Pesti Napló, 1903. november (54. évfolyam, 299-328. szám)

1903-11-15 / 313. szám

16 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1903. november 15. 313. szám.­ fa Ez az összeg a Kis-Lap kiadóhivatalába, VII. Kerepesi­ ut 54. sz. Athenaeum cimzendő. * (A nemzetiségi kérdés.) Dr. Marcali Henrik egyetemi tanár, a Népszerű Főiskolai Tan­folyam fölhívására érdekes előadást tartott ma az egyetem kupolatermében a nemzetiségi kérdésről. Bevezetésül kifejtette, hogy a nemzetiség prob­lémájának tudományos tárgyalása kiválóan magyar je­lentőségű, mert alig van más művelt nemzet, melyet e kérdés oly közelről érdekelne. A tárgy első tudomá­nyos értékű taglalása is magyarnak báró Eötvös Jó­zsefnek a műve. A nemzet szót szembe állítva a nem­zetiség fogalmával, előadásai során ki akarja mutatni, minő változásokon ment át ez az eleinte tisztán csa­ládi és faji jelentésű közönség az általános eszmék hatása alatt. Az ősi nemzetségek sokféleségét hódítás rótta össze államokká, melyek azonban mind nemzetiek voltak minden időkben. E fokon állam, egyház, vallás és kormány azonos, az egész szervezet minden idegen­nek kizárásán, esetleg elnyomásán alapul. Az egyes csak mint ilyen kiterjedt családhoz tartozó élhet meg, ér­vényesülhet. Innét e kor támadó és védő harcainak ke­gyetlensége. Ezt a teljes elszigeteltséget, mely minden idegenben ellenséget lát, először az egy Istenség tana dönti meg. Ez állítja, az egyes istenek külön népeivel szemben az egész emberiséget, a harccal a békét, a gyilkolással a testvériséget. Idézetekkel bizonyítja, mint jelenik meg az eszme a világ békéjével együtt a prófétáknál, különösen Ezaiásnál. Út­onló eredményre jut a görög filozófia is, mely szintén az ősi mítosz el­len foglal állást és lassanként kitölti az örvényt, mely az egyes görög városok és még, mely akkor a görög és barbár között tátongott. A negyedik században Kr. e.­­Diogenes már kozmopolitának mondja magát, száz év­vel később pedig a stoikusok világállamról álmodoznak . (Ú­j Idők.) A most megnyíló őszi tárlatnak egy pár kiválóan szép képét közli az Új Idők e heti száma, amely a legközelebb elmúlt napoknak is illusztrált krónikása. Bemutatja a Király-színházat, a beomlott Orczy-házat és a hétnek többi megrajzolni való ese­ményeit. Szövegrészében van novella He­rczeg Fe­­renctől, költemény Harsányi Kálmántól, eredeti és idegenből fordított regény, ismertető cikk a műtárlat­­ról és sok érdekes meg mulatságos apróság a Minden­féle rovatban. Az Uj Idők kiadóhivatala (Andrássy­ út 10.) kívánságra bárkinek küld ingyen mutatványszámot. EGYESÜLETEK. ** A Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete a minap tartotta november havi választ­mányi ülését. Mayer György titkár előterjesztést tett a gyermekfelvételi bizottság jelentéséről és az ágy­­alapítványok betöltéséről. Bejelentetett, hogy a XXIII-ik jótékonycélú államsorsjáték tiszta jövedel­méből az egyesület árvaházának tizenegyedrésznyi hányad fejében 26.200 korona jutott. Az egyesület Ginkotán új leányárvaházat és­­tanintézetet szándé­kozik építtetni, melyre nézve a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet közbenjárásával öt pályaterv érkezett be, ezek közül az egylet Pártos Gyula műépítész pályatervét fogadta el a végrehajtás alapjául és az építés művezetésével is őt bízta meg. Orosdy Fü­­löpné választmányi tag az egylet árvaházának cserépi festőművész egy értékes olajfestményét ajándékozta, mely az árvák javára fog kisorsoltatni. Végül határozatba ment, hogy az egylet a közelgő farsang alkalmával árvaháza javára a fővárosi vi­gadó összes termeiben nagy álarcos bált fog ren­dezni. ** A Gyermekbarát­ Egyesület­nek e hónap 10-ikére kitűzött közgyűlését a megjelent tagok csekély száma miatt nem lehetett megtartani. Az elnökség ennélfogva e hónap 24-ére, délután 5 órára újabb közgyűlést hívott egybe a központi városháza II. emelet 197. száma alá. Ezt a gyűlést a tagok számára való tekintet nélkül­­ minden­esetre meg fogják tartani. ** Rendőrségi közgyűlés. A székesfővárosi államrendőrség nyugdíjpótló- és segítő egyesületé­ben nagyban dolgoznak a jövő rendes közgyűlés előkészítésén. Dr. Schreiber Mór fogalmazó, Felber Nándor számvizsgáló meg Risztics Plató pénztáros odaadással készítik a közgyűlés elé terjesztendő jelentést, zárószámadást, mérleget. Az egyesület rövid ötödik évi fennállása után a jövő évben már három nyugalmazott tisztviselőnek folyósítja nyug­díjpótlékát. Egy rendőrtanácsos 500, egy kapitány s egy fogalmazó 400—400 forintnyi pótlékot kap. A közgyűlés határidejét később tartandó választmányi ülésen tűzik ki. SPORT. X Janek Géza, Metcalf tréner volt istálló­­gyereke tavaly Angliába került, hogy ott a zsoké­­művészetben magát kiképezze. Hogy ez mennyire sikerült neki, legjobban bizonyítják a világ legelső sportlapjának, a «Sportsman»-nek e héten megjelent következő sorai. «A Derby Cup-ban jó kilátásai vannak Dimonynak. A kanca kilátásaira csak ked­vező, hogy a kis J­a­n­e­t lovagolja öt font appren­tice engedménynyel, hiszen, amint pénteken Northamptonban is láthattuk, nem lovagol ma a világon Jockey, aki akár egy fontot is le­adhatna a Falmouth hous-i apprenticenek.» Janek ugyanis pénteken három versenyt nyert Northamptonban, az egyiket közülök hatalmas finish után.­­ Fenséges űrlovas. Nálunk feltűnést keltett a nyáron, hogy gróf Tisza István, ki még akkor csak egyszerű képviselő volt, a nagyváradi versenye­ken nyeregbe szállt és Czárán úrlovassal finist lovagolt. Németország sportköreinek most sokkal nagyobb szenzációjuk van. A német trónörökös ugyanis szombaton Potsdamban a Manöver Jagd­­rennenben Too good lovával starthoz állott. A trónörökös a 4000 méteres futásban nyakhosszal második lett­­a gróf Königsmarck hadnagy által lovagolt Freedom után.­­ A holnapi labdarúgások. Vasárnap, no­vember 15-én délután harmadfél órakor a millennáris pályán a Budapesti Torna-Klub és a Műegyetemi Foot­­ball-Klub, a margitszigeti pályán a Postások I-fő csa­pata és a­ 33. F.­Klub I-ső csapata, továbbá a Magyar Testgyakorlók Köre és a Magyar Atlétikai Klub, a so­­roksári­ úti pályán a Ferencvárosi Torna-Klub és a Ma­gyar Úszó-Egyesület mérkőzik.­­ Elhalasztott vivóest. A Műegyetemi Foot­­ball-Klub vivóestéje közbejött akadályok miatt elma­­maradt. E helyett mához egy hétre, e hónap 21-én tartja a klub Fodor Károly koronaherceg­ utcai vívótermében első estéjét. KÖZGAZDASÁG. A tőzsde hete. (k.) A tőzsde e héten kiállotta a terhelési próbát és most már több bizalom van a szilárdság tartósságában. Ugyan megesett már az is, hogy sikeres próba után is beállott a katasztrófa, de hát nem szabad mindjárt az ördögöt a falra fes­teni, főképpen, amikor most már kétségtelen, hogy a tőzsde egész akaraterejével és törekvésével a szilárdságra igyekszik. Mert különben a német csá­szár betegségét és operálását nem vette volna oly nyugodtan, mint ahogy az tényleg történt. A ber­lini börze szinte megbénult, amikor teljesen várat­lanul hallotta azt, hogy a német császáron torok­operációt végeztek s bár­mennyire bízott is az or­vosok amaz állításában, hogy az eltávolított képlet jóindulatú, mégis az egész dolog nagyon emlékeztette Frigyes császár betegségére. Mindamellett arány­lag nyugodtak maradtak a börzék, még a németek is és azok az árhanyatlások, melyeket ez a hír a hét elején okozott, ma már ismét megtérültek, mind szé­lesebb rétegek érdeklődnek a börzék iránt és még nálunk is egyre többen vásárolják főleg az ipar­­vállalati értékeket. És most, hogy van kereslet a részvényekben is, sajátságos és szinte meglepő je­lenséget észlelt a börze. A részvények nem kapha­tók. A héten egy ágens néhány kötésnyi salgó­tarjáni kőszénbányarészvényt akart vásárolni, és noha ezekből a részvényekből 70.000 van forgalom­ban, nem tudott száz részvényt venni, habár­ 15 koronával kiabálta fel az árát. Ebből a jelenségből nem akarunk ugyan na­gyon messze menő következtetéseket levonni, de azt mégis bizonyítja ez a jelenség, hogy az évek­ óta tartó tőzsdepangás alatt a gyengébb elemek mind kifizettek már kötelezettségeikből és a rész­vények oly szilárd kezekben vannak, melyek a mos­­­tani árnivót­ nem tartják még elég magasnak arra, hogy éveken át tartott értékeiket már eladják, ha­nem még további emelkedésre várnak és arra számí­tanak, hogy ezt el is fogják érni. A tőzsde tehát bízik a további javulásban és még nem tartja el­veszettnek Magyarországot. A kibontakozást a mos­tani helyzetből sem látja lehetetlennek, mely ha nem sikerül a Tisza-kormánynak, hát majd sike­rül másnak. A közgazdasági fejlődésnek nem veszett el az alapja, legfeljebb a kibontakozás útja lehet hibás. A legtöbb iparvállalat részvényének iránya szilárd és ára emelkedő, ami amellett tanúskodik, hogy mégis van munkájuk az iparvállalatoknak. Per­sze nem annyi, mint a két évi jó termés után le­hetett volna akkor, ha most már a harmadik kormány az idén nem követi el egymás után azt a nagy hibát, hogy a gazdasági fejlődés megbénítását használja fel presszió-eszközül arra, hogy a nemzeti törekvése­ket elnyomja. Ha a beruházási javaslatot annak idején első ízben tárgyal­tatja le a kormány, ezek az állami megrendelések bizonyára nagy lendületet idéztek volna elő a közgazdaság minden ágában és élénk impulzusul szolgáltak volna a magánvállal­kozás felébresztésére. Ez esetben nem is lett volna módjában a mostani kormánynak ezt a javaslatot visszavonni. A tisztviselők fizetésrendezése is első­sorban közgazdasági kérdés, mert az a javaslat, ha kellő időben törvénynyé lett volna, nagy mértékben fokozza a tisztviselők tízezreinek fogyasztóképessé­gét, ami élénkítette volna az ipart és a keres­­kedelmet. Ha azonban a börze mostani szilárdságának meg is van a gazdasági létalapja, mégis csak úgy maradhat tartós, ha a kibontakozás mielőbb meg­történik, a normális állapotok minél hamarabb visz­­szatérnek s kereskedelmi viszonyaink a külállamok­­kal kellő időben rendeztetnek, nehogy európai vám­­háborúba keveredjünk. Mert különben ismét meg-­­­esik az, hogy az európai közgazdasági fellendülés halad a maga útján, bennünket pedig itthagy az útszélen. Még nem is oly régen ezt már egyszer végigtapasztaltuk, amikor 3—4 év előtt oly óriási lendületnek indult a német ipar, mi pedig még a morzsáit sem láttuk ennek a fellendülésnek. És a börzén ismét észlelhető egy jelenség, mely arra mutat, hogy ismét úgy járunk, mint­­1899 és 1900-ban. Ismét nagy azoknak a száma a börzén,­ akik a külföldi börzék számára közvetítik az üzle­teket, és ezeknek van most a legtöbb megbízásuk. Azt láttuk, hogy a helyi iparvállalati értékek mai birtokosai még nem adják el értékeiket, mert az európai fellendüléshez képest mi még hátra va­gyunk, beleakadtunk a politikai kátyúba. Ezekért a fölös tőkékért oly idegen értékeket vásárolnak, melyeknek szabad fejlődését nem akadályozza semmi, melyek nincsenek megmozdíthatatlan politikai kö­lönchöz kötve. Azok a fölös tőkék­, melyeket a két jó termés felszaporított, ide mennek, amennyiben itthon nem helyezhetők el. Mert tőkében most nincs hiány. A­ vidéki pénzintézetek azon panaszkodnak, hogy túl­ságosan fölszaporodnak a betétek, a fővárosiaknak meg az a bajuk, hogy a vidékről nem kapnak vál­tókat. Míg Londonban nagy meglepetést okozott az, hogy az angol bank csütörtökön nem emelte fel a rátáját 4%-ról 5%-ra, addig nálunk még a 3,5%-os bankkamatláb mellett sem telik meg a jegybank váltótárcája. Az elmaradt angol bank­ „Nagy karácsonyi occasio“ Van szerencsénk a tisztelt hölgyeket értesíteni, hogy az idén is karácsonyi occasiot rendezünk selyem-bronsok, selyem-japánok és pongyolák eladására mely hétfőn november 16 án kezdődik és melynek megtekintésére tisztelettel meghívjuk. STIEGLITZ és UNGER kizárólag Váci­ utca 20.

Next