Pesti Napló, 1909. november (60. évfolyam, 259-283. szám)

1909-11-28 / 282. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1909 november 28. 282. szám. 35 mint számtalan népnél még most is, az európai né­peknél is a fehér szin volt a gyász külső jele. A fe­hér szin eredetileg az ünnepies hangulatnak volt ki­fejezője. Fehér volt a pap és a gyászolók ruhája is, sőt manapság még mindig fehér virágokból kötnek gyászos koszorút az elhunytak sírjára. A néphit sze­rint most is a fehér pillangók, s egyáltalán a fehér állatok jelzik a közelgő halált. Németországban, Graubünden vidékén és a Svájc néhány kantonjában a népszokások manapság is megtartották a fehér ru­hát, mint a gyász jelét. A néphit a közelgő halál hírnökének tartja, ha valaki álmában fehér epret, fehér virágokat, fehér hajat s kötélen száradó fehér­neműt lát. A fekete színnek a néphitben a halálra vo­natkozólag semmi jelentősége sincs. -F Az angol színház­­cenaira. Angliában a szín­házi cenzúráról új törvényt készítenek, amely egye­bek között megemlíti azt, hogy a színdarabokat elő­adásuk előtt a rendőrség bírálja felül. Az angol par­lament hír szerint a következő alapelveket fogja a törvényben érvényesíteni: Valamely angol színpadon előadásra kerülő színdarab nem ütközhet a jó erköl­csökbe; nem tartalmazhat sértéseket személyek el­len; semmiféle formában nem vihet a színpadra, így rövid idővel azelőtt elhunyt személyeket; nem sért­heti a vallásos érzéseket; nem csábíthat bűntényre; nem bánthatja Angliának más államokhoz való ba­rátságos viszonyát, s végül nem zavarhatja meg a békét. Ez a törvény minden színházra és dalcsar­nokra kötelező lesz. Utolsó passzusához még egy függeléket is fűznek, amely az igazgatóknak tetszé­sére bízza, hogy színházaikban a dohányzást meg­tiltják, avagy megengedik-e?­­- A hét humora. Javul az uram. — Javul az uram, javul! — Hogy-hogy ? ? — Azelőtt éjfél után jött haza kapatosan, most már kilenckor otthon van — részegen! (Borsszem Jankó.) — Kezes. — É­n nem értem, hogyan élhet meg ön a fizetésé­ből? Vagy keres még valamit a fizetésén kívü­l? — Igen. — És mit? — Kezeseket. — A t­e­l­e­k. — Nézze ezt a hatalmas telket. Ezen egy vagyont nyerhettem volna! — De hisz ez a telek soha se volt az öné! — Éppen azért nem nyertem rajta semmit! — Al­k­o­­hólizmus. — Nézd csak, a puska, Schönhofer bácsi fölmászott arra a magas fára. — Látod, az alkohol élvezésétől milyen mélyre sülyed az ember­? — A nagy dátum. — Vojtha életében fontos dá­tum lesz december tizenharmadika. — Miért éppen december tizenharmadika? — Wojthatni fogják ellene a tárgyalást ezen a napon. — A készfizetés. — Mit szólsz hozzá, hogy Wekerle meg akarja kez­deni a készfizetést? — Becs már rég megkezdte. A függetlenségi pártot minden percben készek kifizetni — apró pénzzel ... — A vigéc. Kereskedő: Ha nem tágít, felhivatom a sarki hordárt és kidobatom vele! A vigéc: Kérem nagyságos úr, hivassa a 423-ast, annak nagy családja van, hadd keressen!­­· Premieren. — Nem fél ön az esetleges pániktól? Ha tűz talál kiütni ... — Nem! Én mindig a szerző­höz közel ülök, az pedig tudja, hogy hol a vész­kijárat. · A szabadkai per. —­ Nagyon humá­nusak ezek a szabadkai bírák. — ? — Nem a vád­lottakat függesztik föl, hanem a­­ végtárgyalást. — A vicinálison. Utas: Mondja kalauz úr, mi az oka annak, hogy a vonat néha visszazökken? Kalauz: Valószínűleg a mozdonyvezető csuklik. — A stréber. — Ugy­e ez a Steiner Simon nagy stréber? — De mennyire! Tubákot szór a főnöke asztalára, hogy aztán legyen alkalma a tüsszentést „egészségére!“ kívánni! — Gyanús. — Hallom Neszmirákné, hogy az éjjel ellopták a zongorájukat Tett a férje följelentést? — Sőt hallani sem akar róla. Nem értem az uramat. — Én értem. — Az ip­szil­on. — Nemde, Tamássy úr, az ön nevét két s-ipszilonnal írjuk? — Igen. A legkétesebb ipszilon­­nal. — Szerencse. — Szerencséjük van ezeknek a csaló szénkereskedőknek. Nekik, a maguk haszná­latára semmi tüzelőszer se kell! — Miért? — A rendőrség úgyis — befut nekik. — A gavallér. — A leggavalérosabb iparos mégis a szabó! — Miért? —Mert ez minden kundsaftjának vesz valamit — Vesz? Mit? — Mértéket. — A tej! — A budapesti tejesek megreformálták a tejtermelést. — Mennyi­ben? — Ezelőtt a tehenet fejték, most a közönséget fejik. — A Nagy Kristóf. — A szegény Nagy Kristófnak is számolnia kellett az iszonyú lakás­drágasággal! — Honnan gondolja? — Utcai lakásból most udvariba költözött. — Büszkeség. Biró: Tud-e írni-olvasni? Tanú: Nem én! Biró: Hát nem járt iskolába? Tanú: Nem én. A­mit tudok, azt­­ mind magamtól tanultam! (Kakas Márton.) Karácsonyi és újévi ajándékok, Löw Sándor Budapest, IIII., Józse Miömni 81. Árjegyzék ingyen ! Árjegyzék ingyen 1 A reáliskolai ifjúság, Budapest, november 27. Mielőtt ez intézetek működésének s oktatási eredményeiknek objektív mérlegét felállítanók, hadd vessünk egy pilantást a bejáró tanulók státusára és közállapotára, amikből némely jellegzetes vonás az intézeti élet dolgában is megállapítható. Kezdjük a szülői házak hozzávetőleges képén, ahonnét a reáliskolák növendékeiket kapják. Beszé­des tanulság szól e számokból, ha öszemérjük azokat a gimnáziumokba járó ifjak provenienciájára vonat­kozó adatokkal. A reáliskoláknak tehát főleg az iparos és kereskedő osztály, valamint a személyes szolgálatból élő pro­letár-elem ad fölényt a gimnáziumok fölött. Mind­két középiskolánál az értelmi pályákon működő szü­lők fiai vezetnek, de itt a súlypont mégis a gimná­ziumokra esik: 100 szülői ház közül a lateiner-osztály csak 29 esetben reáliskolába, 40 esetben pedig gim­náziumba járatja a tanuló ifjakat. Míg az üzletem­berek fiai (iparost, kereskedőt és munkásnépet össze­véve) 100 eset közül 54-ben a reáliskolákhoz, 34-ben a gimnaziális intézetekhez csatlakoznak. A járadéko­sok bizalma megoszlik a két középiskola közt, de túl­­súlylyal mégis a reáliák felé hajol. Annál feltűnőbb az őstermelő agrár­társadalom részrehajlása: közel kétszerte nagyobb százalék jár onnét gimnáziumba, mint reáliskolába: oda 17,8, ide csak 9,3 percent. De a reál­intézetek státusa feltűnő ingadozások­nak van kitéve, ami a gimnáziumoknál csak enyhébb mértékben fordul elő. Mert igaz ugyan, hogy a gim­naziális ifjúság létszáma évkezdettől év végéig 54 ezrről 43 ezerre apad, a csökenés tehát 11 ezer, vagyis túlhaladja a reáliskolai tanulók egész létszá­mát, míg a reáliskolákban a státus ugyanez idő alatt 10.200-ról legfölebb 9600-ig, vagyis 600 lélekkel száll alább. Mondani sem kell, hogy e szelekció éppen nem hátrányos a gimnáziumokra, mert az elmaradók­ban könnyű szerrel megszabadulhatnak az oda nem való elem nyűgétől. A létszám aggasztó ingadozásai a reáliskoláknál más téren, s más jelenségek révén mutatkoznak. Vegyük csak vizsgálat alá a nyolcosztályú inté­zetek változékony létszámát osztályonként,­ úgy a reáliskolák, mint a gimnáziumok körében, legott szembe fog tűnni a két iskolai típus közt a különbség. íme a státusz ingadozásai s a különbözet mé­retei országosan: E számokban nem az abszolút érték a fontos, hanem a relációjuk. A gimnáziumok 7000-n­él több vesztesége tanulókban, szemközt a reáliskolák más­fél ezret meghaladó veszteségével, teljesen megma­gyarázható azáltal, hogy amaz intézetek száma 170, emezeké pedig 32 s Így természetes, hogy az 5­ A- szerte több gimnáziumra közel hatszorta nagyobb hullámzás esik. Ami méltán feltűnést kelthet, az a felső osztályokra való átlépők közt a két intézet­nél mutatkozó differencia: az alreáliskola IV. osz­tályából az V. osztályba átlépők 1347-ről 747-re csökkentek le, vagyis a hanyatlás 45 százalék, míg a gimnáziumok IV. osztályának 6865 főnyi státusá­hoz képest az V. osztályé csak 5128-ra száll alá, vagyis a csökkenés alig 26 százalék. Még feltűnőbb az eredmény, ha összemérjük az iskolában megmaradtakat és számon tartjuk, mi lett a középiskolák V. osztályából elmaradt növendé­kekkel. Az előző iskolaév IV. osztályú növendékei a következő szemeszterben — adataink szerint — így oszlottak meg: Főösszeg 1347— 6865— Megállapíthatjuk ezekből, hogy míg az al­reál iskola végzett tanulóiból 11 százalék sietett magát önállósítani s csak 87 százalék folytatta tanulmá­nyait, addig az algimnáziumi növendékek közül csak 8 százalék­ szakított az iskolával. 91 százalék pedig megmaradt annak kötelékében. De legfontosabb je­lenség, hogy míg az iskolás algimnazisták közt 75 százalék főgimnáziumba lépett át s csak 26 száza­lék oszlott meg egyéb iskolák közt, addig az al­eált végzett tanulóknak alig 55 százaléka megy át a fő­reáliskolába, 32 százalék pedig szétoszlik a külön­böző szakiskolák között. Ebből világos, hogy reál­intézeteink a tanulók közel felére nézve csupán át­meneti iskolázás jellegével bírnak, alig 55 százalék tekinthető olybá, hogy a reáliskolai oktatásnak köz­vetlenül hasznát veheti. Ez pedig ez intézetek­ amúgy is csekély s a tanulók gyenge számához ké­pest nagyon szomorú eredmény, mely kétségessé teszi, váljon a reáliskolai típust ily viszonyok föözt érdemes-e egyáltalán fentartani. Balogh Pál: szülők fog- Reál Gimná-Százalék­lalkozása iskolába zsumba reál gimn. Földbirtokos 795 9679 9.3 17.8 Iparos 2438 8528 23.4 15.7 Kereskedő 1988 6817 20­ 8 12.5 Értelmi pálya 2752 21.944 28.8 40.4 Szem. szólg, élő 841 3107 9.9 6.3 Járadékos 726 4124 8.8 7.3 Összesen 9540 54.199 100.0 100.0 Osztályában Tanulók száma a reál- gimna­­iskolák­ ziumok növekvés vagy csökkenés amott említ I. 2228 11266— — II. 1708 9081 —520 —2185 III. 1571 8043 —137 —1038 IV. 1347 6865 —224 —1178 V. 747 5128 —600 —1737 VI. 610 4430 —137 — 698 VI­I. 619 4041 + 9 — 389 Vili. 576 3904 — 43 — 137 Együtt 9406 52758 — 1652 —7362 Tovább tanult reál tan üló gimnázium intézetben 0 1 0% reál 744 55 113— gimnázium9 — 5118 75 polgári iskola4 — 35— felső keresk. 303 22 5428 tanítóképző 383 3605 katonai 534 1452 szakiskola 403 771 Együtt 1191 87 6290 91 Kereső pályára lépett 138 10 4697 Otthon maradt 161 1001 Meghalt2 1­6 — németül tanító nélkül mag­áttanulás utján megtanulhat SCKIDI.OF-AX.I.AI IOOC szó módszer© segíitség­ével...Díszes vászonmappába egybegylijtve a 10 füzet ARA. 7 korona. INGYEN küldnnitatványszámot mindenkinek SCHENK F. könyvkén SSkSíJéSB IV., Sammelweiss­ n. II. Amerikai levél. — A cukor-tröszt üzelmek — Newyork, november 15. Az amerikai közvéleményt jelenleg a hírhedt cukor-tröszt ü­zelmei foglalkoztatják. A lapok és a különböző folyóiratok hasábokat szentelnek a do­lognak. És nem hiába! Naponta oly csúnya leleple­zések történnek a cukor-tröszttel kapcsolatban, hogy az ember most még meg sem meri jósolni, mi lesz e dolognak következménye. A dolognak röviden az a veleje, hogy a cukor­­tröszt, vagy mondjuk inkább a cukor­monopólium eddigelé több millió dollárral csapta be a szövet­ségi kormányt. E csalásnak igen sok bűntársa van Washingtonban és ha a vizsgálat oly merészen és oly szabadsággal lát ezentúl is a dolognak, mint eddigelé, igazán nem is lehet sejteni, micsoda da­rázsfészket fedeztek föl. Kínos a helyzet nagyon és bizony igen sokan reszketnek. A cukor­trösztnek üzelmei annyira tipikusak más amerikai, törvény­ kijátszó trösztöknek módszereire, hogy nem árt, ha kissé mélyebben belenézünk ez ügybe. 1881 előtt az amerikai közönség hat centet fize­tett egy font cukorért. Több cukorfinomító-gyáruk volt a keleti vidékeken és ugyancsak egy csomó a nyugati részeken. A 80-as években azonban ugyan­csak lábrakapott az amerikai szervezkedési szellem, a kisebb gyárosok egyesülése nagy szövetkezetekbe. Egynéhány élesszemű ember belátta ennek a fontos­ságát és 1887-ben a Havemeyer-családdal az élén az Amerika keleti részein működő tizenhat nagyobb­ cukorfinomító-intézetet is egy meglehetős nagy, trösztté csoportosította. E cukorfinomítóknak va­gyona összesen körülbelül hat­­és fél millió dollárral

Next