Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)
1912-11-17 / 272. szám
36 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 11512. november 17. 372. szint — Oh, vannak, akik odafigyelnek, akik nyelik a tudós előadó szavait, naivul, kritika nélkül, az érdeklődés öntudatlanságával. Ezeket azonban maga, asszonyom, minek venné észre? Hiszen az előadó úr sem veszi észre. Az utolsó padokban ülnek, a kalapja egyiknek-másiknak még most is a nyári, a bluzuk — jobb nem is beszélni róla, némelyiknek az ujja is tintás. Megismerni! Kis, szegény diákkisasszonyok, gépiró-lányok a bankokból, furcsa kis figurák, — beszélnék egyszer egyetmást róluk, de tudom, úgysem érdekelnék. Ezek még naivak, azt képzelik, az előadás ő értük is van, egyáltalán az előadásért van s ez a furcsa tévedésük kedvessé teszi őket annak, aki észreveszi, hogy vannak és ők is ott vannak. Mert ott vannak mindenütt, nekik is ott kell lenni:az Opera karzatán, a premierek karzatán, a műkiállításokon, sőt, képzelje el, néha könyvesboltokban is láttam már őket. Ne nagyon nézegesse soraikat, mert hátha köztük van a házmesterének a lánya, még ide talál köszönni, ami — ugye, nem kellemes dolog. De ott lenni legyen ott ezentúl, mert mondom, meg fogja adni az árát. Mióta a kultúra divat lett Pesten, azóta érdeklődni iránta magára tartó hölgynek társadalmi kötelesség. S. A. Blúzok, Ruhák, Pongyolák s minden divatcikk ajándéknak alkalmas, mélyen leszállított árakon 1 Faludy László Budapest, VI. ker., Andrássy ut 56. szám. Fontos stíkDigitál vidéki Dr. Divatlap am Magyar „biedermayer.“ írta: Dr. Fabó Bertalan. Tizenöt éve, hogy Bécsből kiindult ez a divatés ma már ellepte az egész világot — köztük Magyarországot is az a fogalom,amelyre a szót („biedermayer“ az osztrák-német csendes nyárspolgár emberről) egy magyar ember és újságíró, a nagyműveltségű Hevesi Lajos faragta). Egy nyugalmas kort és annak nyugalmas művészetét, az osztrák és német század közepét, a Napóleon bukása utáni csendes időket jelenti (1820--1860) a 48—49-es megszakítással. Osztrákot és németországit mondtunk, mert csak itt volt meg politikában, művészetben, közéletben ez a teljes csöndesség, a kisvárosi idill, amely a biedermayer fogalmával annyira egybe van forrva. Franciaországban ez a kor idillikus és nyugalmas legfölebb csak a politikában volt (amint ők nevezik „Louis-Philippe kora“); költészetben, drámában, zenében és festészetben náluk a romantika pompázott ezerféle szint játszva; azt hiszem, elég, ha Hugo Victorra, Berliozra, Ingres és Delacroix-ra visszagondolunk. Magyarországon ez a kor volt a nemzeti újjáébredés kora Széchenyivel, Kossuthtal, Petőfivel, Aranynyal, Jókaival és Erkel Ferenccel: ezek az alakok bizony szétrobbantják és túlnőtték a csendes biedermayer fogalmát. De kisművészeiben, iparművészeiben, divatban, a mindennapi életben bizony Magyarországon is megvolt. A bécsi kongresszus után az antikutánzó empire-kor nyúlánk és magas függélyes vonalai mindinkább szélesebbé, gömbölyűvé öblösekké válnak, a bútorok kényelmesebbé. Czakó Elemér, az iparművészeti iskola igazgatója erre mondja, hogy a bútornak kényelmes angol stylusa ekkor kezdett elterjedni Közép-Európában. Lehet, de a gömbölydedség, kényelmesség akkor a kisművészet alapirányzata volt az empire-ral szemben és a karcsú egyenes kávéscsészék és kannák helyébe akkor lépett a bőségesebb, polgáriasabb, nagyobb térfogatú hasas forma támaszkodva a rococora és a kínai formákra is — előbb egyszerűségre vigyázva, később a polgárság gazdagodásával túlterheltem Látjuk ezt az altchen porcelánnál és a mi drága szép herendi porcelánunknál is, amely anyagban, festésben mindig kitűnő volt, de fennállásának két utolsó évtizedébena „trébelt“ virágú óriási öblöscsészék, a tengeri tájképpel diszített mosdó, sót fürdőkád .(Pétervárétt a sári gyüjtempényben a natu-ralisztikus pirosra sült csirkék, a túlsok aranyozás) már eltévelyedések. Igaz, hogy ebbe a túlzásokba még a nagy tradiciójú francia porcelán is beleesett, pl. a bécsi iparművészeti múzeumban Lajos Fülöp király által Metternich hercegnek ajándékba küldött mesés szerviz telis-tele gyönyörű festményekkel és csoportokkal és fájdalom, minden szabad helyen túlterhelt aranyozással. Mikor a védegyleti kiállításon Fischer Mór kiállította herendi porcelánjait, Kossuth Lajos referádájában reménykedett, hogy azok nemsokára elérik a híres bécsi cs. k. porcelánnak jelességeit. A vert vasból való úgynevezett védegyleti tálakon az ornamentikában még ott van az empire-hagyomány, de a reliefek tartalma már népies nemzeti; pl. ott van a bakonyi rablósport és ott van a cigánybanda; aminthogy Herend Is a K wien, meissen és kínai utánzatai mellett meghonosította a szép magyar génre-t is és mint gyönyörű specialitást, a bogaras, zöldséges, pillangós tányérokat és tálakat A kis művészetnek másik ága, ahol a magyar biedermayer is sok szépet produkált: a graphika. A miniatűrportré is virágzott mert a szerelmesek is festőknél rendelték meg imádottjaik arcképét, aki ezt a legnagyobb diszkréció mellett volt köteles elkészíteni (Barabás emlékirataiban). A Barabás dolgai szépek, bár nagyon édeskések, de követői inkább a litographiát művelték, ahol sok és szép dolgokat csináltak (Tyroler, Rohn, Rusz, Winter, Szemlér, Szeremlei, Wirster stb.) Persze Pest városának és Budának olyan igaz és minden zugát szeretetteljesen rajzra szedő művészei, mint Bécsben az Alt-ok (legnagyobb: Alt Rudolf), Ender-ek, Lieder stb. nálunk nem akadtak; még szerencse, hogy az osztrák művészek mind megjárták Magyarországot és az Alt-oknak dunai és pest-budai tájékai a magyar gyűjtésnek is kedves tárgyai. ’A mieink — itt igazán kis művészek — a kótacímlapokon is szerepeltek és ■végtelen kedves jeleneteket, szinte porcellánra, festésre kivánkozókat rajzoltak köré vagy fára. Például Wimternek 12 kis vignettája magyar parasztgyerek alakokkal Mosonyi Mihály „Gyermekvilágá“hoz, vagy Rohnnak, Riedelnek remek kis fej- és zárólécei a ,,Honderű“-höz; még külföldön is híresek lettek Barabásnak almanachoknak rajzolt acélmetszetei („Bilder aus Ungarn“), amelyekhez a jóízű összefoglaló szöveget Vajda János írta. Markó és Pittenkofen, meg Valero magyar táj- és gemreképeikkel korban, tárgyban és hangulatban szintén idevalók. Hogy a magyar „biedermayer“ nem maradt meg magasabb nívón (sőt legtöbb dologban — pl. a bútoriparban azt el sem érte), annak fő oka, hogy — egynéhány főúrtól eltekintve, akik közt legtöbb szinte Bécsben vásárolt — nem volt gazdag és előkelő vevő- és rendelő közönségük; a mai polgárságnak kellett dolgozni, amely, még ha szerette volna is a szépet, csak olcsót vehetett és vett, amelynek fronz-piéhből csinálták meg azt a nippet, amit Bécsben kis körben, Párisban általában masszív bronzból készítettek. (Boyne grófnő nemrég megjelent emlékirataiban elbeszéli, hogy már 1830 körül a párisi Rothschild Jamesnél olyan szakmbátor volt, amelynek lábai és karfái, hátkeretei tömör bronzból voltak verve). Ezek a nippek, épp úgy az ezüstholmik gondosan dolgoznak, sokszor kedvesek is; csakhogy ezüst- és bronzanyaguk dacára papirosban vannak elgondolva és anyagszerűtlenségükkel a szegényesség érzetét keltik fel. Kivétel csak Szentpéterinek ezüstből való műalkotásai, de ilyen olyan kevés van és ez tele van klasszikus tradíciókkal. A papiros akkor kezdett cifra, színes, girlandos, aranyozott, szóval túlterhelt lenni, amely irány egész a nyolcvanas évekig folytatódott. Így járt az üvegpohár is; a fürdőző közönségnek („Füredi emlék, „35-jen a haza!") kedves vásárfiája; megölte a terjede-lemre és tuldiszesre való törekvés. Mert a kései biedermayer — én fedne- lin-korszaknak nevezném — mindenütt a szembeszökőre, a gazdagot mutatóra, az elütő cifrára töre- kedett. Ez rontja el , különben gondos munkájú, régi karlsbadi porcellánt, az akkori magyar bútort, mely, olcsó faanyagra alkalmazott csalóka politart és drágább fából való vékony, ráragasztott fornírt Ebben az időben már utánozták a rococót és vannak szalonasztalok olyan össze-visszacsavarodott lábakkal, mintfia zsinórmunka volna és nem fa. (Ilyen őslény — negyven éves — van pl. a nyugati pályaudvar I. osztályú várótermében). Ekkor már a régibb biedermayernak fóoldala a kényelemre elmaradt; kezdtek feltűnni az u. n. történeti stílusok, autófestékek és rococó-asztalok, raévérc, szőnyegek. Csakhogy nemcsak anyag, hanem még ízlés tekintetében la mind — majd mind — talmi volt Hogy 15 év óta mért terjed el kedvtelésük, sói stylusok ajrakeltéte te? Annak sok oka volt. Amikor a secetsio (Angliában megelőzte a prarafaelitizmus, Belgiumban Van der Velde az angol és flamand bútorokhoz akart visszatérni), mint viharos reakció a történeti stílusokra (rococo, rennaissance — Németországban és nálunk a hírhedt „atd e utsch“ , ebédlőkkel és rettenetes Makart — csokrokkal), orgiáit ülte a megbolondult vomalakkal (die ver-/ rückt gewordene Linie“), amelyek közt leggyakoribb volt a pókláb, az emberi borda, összegomolyodott belek, polyp-szemek, amik 15 év előtti modern ízlés netovábbjai voltak és amilyen ékitésü kutyaházba már ma be nem menne egy önérzetes kutya se, mondom, mint a reakció a secessió bolondulásai ellen kezdtek keresni egy nyugodt, csendes stylust, amely még nincs lejárva, mint a többi történeti stylus és felfedezték „a kis-, városi idyll“ stylusát és művészetét, és ez a „biedermayer“. sto. : ■ A gyűjtést meg lehet engedni, ámbár, művészi szempontból mindenkép harmadrendű korszak. De mint új dolgoknak mintáját semmiképpen se. Ahogy a gyöngyhimzésből való erszény nem való a bankóknak és cheque-eknek eltevésére, a bull-föggöny nem való a mi napos, világos ablakainkra, úgy ez a polgári kisművészet ártatlan nagyzolásaival nem való a mi korunkba és felfogásunkba, amelyben mindenben az anyagszerüséget keressük és akarjuk. (Az anyagszerűségnek diadalra juttatása — szóval minden imitációnak üldözése s majd csak kivégzése a secessiós mozgalomnak legnagyobb s reméljüki maradandó érdeme). Minden kornak kialakul a maga művészete, még a mi korunknak is, csak mi nem látjuk meg. A franciák nagyon megdicsérik az alnémet (Darmstadt, München) bútor- és miliparát, a gondos munkát, az ötleteket, a színességet tehát a „Louis-Philippe“ újrakeltésétől a hideg lelket. A spi műiparunkat is már jellemezik a nagy, de már nyugodt vonalak, a széles síkok, amelyek már színes népművészetünk beolvasztásától és felhasználásától sem idegen. Ebből lehet még elsőrendű művészi styl is. A biedermayert lehet gyűjteni, sőt a magyart, mint kezdőt polgárias-művészi múltúak emlékeit — kell is, de azt újrakelteni egyáltalában nem szükséges. A -------------------------------------------------------------------- l CegeWkdibb márka ■ VILAQOSIH Jobb, «ist s francie cognac Életelixier a kivében lévő koffein, izgatja S3 hfegak*. aUard M «mlkas&ahatságM, «U mozdítja * skápgalás jókedvet. J)e akávának egészségileg kifogástalanul pörkölt» nek kell leoni Hely mob pOrtBtt Urst táp BlSL QjoiatstMozitlS BliL