Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)
1912-11-14 / 269. szám
18 Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ_______ két ily éjjeliőr két boltot kifosztott. A rendőrség pedig ahelyett, hogy az intézetet bezáratta volna, megelégedett azzal, hogy a két jó madarat letartóztatta. Az intézet igazgatóságának panaszára a budapesti büntető törvényszék nyomtatvány útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt száz korona pénzbüntetésre ítélte a hírlapírót, aki hasztalan kérte, hogy állítását bebizonyíthassa. A tábla ma szintén elutasította a bizonyítás kiegészítése iránt beadott kérelmét s a vádlott büntetését háromszáz koronára emelte föl, nem fizetés esetén harminc napi elzárásra ítélte. (?) A postarabló. Megírtuk, hogy az esküdtbíróság az Attila utcai postahivatalban elkövetett rablótámadás egyik tettesét, Pálinkás Jánost tíz évi, társát, Betyár Horvát Jánost pedig nyolc évi fegyházra ítélte. Időközben a törvényszék lopásért még hat évi fegyházra ítélte Pálinkást. Ma volt az összbüntetés kiszabása az esküdtbírósági tanács előtt. Dr. Pogány ügyész indítványa után a bíróság Pálinkás összbüntetését tizenöt évi fegyházban szabta ki. Miután ebbe úgy az ügyész, mint Pálinkás belenyugodott, legközelebb valamelyik országos fegyintézetbe viszik a gonosztevőt. KÖZOKTATÁS. (A Gyermektanulmányi Társaság kongresszusa.) A Magyar Gyermektanulmányi Társaság kiállítást is fog rendezni kongresszusával kapcsolatosan. A kiállítás előkészítő bizottsága gyűlést tartott dr. Nógrády László elnöklése alatt. Megállapították a kiállítás szakosztályait, amelyek a következők: A gyermektanulmány mint tudomány. A tanulók orvosvizsgálata. Az alkotó munka a nevelés és oktatás szolgálatában. A gyermekirodalom. A modern nevelő iskolák. E nagyarányú kiállítás a gyermeknevelés és a modern gyermeklélektani gyermektanulmányozás valamennyi körét felölelni fogja. (A Népművelő Társaság előadása.) A Népművelő Társaság e hónap 16-án, szombaton délután öt órakor a fővárosi Pedagógiai Szeminárium előadó termében megkezdi „A mai kultúra“ című előadássorozatát. Dr. Kaiblinger Fülöp főreáliskolai tanár nyitja meg a sorozatot „Modern nyelvoktatás“ című előadásával. (A Magyar Pedagógiai Társaság e hónap 16-án, szombaton délután 5 órakor felolvasó ülést tart a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében. Az ülésen Waldapfel János felolvassa Rousse au reirt tanulmányát. TUDOMÁNY, IRODALOM. * (A Filológiai Társaság) ma Heinrich Gusztáv udvari tanácsos elnökletével felolvasó ülést tartott az Akadémia heti üléstermében. Az első felolvasó Szigetváry Iván volt, aki „A latin kiejtés reformja“ című tanulmányában elmondotta, hogy a franciák a latin nyelvet is saját helyesírásuk szerint olvassák. Ennek az olvasási módnak évek óta folyton erősbbülő ellenzéke van náluk, úgy, hogy nemrégi-ben már a közoktatásügyi miniszter is szükségesnek látta e tárgyban kikérni az egyetemek véleményét. Ebből az alkatomból az illetékesek közül nagyon sokan a reform mellett nyilatkoztak, kívánva a helyes hírkiejtés behozatalát. Ezután Huszti József „Diderot és Terenthis“ című tanulmányában kimutatta Terentius hatását a XVIII. században kialakult polgári drámára. * (Tudósok emléke.) Qregüss Ágostnak, a nagynevű esztétikusnál, és egyetemi tanárnak emlékszobrot állítanak tisztelői és egykori tanítványai. A mellszobor, melyet Holló Barnabás szobrászművész mintázott, már bronzba van öntve és teljesen készen van. A szoborbizottság az emléket a budai várhegy déli lejtőjének egyik pontján akarja, felállítani, körülbelül azon a helyen, ahol egykor a tudós háza állt. Mihelyt a székesfővárostól az engedély lejön, a szobrot leállítják és a jövő év tavaszán nagyobb ünnepség kapcsán leleplezik. »Késmárkról jelentik: Késmárk városa dteres emlékkel óhajt adózni egykori nagynevű polgárának és az ottani főgimnázium volt professzorának Hunfalvi Pálnak, a kiváló nyelvésznek, Lux Elek felvidéki szobrászművész már el is készítette az emlékművet, mely kitűnően sikerült domoborműben örökíti meg Hunfalvi emlékét. Az emlékművet tavaszszal leplezik le nagy ünnepség keretében, amelyen meg fognak jelenni az összes tudományos társaságok képviselői. * (Értekezlet a Petőfi-Házban.) A Petőfi-Házbatt.ma délután négy órakor a Petőfi Társaság értekezletet tartott. Megbeszélték ezen a Petőfi-Házban sorbatoknál a természetes Ferencz József-keserűvizet kitűnő eredménynyel lehet használni. Dr. Amiss, amerikai orvos, írja: Én a természetes Ferencz József-keserűvizet egy régi excémával sújtott betegemnek rendeltem és mondha- tom, hogy isteni adománynak bizonyult. Mivel a híres Crocker a bőrbetegségek tankönyvében a budai „Ferencz József vizet ajánlja, kísérletet tettem vele a betegnél is és ő nemcsak makacs székrekedésétől szabadult meg, hanem hálás köszönetet is szavazott nekem a „Ferencz József“-keserűviz gyógyító ereje által előidézett sok más jótéteményért. A valódi „Ferencz József“-keserűviznek immár az egész világon elismert kiválósága az oka annak, hogy nálunk is az összes nagyobb gyógyszertárakban, drogériákban és minden valamire való fűszerkereskedésben kapható! A szétküldési igazgatóság Budapesten tartandó előadások ügyét. Ezeket az előadásokat vasárnaponkint fogják tartani. Az első ilyen előadás december első felében lesz és Herczeg Ferenc tartja, azután Ferenci Zoltán, Váradi Antal, Kenedi Géza és Palágyi Menyhért tartanak conferance-okat. A conferance-okra külön meghívják az irodalmi társaságokat és plakátok útján a nagyközönséget. Elhatározták végre, hogy Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöknek, a Petőfi Társaság tiszteletbeli tagjának harminc éves irodalmi munkássága alkalmából tartandó ünnepségén a Társaság, küldöttségileg vesz részt. * (A Csokonai-Kör ünnepi ülése.) A debreceni Csokonai-Kör Csokonai Vitéz Mihály emlékezetére ünnepi ülést tart e hónap 17-ikén a következő tárgysorozattal: 1. Csokonai-nyitány. Szerzette: id. Rácz Károly; előadja: Rácz Károly zenekara. 2. Megnyitó beszéd. Mondja: dr. Kenézy Gyula, a Csokonai-Kör alelnöke. 3. Csokonai-költemények. Előadja: Halasi Mariska, a Városi Színház művésznője. 4. Csokonai és Rousseau. Írta és felolvassa: Kardos Albert, a Csokonai-Kör titkára. 5. A babiloni vizek mellett. Amerikai költemények, írta és felolvassa: Baja Mihály, a Csokonai-Kör tagja. 6. Csokonai-nóták. Zenekisérette! előadja: Székely Gyula, a Városi Színház művésze. * (A Természettudományi Társulat népszerű előadásai.) A Természettudományi Társulat az idén is folytatja népszerű előadásait a természettudományok köréből. Az előadások megtartására az idén Moravcsik Emil elmegyógyászt, Tuzson János botanikust és Szarvassy Imre mgyetemi tanárt kérték fel, akik az előadásokat meg is fogják tartani. EGYESÜLETEK. tvr Az ifjságíró-ösztörtan nyertesei. A Budapesti Újságírók Egyesületének igazgató tanácsa ma délután Szatmári Mór elnöklésével tartott ülésén döntött a kultuszminiszter által engedélyezett külföldi tanulányúti ösztöndíjak felett. Az igazgatótanács a két ösztöndíjat Lajos Dénes és Rette Pál fővárosi hírlapíróknak ítélte oda. Lajos Dénes tanulmányútja Bukovinába, Moldvába és Beszarábiába vezet, az ott százezerszámra élő magyarok és csángók életviszonyainak és helyzetének megismerése céljából. Re 11e Pál eddigi művészeti tanulmányainak kiegészítése végett Rómába és Firenzébe utazik, ahol a primitív olaszokat, a quatro és cinquecento, továbbá a renaissance művészetét teszi tanulmány tárgyává. * Az Országos Evangélikus Lelkészegyesület. A most lefolyt evangélikus egyetemes közgyűlés alkalmával megtartotta Budapesten az alakuló közgyűlését. Noszkó István rákoskeresztúri lelkész tervei alapján megállapították az alapszabályokat. Az ideiglenes tisztikaron kívül mind a négy egyházkerületből három-három taggal választmány alakult. Elnökké választották Veres József békési föeseperest, volt országgyűlési képviselőt, alelnökökké lettek Raffay Sándor teológuis tanár, budapesti lelkész és Magyary Miklós zalai főesperes. Az egyesület titkára Noszkó István, főjegyzője pedig Bándy Endre barsi alesperes lett. Az egyesület célja a lelkészi kar anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítása és irodalmi s tudományos haladásának munkálása. 1912. november 14. 269. szám. ** Jótékonysági bazár. A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület a budapesti református theológiai akadémia épületében (IX. Ráday utca 28.) december 3. és 4. napjain herceg Odescalchi Gyuláné és özvegy gróf Teleki Sándorné védnöksége alatt jótékonykonysági bazárt rendez. pyram' ,■■■■— LEGFINOMABB WV 7 PENES tmmm sfsv -------------- ------------------------------: TESTEDZŐ SPORT. Football. Anglia kontra Belgium. A napokban találkoztak Swindonban hatodízben az angol—belga válogatottak Anglia amatőr csapata ezúttal 5:1 arányban verte meg a belgákat, akik csak a mérkőzés elején dolgoztak jól. Az eddig eldöntésre került angol—belga mérkőzések közül öt Anglia győzelmével, egy pedig eldöntetlenül végződött. Úszás. A MAFK breslaui szerepléséről már megemlékeztünk. Most csupán annak konstatálására szorítkozunk, hogy a MAFK úszói ugyan indultak egyéni számokban, de anélkül, hogy a győzelemre komolyan aspiráltak volna. Tették pedig ezt azért, hogy a két stafétát részükre biztosítsák, ami tudvalevőleg sikerült is. A tény tehát az, hogy a magyar úszók az egyéni számokban csak statisztáltak s így vereségük nem tekinthető reálisnak. A Budapesti II. Kerületi Állami Főreáliskola Testgyakorló Köre vasárnap este rendezte a Rudas-fürdő uszodájában középiskolai úszóversenyét a következő eredménynyel: 80. m. úszás V.Vili. 6. részére. 1. Bressmayer Román, 2. Bressmayer Pál, 3. Schumacher I. Idő: 51.4 mp. A győztes Wenk előbb indulás miatt diszkvalifikáltatott. 60 m. meg úszás(hendikep): 1. Rab Antal (3 mp. hátr.) és Bessenyey Dezső (5 m. hátr.) holtversenyben. idő 54 mp. Tétényi erelékverseny, 50 yard. Vojnits Miklós, 2. Kunszt Ferenc 3. Bressmayer Pál, idő 27.1 mp. 40 m. úszás I—III. részére. 1. Kövecses György, 2. Molnár Sándor, 3. Vámossy Tibor, idő 24.4 mp. 80 m. hátúszás (hendikep): 1. Emer József, 2. Vándor Ernő, 3. Kovács György ,idő 1 p. 15 mp. 60 m. sprint (hendikep): 1. Wenk János, 2. Bressmayer Pál, 3. Haás Rezső, idő 46.4 mp. Ill.IV. o. versenye, 40 m. 1. Burián Babi, 2. Kronberg Sándor, 3. Péczely Géza, idő 27.1 mp. 3X46 m. vegyes staféta: 1. IV. g. (Wenk, Breslmayer Román, Vojnits Miklós), 2. VII. Barcsay-u. g., 3. II. r., idő 1020 mp. 200 m. úszás: 1. Granitstädter Jenő, 2. Tóth László, idő 2 p. 44 mp. 3X40 m. sprintstaféta (hendikep.) 1. IX. g., 5 mp. hátr. (Pusztát! Kiss, Tóth), 2. II. keresk., idő 1 p. 23 mp. Torna: Dr. M. Meyers, a híres holland sporttekintély e hónap 16-án este hat órakor tartja a Budapesti Torna Klub helyiségében (V. Markó utca 20.) tudományos értekezését a következő tárgysorozattal: 1. A jelenlegi testnevelési rendszerek előnyei és hátrányai. 2. A testképzés és testnevelés tudományának kezdetlegessége. 3 A fiúk és leányok testedzése, különös tekintettel a svéd rendszerre. 4. A testnevelés tanárait nem ötletszerűen, hanem tudományos alapon kell kiképezni. 5. Amerika és Svédország legutóbbi dicsőséges olimpiai szereplésének okai. 6. A különböző nemzetek együttes és egyöntetű működésének üdvössége. 7. A nemzetközi szövetség feladatai, irányítási joga és befolyása. A REAK torna-szakosztálya már megkezdte működését s Joanovits Szilárd szakosztályi elnök vezetése mellett az egyetemi tornászok már szorgalmasan dolgoznak. Vivás. Műegyetemi vivók Bécsben. A bécsi egyetem december 6—8-án nagyszabású egyetemi vivóversenyeket rendez, melynek védnökei közé beválasztották dr. Rádos Gusztávot, a kir. Józsefműegyetem nagynevű Magnificus Rectorát. A MAFE versenyvívói nagy ambícióval treníroznak és mind.