Pesti Napló, 1907. május (58. évfolyam, 104-129. szám)

1907-05-01 / 104. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 104. szám 1907. május 1. lássa a tavaszt senkivel sem, hogy ne rekedjen kívül a fejlődés kultuszán. S ha május elsejét a szocialisták a proletárok egyesülése szimbólumának tartják, igyekezzék a polgári társadalom e napot az általános megértés reményének szimbólumává megtenni. Még taktikából is jobb együtt ünnepelni, mint ellenünk ünnepeltetni. S ez a taktika erkölcsös is, amikorminden szociális politikának amúgy is arra kell törekednie, hogy a kölcsönös megértést lehetségessé tegye. Mi a vörös májustól való aggodalmat oktalannak tartjuk. Éppenséggel nem félünk tőle, ha a „világ proletárjai“ megértik egymást. Nagyon is üdvösnek tartanók például, ha a mi szocialistáink megértenék a szocialista Róma tanításait. Azokat, amelyeket onnan csak legutóbb is Bebel küldött világgá. Azt a tanítását például, amelyllyel az öreg szocialista pápa a hazafiság fogalmát értelmezte. A magyarországi szocialisták szentszéke valamikor hírét hallván a nemzetközi küzdelem szükségességének, most sehogyan sem tudja a szocialistát nemzeti alapon elképzelni. Nem tudja, hogy a nemzeti individualizmus erőt jelent, amelyet abban a nemzetközi küzdelemben sikeresebben érvényesíthet. A szocialista mint hazafi, az ő magyar hazafiságából energiára tesz szert, amelytől a társadalmi átalakulásért világszerte folyó munkában hatalmasabb volna, mint hogyha ezt az őserőt nem viszi a küzdelembe. Nem a mi dolgunk, hogy a szocialistáknak tanácsot adjunk, hogyan is erősbödjenek a polgári társadalom ellen való harc számára, az ő dolguk, hogy vájjon erősebbek, vagy gyöngébbek akarnak-e lenni; csak éppen konstatálni akarjuk azt, hogy a magyar nemzetinek azt a gyűlöletét, és mindennek, ami magyar, azt a gúnyolását, amelyet mi nemzetközi szocialistáinknál tapasztalunk, éppenséggel nem a szocialista dogma parancsolja. Valahányszor ezért a nemzetgyűlölésért támadják őket. ők is azt magyarázzák, hogy nemzetköziségüknem nemzetellenesség, hanem erre a magyarázatukra léptennyomon rácáfol minden szavuk, minden tettük. Bebel és Jaurés és sok más nagy társadalmi forradalmár meg tudja érteni a hazafiságot és érezni is tudja. Ám őket értsék meg a mi szocialistáink, ha május elsején igazán meg akarják érteni egymást a világ proletárjai. És értsék meg azt is, hogy a szociáldemokrácia az ő híres társadalmi átalakulását még csak előkészíti. Az átalakulás még nem történt meg, s a nagy forradalom még nem tört ki. Legalább is túlzás a mi szocialistáinktól, ha máris úgy viselkednek, mintha az az átalakulás megtörtént volna, s mintha a forradalom máris diadalmaskodott volna. A polgári társadalom s a polgári állam jól tudja, hogy ez még nem történt meg, s kénytelen a hatalmi viszonyok félreértőit erről felvilágosítani, kénytelen őket kijózanítani. Kénytelen erre a maga létérdekéből. Amilyen túlzott a forradalmárok hatalmi tévedése, ugyanúgy túlzásokra hajlandó a polgári állam kijózanító igyekvése. Nemcsak nálunk, a szocialisták által „Ázsiának“ gúnyolt Magyarországban, hanem a híres Nyugaton is. Íme, Clemenceau és radikális tárnái s az egész radikális köztársaság kíméletlenül fogott hozzá ahoz a kijózanításhoz. Nálunk a szocializmus hatalma még gyöngébb, mint ott, nálunk még nem csak az osztályöntudat, hanem a puszta osztályösztön is csak kis körben nyilvánul, s a sokaságot csakis a fentebb említett egyházi mesterkedéssel toborozzák az elégedetlenek felekezetébe. Nálunk a polgári állam védekezése drasztikusabban éri a hatalmi tudat mániákusait. És drasztikusabbak is ennek a védekezésnek eszközei, aminek, sajnos, a közszabadságok kárát vallhatják, meg csak úgy árad be a sok cifranevű fütyedék? Megparancsolhatja-e a földnek, hogy többet teremjen, hogy neki több jövedelmet hozzon? A boldog napszámos sztrájkolhat , és eléri, amit akar? De hogy sztrájkoljon a kisgazda? Kit dacoljon meg? A földet? Az eget ? Az Úristent? Bizony az Úristennek hiába mondja az ember: Menyheli Atyám, tarts el, vagy éhenhalok! Legjolebb éhenhal... Gál Péter visszaemlékezett, hogy tavaly ilyenkor, tavasz nyiltakor, szintén ilyen kínos szorongattatás közepette nézett körül a maga kis vagyonkáján. Fiacskája odabenn a városban az iskolában, hátul a konyhán az öreg, süket nénje restepestélt, mivelhogy özvegyember volt a gazda és a hajadon nénje tartja rendben, már úgy, ahogy, a háza táját. Akkor is az a gondolat marcangolta, de kár egy kapavágást is tenni ebben a szőlőben, vagy sem én fogok itt már szüretelni az idén... S akkor átnézett hozzá a szomszédja, a csősz Gáspár, aki bizalmas embere volt az özvegynek, mert hát a süket, vén hajedonnal nehezen ment az eszmecsere, nem tudta vele megosztani a gondját-baját, mint az asszonynyal hajdan... — Sohase adja kend busulásnak a fejét, — biztatta Csősz uram, amikor a sopánkodó ember kiöntötte előtte szive keserűségét. — Fölvesz a fődjére egy kis kölcsönt, aztán jön a szüret, beüt a termés, aztán elfelejti kend minden nyomorúságát.—Kölcsönt, kölcsönt, — bólingatott Gál Péter. — Tudja kend, hogy be van ez a pár hold táblázva rogydog. Már a kamatot se győzöm, nem hogy, törleszteni tudnék. Nem nem a szocialisták, hanem a nemzet közszabadságai. Május elsején, a megértést jelképező ünnepen, a mi szocialistáinknak meg kellene érteniük a külföld szocialistáinak azt a bölcseségét, hogy a társadalmi harcban nem handabandáznak, nem viszik táborukat a vereség elé, hogy a társadalmi átalakulást logikus munkájukkal igyekeznek megérlelni. Értsék meg ezt azoknak a sikeréből, akik ezt a politikát, ezt a taktikát követik, de értsék meg azoknak a kudarcából is, akik odakint is azt hitték, hogy máris övék a hatalom. Ii. Gál Péter uram házikója tornácáról is belátni a várost, amely oly nagy veszedelme van a hegyvilág paradicsomi nyugodalmas életének. A tagbaszakadt, munkában megtört gazda ott barkácsol a háza előtt, új nyelet alkalmaz a kapujába, mivelhogy már nagyon lógott benne a régi. A munka csakugyan jól sikerült: az se csinálhatta volna meg jobban, akinek ez a tanult mestersége. A gazda kedvtelve nézegeti alkotását, de azután egyszerre meg elborul az arca és sóhajtva támasztja szerszámát a szögletbe. Mintha azt gondolná: ugyan minek csináltam én ezt! Hiszen úgy sem sokáig művelem én már itt ezt a földet, amely ma még ugyan az enyém.... Ma még! De vájjon meddig? És vájjon lehetne-e segíteni azon, hogy mindvégig az övé maradjon? Aligha. Sőt bizonyos, hogy nem lehet segíteni. Bizonyos, hogy Gál Péter uram hiába töri a fejét sorsa javításán. Mert Gál Péter uram nem napszámos ember, akikre most jó világ jár. Azok egyszerűen kimondják, hogy mától fogva húsz fillérrel, negyven fillérrel több lesz a napszám. A gazdák zsörtölődznek, káromkodnak, de csak megadják, — mert hát, mit csináljanak? Nyitatlan, kapálatlan nem maradhat^ tő, az erős derék pedig nem törhet a^Mjflfetti munkában. De mit csináljon a kisgazdrkkor egyre több lesz az adó, egyre vágabb lesz az élet, s hozzá egyre alacsonyabb, verítéke gyümölcsének az ára, mert hát külsőbelítő ellenség tánad ellene, a hegy levének versenyt csinál a homoki termés, idegenből Budapest, április 30. A képviselőház ülése. Néhány perces ülést tartott ma a képviselőház, hogy harmadszori olvasásban megszavazza a tegnap elfogadott törvényjavaslatot a közösügyi kiadásokból Magyarországra eső, de törvényhozásilag még nem engedélyezett öszszegeknek törvénybe iktatásáról. A napirend előtt az elnök bejelentette, hogy a pécsi országos kiállítás rendezőbizottsága a május 12-én tartandó megnyitó ünnepségre meghivta a képviselőházat. A megnyitáson a Ház küldöttségileg vesz részt s az ünnepség napján nem tartanak ülést. Az ülésen gróf Thorotzkai Miklós előterjesztette a pénzügyi bizottság jelentését az építendő munkásházak állami támogatásáról szóló törvényjavaslat dolgában. Azután az elnök ezt a javaslatot tette: — Abból a célból, hogy a bizottságok az előttük fekvő fontos tárgyakat nyugodtan letárgyalhassák s dönthessenek felettük és a görög-keleti ünnepekre való tekintettel javasolom, hogy a képviselőház legközelebbi ülését csak május tizenharmadikán tartsa. Ennek az ülésnek napirendjére az 1903. évi állami zárószámadásokról a zárószámadásvizsgáló bizottság jelentését és a gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot tűzték ki. Az ülés végén a mai jegyzőkönyvét is hitelesítették. A zárószámadás-vizsgáló bizottság jelentése. A zárószámadás-vizsgáló bizottság most tette közzé az 1903. évi állami zárószámadásról szóló jelentését. A jelentés hangoztatja, hogy a bizottság figyelemmel az 1903. év óta lefolyt hosszú időre, csak a jelentősebb kérdésekre tette meg észrevételeit és csak a fontosabbaknak talált szabályellenességek adnak már az én viskómra, szőlőcskémre egy, vasat se. . . Meg kell próbálni. Hátha jó kedvémben találja kend az igazgató urat? Bizony meg kell próbálni. Gál Péter uram be is ballagott a piactérre, ahol öt-hat takarékpénztár ékes címtáblája is csalogatja az embert. Mert mai napság ugyancsak megszaporodtak ám a takarékok is. Ami nem azt jelenti, mintha nagyon sok volna a pénzes ember, aki a takarékba rakja a pénzét. Ellenkezőleg: azt, hogy nagyon sok a megárvult ember, aki arra a keskeny papirosra jegyzi a nevét. Gál Péter uram beállított a legelső, legnagyobb intézetbe, amely eddig is pénzforrása volt. Lehetetlenség, hogy ez a pénzforrás bedugult volna! Elszédítette a nagy sürgés-forgás a farácsos ablakok előtt, irigyelte a boldogokat, akik a pénztáros márványasztalánál immáron zsebre gyűrhették a kövér bankókat. Az igazgató úr szobája előtt nagy csomó ember ácsorgott: szomorú alakok, csakúgy rítt le az arcukról a pénzéhség, az aggodalom: hátha hiába várakoznak, hiába kuncsorognak? Mivelhogy mind szegény polgár, meg paraszti emberek voltak, akik nem tudják eltitkolni a szorultságukat. Azt csak az ur tudja elpalástolni, ha nincs pénze. Az ur olyankor még vidámabb, még hetykébb, még hányivetibb. Az urnák, úgy látszik, ez már tanult mestersége. Gál Péter végre ott áll a nagyhatalmasság előtt, aki azalatt is jegyez, telefonál, parancsokat oszt, míg ő nagy akadozva előadja az alázatos kérését. Még csak száz forintocskát —s nagyon fojtogatják az adóért...