Pesti Napló, 1914. március (65. évfolyam, 52-77. szám)
1914-03-08 / 58. szám
r 10 Budapest, vasárnap: PESTI NAPLÓ 1914. március 8. (58. szám.) Az ügyvédek problémái Tisztújítás a kamarában (Saját tudósítónktól.) Ma hirdették ki a kamara közgyűlésén a választás eredményét. Tudósítónknak alkalma volt a tisztikar tagjaival beszélgetést folytatni, megkérdezte őket a kamara vezetőségének tervei felől. A nyilatkozatok annál fontosabbak és nagy érdeklődésretarthatnak számot, mert élénken bevilágítanak ja már súlyos szociális problémává lett ügyvéd- kérdésbe.* Dr. Brüll Ignác, a kamara elnöke: Megnyugvással látja, hogy a választmányolyan tagokból alakult, kiknek közreműködésével bátran néz a kamarára háramló nagy feladatok elé.Ezek között első és főfontosságú az ügyvédi rendtartás reformja. A bizottságokban már kialakultak a főbb nézőpontok: az ügyvédi rendtartást az ügyvédségbe helyezendő fokozatosabb bizalomra kell helyeznünk és az ügyvédi autonómiát a mai társadalmi és gazdasági követelményeknek megfelelően kiterjeszteni. Igen természetes, hogy az ügyvédi rendtartásnak viszont az ügyvédi kötelességeknek szorosabb körülírását és garanciáit is kell tartalmaznia. A kar anyagi megerősítése természetesen egyik legfontosabb feladat. Meg kell hódítanunk azokat a területeket, amelyek a kart legitime megilletik. Ezek közt elsősorban azt a terrénumot említem, melyet az ügyvédség számára a küszöbön álló közigazgatási reform fog megnyitni. A mi közigazgatásunk tudvalevőleg nemcsak a szorosan vett közigazgatással, hanem bizonyos tekintetben jogszolgáltatással is foglalkozik. Tág tér lesz ezért nyitandó a közigazgatásban az ügyvédi képviseletnek. A közigazgatás tisztviselőitől a legmagasabb jogászi minősítés lesz követelendő. A most életbe léptetett egységes bírói és ügyvédi vizsga rendes mederbe fogja terelni az ügyvédség szaporulatát. A kar és a gazdasági élet között az érintkezés fokozatosan fog kifejlődni.Előre jelzi ezt már az egységes bírói és ügyvédi vizsga ama rendelkezése, mely megengedi a joggyakorlaton levő jelöltnek, hogy gyakorlati idejének egy részét bizonyos gazdasági vállalatoknál tölthesse el. « Dr. Pap József helyettes-elnök: Az ügyvédség helyzete akkor fog javulni, ha kinél szélesebb rétegekben fog a jog uralma érvényesülni. A kamara feladata, hogy minél intenzívebben történjék a jognak bevitele közjogi és közigazgatási kérdésekbe. Igaz, hogy a joguralom megalapozása elsősorban a törvényhozás és az igazságszolgáltatás feladata, de befolyást kelt erre az ügyvédségnek is gyakorolni. Az ügyvéd úgy fogja föl hivatását, hogy ha azt látja, hogy felének igénye igazságos, akkor síkra kell azért szállnia, még a tételes jog ellenére is. Mert a tételes jog relatív, csak az igazság abszolút. Az ügyvédségnek kötelessége a törvényhozás lelkiismeretét fölrázni, ha azt tapasztalja, hogy bizonyos törvények vagy jogszabályok ellentétben vannak az élet követelményeivel. • A kamara a legközelebbi időben nemcsak a magánjog kérdéseivel foglalkozik, hanem a közigazgatási jogvédelemmel és közigazgatási bíróságok fölállítását is fogja szorgalmazni. Bármennyire demokratikus foglalkozás is az ügyvédség, ezt nem értelmezhetjük úgy, hogy az ügyvéd a piacra lépjen ki képességeivel. A fiatal ügyvéd, míg munkaerejét és idejét nem foglalja, le teljesen az irodája, képezze magát tovább s igy jobban megállhatja a sarat. Elég alkalma van tudását megmutatni írásaival, vagy közéleti tevékenységével. A kamara kívánni fogja a polgári törvénykönyv megalkotásánál, hogy a törvény ott, hol okiratnál érvényességi kellékül a közokirat formáját kívánja, elégedjék meg azzal, ha az okirat ügyvédnél jött létre. Az új rendtartás keretében még megoldandó kérdések lesznek: az inkompatibilitás, a fegyelmi jog szabályozása, a tisztességtelen verseny s a kamarai bíráskodás.* Dr. Baracs Marcell, a kamara ügyésze: Kijelenti, hogy a kamara haladni fog a megkezdett után és mindig résen lesz, valahányszor a megsértett jogrend és a közszabadságok megcsonkítása talpra állítja. Mi nem politizálunk— úgymond — de fölemeljük tiltó szavunkat akkor, ha jog helyett az erőszak üti föl fejét. Dr. Popper Tódor pénztáros: — A kamara évi szükséglete ma mintegy 350.000 koronát tesz ki, aminek legnagyobb részét a nyugdíjjárulék emészti föl. A nyugdíjjárulékot' a kamara köteles minden" év utolsó napján Befizetni" az országos nyugdíjintézetbe," feküntet nélkül arra, hogy a tagoktól behajtotta-e vagy sem. Ez a teher persze nagyon súlyosan nehezedik a kamara pénztárára. Részint ez, részint pedig méltányossági indokok vezettek akkor, midőn néhány év előtt indítványoztam, hogy a díjakat ne egyenlő összegben, hanem progresszív alapon, kinek-kinek a keresete arányában vessék ki. Nincs abban semmi igazság, hogy a nagykeresetű ügyvédek ugyanannyit fizessenek az adminisztrációra és egyéb közszükségletre, mint azok, akik az ügyvédi gyakorlatból alig tudnak megélni. A választmánynak ezen kérdés megoldására kiküldött albizottsága elvben el is fogadta a progresszivitást, de a nyugdíjjárulékra nem akarta alkalmazni. Márpedig ez is méltányos, mert az ügyvédi nyugdíjintézeti tagság minden ügyvédre nézve kötelező; vannak olyanok, akik például előre tudják, hogy a nyugdíj előnyeit nem élvezhetik,— például agglegények, gyermektelen özvegy emberek — s mégis kötelesek benmaradni az intézetben, sőt ha esetleg két éven át nem tudják megfizetni a járulékot, ki is törlik nemcsak a nyugdíjintézetből, hanem a kamarából is, tehát megfosztják az ügyvédi gyakorlattól. Ily körülmények közt nem lehet mondani, hogy tiszta magánjogi szerződés áll fenn az ügyvéd és a nyugdíjintézet közt; közszempont, kari közszükséglet az, amelyet így akarnak kielégíteni; — ennélfogva szinte természetes, hogy a közszükségletek módjára kell a fedezetről is gondoskodni. Nézetem szerint legalkalmasabbnak kínálkozik az a módszer, hogy az egyes ügyvédek kereseti viszonyait a keresetadó szerint állapítsuk meg, s így vessük ki a kamarai adót. Igaz, hogy ez nem abszolút jó mérték, de tapasztalati tény, hogy egy foglalkozási ágon belül nem nagy az igazságtól való eltérés. A kisebb keresetű ügyvédek ily módon szabadulnának a nagy tagdíj fizetése alól, de ezt később — mikor több keresethez jutnak — a nagyobb tagdíjjal pótolnák. A progresszív adóztatás behozatalával a kamarai háztartás modern, igazságos és biztos alapra helyeztetnék. • Dr. Brauner Mór, az új kamarai titkár: fejlődhetik, de az írók nem ismerték a szín-padot és nem értették meg, hogy mi a különbség a könyv-dráma, meg a színpadi mű kö-özött. Szigligeti Ede, amikor mint színész már jól megismerkedett a színpaddal, a színészekkel és a közönséggel, egyszerre megtalálta a helyes utat. Első darabjában, „A megjátszott cselek“-ben már megtalálhatjuk a nyomait annak a törekvésnek, hogy nem az irodalom, hanem a színpad számára akart dolgozni. „Rózsa“ című ma is érdekes darabjával már majdnem odajutott, ahova később a „Csikós“sal, a „Szökött katonáival, a „Cigány“-nyal. Hamarosan rájött, hogy elsősorban jó szerepeket kell írnia a színészek számára, mert még mindig nem tűnt el teljesen az a felfogás, hogy a színpadon fontosabb szerepe van a színésznek, mint a színműkrónak. A múlt század második felében is megmaradt még a régi színész-kultusz s minthogy addig nálunk több gondot fordítottak a színészekre, mint a színműirodalomra, a természetes fejlődés folyamán a színészetnek jutott a nagyobb lendület. Annyi jó színész, mint amennyi nálunk a múlt század derekán volt, elég lenne nekünk a jövendő ötszáz esztendőre is. Szigligeti valóban szerencsés időben jutott munkásságának abba a szakaszába, amikor már a színpad teljes ismeretével írhatta meg színműveit. A kiváló színészek egész serege mehetett segítségére abban, hogy végre kiszorulhasson a magyar színpadról a rengőnek sok idegen darab és lendületet kapjon a magyar szinműirodalom is. Hiszen még a Nemzeti Színházat is németből fordított tragédiával, Schenk „Belizár“-jával kellett megnyitni s csak előjátékul szerepelt a nagy nemzeti ünnepségén Vörösmarthy alkalmi műve, az „Árpád ébredése“. A sok kiváló színész és színésznő mind ott őrizte lelkében azokat a tipikus magyar sajátságokat, amelyeknek csak előtérbe kellett jutniok és azonnal megváltozott a magyar színművészet képe. Szigligeti Ede is tipikusan magyar író volt és megtalálta az összeköttetést a színészek és a magyar színdarabok között: valósággal a színészekre szabta a szerepeket és kedvezve a magyar romantikus hajlandóságnak, a mesemondó természetes naivságát vitte bele történeteibe, amelyek azután színdarabbá formálódtak bámulatos munkás agyában. Magyar alakokat vitt a színpadra és magyar levegőt varázsolt színművészetünkbe, mely most már megszabadult az idegen atmoszféra nyomásától és új életre támadt. A népszínmű megteremtésével olyan munkát végzett Szigligeti, hogy maga ez is maradandóvá tette volna az emlékezetét irodalmunkban és színpadunk történetében. A magyar levegő átformálta a közönséget is, mely most már még jobban lelkesedett a nemzeti színpadért. Mindenki hasonlatos volt akkor lelkesedésében ahhoz a Lukácsy György nevű regény napszámoshoz, aki a Nemzeti Színház építésekor többheti ingyen munkát áldozott a hazafias célra. Ez a napszámos jelkó- A kamara megválasztott vezetőségére igen érte tevékenység Vár. Az országos díjszabás rendezése, az ügyvédrendtartás reformja, a közigazgatási reform az ügyvédség legéletbevágóbb érdekeit érintik. E törvényalkotásokban a jogkereső közönség érdekeibe nem ütköző kari érdekek megvédése az ügyvédi közélet legközelebbi feladatai. A fiatal ügyvédnemzedék megélhetési viszonyainak javulására nagy befolyással lesz a perrendtartás életbelépése. A szóbeliség nem fogja az ügyek ellátásának oly nagymérvű koncentrációját lehetővé tenni, mint a megszűnő írásbeliség és így akellő konjunktúrával nem rendelkező fiatalabb ügyvédnemzedék is új és gyakori kereseti lehetőségekhez fog jutni. Az ügyvédkérdés megoldása jórészben attól is függ, mennyiben sikerül a közeljövőben a nagyobb városok ügyvédfölöslegét a vidéken decentralizálni. Ez a törekvés szorosan össze van forrva a jegyzői magánmunkálatok versenyének megszüntetésével. Az ügyvédeknek a vidék kisebb helyein való letelepedése nemcsak az illető vidék fontos igazságszolgáltatási érdekeit szolgálja, hanem jelentős eszközheti legjobban azt a lelkesedést, amelylyel a nemzet a magyar színművészet ügyét támogatta. Szigligeti Ede volt az első magyar színműíró, akinek munkássága új irányokba terelhette nemcsak a színészeket, hanem magát a közönség ízlését is. Mint minden úttörő, hatalmas munkaképességgel volt megáldva ő is; csak a folytonos kutatás, próbálkozás, előbbre törekvés képes arra, hogy megadja a léleknek azt a kitartó erőt, amelylyel ő dolgozott. Száznál több színdarabot irt: tragédiákat, vígjátékokat, népszínműveket, drámákat. Népszínművei voltak a legkedveltebbek, de színműirodalmunkban a magyar társadalmi életből merített vígjátékai és színművei hagytak maradandóbb nyomokat, előkészítve az utat Csiky Gergelynek. Színdarabjait, habár egyik-másik tragédiájában, a többi közt „A trónkereső“-ben az irodalmi érték sem hiányzik, nem volna helyes a mai irodalmi mérték szerint megítélni ; ő a színpad számára dolgozott és a színpadon kívül elvesztik a levegőt a munkái. Jobban ügyelt ezekben a színpadi hatásra, mint az irodalmi szabályoknak megfelelő jellemzésre és a költőiességre. A színpadi mű a maga különleges szabályait követi — ez teljesen kitűnik Szigligeti Ede színdarabjaiból is, amelyek közül éppen a színpadra való rátermettség fog megőrizni néhányat, — nem az irodalomnak, hanem a színpadnak. Londesz Elek.