Pesti Napló, 1905. január (56. évfolyam, 1-31. szám)

1905-01-26 / 26. szám

I /26. szám Budapest, caSterR» PESTI NAPLÓ. / 1965. január 26. díj Hivatkozik, mert statisztikailag­ igazolható, hogy az esetleg kevesebb ellenzéki képviselő is több választót képvisel, mint — az esetleg — többséget képező kormánypárt. * - I ' Kü­lömben is': a Tisza-kormány bukását akár már az ország négy végében harsonások hir­dethetnék a derék, becsületes falusi jegyzők­nek, rövidszárú­ pipás szolgabiráknak, izzadó főispánoknak, akik lelkendezve dolgoznak, hogy tőle jutalmat kapjanak s egy kis elnézést az ed­digi suskusokért. Bécsből jelentik telefo­non, hogy ott ma már fait accompli gyanánt beszéltek politikai körökben arról, hogy Khuen-Héd­er vár­a átveszi Burr­ián örö­két és közös pénzügyminiszter lesz. Az ural­kodó belső intimusáról gondoskodás történik, a Tisza-kormány többi tagja szertezüllik.­­ Bécsben úgy beszélik, hogy Tisza de­cember elején memorandumot adott be a ko­ronához, amelyben kifejtette, hogy a válasz­tások korrigálnak minden hibát­.A független­ségi párt részéről garanciája van a kormány­nak, hogy némi engedmény fejében belenyug­szik a megváltozott helyzetbe az új Házban, amelyben a szabadelvű párt óriási többsége biztosítva van, így kapott felhatalmazást a választásokra. Most számon kérhetik tőle ezt a perspektívát!­­ ! A kormánypárti jelöltek közt keserű, ko­mor és reménytelen a hangulat. Akik be is jutnak a Házba, bőven tapasztalhatták, meny­nyire ellenszenves és hálátlan küzdelmet kel­lett folytatniok. Most már semmiesetre sem követik Tisza Istvánt azon az úton, amely a nemzeti érzelmekkel szemben vezet. Mégha a miniszterelnöknek módja is volna ahhoz, hogy még néhány hétig experimentáljon. A pártok kü­lönben csatasorban állnak már az országban, s a vidéken sok helyütt már ma bevonultak a távoleső községekből a vá­lasztó központba a szavazók. Ekkora izgalom még soha nem volt képviselőválasztáson. A katonaság és a választási elnökök gondoskod­nak majd arról, hogy az erősen lobogó szenve­délyek lángbaborulására legyen elegendő ok. De a kormány hangoztatja, hogy tiszta fegy­verekkel dolgozik­. . .­­ Az utolsó nap hirei itt következnek: Apponyi Szatmáron. Gróf A­p­p­o­n­y­i Albert abban az apos­toli hévvel folytatott körútban, amelylyel be­járta az országot, tegnap este Szatmárra ér­kezett, hogy hirdesse az igét s fölébreszsze a polgárok önérzetét. A választási mozgalmak­ban ez az utolsó stációja. Járt Győrben, Po­zsonyban, Szolnokon, Jászberényben, Zsol­­­nán, Iglón, Esztergomban, Cegléden, Szabad­kán, Békéscsabán, Aradon, Temesváron, Sza­­kálházán, Kisbecskereken, Csákován, Szálkán, Temesszentandráson, Mezeifalván, Orcifalván, Lovrinban, Vingán, és mindenütt lelkesedés és elszánt hazafiasság a nyomában. Ez a ki­meríthetetlen kötelességérzet és önfeláldozó hazafiasság csudásan szép lapja a most lefolyt nagy küzdelem históriájának. Apponyi tegnap este kilenc órakor érkezett Szatmárra. Útja valóságos diadalmenet volt. Az állomásokon mindenütt ezrekre menő néptöm­eg várta. Nagykárolyban Adler függetlenségi elnök üdvözölte és kérte a nép nevében, hogy ne beszél­jen, kímélje magát az óriási hidegben. Apponyi erre azt felelte, hogy még van ereje, ha talán több nem is, de annyi igen, amennyi három napra elég lesz. Szatmáron gróf K­á­r­o­l­y­i István, U­r­a­y Géza és Kelemen Samu fogadták mintegy háromezer ember élén. Uray üdvözölte, Apponyi meleg kö­szönetet mondott a fényes fogadtatásért. Örömmel jött — úgymond — az alkotmányvédők közé. Az alkotmányon és a jogfolytonosságon csorbát ütöt­tek, azt ki kell köszörülni. Ez minden hazafinak a kötelessége. Ha most nem győzünk, olyan zsar­nokság­ kap lábra Magyarországon, amilyen még nem volt soha. Bízik Szatmár­ polgáraiban, diadalra viszik azok a függetlenségi eszmét. Az Európában ezután banker volt, amelyen lelkesen ünnepelték A­p­p­o­n­y­i­t és gróf Károlyi Istvánt és számos hazafias felköszöntő hangzott el. A népgyűlés ma délelőtt tiz órakor kezdődött, amelyen közel háromezer ember vett részt. Apponyi beszédében Tisza miskolci beszédét cáfolva és ki­mutatta, hogy a katonai vívmányok az ellenzék ki­tartásának köszönhetők. Majd­ a november 18-diki eseményekre tért át s ezeknek kapcsán azt bizo­nyította, hogy­ a parlamenti többség is csak forma, mert csak formailag képviseli a nemzet többségét. A kisebbség tehát Tisza politikai hitvallása értelmé­ben is csak a formát és nem a parlament lénye­gét sértette meg azáltal, hogy a többség erőszakos akaratának nem engedett érvényt szerezni. Végül kérte a választópolgárokat, hogy a vesztegetéseket visszautasítva, tartsanak ki buzgón a fü­ggetlen-s ségi elvek mellett és segítsék diadalra a függet­lenségi zászlót. Apponyi beszéde nagy lelkesedést keltett. Ezután dr. Kelemen Samu, a függetlenségi­ párt jelöltje szólott. Meleg szavakban mondott kö­­­szönetet Apponyi fáradhatatlan buzgalmáért és­­ támogatásáért s végül ő is kérte a polgárságot,, hogy a holnapi választáson juttassák diadalra a függetlenségi zászlót. A beszédet nagy lelkesedés­sel fogadták. Kelemen győzelmét biztosra veszik. Apponyi Albert értesült a hivatalos körök hallatlan presszójáról és személyesen fölkereste dr. F­e­j­e­s István választási elnököt, hogy meg­kérje, hogy a választás napján szerezzen érvényt a törvény rendelkezéseinek. Apponyi Albert ma délben utazott el Szatmárról. Dr. Kelemen Samu tegnap mondta el a programmbeszédét, amely után gróf Károlyi István is felszólalt. Óriási hatást­­keltett a beszédével, melyen sorra vette az eddigi kormányokat. Szavait igy fejezte be: Tisza Kálmán egy nagy eszmébe élte be magát. Ő nagy termést és évről-évre egyforma termést akart biztosítani Magyarországnak és bevettette bé­reseivel az egész magyar területet a korrupció magvával. Ez a korrupció gyönyörűen kikelt, de nem volt belőle haszna a nemzetnek, csak neki,­­mert benne maradt abban a székben, ahol nem szívesen láttuk sokan. De uraim, a nagy baj az, volt, hogy e korrupció folytán a nemzetben az erkölcs kezdett sülyedni, kezdett belőle kiveszni az igazi hazafiság, így ment mindaddig, míg végre megbukott. Hogy miként bukott meg, tudjuk. Utána jött egy aulikus ember, aki becsületes ember volt,, de alá nem volt az, hogy nekünk valónak mond­hattuk volna. Azután jött egy ígérgető, félénk em­ber. Az se volt idevaló. Azután jött egy olyan miniszterelnök, aki fenyegetőzött és utána jött egy repülő miniszter, aki alig jött, mindjárt kirepült.­ Ezután érkezett az Isten ostora. Pattogtatott az ostorával jobbra-balra, annyira, hogy már megun­tuk hallgatni. Nem jól tudott bánni vele; nem volt mindig négyes ostor a kezében: egyszer odavágott, ahol a nemzet legkényesebb része volt: az alkot­mányt érintette az ostor. Midőn megérezte ezt a nemzet, eszébe jutott, hogy­ elég lesz a türelem­ből, amelylyel eddig viseltetett. Vétót kiáltott, ami­nek az lett az eredménye, hogy minden ellenzéki párt faj, rang- és elvkülönbség nélkül összetartott és az alkotmány védelmére állt. Követelni fogjuk az alkotmány sérelme által megtámadott jogfolyto­nosság orvoslását, és nem tágítunk abból, hogy azok az urak, akik ma még ott ülnek, elmenesz­­tessenek. Az a három férfiú: Kossuth, Apponyi és gróf Andaássy Gyula bírja a nemzet bizalmát Ezek zászlaja alatt minden párt egy szövetkezett egész. Egy célunk van, bennük bízunk, bízunk hazafisá­­gukban, erényeikben és bátorságukban és remél­jük, hogy a haza sorsát szerencsés útra fogják terelni. * Hock János Szegeden, Szeged, január 25. (saját tudósítónktól.) Hock János mai délután Szegedre jött hogy lelkesítse báró Bánffy, Dezső híveit. A Tisza-szálló dísztermét kétezer em­ber foglalta el. Itt mondotta el Hock nagyszabású beszédét.­­ Ezzel a nemzettel — úgymond — célja van­ a Gondviselésnek, különben nem küldene számára nagy férfiakat. Megmozdult az országban a faji el­lenállás, a nemzeti ösztön. A lelkesedés az eszmék világa, a meggyőződés himpora, amit a kormány­párt táborába hiába keresünk. Ott sok, nagyon sok olaj kell a büzölgő mécseshez, hogy tovább pislá­­koljon. (Zajos derültség.) Somogy megyében egy pa­raszt választótól megkérdezte, hová szavazott? Az felelte: «Jobb arról, uram, nem is beszélni.» — Ta­lán szégyenli magát? — «Jobban, mintha Hlaváról jönnék.» (Derültség.) Mikor a kormány erőszakos­kodik, szinpadi pléhtáblákkal csinál menydörgést. Ettől pedig nem ijedünk meg. (Taps.) Ha mi faj­beli és számbeli túlsulylyal választunk ellenzéket, akkor ne hivatkozzék Tisza István a nemzeti köz­véleményre, mert az ő kerületei megvásároltak, az ő választói nem a Duna-Tisza-köz, a Dunántúl és a Tisza balpartjának intelligens magyar közönségéből valók. A mai rendszer a hazugságok rendszere. De minél magasabbra tornyosulnak a hazugságok, an­nál nagyobb lesz a babiloni zűrzavar. A kormány idegen fegyveres erőt, piszkos érdekeket visz harcba. (Taps.) A magyar államiság olyan, mint az orvosi recipe, rá van írva. Csak belső használatra. (Viha­ros derültség.) A dinasztia fényköre bennünket homályban hagy. A hadseregben elnyomják nemzeti érzésein­ket. Gazdasági életünk kifosztott. Nekünk csak em­lékeink vannak, erőnk nincsen. S azt meri mon­dani a miniszterelnök, hogy nemzeti politikát csi­nál. Adja meg akkor első­sorban az általános vá­lasztási jogot, a titkos szavazással. Két vasúti tiszt­viselőtől hallotta: «Bár elvennék tőlünk a szavazati jogot, hogy meggyőződésünket el ne rabolhatnák.» resett. Amolyan ágró­lszakadt, vándor trouba­­durrá tette sorsa s koldus voltának tudatá­ban nagyon egyedül állt címeket és kutyabő­röket becsülő korában. Demokratikus viszo­nyok között kétségtelenül könnyebben boldo­gul, s ha ötven évvel később születik, aligha lett volna tele élete a nyomorúság rettene­tes epizódjaival. Fühöz-fához fordult segít­ségért s valójában nem akadt egyetlen igazi jóakarója sem, aki segített volna sorsán. La­komában, szives vendéglátásban volt része bőven s miután hátat fordított Debrecennek s hol Sárospatakon jogászkodott, hol Pozsony­ban igyekezett magára vonni a tekintetes ka­rok és rendek figyelmét, hol pedig egyik­másik barátjánál húzta meg magát. Évek hosszú során át éldegélt egy vándor trouba­­dúr módjára s amikor a nemesi felkelés hire Komáromba vitte, már jókora élettapaszta­lattal és keserűséggel telhetett meg a lelke.­­Diákos kedve nem engedte megkeményedni a lelkét . Vajda Julia, a gazdag komáromi hajóács szép leánya egyszerre elfeledtette vele minden buját és bánatát. Ekkor vált iga­zán költővé s a «Lilla-dalok» ekkor fakadtak ki a szivéből. Dalaiban az érzelem gyöngédsége és természetessége nyilatkozik meg s ezek a dalok örökké kedvesek és üdék maradnak köl­tészetünkben. Sorsa ez­után is üldözte a költőt. Futko­sott méltó állás után, hogy feleségül vehesse szerelmesét. Azt hitte, hogy végre megvalósul boldog álma, amikor Csurgón preceptori ál­láshoz jutott, de csakhamar megtudta hogy tá­­­vollétében feleségül ment Lillára Lévay István duna­almási gazdag szűrszabóhoz. Leveleit Lilla szülei eldugdosták, s állítólag ,veréssel kényszeritették a leányt a házasságra. Negy­venkét esztendeig élt férjével Lilla s ami­kor özvegységre jutott, nemsokára feleségül ment Végh Mihály hetényi espereshez. Ezt a házasságát utóbb nagyon megbánta. Vagyona is pusztulásnak indult és sok keserűségben volt része még tiz esztendeig, amikor hetven­nyolcéves korában meghalt. Haláláig imaköny­vében őrizgette Csokonai dalait. Jellemzi Csokonai szelíd lelkét, hogy Lil­lát csalódása után is mélységesen szerette s nem tett neki szemrehányást sohasem. Lilla férjhezmenetele után ismét ide-oda bolyon­gott egy ideig, majd visszatért Debrecenbe, ahol életének utolsó éveit töltötte. A sok csa­lódás, a sok nyomorúság megtörte az erejét s kínos betegség után 1805. január 28-ikán meghalt. Utolsó napjaiban Wolff matematiká­ját olvasgatta, hogy «szoktassa képzelődését azon véghetetlenhez, melybe menendő». Har­­minckét esztendős volt, amikor meghalt, köl­tőnek való nagy lelki emóciók után. Ezek az emóciók szerencsétlen emberré tették, de­­ nagyrészben ezeknek köszönheti, hogy valódi költő vált belőle. Ezek nélkül talán ő is amo­lyan holdsugárt megéneklő, iskolás poétává lett volna, így azonban az élet és az érzelmek lantosává lett. Ebben igyekezzük mentségét keresni kora ridegségének. Lírai költeményei megóvták attól, hogy az irodalom lomtárába kerüljön. Költeményei, mint maguk az igaz érzelmek, mindig üdék és kedvesek maradnak i s amit a múlt — és még a jelen is — meg­­­­tagadott tőlük, bizonyára megkapják a jö­­­­vőtől. ”

Next