ványodott és amikor bizonyítékot kért arról, hogy Kalb csakugyan meghalt, az asszony megmutatta a konzul levelét. Az idegen erre leleplezte magát. — Az a Kalb József nem halt meg Filadelfiában, hanem itt áll maga előtt, mondotta. — Férjem ! sikoltotta az asszony és eszméletlenül a földre rogyott. Ebben a pillanatban toppant be Kellen Adolf, aki látva, hogy a felesége idegen férfi előtt a földön fek­szik, azt hitte, hogy rablóval van dolga. Hirtelen rá­ugrott az idegenre és fojtogatni kezdte. Szerencsére időközben neje eszméletre tért s a dulakodó két férfit elválasztotta. Férjének pedig elmondotta, hogy ez az úr nem más, mint Kalb József. De a családban ettől a naptól fogva vége volt a boldogságnak. Az első férj ugyanis határozottan követelte, hogy neje kövesse, mert a törvény értelmében második házassága semmis. Az asszony viszont semmiképp sem akarta elhagyni újabb házasságából született négy gyermekét s amikor más megoldást nem talált, a padláson fölakasztotta magát s meghalt. A boldogtalan asszonynak tegnapelőtt volt a temetése. Kellen Adolf kétségbeesése határtalan volt. Tehetetlen fájdalmában revolvert fogott Kalb Józsefre, háromszor rája lőtt, de nem talált. Ekkor maga ellen fordította fegyverét, de a revolvert kikapta kezéből tizennégyéves leánya és a megtört ember zokogva rogyott gyermeke karjaiba. — 2.500.000.000 000 forint. Két és fél billió, vagyis kétmillió ötszázezerszermillió forint. — kimondani is nagy dolog, megszámlálni pedig egyenesen elképzel­hetetlen. Pedig Amerikában, ahol közmondás szerint semmi sem lehetetlen, komolyan foglalkoznak azzal, hogy olyan részvénytársaságot hozzanak össze, amely­nek valósággal meglevő részvénytőkéje egy billió azaz egymilliószor millió dollár legyen. A több százmillió tőkével dolgozó vállalatok — a különféle trustok — Amerikában nem tartoznak a ritkaságok közé és Chica­góban az utóbbi hetek alatt a leghatalmasabb amerikai vállalatok képviselői értekezletet tartottak oly célból, hogy a trustokat valahogy egyesítsék. A céljuk úgyis közös: monopolizálni bizonyos iparágakat. Leghirhedtebb a «Standard, bi-Company», amely a petróleumot mono­polizálja csaknem az egész világon. Méltó társa a «Sugar Rafining Company», a cukorgyárosok és a Tobacco Company», a dohánygyárosok monopolisztikus egyesülete. E vállalatok alakulnának át egy billió dol­láros alaptőkéjű gigantikus részvénytársasággá. A véd­­vámos politika, amelyet az új elnök, Mac Kinley inaugurál, igen kedvez a trustok garázdálkodásának. Nem hiába költöttek a vállalatok milliókat Mac Kinley megválasztatására, most élvezni akarják az új korszak gyümölcsét. — Kereskedősegédek a szocialisták ellen. A kereskedősegédek egy része az utolsó időben a szocia­listákhoz csatlakozott, ami folytonos súrlódásra ve­zetett a gyűléseken. Most közülük többen mozgalmat indítottak, amelynek célja, hogy a szocializmus hatása alól a kereskedősegédeket kivonja, vagy legalább is a józanabb elemet a szocialisták üléseiről visszatartsa. — Fürdők látogatottsága. A legújabb kimu­tatások szerint fürdőinken a vendégek száma még egyre növekszik, így Herkulesfürdőn eddig 4681 vendég fordult meg, Trencsén-Teplicen 3913, Balatonfüreden 2751, Bártfán 2655, a Csorbai tónál 2378, Tátrafüre­­den 2003, Lipiken 1651, Új-Tátrafü­reden 1595, Alsó- Tátrafüreden 1497, Szliács 898, Csik-Tusnádon 734, a Margitszigeten 513, a Martoni-féle Erzsébet sósfürdő­ben pedig 496 vendég. A külföldi fürdők közül a Franzensbadból érkezett kimutatás 5421 vendégről számo be. * «— Soszu tűzijátékkal. Giachetti Rafaelét Párisban elhagyta a kedvese, Vacca Cosmo, akinek nagy tűzijáték kereskedése volt. Az elkesedett férfi iszonyú boszut állott a leányon. Égő taplót dobott kereskedésébe, s a tűzijátékok egy pillanat alatt lángra lobbantak. Hatalmas dörrenés közepette égett le a bolt, míg a hűtlen leány testét a robbanó­anyag darabokra szakította­. Giachettit a rendőrség elfogta. Elfogott szédelgő. A temesvári rendőrség, — mint tudósítónk írja, — elfogta Mangulesku Szilárd nemzetközi csalót, aki legutóbb Temesvárott követett el több betörést. Manguleskut nemcsak a rendőrség, hanem a katonaság is körözte, mert a 17-ik gyalogezredtől megszökött. Párisban, később pe­dig Bukarestben élt hosszabb ideig, most pedig Temes­várra vitte a sorsa, ahol elfogták. — Nagy tűz. Mint Jaroszlávból táviratozzák lapunknak, Ljubin városában tegnap óriási tűz pusztított, amelynek kétszáz lakóház, egy templom, egy kórház és több hivatalos épület esett áldozatul. Szász meg száz ember kenyér és fedél nélkül van. — NTanzesz honoráriuma. Svéd újságok kiszá­mították, hogy északsarki útjáról szóló könyvének ki­adásával mennyi jövedelmet szerzett Nanzen.A könyv­nek eddig svéd, dán, német, hollandiai, angol, francia és cseh nyelvű kiadásai jelentek meg. A kiadók Nan­­zennek eddig 720.000 márkányi honoráriumot adtak; ennek majdnem fele, 300.000 márka az Amerikában és Angliában megjelent kiadásokra esik. A Fédra szerelmi vallomása. Raáne János, a Fédra és egyéb klasszikus tragédiák szerzője, XIV. Lajos udvari költője és Maintenon asszony kedves em­bere, sohasem sejtette, hogy az ő költött királynéja milyen megbotránkozást fog kelteni két századdal ké­sőbb a toulousei anyákban. A dolog úgy esett, hogy a toulousei gimnáziumban az érettségit tevő ifjaknak Fédra vallomásáról kellett írásbeli dolgozatot készíte­niük. Az ifjak közül néhányan, amint ez már történni szokott, elbuktak a vizsgálaton s most a bukottak édes mamái széles piros plakátokon tiltakoznak az ellen, hogy fiaik erkölcseit, mostoha fiába szerelmes Fédra királynő bűnös vallomásával mételyezzék meg. A tiltakozás befejező része igy szól: — Kijelentjük hangosan, hogy amikor a gimná­ziumba küldjük a fiainkat, megkívánjuk, hogy ott tisz­teljék a jó erkölcseiket. Mi azt akarjuk, hogy dokto­rokat neveljenek belőlük s nem kéjenceket. Követeljük, hogy nyilvánosságra hozzák ama piszkos fickók nevét, akik ilyen szabados témát adnak a tanulóknak s köve­teljük, hogy mozdítsák el s bélyegezzék meg a dékánt, aki az ilyen gyalázatosságot megtűri. A tiltakozók a közoktatásügyi miniszterhez for­dulnak, hogy az egész vizsgálatot érvénytelennek nyil­vánítsa, aminek a bukott diákok nagyon megörülnének. — Nyomdászkongresszus. A könyvnyomdászok országos kongresszusa az idén Debrecenben lesz augusz­tus 21. és 21-ikén. A kongresszuson úgy a budapesti, mint a vidéki nyomdászok nagy számban vesznek részt. A kongresszus dolgában holnap a Széchenyi-tér, kioszkban nyilvános nyomdászgyűlés is lesz. — Dráma a pályaudvaron. A Kievi állam­­vasút pályaudvarán, a főnök hivatalos helyiségébe ma reggel beállított az egykori állomásfőnök, akit néhány évvel ezelőtt nyugalomba küldtek s revolverrel három­szor rálőtt a forgalmi főnökre. Bevárta, mig az össze­rogyott, azután átrohant az igazgató szobájába, de senkit sem talált o­tt. Gyorsan magára zárta az ajtót és szívenlőtte magát. Tettének okát nem tudják. — Zuhanás az emeletről. Az Újvásártér tizenkilencedik számú ház első emeletének egyik abla­kából nézegetett ki az utcára Lettner kereskedőnek tizennégy esztendős Dezső fia. A fiatal gyermek nem volt elég óvatos, mélyen ki­talált hajolni, elvesztette az egyensúlyt és lezuhant az utcára, ahol összezúzott tagokkal terült el a kövezeten. A mentők haldokolva vitték a közeli dologkórházba. — Megkerült kocsitól vaj. A rendőrség még eddig nem igazodhatott el rajta, hogy Leszk Nándor pallér, aki a múlt héten egy bérkocsis kocsiját ellopta, fur­fangos tolvaj-e, vagy bolond. A pallér a kocsit a gödi országúton egy­ árokba fordította, aztán meg beült Fóthon egy csárdába és két álló napig ivogatott. Mikor már vagy hat forintra rúgott a számlája, otthagyta zálogban a lovat,­­­ amit később a csendőrök hoztak vissza gazdájának. Omaga azóta bujdosott szerte a fő­város környékén és csak ma tért haza. Félóráig sem volt a lakásán, két detektív elcsípte és bevitte a fő­­kapitányságra. A vallató rendőrkapitány előtt a világért sem akart valamire visszaemlékezni. Egyre csak azt hajtogatta: — Nem loptam én, kérem semmit, mert hát tet­szik tudni, kész bolond vagyok én. Egyelőre azonban mégis a rendőrségen fogták. Léghajósok a sarkvidéken. Budapest, augusztus 2. Andrée kísérlete, hogy eljusson léghajón az északi sarkra, kétségkívül az első a maga nemében, de azért a léghajó használata még­sem egészen új a sark­vidéki ekszpedíciók történetében. Negyvenhét év előtt próbáltak már vele szerencsét, abból az alkalomból, hogy James Rusz kapitány elindult az örök jég honá­ban elveszett Franklin-expedíció fölkeresésére. 1845. május 19-én indult el hazulról lord John Franklin két hajóval, az Erebusszal és a Terrorral. Nem az északi sarkot kereste ő, hanem az északkeleti átjárót, azt a titokzatos csatornát, amelyről a legellen­­mondóbb hírek szárnyaltak már a tizenhatodik század óta. Franklin végre is tisztázni akarta ezt a kérdést és mivel megelőzőleg már vagy hatszor járt a sarkvidé­ken, a legjobb reményekkel eltelve indult neki út­jának. Július 26-án látta egy cethalász utólszor az Ere­­buszt a Melville-öbölben, ahol Franklin hajóinak le­génysége vadászva és halászva szerezte be a télire való élelmet, azután nyomuk veszett. Érkezett ugyan még egy tudósítás négy év múlva, pléhdobozba zárt levél, amelyet Franklin utazásának ötödik hetében a golfáramlatba dobott, hanem akkor már alig volt rá reménység, hogy a merész utazót valaha viszont­lássák. Mikor már a harmadik esztendő is eltelt, minden hír nélkül, az angol tengernagyi hivatal James Bőst kapitányt küldte ki a Franklin-expedíció fölkeresésére. Ez pedig a legkülönfélébb eszközökhöz folyamodott, hogy Franklinnal, föltéve, hogy még él, tudassa köze­ledését. Boothia félszigetén száznál több kék rókát fogatott el, mindegyiknek nyakára egy acélpántot erő­sített, amelyre a mentő­expedíció célja és utolsó tar­tózkodási helye volt bevésve. Minden éjjel nagy tüze­ket gyújtott hegycsúcsokon és fényszóró készülékeket bocsátott a levegőbe. Azonkívül magával vitt egy nagy léghajót, amely ötszáz méter hosszú kötélhez volt kötve és valahányszor csak napfényes volt az időjárás, föl­szállt a ballon capuilon, hogy kémszemlét tarthasson. Ez volt kétségtelenül az első léghajó az északi sark vidékén. De még ezzel sem érte be, hanem naponta vagy száz kisebb léghajót bocsátott szélnek, amelynek burokjába nagybetűvel rá volt írva, hogy hol tartózkodik a mentő­­expedíció. Mindezt abban a reménységben tette, hogy Franklin emberei rátalálnak a jeladás valamelyikére és érintkezésbe lépnek Rósz kapitánynyal. Kárba veszett minden fáradság. Rósz kapitány hazatért útjából, anélkül, hogy csak a legcsekélyebb eredménynyel is járt volna. Az angol kormány ekkor húszezer font sterling díjat tűzött ki, amelyet bárki megkap, hacsak biztos hírt is hoz Franklinék sorsáról. Négy újabb mentőexpedíció indult útnak, de valameny­­nyi oly kevés sikerrel és annyi áldozattal emberélet­ben és vagyonban, hogy 1850-ben az angol kormány visszavonta a díjat, mert nem akarta, hogy mások is eredmény nélkül rohanjanak a kész veszedelembe. De volt valaki, aki nem akart belenyugodni a megmásíthatatlan végzetbe. Franklin felesége, miután egész vagyonát beleölte az eredménytelen mentő­kí­sérletekbe és saját hazájától már nem remélhetett tá­mogatást, az Egyesült­ Államok kormányához fordult. Ez pedig kiküldte az Advance és a Rescue nevű hajókat dr. Kane vezetésével és az utazás nemcsak abban volt eredményesebb, hogy rátalált a Franklin-expedíció ha­lottjaira, de olyan tudományos eredményekkel is járt, amelyek addig páratlanok voltak az északsarki utazások történetében. A legnevezetesebb ez eredmények közül az, hogy Kané minden kétséget kizáró módon megállapí­totta, hogy az északi sark körül szabad a tenger, egé­szen jégmentes, és ha a ma partjáig hajón el lehetne jutni, megközelíthető volna az északi sark. Ami pedig a Franklin-expedíciót illeti, első nyomára a Devon szigetnél talált, ahol három patakőszikla csúcsán ugyan­annyi deszka volt a földbe erősítve és rajtuk feliratok, amelyek Braine Vilmosnak, meghalt 1843. ápril 3 in, Harkness Johnnak, f 1846. január 4-én és Torrington Johnnak, f 1846. január 1-én, sírfelirat gyanánt szol­gáltak. Ezen a parton töltötte Franklin az első hetet, és Kane most már megbízta Mac Clintoc had­nagyot, hogy déli irányban folytassa a kutatást, míg ő nyugatnak indul Izánon. Mac Clinton nyolcvan napig volt távol és százötven mértföldet tett meg az említett irányban, Rosz csaknem ugyanannyit az ellen­kező irányban, hanem újabb nyomra nem találtak. Most pedig készletük is fogyóban volt, haza­tértek. Az Egyesült­ Államok kormánya sem akart ezen­túl újabb áldozatot hozni, mert ez volt a tizenkilence­dik expedíció, amely Franklint hasztalanul kutatta. Ekkor azonban Franklin özvegye váratlan örökséghez jutott, megvette a Fox nevű csavar-yachtot és Mac Clinton vezényletével útnak eresztette az utolsó kí­sérletre. Ez a szegényes expedíció, amely 1857. június tizenegyedikén, tehát tizenegy évvel Franklin eltűnése után indult útnak, szerencsésen járt el feladatában. A Pondöböl bejáratánál egy eszkimó törzset talált, amelynek tudomása volt arról, hogy évek előtt hatal­mas vihar a partra dobta a hajókat és hogy e hajók személyzete szörnyű nyomorba jutott. Hogy mikor történt a dolog, azt nem lehetett tőlük pontosan meg­tudni, mert az eszkimók tudvalevőleg annyira járatlanok a számfejtésben, hogy ötnél tovább számolni sem tud­nak. De Hobson hadnagy, akit Mac Clinton további nyomozásra útnak indított, a Herschel-fok táján rá­talált egy elhagyott csónakra, amelyben olyan tárgyak hevertek és rátalált később az expedíció maradványaira, holttestekre, a legvégső nyomorban és nélkülözésben kínzott emberi maradványokra, akiknek vonásai nem változtak meg a szörnyű hidegben és élénken regéltek arról, hogy mily kegyetlen volt a Franklin-expedíció végzete. De rátalált még egyébre is. Egy helyen, ahol három kőhalom volt annak jelzésére, hogy alatta pihennek az élet fáradt vándorai, valami színes tárgy lebegett. Oda mentek és ráismertek egyikére azok­ból a kis léghajókból, amiket Rósz kapitány kilenc év előtt útnak eresztett, hogy a Franklin-expedíció tagjainak tudtára adják, hol vannak a fölkeresésükre kirándult mentők. Az az egy léghajó a sok száz közül

Next